Nagyon büszke vagyok rád! Elképesztő, hogy mi mindent elértél. Sok ember egy teljes élet alatt nem küzd és nem ér el ennyit. Az a lényeg, hogy soha ne add fel. Szeretnék még majd hallani felőled. Nem csak magadért harcolsz, hanem másokért is, mert példakép vagy. Egy igazi hős!
@Sándor Ármánkó Ha egy kicsit utánagondolsz: nem rólam beszélsz (hiszen nem ismersz), nem is az emberekről általában (hiszen sokfélék vagyunk), hanem éppen saját magadról: hogy te hogyan viszonyulsz ehhez a történethez. Ezt viszont jobb lett volna magadnak megtartani mint kivetíteni másokra. Az empátia hiánya nem menő, hanem a szegénységi bizonyítvàny része. Mint ahogy az előítéletesség is.
Le a kalappal Lackó!Fantasztikusan ügyes vagy!Az akaraterőd hatalmas!Futni is fogsz hamarosan... ebben biztos vagyok!Sok erőt és hitet kívánok Isten segítse utadat!🙏❤
Lackó sokat dolgozik, mégsem látom, hogy izmai fejlődnének. Javaslok (különféle ízesítésű) fehérjeport fogyasztani! Konzultáljon szakmai segítőivel! - Én 80 évesen nyertem vissza izmaimat súlyos betegség után. Ifjan sokat sportoltam. Üdv, Kőháti Zsolt
Tiszta szívből kívánom,hogy gyógyuljon meg teljesen..és épüljön fel.Még valamit tiszta szívből kívánok,hogy legyen ez tanulság minden embernek..főleg a fiataloknak!!Annyi ilyen Balatonos fejes ugrós tragédia történt már,hogy borzalom.Rengeteget vizi bicikliztünk már mi is a Balatonba,de mivel gidres-gödrös..az alja..mielőtt fejest ugrik az ember meg kell nézni,hogy azon a területen egyáltalán mély e a víz..!!Hiába megy be az ember messzire..a parttól az még nem garancia arra.Minden esetben ellenőrizze mindenki!!Már pici korban fel kell erre is hívni a figyelmet.
Szeretném felvenni a szülőkkel a kapcsolatot! Segíteni szeretnék anyagilag! Szegény gyerek 😢😢😢😢😢 Ha esetleg tudna valaki elérhetőséget adni meg köszönném! Ha kell kifizetem az összes kezelést!! Nem érdekel mennyi szeretném ha ez a gyerek normális életet élne!!!! El sírtam magam! 😢😢😢😭😭😭😭 Rendben megvan a bankszámlaszám! De a szülőkkel fel szeretném venni a kapcsolatot!!!
ezt a filmet levetitteném az iskolákban 5-8 ig hogy felhivjuk a figyelmet arra nem ugrunk fejest csak akkor ha tudjuk milyen mély a viz !!! Egy jótanács a családnak ugy látom a gyerek elkezdhetne sulyzós gyakorlatokat is. Kis sullyal mehetne a sulyzós edzés karra válra melre. És ha már a lábát jobban tudja mozgatni mehet a gugolás lassan támaszkodva és utánna lábujhegyre állással a vádli erősitése. JÓ lesz ez ugy látom fog ő még futni is szaladni. Sok sikert kivánok bár ugy se olvassa el a család. Etessetek vele sok fehérjét bcaa , fehérjeturmix stb... Fel kell erősiteni az izmokat az tartja majd meg ha járni akar. Azt nem értem hogy miért nem támogatja ezt a TB ???
Aki nem ismeri a Balatont ne legyen felelötlen! Én ott nöttem fel valamennyire ismertem de még ma sem ismerem eléggé! Így ötven felett! Nagyon sajnálom!! De a srác az akaratának köszönhetöen teljesen felfog épülni!!!! Bár csak nekem lenne ennyi erőm! Mindent bele............
😳😳😳basszus ! Mi meg azon veszekszünk az asszonnyal, hogy hova mennyünk nyaralni! Pedig vannak ennél sokkal de sokkal nagyobb problémàk! Az egészség a legnagyobb kincs! Jobbulàst!
Meghato tortenet.vegigsirtam az egesz musort.oriasi kitartasod van.Soha a ne add fel!Remelem meg hallunk rolad! SZERETNELEK tamogatni, csak nem tudom, hogy Szlovakiabol is lehet-e kuldenie erre a szamlaszamra?
