A Lélek Szava | „Nem keresem, hogy Isten miért hagyott életben”| Kiss Didák ferences szerzetes
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 9 ก.พ. 2025
- Kiss Didák ferences szerzetes, aki a hitére tette fel az életét, egy súlyos agyi megbetegedés következtében teljesen elveszítette a fogalmát Istenről. A szónak, hogy Isten minden értelme és jelentése megszűnt számára. Hogyan folytathatja így tovább az életét? Mit jelent ilyen körülmények között a hit? Milyen viszonyban van egymással hit, lélek és az emberi agy? Egy csodálatos gyógyulás története.
Annyira együttérzek! A nagy traumával véget érnek az ambíciói, az önmegvalósítás, elég Istentől szeretve élni.
Hála az Úrnak, hogy meggyógyult, és hála az Úrnak, hogy megcsinálták ezt a riportot, és hogy elém került. Többször is azon kaptam magam, hogy folynak a könnyeim.
Annyira sok megélést megtapasztaltam én is, hogy az én jóllétem az első, Isten megtart, ezt szeretné, a testem az Ő temploms. Most pedig kellett ez az emlékeztető, hogy most is ezt tegyem. Hála Istennek! 🙏
Köszönöm! Én is átéltem hasonlót. Csodálatos ajándék egy időre visszakerülni a gyermeki lelkiállapotba, amikor megéljük és nem fogalmakba zárjuk a létezést. Amikor minden szerep az élet nagy színpadán jelentéktelenné válik. Senkinek lenni. Nem sokáig megy. A világ visszaránt játszani. De ezt is lehet derűsen és bölcsen. Dicsőség Istennek!
Én úgy értelmezem a hit fogalmát, hogy van amit elhiszek, és van az amikor valakiben hiszek. " ne félj, csak higgy! A kisgyermeket amikor feldobja az apja a levegőbe, az nem elhiszi, hogy az apja elkapja, hanem egyszerűen hisz az apjában, kételkedés nélkül. Nekem ez a hit.
Nagyon jó ez a hasonlat! Köszönöm!
A hit az, amikor nincs saját, konkrét, érzékszervi tapasztalat valamivel kapcsolatban, csupán információkkal rendelkezem, melyeket valósnak fogadok el.
Azon információk, melyek valami módon az érzékelésem, megtapasztalásom által is megerősítést nyertek valós voltuk tekintetében, már nem hit tárgyát, hanem a TUDÁS tárgyát képezik. Ezért fontos, és egyre fontosabb meghallgatni, és odafogyelni a klinikai halált átéltek beszámolóira. Ők már saját tapasztalásból nyert információkkal, mint tanúk (nem pedig tanítok!) térnek vissza onnan, amiről nekünk, jelenleg, csupán a hit által megragadható információink vannak, amiket szintén olyan emberek fogalmaztak meg, akik ugyancsak hit által elfogadott információk alapján fogalmaztak meg hittételeket, és így tovább...
Valaki egyszer így fogalmazta meg, szerintem igen találóan, a fentieket figyelembe véve és értelmezve:
"A hit a tudás hiánya". Tudom, sokak fülének kissé bántólag hat ez a megállapítás, de, ha valóban értik e mondat lényegét, akkor nem bántódnak meg ezen megállapítás hallatán.
Fantasztikus podcast❤❤❤
Didák testvérrel háromszor talákoztam, háromszor fordította ki a látásmódomat sarkalatosan jó irányba. Most negyedszer. Istennek legyen hála. Az Úr úgy szeret, ahogy vagy.
Ha nem csinálok semmit, ő akkor is szeret....
ha nem imádkozom, ő akkor is ott van.
(Akkor már jobb, ha imádkozom.)
Hála istennek, hogy még gyógyult🙏
Sajnos az O ORI-t nem lehet összehasonlítani a többi intézménnyel, mert kivételes az ottani hozzáállás.
Jézus azt tanította, hogy őrizzétek meg magatokat az írástudóktól, akik hosszú köntösökben akarnak járni, és szeretik a piacokon a köszöntéseket, és a gyülekezetekben az első ülést, és a lakomákon a főhelyeket; akik az özvegyek házát felemésztik, és színből hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek.
52:51⚠️
Életben maradt (1)
2. Ez a Jóistennek a szigorú ajándéka és csodája.
Alleluja 🙏
41:29⚠️
Amikor én megzuhantam az SM-től, az rám megsemmisítőleg hatott - kb. meghaltam...
Tanúsíthatom, hogy az (még) nem az Istennel való találkozás pillanata..
Köszi az ismeretterjesztő videót😍👏.....Szerintem a BTC-nek és az ETH-nak nagyobb esélye van újra tesztelni az ellenállást felfelé, majd lefelé. De mint mindig, a helyzet minden nap változik, és csak annyit tehetünk, hogy felelősen kereskedünk, figyelemmel kísérjük a piacokat és gyakran értékeljük stratégiáinkat. Szeretnék köszönetet mondani MARK DIEGO-nak, hogy oktatott a kriptovalutákról, mivel kényelmesen elértem 6 B, T, C...
Nemrég sokat hallottam ugyanarról a személyről, kérem, hogyan kezdjem?
A Telegramon.....👊🏻
te le gRAM.😘
@MarkDTrader✊
Nagyon hálás vagyok, hogy megosztotta velünk ezt az információt.
Dicsőség az Istennek a gyógyulásajert
44:14⚠️
Nagyon elgondolkoztató! Mindenesetre nagyon jólesik ez a nyugalom és erő, szilárd alap, biztonság,ami ebből árad.Egy embert látok, akiről sugárzik az,hogy mennyire jó annak, aki tudja, hogy őt szereti az Isten.
Lélek szava riport sorozat talán?!
A fiam a munkamániájába halt bele fiatalon! Alattomos betegség!