Kézjegy: Kudlik Júlia

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 2 ต.ค. 2024
  • Csupán néhány nappal 75. születésnapja után Békéscsabára látogatott Kudlik Júlia, akinek neve egybeforrt a magyar televíziózással, nemzedékek nőttek fel műsorait nézve. Népszerűségét a Magyar Televízió egyik legismertebb tudományos-ismeretterjesztő műsorának, a Deltának köszönheti, melyet harmincegy éven át vezetett. Közben számos zenei, népművészeti vetélkedőben, mint amilyen a Nyílik a rózsa, Fölszállott a páva, vagy Repülj páva is láthatták a nézők. Alapító tagja volt az Iskolatelevíziónak az orosz nyelvleckék rendezőasszisztenseként. Egyik kedvence a Juli-suli volt, melynek szerkesztésében is részt vett. Az Állatok védelmében vagy a Gazdit keresünk című műsorok segítségével pedig több ezer állat találhatott új otthonra. Mégis úgy gondolja, hogy a véletlenen múlt csak, hogy a televízióban kezdett dolgozni.

ความคิดเห็น • 69

  • @klau2128
    @klau2128 2 ปีที่แล้ว +21

    Imádtam a Deltát. Ezen nőttem fel. Abban az időben még volt igazi minőségi műsor és minőségi műsorvezetők🥰👍🏽

  • @jozsefpordan3416
    @jozsefpordan3416 4 ปีที่แล้ว +51

    Nagyon szerettem a műsorát....A Deltát kis gyerekkorom óta néztem szinte mindig, amikor tudtam oda ültem a tv elé.
    Ma is szívesen visszanézném a Delta akkori műsorait egészen 1996-ig...
    Jó egészséget kívánok neki és legyen közöttünk még nagyon sokáig...🙂😉

    • @trabant601special
      @trabant601special 3 ปีที่แล้ว +1

      Csak 96-ig?Akkor nagyon fiatal lehetsz!

  • @caluggero
    @caluggero 2 ปีที่แล้ว +23

    Ilyen hangú, kisugárzású nagybetűs NŐ már nincs sajnos képernyőn, de az is lehet h egyáltalán nincs már ilyen egyéniség

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 ปีที่แล้ว

      Tuti nincs ezek a ripacsok közelében sincsenek most a TVben

  • @agnessevdeki7557
    @agnessevdeki7557 2 ปีที่แล้ว +21

    A Delta volt a legkirályabb! Ezt mindenki tudja! Régi szép és értelmes idők...

  • @harleymarlboro3559
    @harleymarlboro3559 3 ปีที่แล้ว +22

    Az ő műsorain nőttem fel. Nagyon tisztelem, és szeretem. Utólag is boldog születésnapot kívánok Júlia!!!!🙏🙏🙏

  • @jozsefdarab2097
    @jozsefdarab2097 3 ปีที่แล้ว +37

    Hát igen a mi korosztályunk büszkélkedhet ,hogy ilyen kimagasló inteligens bemondókat nézhettünk "Anno,,

    • @tamasvaradi3337
      @tamasvaradi3337 ปีที่แล้ว +1

      Akkor legalább az intelligens szót tudjuk leírni helyesen 😂

    • @solymosandor3996
      @solymosandor3996 4 หลายเดือนก่อน

      Ne ezen akadj fenn!Sokat valtoztak a magyar helyesirasi szabalyok,meg lennel lepodve! En az 50- es evekben voltam kisiskolas es a zsemle helyett,zsomlye-volt irva a tankonyvemben.Egy a sok kozul. Tanulmanyozd a regebbi magyar nyelvi szotarakat.A 2000 -es evekben meg 1 L - lel kellett irni ugy mint a "ventillator"t.Tul fiatal vagy ne kririzalj,ne okoskodj

  • @timkoeva5072
    @timkoeva5072 2 ปีที่แล้ว +5

    Minden egyéniség mögött igazi ember rejtezik,de ilyen bölcsesség ,amit ,, útközben,, magáévá tesz,ritkaság.Csak királyi mércével tudom Küldik Júliát jellemezni!😍😍😍

  • @ginagg72
    @ginagg72 3 ปีที่แล้ว +17

    Kudlik Julia ..DELTA ...a hang tonusa felejthetetlen ..ma mar nincsenek ilyen minöségi programok.

