ORSHOW 3. rész: a multi horgászorsókkal folytatjuk!

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 5 ธ.ค. 2024

ความคิดเห็น • 16

  • @norbertbalasko6873
    @norbertbalasko6873 4 หลายเดือนก่อน +4

    Hali! Eléggé szerteágazó és mély téma, talán ezért is sikerült kicsit olyanra ez a bemutató, mint a "sesonal salat mix". Volt benne sok-sok igazság, de nem éreztem egy összeszedett vázat, amire felépült volna a mondanivaló, a gyakorlati rész is kicsit talán hiányos maradt. Nekem nemcsak volt a kezemben párszor, hanem több évig multiztam, ez alapján kristályosodott ki a véleményem róla. A hazai horgászkultúrában egyértelműen a peremorsó dominál. Ennek sok oka van és ez nem rossz, vagy jó, hanem ez tény. A multizásnak nincsenek, vagy nagyon fiatalok a gyökerei. Azzal maximálisan egyetértek, hogy vannak szituk, ahol jobb (vagy jobb lehet), mint a peremorsó.
    Hazai viszonyok között ezek jellemzően:
    1.) Azok a módszerek, ahol jelentős a csali tömege és vízben kifejtett ellenállása (pl. 15-20 centis gumihalak, swimmbait-ek, és a 15-20 g fölötti spinnerbait-ek). Ezt az elsősorban az orsóra nehezedő többletterhelést a multi - szerkezetéből adódóan - sokkal jobban viseli hosszú távon. A kezdők is jobban elboldogulnak, mert a nehéz csalik sok kezdeti hibát segítenek kiküszöbölni.
    2.) A másik magától értetődő terület a vertikális horgászat. Amennyire tudom, ez főleg a harcsahorgászatban vált elterjedtebbé, de biztosan többen eredményesen süllőznek is így. Ezen a területen a dobásnak, dobástechnikának nincs jelentősége. Ilyen jellegű tapasztalat sem kell hozzá. Egyszerűen egy multis felszerelés sokkal kényelmesebb tartható kézben ennél a típusú horgászatnál. A sok esetben rövid zászlóra érkező rávágások és esetenként termetes halak terhelését megint csak jobban veszi föl a multis cucc.
    3.) A jerk, vagy twitch technikánál szintén kidomborodnak a multi sajátosságainak előnyei. Egyrészt ezeket a technikákat könnyebb helyesen kivitelezni kézbesimuló multis cuccal, másrészt a zsinór a szaggatott rántások során sem lazul úgy föl az orsó dobján. Arról nem beszélve, hogy egy méretesebb csali "ütögetése" nem tesz túl jót a peremorsó rotorjának és felkapókarjának, a multinak viszont meg sem kottyan.
    4.) Végül a BFS, ami ugye gyakorlatilag az L, UL peca multis megfelelője. Itt a multi előnye egyértelműen a dobáspontosság. Nem vagyok virtuóz, de nem tartom magam rossz dobónak. Ennek ellenére még engem is megdöbbentett, hogy mennyit hozzátesz a pontossághoz egy kézbeillő BFS szerelés. Miután áthangoltam magam rá, saját magamat is megleptem, hogy olyan helyeket sikerült elérni vele, amit peremorsóssal nem is tudtam volna megoldani. Ennek oka részben a vízszintből induló és szálló csalipálya, részben az abszolút kontroll, amire a multi lehetőséget ad, mert a botot fogó, orsó fölött lévő hüvelykujjunk mindig előbb oda fog érni, mint a másik kéz (peremorsónál), mikor blokkolni kell a zsinórt. Viszont szerintem ehhez már megbízható multis tapasztalt szükséges. Senkinek nem javasolnám, hogy nulla tapasztalattal rohanjon a boltba egy 150 ezres S. Aldebaran-ért...

  • @dannii312
    @dannii312 4 หลายเดือนก่อน +4

    Köszönjük az ismertetőt. Hátha több ember kedvet kap hozzá.
    A tengelyféket én úgy állítom be, hogy éppen csak egy picikét tudjon oldalra mozogni a dob. Ezt egyszer megcsinàlom és utána lényegében soha többet nem nyúlok hozzá. Dobott súlytól függetlenül. Nyílván ez már hüvelykujj játékot igényel, sokszor dobás közben is.
    Én azt ajánlom mindenkinek, hogy egy viszonylag merev 4X fonottat hasznàljon, ne túl vékonyat. Pl power pro. Könnyű lesz a fészket kibontani. Mert az elején lesz olyan . Elkerülhetetlen 😄

  • @szaboferenc8111
    @szaboferenc8111 4 หลายเดือนก่อน +1

    Multi"felkapókra"eddig bírtam!

