Szerintem, amúgy a kard egy rendes kiber kristály, csak amikor elkészült a kard akkor apró módosításoknak köszönheti a penge alakját, a színe pedig a mandalori életmódhoz miatt kapta ezt a színt, és szerintem Tar Vizla (nem tudom hogy kell írni a nevét) egy saját vívó stílust dolgozott ki, hogy a mandalori harcmodorral tudjon harcolni, és így jelezze azt, hogy ő nem egy szimpla jedi. Persze ez csak az én elméletem😁
Az igazat megvallva én is valami hasonlót tudtam elképzelni neki, mivel a Mandalori sorozatban főhősünk kijelentette, hogy ez egy vallás és életforma, meg hogy maga a fegyverek a mandalori nép vallása, emiatt színeződhetett el így a kristály, mivel Tar Vizla más fegyvert is használt a kardján kívűl és ez kapásból más milyen viszonyt és kötődést alakít ki, míg egy "rendes" Jedi fegyvere csak a fénykard
Nekem is hasonló az elképzelésem mivel hogy ő az egyetlen mandalóri jedi és ugye a kötődés a kristályhoz valamint az erőhöz alakítja a fénykard színét így a legelképzelhetőbb magyarázat az az hogy maga a mandalóri lét adja ezt a fekete színt
@@SlezakD2000 „Egy rendes Jedi fegyvere csak a kard" Nézzük Ezra-t... Igaz, neki a fénykardja része volt, de mikor a második fénykardját megkapta akkor használt mellé sugárvetőt.🍞
Szia! Itt lenne pár videóötlet: AAT tank Halálcsillag IG szériás droidok Savage Opress Nabooi csillagvadász Venator osztályú cirkáló Neimoidiai faj Hyena bombázók Lucrehulk osztályú csatahajók Asajj Ventress
@@Laca0618 Egyébként a nagy hajók ismertetése amúgy is mintha abbamaradt volna.Akár végig lehetne venni, a Venatortól kezdődően az összes nagy Csillagrombolót, megemlítve azok ellenfeleit is mint a Providence osztályú hajókat, és a Mon-Calamari hajókat.
és még pár videó karakterek történetéről: Kalani tábornok Dooku gróf Darth Vader Wilhuff Tarkin Wulff Yularen Thorn parancsnok Gar Saxon Kanan Jarrus Keeli százados Neyo parancsnok Thire parancsnok Appo parancsnok Fil parancsnok yoda nagymester(kánon szerint) ...és még sok más karakter akinek meglehet tudni még a történetét videó formájában
Köszi videót nagyon jó lett. Biztos, hogy a sötét szablyának óriási szerepe lesz a második évadban elvégre nem véletlenül zárult az utolsó rész ezzel a képpel! :) Ha nekem saját fénykardom lehetne akkor olyan gyönyörű hajlított markolatút szeretnék mint amilyen Dooku grófnak volt vörös színnel.
A mandalori kúltúra valahogy mindig is érdekes volt. Jó, hogy egy külön sorozatot kapott annak bővebb ismertetésére Amúgy ha már Vizsla, lehet, hogy a mandaloriak magyarok?
Szóval a Magyarok nem tudták megvédeni a magyarföldet. és elmentek egy másik bolyóra és új nevet kapott a Magyar az a nevet kapja hogy Mandalor. (amúgy, (Ma)gy(a)(r), (Ma)nd(a)lo(r) )🤔
Hello! Először is nagyon köszönöm ezt a videót, egy csomó hasznos infót mondtál! Szerintem azért eltérő ez a "fénykard", mert ugye Tarre Vizsla volt az egyetlen mandalóri, aki a jedikrenbe bekerült, viszont különcként kezelték őt, és szerintem ő is tudta, hogy nem egy rendes Jedi (nem illett a Jedik közé), és ő is tudta ezt , és szándékosan más a színe, és az alakja/markolata. Lehet ez egy baromság, de lehet, hogy így történt!
Számomra rengeteg új információt tartalmazott a videó és nem tudom elégszer megköszönni a feltöltést. Nagyon régóta foglalkoztam ezzel a karddal de sajnos nem sok sikerrel. Még egyszer köszönöm, hogy többet tudhattam meg erről az igen érdekes fegyverről. A fénykardomra vissza térve, hogy nekem milyen lenne. Szerintem lila lenne úgy mint Windu mesteré csak ketesztvasas megoldással, mert nagyon megfogott az a fajta megoldás
ami engem illet köszönöm hogy a Darksaber-ről videót csináltál ezért millió hála és én úgy gondolom hogy egy különleges és kb a szellemtűzkristállyal egyenlő ritkaságu kiber kristály miatt ijen színü a penge ami talán semleges az erőre nézve (tehát hogy se nem jó se nem gonosz) egyszerüen csak mély kapcsolatban áll magával az erővel . Ami bisztos hogy az egyik legmenőbb fénykard a star wars világában és én ezer százalék hogy egy ijen fénykardot csinálnék magamnak ha lehetne csak egy picikét hosszabat. És még egyszer köszi a videót.
