Annyira igy van! Én végig jártam szó szerint ezt az egész folyamatot!!! Mindent amiről beszélsz. Most második házasságomban élek "Sámán feleségként" 4 gyermekkel, egy "közösség Anyjaként". Életünk arról szól, hogy segitsünk, gyógyítsunk. Társ vagyok, feleség, tanitvány, szerető, barát, minden. Nem a magánéletünk az első, hanem ettől sokkal több. Helyemen vagyok, boldog vagyok, imádom a férjem, imádom a gyermekeinket, gyermekeimet, a közösségünket, a feladataimat. 🥰🥰🥰
@@szabolcsszilagyi3909 A királynő egy jelenség. Önálló, határozott, bár ezt nem feltétlenül lehet észrevenni elsőre. Méltóságteljes, karizmatikus, mint egy királynő. Tudja, mit akar, ehhez keres egy királyt, aki szintén megjárta már a maga kálváriáját az életben, ezáltal kiforrott, érett személyiség lett. Nézz mesefilmet, olvass mesét királynőkről! A mese maga a valóság, bármilyen furcsán is hangzik. Rengeteg film, könyv szól pl.: VIII. Henrik feleségeiről. Ezek alapján fel fogod ismerni a valóságban is a királynőt, akkor is, ha nem jár földig érő selyemruhában és nincs korona a fején. A királynő is kiszúrja a királyt! Ha nem vesz észre, akkor még dolgoznod kell magadon.
23 vagyok ( sok élettapasztalattal) furcsa de már most királynő korszakba ! Nagyon vágyok a né korszakra. A célok egyre kristályosodnak, de még valami akadályok állnak előttem. Egy ideje azt érzem hogy nem tudom egyedül elérni a céljaimat és nagyon keresem a helyem, ettől kicsit instabillá is válltam. De akkor ez még mindig jò jel?
Akkor ott valami nagyon nincs rendben a lelki világában. Kimondatlan lelki terheket cipel, amelyek már testi szinten is megjelennek. Valamit elfojt, önmaga előtt letagad. Ezt tudja mindenki nagyon jól, miről nem akar tudomást venni, mit nem akar meglépni, megtenni, stb. Ilyenkor önmagát gátolja, nem tud továbblépni és ettől szenved, ezért lesz beteg. Ha ki tud jönni a betegségből, azaz meggyógyul a lelke, ezáltal a teste is, királynő lesz belőle. Ez viszont egy rendkívül magányos életszakasz tud lenni, amit sokan nehezen viselnek, mert alapjában véve a nő egy férfit keres maga mellé, ahogy a férfi pedig egy nőt. A férfiak is szenvednek, ők nem szoktak megbetegedni, ők inkább alkoholisták, láncdohányosok, bűnözők, agresszorok lesznek tehetetlenségükben. Tompítják a felesleges energiáikat vagy éppen rombolnak, mert építeni nem tudnak. A nők ritkán lesznek alkoholisták, de arra is van azért példa. A nő fizikailag gyenge a romboláshoz, ő a hiszti, a lelki terror mestere. Ezek persze mind félresiklott viselkedési jelenségek, de hát valamit tenni kell jobb híján, azaz az igazi, alkotó cselekvés híján. Az energiának valahol távoznia kell a testből vagy a betegségekkel pont a lélek fordítja a parttalan energiát a saját fizikai teste ellen.
@@anitasallainefarkas1120 Az értelem, a karrier nem minden. Az élet nem ilyen egyoldalú. Az érzelmek is idetartoznak. Ha azok nincsenek megélve, elbillen a mérleg.
Teljesen igaz. Ami nem mindegy, milyen érzelmeket kell megélni. Igen, mindenki maga dönt, stb., de ezt megtenni kutyanehéz. Nekem sikerült konkrétan karácsony napján lelépnem a kapcsolatomból. Idegennek éreztem magam a helyzetben. Voltak persze előzmények is.
Annyira igy van! Én végig jártam szó szerint ezt az egész folyamatot!!! Mindent amiről beszélsz. Most második házasságomban élek "Sámán feleségként" 4 gyermekkel, egy "közösség Anyjaként". Életünk arról szól, hogy segitsünk, gyógyítsunk. Társ vagyok, feleség, tanitvány, szerető, barát, minden. Nem a magánéletünk az első, hanem ettől sokkal több. Helyemen vagyok, boldog vagyok, imádom a férjem, imádom a gyermekeinket, gyermekeimet, a közösségünket, a feladataimat. 🥰🥰🥰
Olyan felemelő volt olvasni a soraid.. kívánok még nektek sok-sok áldást az életetek minden területén együtt egységben, csodálatos családként is.❤
Köszönöm! Minden érthető. Királylány, királynő rendben. Keresem a királyom, akivel közös a birodalom. Minden világos lett hirtelen. 😊😉💕
Hogyan lehet kiszűrni a királylányokat hogy csak a királynőkre koncentrálhassak? Mivel én már királynőt szeretnék találni.