  • @ferencbordacs4308
    @ferencbordacs4308 4 หลายเดือนก่อน +5

    Szia! Nem merem kipróbálni mert sztem beleszeretnék és cserélhetném le a bot~órsó parkot. Így is kisebb vagyon ér a gyüjtemény😉
    Gratulálok jó videó lett
    Csak így tovább.

  • @azazattila
    @azazattila 4 หลายเดือนก่อน +2

    Hejho, remek gondolatok. Általában hiányolom ezekből a videókból az akciót, de egy is jo. Annyit hozzátennék, hogy nem kell vagyonokat költeni a multira, meg lehet ezt a műfajt tekinteni nagyon baráti aron... BFS-re gondolok, es az azért sok halfajt lefed. Segít eldönteni hogy megeri e kisporolni egy Calcutta-t, vagy nem.

  • @upstreamer1661
    @upstreamer1661 4 หลายเดือนก่อน +3

    És a mágneses fékrendszeren belül létezik statikus és dinamikus mágneses fékrendszer is illetve olyan is van, hogy centrifugális fékrendszer,...vagy ezek kombinációja.
    És végül, de nem utolsósorban a hüvelykujjas "fékrendszer". 😊

    • @dannii312
      @dannii312 4 หลายเดือนก่อน

      @@upstreamer1661 utóbbi a legfontosabb😀

  • @AndrasCs
    @AndrasCs 4 หลายเดือนก่อน +1

    Ahogy mondod , nagy divat lett a multis orsó , én is gondolkoztam rajta, aztán találkoztam egy kezdő horgászal aki ép próbálgatta és többet bontotta a madár fészkeket mint amennyit horgászott,most meg hallgatom itt Fecske Andrást és rá jövök hogy köszönöm szépen,meg nyugodtam , jó nekem a sima perem futásu orsó, én horgászni szeretnék nem zsinórt boncolgatni.😂 😅

  • @gyulavarga6205
    @gyulavarga6205 3 วันที่ผ่านมา +1

    Örültem volna ha a videó idegen szavak használata nélkül születik meg.

  • @akosmate59
    @akosmate59 2 หลายเดือนก่อน +1

    Meg kerdezhetem mien bot van kezed be? Üveg bot igaz? Lehet kapni?

  • @mokamiki2
    @mokamiki2 4 หลายเดือนก่อน

    Pont az ul (patakpecánál) jön ki a legnagyobb előnye, rövid bottal bokrok alá dobott csaliknál. Spinningel szinte megoldhatatlan feladat.

  • @HotiTomi
    @HotiTomi 4 หลายเดือนก่อน +2

    Én sokáig csak spinning. Aztán vettem egy Shimano Bantam multit, nem adtam fel. Azóta 10 grammig (összsúly csali+ jig) spinning, 10gramm fölött csak multi. Amit fontos tudni, hogy a multi nem érzékeny a zsinór vastagságra, lehet bátran fentebb menni. 15-45 grammos, 213 cm hosszú boton 0.16os 4 szálas fonottat használok. Főként 10-12 cmes gumihal, 8-10 grammos jig és nincs gubanc, távolság is tökéletes, holott nem vagyok profi. Ami nekem jobb a multiban még, hogy a csuklóm nem törik meg ahogy fogom a botot, multinál egyenesen fogom a botot, és a kapás is erőteljesebben lehet érezni, annak köszönhetően, hogy a kapást az orsóban is lehet érezni. Kis csalinál a spinning jobb valóban, de nagy csalinál nekem minden téren multi.