Nem vagyok szívtelen, de most komolyan nem jut eszébe senkinek, hogy a szülők felelőssége, valamint hogy, ha ilyen magas volt miért is csinálta? Elhiszem hogy szomorú dolog, de ha valaki ilyen felelősség nélkül csinál ilyen baromságokat, akkor nem igazán tudom sajnálni. Miért? Mert sokkal több olyan gyerek van aki magatehetetlen, aki már eleve így született. Még rosszabb helyzetben vannak, inkább arról kéne riportot készíteni. Mert nekik nincsen segítség. Az állam nem ad nekik semmit. Amúgy nagyon régóta volt már ilyen, aki ugyanilyen dolgot csinált, meg is halt, s persze lebénult. Tehát lehet hallani ilyet sajnos, s mégis van olyan aki nem veszi komolyan ezeket. Én nem értem az biztos.
Na most szállt el minden aggodalmam egy jó időre… az én problémáim, bár vannak. Mindannyiunknak van. De azok semmik ehhez képest! Kitartást, simán lehet hogy jól kerekedik az élete ilyen kitartással ! A körülményekhez képest persze.
Ha jól tudom, de javítsatok ki ha tévedek, a vizibicikliről TILOS a vízbe ugrálni, csak a csúszdát szabad használni rajta. Plusz ezekkel beljebb kell menni a mélyebb víz felé, hogy ne zavarják a fürdőzőket. Ha combig ért a víz, akkor nem mentek be túlságosan.
Valentin Dikul egy légtornász volt aki lezuhant, és nyolc évig tolókocsiban élte az életét. A saját módszerével állt fel olyan sikerrel, hogy utána több erősember rekordott döntött meg. Ma saját intézetet vezet, hasonló sérülteknek az interneten sok minden megtalálható róla. Idősebb korában is elképesztő dolgokra képes. th-cam.com/video/BqxEfB5-Lv8/w-d-xo.html
Milyen jó, hogy stadionból már bőven van, de ezt magánúton kell fizetnie egy csóri családnak. És azokról a családokról nem hallunk, ahol nincs pénz a kezelésre és a szerencsétlen egyszerűen meghal. Sokáig éljen a megsemrendült magyar egészségügy, gazdaság és a foci!
Ja.. de a gyurcsány kormány idején is ugyanúgy magánúton kellett fizetnie egy csóri családnak.. plusz még vizitdíjat és kórházi napidíjat is! Az jobb volt??
@@bevy9296 te még akkor valószínűleg csak a csattogós lepkét tologattad a seggedbe. Vizitdíj fél évig sem volt és legalább be lehetett jutni orvoshoz, te idióta! Mindig poénkodunk a srácokkal ezen a GYÚRCSÁNYJOBBVÓÚT-os viccen és most itt vagy és mondod... elképesztő az a mélységes sötétség, amivel képes vagy 12 év teljhatalom után is visszamutogatni egy másik szar rendszerre. Egyébként gyurcsit mintha a gazdádnak kellett volna elszámoltatnia úgy 11 és fél évvel ezelőtt... az hol van?!
Vannak, akik lehülyézik. Ennél nagyobb hülyeségeket is csinálnak sokan. Úgyhogy, amit tehetünk: támogassuk Lackót anyagilag. Én 1000 forintot utalok. (Sajnos én se vagyok gazdag.) És ti?
