Hát srácok, köszi az észrevételeket! Amit lehet folyamatosan javítok és publikálom. Az az igazság, hogy vannak benne olyan hibák, amik viszont az engine miatt adódnak. Természetesen nem mosakodni akarok, de a fizikai motor sajnos nem 100%. A 20. perc környékén amikor a player a falba "kerül" azért van, mert a kinyíló ajtó belöki a playert, ezen kívül "fel is lövi". Az én gépemen is előfordult ez, ezért beépítettem egy egyszerű védelmet, ami tök jól működik. De úgy tűnik, hogy nem minden gépnél működik. Próbálok a végére járni, annyit ígérhetek. Persze tök jó lett volna, ha minden poszton ült volna egy hozzáértő, de mivel nem ült, ezért nekem kellett programozgatni is. Tisztában vagyok vele, hogy amit megírtam 200 sorban, azt egy programozó akár 2 sorban is megírja, s talán sokkal jobban is. De hát ez van. Nyilván sokan anyáznak és köpködnek, én baromira örülök, hogy összehoztam ezt. Köszi mindenkinek, aki legalább elvben támogat.
Kedvenc pillanatom az volt amikor Revans János azt mondta az ellenfeleinek hogy "Ez Revans idő!" és szét revansolta egész Trianont. Ez tényleg a játék valaha.
Lehetne rosszabb. Lehetne a játék neve "Hunt Down the Revans" és végződhetne azzal, hogy Pista honvéd hat magnum lövedéket lő Ceaușescu gyomrába "Kend elbaszta az arcomat!" felkiáltással. 1956/1848 Game of the Year.
Csúb honvéd. Most már értem a felvétel címét. Ennek indíttatásából, Gyula uramnak hímzek egy díszes szövet zsebkendőt, és azzal itatom fel szűzi könnyeimet. Ön megvédte a haza becsületét, Csúb honvéd egy igazi katona. *háttérben a honvédség kórusa énekli: Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje*
@@annaveronikanagy307 Kedvesem, mivel én palóc vagyok, és a párom is, zsebkendőmön palóc virágok fognak díszelegni. Ha vásarhelyi lennék, akkor olyan minta lenne.
Hát ennél magyarabbnak én még soha nem éreztem magamat A játékot értelmezni meg CSAK EGY IGAZ MAGYAR KÉPES Az agyrobbantóan hangos effektek biztosan azért voltak benne a játékban hogy érezzük Trianon fájdalmát Most megyek is és elnyammogok egy gyulai kóbászt
12:29 Eskü FreddyD és a Sniper: Art of Victory jutott eszembe. Ugyan ez volt benne, hogy csak fegyvert tudtál váltani, a tárból pedig nem lehetett kivenni a töltényt. Zseniális mechanika. xD
Mayarország lore-t feldolgozó játékok egyike volt ez, felettéb díjazandónak véltem találni, Csúb előadásmódjának játékot való élvezhetővé tevését a nézőközönség számára
Végignéztem a videót és uh, elő is vettem a képet és energiagyűjtésbe kezdtem, mielőtt az életkedvem kétharmada elcsatolódott volna. Amúgy én durván 25 percig birtam a játékot refund előtt mielőtt a rengeteg technikai gond és a dobhártya tépő hangok megtörtek.
Nehéz eldönteni manapság, hogy ez most vicc és parodizálja azokat, akiknek még deréktájt fáj Trianon, vagy valaki tényleg nagyon vissza akarja szerezni Erdélyt. De a videó zseniális mint mindig.
Elősször amikor hallottam erről a játékról én inkább az utóbbira tippeltem, olyasmire számítottam, hogy egy egyszerű, oldschool, wolfenstein szerű fps lesz, annyi kivétellel, hogy egy magyart irányítasz, mindenféle humor nélkül. Ennek ellenére kellemesen csalódtam, az olyan elemekkel, hogy egy képpel gyógyítasz, medkitek helyett zsiros deszka, a fegyver leírások, bikacsök stb. szerintem egy könnyedebb paródiát szeretett volna készíteni a játék készítője. Kár, hogy helyenként játszhatatlanul bugos
@@humanelemon115 jóvan hogy bugos de vedd figyelembe hogy 1 azaz 1 darab ember rakta össze az egészet és ő sem programozó, így nézve pedig már azért elég impresszív teljesítmény na meg persze a bugok egy részéről nem tehet hiszen azok a motor miatt történnek.
