Én is emlékszem sok részre, meg arra is, hogy ez a szinésznő akkor is nagyon tetszett, pedig csak 12-13 éves voltam, és most 50 felett is nagyon tetszik 😊
sztem frappáns befejezés volt. Az emberekben hitevesztett egyén végül egy ártatlan gyermeket védelmez meg. Istennek csodás megoldásai vannak, ez az ötlet az ilyen történetekre mutat.
A hetvenes évek vègèn màr adtàk. Az ragadt meg bennem hogy a règi rèszekben mindig ùgy mutatkozott be hogy - Derrick vagyok a vìzbàdeni rendőrsègtől.......
Milyen jellemző német vonás. A balesetet szenvedett házaspár gyerekét csak unszolásra viszi magával a prof. És a feltűnőbb, a benzinkutasnak külön kell szólni egy törülközőért, és még eszébe sem jut, hogy az agyonázott gyereket a meleg belső irodahelyiségbe vigyék. Apró, de bosszantó dramaturgiai hiba.
Szeretem ezt a sorozatot, tetszik a hangulata, bár ez nem annyira jól sikerült rész szerintem. Amúgy ez az Ilona tisztára úgy néz ki, mint K. Tünde fiatalkorában :)
Ezek a régi filmek azért jók,mert még van bennük valóság, egyszerűen zajlanak a dolgok és még az egyszerű halandó is meg tudja érteni, nincs benne semmi fantasztikus marhaság, amitől az ember kedve elmegy az egész film nézéstol, ráadásul a lényeg vagyis a tettesek kilétének a kitalalasa is ránk van bízva hát ennyi köszi Éva
Idétlen befejezés. Siman csak a benzinkutasra bizhatta volna a gyereket. Végig lehetett tudni ki a gyilkos a max csavar az volt h megölte a feleségét is. Gyenge rész.
és ezt annyira fontos volt közölnöd a világgal? már ne haragudj, de ki a faszomnak képzeled magad, hogy azt hiszed érdekel valakit, hogy nincs mondanivalód a filmmel kapcsolatban?
Nagyon jó rész ez is, a Derrick és a Colombo filmekben még nem csalódtam. Köszike a feltöltést.
Rettenetesen idegesìtő volt! Ilyet èn mèg ebben a sorozatban nem làttam!
Köszönöm szépen a Derrick filmeket
Köszönöm szèpen a feltöltèst! Tetszik a sorozat nagyon!
Nagyon szívesen!
Kedvenc sorozatom volt!
Köszönöm szépen élvezetel nézem!!
Nagyon szívesen!
Es is gut ,diesen Film auf Ungarisch anzusehen.
Jò ujbòl megnèzni ezt a filmet magyarul. Um 15:15 Uhr.Vielen Dank Nagyon köszönöm.
Nagyon jo volt! Másodszorra nézem annyira tetszik a sorozat!
Én is nemrég kezdtem másodszor a sorozatot, nagyon hiányérzetem támadt mikor a végére értem.
ÜBERSETZEN IN DEUTSCH Verstehe nichts @@beaverebi163
Nagyon jó sorozazat! Köszönöm szépen❤
Köszönöm. Most is elöfordulhat ez a történet.
Már kivan kefelve, ez egy igazi no vagy tekno, ez a valosag.
Köszönöm a feltoltest szép film volt❤
Köszönöm szépen a feltölltést. Nagyon jó rész volt
Nagyon szívesen!
Hihetetlen gyermekkoromban is néztem, és most is ugyanugy, tetszik, mint rég. Köszi
Nagyon jó rész,,,köszi a feltöltést. Mindennap megnézek egyet😉
Régi sorozat de nagyon jó újra látni.... 5:29 🥰😍😍🤪
Én is emlékszem sok részre, meg arra is, hogy ez a szinésznő akkor is nagyon tetszett, pedig csak 12-13 éves voltam, és most 50 felett is nagyon tetszik 😊
😀
Nekem most is kedvencem ❤
Nagyon tetszett ez a rész is. Köszi a feltöltést.
Nagyon jó film, köszönöm!
