Ez a dal most azoknak szól, akik mindig csak leszóltak és leszólnak a mai napig. Az embereknek, akik azt mondták nem fog sikerülni, most meg gratulálnak az arcomba. Az embereknek, akik nem tudják elismerni még most sem, amit csinálok és egy jó szavuk nincs. Az embereknek, akik mindig mindent jobban tudnak, közben fogalmuk sincs arról mivel jár ez az egész és mi az ára. Ez egy válasz nekik. Akármennyire komoly a dal üzenete, igyekeztünk viccesre venni a klipet, kérlek kezeljétek majd Ti is a helyén. Ja és elrejtettem benne egy Missh idézetet, kiváncsi vagyok, ki veszi észre. 🔥😉
Jó akkor leírom itt is, mert úgy látom van pár ember, akik nagyon szeretnének nekem keresztbe tenni. Szóval a trombita, amire a dal épül az egy sample. A sample, mint olyan egy zenei anyagminta, zenészek milliói használnak ilyeneket világszerte. Előfordul, hogy lopja valaki, de a többség fizet érte. Namármost, ez a trombita sample a splice.com nevű oldalról van, aminek én magam is előfizető tagja vagyok, ergó vettem ezt a sample-t nem “loptam”. Bárki felhasználhatja, aki szintén előfizető. Én csináltam a dobokat, az effektezést, a vonósokat alá, tehát az egész konstrukciót. Az a másik zene, amit TH-cam-on találtatok és küldözgettek nekem, 2 hete van kint, én pedig a zenémből kiraktam részleteket már egy hónapja is. Elég nehéz lett volna így “ellopni”. Lehet utálni engem nyugodtan, csak másokat ne hülyítsünk ilyen szarságokkal, ha kérhetem. Többieknek köszi, písz.
@@krisztianvaczi1072 neeeem.....főképp elkényeztetett influencerek vannak legjobban ebben a "trendben". A zenével semmi bajom, nagyon ütős lett, de szerintem nehezebb ilyen szintű előadónak lenni Magyarországon, mint influencernek lenni(vagyis szerintem amiatt nem annyira szólnak le, ha az az "álmod")
"többezer kilométert jöttem, ugy hogy haladtam naponta egy centit" Ha a többezret 2ezernek vesszük, ami a legkisebb "több", az 200millio centiméter, azt elosztjuk 365-el, és megtudjuk, hogy főhősünk minimum 547.945 évig jött. Tényleg fogalmunk sincs hogy min ment keresztül!!!!
Nem lenne rossz a klipp ha nem játszaná meg ennyire magát a srác . Picit visszább venne az arcából lehet még több ember kedvelné ! Mindenesetre van akinek bejön ez a habiszti gizdaság :D Mindenesetre sok sikert kivánok !
nagyon jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó
Az úgy volt, hogy a tanár mondta az osztályunknak mondta nem fognak senkit sem felvenni, mi megmondtuk neki, hogy ez nem így lesz, még az igazgatóhoz is mentünk, hogy milyen jófej az ofő, hogy így próbál minket ösztönözni tanulásra! Utána két héttel elment! Felvételin konkrétan mindenkit felvettek oda ahova menni akart! Köztük engem is szerencsére! Utána írtunk egy levelet a tanárnak ezzel a címmel: Mi megmondtuk, hogy nem lesz igaza, és a levélhez hozzácsatoltunk egy mappát amit még vele kezdtünk el csinálni amiben az volt, hogy hova akarunk bejutni, illetve, hogy kit hova vettek fel! Azóta is ez a kedvenc zeném!
Ez a dal most azoknak szól, akik mindig csak leszóltak és leszólnak a mai napig. Az embereknek, akik azt mondták nem fog sikerülni, most meg gratulálnak az arcomba. Az embereknek, akik nem tudják elismerni még most sem, amit csinálok és egy jó szavuk nincs. Az embereknek, akik mindig mindent jobban tudnak, közben fogalmuk sincs arról mivel jár ez az egész és mi az ára. Ez egy válasz nekik.
