Felemelő volt!!!Barabás Évivel úgy érzi magát az ember,.mintha otthon lenne és végtelen szeretet és eszméletlen életerő venné körül!!!Tényleg mind a ketten nagyon pozitiv hatással vagytok az emberekre!!!
Köszönjük ezt a jò kis beszélgetést. Nagyon szeretném elmondani mi Évit csak úgy hívjuk, hogy apa kedvence.Évi a Balatonon a reggeli műsort vezette és a lànyom aki most 24 éves akkor volt körülbelül 3éves.Vette bàtorsàgàt és oda szaladt Évihez elmondta hangosan te vagy apa kedvence. Évi akkor is ugyan ilyen természetes mosolygòs és kedves volt. :)
Eddig is nagyon szerettem Évit a természetes, kedves stílusáért, de ez a videó rettenetesen közel hozta, mert egy végtelenségig jó embert, egy csodálatos, értékes Nőt ismertem meg Benne! Köszönöm!
A népszerű , szerethető tévés személyiség mögött egy méginkább szerethető, önazonos , nagyon szimpatikus embert ismerhettünk meg. Köszönöm Juditnak, remek beszélgetés volt.
Kedves Endrei Judit! Életem szép időszaka az a fajta televiziózás, amit Önöktől kaptunk, felsorolni sem lehet, tudás, ismeret, hiteles, tiszteletet a néző iránt! Köszönöm! Ezt a beszélgetést Barabás Évivel nem tudom potosan hány alkalommal láttam! Ha már semmihez nincs kedvem, ezt a beszégetést látva, hallgatva mindig átsegít a problémáimon! Hálás vagyok a Sorsnak, hogy van még ilyen igaz, őszinte, nyíltszivü, müvelt, érdekes, jó humoru, izgalmas EMBER, mint Évi! Szeretettel kivánok mindkettőjük jó egészséget! Ismét csak tiszteletem, köszönetem!!
Egy picit elkéstem, pár napja fedeztem fel ezt a csatornát. Köszönöm! Évi egy csoda, ebben a szörnyű, és hazug világban. Annyira elcsépelt, de tényleg olyan mintha kisütne a Nap amikor beszél és mesél, és annyi de annyi szépség van benne, a lelkében, és annyira jól át tudja adni. Jó volt kiszakadni most ebből a katyvaszból ami körülöttünk van, és végig folyt a könnyem ahogy mesélt. Nagyon nagyon jó beszélgetés volt, sajnos nem tudom elég jól kifejezni, hogy mennyit kaptam most. Köszönöm még egyszer.
Köszönöm, hogy "részese" lehettem ennek a vidám emberi beszélgetésnek, élveztem minden percét. Örömmel tölt el, hogy Endrei Judit régi kedvenc műsorvezetőm ismét tartalmas beszélgetős műsorokat vezet. Az meg, hogy most ebben a beszélgetésben éppen a mostani kedvenc műsorvezetőm Barabás Évi volt a vendége, külön öröm számomra. Jó volt kicsit megismerni belelátni a műsorvezető nő gyermekkorába, jelenébe munkájába. Barabás Évi egy vidám, sokoldalú, tájékozott, közvetlen, értékes szerethető hölgy. Egy kis plussz élmény számomra, hogy a névrokon Barabás Évivel milyen sok a közös jellemvonás a hasonló élethelyzet úgy gyermekkorban mint felnőttként.