    • @upstreamer1661
      @upstreamer1661 4 หลายเดือนก่อน +1

      @@HotiTomi Kis csalik dobálása nem csak orsó típus kérdése. A multival simán lehet kis csalikat jól dobálni, de ahhoz olyan multi orsó kell, általában 50-es méretű, nagyon könnyű dobbal felszerelve (5-6 gram körüli, de már vannak 3-4 grammosak is, és a bot sem lehet akármilyen. Az akciója is megfelelő kell legyen illetve a spicc is lehetőleg 1mm vastagság alatti kell, hogy legyen. De ez már a BFS/UL/XUL kategória. Az sem mindegy, hogy egy ilyen kombó esetében mennyi zsinór van a dobon, azaz max 50 méter kell/lehet rajta, mert minél több zsinór van rajta annál nehezebb lesz a dob, amit a kis súlyú csali mozdít előre, teker lefelé repülés közben.
      De mindennek van előnye és hátránya is. Egy néhány grammos kikönnyített multis dob simán elfeformálodhat, ha véletlenül a kis csalidat leüti egy több kilós hal.
      Ezt csak azért mondom, mert a CDM multis gyártók esetében és a BFS modelleiknél az utolsó 1-2 évben beindult egy dob kikönnyítési őrület, verseny, aminek bizonyos szituációkban és a gyakorlatban még lenne is értelme, de szerintem a legtöbb ember, akik megvesz egy kis méretű multi orsót, aminek a dobja mondjuk 3,5-4 grammos, nincs igazán tisztában azzal, hogy azokat kizárólagosan könnyű csalikra és kis, 15-30 centiméteres, esetleg 40 centis karcsú halak horgászatára tervezték és gyártották le, mondjuk a kis hegyi patakokban található pisztrángok horgászatára. Aztán szidják a kínai gyártót, mert egy megakasztott combosabb hal fárasztásá közben elhajlik, tönkre megy a multi orsó dobja. Szóval kis csalihoz kis, könnyű kombó, közepes csalihoz közös erősségű kombó, felszerelés, és nehéz csalik dobásáhos erősebb felszerelés kell a casting cuccok esetében. Olyan multi bot és orsó nincs, hogy azzal mindent lehet dobni illetve lehet, de az már nem egy élvezetes peca.

  • @crabhman
    @crabhman 4 หลายเดือนก่อน +2

    Eddig szorgalmasan néztem minden részt és nagyon tetszett, örultem neki. Soha sehová nem szoktam feliratkozni, itt sem teszem. Az, hogy finoman megpróbálják a tartalomkészítok kérni a nézöiket, hogy íratkozzanak fel, az ok. De hogy arrogáns/sértödött stílusban nyomúlni, hogy miért nem íratkoztam fel eddig, meg, hogy értem csináljátok, mégesm íratkozom fel, akkor ti sem csináljátok........pfffff. Nem tudom volt-e, aki kért benneteket, hogy csináljátok, de biztos vagyok benne, hogy legtöbben nem. Az, hogy tartalomkészítök csinálnak egy ugyes árúkapcsolást és a szórakoztatást összekötik egy kis marketinggel, piackutatással a saját kis boltjuk érdekében, az még ok. De itt pofátlanúl masszírozni és megpróbálni hamisan felépített érvekkel a lelkiismeretre játszani, számomra túl ment minden határon. Vannak más csatornák jó böven éppen ugyanezzel a téméjú tartalommal, viszont sokkal kisebb mellénnyel, ahol a készítök még nem estek abba a hibába - ami szerintem nálatok a probléma gyökere - , hogy tévesen azt higyjék magukról, hogy kivételesek. Ez az önámító excepcionalizmus bizonyára a nyugati stílus hozadéka s legegyszerubb módon a sok nemkívánatos idegen szóval és a baseballsapkával levethetö! További jó rockstarkodást kívánok, léptem!

    • @Bosanszky_Peter
      @Bosanszky_Peter 4 หลายเดือนก่อน +5

      Köszönjük szépen, hogy leírtad őszintén a véleményed, az ilyen visszajelzések is segítenek, hogy fejlődni tudjunk. Nem hiszem, hogy különlegesebb lenne a csatornánk, mint bármelyik másik, inkább gondolom, hogy egy nagyon hosszú út elején járunk, amin sokak járnak előttünk. Keressük a saját hangunkat, és az ehhez hasonló visszacsatolások is segítenek a vadhajtásokat lenyesni. Mint ez is, sokminden ízlés kérdése, de örülök, hogy voltak olyan tartalmak akik tetszettek. Remélem, feliratkozás nélkül is tudunk majd még olyat gyártani ami érdeklődésedre tarthat számot. Mi igyekezni fogunk…

    • @crabhman
      @crabhman 4 หลายเดือนก่อน

      @@Bosanszky_Peter Köszönöm a válszod! Örulök, hogy a kritikát a helyén kezelitek!