Akármennyire komoly a dal üzenete, igyekeztünk viccesre venni a klipet, kérlek kezeljétek majd Ti is a helyén. Ja és elrejtettem benne egy Missh idézetet, kiváncsi vagyok, ki veszi észre. 🔥😉
T. Danny nagy kiraly vagy Dani vagod
1millio tisztán?😅az lesz? Mintha hallottam volna valahol
T. Danny egy honap egy millio tisztan meg se vagyok sitten 🙏😎
1 millio tisztán ~MISSH~
Havonta 1millio tisztán, mégsem vagyok sitten
Jó akkor leírom itt is, mert úgy látom van pár ember, akik nagyon szeretnének nekem keresztbe tenni. Szóval a trombita, amire a dal épül az egy sample. A sample, mint olyan egy zenei anyagminta, zenészek milliói használnak ilyeneket világszerte. Előfordul, hogy lopja valaki, de a többség fizet érte. Namármost, ez a trombita sample a splice.com nevű oldalról van, aminek én magam is előfizető tagja vagyok, ergó vettem ezt a sample-t nem “loptam”. Bárki felhasználhatja, aki szintén előfizető. Én csináltam a dobokat, az effektezést, a vonósokat alá, tehát az egész konstrukciót. Az a másik zene, amit TH-cam-on találtatok és küldözgettek nekem, 2 hete van kint, én pedig a zenémből kiraktam részleteket már egy hónapja is. Elég nehéz lett volna így “ellopni”. Lehet utálni engem nyugodtan, csak másokat ne hülyítsünk ilyen szarságokkal, ha kérhetem. Többieknek köszi, písz.
Ennyi nem kell mással foglalkozni...csak irígyek mert csináltál egy slágert ami nagyon adja💪🏼☝🏻🤤😍
szánalmas vagy
Hurkaburger ember ne kritizaljatok mar mindenkit csinaljatok jobb klippet
The brain neked meg egy nyelvtan könyvet készíteni
@@kenya7948 érv? Miért szánalmas?
Nem azért mert szeretem csak mert mindenki megy a hate wavel de egy normális véleményt nem tudnak formálni.
Bár nem értek semmit, de tetszik. Üdvözlet Lengyelországból
Jól nyomod 😂😂😂😂😂😂
Akkor,hogy írtad le😂😂
@@MANUELfan12 Google Translate mi amigo
@@lisekv4503 oh okay sorry about it
@@lisekv4503 good night brother
2 év után most jöttem rá, hogy Bruno és Spacc is szerepel a klippben.Amúgy nagyon jó lett papi, még 2021-ben is halgatom.
Én aki 2024ben jött ra
@@andreaveres2137 en is most jottem ra
Má 2024 van
@@andreaveres2137 same
Na ez az a dal amit minden magyar ismer💪
Hát azért nem
Aki ezt olvassa
Nem tudom ki vagy, de váljon minden álmod valóra!😉
Neked is
Kössz tesa neked is
Nekedis tesss💪💪💪💪
Nekem nem lesz😢💔
Neked is.
még egy önigazoló "zene" amiben lehet nagyképűsködni, nagyon hiányzott köszi
Producer: Mennyi trombita legyen?
T. Danny: igen
Ezt meg is beszélte magával😂
@@thugmuzik1873 ez egy vicc xdd
@@szabomarton2003 miért lenne vicc? Ezt most nem értettem..
@@thugmuzik1873 mert ez egy kibaszott meme amit a kulfoldi eloadok kommentjeibol leforditott a kedves baratunk
@@szabomarton2003 ezt én is tudtam nem mondtál újat. 🤦
Kiráz a hideg ettől a daltól, annyira erős! 🤩😏
Uhhhh benne vagyok🔥😜❤️
KIRÁLY vagy Danny 👑👑🎉
Majd tiktokon özömlenek azok a videók hogy: "uuuu ez a szöveg teljesen rám, és az életemre igaz....