Én a saját fénykardomat úgy alkotnám meg hogy keverem a fénykardot és Grievous testőr droidjainál látott darda elektromos véget, hogy a kard markolat kb masfél arasz hosszú lenne és három féle bekapcsolt állapota lenne egy amikor csak a penge jön élő, egy amikor a vége szikrázik és nagyjából sokkoló módjára viselkedik(vagyis inkább villamost szór az ellenfélre) és olyan ahol a villám a penge körül van(azért hogy ha a penge csapását egy másik fénykard blokkolja a villám az ellenfelet megcsapja és ezáltal sokkolja), valamint egy kisebb fénykardom is lenne aminek a pengehossza állítható(10cm és 65cm között)
Júúúúj! Én az egyik nagyon jó barátommal Imádjuk az SW-t és ki hogy gondolja de saját készítésű fakardokkal kardozunk és játszunk ahol elég érdekes történetet találtunk ki mind a ketten imádjuk Boy vagyis Starkiller karakterét(remélem senkinek nem kell bemutatni) és mind a ketten nagyon egyedi kinézetet alkodtunk a kardunknak, ugyan arra a sémára épül mint ami a Star Wars filmekben látható henger alakú fénykarda markolatok és igazából maga a penge és a karakter különleges, mivel mind a kettönk karaktere Starkiller leszármazotja. A pengéről annyit kell tudni hogy, az enyémben két fénykardkristályos szerkezet egy pengés kivitelezés, az egyik fénykardkristály az egy sith fénykardkristály a másik pedig egy lila, ami a karakterem egykori szerelmének volt a fénykardkristálya akit egy inkvizítor ölt meg, (az inkvizítor elrakta trófeának és amikor a karakterem megölte akkor került hozzá) és a karakterem vérbosszút esküdött az inkvizítorok és a "mesterük" ellen (nálunk több ezer inkvizítor van és a vezérük Dart Vader) a penge egyedisége a színében rejtőzik, a penge alapja lila és minnél több inkvizítort öl meg a karakterem annál jobban vörösödik(vérvörös) a fénykard színe és a kisugárzása pedig fekete, a barátomé egy fekete alapú fénykard aminek a kisugárzása fehér, és minnél több inkvizítort öl meg annál erősebben látszanak benne a vérvörös erezetek a pengében(neki soha sem lehet teljesen vérvörös). Upsssz ez egy kicsit hosszú lett... Sorry...
Szia! Arra lennék kíváncsi, hogy szerinted amit Palpatine használt Rey-en és Ben Solo-n az ugyan az az erőképesség-e, mint amit Darth Nihilus használt hajdanán?
A fénykardot a jedik saját maguk készítik és egyedül ezt a fegyvert használják, így a benne lévő kristály idomul a használóhoz, minek következtében elszíneződik, még a sithek kardja halott jedik fénykardjának kristálymódosított változata. Ezen két példa esetén az erő két pólusa befolyásolja a kristály színét, továbbá a fénykardkristályok egy-egy speciális, erővel telített helyen találhatóak csak (pl. Dantooine, Korriban...), melyek úgyszint az erő két pólusához kötödik. A mandalóriak eredeti lakhelyük Revan-Exiled ideje alatt egy erőben semleges hold volt, ahol zárt törzsekben éltek, nem foglalkozva az erő két pólusával, így a kard készültekor (ha feltételezzük, hogy a kristály a holdon volt megtalálható) nem tudott a benne lévő kristály az erő egyik pólusából származó behatás miatt sem elszíneződni.
Ha választani lehetne fénykardot akkor vagy egy hagyományos sárga fénykardom lenne (amilyen a Jedi Templom őreinek volt vagy amilyen Reynek lett ugye de nem vagyok benne biztos hogy az övé olyan sárga-e) vagy pedig keresztvasas fénykarom lenne kék vagy zöld/sárga színben (aki nem értené olyan mint Kylo Rennek csak éppen nem vörös lenne)
Végre mester végre🤝🤜🤛 Amúgy ha én fénykardot szeretnék okkor olyasmiben kondolkodnék mint a sötétszabja csak lilában. Meg talán egy kicsit hosszabb markolattal.
En egy piros fenykardot kepzeltem el,de nem sith kivereztetett kristallyal hanem egy alapjaraton piros kristallyal amit lehet duplapengesen es szetvalasztva is hasznalni(mint a Fallen Orderben)es a kard alakja lenne olyan katana szeru mint a darksabere
Nagyon tetszik a formátum, szuper a kivitelezés, megnyertetek. Továbbá lenne egy kérdésem. Nem voltál véletlen szinkronhang a S.W.I.N.E. című játékban? 😅
Ez a kormányzó szerintem annyit ért a sötét szablyához mint (tetszőleges frappáns hasonlat helye). Tuti nagyon megjárja még :D És ha lehetne egy fénykardom az piros lenne, dupla pengés, de szét lehetne szedni két külön kardá és szétszedett állapotában lenne olyan kézvédője mindkét felének mint Kylo Ren kardjának., ne meg olyan különleges vibrálása is lenne illetve a penge "formáját" is olyanra tervezném.
Az erő legyen veled!! Az én, fénykardom az olyan lenne mint Kylo Ren-é csak fekete színben. Szerintem te vagy a a legjobb videós csak így tovább remélem még lesz nagyon sok videó! De addig is az erő legyen velünk!
Annyira nem kapcsolódik a videó témájához, de egy kérdés már régóta böki a csőrömet, hátha megtudod válaszolni. Régen, a legendákban azért volt piros a sith fénykard mert szintetikus kristály volt benne. Ha jól emlékszem az Ashoka könyv hozta be ezt a véreztetés dolgot. Na már most, ez tök jól működik a kettő szabálya után, még egész észrevétlenül el tudnak kapni 1-1 jedit a fénykardjáért, de hogy működött ez a régi köztársaságban, amikor több ezer/millió sith volt és bujkáltak, mert gyűjtötték az erejüket. A híresztelések szerint 2022-ben jön a Darth Bane film, abban szerinted ezt hogy fogják megoldani vagy csak szimplán elsiklanak felette vagy utólag jön egy könyv/képregény/akármi ami utólag megint változtat a dolgon?