Köszönöm, ez is egy nagyon jo resz volt!
érdekes volt ez a befejezés
bár valami érdekesebbre számítottam
sztem frappáns befejezés volt. Az emberekben hitevesztett egyén végül egy ártatlan gyermeket védelmez meg. Istennek csodás megoldásai vannak, ez az ötlet az ilyen történetekre mutat.
Nem volt indoka a gyereket megölni...@@kurucmarianna5054
Köszi szépen a feltöltést
Nagyon szívesen!
Nagyon szepen koszonom!
Újabb részek vannak ....köszönöm
Koszonom szepen. 👍
Augusztus végén fogom feltenni az újabb részeket.
*****
:)
@@D.G.77 nagyon jók a Derrick filmek !!!!!!!!!!!!!!!!!
köszi,régi,de jó filmek.
Köszi szépen 💖
Köszönjük!
Köszönöm!❤
Nagyon köszike, függő lettem😎
Köszönöm
Szívesen!
jó sorozat
Ha van még Szabó Ottós szinkronnal,tedd már fel őket légyszives.Köszönöm
Szia ! Komcsihunter1977
Megkérdezhetem, hogy mikor töltöd fel a többi régi szinkronos részeket ?
Krausznak ausz😂 tehát ausz krausz😂😂😂A Derick sorozatból több színész nőt is láttam pornó filmekben, köztük ezt a nőt is 🤪
A hetvenes évek vègèn màr adtàk. Az ragadt meg bennem hogy a règi rèszekben mindig ùgy mutatkozott be hogy - Derrick vagyok a vìzbàdeni rendőrsègtől.......
Milyen jellemző német vonás. A balesetet szenvedett házaspár gyerekét csak unszolásra viszi magával a prof. És a feltűnőbb, a benzinkutasnak külön kell szólni egy törülközőért, és még eszébe sem jut, hogy az agyonázott gyereket a meleg belső irodahelyiségbe vigyék. Apró, de bosszantó dramaturgiai hiba.
Remek szinkronkok voltak anno.
Mára már csak igénytelen vacak koholmányol vannak.
Szeretem ezt a sorozatot, tetszik a hangulata, bár ez nem annyira jól sikerült rész szerintem. Amúgy ez az Ilona tisztára úgy néz ki, mint K. Tünde fiatalkorában :)
Evelyn Opela színésznőt azért ne hasonlítsuk màr a semmirekellő, bànyarèm Kiszelhez!
Igen, hasonlít K.Tündére!
Nekem kimondottan herótom van tőle....valami nagyon taszít benne, nem szimpatikus, de talán a szereposztásai miatt is valószínűleg....@@menyuska1977
hu.m.wikipedia.org/wiki/Horst_Tappert
Derrick nagyon sármos.
Amatőr letére a prof milyen jól célzott, egy a fejbe egy a mellbe , mindkettőnél.
mindháromnál :(
Ezek a régi filmek azért jók,mert még van bennük valóság, egyszerűen zajlanak a dolgok és még az egyszerű halandó is meg tudja érteni, nincs benne semmi fantasztikus marhaság, amitől az ember kedve elmegy az egész film nézéstol, ráadásul a lényeg vagyis a tettesek kilétének a kitalalasa is ránk van bízva hát ennyi köszi Éva
Mami
Sophia Loren....szerintem rá hasonlít a hölgy....
döbbenet
Ez a rész gyenge. Harmatgyenge.
@@emese-ta A mélység nem garancia az unalommentességre. A kettő nem zárja ki egymást.
Nem élet szerű egyáltalán nem tetszik.
Idétlen befejezés. Siman csak a benzinkutasra bizhatta volna a gyereket. Végig lehetett tudni ki a gyilkos a max csavar az volt h megölte a feleségét is. Gyenge rész.
Ja és utána mit csinál a gyilkos.elhajt és.menekül élete végéig .Tökéletes befejezés volt...
No komment
és ezt annyira fontos volt közölnöd a világgal? már ne haragudj, de ki a faszomnak képzeled magad, hogy azt hiszed érdekel valakit, hogy nincs mondanivalód a filmmel kapcsolatban?