Manuellel is ez volt😂😂😂
Mesziről jöttem😂😂😂😂😂😂
@Hungary ja😂😂😂😂😂
@@krisztianvaczi1072 neeeem.....főképp elkényeztetett influencerek vannak legjobban ebben a "trendben". A zenével semmi bajom, nagyon ütős lett, de szerintem nehezebb ilyen szintű előadónak lenni Magyarországon, mint influencernek lenni(vagyis szerintem amiatt nem annyira szólnak le, ha az az "álmod")
Mármint hogy nem vitték semmire 🤔
@@petergabor8464 🤦♀️🤦♀️
"1 hónap 1 millió tisztán mégse vagyok sitten" kis kikacsintás :D
Missh koppintás
@@szabokaroly8622 Nem missh koppintás. Misshre utal ;)
RTX Videos megvagy bolondulva. Ezelőtt egy héttel mèg együtt buliztak:))
Nickname igen
Misshnek is egy zenéjében benne van ez a szöveg (Van nálunk minden)
Manuel lehet csinál 1 hét alatt jó zenét de te verhetetlen vagy bástya!♥️🥃🥳💸
Ez a legjobb zene amit hallottam a világon ❤
Azt hittem hogy rossz lesz de ez egy pozitív csalódás!!WOW!!Nagyon tetszik🤩
Köszi a BSW x Prala zenét :DDD
Tanár az érettségi után: megmondtam de ti nem hittérek, tényleg semmire nem vittétek
@igen Dani orok rejtely marad
@igen Dani mert kurvára nem humoros
😁😂😂
a nevem Martin fact
O xoxoxoxoxo ufhjchvy frdis frdis frdis frdis frdis frdis frdis frdis frdis frdis frdis 💏💏💏💏
Fasza lett
Szevasz Danny!! az eddigi zenéidet nem csíptem mert nem az én stillem..... de ez nagy tűz!!! ez a rap-es vonal nagyon megfogott
Isteneem🔥ez nagyoon tűűz😍🔥
A 30 másodperc elején nem kene de a zene nagyon adom 🔥🔥💀
Imádlak ❤❤❤❤
Én nagyon adom, hogy Dani klippjeibe a legjobb barátai is benne vannak. 😁
Hirtelen sok baratja lett
Ez a stílus sokkal jobb mint az a nyálas autotune stílus szerintem.
Igen meg az alaplopósnál is
Ja
Ez is autotuneos xd
György Kovács jaja ez nekem is jobban tetszik
Szerintem nem
Neki minden stílus jól áll
"többezer kilométert jöttem, ugy hogy haladtam naponta egy centit"
Ha a többezret 2ezernek vesszük, ami a legkisebb "több", az 200millio centiméter, azt elosztjuk 365-el, és megtudjuk, hogy főhősünk minimum 547.945 évig jött. Tényleg fogalmunk sincs hogy min ment keresztül!!!!
A Matek zseni !!
@@fnbence4247 az dddd
ezt ki számolni látom nagyon unatkozol
@@sassbence2004 latom nem sikerult felfogni a poen benne, egyebkent nem annyira nehéz ám, hogy unatkozni kelljen, körülbelül 3 percről beszélünk
@Marko 429 végülis ez is igaz XD
Imádom még a mai napog😂❤
Közreműködött Timmy Trumpet. XD
Amúgy nagyon tetszik a zene már KB kívülről tudom.
0 to 💯, now wazzup 🎬🔥
Reakció videót belōle pls 😋😁❤
0 to -100 inkább
MÁRKY ZAY szájából hitelesebb ;)
T.Danny: Mennyi száj,mennyi szó, mennyi szar!
Mickey egér: mennyi szó, mennyi szív, mennyi ész!
😂😂
😂😂😂😍😍😍
Mickey egér! Itt nincs ész! Csak trombita! xD
Telleg 😂😂👌☝️✌️
😹😹
@@Zhen_MH jtjtjgjghg🥰😍😍😚😚🙃😚😗😚😗😗😚🙃😚😉😚😉😚😉😚😗☺😚😗😚😘ííióójjjjjjjķvi
Ezzel a zenével annyira nincs bírás mint a szerzővel! Ezt most oda tetted 🙄❤🙏
HuUuG
H
Hhzgtgpgpu g gppcppcpfpz
Hú ez
B
Nem látom a fényt
Kurva jo lett, meg az utcan is ezt hallgatom🤙🖤
És még mindig jó 😄❤ Megmondtam.