hello helllo most ez a comment nem ehez a videóhoz kapcsolódik de csak elszeretném mondani mennyire jó viedós vagy, az én csatornámat te inspiráltad hogy létre hozzam mer olyan akarok lenni mint te PL: jó humorral rendelkező személy és jó tartalom gyártó.Nagyon imádom amit te csinálsz a sorozataid ATOM KIRÁLYAK (csak úgy mint az összes videód). Csak ennyit akartam szia. =)
Úristen Csúb honnan ha ló heréből szeted te elő ezt a játékot szét röhögtem magam, de közben sajnáltalak mert tudom milyen frusztráló olyan játékkal játszani ami kb olyan mint valami orosz rulett de ettől függetlenül én nagyon jót röhögtem ezen az egész baromságon kösz Csúb
Most szakított velem a barátnőm egy órája, tudtam hogy a te videóid kell néznem mert mindig meg nevettetsz thx hogy feldobod minden egyes napom minden egyes videóddal
Kicsit olyan érzésem volt, mintha valaki szerette volna kipróbálni a programozás, blender és mi egyéb terén szerzett tudását, majd azt ráfűzte a Trianon témára, hogy a konzervatívak egyből beleszeressenek, a liberálisok pedig rögtön hüledezzenek és a felháborodásukkal reklámot generáljanak. Csak a gamer az gamer bármilyen elvek is irányítják, a bug az pedig bug :D Én ezt nem érzem se nem shit postnak se nem komoly játéknak. Ez gyakorlás. Bár valószínű a fejlesztő (vagy csapat) biztos azt mondaná tévedek és nem a gyakorlás meg a könnyű pénz volt a cél.
Nem voltam kiemelkedő történelemből, de én a Trianont nem igazán tudom összeegyeztetni az itt látottakkal. De az is lehet hogy volt valami történelmi esemény abból az időből, csak én nem ismerem. Mindenesetre ez egy felűdülés volt így szombati túlórázás után! 😁
Engem mint Magyarországi horvátot úgy komolyabban sohasem érdekelt a magyar történelem mert nem éreztem a magaménak a családomat nem annyira érdekli a múltunk se tesóimat se apámat(apám 100% ban horvát anyám meg kb negyed rész lehet hülyén hangzik amit írtam) de ez a videó mint a többi ezen a csatornán ugyanúgy fantasztikus már ahogy elmondod a véleményed
Már rég megjelent a hello neighbor 2 teljes verzió + kb 3 DLC (Csak azért mondom így mert te azt mondtad hogy alig várod hogy megjelenjen és hogy mennyire nem fogod majd vissza magad a véleményben) De amúgy csak így tovább! Imádjuk amit csinálsz akármilyen játékkal kapcsolatban😂👍👍
Érdekes egy játék, értem azt hogy mi körül akar forogni a sztori de semmit nem látok benne ami sztorira emlékeztetne, de hát ki vagyok én hogy ítélkezzek? :D Csúb én is tag vagyok és nem szeretnék tolakodó lenni de a nevemet egyáltalán nem láttam a listán, nem tudom milyen gyakran frissíted csak gondoltam jelzem. De anelkül is támogatlak mert szeretem a munkásságodat nagyon! ^^
Na jó… mikor megjelenéskor először megnéztem a videót kb félig alva néztem végig annyira hulla voltam, viszont most így újranézés után feltűnt valami. Azt eddig is tapasztaltam, hogy játékok nagyon tájékozott és művelt vagy, de most bizonyítottad ugyanezt számomra zene terén is. Mivel ahogy a katona hey hey-t kiáltott, te a másodperc töredéke alatt kapcsoltál és nyomtad Avril Lavigne-t. Ezért hatalmas respect. De persze nem lehet szónélkül hagyni a különleges és majdhogynem emberfeletti képességedet sem, miszerint te a legapróbb faszságokra is emlékszel olyan játékokból is amit akár már évek óta nem játszottál, és az egyszeri halandó amikor végigjátsza az adott gameket akkor nem hogy nem emlékszik olyan dolgokra mint te, úgy elsiklik fölötte végigjátszás során mint a szar és fel sem tűnik neki. Nem véletlenül te vagy annak a 2 magyar videósnak az egyike akit aktívan követek és minden videóját megjelenéskor azonnal megnézem. A másik ilyen LaLee. Ti 2-en vagytok számomra azok akik a magyar TH-cam-osok akik még adtok nekem egy kis reményt, a magyar youtube-ra nézve. Amit rólad el lehet mondani dióhéjban, az az hogy a tartalom minden részletében egyedi, erre talán a Hitman videók a legjobb példák hiszen 100-ból 101 videós szimpla végigjátszást/kimaxolást csinál és azt teszi fel, viszont ezekből már annyi van hogy Dunát lehet vele rekeszteni. Ezzel gondolom te is így voltál/vagy és mivel ez szerinted is unalmas, te inkább totál egyedi módon a lehető legdebilebb módszerekkel csinálod meg a pályákat, hogy az minél viccesebb legyen, abszolút kitekered a dolgokat és megfűszerezed kurva sok humorral, és mégsem érződik összecsapott “leülök oszt /lets play/“ videónak. Látszik hogy egyes poénokba és azoknak megvalósításába rengeteg időt és energiát feltetsz mint pl az Olasz nyaralásról a selfie összeállítás. Mégegyszer mondom RESPECT.
