Le a kalappal a Bódi házaspár előtt! Árad belőlük a szeretet és a tisztelet. És mennyire igaza van a Bódi Gusztinak azzal hogy a hagyományokat tanítani kellene! Köszönjük a videót!
Ezt most megneztem! Ezerszer érdekesebb, kedvesebb, őszintebb volt, mint az előzőek Ők, akik tradicionális cigány életet és értékeket visznek tovább és bepillantast engednek ebbe a zárt csodálatos világba, csak tisztelni és köszönni lehet! 💖 🌞 ❤️ 💞 💝 💖 🌞 ❤️ 💞 💝 💖
Egy élmény volt hallgatni Margó és Guszti életük lapjait Minden elismerésünk az Övék.Azért is szerettem a történetet mert hasonló a miénkhez mi már 2022 ben leszünk ötven éves házasok.Nagyon szeretem A Polgár házaspár videójuk minden történetét.Köszönöm az élményt.
Fú, hát ez nekem nagyon jól esett látni, hallgatni. Roma ide vagy oda, többre tartom őket, a kapcsolatukat, mint az előző részben látott Hajdú-Láng párocskát. Ezeket a mondatokat, történteket jó volt hallani.
Az őszi tréfás napsugarak nem voltak zavaróak, cseppet sem vettek el a lényegből a csodából, amit nagyom köszönök, Nektek!! A többségünk nagyon nehezen kezdte, és ez a beszélgetés kicsit visszarepített a kezdeti nehézségek hosszú éveibe és bebizonyította, hogy igaz, hogy a kitartás, az igazi őszinte szeretet, egymás maximális tisztelete mindig GYŐZ! Köszönöm ismét!
Ezt imádtam, tisztelem a Bódi házaspárt, mint roma lány sok dologgal egyetértek. Örülnék egy második résznek is a Bódi házaspárral. Köszönjük ezt az élményt! 😊
Úgy néztem és hallgattam volna tovább, zseniálisak voltak Gusztiék! A tradíciót tanítani kéne, mondta Guszti, és milyen igaza van! Imádás volt minden pillanata, köszönöm 🥰
Gondolkodtam, hogy hogyan fogalmazzam meg ezt a kommentet, és hogy milyen jelzőt tudnék használni...Azt hiszem megtaláltam. Emberi páros. Jóleső volt ezt a beszélgetést hallgatni, nagyon kedvesek és kommunikatívak voltak Bódiék. Sokan nem gondolnák a sztereotípiák miatt, de hatalmas az érzelmi intelligencia, amit sugároztak. Na meg nem csipogott az okosóra társalgás közben...
Egy élmény volt ez a nyílt beszélgetés. Hálásan köszönöm. Példa értékű az a mérhetetlen tisztelet és szeretet, ami érezhető. Továbbra is minden jót, mind a két a családnak! 🤗❤️😘
Nagyon aranyos pár ☺️ Azért (is) szerethetőek, mert megmaradtak egyszerű, természetes, közvetlen embereknek. Szuper választás volt, köszönet a Polgár házaspárnak☺️♥️
Nem tudtam levenni a szemem a videóról egy percre sem. Én még soha nem kommenteltem videótok alá, de úgy gondoltam, hogy ezt nem hagyhatom szó nélkül. Átérzem, hogy milyen volt Nektek ott ülni szemben a Gusztiékkal, hiszen tátott szájjal hallgatja az ember a múltjukat, a tradícióikat mindent. Ez számomra is egy nagy élmény volt, nagyon köszönöm, hogy őket is elhívtátok hiszen példaértékű házaspár. Minden kultúrában ugyanúgy vannak jó és rossz emberek egyaránt, nem szabad előítéletesnek lenni, sőt pont ők azok akik rácáfolnak minden sztereotípiára. 🥰🙏
Az első másodperctől az utolsóig egy élmény volt. Egy dolog nem tetszett: Hogy vége lett. :D Két elképesztően tiszteletreméltó pár, akikről nagyon de nagyon sok ember példát kéne hogy vegyen!! Nem lehetne Velük második rész???? :D :D
Margó és Guszti most is, mint mindig nagyon szimpatikus. Árpi nekem ebben a videóban vállalhatatlan volt, mint egy vásári...próbált szerepelni folyamatosan. Az eddigi videókban sokkal intelligensebbnek tűnt. Nem mindenkinek való a beszélgetős műfaj, lehet többet kellene hagyni Tündét érvényesülni, mert maga az elgondolás, hogy párokat mutattok be, jó!