Itt fekszem a szobaba most ujra tanulnom kell jarnimert a bal terd alatt amputalt 55 honapja most egy cipo okzta a hibat 13 hete feszem es most kinez meg 3 honap es a sarkambolfel reszt leoperaltak es erre is protezis kell kulon mert akkor nem tudok jarni viszlat
Ha valaki tudna erre válaszolni az nagyon jó lenne mert ez nem értem. Ha jol tudom, az ilyen gerincsérüléseknél az van, hogy a csontvelő szakad amiben az idegek futnak és így megszakad az összeköttetés és ennyi. De ha ez a helyzet, akkor teljes a bénulás azon a szakaszon ahova az az idegpálya futna. Néztem videókat is ahol idegeket műtenek és kötnek újra össze, kb ugyanaz mint valami elektromos kütyüben a vezeték. Szóval nem értem, hogy ha bénult akkor hogyan tud mégis akármit akármennyire mozgatni, mi ez hogy meg kell tanulnia újra a mozgatást? Azt már megtanulta kiskorban nem? Tudja az agy, hogy milyen jeleket küldjön a végtagok felé. A probléma itt az, hogy a vezeték elszakadt és nem folyik át rajta áram, ha most ezt sikerült összekötni és eljut az agyból a jel a végtagokba akkor miért nem tudja rendesen mozgatni úgy mint előtte, mit kell tanulni? Ha van tegyük fel egy okos lámpa ami világít 5 féle színben amit időközönként váltogat és ezt egy algoritmus vezérli a gépemről mondjuk. Én elvágom a vezetéket, tehát nyilván semmilyen áram, semmilyen kód nem fog eljutni a lámpába. De ha újra összeforrasztom a vezetéket, akkor megint ugyanaz a kódsor kerül a lámpához, maga a gép amiről vezérlem a lámpát az ugyanazokat a jeleket küldi amik meg is érkeznek a lámpához és ezért működik rendesen. Biztos hogy hülyeségeket írtam le mert akkor így működne a valóságban is ahogy én elmondom és hát látom hogy nem, de én nagyjából az alapján amiket nézegettem így látom az idegek működését.
Sajnos ez nem ennyire egyszerű, Ha nem használsz jó darabig egy végtagot ott az izmok is teljesen leépülnek. Ha az ideghálózat teljesen ép akkor is idő amíg újra építik a mozgatáshoz szükséges izomzatot
@@laszloendreerdelyi7000 ja nem, én a sekély vízre értettem, hogy a sekély vizet beótották-e , fontos, hogy csak a sekély vízet ótsák, ott ahol nem ér le az ember lába, ott nem szabad ótani a vizet
@@7AccordHomeStudio tudom, hogy 1 éves, nem vagyok vak és sehol nem állítottam az ellenkezőjét. Újabb szövegértési probléma részedről, mint a "hülye víz" esetében 😉 Az okostóniság időtlen. És nem, én sem bírom adott esetben az önsajnáltató Darwin díjasokat, de a fiatalember esetében erről szó sincs, kb 2-szer hangzik el a videóban, mekkora idiótaságot csinált. Ezért volt felesleges pöffeszkedned. Igen, a mgh-k elhagyása coooool 😎
@@susivarga7303 majd pont egy nő fogja NEKEM osztani az észt. Vár a lekvárkavargatás... vagy unatkozó, instapörgető anyuka vagy? Tuti. Kitaláltam, mi? 🤣
Én nagyon sajnálom a fiút, hogy ilyen Szerencsétlen baleset érte. Erre gondolni kellett volna, de ne szomorkodj és mindent bele. Ezt a családi összetartast. És a fiú Kiváló akaraterejet. Kívánom, hogy legyetek boldogok és Nem adom fel,, legyen ez a jelszó. Igen, de hol van az állami eu. Ellátás. Stadion, sok lopás, sikkasztás, de Hány ítélet született ezek megbuntetesere. Erre nincs lehetőség, pénz, hogy segítsen neki. És a sok hasonló főleg fiatal ember ek kezelési költséget állni. Itt csak az adakozással. Össze adott Pénzzel lehet segíteni. Sajnos ez a Mi országunk, ahol a Milliárdos még gazdagabb lesz, De az érző szegény emberek a Kevesbol. Is adnak. Azoknak minden elismerésem. De fel ebredhetne. Magyarország Ahol egyenlőség és az igazság Gyozne. Hiszen, hogy vannak még jó. És segítőkész emberek itt,, A Mindenható Istennek legyen hála G. K
Nagyon büszke vagyok rád! Elképesztő, hogy mi mindent elértél. Sok ember egy teljes élet alatt nem küzd és nem ér el ennyit. Az a lényeg, hogy soha ne add fel. Szeretnék még majd hallani felőled. Nem csak magadért harcolsz, hanem másokért is, mert példakép vagy. Egy igazi hős!
@Sándor Ármánkó
Ezzel most mit akarsz valójában ?
@Sándor Ármánkó Ha egy kicsit utánagondolsz: nem rólam beszélsz (hiszen nem ismersz), nem is az emberekről általában (hiszen sokfélék vagyunk), hanem éppen saját magadról: hogy te hogyan viszonyulsz ehhez a történethez. Ezt viszont jobb lett volna magadnak megtartani mint kivetíteni másokra. Az empátia hiánya nem menő, hanem a szegénységi bizonyítvàny része. Mint ahogy az előítéletesség is.