Nahát! :D Köszönöm szépen! Igen, sajnos nálam ez ilyen, hogy teljesen véletlenszerű dolgokra tisztán emlékszem, de felmerül mindig bennem a kérdés, hogy amúgy emiatt mit felejtettem el vajon. :D Mégegyszer köszönöm! Igyekszem tartani ezt.
@@CsubAzUrmedve Kiegészíteném önmagamat... a magyar GAMING youtube-ra nézve, mert persze más területeken vannak más reményfoltok. De ebben a kategóriában szerintem már csak ti vagytok. A Nessaj féléket nem nézem semmibe, full kuka, 0 kreativitás, érződik rajtuk az ABBA (money money money) feeling... hogy csak leülnek és lets play mert nagy a nézettsége és az hozza a könnyű pénzt végeredményben, de semmi eredetisége nincs a kontent-nek. Téged még pluszban azért is tartalak nagy kincsnek ha lehet ilyet mondani mert az sem mondható el rólad, hogy a mainstream gameket nyomnád a nézettség miatt mert nem így van. Sok játékot ismertem meg általad, máskor pedig igen erőteljesen kongattad meg nálam a nosztalgia harangot. Ugye régen ott volt Freddy, Visor, Reactor (a mitomániás hazudozó ugyebár) és a hasonló úgymond klasszikusok de ugye ők már abszolút nem gyártanak kontentet. Freddy ő igen de ugye nem játékokról hanem inkább a filmes podcasteket éltetik még. Úgyhogy tényleg... le a kalappal előtted is amiért nem adtad és remélhetőleg nem is fogod eladni magad a könnyű pénzért és hű maradsz magadhoz mindig. Csak így tovább előre, nincs megállás sem határ.
Szia a videód egyik percében azt mondtad hogy ki rak sörétes puskára távcsövet. Hát az a helyzet hogy én vadász vagyok és pl nyulakat és fácánokat sörétes puskával vadásszuk. Az én puskámon van távcső. A sörétes puska a közhiedelem ellenére nem csak közelre jó.
Tényleg Frommer Rudolf csinálta a fegyvert, szóval HA már ilyen játékot csinál valaki, a fegyver legyen legalább normális. De a modell nem tűnik rossznak.
Most játszok a far cry 4-gyel, és ha hiszitek, ha nem, ugyanilyen hibákba futok bele, pedig az egy AAA játék... Fegyvert cserélek, majd eltűnik amit eldobtam, mivel a sprinten van a wingsuit igy minden ugràsnàl elkezdek repülni, tehàt hasast ugrok a földre és közel meghalok...a FOV folyamatosan visszaàllítja magát és olyan mintha egy kulcslyukon keresztül jatszanek...És még sorolhatnàm a játék hülyeségeit
Átlagos Nemzethy, keresztény, vérmagyar, trianon tagadó, nagy magyarország matricás suzuki swifttel (least based automobile in hungarian imperium), Ársapkás, 4 gyerekes, nemzeti szín szalaggal átölelt, a haza szeretete által max. 18 C°-ig fűtött, 4 oltásos, 2/3-ad élvezők kedvelik a videót
Hát srácok, köszi az észrevételeket! Amit lehet folyamatosan javítok és publikálom. Az az igazság, hogy vannak benne olyan hibák, amik viszont az engine miatt adódnak. Természetesen nem mosakodni akarok, de a fizikai motor sajnos nem 100%. A 20. perc környékén amikor a player a falba "kerül" azért van, mert a kinyíló ajtó belöki a playert, ezen kívül "fel is lövi". Az én gépemen is előfordult ez, ezért beépítettem egy egyszerű védelmet, ami tök jól működik. De úgy tűnik, hogy nem minden gépnél működik. Próbálok a végére járni, annyit ígérhetek. Persze tök jó lett volna, ha minden poszton ült volna egy hozzáértő, de mivel nem ült, ezért nekem kellett programozgatni is. Tisztában vagyok vele, hogy amit megírtam 200 sorban, azt egy programozó akár 2 sorban is megírja, s talán sokkal jobban is. De hát ez van. Nyilván sokan anyáznak és köpködnek, én baromira örülök, hogy összehoztam ezt. Köszi mindenkinek, aki legalább elvben támogat.