Jutkám! Fantasztikus volt! És gondolom nagyon jó érzés lehetett,ahogy Évi arról beszélt,hogy mennyire felnézett rád! Nagyon jó,hogy elkezdted ezt a sorozatot! 😘
A tetszésnyilvánításomat már fokozni sem tudom🥰 Kellenek nekünk az 50-esek a Barabás Évik. A korosztálynak azon csoportja,akiktől mi is tanulhatunk,ugyanakkor büszkék is lehetünk,hisz e korosztály egyben a mi nevelésünk is. Íme két remek személyiség. Tanúsága nemcsak adni,kapni is tudni kell. Nagyon köszönöm.🥰😍
Drága Kedves Évike hálásan köszönöm szépen a riport felvételét és nagyon szeretem nézni a fókuszban gratulálok továbbra is a munkájához sok sikert kívánok sok szeretettel puszilom és nagyon jó egészséget kívánok!❤️😘🍀🌹
Köszönet Endrei Juditnak ezért a csodás beszélgetésért. Barabás Évit eddig is nagyon kedveltem, de még inkább kiderült, hogy mennyire jólelkű és fantasztikus ember. Megkönnyeztem és közben azon kaptam magam, hogy mosolyva is hallgatom. Csodás értékeket közvetít Évi, amely manapság nagyon nagy dolog. Ráadásul egy korosztály vagyunk. :) Köszönöm, hogy láthattam, hallhattam. :)
@@endreijudittal Kedves Judit! Köszönöm a választ és én is nagyon örülök, hogy sok tartalmas beszélgetést láthatunk.Várom az újabbakat és jó, hogy meg lehet még nézni a régebbieket is. :)
Az éjszaka kellős közepén ezt a beszélgetést, mesét hallgatni, ... öröm volt. Olyan átéléssel mondta a kitalált vagy valós élményeit Évi, hogy órákig ezen merengtem, nem tudtam visszaaludni. Köszönöm Mindkettőjüknek.
Drága Andi, megsúgom Neked, ez az egyetlen "csini" cipőm. Ezt is úgy használom, hogy beülök a fotelbe, felveszem ezt, a kényelmes kis, öreg cipőmet meg eldugom a fotel mögé :)
Igaz, hogy két évvel ezelőtti a felvétel, de én csak most tudtam megnézni.....Évi szerette volna megmutatni a nagymamájànak mindazt , ahol Erdélyben jàrt....de mi van akkor, ha a nagymama " mutatta " meg neki, amit làtnia kellett.....igenis vannak " segítőink" , akik igy vagy úgy megmutatják, amit lâtnunk kell, csak figyelnünk kell rájuk....
Most nem zavarok remélem nem haragudtuk rám van amikor érzékeny vagyok ha látom milyen helyzetben élnek azok az emberek meg stb tudjátok miről beszélek...
Nagyon-nagyon tisztelem önöket nem tudom honnan van ez pozitív aurám meg szikráim valaki meg áldott hiszek Jézusban meg s nem vagyok IMPOSZTOR s nem szeretem a rosszat midig kedves vagyok de a corupciot el ítélem
Regebben solar jartunk Erdelyben ,almom volt es maradt Szekelyfold ,nem tudtok eddig menni ,mamar Oregon lettunk ,de jartunk sokat Kolozsvarra onnan valo volt a ferjem edesapja ,atjott M.orszagra hogy ne vigyek el katonanak sajnos elvittek mind a tobbi es a Donnal meghalt fiatalon 36evesen,visszaterve jartunk Bonchidan ,Sziken,a Tordai hasadeknal ,sok helyen voltunk ,nagyon szep a hazsongradi temeto ,sok hiresseg nyugszik ott ,mai napig orzom a kezimunkajukat ,es a korondi vazakat, tanyerokat,csodalatos ,es fajo szivvel gondolok ra hogy a legszebb reszt vettek el milyen nagy lenne az orszagunk
A párommal egy gondoltunk volt most hogy el ment hiányzik jelenléte mindig gondolok rá .botos család részeként canadába van rokona meg budapesten .Homorúdon laktam ott voltak Horvátok svábok székely magyarok.de a nevelőszülök bántottalak kicsikoromba molesztáltak .de nem szeretem a anyámat meg apámat meg sanyikámat a bába el cserélt bennünket s láttam meg halni a kis tesvéremet még csecsemő volt a bába mondott valamit amikor pici csecsemő voltam elöbb fogsz beszélni mind járni s lesznek rossz dolgok s lesznek szép dolgok Bonyhádon voltunk a Pécsvárad szakközépiskolai intézet elsőben dolgoztunk hentes és mészáros segítö készek voltunk. S Nagyon-nagyon tisztelem önöket
Amikor óvodások voltunk el mentünk a Tanárnővel BUDAPESTRE TALÁLKOZTUNK GÖNCZ ÁRPÁD ÉS FELESÉGÉVEL EZEKET A SZAVAKAT MONDTÁK NEKÜNK HA MÁR NEM LESZÜNK AKKOR LESZ A KORRUPCIÓ MILYEN IGAZA VOLT ELŐRE TUDTA.
