Merem remélni, hogy Marika mostanra, ennyi idősen tisztában van azzal, mennyi embernek mutatja meg azt az utat, amin kell, és érdemes járnunk. Állandóan mozgásban lenni, törekedni a pozitív dolgokra, meglátni az örömet, a boldogságot jelentő történéseket. Hatvan felett, bizony már ezek nem olyan magától értetődő dolgok. Tudatosan törekedni arra, hogy minden napunkat jó érzéssel tudjuk zárni. Ő még aktív, elismert, szeretett művész, pedig megtehetné, hogy visszavonuljon, de láthatóan ez a munka élteti, ami a hitvallása, a sikere kulcsa. Nagyon jó, kedves Judit, hogy megkérdezted, mi az ami testi, lelki feltöltődést nyújt neki. Nagyon szépen köszönöm ezt a csodás élményt, hogy Oszvald Marikát kicsit másként is megismerhettük. Nem csalódtam sem a riportban, sem a személyében. 🌷🌞
Marika mindíg visszarepít abba a fiatalkori világomba, amikor még Anyukámmal néztük és csodáltuk Őt. Amikor ugyanazt a napfényt,szeretetet,pozitivitást kaptam a szüleimtől,mint amit Ő áraszt. Hálásan köszönöm! Nagyon jól esik Judit békéje, harmóniája, szeretet világa. Ez hiányzik ma. ( mindenhonnan) Köszönöm, követem.❤😊😊
Remek, nagyon jó hangulatú, kedves beszélgetés volt! Judittól és Marikától tényleg kisütött a nap, ebben a csúnya, borús időben! Köszönöm, hogy részese lehettem ennek az élmények és nagyon jó egészséget, jókedvet kívánok mind a kettőjüknek!
Szenzációs!!!Persze imádjuk Marikát!❤️ Még Édesapját Kecskeméten a Mosoly országában láttam. Azóta is emlékszem Rá! Judit megnyugtató, kedves hangja is csoda! Nagyon köszönöm!😍
Annyira eredeti és természetes ember, hogy Őt csak csodálni lehet! Olyan jó manapság olyat hallani, hogy mennyire szerették és várták a szülei...mennyire ritka az ilyen (sajnos!) . Köszönöm a beszélgetést, Marikát bármikor szívesen látom és hallom. 😍🥰😘🤩
Kedves Judit, mindig a televíziózás világába ( youtube csatornán) is sodort az életed, mert- Szereted az élő adással járó adrenalint, és itt tartalmas vidám beszélgetést készíteni művészekkel és nagyon értékes emberekkel. Kiváló műsor a tiéd, nagy tetszést aratott ❤️Marikával való maradandó beszélgetés... További Óriás sikereket, legeslegfőképpen jó egészséget kívánok munkádhoz! Gratulálok ❤️😘
Veletek örültem ,felvidultam,inspiráló,az orvosi rendelőben szívesen látnám,na ne betegként , vagy a betegeknek ezt a műsort levetíteni,Marika és Judit jó recept.Köszike.
Két nagyon "szeretem" Hölgy! Valóban olyan érzésem volt, hogy kisütött a nap /a szobában/, amikor elkezdődött a beszélgetés Marikával. Megható volt, amilyen szeretettel a családjáról, a szüleiről beszélt. Árad belőle a szeretet, az optimizmus, az élet szeretete, csupa energia. Az biztos, hogy aki a társaságában van egyetlen percig sem unatkozik. Remek beszélgetés volt.
Merem remélni, hogy Marika mostanra, ennyi idősen tisztában van azzal, mennyi embernek mutatja meg azt az utat, amin kell, és érdemes járnunk. Állandóan mozgásban lenni, törekedni a pozitív dolgokra, meglátni az örömet, a boldogságot jelentő történéseket. Hatvan felett, bizony már ezek nem olyan magától értetődő dolgok. Tudatosan törekedni arra, hogy minden napunkat jó érzéssel tudjuk zárni. Ő még aktív, elismert, szeretett művész, pedig megtehetné, hogy visszavonuljon, de láthatóan ez a munka élteti, ami a hitvallása, a sikere kulcsa. Nagyon jó, kedves Judit, hogy megkérdezted, mi az ami testi, lelki feltöltődést nyújt neki. Nagyon szépen köszönöm ezt a csodás élményt, hogy Oszvald Marikát kicsit másként is megismerhettük. Nem csalódtam sem a riportban, sem a személyében. 🌷🌞
Köszönjük Judit, hogy velünk voltál és a gondolataid is leírtad a műsor kapcsán !
A Marikábol árad a szeretet,a boldogság a jokedv....Nagy élmény volt végighallgatni.😍
Örülök, hogy velünk voltál! Máskor is várunk!