Adtál egy ötletet, hogy -amint oda jutok- mily témakörben alakíthatnám ki a tervezett játékok egy részét.
Csak el kéne érni hogy legyen magamra időm.
Ettől fúggetlenűl nekűnk magyaroknak nagyon sorakoztatto játék.
@@themester1112 ezt fájt elolvasni.
gg uram nagyon menő lett a game szerintem
GG uram ahhoz képest hogy egyedül voltál. A játék az nem veszi komolyan magát igaz? Nagyon tetszik ahogy az életet lehet tölteni
ettől a játéktól annyira magyarnak érzem magam, hogy az ősök tiszteletére elkezdtem torokénekelni
Kedvenc pillanatom az volt amikor Revans János azt mondta az ellenfeleinek hogy "Ez Revans idő!" és szét revansolta egész Trianont. Ez tényleg a játék valaha.
ámen.
It's morbin time
Lehetne rosszabb. Lehetne a játék neve "Hunt Down the Revans" és végződhetne azzal, hogy Pista honvéd hat magnum lövedéket lő Ceaușescu gyomrába "Kend elbaszta az arcomat!" felkiáltással.
1956/1848 Game of the Year.
És most... engedélyemmel megdögölhet.
Imádom ezt a kommentet
Ez a komment aranyat ér!
Ez a csatorna történetének legjobb kommentje!
Csúb honvéd. Most már értem a felvétel címét. Ennek indíttatásából, Gyula uramnak hímzek egy díszes szövet zsebkendőt, és azzal itatom fel szűzi könnyeimet. Ön megvédte a haza becsületét, Csúb honvéd egy igazi katona. *háttérben a honvédség kórusa énekli: Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje*
Vásárhelyi hímzéssel tedd XD
@@annaveronikanagy307 Kedvesem, mivel én palóc vagyok, és a párom is, zsebkendőmön palóc virágok fognak díszelegni. Ha vásarhelyi lennék, akkor olyan minta lenne.
Asszony Emese: Megverve
Gyerek Álmos: Megverve
Nagy Magyar Rádió: Turul madár kántálás az ó magyar Kaganátusért
Erdélyi nézőként alá tudom támasztani, hogy a Hétfői nap mindig így zajlik le nálunk.
12:29 A gun with one boolet
Hát ennél magyarabbnak én még soha nem éreztem magamat
A játékot értelmezni meg CSAK EGY IGAZ MAGYAR KÉPES
Az agyrobbantóan hangos effektek biztosan azért voltak benne a játékban hogy érezzük Trianon fájdalmát
Most megyek is és elnyammogok egy gyulai kóbászt
Magyaroknak jó reggelt, r*mánoknak jó munkát
Örülök, hogy a Rossz PC Játékok szelleme ezen a csatornán él tovább 😂
Én is erre gondoltam😅
Ezen fog csak
Nem csak itt. Csúb bár később tért rá erre de FreddyD eredeti szellemi örököse az LaLee akit megtalálsz a LaLee’s Games nevű csatornán
A játék készítője annyira patrióta, hogy a történelmünket is újra írta, hogy magasztosabb legyen
Ez igen
Minden 10 évben újraírják, ebben aztán semmi extra nincsen
12:29
Eskü FreddyD és a Sniper: Art of Victory jutott eszembe. Ugyan ez volt benne, hogy csak fegyvert tudtál váltani, a tárból pedig nem lehetett kivenni a töltényt. Zseniális mechanika. xD
Ez kihozta belőlem a pocakot fehér trikós igazi magyar apukát
Mayarország lore-t feldolgozó játékok egyike volt ez, felettéb díjazandónak véltem találni, Csúb előadásmódjának játékot való élvezhetővé tevését a nézőközönség számára
"Ennyi idő után neked még van pofád azt mondani hogy elbukom a küldertés"
Ez legendás! 🤣
Ettől a játéktól kedvem támadt lerészegedni valami forintot sem érő sörtől , utána hazamenni és megverni a feleségemet meg a gyerekeket.