Felemelő volt!!!Barabás Évivel úgy érzi magát az ember,.mintha otthon lenne és végtelen szeretet és eszméletlen életerő venné körül!!!Tényleg mind a ketten nagyon pozitiv hatással vagytok az emberekre!!!
🥰
Nem is lehet jobban megfogalmazni, én is pont ezt éreztem.
Hálás vagyok ezért beszélgetésért. ❤️
Én is így érzem, ezért is örülök nagyon hogy eljött hozzám!
Köszönjük ezt a jò kis beszélgetést. Nagyon szeretném elmondani mi Évit csak úgy hívjuk, hogy apa kedvence.Évi a Balatonon a reggeli műsort vezette és a lànyom aki most 24 éves akkor volt körülbelül 3éves.Vette bàtorsàgàt és oda szaladt Évihez elmondta hangosan te vagy apa kedvence. Évi akkor is ugyan ilyen természetes mosolygòs és kedves volt. :)
@@annamariakiss6260 Köszönjük, Anna!
Eddig is nagyon szerettem Évit a természetes, kedves stílusáért, de ez a videó rettenetesen közel hozta, mert egy végtelenségig jó embert, egy csodálatos, értékes Nőt ismertem meg Benne! Köszönöm!
Örülök, hogy nekem is részem van abban, hogy árnyaltabb a kép!
A népszerű , szerethető tévés személyiség mögött egy méginkább szerethető, önazonos , nagyon szimpatikus embert ismerhettünk meg. Köszönöm Juditnak, remek beszélgetés volt.
Örülök, Erzsébet, hogy így érzed!
Szavakban nem lehet foglalni mennyire sokat mondó,nívós ,felemelö beszélgetés.
Hölgyeim egészen kulönlegesek vagytok
Gratulálok!
ó, köszönjük!
Örülök hogy hallhattam ezt az interjut.
Melegség, emberség, okosság, szépség mind együtt.
Gratulálok 😍
@@zsuzsannazambonedoma3625 De jó, hogy így érezted!
Ezekért a beszélgetesekért érdemes élni !Nagyom szerettem eddig is Barabás Évit,de most már nagyon tisztelem is.
Ó, ez jólesik! Visszavárlak!
Egy kellemes, kedves, őszinte, emberi értékeket meg mutató beszélgetés volt. Szeretettel hallgattam, köszönöm!
NAgyon örülök, hogy így érzed!
Jaj, de jó beszélgetés volt! Barabás Évi a kedvenc RTL-es riporterem! Köszönöm!
Èlveztem minden percèt nagyon jòk ezek a beszèlgetèsek !
Köszönöm, Edit, maradj továbbra is velem!
(Sokkal több embernek kéne néznie ezeket és talán jobb lenne a világ...
Ó, ez jólesik, Andi! Segíthetsz, ha ajánlod másoknak :)
Nagyon szép beszélgetés, hálás vagyok, hogy meghallgathattam. 💛
Örülök, Anita!
Fantasztikus ember Barabás Éva! Köszönöm,.hogy láthattam, hallhattam! Lélekemelő.:)
Igen, én is így gondolom!
Örülök, hogy rátaláltál Erdélyre és észrevetted, hogy mekkora kincs.
Kedves Judit
Minden részt megnézem a műsornak.
Imádom
De jelen esetben Évi a kedvencem.
Ittam minden szavát!!!!!!
Szuper beszélgetés volt!
Nagyon örülök, Mária! Szeretettel várlak a továbbiakban!
Csodálatos ember akire csak szeretettel és tisztelettel lehet nézni! Hatalmas szíve van. Maradjon mindig ilyen!❤❤
Nagyon élveztem és köszönöm a beszélgetést.Mindkét szereplő, Endrei Judit és Barabás Évi is nagy kedvenceim.
Köszönjük, Rózsa!
Kedves Endrei Judit! Életem szép időszaka az a fajta televiziózás, amit Önöktől kaptunk, felsorolni sem lehet, tudás, ismeret, hiteles, tiszteletet a néző iránt! Köszönöm! Ezt a beszélgetést Barabás Évivel nem tudom potosan hány alkalommal láttam! Ha már semmihez nincs kedvem, ezt a beszégetést látva, hallgatva mindig átsegít a problémáimon! Hálás vagyok a Sorsnak, hogy van még ilyen igaz, őszinte, nyíltszivü, müvelt, érdekes, jó humoru, izgalmas EMBER, mint Évi! Szeretettel kivánok mindkettőjük jó egészséget! Ismét csak tiszteletem, köszönetem!!