@@zvandorify ...a kioktatás melyik kategóriába sorolható???
Családodban van az erőd Lackó!együtt sikerülni fog a gyógyulásodhoz sok erőt és kitartást kívánok nektek 🙂
Maci Laci
Le a kalappal Lackó!Fantasztikusan ügyes vagy!Az akaraterőd hatalmas!Futni is fogsz hamarosan... ebben biztos vagyok!Sok erőt és hitet kívánok Isten segítse utadat!🙏❤
Isten segítse meg őket🙏🙏🙏🙏
Istennek semmi koze ehhez.
@@attilavarga8204 de vártam már, hogy megjelenjenek a hozzád hasonlóak.
@@greeeeenghost ... tényleg semmi köze hozzá...
Ide sok-sok pénzre van szükség inkább!
@@laszloendreerdelyi7000 ennyire hülyének nézed a másikat?
Nincs isten. Az már megsegítette, meg sok rákost is... barmok hisznek képzelt barátban. ;) Segítek, paranoid skizofréniának hívják.
Sikerulni fog sok erot es egeszseget kivanunk !A szuleid szeretete nagyon sokat fog segiteni nagymama is.❤️❤️
Fantasztikus a kitartásod Lackó! Példaértékű és természetesen a szüleid is!
Gratulálok kedves Lackó, és nagyon, nagyon szeretném hogy felépülj teljesen. B.U.É.K.
Magának kereste a bajt
Lackó sokat dolgozik, mégsem látom, hogy izmai fejlődnének. Javaslok (különféle ízesítésű) fehérjeport fogyasztani! Konzultáljon szakmai segítőivel! - Én 80 évesen nyertem vissza izmaimat súlyos betegség után. Ifjan sokat sportoltam. Üdv, Kőháti Zsolt
fantasztikus a srác és milyen csodás értékeket kapott a szüleitől.
Jobbulást Kívánok ! 😭🙏🏻🙏🏻🙏🏻😇
milyen jó az egészségügy 😊
Az egészségügy minden, csak nem jó.
Neki is azt mondták, hogy soha nem fog felállni. Csak magának és a rokonainak köszönheti a sikereit.
Tiszta szívből kívánom,hogy gyógyuljon meg teljesen..és épüljön fel.Még valamit tiszta szívből kívánok,hogy legyen ez tanulság minden embernek..főleg a fiataloknak!!Annyi ilyen Balatonos fejes ugrós tragédia történt már,hogy borzalom.Rengeteget vizi bicikliztünk már mi is a Balatonba,de mivel gidres-gödrös..az alja..mielőtt fejest ugrik az ember meg kell nézni,hogy azon a területen egyáltalán mély e a víz..!!Hiába megy be az ember messzire..a parttól az még nem garancia arra.Minden esetben ellenőrizze mindenki!!Már pici korban fel kell erre is hívni a figyelmet.
Soha ne add fel, nem is fogod. Jó Isten segíteni fog, szorítunk és drukkolunk! GL!
Segitett a fejesnel is
Ez tényleg zseniális, hajrá, hajrá! 🤞
Szeretném felvenni a szülőkkel a kapcsolatot! Segíteni szeretnék anyagilag! Szegény gyerek 😢😢😢😢😢 Ha esetleg tudna valaki elérhetőséget adni meg köszönném! Ha kell kifizetem az összes kezelést!! Nem érdekel mennyi szeretném ha ez a gyerek normális életet élne!!!! El sírtam magam! 😢😢😢😭😭😭😭 Rendben megvan a bankszámlaszám! De a szülőkkel fel szeretném venni a kapcsolatot!!!
Megkönnyeztem ❤
Én is...egészséges kamaszgyerekek anyukájaként
Jobbulást!
ezt a filmet levetitteném az iskolákban 5-8 ig hogy felhivjuk a figyelmet arra nem ugrunk fejest csak akkor ha tudjuk milyen mély a viz !!! Egy jótanács a családnak ugy látom a gyerek elkezdhetne sulyzós gyakorlatokat is. Kis sullyal mehetne a sulyzós edzés karra válra melre. És ha már a lábát jobban tudja mozgatni mehet a gugolás lassan támaszkodva és utánna lábujhegyre állással a vádli erősitése. JÓ lesz ez ugy látom fog ő még futni is szaladni. Sok sikert kivánok bár ugy se olvassa el a család. Etessetek vele sok fehérjét bcaa , fehérjeturmix stb... Fel kell erősiteni az izmokat az tartja majd meg ha járni akar. Azt nem értem hogy miért nem támogatja ezt a TB ???