nekem 3 fénykardom lenne az egyik egy hajlított markolatú lenne zöld sugárral, és lenne kettő normál fénykardom amit össze lehet kapcsolni így lenne egy dupla pengével rendelkezet fénykardom kék színben
Nekem jobban tetszik ez a különleges kapcsolat verzió. Sokat vesztettünk mikor létrejött a kánon és a legenda koncepció. (van ami jobb de sok dolog rosszabb lett Pl. Midiklorián) De az egyértelműen tetszik, hogy a kiberkristállyal is egyfajta kapcsolata van az erőhasználónak és ugye a szint is ez határozza meg. Ez maga az erő és az e köré épített mitosz és egyedi látásmód és szinte budhista szintre emelésének bizonyítása. Ez jó volt Kánon köszönjük. Persze bányásszuk az egyedi kiberkristályokat materializáljuk a dolgokat legyenek mdiikloriánok stb. ezek megölik ezt a misztikus kúltúrát. Egyensúlyt tartja a disney és még nem szarták el az egészet teljesen de igazából tettszik, hogy több az Erő jó és rosznál és tettszik, hogy igazábl a szellem az ami meghatározza a dolgokat. Nem az a lényeg mi mennyire egyedi mi mennyire nehezen megszerezhető az ember mint erőhasználó a tudatával és ez esetben az erővel való kapcsolatával határozza meg a dolgokat és ez a fizikai világ ettől független és alsóbb rendű. Szó mi szó ratyi dolog lenne ha bárki mányászhatna ilyen kristályt és létrehozhatna kardot vagy valami eljárással hozná létre ami tudomyános. Volt egy Mandalor Jedi (az egyetlen) aki a saját kultúrályával olyan kombót hozott létre a kristyályon és az erőn keresztül is, hogy lértejött ez az egyedi és utánozhatatlan kard. Ha ezt lépi az álomgyár azzal tudok egyetérteni és nem azzal hogy laborban, valami rítussal, vagy ritka követ keresve hoznak létre ilyet.
U.I. Egyébként szerintem valami eljárás lesz a vége. Mert az könnyen emésztehtő, és amire én próbáltam révilágítani az nem. Mickey-nél "This is th way" :(
Nagyon király lett a videó!!! GG GG GG!!! Szerintem lehetne egy új Star Wars film amikor a Mandalorian-ek vissza lopják a kardot. Nekem ha kardot lehetne akkor két hagyományos lila kardom lenne. Az erő legyen veled!!!
Az mégis hogy lehet hogy Bocatan (nemtom hogy kell irni) obivannal közösen harcolt a klonok haboruja idején, de Bocatan a birodalom bukása után azaz a mandalorianba egy cseppet nem öregedett?
Helló! Ha nekem lenne egy fénykardom akkor én (ha lehetne) arany színűt választanék mert, az azt jelenti hogy nagyon szoros kapcsolatban vagyok az erővel😃😃
Hali! Most hogy lement a 2. évada a Mandaloriannek, nem egészíted ki esetleg ezt a videót? Vagy netán egy teóriázgatást is szívesen meghallgatnék😁hogy miért nem fogadta el Bo Katan a kardot Din-től úgy, mint "anno" Sabine-tól... Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy te mit gondolsz erről! További szép napot!
Én valami dárda jellegű hosszú szúrásra kialakított , vagy egy nagy zömök pallos / hosszú kard / szerű fénykard között vacillálok .. Szerinted , szerintetek ?!
Szerintem a sötét kard teljesen felboríthatja a Mandalorian-t mert ha ez egy jelkép meg egy ilyen tiszteletreméltó tárgy/ereklye a mandaloriaknak akkor ha még maradt pár mandalori akkor őket maga mellé tudja majd állítani Gideon tehát sokkal nagyobb összetűzések lehetnek a 2. évadban. Nagyon várom már mert még sok mindennek tisztázódnia kell meg sok minden kavarodhat még a két rész között. Az erő legyen veled.
5 ปีที่แล้ว
Igen, igen... erre én is gondoltam mondjuk... a kérdés, hogy mennyi Mandalori maradt és ők miként reagálnak a kardra. Ugye régen sem hajtott mindenki fejet egy idegennek. Szóval majd meglátjuk :)
Szia Star Wars Akadémia, az lenne a kérdésem hogy van-e olyan legenda/kánon történet ami olyan klón(ok)ról szól akik tudták használni az erőt? Előre is köszi a választ, és ha van csinálhatnál róla videót!
5 ปีที่แล้ว
Szia! Biztosan nincs! a Klónok nem voltak Erőérzékenyek.
én értem és szép és jó de, akkor shit tanoncok (aki nem volt jedi) azok a tanulásuk első szakaszában nem is tanulnak kardforgatást ?? legendákban szereplő kard szin variálás jobban bejön
A legjobb eredet történet az lenne ha egy olyan kiberkristályból készült volna amely a Mandalor bolygó esetleg egyetlen köve ami szimbolizálja a Bolygó szívét/lelkelkét. A fénykardom egyértelműen lila lenne vannak önző gondolataim de jó szándék vezérel , valószínűleg magátol is lila lenne nem kéne eldöntenem . A markolatomat pedig valamilyen fémből készíteném esetleg bescar csak azert ,hogy mindenki lássa , van pénz (joke) .
Lenne egy olyan kérdésem, hogy tudod-e, mi lett Barriss Offee-val a Klónok háborúja után? És a kérésem pedig az lenne, hogy bele tudnád-e tenni egy videóba ezt a témát, ha az időd engedi? Engem nagyon érdekel a téma...
Szia! Megnéztem pár régebbi videódat és az egyikben a ,,miért olyan erősek a sith tanítványok’’ és azon gondolkoztam, hogy nem lehetne azért, mert ők egy bizonyos dolog miatt álltak át a sötét oldalra és ez a dolog még friss bennük és ebből több erőt tudnak meríteni?
A mandalorian sorozatban láthattunk de már máshol is feltűnt az a Vibro-blade vagy micsoda... Arról csinálhatnál egy videót, mivel nem tudom hogy most az micsoda igazából mennyi köze van a fénykardokhoz. Az ereje elég erős egy hagyományos akármennyire is éles sima pengéhez képest.