Ezt a szívet melengető levelet elküldtem Évinek! Köszönjük!
Végig könnyes szemmel néztem, ittam Évi minden szavát.
Köszönöm Judit, hogy részese lehettem ennek a csodának !
Köszönjük, Zsuzsa, hogy velünk tartottál.
Köszönöm szépen! Felemelő beszélgetés. Igazán megérintett ❤️🙏🌷
Köszönöm szépen ezt a jó minőségű beszélgetést
Ó, ez most jólesett!
Jaaaj de fantasztikus volt! Vegig könnyeztem,ahogy átèltem Évi szavait, élményeit! Nagyon élveztem a beszélgetést! Köszönet 😘
Ezért is szeretek beszélgetni....♥
Egy picit elkéstem, pár napja fedeztem fel ezt a csatornát.
Köszönöm!
Évi egy csoda, ebben a szörnyű, és hazug világban. Annyira elcsépelt, de tényleg olyan mintha kisütne a Nap amikor beszél és mesél, és annyi de annyi szépség van benne, a lelkében, és annyira jól át tudja adni.
Jó volt kiszakadni most ebből a katyvaszból ami körülöttünk van, és végig folyt a könnyem ahogy mesélt.
Nagyon nagyon jó beszélgetés volt, sajnos nem tudom elég jól kifejezni, hogy mennyit kaptam most.
Köszönöm még egyszer.
Sosincs késő! Örülök, hogy ránk bukkantál! Érdemes "vissszalapozni" az előzőeket is, tarts velem továbbra is! Évi pedig valóban egy csoda
Köszönöm, hogy "részese" lehettem ennek a vidám emberi beszélgetésnek, élveztem minden percét. Örömmel tölt el, hogy Endrei Judit régi kedvenc műsorvezetőm ismét tartalmas beszélgetős műsorokat vezet. Az meg, hogy most ebben a beszélgetésben éppen a mostani kedvenc műsorvezetőm Barabás Évi volt a vendége, külön öröm számomra. Jó volt kicsit megismerni belelátni a műsorvezető nő gyermekkorába, jelenébe munkájába. Barabás Évi egy vidám, sokoldalú, tájékozott, közvetlen, értékes szerethető hölgy. Egy kis plussz élmény számomra, hogy a névrokon Barabás Évivel milyen sok a közös jellemvonás a hasonló élethelyzet úgy gyermekkorban mint felnőttként.
Remélem, Évi is olvassa!
Nagyon köszönöm,sokat kaptam ezzel a beszélgetéssel .Isten áldjon bennereket !
Köszönjük szépen! Majd továbbítom Évinek is!
Jutkám! Fantasztikus volt! És gondolom nagyon jó érzés lehetett,ahogy Évi arról beszélt,hogy mennyire felnézett rád! Nagyon jó,hogy elkezdted ezt a sorozatot! 😘
Köszönöm, Zsuzsikám, jólesik, hogy figyelsz a dolgaimra!
Olyan jó valódi embereket látni, valódi hangokat hallani a műanyag sodratban, köszönöm.
De jó ezt olvasni!
De örülök, hogy rátaláltam ezekre a beszélgetésekre ! Endrei Judit
Maradj is velünk, Zsuzsa!
Bizony, a jelenünkben hordozzuk a múltunkat is. Az összes szépségével, keservével együtt... Köszönjük szépen, Judit!
Mi is, Judit! :)
Csodálatos két hölgy!!! Imádtam a beszélgetést. Köszönöm🤍
Köszönjük, Mária, továbbra is tarts velünk!
A tetszésnyilvánításomat már fokozni sem tudom🥰 Kellenek nekünk az 50-esek a Barabás Évik. A korosztálynak azon csoportja,akiktől mi is tanulhatunk,ugyanakkor büszkék is lehetünk,hisz e korosztály egyben a mi nevelésünk is. Íme két remek személyiség. Tanúsága nemcsak adni,kapni is tudni kell. Nagyon köszönöm.🥰😍
Édes Erzsike, én Veled egy korosztály vagyok!