Secondary PEAK Magyar élmény .
4:31 Azt a k*rva! XD Ez valami zseniális! Kell ez a játék! XDDD
FIDESZ GAMING
Ez így..... miért
A fidesz legaláb csinál valamit te!
Lol
Ezzel mi volt a cél?
Hiányzik belőle a góth tabi.
Végignéztem a videót és uh, elő is vettem a képet és energiagyűjtésbe kezdtem, mielőtt az életkedvem kétharmada elcsatolódott volna.
Amúgy én durván 25 percig birtam a játékot refund előtt mielőtt a rengeteg technikai gond és a dobhártya tépő hangok megtörtek.
Nehéz eldönteni manapság, hogy ez most vicc és parodizálja azokat, akiknek még deréktájt fáj Trianon, vagy valaki tényleg nagyon vissza akarja szerezni Erdélyt. De a videó zseniális mint mindig.
A készítő a Románia tagadók hivatalos csoportjában hirdette a játékot XD tehát szerintem egyértelmű XD
@@Kakistely Facebookon van egy olyan csoport és tényleg hirdette nálunk szóval XD
Elősször amikor hallottam erről a játékról én inkább az utóbbira tippeltem, olyasmire számítottam, hogy egy egyszerű, oldschool, wolfenstein szerű fps lesz, annyi kivétellel, hogy egy magyart irányítasz, mindenféle humor nélkül. Ennek ellenére kellemesen csalódtam, az olyan elemekkel, hogy egy képpel gyógyítasz, medkitek helyett zsiros deszka, a fegyver leírások, bikacsök stb. szerintem egy könnyedebb paródiát szeretett volna készíteni a játék készítője. Kár, hogy helyenként játszhatatlanul bugos
@@humanelemon115 jóvan hogy bugos de vedd figyelembe hogy 1 azaz 1 darab ember rakta össze az egészet és ő sem programozó, így nézve pedig már azért elég impresszív teljesítmény na meg persze a bugok egy részéről nem tehet hiszen azok a motor miatt történnek.
Csúb: elhatárolódom a politikától
*szintén csúb 5 perccel később*: Románia egy provincia.
Igazi Nemzethy játék 🥰
(Ilyen jót rég nevettem gameplay-en, köszi Csúb ^^)
hello helllo most ez a comment nem ehez a videóhoz kapcsolódik de csak elszeretném mondani mennyire jó viedós vagy, az én csatornámat te inspiráltad hogy létre hozzam mer olyan akarok lenni mint te PL: jó humorral rendelkező személy és jó tartalom gyártó.Nagyon imádom amit te csinálsz a sorozataid ATOM KIRÁLYAK (csak úgy mint az összes videód). Csak ennyit akartam szia. =)
Úristen Csúb honnan ha ló heréből szeted te elő ezt a játékot szét röhögtem magam, de közben sajnáltalak mert tudom milyen frusztráló olyan játékkal játszani ami kb olyan mint valami orosz rulett de ettől függetlenül én nagyon jót röhögtem ezen az egész baromságon kösz Csúb
Most szakított velem a barátnőm egy órája, tudtam hogy a te videóid kell néznem mert mindig meg nevettetsz thx hogy feldobod minden egyes napom minden egyes videóddal
A Mortyr és az Airborn Hero magyar szerelem gyereke ez a játék.
Mortyr-t még értem a sötétség miatt de az Airborne Hero-ra miben hasonlít?