Nekem tetszik az ötlet, hogy egy a Mandaloron található kristály lett a Darksaberbe helyezve kiber kristály helyett, ugye vannak más kristályok, amikkel helyettesíthetők a kiber kristályokat. Ez miért ne lehetne, egy ilyen? Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy több ilyen fénykardról nem tudni, hogy készült...
ha nekem egy fénykardom az hasonlítana az ikvizítorok fénykardjaira de a markolata mandalóri vasból lenne és 4 ágú lenne de abból csak 2 lenne láthatóan elhelyezve így a másik kettő egyikével a megfelelő pillanatban hogyha aktiválnám azzal megölném az ellenfelemet és csak én és az álltalam kiválasztottak tudnák hogy igazából 4 ágú a fénykard
Szerintem tar vizla(nemtom hogy kell ki irni a nevét)azért csinálta ijenere a kardot, hogy a szellemtüz krisztályt valahogy kiüsse a láthatatlanságbol azaz látható legyen hogyha tutta ,hogy igy kell csinálni
Nekem lenne 2 fénykardom. Ugyanolyan hosszúak lennének, és sötét vörös színük lenne. Tudom, nem látható olyan gyakran a sötét vörös fénykardszínként, de nekem tetszene.
Ha nekem fénykardom lehetne, dublapengéjű inkvizítor fénykard pengéjü és darksaber lenne,vagyis annak keveréke,mert Star Wars világában Mandalori vagyok.
Szerintem, amúgy a kard egy rendes kiber kristály, csak amikor elkészült a kard akkor apró módosításoknak köszönheti a penge alakját, a színe pedig a mandalori életmódhoz miatt kapta ezt a színt, és szerintem Tar Vizla (nem tudom hogy kell írni a nevét) egy saját vívó stílust dolgozott ki, hogy a mandalori harcmodorral tudjon harcolni, és így jelezze azt, hogy ő nem egy szimpla jedi. Persze ez csak az én elméletem😁
Az igazat megvallva én is valami hasonlót tudtam elképzelni neki, mivel a Mandalori sorozatban főhősünk kijelentette, hogy ez egy vallás és életforma, meg hogy maga a fegyverek a mandalori nép vallása, emiatt színeződhetett el így a kristály, mivel Tar Vizla más fegyvert is használt a kardján kívűl és ez kapásból más milyen viszonyt és kötődést alakít ki, míg egy "rendes" Jedi fegyvere csak a fénykard
Nekem is hasonló az elképzelésem mivel hogy ő az egyetlen mandalóri jedi és ugye a kötődés a kristályhoz valamint az erőhöz alakítja a fénykard színét így a legelképzelhetőbb magyarázat az az hogy maga a mandalóri lét adja ezt a fekete színt
@@SlezakD2000 „Egy rendes Jedi fegyvere csak a kard"
Nézzük Ezra-t...
Igaz, neki a fénykardja része volt, de mikor a második fénykardját megkapta akkor használt mellé sugárvetőt.🍞
Pont tegnap kerestem a darksaberről infókat,de nem találtam! Köszi a feltöltést!
Szia! Itt lenne pár videóötlet:
AAT tank
Halálcsillag
IG szériás droidok
Savage Opress
Nabooi csillagvadász
Venator osztályú cirkáló
Neimoidiai faj
Hyena bombázók
Lucrehulk osztályú csatahajók
Asajj Ventress
a Venator osztályú cirkáló engem is érdekelne
Dettó
Mandalorian
@@Laca0618 Egyébként a nagy hajók ismertetése amúgy is mintha abbamaradt volna.Akár végig lehetne venni, a Venatortól kezdődően az összes nagy Csillagrombolót, megemlítve azok ellenfeleit is mint a Providence osztályú hajókat, és a Mon-Calamari hajókat.
és még pár videó karakterek történetéről:
Kalani tábornok
Dooku gróf
Darth Vader
Wilhuff Tarkin
Wulff Yularen
Thorn parancsnok
Gar Saxon
Kanan Jarrus
Keeli százados
Neyo parancsnok
Thire parancsnok
Appo parancsnok
Fil parancsnok
yoda nagymester(kánon szerint)
...és még sok más karakter akinek meglehet tudni még a történetét videó formájában
Old Republic Hoth zenéje❤️
Szia! Nem lehetne egyszer a jedi templom őrzöriről?
Érdekelne.
Engem is
Köszi videót nagyon jó lett. Biztos, hogy a sötét szablyának óriási szerepe lesz a második évadban elvégre nem véletlenül zárult az utolsó rész ezzel a képpel! :) Ha nekem saját fénykardom lehetne akkor olyan gyönyörű hajlított markolatút szeretnék mint amilyen Dooku grófnak volt vörös színnel.
A mandalori kúltúra valahogy mindig is érdekes volt. Jó, hogy egy külön sorozatot kapott annak bővebb ismertetésére
Amúgy ha már Vizsla, lehet, hogy a mandaloriak magyarok?
Szóval a Magyarok nem tudták megvédeni a magyarföldet. és elmentek egy másik bolyóra és új nevet kapott a Magyar az a nevet kapja hogy Mandalor. (amúgy, (Ma)gy(a)(r), (Ma)nd(a)lo(r) )🤔
Én is mindig ezen az elméleten voltam😅. És az az ok amiért őket kedvelem a legjobban a star wars univerzumában. 😍
a Mandalor nem egy ország, hanem egy vallás, ez benne van a sorozatba, szóval maximum az lehet hogy volt köztük magyar is
A sorozatban IS volt egy Vizla, de ő a stáblistán így volt kiírva.
Végre! Mióta megnéztem a Mandaloriant, vártam ezt a videót! Köszönöm!