  • @ginagg72
    @ginagg72 3 ปีที่แล้ว +18

    Vele nöttem fel ....a kedvenc müsorom a DELTA volt. Ha van magyar televizio Ö és az akkori spikerek alapoztak meg ...szégyen hogy a modern televizios / medias mogulok nem tisztelik nem hivjak meg hogy tanitsa az uj nemzedéket.Lenne mit . 40 + év telt el de felejthetetlen a hangja, stilusa. Egy nemzedéknek ö volt aki mutatta hogy követni kell a tudomanyos teknologiai trendeket ...szerencsés vagyok hogy nézhettem egy igazi profi bemondot . Ma mar ilyen nincs .....köszönöm szépen a sok fontos dolgot amit a müsoron keresztül tanultam anno :)))

  • @zoltantisza3843
    @zoltantisza3843 8 หลายเดือนก่อน +2

    aranyos,kedves,és igen igen tudjuk mi hogy a lábunyomába se érhetnek a mai szakmabeliek!

  • @jozsefheri2569
    @jozsefheri2569 3 ปีที่แล้ว +12

    A hangja csodalatosan duruzsolt. nagyon szerettem a Deltát még mindig nézném de már nincs sajnos .SOK SOK PUSZI

  • @Gazdyka
    @Gazdyka 3 ปีที่แล้ว +23

    Nagy szeretettel nézem ujra a videot. Kudlik Julin nőtünk fel :) köszönöm ! :)❤❤❤

  • @magdolnameszaros8411
    @magdolnameszaros8411 2 ปีที่แล้ว +6

    Hát a delta nélküle el se kezdődhetett volna és Antal Imre szeszélyes évszakok sorolhatnánk tovább isten éltesse sokaig

  • @MonikaMolnar-rf1ok
    @MonikaMolnar-rf1ok ปีที่แล้ว +3

    Nagyon boldog vagyok, hogy megtaláltam ezt a videót. Hihetetlen mély emberi értékeket hordoz! Jó lenne minél több riportot nézni Tőle! Nagyon jó egészséget kívánok Neki!

  • @f.gyorgy4401
    @f.gyorgy4401 4 ปีที่แล้ว +31

    Isten éltesse sokáig Júliát!

  • @ritabiro5105
    @ritabiro5105 3 ปีที่แล้ว +3

    Boldog szulinapot.A Delta igen erdekes volt.20evesen jutottunk tvhez.Jo volt muveszno

  • @agnessevdeki7557
    @agnessevdeki7557 2 ปีที่แล้ว +8

    Mindenben igaza van, Ő még egy eredeti JÓZAN ember, igaza van a facebook-kal és minden mással kapcsolatban is! A facebook-majmok együtt, összesen nem érnek annyit mint Ő egymaga.

  • @monikasipko9729
    @monikasipko9729 7 หลายเดือนก่อน

    A Szeszélyes évszakok Antal Imrével varázslatos volt! Olyan sejtelmes összhang, humor és víg kedély volt köztük, verhetetlen műsor volt!

  • @attilakovacsatttika4287
    @attilakovacsatttika4287 3 ปีที่แล้ว +16

    Uhhhh! Nagyon kedveltük a Delta c. Műsort.... Fantasztikussan karakteres egy adás volt. Zenéje, KID BALTAN, TOM DESEVELT. mérnökök ihlették, 1956ban, A Világ első mix techno zenéjének tartják számon, amit több szalagosmagnóval értek el.