Volt egy elképzelésük. Meg szerezték erőszakkal. A többit adta nekik az élet. Nem ellenkeztek. Vitették magukat az árral. Csonttörés nélkül úszták meg. Most boldogok. Nekik is vannak gondjaik, de mosolyognak. A szeretet, a másik respektálása,... ez az, ami előre visz még akkor is, ha már nincsenek közös célok. Elértek mindent, amit csak lehetett. Csak a jövő nemzedékre figyelnek. Hihetetlenül szép, megható és irigylésre méltó a Bódi család története. Köszönöm a közzétételt.
Bárcsak tovább tartott volna a beszélgetés. Annyira jó emberek ! És ezt a tradicót minden családba bevezetném. 🙂❤ szerintem sokan örülnénk egy második beszélgetésnek velük.
Nagyon tetszett. Szép pár és ragyogó kultúra. Órákig hallgattam volna őket. Árad belőlük az egymás iránt érzett tisztelet és szeretet. Köszönöm az élményt.🌹
Le a kalappal a Bódi Család előtt Árad a Szerettet a tisztelet .A.Drága Jó Isten megáldotta őket minden jó tulajdonsága .Tiszta ❤ ből Szetettem Gyönyörű szép felvétel volt Hálásan köszönöm hogy láthattam Az Úr Áldjon bennetteket.❤❤❤❤❤
Az egyik nagyon jó beszélgetés volt hanem a legjobb szeretem a zenéjüket,szimpatikusak ,és nagyon közvetlenek ,nagyon jó választás volt.Várom a következő részt. Üdv Nektek.
Aranyosak. Sokat megtudtunk a tradíciókról érdekes volt. (Nekem még hajdú mosógépem van. Nem is kell másik. Remekül működik.) Köszönjük a riportot várjuk a következőt. ❤️
Margóból árad a fény és a szeretet. Sugárzik belőle a jóság. Tényleg jó lenne velük egy második beszélgetés, akár a nézők kérdéseire is válaszolhatnának.
Igazán nagyon hamar eltelt ez az egy óra, jó volt hallgatni sok bölcsességet mondtak. Mennyire érződik az idő közöttük ami össze kovácsolta őket. Az meg még inkább tetszett hogy nem kell harapófogóval ki húzni a szót a szájukból, az az előző párnál sajnos érezni lehetett az a tavolságtartást ti felétek és ők közöttük is. Sok közös boldog percet kívánok egészségben, szeretetben nektek. U.i.:annyira jó volt nehéz lesz ez űberelni:)))
Nagyon aranyosak! Mêlyrôl jöttek és nem adták fel! Becsülendô! Szép példát mutatnak más romáknak! A korai házassâggal nem értek egyet- de nekik bejött!
Imádom őket! Annyi értéket képviselnek amit tanulniuk kéne a fiataloknak! Tőlük annyit lehet tanulni a parkopcsalti tiszteletről, amit anyámtól nem tanultam. Köszönöm a videót, ezerszer jobb volt mint Hajdú Péter videója.
Rég láttam ennyire szimpatikus embereket. Jó látni, hogy ez az értékrend még él a világban. Széles körben tanítaniuk kellene a fiataloknak és kevésbé fiataloknak is. Kívánok nekik még számos boldogságban szeretetben eltöltött éveket.