Drága Kedves Évike hálásan köszönöm szépen a riport felvételét és nagyon szeretem nézni a fókuszban gratulálok továbbra is a munkájához sok sikert kívánok sok szeretettel puszilom és nagyon jó egészséget kívánok!❤️😘🍀🌹
Biztos nagy öröm Évi számára az a szeretet, ami körülöleli.
Nagyon kedves, őszinte, önazonos nő. Jó egészséget, sok sikert !
Én is így gondolom!
Köszönöm ezt a csodálatos beszélgetést!
Két kívül-belül csodaszép nő, és értékes ember!
Köszönjük szépen, Judit!
Nagyon nagyon nagyon köszönöm!!!!! ❤️🥰❤️🥰❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Köszönjük Gabriella!
Két csodálatos ember! 👏👏💚💚
Köszönjük!
Annyira szerethető Évi! Nagyon sok közös dolgot fedeztek fel benne velem! 😊😍
Igen, az jólesik, ha valakivel tudunk azonosulni.
Köszönöm hogy meghallgathattam ezt a beszélgetést csodálatos élmény volt Köszönöm
de örülök, hogy felfedezted ezt a korábbi adást!
Már másodszor hallgatom a beszélgetést de biztosan még ismetelni fogom.
Köszönöm mindkettőjüknek ezt a nagyszerű beszélgetést. 😍
Örülök, Zsuzsanna! És ha ennyire tetszett, kérlek, ajánld barátaidnak, hogy minél többekhez eljusson ☺
Köszönet Endrei Juditnak ezért a csodás beszélgetésért. Barabás Évit eddig is nagyon kedveltem, de még inkább kiderült, hogy mennyire jólelkű és fantasztikus ember. Megkönnyeztem és közben azon kaptam magam, hogy mosolyva is hallgatom. Csodás értékeket közvetít Évi, amely manapság nagyon nagy dolog. Ráadásul egy korosztály vagyunk. :) Köszönöm, hogy láthattam, hallhattam. :)
Nagyon örülök, hogy megírtad a gondolataidat!
@@endreijudittal Kedves Judit! Köszönöm a választ és én is nagyon örülök, hogy sok tartalmas beszélgetést láthatunk.Várom az újabbakat és jó, hogy meg lehet még nézni a régebbieket is. :)
Szerethető volt ez a beszélgetés! Barabás Évi szimpatikus, kedves személyiség. 😊
Kedves TAD! Most már a többedik kellemtlen hozzászólást olvasom! Szerintem rossz helyen jár, ha ennyire nincs kedvére, amit itt lát, váljunk el... :)
Az éjszaka kellős közepén ezt a beszélgetést, mesét hallgatni, ... öröm volt. Olyan átéléssel mondta a kitalált vagy valós élményeit Évi, hogy órákig ezen merengtem, nem tudtam visszaaludni. Köszönöm Mindkettőjüknek.
Örülök nagyon, Proska!
Nagyon tetszett ez az interjú is! Nagyon szimpatikus Évi 🥰
Köszönöm szépen 🙂
Ezért is hívtam... :)
❤❤❤❤❤❤❤❤nem tudom hányan vagytok de sok ölelés jár nektek sikeres legyen az RTL klub
Nagyon köszönöm a beszélgetést 🙏! Két nagy kedvencem ❤️❤️!
Köszönjük, Tímea! Maradj is itt!
Ez is szuper beszélgetés volt és Judit nagyon csinos volt ma, ez a piros cipője a kedvencem.:)
Drága Andi, megsúgom Neked, ez az egyetlen "csini" cipőm. Ezt is úgy használom, hogy beülök a fotelbe, felveszem ezt, a kényelmes kis, öreg cipőmet meg eldugom a fotel mögé :)
@@endreijudittal 👠👍😂
Nagyon-nagyon okosnak tartalak benneteket s minden tisztelet meg jár nektek
Szívből gratulálok Endrei Juditnak! Mindig nagy kedvencem volt! Barabás Évinek meg azért , mert az ember az aki nem felejti honnan jött és hova ért!
Örülök, hogy velünk tartottál! Évi valódi érték!
Őt vártam a legjobban 🙂
Azért remélem, a többi beszélgetésbe is belekukkantottál :)
Kedves Judit! KÖSZÖNÖM!