Hello!
Először is nagyon köszönöm ezt a videót, egy csomó hasznos infót mondtál! Szerintem azért eltérő ez a "fénykard", mert ugye Tarre Vizsla volt az egyetlen mandalóri, aki a jedikrenbe bekerült, viszont különcként kezelték őt, és szerintem ő is tudta, hogy nem egy rendes Jedi (nem illett a Jedik közé), és ő is tudta ezt , és szándékosan más a színe, és az alakja/markolata. Lehet ez egy baromság, de lehet, hogy így történt!
Ó előző videó alá írtam hogy legyen erről videó és lett nagyon nagy király vagy
Számomra rengeteg új információt tartalmazott a videó és nem tudom elégszer megköszönni a feltöltést. Nagyon régóta foglalkoztam ezzel a karddal de sajnos nem sok sikerrel. Még egyszer köszönöm, hogy többet tudhattam meg erről az igen érdekes fegyverről. A fénykardomra vissza térve, hogy nekem milyen lenne. Szerintem lila lenne úgy mint Windu mesteré csak ketesztvasas megoldással, mert nagyon megfogott az a fajta megoldás
ami engem illet köszönöm hogy a Darksaber-ről videót csináltál ezért millió hála és én úgy gondolom hogy egy különleges és kb a szellemtűzkristállyal egyenlő ritkaságu kiber kristály miatt ijen színü a penge ami talán semleges az erőre nézve (tehát hogy se nem jó se nem gonosz) egyszerüen csak mély kapcsolatban áll magával az erővel . Ami bisztos hogy az egyik legmenőbb fénykard a star wars világában és én ezer százalék hogy egy ijen fénykardot csinálnék magamnak ha lehetne csak egy picikét hosszabat. És még egyszer köszi a videót.
Mennyire epic lenne ha a Mandalorian sorozat végén jó pár évaddal később a gyermek fogja forgatni a kardot :O :D
Majd Mando foglya használni XD
Szerintem egy átlagos kiber kristály..:D
Én a saját fénykardomat úgy alkotnám meg hogy keverem a fénykardot és Grievous testőr droidjainál látott darda elektromos véget, hogy a kard markolat kb masfél arasz hosszú lenne és három féle bekapcsolt állapota lenne egy amikor csak a penge jön élő, egy amikor a vége szikrázik és nagyjából sokkoló módjára viselkedik(vagyis inkább villamost szór az ellenfélre) és olyan ahol a villám a penge körül van(azért hogy ha a penge csapását egy másik fénykard blokkolja a villám az ellenfelet megcsapja és ezáltal sokkolja), valamint egy kisebb fénykardom is lenne aminek a pengehossza állítható(10cm és 65cm között)
Érdekes konstrukció és ötletes tetszik
Júúúúj! Én az egyik nagyon jó barátommal Imádjuk az SW-t és ki hogy gondolja de saját készítésű fakardokkal kardozunk és játszunk ahol elég érdekes történetet találtunk ki mind a ketten imádjuk Boy vagyis Starkiller karakterét(remélem senkinek nem kell bemutatni) és mind a ketten nagyon egyedi kinézetet alkodtunk a kardunknak, ugyan arra a sémára épül mint ami a Star Wars filmekben látható henger alakú fénykarda markolatok és igazából maga a penge és a karakter különleges, mivel mind a kettönk karaktere Starkiller leszármazotja. A pengéről annyit kell tudni hogy, az enyémben két fénykardkristályos szerkezet egy pengés kivitelezés, az egyik fénykardkristály az egy sith fénykardkristály a másik pedig egy lila, ami a karakterem egykori szerelmének volt a fénykardkristálya akit egy inkvizítor ölt meg, (az inkvizítor elrakta trófeának és amikor a karakterem megölte akkor került hozzá) és a karakterem vérbosszút esküdött az inkvizítorok és a "mesterük" ellen (nálunk több ezer inkvizítor van és a vezérük Dart Vader) a penge egyedisége a színében rejtőzik, a penge alapja lila és minnél több inkvizítort öl meg a karakterem annál jobban vörösödik(vérvörös) a fénykard színe és a kisugárzása pedig fekete, a barátomé egy fekete alapú fénykard aminek a kisugárzása fehér, és minnél több inkvizítort öl meg annál erősebben látszanak benne a vérvörös erezetek a pengében(neki soha sem lehet teljesen vérvörös).
Upsssz ez egy kicsit hosszú lett... Sorry...
Így is van... :) :) :) ...
Szia!
Arra lennék kíváncsi, hogy szerinted amit Palpatine használt Rey-en és Ben Solo-n az ugyan az az erőképesség-e, mint amit Darth Nihilus használt hajdanán?
Szerintem igen.
Szerintem egy sokszor változtatott (véreztetett/világositott)
A fénykardot a jedik saját maguk készítik és egyedül ezt a fegyvert használják, így a benne lévő kristály idomul a használóhoz, minek következtében elszíneződik, még a sithek kardja halott jedik fénykardjának kristálymódosított változata. Ezen két példa esetén az erő két pólusa befolyásolja a kristály színét, továbbá a fénykardkristályok egy-egy speciális, erővel telített helyen találhatóak csak (pl. Dantooine, Korriban...), melyek úgyszint az erő két pólusához kötödik. A mandalóriak eredeti lakhelyük Revan-Exiled ideje alatt egy erőben semleges hold volt, ahol zárt törzsekben éltek, nem foglalkozva az erő két pólusával, így a kard készültekor (ha feltételezzük, hogy a kristály a holdon volt megtalálható) nem tudott a benne lévő kristály az erő egyik pólusából származó behatás miatt sem elszíneződni.