3:47 egyetértek, a Dániel egy igazán jó név
Kicsit olyan érzésem volt, mintha valaki szerette volna kipróbálni a programozás, blender és mi egyéb terén szerzett tudását, majd azt ráfűzte a Trianon témára, hogy a konzervatívak egyből beleszeressenek, a liberálisok pedig rögtön hüledezzenek és a felháborodásukkal reklámot generáljanak. Csak a gamer az gamer bármilyen elvek is irányítják, a bug az pedig bug :D
Én ezt nem érzem se nem shit postnak se nem komoly játéknak. Ez gyakorlás. Bár valószínű a fejlesztő (vagy csapat) biztos azt mondaná tévedek és nem a gyakorlás meg a könnyű pénz volt a cél.
Előbbi több igazságot rejt hisz az 1 személy aki készítette nem programozó és mégis megcsinálta így.
Uhhh újabb csub videó!!!! Gyors elmegyek ki adom magamból a kávét és már nézem is 😁😁😁
Várom Góth Tabi gameplay videóját. Remélem lesz.
Nem voltam kiemelkedő történelemből, de én a Trianont nem igazán tudom összeegyeztetni az itt látottakkal. De az is lehet hogy volt valami történelmi esemény abból az időből, csak én nem ismerem. Mindenesetre ez egy felűdülés volt így szombati túlórázás után! 😁
Imádom, kérek még többet!
"Isten áld meg az űrmedvét, jó kedvvel, sörétessel! Nyújts feléje védő kart, ha küzdd trollal!" Csúb Himnusz, 2023
Engem mint Magyarországi horvátot úgy komolyabban sohasem érdekelt a magyar történelem mert nem éreztem a magaménak a családomat nem annyira érdekli a múltunk se tesóimat se apámat(apám 100% ban horvát anyám meg kb negyed rész lehet hülyén hangzik amit írtam) de ez a videó mint a többi ezen a csatornán ugyanúgy fantasztikus már ahogy elmondod a véleményed
Történelmileg abszolút hitelesnek tűnő, remekül működő gyöngyszem. 🤔
(Jaj, várjunk! Szerintem nem ide akartam írni. 😅)
Ez a játék annyira Magyar hogy csak anyit tudok mondani hogy "Hinnye, a nemjóját!"
Remélem a következő állomás az az 1848-as RPG
Kétharmad. A legtragikusabb magyar arány... :')
Nem csodálkoznék ha készülne egy folytatás: A folyó még hajózható néven
Olyan magyaros a game hogy jóhogynem csárdást járunk az ellenfelekkel, kezünkben egy kolbásszal meg egy üveg pálesszal XD
21:09 az az összhatás CSÚB kommentjével, beszartam konkrétan
Úristen ez annyira rossz, hogy az már jó.🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
20:14 A módszer gyakorlott használójaként szerintem elmondhatom, hogy példa értékű ahogy használod.
Csodás volt az éneklés😂
Csúb szerintem ez egy Kárpátia Kapitány prequel.
Már rég megjelent a hello neighbor 2 teljes verzió + kb 3 DLC
(Csak azért mondom így mert te azt mondtad hogy alig várod hogy megjelenjen és hogy mennyire nem fogod majd vissza magad a véleményben) De amúgy csak így tovább! Imádjuk amit csinálsz akármilyen játékkal kapcsolatban😂👍👍
20:21, majdnem megdöglöttem a röhögéstől😂
Ez a fajta feltöltödés még mindig jobb mint a pervitin
Amúgy van egy magyar horror game a Remoise: The list. Oké már a Thevr kijátszotta de tőled is szívesen megnézném :))
4:30 úgy röhogtem hogy leestem az ágyról majdnem XD
Ez nekem nagyon Deja Vu... (Retutn To Castle Wolfeinstein)
This is your brain on 13 years of Fidesz 2/3
Érdekes egy játék, értem azt hogy mi körül akar forogni a sztori de semmit nem látok benne ami sztorira emlékeztetne, de hát ki vagyok én hogy ítélkezzek? :D
Csúb én is tag vagyok és nem szeretnék tolakodó lenni de a nevemet egyáltalán nem láttam a listán, nem tudom milyen gyakran frissíted csak gondoltam jelzem. De anelkül is támogatlak mert szeretem a munkásságodat nagyon! ^^
