Fura, de én pont az ellentétét éreztem. Nekem rossz így látni őt, meg úgy egész pályafutását egy örök "mi lett volna ha?" érzés lengi be. Szerintem rossz korba született és kóklerek vették körül a legtöbb esetben. Hozzáteszem: számomra tűnik így. Ettől függetlenül legenda.
Egyrészt az itthoni rendszer is ott fúrta ahol tudta. Viszont az Olympiakosz pont annyit fizetett érte, mint Gullitért a Milan, vagyis Döme holtversenyben a világ legdrágább játékosa volt. Ma már csak olyan 10 csapat lenne aki egyáltalán le tudna igazolni egy ennyiért kelendő játékost, akkoriban viszont még nem volt szponzoráció, milliárdos közvetítési díjak, a görögök is álltak olyan jól pénzügyileg mint egy nyugati sztárcsapat.
NB3-as Pécs-Fradi2-re mentünk le, ismerősék lehozták Détárit (mint kiderült szomszédok, megkérdezték nincs kedved lejönni? De! :D ), bementünk a helyi kocsmába, 10 másodperc alatt 200-an jöttek hozzá fotózkodni, mikor le ment a "káosz", tudtunk vele dumázni, ha nem vágod ki ő, azt hiszed egy átlagos, jófej ember. Nagyon komoly storikat nyomott. :D
20:43 "...nagyon sokat változott ez a futball és én még a régi vagyok." Mennyire epic ez a rész, mennyire jó, hogy megmutatjátok ezt az emberi oldalat is Dömének. Az, hogy ekkora troll, jófej, és így áll az utánpótlásneveléshez - ez nélkületek csak igen szűk körnek lett volna nyilvánvaló.
Én csak nagypapámtól és apukámtól hallodtam Détári goljairól, és most az ő szájából hallani a sztorikat ,ki rázott a hideg,nagy jáékos volt és egy hatalmas figura!
9.24 :D Döme már akkor troll volt amikor azt sem tudták, mit jelent az :) korrekt videó, Döme nagyon jó fej volt, hiányoznak az ilyen old school arcok és történetek a mai fociból
A Titi-vlog az egyik legjobb dolog ami ezzel a csatornával történt. Az első részt szarabb napjaimon rendszeresen előveszem, és nekem is eszembe jutnak olyan napok, amikor volt jó :'(
Télen az uborkaszezonban készíthetnétek egy hosszabb interjút Lajos bával, hihetetlen forma az öreg még mindig ezeket a sztorikat reggelig hallgatná az ember
Jó volt újra látni és hallani Détárit, egy igazi legenda. Kár hogy nincs az MB1-ben edzőként, de érthető volt az indoklása hogy miért nem szeretne dolgozni az MB1-ben. A megyei meccsen a fehér pólós úriember volt a legnagyobb figura, komoly beszólásai voltak 😄😄😄 Jó volt ez a rész is, így tovább!
Minden tiszteletem Dömének.A magyar labdarugás valaha volt minden idők legnagyobb játékosa.Méltatlan ahogy nincs szükség rá.Remélem kap még komoly feladatot a magyar labdarugásban.Nagyon megérdemelné
Mint minden szakmában a labdarúgásban is vannak segédmunkások,szakmunkások,mesterek,és művészek. Döme mester volt,a külső körülmények miatt nem lehetett művész.
Döme motivációs beszéde nekem 5-2es vezetésnél a kispályás tornán: -"Állj be, ezt már te sem tudod elb@szni... 😁 Megtiszteltetés volt a máig utolsó magyar vb gólszerzővel eltöltött nap. 🇭🇺LEGENDA🇭🇺❤
Olyan 85-86 körül faterom kivitt a Népstadionba a kettős rangadóra és ott csodáltuk a Lajos játékát. Mikor nála volt a labda, levegőt se vettünk. Nagy játékos volt.
Sok mai játékossal ellentétben, ugyanaz az egyszerű Pestszentimrei csibész maradt, aki a sikerei előtt volt. Az utolsó mohikán a Magyar football életében.💖💖💖
Elekről csak annyit hogy még a polgármester is csak egy kétegyházi rendőr aki egy kicsit elfelejtette hogy honnan is indult!😂😂😂 A videó természetesen most is zseniális lett! Hajrá Kétegy!
Minden tiszteletem, bár csak az utánpótlásban látnánk dolgozni azokat az embereket akik megéltek nagy dolgokat, akik példaképek lehetnének a jövő sportolói számára.