Jó érzéseket kiváltó beszélgetés-:)
De örülök!
Tagyon tisztelem önöket s Boldog Új évet kívánunk önöknek
Elpirulok na❤❤ tisztellek benneteket meg az RTL klub hivatalos oldalát
Olyan ritkán találkozni ilyen emberrel.. :)
Én mindig keresem őket... És időnként rájuk bukkanok!
Éva vagy Évi😁 én ezzel pontosan így vagyok😀
Köszönöm!
Úristen de szeretem a személyiségét
Én is!
Nagyon jó...
Két IKON! ❤❤
Köszönjük szépen!
Nem vagyok én se tökéletes de jó szívem van s nem tudom hogyan de tudok közvetíteni a tévén keresztül meg kacsintani ballal meg jobbal
Igaz, hogy két évvel ezelőtti a felvétel, de én csak most tudtam megnézni.....Évi szerette volna megmutatni a nagymamájànak mindazt , ahol Erdélyben jàrt....de mi van akkor, ha a nagymama " mutatta " meg neki, amit làtnia kellett.....igenis vannak " segítőink" , akik igy vagy úgy megmutatják, amit lâtnunk kell, csak figyelnünk kell rájuk....
De jóóóó volt 😊
De örülök!
💕💕💕💕💕💋
❤
I AM GENTLEMAN PEACE HEART freedom songs
Most nem zavarok remélem nem haragudtuk rám van amikor érzékeny vagyok ha látom milyen helyzetben élnek azok az emberek meg stb tudjátok miről beszélek...
Segíteni szoktam többször is 1353 többször is felhivtam na meg a Málta szeretett szolgálatnak adakoztam
Nagyon-nagyon tisztelem önöket nem tudom honnan van ez pozitív aurám meg szikráim valaki meg áldott hiszek Jézusban meg s nem vagyok IMPOSZTOR s nem szeretem a rosszat midig kedves vagyok de a corupciot el ítélem
YES SMILE
Regebben solar jartunk Erdelyben ,almom volt es maradt Szekelyfold ,nem tudtok eddig menni ,mamar Oregon lettunk ,de jartunk sokat Kolozsvarra onnan valo volt a ferjem edesapja ,atjott M.orszagra hogy ne vigyek el katonanak sajnos elvittek mind a tobbi es a Donnal meghalt fiatalon 36evesen,visszaterve jartunk Bonchidan ,Sziken,a Tordai hasadeknal ,sok helyen voltunk ,nagyon szep a hazsongradi temeto ,sok hiresseg nyugszik ott ,mai napig orzom a kezimunkajukat ,es a korondi vazakat, tanyerokat,csodalatos ,es fajo szivvel gondolok ra hogy a legszebb reszt vettek el milyen nagy lenne az orszagunk
Köszönöm, hogy megosztottad velünk az élményeidet, érzéseidet.! Továbbra is szeretettel várunk!
🥰🥰
Mindig a Békét mutatom vagy a Peace jelét nem tudom hogyan
Nem vagyok nárcisztikus.tudom a többi jellemét.pozitiv gondolkodás ez a mottóm
A párommal egy gondoltunk volt most hogy el ment hiányzik jelenléte mindig gondolok rá .botos család részeként canadába van rokona meg budapesten .Homorúdon laktam ott voltak Horvátok svábok székely magyarok.de a nevelőszülök bántottalak kicsikoromba molesztáltak .de nem szeretem a anyámat meg apámat meg sanyikámat a bába el cserélt bennünket s láttam meg halni a kis tesvéremet még csecsemő volt a bába mondott valamit amikor pici csecsemő voltam elöbb fogsz beszélni mind járni s lesznek rossz dolgok s lesznek szép dolgok Bonyhádon voltunk a Pécsvárad szakközépiskolai intézet elsőben dolgoztunk hentes és mészáros segítö készek voltunk. S Nagyon-nagyon tisztelem önöket
Előbb tanultam beszélni mint járni Angyalkának nevezett a Téglás néni Mohácson élt....
Nem is aludtam pedig már csütörtök van 4 óra 19 perc
Szeretem a musort, mindig nagyon jo, de a focimzene szerintem tul "hirados" ehhez a mufajhoz.
ehhez nem értek..., de majd elgondolkozunk!
Mona lisa mosolya van a számon a párom ezért szeret