Vegyen 100 kilót mellre! Aztán guggoljon ugyanennyivel!
Az Életre valók zenéje nagyon illet ide.
Ez borzasztó. Az ilyen esetek legyen mindenki számára tanulság. Észnél kell maradni, vigyázni kell saját magára, de másra is.
Hazavágta magát egy életre
Vajon mi lehet vele most? Kiváncsi lennék...
Sok erős es jo egeszeget kívánok!! Soha nem add fel!!!🥰❤
Bravo🥰
Büszke vagyok, egy harcos vagy, sikerülni fog. Ebben teljesen biztos vagyok
Aki nem ismeri a Balatont ne legyen felelötlen! Én ott nöttem fel valamennyire ismertem de még ma sem ismerem eléggé! Így ötven felett! Nagyon sajnálom!! De a srác az akaratának köszönhetöen teljesen felfog épülni!!!! Bár csak nekem lenne ennyi erőm! Mindent bele............
😳😳😳basszus ! Mi meg azon veszekszünk az asszonnyal, hogy hova mennyünk nyaralni! Pedig vannak ennél sokkal de sokkal nagyobb problémàk! Az egészség a legnagyobb kincs! Jobbulàst!
Meghato tortenet.vegigsirtam az egesz musort.oriasi kitartasod van.Soha a ne add fel!Remelem meg hallunk rolad! SZERETNELEK tamogatni, csak nem tudom, hogy Szlovakiabol is lehet-e kuldenie erre a szamlaszamra?
Jobbulást
Szörnyű baleset! Kitartást neked Lackó elképesztő akarat erőd van meg fogod csinálni! Minden jót kívánok neked és remélem minél hamarabb felépülsz.
Mikozben nezem ezt a videot akozben ujabb milliardok mennek sportra
O1G
Szőrnyű, sajnálom.sok erőt és kitartást kívánok. Én is ápoló vagyok, láttam sok szörnyűséget, de ez megsíratott, nagyon....
Jaaj szerencsétlen.. annyira sajnálom :(
Nem vagyok szívtelen, de most komolyan nem jut eszébe senkinek, hogy a szülők felelőssége, valamint hogy, ha ilyen magas volt miért is csinálta? Elhiszem hogy szomorú dolog, de ha valaki ilyen felelősség nélkül csinál ilyen baromságokat, akkor nem igazán tudom sajnálni. Miért? Mert sokkal több olyan gyerek van aki magatehetetlen, aki már eleve így született. Még rosszabb helyzetben vannak, inkább arról kéne riportot készíteni. Mert nekik nincsen segítség. Az állam nem ad nekik semmit. Amúgy nagyon régóta volt már ilyen, aki ugyanilyen dolgot csinált, meg is halt, s persze lebénult. Tehát lehet hallani ilyet sajnos, s mégis van olyan aki nem veszi komolyan ezeket. Én nem értem az biztos.
Én se értem, miért erről csinálnak riportot. Érdekes mód kisebb hülyeségért kb a másik halálát kívánják.
Az éberkómában lévő rokonomat ilyen szerkezettel sétáltatják. Őt Lengyelországig kellett vinni, ott talált a család egy professzort, aki segít talán..
Ő is fejest ugrott, vagy más baleset/betegség miatt került ilyen állapotba?
Autòbalesetet szenvedett el. Beütötte a fejèt. 34 èves. Mindene egèszsèges, a fején kìvül. 3,5 ève van èberkòmàban
Na most szállt el minden aggodalmam egy jó időre… az én problémáim, bár vannak. Mindannyiunknak van. De azok semmik ehhez képest! Kitartást, simán lehet hogy jól kerekedik az élete ilyen kitartással ! A körülményekhez képest persze.
Ha jól tudom, de javítsatok ki ha tévedek, a vizibicikliről TILOS a vízbe ugrálni, csak a csúszdát szabad használni rajta. Plusz ezekkel beljebb kell menni a mélyebb víz felé, hogy ne zavarják a fürdőzőket. Ha combig ért a víz, akkor nem mentek be túlságosan.
És még mennyi minden tilos, amivel az ember fiatalon nem foglalkozik.
Fantasztikus ez a srac! Csak igy tovabb!
Elképesztő! 😊
Remélem mindenki látja az akaraterő mire képes.