Rendkivul szeretetremelto, szimpatikus emberpar. Erzelmi intelligencia magas fokon. Kivanom, hogy ezt a tradicionalis eletformat tovabb tudjak adni gyerekeiknek, unokaiknak. Tanitani kellene az egymashoz, a csaladhoz, az elethez valo viszonyulasukat. Margo mosolya, kedvessege magaval ragado.
Ezt👍🤟😁 a videot nagyon szívesen megnézem! Nagyra tartom őket,mert rengeteg munka kell az emberek szorakoztatására...Hihetetlen❤ kitartás,tisztelet kell,a zenéléshez is... ❤🙂🤙🌈
Osztályfönöki dícséretben részesítelek benneteket! 😁 Nagyon tetszett, nagyon kedvelem Margót és Gusztit! (Csak zárójelben jegyzem meg - és bocsánat, de muszáj -, hogy sokkal több és mélyebb mondanivalójuk volt, mint az elözö párosnak... aztán többet nem beszélek erröl.) 😀
Az ôszi napsugarak nagyon megtrêfáltak minket, ezt nêzzétek el nekünk!
Így hangulatosabb, egy rossz szavunk sem lehet. :)
Nem vesz el a lényegbôl
Szuper volt a beszélgetés.. Köszönöm szépen.. 👍
Köszönöm, nagyon kellemes beszélgetés ez is! ♡
Jól áll nektek a napfény. Csillogó egyéniségek vagytok. 😊🍁🌄☀️🌞🌈
Árpi jó volt az éneklés. Margóék nagyon jók, láttam őket élőben, Margó nagyon alázatos volt.
Le a kalappal a Bódi házaspár előtt! Árad belőlük a szeretet és a tisztelet.
És mennyire igaza van a Bódi Gusztinak azzal hogy a hagyományokat tanítani kellene!
Köszönjük a videót!
Örülök,hogy a Polgár család meghívta a Bódi családot nagyon jó volt nézni a műsort!❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Ezt most megneztem! Ezerszer érdekesebb, kedvesebb, őszintebb volt, mint az előzőek
Ők, akik tradicionális cigány életet és értékeket visznek tovább és bepillantast engednek ebbe a zárt csodálatos világba, csak tisztelni és köszönni lehet! 💖 🌞 ❤️ 💞 💝 💖 🌞 ❤️ 💞 💝 💖
Egy élmény volt hallgatni Margó és Guszti életük lapjait Minden elismerésünk az Övék.Azért is szerettem a történetet mert hasonló a miénkhez mi már 2022 ben leszünk ötven éves házasok.Nagyon szeretem A Polgár házaspár videójuk minden történetét.Köszönöm az élményt.
18:31 Bódi Margó egy nagyon művelt és kedves asszony. Isten áldja!
Fú, hát ez nekem nagyon jól esett látni, hallgatni. Roma ide vagy oda, többre tartom őket, a kapcsolatukat, mint az előző részben látott Hajdú-Láng párocskát. Ezeket a mondatokat, történteket jó volt hallani.
Egyetértek 🙏
👍👍👍👍
Az őszi tréfás napsugarak nem voltak zavaróak, cseppet sem vettek el a lényegből a csodából, amit nagyom köszönök, Nektek!! A többségünk nagyon nehezen kezdte, és ez a beszélgetés kicsit visszarepített a kezdeti nehézségek hosszú éveibe és bebizonyította, hogy igaz, hogy a kitartás, az igazi őszinte szeretet, egymás maximális tisztelete mindig GYŐZ! Köszönöm ismét!
Örülünk, hogy tetszett! Reméljük, hogy sokan tanulnak belôle
Még néztem volna. Számomra ez volt az eddigi legjobb dupla randi. köszönöm
Ennek nagyon örülünk
Margó annyira csodálatos nő!! Nagyon szimpatikus!!