Détári Lajos bácsi anno Bologna-ban volt játékos. Szerepelt egy nyári túrán és a Juventus 10es mezét is viselte 3 (javítva , mert 2 ről tudtam, uram bocsáss) barátságos mérkőzésen. És nem.utolso sorban Felsőpatony jatekos-edzője is ő volt!!! Minden tisztelettel a Csallóközből Lajosbá!!!! 🙃🏳️🏴🏳️🏴💪💪👏👏👏✌️✌️
De jó volt ez a nosztalgiázás Dömével!Azok a csapatnevek amiket felsorolt!Bár ma tudnánk ilyet hallani valamelyik játékosunkról.Elképesztő hogy a Honvéd a 80' évek végén ilyen pénzsóvár volt....
kétegyháziként nagyon fura ezt látni :D régi ismerősök, ifis csapattársak játszanak Kétegyen és Eleken is. Ilyenkor nem vagyok otthon, hogy kilátogassak oda Elekre... a fenébe :D
munkám során nem 1 göröggel találkoztam és hihetetlen de igaz,hogy aki focikedvelő az mindegyik tudja,hogy ki az a DETARI ahogy ők ejtik ékezet nélkül.50-es,60-as korosztályból nem egy mondta,hogy azóta sem volt jobb labdarúgó nála az Olympiacosban.Sőt PUSKÁS nevét is mindig megemlitik és sajnálják,hogy nem a pireuszi csapatot vitte el a BEK döntőig.Amikor törökökkel találkoztam akkor persze mindig rákérdeztem Mészölyre is de soha egyetlen egy sem tudta hogy kiről beszélek
Dömén nincs tetkó, zselé stb. A maiak hozzá képest kutyák, kutyaütők. Ja, hogy az más világ volt, akkor is futni kellett stb. Dzs celeb Balázs a cipőjét nem köthetné Dömének.
Akkoriban a világsztár képességű magyarok amatőr szinten edzettek, ez volt az igazi oka annak, hogy igazából nem lett belőlük Hagi, Nedved, vagy Mihajlovic. Ha a Détári képességű focisták akkoriban már a mai profi mentalitással edzettek volna, akkor sokkal többre vihették volna. Sajnos akkoriban a magyar foci a múltból élt.
Istenem, mekkora élmény lehetett Dömével sztorizni órákon át, már ezt a pár percet is lélegzet-visszafojtva néztem. Fantasztikus rész lett.
Fura, de én pont az ellentétét éreztem. Nekem rossz így látni őt, meg úgy egész pályafutását egy örök "mi lett volna ha?" érzés lengi be. Szerintem rossz korba született és kóklerek vették körül a legtöbb esetben. Hozzáteszem: számomra tűnik így. Ettől függetlenül legenda.
Döme óta nincs magyar focista!! Szoboszlai csak szó beszéd!!
Egyrészt az itthoni rendszer is ott fúrta ahol tudta. Viszont az Olympiakosz pont annyit fizetett érte, mint Gullitért a Milan, vagyis Döme holtversenyben a világ legdrágább játékosa volt. Ma már csak olyan 10 csapat lenne aki egyáltalán le tudna igazolni egy ennyiért kelendő játékost, akkoriban viszont még nem volt szponzoráció, milliárdos közvetítési díjak, a görögök is álltak olyan jól pénzügyileg mint egy nyugati sztárcsapat.
@@martonandras8877 nagyon gyenge utánzata sajnos
NB3-as Pécs-Fradi2-re mentünk le, ismerősék lehozták Détárit (mint kiderült szomszédok, megkérdezték nincs kedved lejönni? De! :D ), bementünk a helyi kocsmába, 10 másodperc alatt 200-an jöttek hozzá fotózkodni, mikor le ment a "káosz", tudtunk vele dumázni, ha nem vágod ki ő, azt hiszed egy átlagos, jófej ember. Nagyon komoly storikat nyomott. :D
Gyerekkoromban láttam előben is játszani, Édesapám elvitt mérkőzésre! Nagy élmény…
20:43 "...nagyon sokat változott ez a futball és én még a régi vagyok." Mennyire epic ez a rész, mennyire jó, hogy megmutatjátok ezt az emberi oldalat is Dömének. Az, hogy ekkora troll, jófej, és így áll az utánpótlásneveléshez - ez nélkületek csak igen szűk körnek lett volna nyilvánvaló.
legalább ő bevallja, hogy nem ért a modern focihoz. ez is valami
@@zoltanandorka6413 Vagy csak inkább undorodik tőle, mert már messze nem a fociról szól. Valahol érthető.
Dètári😍 Eintracht 😍💪 Mai napig,ha a stadionba megyek,ès kèrdik,H mi a nemzetisègem, mondom,H magyar,erre ők Ja, Lajos Dètári... ❤️
Merem állítani, hogy ő volt a magyar labdarúgás utolsó legendája aki ma is sokkal többre lenne hivatott. Bravo Döme.