@@szabolcsszilagyi3909 A királynő egy jelenség. Önálló, határozott, bár ezt nem feltétlenül lehet észrevenni elsőre. Méltóságteljes, karizmatikus, mint egy királynő. Tudja, mit akar, ehhez keres egy királyt, aki szintén megjárta már a maga kálváriáját az életben, ezáltal kiforrott, érett személyiség lett. Nézz mesefilmet, olvass mesét királynőkről! A mese maga a valóság, bármilyen furcsán is hangzik. Rengeteg film, könyv szól pl.: VIII. Henrik feleségeiről. Ezek alapján fel fogod ismerni a valóságban is a királynőt, akkor is, ha nem jár földig érő selyemruhában és nincs korona a fején. A királynő is kiszúrja a királyt! Ha nem vesz észre, akkor még dolgoznod kell magadon.
Köszönjük.🙏🏻Nagyon jó a videó(k)!
Köszönöm ez jó. 🙂
Így van 🙂
Jol magyaraztad👍👍
Még csak most kezdtem nézni, de már ment a lájk! 😄
Utálom már a királynőmet. Szabadulnék. Fogoly vagyok. Szabaditsatok ki.
Szerintem csak az érti félre a mondanivalódat, aki félre akarja érteni! Teljesen világosan, egyszerűen, tisztán mondod el...
23 vagyok ( sok élettapasztalattal) furcsa de már most királynő korszakba ! Nagyon vágyok a né korszakra. A célok egyre kristályosodnak, de még valami akadályok állnak előttem.
Egy ideje azt érzem hogy nem tudom egyedül elérni a céljaimat és nagyon keresem a helyem, ettől kicsit instabillá is válltam. De akkor ez még mindig jò jel?
😍🙏🙏🙏
Neked van feleséged??
Van! 😊
Mi van ha az élet folyamán a királylány hirtelen megbetegszik?
Pedig értelmes, karrier, és fentről Puff le.
Szerintem átértékel mindent azaz királynő lesz (amazon), de nem engem kérdeztél.😊 Csak hátha eltalálom
Akkor ott valami nagyon nincs rendben a lelki világában. Kimondatlan lelki terheket cipel, amelyek már testi szinten is megjelennek. Valamit elfojt, önmaga előtt letagad. Ezt tudja mindenki nagyon jól, miről nem akar tudomást venni, mit nem akar meglépni, megtenni, stb. Ilyenkor önmagát gátolja, nem tud továbblépni és ettől szenved, ezért lesz beteg. Ha ki tud jönni a betegségből, azaz meggyógyul a lelke, ezáltal a teste is, királynő lesz belőle. Ez viszont egy rendkívül magányos életszakasz tud lenni, amit sokan nehezen viselnek, mert alapjában véve a nő egy férfit keres maga mellé, ahogy a férfi pedig egy nőt. A férfiak is szenvednek, ők nem szoktak megbetegedni, ők inkább alkoholisták, láncdohányosok, bűnözők, agresszorok lesznek tehetetlenségükben. Tompítják a felesleges energiáikat vagy éppen rombolnak, mert építeni nem tudnak. A nők ritkán lesznek alkoholisták, de arra is van azért példa. A nő fizikailag gyenge a romboláshoz, ő a hiszti, a lelki terror mestere. Ezek persze mind félresiklott viselkedési jelenségek, de hát valamit tenni kell jobb híján, azaz az igazi, alkotó cselekvés híján. Az energiának valahol távoznia kell a testből vagy a betegségekkel pont a lélek fordítja a parttalan energiát a saját fizikai teste ellen.
@@anitasallainefarkas1120 Az értelem, a karrier nem minden. Az élet nem ilyen egyoldalú. Az érzelmek is idetartoznak. Ha azok nincsenek megélve, elbillen a mérleg.
Teljesen igaz. Ami nem mindegy, milyen érzelmeket kell megélni. Igen, mindenki maga dönt, stb., de ezt megtenni kutyanehéz. Nekem sikerült konkrétan karácsony napján lelépnem a kapcsolatomból. Idegennek éreztem magam a helyzetben. Voltak persze előzmények is.
Én nem voltam "királylány", csak "királynő".