Szokásosan jöttem likeolni a jó tartalmat, nekem tetszik ez a stílus (is) :D
igazából jó lenne, csak szarul csinálják
Jejjzusom köszönöm a likeokat,nem számítottam arra hogy bárkinek is tetszeni fog a vélemény kinyilvánításom🥳
Ez csúcs!!
Imádom 😍👌
Báhová megyünk mindig ezel a dalal kezdek ❤ amugy nagyon jó let
Nem lenne rossz a klipp ha nem játszaná meg ennyire magát a srác . Picit visszább venne az arcából lehet még több ember kedvelné ! Mindenesetre van akinek bejön ez a habiszti gizdaság :D Mindenesetre sok sikert kivánok !
2 napja ez hallgatom szaras kozbe is💪❤
Xd
🤣🤣
En meg most hallom eloszor, es nezem a kommenteket es ezt talaltam szaras kozben..
akkor szard is le ennek a hombárnak a fejét
Mennyi száj mennyi szó
MENNYI SZAR
Kint melózok svájcban, aztán ezt minden fizetésnapkor meghallgatom. pedig kibaszott nagyképű
riporter: hogy mentél ilyen jó időt?
profi autoversenyzo: mindig a szemem a pályán xd
igy van megmondtad te kis aranypöcörő
Valaki 2024?😅
Á én nem
Én
Én
Ennnn
És én is itt vagyok
Eros a Missh resz benne😂😂😂🙌🏽
big laci o mostmar haMISSH
Bocsi de melyik az a resz mert nem igazán hallgatok missht
Luca Panna Simon az 1honap 1millio tisztan megse vagyok sitten resz
@@ImSexyBoy ja koszi es misshbek ez melyik számában van?
Luca Panna Simon a van nálunk minden-ben
én még soha nem láttam ezt a srácot de nagyon jól nyomja♥♥♥
Épp ideje követni 🙏🎶
T Dani vagy de a t az a röwidétés mijen Dani vagy
39 évesen mondom azt,h ez a zene odaba..Imádom😍
Pedig jo bena
Boldog 40et
Nagyon jó let imádlak❤❤❤
Akinek jó a szíve
Annak legyen boldog élete! 😜😜😎😎🇭🇺🇭🇺
Hatalmas !!! 😂❤❤
A videóklipp nagyon bsw beütéses😎❤️😂😂
Egy az hogy most magadnak írsz zenét vagy a rajongóidnak
Ez nagyon jooooo😍❤tik tokon minden 2. Vidi erre a zenere van🥺💞
nagyon jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó
10MILIÒÒÒO!!!! MEG VAN DANI GRATULALOK SOK SIKERT A JOVOBEN!!❤❤🤘
16m
T danny “Egy hónap egy millió tisztán mégsem vagyok sitten”
Missh GWM
“Egy hónap egy millió tisztán mégsem vagyok sitten”
Leírta, hogy van benne Missh részlet!! Olvassál már egy kicsit néha
De akkor is ha le írja ha nem cch nagy “zene szerző”
patai dani mondtam ilyet hogy szar?
azt direkt rakta bele okos
“minden sarkon akad egy ember aki lehúzni próbál„
Kírály ez a zene 👍👍👍👍👍👌👌👌😎😎🤑🤑🤑
Imádom eszt a zenét nagyon nagyon nagyon nagyon ❤❤❤❤❤❤❤❤❤🎉🎉🎉🎉🎉
Szép munka! :)
Szöveg nagyon ott van...és a dallama is rohadt jó....már most 10× meghallgattam....
Menned kéne majd az x faktorba!! Like aki igy gondolja!
Buta veszély
@@davidvagynem5206xdd menj legozni
@@ytbl4ckdeathtm698 öhmm minecraftos videókat töltesz fel a csatornádra.... Btw van olyan legó ami 18as
Jujjj Kaneki, hogy lehet, hogy Minecraftozol?