Ezt imádtam, tisztelem a Bódi házaspárt, mint roma lány sok dologgal egyetértek. Örülnék egy második résznek is a Bódi házaspárral. Köszönjük ezt az élményt! 😊
Tiszteletre mèltò Polgàrèk vàlasztàsa az hogy ennyire különbözô pàrokat mutat be nekünk! Respeckt!
Örülünk, hogy tetszett
Úgy néztem és hallgattam volna tovább, zseniálisak voltak Gusztiék! A tradíciót tanítani kéne, mondta Guszti, és milyen igaza van! Imádás volt minden pillanata, köszönöm 🥰
Gondolkodtam, hogy hogyan fogalmazzam meg ezt a kommentet, és hogy milyen jelzőt tudnék használni...Azt hiszem megtaláltam. Emberi páros. Jóleső volt ezt a beszélgetést hallgatni, nagyon kedvesek és kommunikatívak voltak Bódiék. Sokan nem gondolnák a sztereotípiák miatt, de hatalmas az érzelmi intelligencia, amit sugároztak. Na meg nem csipogott az okosóra társalgás közben...
Egy élmény volt ez a nyílt beszélgetés.
Hálásan köszönöm.
Példa értékű az a mérhetetlen tisztelet és szeretet, ami érezhető.
Továbbra is minden jót, mind a két a családnak!
🤗❤️😘
Nagyon köszönöm az élményt.💕💕
Legjobb választás volt őket elhívni vendégnek 😊 köszönöm
Nagyon aranyos pár ☺️ Azért (is) szerethetőek, mert megmaradtak egyszerű, természetes, közvetlen embereknek. Szuper választás volt, köszönet a Polgár házaspárnak☺️♥️
Ez a videó egy csoda. Sokan példát vehetnének róluk ! Alázatos szeretereméltó emberek!
Nem tudtam levenni a szemem a videóról egy percre sem. Én még soha nem kommenteltem videótok alá, de úgy gondoltam, hogy ezt nem hagyhatom szó nélkül. Átérzem, hogy milyen volt Nektek ott ülni szemben a Gusztiékkal, hiszen tátott szájjal hallgatja az ember a múltjukat, a tradícióikat mindent. Ez számomra is egy nagy élmény volt, nagyon köszönöm, hogy őket is elhívtátok hiszen példaértékű házaspár. Minden kultúrában ugyanúgy vannak jó és rossz emberek egyaránt, nem szabad előítéletesnek lenni, sőt pont ők azok akik rácáfolnak minden sztereotípiára. 🥰🙏
Nagyon nagyon szimpatikus házaspár.Egy végtelenül jó lelkű, jó szívű emberek lehetnek! Az Isten áldja meg őket!
Az első másodperctől az utolsóig egy élmény volt. Egy dolog nem tetszett: Hogy vége lett. :D Két elképesztően tiszteletreméltó pár, akikről nagyon de nagyon sok ember példát kéne hogy vegyen!! Nem lehetne Velük második rész???? :D :D
Pont erre gondoltam én is 🙂
Nagyon örülünk, hogy tetszett! Elgondolkodunk rajta
Én is még sokáig hallgatnám őket! Ķérünk második részt, ha lehet. Köszi szépen.
Jó volt hallgatni Benneteket ! Szerencsét és boldogságot kívánok mind a két Családnak !
Igen én egy második részt megnéznék mert egy gyönyörű tiszta lelkű szívű emberek ritka ilyet látni tanulságos !
Margó és Guszti most is, mint mindig nagyon szimpatikus. Árpi nekem ebben a videóban vállalhatatlan volt, mint egy vásári...próbált szerepelni folyamatosan. Az eddigi videókban sokkal intelligensebbnek tűnt. Nem mindenkinek való a beszélgetős műfaj, lehet többet kellene hagyni Tündét érvényesülni, mert maga az elgondolás, hogy párokat mutattok be, jó!
Nagyon helyes és szimpatikus a Bódi házaspár. Tiszteletre méltó, hogy így őrzik a roma hagyományokat. Nagyon tetszett a videó, jó választás volt.