Ha választani lehetne fénykardot akkor vagy egy hagyományos sárga fénykardom lenne (amilyen a Jedi Templom őreinek volt vagy amilyen Reynek lett ugye de nem vagyok benne biztos hogy az övé olyan sárga-e) vagy pedig keresztvasas fénykarom lenne kék vagy zöld/sárga színben (aki nem értené olyan mint Kylo Rennek csak éppen nem vörös lenne)
Szerintem a különleges kristály út működne a legjobban (mondjuk egy Krayt sárkány kövéből metszett kristállyal?)
Egyébként remek videó, hype is ON
Végre mester végre🤝🤜🤛
Amúgy ha én fénykardot szeretnék okkor olyasmiben kondolkodnék mint a sötétszabja csak lilában. Meg talán egy kicsit hosszabb markolattal.
En egy piros fenykardot kepzeltem el,de nem sith kivereztetett kristallyal hanem egy alapjaraton piros kristallyal amit lehet duplapengesen es szetvalasztva is hasznalni(mint a Fallen Orderben)es a kard alakja lenne olyan katana szeru mint a darksabere
Nagyon tetszik a formátum, szuper a kivitelezés, megnyertetek. Továbbá lenne egy kérdésem. Nem voltál véletlen szinkronhang a S.W.I.N.E. című játékban? 😅
Nekem hagyományos és kék, valamiért nekem az a Best.
akor te jó kard forgato vagy
Ez a kormányzó szerintem annyit ért a sötét szablyához mint (tetszőleges frappáns hasonlat helye). Tuti nagyon megjárja még :D És ha lehetne egy fénykardom az piros lenne, dupla pengés, de szét lehetne szedni két külön kardá és szétszedett állapotában lenne olyan kézvédője mindkét felének mint Kylo Ren kardjának., ne meg olyan különleges vibrálása is lenne illetve a penge "formáját" is olyanra tervezném.
Csá gábor nagyon jó!
Szerintem az is elképzelhető, hogy sok /egy színező lencse van benne
Az erő legyen veled!! Az én, fénykardom az olyan lenne mint Kylo Ren-é csak fekete színben. Szerintem te vagy a a legjobb videós csak így tovább remélem még lesz nagyon sok videó! De addig is az erő legyen velünk!
Szia
Nagyon tetszett, lehetne esetleg videó a birodalmi KX szériás biztonsági droidokról? Ha megcsinálod, előre is köszi!
Annyira nem kapcsolódik a videó témájához, de egy kérdés már régóta böki a csőrömet, hátha megtudod válaszolni. Régen, a legendákban azért volt piros a sith fénykard mert szintetikus kristály volt benne. Ha jól emlékszem az Ashoka könyv hozta be ezt a véreztetés dolgot. Na már most, ez tök jól működik a kettő szabálya után, még egész észrevétlenül el tudnak kapni 1-1 jedit a fénykardjáért, de hogy működött ez a régi köztársaságban, amikor több ezer/millió sith volt és bujkáltak, mert gyűjtötték az erejüket. A híresztelések szerint 2022-ben jön a Darth Bane film, abban szerinted ezt hogy fogják megoldani vagy csak szimplán elsiklanak felette vagy utólag jön egy könyv/képregény/akármi ami utólag megint változtat a dolgon?
nekem 3 fénykardom lenne az egyik egy hajlított markolatú lenne zöld sugárral, és lenne kettő normál fénykardom amit össze lehet kapcsolni így lenne egy dupla pengével rendelkezet fénykardom kék színben
Nekem jobban tetszik ez a különleges kapcsolat verzió.
Sokat vesztettünk mikor létrejött a kánon és a legenda koncepció. (van ami jobb de sok dolog rosszabb lett Pl. Midiklorián)
De az egyértelműen tetszik, hogy a kiberkristállyal is egyfajta kapcsolata van az erőhasználónak és ugye a szint is ez határozza meg. Ez maga az erő és az e köré épített mitosz és egyedi látásmód és szinte budhista szintre emelésének bizonyítása. Ez jó volt Kánon köszönjük.
Persze bányásszuk az egyedi kiberkristályokat materializáljuk a dolgokat legyenek mdiikloriánok stb. ezek megölik ezt a misztikus kúltúrát. Egyensúlyt tartja a disney és még nem szarták el az egészet teljesen de igazából tettszik, hogy több az Erő jó és rosznál és tettszik, hogy igazábl a szellem az ami meghatározza a dolgokat. Nem az a lényeg mi mennyire egyedi mi mennyire nehezen megszerezhető az ember mint erőhasználó a tudatával és ez esetben az erővel való kapcsolatával határozza meg a dolgokat és ez a fizikai világ ettől független és alsóbb rendű.
Szó mi szó ratyi dolog lenne ha bárki mányászhatna ilyen kristályt és létrehozhatna kardot vagy valami eljárással hozná létre ami tudomyános. Volt egy Mandalor Jedi (az egyetlen) aki a saját kultúrályával olyan kombót hozott létre a kristyályon és az erőn keresztül is, hogy lértejött ez az egyedi és utánozhatatlan kard.
Ha ezt lépi az álomgyár azzal tudok egyetérteni és nem azzal hogy laborban, valami rítussal, vagy ritka követ keresve hoznak létre ilyet.
U.I. Egyébként szerintem valami eljárás lesz a vége. Mert az könnyen emésztehtő, és amire én próbáltam révilágítani az nem.
Mickey-nél "This is th way" :(
Nagyon király lett a videó!!!
GG GG GG!!!
Szerintem lehetne egy új Star Wars film amikor a Mandalorian-ek vissza lopják a kardot.
Nekem ha kardot lehetne akkor két hagyományos lila kardom lenne.
Az erő legyen veled!!!
Az mégis hogy lehet hogy Bocatan (nemtom hogy kell irni) obivannal közösen harcolt a klonok haboruja idején, de Bocatan a birodalom bukása után azaz a mandalorianba egy cseppet nem öregedett?