2024 𝐥𝐢𝐤𝐞 𝐚𝐤𝐢 𝐢𝐭𝐭 𝐯𝐚𝐧 𝐦𝐞𝐠 𝐦𝐨𝐬𝐭 𝐢𝐬
Én itt vok 2024
Szia T.Danny szerintem ez a zene a legjobn.
Bruno x Spacc befigyel
Like aki itt van 1millio előtt!🥵⚡🙏
Nem kell likeolgatni úgy is tudjuk: 999.999
De még nincs meg az1 milla
Baszki, most tart 210k-nál, még lesz egy kis idő mire eléri az 1 millát
@@bendeguzsipos2937 jogos
Annyira unalmas már
Nagyon jó zene
Kedvenc👌👌👌❤❤❤
Dallamos himnusz. Alexa jól előadta.
Az ilyen stílusu zenék neked nagyon jól állnak
Ha már a háttérben ott van Bruno x Spacc akkor már lehetne velük is egy szám 🥺😎🤩😏
amugy én is eszt montam magamban 😄
@@adamnagy9007 először írni tanulnál meg xd
Ennyi madarat komoly munka lehetett összeszedni✌️
❤
Péntek este tele van az ilyenekkel a belváros 😂
Ez Odabasz!🖤
1 hónap, 1 millió tisztán,
Mégse’ vagyok sitten missh nek
Ha elolvasnatok mit irt oda ... akkor rajonnetek hogy irta hogy “elrejtett egy Missh idezetet” mielott megy a hurrogas 🤘🏽 pacsi
Hova irta ezt?
Szabikaa Mazsíí hol irta??
Lili Máthé rogzitve volt :) de leszedte :) aki itt volt az elso 1 milla elott latta
Lapozzatok le kicsit ott lesz ;)
Az úgy volt, hogy a tanár mondta az osztályunknak mondta nem fognak senkit sem felvenni, mi megmondtuk neki, hogy ez nem így lesz, még az igazgatóhoz is mentünk, hogy milyen jófej az ofő, hogy így próbál minket ösztönözni tanulásra! Utána két héttel elment! Felvételin konkrétan mindenkit felvettek oda ahova menni akart! Köztük engem is szerencsére! Utána írtunk egy levelet a tanárnak ezzel a címmel: Mi megmondtuk, hogy nem lesz igaza, és a levélhez hozzácsatoltunk egy mappát amit még vele kezdtünk el csinálni amiben az volt, hogy hova akarunk bejutni, illetve, hogy kit hova vettek fel! Azóta is ez a kedvenc zeném!
Gjth0oiuz gjhkkplvkgjgjhkgjg és hjgjgkgjziz és hgkgktkjti mjktli9p jgmgkgkgjzkhkhkgkhkgk hjgjgjgjgjhmhmhkgkzutu gjgjhgjfjgjhmhnvmjmvmbmbmbmbmgkg hjgjgjgjgjhmhmhkgkzutu hkgkgkfktkfmfkvjgjk
Gigklp9jlglhpz bkgk gkzkgfht
Uhjdjfjfjfhgfgccmgjtktkfhfjc vagy hjgjgjgjgjhmhmhkgkzutu hjgjgjgjgjhmhmhkgkzutu gkgkgkgkhkhkhktutjthcbxt hjgjgkgjziz hjgjgjgjgjhmhmhkgkzutu hkgkgkfktkfmfkvjgjk gkgkgkgkhkhkhktutjthcbxt gkgkgkgkhkhkhktutjthcbxt bkgk bbmgnhn
Hkgkglgkgkgkgkgkvkg
Gjhjkkfmfngngjtj bmgk😀
Jaajj de imádom!!💝
Mègis dalait halgasátok
Ugy mint èn 🖤🙏🏼😌
2:05 A bal oldali "kopasz" srác is a "hajához" nyúl :DD ooookéé
Tényleg 🤣🤣
Van haja. Csak 1mm esxddddd
nem akart kimaradni a koreográfiából na :DDD
@@leventekelecsenyi5352 6
Végülis van egy kis haja😅
haverjaim: áhh 2021ben biztos nem lesz megint online oktatás az általános iskolásoknak.