Nagyon jó Okos inteligens emberek GRATULÁLOK
Mindenkinek ilyen hosszú és harmónikus házasságot kívánok, mint az övék. Érdekesek a hagyományaik és kultúrájuk, jó hogy meséltek róla.
Köszönjük! Mi is nagyon élveztük a beszélgetést
Dràga Polgàrkàm , köszi nektek ezt a videót,🥰🥰 Szeretlek benneteket.❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Volt egy elképzelésük. Meg szerezték erőszakkal.
A többit adta nekik az élet. Nem ellenkeztek. Vitették magukat az árral. Csonttörés nélkül úszták meg. Most boldogok. Nekik is vannak gondjaik, de mosolyognak.
A szeretet, a másik respektálása,... ez az, ami előre visz még akkor is, ha már nincsenek közös célok. Elértek mindent, amit csak lehetett.
Csak a jövő nemzedékre figyelnek.
Hihetetlenül szép, megható és irigylésre méltó a Bódi család története.
Köszönöm a közzétételt.
Tiszteletem
Egy gondolatot szeretnék kijavítani kedves, nem îrigylésre méltó hanem követendő példa.
Tisztelettel maradok önök felé 🙂
Juhász Éva
Annyira aranyosak, természetesek vagytok mindnyájan! Élveztem minden percét! Hálásan köszönöm!🙏❤️
Élvezetes volt,nagyon köszönöm.
Bárcsak tovább tartott volna a beszélgetés. Annyira jó emberek ! És ezt a tradicót minden családba bevezetném. 🙂❤ szerintem sokan örülnénk egy második beszélgetésnek velük.
Nagyon szeretem Margót ❤️Árad belőle a szeretet ❤️
Nagyon tetszett. Szép pár és ragyogó kultúra. Órákig hallgattam volna őket. Árad belőlük az egymás iránt érzett tisztelet és szeretet. Köszönöm az élményt.🌹
Nagyon szuperek vagyok 😊 Köszönöm az ismét minőségi ,tartalmas részt. Csak így tovább 🥰🙂
Ez nagyon jó találkozó volt, mivel mind a négyen a kedvenceim vagytok.
Le a kalappal a Bódi Család előtt Árad a Szerettet a tisztelet .A.Drága Jó Isten megáldotta őket minden jó tulajdonsága .Tiszta ❤ ből Szetettem Gyönyörű szép felvétel volt Hálásan köszönöm hogy láthattam Az Úr Áldjon bennetteket.❤❤❤❤❤
Nagyon köszönöm hogy láttam! 😘👍🌞
Legyen még velük!! Imádom hallgatni őket 🤗
Tiszteletre méltó házaspár , fantasztikus történet! Jó egészséget kívánok nekik és hosszú életet és ezt kívánom a riportereknek is sok szeretettel.
Nagyon köszönjük
Nagyon kedvelem Margót, kiváló beszélgetés volt. Köszönöm szépen.
Csodás asszony! Köszönjük
Az egyik nagyon jó beszélgetés volt hanem a legjobb szeretem a zenéjüket,szimpatikusak ,és nagyon közvetlenek ,nagyon jó választás volt.Várom a következő részt. Üdv Nektek.
Köszönjük
Megtudtam hogy vízből van a leves..... Az év szólása! Imádom Őket!
Egy élmény volt hallgatni!!! Köszönöm szépen.
Aranyosak. Sokat megtudtunk a tradíciókról érdekes volt. (Nekem még hajdú mosógépem van. Nem is kell másik. Remekül működik.)
Köszönjük a riportot várjuk a következőt. ❤️
De jó hangulatú beszêlgetés volt! Nagyon szimpatikus pár! Még ilyet!
🙏🙏 Köszönjük
Ez egy igazán őszinte beszélgetés volt 🙏
Köszönjük
Nagyon szepen koszonjuk Bódi család egy legenda ! Imádni való család !