Marika mindíg visszarepít abba a fiatalkori világomba, amikor még Anyukámmal néztük és csodáltuk Őt. Amikor ugyanazt a napfényt,szeretetet,pozitivitást kaptam a szüleimtől,mint amit Ő áraszt. Hálásan köszönöm! Nagyon jól esik Judit békéje, harmóniája, szeretet világa. Ez hiányzik ma. ( mindenhonnan) Köszönöm, követem.❤😊😊
Imádtam!🤩🥰😘 Még, még, még Oszvald Marikából!🌹🍀💖❤
Remek, nagyon jó hangulatú, kedves beszélgetés volt! Judittól és Marikától tényleg kisütött a nap, ebben a csúnya, borús időben! Köszönöm, hogy részese lehettem ennek az élmények és nagyon jó egészséget, jókedvet kívánok mind a kettőjüknek!
Köszönjük, Zsuzsanna! Jó, hogy vannak ilyen emberek, mint Marika, aki derűt hoz az életünkbe!
Köszönöm drága
marika isten éltede még sokáig
Nagyon szeretem és mélyen tisztelem a Höllgyeket!Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést!
Mi is köszönjük, Gyöngyi, hogy velünk voltál. Várlak máskor is!
Szenzációs!!!Persze imádjuk Marikát!❤️ Még Édesapját Kecskeméten a Mosoly országában láttam. Azóta is emlékszem Rá! Judit megnyugtató, kedves hangja is csoda! Nagyon köszönöm!😍
Nagyon örülök, amikor korábbi műsorokat is megnéztek! Érdemes a többire is időt szánni!
Nagyon szépen köszönöm!!! 🥰❤️🥰❤️❤️❤️
Nagyon vártam ezt a beszélgetést ! Rossz hangulatban kezdtem el nézni , mire véget ért , tudtam mosolyogni ! Köszönőm szépen ! 😊
Mária, kedves, ez is a munkámnak, hogy derűt, békességet, harmóniát hozzak azok számára, akik erre vágynak!
Annyira eredeti és természetes ember, hogy Őt csak csodálni lehet! Olyan jó manapság olyat hallani, hogy mennyire szerették és várták a szülei...mennyire ritka az ilyen (sajnos!) . Köszönöm a beszélgetést, Marikát bármikor szívesen látom és hallom. 😍🥰😘🤩
Judit! Olyan jo, hogy tenyleg ,,kisut a nap,, ahol O megjelenik. Sokszor lattam szinpadon, nagyon szeretem.
Örülök, már vártam az új videó(ka)t!
Sok boldogságot kívánok mindkét kedves HÖLGYNEK! 🙏🙂
Köszönjük, István! Jó kis társaságot gyűjtöttem csokorba az elkövetkező hetekre...
@@endreijudittal Köszönöm, kedves Judit! Örömteli várakozással figyelem mikor lesz alkalmam a megnézésükre!
Áldott, szép, derűs napot/estét kívánok Önnek s kedves családjának!
🙏🙂
Még a téli szürkeséget is átragyogja, beragyogja a két hölgy! Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést!
Ó, de örülök, hogy így érzi a kedves, szívemnek közeli néző😘
💙💙💙
Kedves Judit, mindig a televíziózás világába ( youtube csatornán) is sodort az életed, mert- Szereted az élő adással járó adrenalint, és itt tartalmas vidám beszélgetést készíteni művészekkel és nagyon értékes emberekkel. Kiváló műsor a tiéd, nagy tetszést aratott ❤️Marikával való maradandó beszélgetés...
További
Óriás sikereket, legeslegfőképpen jó egészséget kívánok munkádhoz!
Gratulálok ❤️😘
köszönöm, kedves Anna! Jól eljátszadozom :) És ha ez nektek is kellemes, már megéri!
Veletek örültem ,felvidultam,inspiráló,az orvosi rendelőben szívesen látnám,na ne
betegként , vagy a betegeknek ezt a műsort levetíteni,Marika és Judit jó recept.Köszike.
🙏nagyon egyet tudok erteni!🙏❤
Köszönöm, Marika nevében is!
Igen ez a beszélgetés is kellemes, tartalmas volt, köszönöm. Jó egészséget és sok boldog percet nagyi percet kívánok Oszvald Marikának.😍
Köszönjük, átadjuk Marikának!
Két nagyon "szeretem" Hölgy! Valóban olyan érzésem volt, hogy kisütött a nap /a szobában/, amikor elkezdődött a beszélgetés Marikával. Megható volt, amilyen szeretettel a családjáról, a szüleiről beszélt. Árad belőle a szeretet, az optimizmus, az élet szeretete, csupa energia. Az biztos, hogy aki a társaságában van egyetlen percig sem unatkozik. Remek beszélgetés volt.
Köszönjük, drága Ani!
❤
KÖSZÖNÖM SZÉPEN AZ ÉLMÉNYT BARÁTII UDVOZLETTEL GYORGYFINE SACI
Marikából árad a vidámság mindig. Köszönöm a beszélgetést.
Ő maga a csoda ,miden beszélgetést öröm halgatni ,imádnivaló :)
🥰❤❤❤
💞💕💕💕💕💕💕💕💕💋💋