én: megmondtam, de ti nem hittétek
Ja xdd
Xd. Én aki 3honapja itthon vagyok mert az osztálytársam Covidos lett. Pont akkor mehetünk volna vissza amikor az általános isk.is bezárták
Tipikus Fidesz
Xdd
:D
T danny a klráj csak 🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Érdekes ez a trombita valahonnan ismerős
see it through my eyes
Már megvan 😅
The Raven Croaks-nak igaza volt....
És még lopja is a zenét
@@epicremix5722 ő csak megvette a beatet tesó
Milyen cuccba legyünk a forgatáson?
T.Danny.: Akciós a Vans cipő..
Xd
Kajak...😅😂😂😂
xd ekor igasagot
Najooo🤣🤣🤣
Fantasztikus ez a zene
Valaki 2024? 😍❤️
Krúbi feeling, koppintás....
inkább BWS
bocs BSW
Ki van itt milliók előtt?💰💪🔥🔥
Imádom ❤️❤️❤️❤️
Már annyira jó hogy az öcsèmis faja!
Aki hallgatja 2021 ben az észre vette brunót??
Ott van László is😂
@@csillakarolina3285 😂
@@csondorbalintG 🤣🤣🤣
én is láttam
@@valerhegyi1896 mindenki lát mindent😂?
" egy hónap egymillió tisztán, mégsem vagyok sitten" 😂👌☝😂
Missh😂😂😂😂🙌🏽
Missh😂✋🏽
@Hungary Missh-van nálunk minden.. Ebben a zenében hangzik el a sor🥴
Senki nem veszi észre hogy DIREKT tette bele ezt a mondatot a zenébe
@@bernadettfodor4599 egyébként mar a videó alatt is írta h elrejtett egy Missh idézetet szoval tudja hogy az övé es szerintem megvolt beszélve 🥴
"Tényleg nagy lett az arcom?Kösz nem!"
2 másodperc múlva:
DŐL A LÉ! DŐL A LÉ! DŐL A LÉ!
Bene van a közèp suli bol😂❤❤❤❤❤
9 hónap után most veszem észre legelőszőr hogy a klipben benne van Bruno meg Spacc 😳
Hol 😯
@@w3nax69 0:36
igen es
Kkevin is
Mindenki mert most vannak nagyon fel kapva de meg érdemlik
Akit érdekel fent van ennek a zenének a karaoke verzioja😈🙏🏻❤️
2:40 "1 hónap 1 millió tisztán, mégsem vagyok sitten"
Missh-van nálunk minden
am ja
Már majdnem elhittem hogy, övé ez a sound!
Nagyon jó a szám❤❤
A The Raven Croaks videóját alig várom már.
A dagadtra várhatsz, úgyis mindig lekési a trendeket
@@salamonandras441 Nem baj. #TeamDagadt
@@clarx1626 #TeamDagadt
Same
#TeamDagadt
Bruno x Spacc befigyel :"DD
UTÓ IRAT : köszönöm a sok likeot! 🥺
Ja ja
Akit érdekel fent van ennek a zenének a karaoke verzioja😈🙏🏻❤️
akkor nem csak láttam őket. :9
lol ott van spacc
KKevin is benne van
*amikor pont beérek még úgy is h nem jött a buszom*
"be futottam de nem értik h hogyan, mégis gratulálnak nekem sokan,,
(csak viccxdd)
Hahaha
Attól még nem lesz vicces, hogy a zárójelben még a figyelmet is felhívod rá😞
Pont mikor ezt olvastam ezt a reszt enekelte LOL
@@kismocsok14 Ezt még fleX is elmondta
Pont akkor olvastam mikor a szövegben volt😂mi faasz😂összeesküvés
BMW Garázs Broo! 🔥❤️💜
Ennyi madarat sem láttam egy helyen😹 ami van mögötte 🤣