Így igaz 👏👏
Margóból árad a fény és a szeretet. Sugárzik belőle a jóság. Tényleg jó lenne velük egy második beszélgetés, akár a nézők kérdéseire is válaszolhatnának.
Elő ítéletek kezdtem nézni ! De rendkívüli jó volt ! A családi értékek s egymás megbecsülése ! Gratulálok !!!
Ez a műsorotok egy nagy "telitalálat"!!!
Jó rálátni más-más népcsoport és egy-egy értékes emberpár hozzáállása a házasság valódi szépségéhez!
Gratulálok, fantasztikusak vagytok, tanítani kéne a mai fiataloknak. 💖
Egyik kedvencem! Szuper beszélgetések! 🥰 Így tovább!
Köszönjük
Szuper jo volt imadlak titeket ! Nagyon tisztelem a Bodi hazaspart sokan tanulhatnanak toluk ! Jo hogy elindult ez a Dupla Randi ! Puszi nektek! 😘
Minden percèt imàdtam! Nagyon jó hangulatu beszèlgetès volt!
Köszönjük
Csodálatosak vagytok!
Jaj de kedvenceim vagytok !!!🥳🤩
Igazán nagyon hamar eltelt ez az egy óra, jó volt hallgatni sok bölcsességet mondtak. Mennyire érződik az idő közöttük ami össze kovácsolta őket. Az meg még inkább tetszett hogy nem kell harapófogóval ki húzni a szót a szájukból, az az előző párnál sajnos érezni lehetett az a tavolságtartást ti felétek és ők közöttük is.
Sok közös boldog percet kívánok egészségben, szeretetben nektek.
U.i.:annyira jó volt nehéz lesz ez űberelni:)))
Nagyon aranyosak! Mêlyrôl jöttek és nem adták fel! Becsülendô! Szép példát mutatnak más romáknak! A korai házassâggal nem értek egyet- de nekik bejött!
Valóban azok 😍
Tiszteletre méltó emberek,jó egészséget kívánok!
Az eddigiek közül nekem ez tetszett a legjobban 🙂 Szuper lett
Köszi
Nagyon sajnálom,hogy vége♥️valóban sokáig hallgattam volna 🙏 köszönöm 🌸
Szuper videó!
Minden perce tetszett.
A tartalom is elgondolkodtató.👍
Tisztelet, igen Ez a legfontosabb
❤️
Imádom őket! Annyi értéket képviselnek amit tanulniuk kéne a fiataloknak! Tőlük annyit lehet tanulni a parkopcsalti tiszteletről, amit anyámtól nem tanultam. Köszönöm a videót, ezerszer jobb volt mint Hajdú Péter videója.
Örülünk, hogy tetszett
Tündi Árpi!
Rendkívül őszinte tiszta beszélgetés volt és érdekes, egy teljesen más kultúrába nyitottatok ablakot .
Köszönjük
Ez volt a célunk, köszönjük
Rég láttam ennyire szimpatikus embereket. Jó látni, hogy ez az értékrend még él a világban. Széles körben tanítaniuk kellene a fiataloknak és kevésbé fiataloknak is. Kívánok nekik még számos boldogságban szeretetben eltöltött éveket.
Hát ja ,ez remek korrekt, szép beszélgetés volt minden tekintetben !Sikeres szép napot kívánok mindenkinek ,erőben s egészségben!
👍🍀☀️👆
Köszönjük
@@polgarnet
Nagyon szívesen és további szép napot kívánok mindenkinek,erőben s egészségben !
👍🍀☀️👆
Imàdom a Bodiékat nagyon. Köszönöm az élményt!
Mi Köszönjük, hogy megnèzted
Nagyon példás emberek! Èlmény volt!❤
Ez szuper volt!köszönjük Polgarék
Le a kalappal Bódiék 😍🤩
Örülünk, hogy tetszett
Nagyon jô volt minden perc😘😘❤❤
Reggelig elhallgattam volna benneteket. Köszönöm szépen!