Na jó… mikor megjelenéskor először megnéztem a videót kb félig alva néztem végig annyira hulla voltam, viszont most így újranézés után feltűnt valami. Azt eddig is tapasztaltam, hogy játékok nagyon tájékozott és művelt vagy, de most bizonyítottad ugyanezt számomra zene terén is. Mivel ahogy a katona hey hey-t kiáltott, te a másodperc töredéke alatt kapcsoltál és nyomtad Avril Lavigne-t. Ezért hatalmas respect. De persze nem lehet szónélkül hagyni a különleges és majdhogynem emberfeletti képességedet sem, miszerint te a legapróbb faszságokra is emlékszel olyan játékokból is amit akár már évek óta nem játszottál, és az egyszeri halandó amikor végigjátsza az adott gameket akkor nem hogy nem emlékszik olyan dolgokra mint te, úgy elsiklik fölötte végigjátszás során mint a szar és fel sem tűnik neki. Nem véletlenül te vagy annak a 2 magyar videósnak az egyike akit aktívan követek és minden videóját megjelenéskor azonnal megnézem. A másik ilyen LaLee. Ti 2-en vagytok számomra azok akik a magyar TH-cam-osok akik még adtok nekem egy kis reményt, a magyar youtube-ra nézve. Amit rólad el lehet mondani dióhéjban, az az hogy a tartalom minden részletében egyedi, erre talán a Hitman videók a legjobb példák hiszen 100-ból 101 videós szimpla végigjátszást/kimaxolást csinál és azt teszi fel, viszont ezekből már annyi van hogy Dunát lehet vele rekeszteni. Ezzel gondolom te is így voltál/vagy és mivel ez szerinted is unalmas, te inkább totál egyedi módon a lehető legdebilebb módszerekkel csinálod meg a pályákat, hogy az minél viccesebb legyen, abszolút kitekered a dolgokat és megfűszerezed kurva sok humorral, és mégsem érződik összecsapott “leülök oszt /lets play/“ videónak. Látszik hogy egyes poénokba és azoknak megvalósításába rengeteg időt és energiát feltetsz mint pl az Olasz nyaralásról a selfie összeállítás. Mégegyszer mondom RESPECT.
Nahát! :D
Köszönöm szépen!
Igen, sajnos nálam ez ilyen, hogy teljesen véletlenszerű dolgokra tisztán emlékszem, de felmerül mindig bennem a kérdés, hogy amúgy emiatt mit felejtettem el vajon. :D
Mégegyszer köszönöm! Igyekszem tartani ezt.
@@CsubAzUrmedve Kiegészíteném önmagamat... a magyar GAMING youtube-ra nézve, mert persze más területeken vannak más reményfoltok. De ebben a kategóriában szerintem már csak ti vagytok. A Nessaj féléket nem nézem semmibe, full kuka, 0 kreativitás, érződik rajtuk az ABBA (money money money) feeling... hogy csak leülnek és lets play mert nagy a nézettsége és az hozza a könnyű pénzt végeredményben, de semmi eredetisége nincs a kontent-nek. Téged még pluszban azért is tartalak nagy kincsnek ha lehet ilyet mondani mert az sem mondható el rólad, hogy a mainstream gameket nyomnád a nézettség miatt mert nem így van. Sok játékot ismertem meg általad, máskor pedig igen erőteljesen kongattad meg nálam a nosztalgia harangot. Ugye régen ott volt Freddy, Visor, Reactor (a mitomániás hazudozó ugyebár) és a hasonló úgymond klasszikusok de ugye ők már abszolút nem gyártanak kontentet. Freddy ő igen de ugye nem játékokról hanem inkább a filmes podcasteket éltetik még. Úgyhogy tényleg... le a kalappal előtted is amiért nem adtad és remélhetőleg nem is fogod eladni magad a könnyű pénzért és hű maradsz magadhoz mindig. Csak így tovább előre, nincs megállás sem határ.
imádom ez is tökéletes mint mindig :)
Legyen még ilyen és hajrámagyarok!!!
Az új magyar játék. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk.
Játék : Hey ! Hey !
Csúb : You ! You ! I don't like your girlfriend ! No way ! No way ! I think I need a newoen. 😂 XD
Mostmár csak egy Trianoni Papers please kéne
Olyan, mint egy álomkép. Szerintem a játék végén a főhős fel kell az angliai albérletébe.
Egy újjab játék amit csub kipróbált és nem is fog vele játszani tobbet😂
ez a játék kihozta az őseim szellemét és egy óráig roptam a csárdást
Hát ez a játék valami nagyon jó, lehet hogy rossz, de jól rossz. Én alig várom a kővetkező részt.
19:19 átlagos LoL játékos.