Legközelebb meggondoltabbak lesznek biztos.
🙏🙏🙏🙏
Valentin Dikul egy légtornász volt aki lezuhant, és nyolc évig tolókocsiban élte az életét.
A saját módszerével állt fel olyan sikerrel, hogy utána több erősember rekordott döntött meg. Ma saját intézetet vezet, hasonló sérülteknek az interneten sok minden megtalálható róla. Idősebb korában is elképesztő dolgokra képes.
th-cam.com/video/BqxEfB5-Lv8/w-d-xo.html
Milyen jó, hogy stadionból már bőven van, de ezt magánúton kell fizetnie egy csóri családnak.
És azokról a családokról nem hallunk, ahol nincs pénz a kezelésre és a szerencsétlen egyszerűen meghal.
Sokáig éljen a megsemrendült magyar egészségügy, gazdaság és a foci!
Ja.. de a gyurcsány kormány idején is ugyanúgy magánúton kellett fizetnie egy csóri családnak.. plusz még vizitdíjat és kórházi napidíjat is! Az jobb volt??
@@bevy9296 te még akkor valószínűleg csak a csattogós lepkét tologattad a seggedbe. Vizitdíj fél évig sem volt és legalább be lehetett jutni orvoshoz, te idióta!
Mindig poénkodunk a srácokkal ezen a GYÚRCSÁNYJOBBVÓÚT-os viccen és most itt vagy és mondod... elképesztő az a mélységes sötétség, amivel képes vagy 12 év teljhatalom után is visszamutogatni egy másik szar rendszerre.
Egyébként gyurcsit mintha a gazdádnak kellett volna elszámoltatnia úgy 11 és fél évvel ezelőtt... az hol van?!
😢😢😢😢
Ha rácáfolt a tudományra, akkor miért az orvostudomány módszereivel próbálják kezelni?
❤️
Vannak, akik lehülyézik. Ennél nagyobb hülyeségeket is csinálnak sokan. Úgyhogy, amit tehetünk: támogassuk Lackót anyagilag. Én 1000 forintot utalok. (Sajnos én se vagyok gazdag.) És ti?
Példaértékű a hozzáállásod, szintén 1000-ft támogatom💗
Nekem is szükségem van rendszeres apanázsra. Számíthatok rátok?
@@sziklaszilard8413 Azért ez nem erről szól.
Itt fekszem a szobaba most ujra tanulnom kell jarnimert a bal terd alatt amputalt 55 honapja most egy cipo okzta a hibat 13 hete feszem es most kinez meg
3 honap es a sarkambolfel reszt leoperaltak es erre is protezis kell kulon mert akkor nem tudok jarni viszlat
Ha valaki tudna erre válaszolni az nagyon jó lenne mert ez nem értem. Ha jol tudom, az ilyen gerincsérüléseknél az van, hogy a csontvelő szakad amiben az idegek futnak és így megszakad az összeköttetés és ennyi. De ha ez a helyzet, akkor teljes a bénulás azon a szakaszon ahova az az idegpálya futna. Néztem videókat is ahol idegeket műtenek és kötnek újra össze, kb ugyanaz mint valami elektromos kütyüben a vezeték.
Szóval nem értem, hogy ha bénult akkor hogyan tud mégis akármit akármennyire mozgatni, mi ez hogy meg kell tanulnia újra a mozgatást?
Azt már megtanulta kiskorban nem? Tudja az agy, hogy milyen jeleket küldjön a végtagok felé. A probléma itt az, hogy a vezeték elszakadt és nem folyik át rajta áram, ha most ezt sikerült összekötni és eljut az agyból a jel a végtagokba akkor miért nem tudja rendesen mozgatni úgy mint előtte, mit kell tanulni?
Ha van tegyük fel egy okos lámpa ami világít 5 féle színben amit időközönként váltogat és ezt egy algoritmus vezérli a gépemről mondjuk. Én elvágom a vezetéket, tehát nyilván semmilyen áram, semmilyen kód nem fog eljutni a lámpába. De ha újra összeforrasztom a vezetéket, akkor megint ugyanaz a kódsor kerül a lámpához, maga a gép amiről vezérlem a lámpát az ugyanazokat a jeleket küldi amik meg is érkeznek a lámpához és ezért működik rendesen.
Biztos hogy hülyeségeket írtam le mert akkor így működne a valóságban is ahogy én elmondom és hát látom hogy nem, de én nagyjából az alapján amiket nézegettem így látom az idegek működését.