Nekem olyan kardom lenne mint Exar Kunnak, tehát egy vagy másfél kezes markolat, de dupla penge, külön ki-be kapcsolható, és szellemtűz kristállyal.
Helló! Ha nekem lenne egy fénykardom akkor én (ha lehetne) arany színűt választanék mert, az azt jelenti hogy nagyon szoros kapcsolatban vagyok az erővel😃😃
az én fénykardom kétbengéjű Darksaber lenne (és szét lehet ne szed így lenne két külön Darksaber )
Mandalorianok: *Öröklik a kardod.
Darth Maul: -Hello!
Létszi készítsd el Palpatine történetét, mert már láttam a filmet és tetszett.Palpatine egy klassz karakter.
Készitett már róla egy 3 részes sorozatot amiben feldolgozza a történetét.
Nekem két kardom lenne mint asokának: egy kisebb és egy nagyobb
Nekem is, de kettő kisebb. A színük pedig (ahogy magamat ismerem) lila.
@@koxtheknight7087 nekem Ezra shotofénykardja de az cián vagy fehér színű
A különleges kristályhoz. Lehetséges hogy amiatt olyan színű mert valahogy egy olyan kristályt talált ami összeolvadt egy kis beshkár acéllal?
szerintem az elsső sith csinalta és mindig a legnagyobb sith-nél volt
Hali! Most hogy lement a 2. évada a Mandaloriannek, nem egészíted ki esetleg ezt a videót? Vagy netán egy teóriázgatást is szívesen meghallgatnék😁hogy miért nem fogadta el Bo Katan a kardot Din-től úgy, mint "anno" Sabine-tól...
Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy te mit gondolsz erről!
További szép napot!
Én valami dárda jellegű hosszú szúrásra kialakított , vagy egy nagy zömök pallos / hosszú kard / szerű fénykard között vacillálok .. Szerinted , szerintetek ?!
A pallos az egyedibb. A markolata lehetne olyan hosszú mint a duplapengéseknek, de csak egy baszotthosszú pengével rendelkezne.
Szerintem a sötét kard teljesen felboríthatja a Mandalorian-t mert ha ez egy jelkép meg egy ilyen tiszteletreméltó tárgy/ereklye a mandaloriaknak akkor ha még maradt pár mandalori akkor őket maga mellé tudja majd állítani Gideon tehát sokkal nagyobb összetűzések lehetnek a 2. évadban. Nagyon várom már mert még sok mindennek tisztázódnia kell meg sok minden kavarodhat még a két rész között. Az erő legyen veled.
Igen, igen... erre én is gondoltam mondjuk... a kérdés, hogy mennyi Mandalori maradt és ők miként reagálnak a kardra. Ugye régen sem hajtott mindenki fejet egy idegennek. Szóval majd meglátjuk :)
Szia.
Egy ojan kèrdèsem/ötletem lene hogy a közeljövöben nem e csinálsz egy rövid videot Tázinanya zöld fènykardjárol?
(Elöre is köszi.)
Nekem egy lila fénykard kellene és olyan lenne mint assaj ventressé de olyan forgó inkvizítoros cuccra is feltehető
Nekem ha lehetne akkor porcelánból lenne a markolata és fehér a pengélye és ráadásul két karda ami mindegyik dupla pengés.
Olyan fenykar mint am a Jedi Falle Orderben van hogy dupla fenykard viszont szét lehet szedni kettő simava. És fehér színű vagy kék lenne
Köszi Mester!
Erdekes, akkor a filmek elott is ismerte obi wan darth mault? A filmnek elegge ellent mond akkor. Vagy en értem félre az idővonalat.
Szia Star Wars Akadémia, az lenne a kérdésem hogy van-e olyan legenda/kánon történet ami olyan klón(ok)ról szól akik tudták használni az erőt?
Előre is köszi a választ, és ha van csinálhatnál róla videót!
Szia! Biztosan nincs! a Klónok nem voltak Erőérzékenyek.
Köszi a választ!
nekem két kardom lenne citromsárga szinu és ösze lehetne középén kapcsolni.
Hmmm. Vajon az Obi Wan sorozatba behozzák az itt taglalt darksaber szálat?
Ahh csak álmodni mertem erről a videóról!
én értem és szép és jó de, akkor shit tanoncok (aki nem volt jedi) azok a tanulásuk első szakaszában nem is tanulnak kardforgatást ?? legendákban szereplő kard szin variálás jobban bejön
A legjobb eredet történet az lenne ha egy olyan kiberkristályból készült volna amely a Mandalor bolygó esetleg egyetlen köve ami szimbolizálja a Bolygó szívét/lelkelkét. A fénykardom egyértelműen lila lenne vannak önző gondolataim de jó szándék vezérel , valószínűleg magátol is lila lenne nem kéne eldöntenem . A markolatomat pedig valamilyen fémből készíteném esetleg bescar csak azert ,hogy mindenki lássa , van pénz (joke) .
Valaki tud egy oldalt ahol meg tudom nézni a the mandaloriant magyarul? Vagy esetleg letölteni.
Milyen lenne már hogyha lenne kersztvasas sötétszabja
Nem lehetséges hogy Krayt-gyöngyöt használtak hozzá?
az enyém Kiloren rézerkardjalene és a szinemeg a dark sabja szinelene a közepén és a bal meg a job oldalon az ezüstszin ugy min az ászokának a kardj
Ez is valami sith kód?
mijen szit kod vantöbféle is
xDDD
Nekem olyan fénykardom lenne, mint Pong Krell jedi mesternek.
Nekem tuti hogy a szellemtűz kristályra épülne! 😀
Lenne egy olyan kérdésem, hogy tudod-e, mi lett Barriss Offee-val a Klónok háborúja után? És a kérésem pedig az lenne, hogy bele tudnád-e tenni egy videóba ezt a témát, ha az időd engedi? Engem nagyon érdekel a téma...