Megtisztelô, köszönjük
Rendkivul szeretetremelto, szimpatikus emberpar. Erzelmi intelligencia magas fokon. Kivanom, hogy ezt a tradicionalis eletformat tovabb tudjak adni gyerekeiknek, unokaiknak. Tanitani kellene az egymashoz, a csaladhoz, az elethez valo viszonyulasukat. Margo mosolya, kedvessege magaval ragado.
Ezt👍🤟😁 a videot nagyon szívesen megnézem! Nagyra tartom őket,mert rengeteg munka kell az emberek szorakoztatására...Hihetetlen❤ kitartás,tisztelet kell,a zenéléshez is... ❤🙂🤙🌈
Mindenhez kitartás kell az életben ha jól akarjuk csinálni így van. :)
És nagyon kedvesek is
Imàdtam ezt a beszèlgetèst is! Köszönöm!
Örülünk
Margó is szép asszony. Szép videó köszönet Polgáréknak.
Minden percét imádtam, nagyon érdekes volt :)
Örülünk, hogy tetszett
Szinte tapintható volt Margó gondoskodása. Igen, a kulcsszó, ami mindent lefed, ahonnan minden indulhat, a tisztelet.
Egy nő akkor a legszebb amikor mosolyog! Erre Margó a legjobb példa!
Szerethetô pàr mind a kettô! Pedig nagyon màshonnèt jöttek!
Köszönjük
Nagyon kellemesen csalódtam Bódiékban.....
Nagyon élveztem minden percét a beszélgetésnek....
Ennek örülünk
Ez nagyon jó beszélgetés volt. ❤
Nagyon règota követem a csatornàtok de ezek a videok nagyon jók !!!!Egy nagy virtuális ölelès 😘😘😘👍 Erika
Nagyon köszönjük
Nagyon vártam már ,amint a gyerekek pihennek meg is nézzem nyugiba :-) 😀
👏👏 jó kikapcsolódást
Arpi, Tunde olyan imadnivaloak vagytok! ❤❤❤❤❤Bodiek nagyon szimpatius par! Isten aldja oket is!
Olyan jók ezek a pàros videók…mindegyikböl lehet valamit tanulni☝🏼👌🏻😍….ennek a videónak is volt mondanivalója…imàdtam❤️
Igy tovàbb🤗
Szuper videó szuper vendégekkel! 🥰
Köszönjük
Ez hianyzik ma. Oszinte, erdeklodo, nem mu hanem oszinte erdeklodes, tisztelet. Respect!
Tisztelet és egymásra figyelés
Nagyon kedvelem Margot. Amugy peldak lehettek sokak reszere. Bravo.🤗😘
Mi is így gondoljuk
Úgy hallottam, az embernek vagy igaza van, vagy boldog.
😁😁 vagy mindkettô 🤷♀️
Nagyon jó kis beszélgetés volt.
❤❤❤❤
Örülünk, hogy tetszett
@@polgarnet ❤
Csodalatos es nagyon tanulsagos beszelgetes volt, koszonom szepen Perubol is!
Köszi, hogy itt vagy
Gatulàlok ez is nagyon jó volt!
Köszönjük
Egyike a legjobb interjunak 🥰
TündeKirálynő, Tiéd minden tiszteletem! 👑💖🏆
Csak mosolygok szelíden)
Roma létemre is annyira jó hallgatni azt is,ami számomra nem új.😇
Osztályfönöki dícséretben részesítelek benneteket! 😁 Nagyon tetszett, nagyon kedvelem Margót és Gusztit! (Csak zárójelben jegyzem meg - és bocsánat, de muszáj -, hogy sokkal több és mélyebb mondanivalójuk volt, mint az elözö párosnak... aztán többet nem beszélek erröl.) 😀
Köszönjük
Nekem is ez jutott eszembe....
Egy szó jut az eszembe, ... aranyosak...
Margó Guszti ha a fele igaz lenne annak amit itt előadtok🤣👌...minden rosszindulat nélkül 😘