Sajnos ez nem ennyire egyszerű, Ha nem használsz jó darabig egy végtagot ott az izmok is teljesen leépülnek. Ha az ideghálózat teljesen ép akkor is idő amíg újra építik a mozgatáshoz szükséges izomzatot
Be volt ótva?
Jó kérdés...
Ha igen, akkor Covid károsult!
Az agyat támadta a vaccina...mellékhatása..
@@laszloendreerdelyi7000 ja nem, én a sekély vízre értettem, hogy a sekély vizet beótották-e , fontos, hogy csak a sekély vízet ótsák, ott ahol nem ér le az ember lába, ott nem szabad ótani a vizet
anyád!
@@user-rs9py9yr1r tied
Nem tudom... én még nem akartam fejest ugrani a déli parton. Nem a víz a hülye, ha a kacsa nem tud úszni. Sajnálom én is... de human error. :/
A vizet senki nem hívta hülyének, sőt.
De legalább okostóni megszólalhatott, gratula.
@@susivarga7303 Jó a reakciód, 1 éves videó. :DDD Szrncstln.
@@7AccordHomeStudio tudom, hogy 1 éves, nem vagyok vak és sehol nem állítottam az ellenkezőjét. Újabb szövegértési probléma részedről, mint a "hülye víz" esetében 😉
Az okostóniság időtlen.
És nem, én sem bírom adott esetben az önsajnáltató Darwin díjasokat, de a fiatalember esetében erről szó sincs, kb 2-szer hangzik el a videóban, mekkora idiótaságot csinált. Ezért volt felesleges pöffeszkedned.
Igen, a mgh-k elhagyása coooool 😎
@@susivarga7303 majd pont egy nő fogja NEKEM osztani az észt. Vár a lekvárkavargatás... vagy unatkozó, instapörgető anyuka vagy? Tuti. Kitaláltam, mi? 🤣
@@susivarga7303 szövegértési gond nálad van, én 5-ös voltam belőle világ életemben. Ellenben veled... ajánlott egy M3ns@ teszt. Erősen.
Nyugodj békében, Lackó! 😥
nem ment el , küzd
Miből szűrted ezt le
@@dorottyamaroti6146 Honnan tudod?
@@livmarlin4259 Zudni nem tudom viszont a riport elég friss
@@dorottyamaroti6146 2 éves már!
Én nem élem bele magam .
Példamutató akarat...
Ez a tortenet nem egyszeruen torokszorito
Iban számot írjatok ki, sok külhoni magyar is küldene egy kis pénzt.
Szerintem azok nem nagyon
Szörnyű, gyermekkoromban én is
ugráltam a vizbe jó párszor meg is sérültem
Akkor te is gyogyós vagy
olmótneki
Én nagyon sajnálom a fiút, hogy ilyen
Szerencsétlen baleset érte. Erre gondolni kellett volna, de ne szomorkodj és mindent bele.
Ezt a családi összetartast. És a fiú
Kiváló akaraterejet.
Kívánom, hogy legyetek boldogok és
Nem adom fel,, legyen ez a jelszó.
Igen, de hol van az állami eu. Ellátás.
Stadion, sok lopás, sikkasztás, de
Hány ítélet született ezek megbuntetesere.
Erre nincs lehetőség, pénz, hogy segítsen neki.
És a sok hasonló főleg fiatal ember ek kezelési költséget állni.
Itt csak az adakozással. Össze adott
Pénzzel lehet segíteni.
Sajnos ez a Mi országunk, ahol a
Milliárdos még gazdagabb lesz,
De az érző szegény emberek a
Kevesbol. Is adnak.
Azoknak minden elismerésem.
De fel ebredhetne. Magyarország
Ahol egyenlőség és az igazság
Gyozne. Hiszen, hogy vannak még jó. És segítőkész emberek itt,,
A Mindenható Istennek legyen hála
G. K
Torokszorito........Bocsi,de magának kereste a bajt
De hogy lehet valaki ekkora hülye?
Velem együtt nagyon sokan csináltak hatalmas hülyeségeket, de legtöbbünknek szerencséje volt. Neki nem volt...
Jobbulást neki .....de ahogy a régi dakota mondás tartja ....aki hülye ..... most azért nem fogom sajnálni
Választott nevedhez méltóan gonosz megjegyzés!
@@faragoannamaria7764 .. ám teljesen igaz..