    • @MikeGrand82
      @MikeGrand82 3 ปีที่แล้ว +4

      MESTERMŰ!!!!!! Az egyik legősibb synthpop dal. Megelőzte Jarre-t, a Kraftwerk-et, de még a Beatlegenda Beatles-t is. Remekművek, amelyek akkor újdonsággal, ma Értékkel szolgálnak. Sajnos ma már nem sok ilyen van, de nem is nagyon kap teret. Vagy rátalálunk TH-cam-on, esetleg netszerte máshol, vagy nem.

    • @attilakovacsatttika4287
      @attilakovacsatttika4287 3 ปีที่แล้ว +1

      @@MikeGrand82 hát igen. Változik a kor

    • @70sztom
      @70sztom 3 ปีที่แล้ว +1

      A zeneszám 57ben keszult, de az un moog okat már hasznalták.

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 ปีที่แล้ว

      Nagyon különleges zene démoni hatása van nem véletlen bukott angyalok alkották

  • @fadri84
    @fadri84 3 ปีที่แล้ว +6

    84 es születésű vagyok de erre a főcím dalra még én is emlékszem szerettem akkor is😀 a hangja felejthetetlen

  • @wenepzoli
    @wenepzoli 3 ปีที่แล้ว +10

    Hát ő is Hungaryricum kategória ,sokat szórakoztatta az akkori jó népet ,meg érdemli az elismerést,tiszteletet minden tekintetben!Kívánok mindenkinek ,kellemes szép napot erőt,egészséget!
    👍☀️👆

  • @bandit6542
    @bandit6542 3 ปีที่แล้ว +4

    o.m.g elsírom megam.bravo,bravo

  • @KataDb75
    @KataDb75 3 ปีที่แล้ว +14

    Nagyon intelligens nő!

  • @gyongyieszteri8609
    @gyongyieszteri8609 3 ปีที่แล้ว +16

    Fantasztikus nő.

  • @raindropsezer
    @raindropsezer 2 ปีที่แล้ว +3

    A kerdezo…! Igy, hat, ugye, igy hat… Minosithetetlen.

  • @evametzger1859
    @evametzger1859 2 ปีที่แล้ว +4

    Átment O VIkt, nyalókaba. Nagyon szépen mosolyog rá. Ő akkor lett valaki már mint régen.sokannem szeretik!

  • @agotaszots2601
    @agotaszots2601 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon vártam a Deltát!

  • @p8k518
    @p8k518 3 ปีที่แล้ว +9

    tunderi ez a no!!!

  • @lixfrancescaildiko5855
    @lixfrancescaildiko5855 3 ปีที่แล้ว +4

    Imádttam a deltát!

  • @jozkopucik8674
    @jozkopucik8674 2 ปีที่แล้ว +3

    Még mindig csinos.

  • @SupernatuRe.
    @SupernatuRe. 6 หลายเดือนก่อน

    Minden második mondata egy lekezelő beszólás.

  • @mariasipiczki7383
    @mariasipiczki7383 หลายเดือนก่อน

    Békès megyei,hogy Gyula TV.

  • @andreabakosnesztaray6394
    @andreabakosnesztaray6394 7 หลายเดือนก่อน

    Mindig megnéztem a Deltát, ugyanakkor féltem töle. Kisgyerekként ijesztö volt, ahogy férfiak taposnak egy kietlen havas tájban

    • @eccike1
      @eccike1 28 วันที่ผ่านมา +1

      Én is féltem😂

  • @TamasSzabo-ql6wf
    @TamasSzabo-ql6wf 11 วันที่ผ่านมา

    A szam cime : The second Moon.