Szia! Megnéztem pár régebbi videódat és az egyikben a ,,miért olyan erősek a sith tanítványok’’ és azon gondolkoztam, hogy nem lehetne azért, mert ők egy bizonyos dolog miatt álltak át a sötét oldalra és ez a dolog még friss bennük és ebből több erőt tudnak meríteni?
Nekem egy piros dupla pengés fénykardot de az olyen lenne mint kylo ren é (bocs ha van benne helyes írási hiba )
Nekem egy kétoldalú fehér kard tetszene, amit ketté is lehet venni...
Egy Darksaber kinézetű sárga fénykard
Nekem egy kétszinű kardom lenne ami szétszedhető , mint Calnak lila és sárga
Nekem ha lehetne akkor olyan összecsukható dupla pengés fénykardom lenne mint a Star wars 9-ben Sötét Rey-nek. És kék vagy sárga lenne.
Hello. Kérdezted milyen fénykardom lenne. Nekem olyan mint Rennek de az biztos hogy piros😂
Szia Gábor!
Azt szeretném tőled kérdezni hogy a Mandalorian már van magyar szinkronnal?
Nem Gábor vagyok de nincs!
@@halidox köszönöm, és sry 🙂😉
Szia! A sor erői c. Sorozatod érdemes megnézni? És kánon?
Szia. Kánonnak kánon, de nekem nagyon gyerekes... ettől ha téged ez nem zavar, akkor nyugodtan ugorj neki!
@Köszi, lehet ha tartok egy maraton belenézek.
A mandalorian sorozatban láthattunk de már máshol is feltűnt az a Vibro-blade vagy micsoda... Arról csinálhatnál egy videót, mivel nem tudom hogy most az micsoda igazából mennyi köze van a fénykardokhoz. Az ereje elég erős egy hagyományos akármennyire is éles sima pengéhez képest.
Kérlek legyen kánon szerinti Skywalker családfa👈
akkor veder kit ölt meg ?
Én egy olyan fénykardot nagyon adnék,ami olyan mint a darksaber csak zöld pengeszínnel
Nekem nyílván hagyományos kardom lenne (kettő)egyik olyan lilás másik meg cián,bár nem tudom mennyire köthető ez a star wars kard birtokláshoz
Szia.
Szerintem nekem egy ki loren és egy
Duplapengés fénykard öszekevert változata lenne.
Nekem tetszik az ötlet, hogy egy a Mandaloron található kristály lett a Darksaberbe helyezve kiber kristály helyett, ugye vannak más kristályok, amikkel helyettesíthetők a kiber kristályokat. Ez miért ne lehetne, egy ilyen? Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy több ilyen fénykardról nem tudni, hogy készült...
Szerintem a piros és a kék kristály egybe olvadot valamilye 🤗😎
ha nekem egy fénykardom az hasonlítana az ikvizítorok fénykardjaira de a markolata mandalóri vasból lenne és 4 ágú lenne de abból csak 2 lenne láthatóan elhelyezve így a másik kettő egyikével a megfelelő pillanatban hogyha aktiválnám azzal megölném az ellenfelemet és csak én és az álltalam kiválasztottak tudnák hogy igazából 4 ágú a fénykard
Szerintem tar vizla(nemtom hogy kell ki irni a nevét)azért csinálta ijenere a kardot, hogy a szellemtüz krisztályt valahogy kiüsse a láthatatlanságbol azaz látható legyen hogyha tutta ,hogy igy kell csinálni
az csak legenda lol
Szia! Hány részes a Mandalorian első évada?
Szia
8 részes az első évad 😉
aligvárom a baby yodát meg mandot
@@peterbarta1654 Köszi.
Erről jut eszembe hogy régebben nem volt egy olyan hír hogy lesz Maul sorozat? Azzal mi lett vagy fake hírbe futottam?
Bőven lehet, hogy csak pletyka volt
@ Lehetséges bár szívesen megnéztem volna az előéletét vagy az elfogása és a Rebels közötti életét.
@@markszajko8306 Hidd el én is :)
Most az összes mandalorit kiirtoták? Vagy még vannak törzsek a galaxisban válaszodat elöre is köszönöm.
Vannak még azért, ezt el is mondják a sorozatban.
Nekem lenne 2 fénykardom. Ugyanolyan hosszúak lennének, és sötét vörös színük lenne. Tudom, nem látható olyan gyakran a sötét vörös fénykardszínként, de nekem tetszene.
Borzalmas lehet egy ilyen téglatest-markolatot fogva harcolni. Lehet, hogy Tar Vizlának valamiért ilyen furcsa marka volt? :O
Hozzám a sárga illik és hajlított lenne mint dookué
Ha nekem fénykardom lehetne, dublapengéjű inkvizítor fénykard pengéjü és darksaber lenne,vagyis annak keveréke,mert Star Wars világában Mandalori vagyok.
Oooh yeeeeeah
az én kardom...
darksaber-féle pengeforma
inkvizítor markolat
fehér szín
Ha fénykardom lenne akkor olyan lenne, mint az inkvizítoroké.
Végre újra darksaber az előző is jó volt de ez még jobb
Mit szolsz ahoz hogy elvileg Revanek meg mindig nem a kanon reszei?
Dehogynem :D
@ Hat igen csak a draga hozza nem erto irok mind azt irjak hogy attol hogy a nevukkel vannak ellatva az osztagok nem lettek a kanon reszei
Lesz majd video a Star Was Jedi: fallen order-ről?
A fénykardomnak olyan markolata lenne mint a magyar huszárkardoknak a színe pedig lila
The Mandalorien-nek hány része van az 1. évadban?
8
@ köszi és te hol nézted meg?