12:49-nél ez a sörétes tölténykiszedős dolog egy FreddyD utalàs akart lenni?
Ez a gameszkó nagyon jóu
Végre egy játék ami megérinti minden magyar T pontját
Ez a játék erősen idézi a Mortyrt.
És ezt most dícséretnek szántam.
A rongy hangtompító téleg müködik
Tiszteletttel Jelentem, Románia nem létezik
Köszönöm szépen a figyelmet
Szia a videód egyik percében azt mondtad hogy ki rak sörétes puskára távcsövet. Hát az a helyzet hogy én vadász vagyok és pl nyulakat és fácánokat sörétes puskával vadásszuk. Az én puskámon van távcső. A sörétes puska a közhiedelem ellenére nem csak közelre jó.
4:01 na ennek kiváncsi leszek az újratöltési animációjára....
itt a cső hátrasiklásos rendszerre gondolok, hogy az animációban tényleg úgy tölti újra, ahogy azt kell.
Shesh bro ez fájt😂
Nagyon jó lett azal a zseblámpával kitörheted volna a falat
De azért jó lett!
Hm... Nem rossz. De a kedvencem az egyik tag. #alogirtmusszopkodjle nagyon jó. :D
8:42 a magyar Han Solo...
Már látom magam előtt, ahogy Csub ez után hallókészülékkel tud csak videót gyártani 😀
Nos a játék az maga borzalmas. De a kommenteken nem csalódtam :D
Jónapot űrmedve!! Csak lenne egy kérdésem: nem próbálnál ki egy tarnsformers játékot??
Tényleg Frommer Rudolf csinálta a fegyvert, szóval HA már ilyen játékot csinál valaki, a fegyver legyen legalább normális. De a modell nem tűnik rossznak.
VESSZEN Trityatlonnnn vagy Triatlon, annyira nagy magyar vagyok (Turbó giga magyar) hogy minden percben fáj. Kappa
Most játszok a far cry 4-gyel, és ha hiszitek, ha nem, ugyanilyen hibákba futok bele, pedig az egy AAA játék...
Fegyvert cserélek, majd eltűnik amit eldobtam, mivel a sprinten van a wingsuit igy minden ugràsnàl elkezdek repülni, tehàt hasast ugrok a földre és közel meghalok...a FOV folyamatosan visszaàllítja magát és olyan mintha egy kulcslyukon keresztül jatszanek...És még sorolhatnàm a játék hülyeségeit
Átlagos Nemzethy, keresztény, vérmagyar, trianon tagadó, nagy magyarország matricás suzuki swifttel (least based automobile in hungarian imperium), Ársapkás, 4 gyerekes, nemzeti szín szalaggal átölelt, a haza szeretete által max. 18 C°-ig fűtött, 4 oltásos, 2/3-ad élvezők kedvelik a videót
Helló Csúb! Mi a videó felvevőd neve? (Mert én próbálok egy jó youtuber lenni.)
Felvételi után de jó ez megnézni
na úgy látom nem csak én éltem át a játék ezen fantasztikus élményeit
Amúgy nagyon király ez a játék
Ezt még a szent jobb is like-olja
ez a jatek szuar, de csub meg ezt is viccesre tudja csinalni
Én rakok a sörétesre távcsővet mert ha a játék engedi hogy mindent a fegyveren megváltoztasak akkor én egy sörétesből is mesterlövést tudok csinálni
Tiszteletreméltó hozzáállás.
Szerintem még a készítők sem gondolták komolyan a játékot 😆
Szép Profilkép....
@@barnykirashi 😆 A tiéd se rossz
Csúb, mikor lessz phasmophobia? Amúgy nagyon jó lett
Szia Csúb a My Village Life-ot nem akarod kipróbálni? Az is magyar játék és Steam-en nagyjából csak 10 Euro.
hogyha kinzod magadat mással akkor miért nem csinálsz róla videót?
hmm kipróbálod majd a vivat slovákiát is ami a 90-es években játszódik és egy beépített rendőr vagy Pozsonyban?
Ez asztán hungarikum 😄😄
A játéknak van lelke, de igencsak tesztelhették volna többet.
A sok Kárpátia fan elszabadul 😂
Ennek a játéknak a puszta látványától annyira magyarnak éreztem magam, hogy holnap elugrok az alföldre szürkemarhát szelidíteni és megülni