  • @isabelhuszka1321
    @isabelhuszka1321 2 ปีที่แล้ว

    A Delta volt az első kicsi koromban, ami olyan dolgokat mutatott, amiből egy szót nem értettem, mégis vonzott, később kiderült, hogy miért. Az érdekes az, hogy életemből kimaradt Kudlik Júlia minden más műsora. Én sokkal jobban szerettem bemondóként illetve Antal Imrével kapcsolatos műsoraiban. Julikának - ha olvassa - azt tudom az intenettel és a többi kütyüvel kapcsolatban, hogy nyilván ki kell aknázni a hasznát, a többivel pedig nem kell foglalkozni. Köszönöm, hogy volt a tévé világában! egyszer, külsős gépíróként benn voltam a Szabadság téren és egyszer közelről is láttam. Nagyon el voltam képedve a szépségétől - amit persze kicsit a smink is feljavított

  • @agnesklemm961
    @agnesklemm961 3 หลายเดือนก่อน

    Semmit nem változott!

  • @atticusfortezza
    @atticusfortezza 3 ปีที่แล้ว +7

    Imádom.

  • @tibor5969
    @tibor5969 ปีที่แล้ว

    ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @vajkcecey9585
    @vajkcecey9585 ปีที่แล้ว +2

    Tehetségnek születni kell,csodás életút, tartalom,rátermettség,szerenyseg.Isten éltesse sokaig!Csodálom!

  • @davidbardi1979
    @davidbardi1979 3 ปีที่แล้ว +5

    ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️

  • @zsuzsannaeichhorn3479
    @zsuzsannaeichhorn3479 ปีที่แล้ว

  • @livmarlin4259
    @livmarlin4259 3 ปีที่แล้ว +10

    Régebben kedveltem, kár, hogy átment seggnyalóba!

    • @Corkonia
      @Corkonia 3 ปีที่แล้ว +5

      Egyetértek.

    • @annamariatomcsanyi2047
      @annamariatomcsanyi2047 3 ปีที่แล้ว +6

      Tünemény a Juli,okos, bölcs,még mindig van mit tanulniunk tőle, főleg a fiatal mostani Tv-seknek.
      A kérdezőnek sem ártana egy beszéd tanár, és akkor ritkábban használná az 'ugye' kifejezést.
      Összességen jó volt a riport.

    • @misi2007
      @misi2007 3 ปีที่แล้ว +5

      Én is így vagyok vele dettó.

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 ปีที่แล้ว

      Mert kinek nyal?? Korábban is nyalt csak a szovjeteknek és Antalnak, most mint áruló és hálátlan nyal a NATO-nak USA-nak EU-nak isisraelnek!!

  • @makkasandor5172
    @makkasandor5172 3 ปีที่แล้ว +1

    Valami balhé volt amiért julia otthagyts a tv zést

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 ปีที่แล้ว +1

      Igen kirúgták

    • @makkasandor5172
      @makkasandor5172 ปีที่แล้ว

      @@luxbeci2 én úgy hallottam hogy ő hagyta ott saját maga

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 ปีที่แล้ว

      @@makkasandor5172 Valóban? Én úgy hallottam komoly nézeteltérései voltak ott másokkal mint Palik Lászlónak is és kirúgták őket

  • @Corkonia
    @Corkonia 3 ปีที่แล้ว +17

    Gyerekkoromban kedveltem. Ma meghallgatva visszataszítónak, önteltnek, ellenszenvesnek érzem. Arról nem beszélve, hogy a nevét adta a 21. századi autokrata politikához. Ő, mint a "kommunizmus" "áldozata", azé a rendszeré, aminek a karrierjét köszönheti - és amit maximálisan ki is használt.

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 ปีที่แล้ว +3

      Igen nekem sem szimpatikus nagyon el van szállva önmagától és azt hazudja nincs ideje mert annyi a tennivalója… aztán azt mondja napokon keresztül olvas könyveket.. és nem néz tv-t amit nem hiszek el tuti nézi mert kiváncsi rá

    • @andrealepes3630
      @andrealepes3630 5 หลายเดือนก่อน

      ​,