Én csak nagypapámtól és apukámtól hallodtam Détári goljairól, és most az ő szájából hallani a sztorikat ,ki rázott a hideg,nagy jáékos volt és egy hatalmas figura!
9.24 :D Döme már akkor troll volt amikor azt sem tudták, mit jelent az :) korrekt videó, Döme nagyon jó fej volt, hiányoznak az ilyen old school arcok és történetek a mai fociból
A Titi-vlog az egyik legjobb dolog ami ezzel a csatornával történt. Az első részt szarabb napjaimon rendszeresen előveszem, és nekem is eszembe jutnak olyan napok, amikor volt jó :'(
Télen az uborkaszezonban készíthetnétek egy hosszabb interjút Lajos bával, hihetetlen forma az öreg még mindig ezeket a sztorikat reggelig hallgatná az ember
Remélem, ha majd eljön az ideje, készítenek Döméről is egy portréfilmet.
Döme interjú volt a legjobb ebben az epizódban. ( Egy-egy szabadrúgásnál, a megyei meccsen azt gondoltam, hogy ha látja Döme biztos sírva fakad :D)
Jó volt újra látni és hallani Détárit, egy igazi legenda. Kár hogy nincs az MB1-ben edzőként, de érthető volt az indoklása hogy miért nem szeretne dolgozni az MB1-ben.
A megyei meccsen a fehér pólós úriember volt a legnagyobb figura, komoly beszólásai voltak 😄😄😄
Jó volt ez a rész is, így tovább!
Détárin sírok 😂Az utolsó mohikán👍Omw kúton mindig látom;)
Döme az örökkévalóság!
Méltatlan ahogyan bánnak vele az itthoni ‘szakemberek’🤨
Az örök király marad👑👑
Minden tiszteletem Dömének.A magyar labdarugás valaha volt minden idők legnagyobb játékosa.Méltatlan ahogy nincs szükség rá.Remélem kap még komoly feladatot a magyar labdarugásban.Nagyon megérdemelné
Mint minden szakmában a labdarúgásban is vannak segédmunkások,szakmunkások,mesterek,és művészek. Döme mester volt,a külső körülmények miatt nem lehetett művész.
Döme motivációs beszéde nekem 5-2es vezetésnél a kispályás tornán: -"Állj be, ezt már te sem tudod elb@szni... 😁
Megtiszteltetés volt a máig utolsó magyar vb gólszerzővel eltöltött nap.
🇭🇺LEGENDA🇭🇺❤
Döme abszolút LEGENDA!👏👏👏👏👍
"Azert csak megismerik az embert." "hat de nem, figyelj akkor az országban sohasem lesz rend."
Óriási tisztelet!
Olyan 85-86 körül faterom kivitt a Népstadionba a kettős rangadóra és ott csodáltuk a Lajos játékát. Mikor nála volt a labda, levegőt se vettünk. Nagy játékos volt.
Gratulálok srácok nagyon jó volt mitt mindig 😉😉👍👍👍🇭🇺🇭🇺👍🍺🍺🍺
Nekem nagyon szimpatikus Détári a sikerei ellenére is nagyon szerény de jókedélyű!
hatalmasak vagytok, srácok
köszönjük!
Döme a király 😁✌️ mit megadtam volna ha ott lehettem volna veletek🙏
szuper videó lett srácok, ment is a kúrólájk! :)
Sok mai játékossal ellentétben, ugyanaz az egyszerű Pestszentimrei csibész maradt, aki a sikerei előtt volt. Az utolsó mohikán a Magyar football életében.💖💖💖
Minden tiszteletem a tiétek!Ez nem kis munka! köszönöm szepen!Remélem még sokáig feldobjatok a szürke napjaim!
Hatalmas figura Döme. 😀
Döme, Az utolsó igazi klasszis magyar focista. Az a fránya idő...
Ennyi!
Bence a legnagyobb forma 🤘🏼🤘🏼🤣 1:33
Én csak a Titi vlog végett iratkoztam fel! ☝🏻😊❤️
Én is ! 👍🏼😀
Nem tudtam már mi hiányzik, hát a Titi vlog!😂 Megöl a pali😂
Sajnos èn nem láttam jászani,de szerintem evör top 5 magyar játèkos volt Dètári Lajos! Üdv neki.
A kérdés amire mindenki várt több ezer év óta: Vajon meg tudta-e mutatni Paulo Sousa? Hatalmasak vagytok
kicsoda mondta ?
Elekről csak annyit hogy még a polgármester is csak egy kétegyházi rendőr aki egy kicsit elfelejtette hogy honnan is indult!😂😂😂 A videó természetesen most is zseniális lett!
Hajrá Kétegy!
anyàdnak bejövök🥶🥶
Détári sztorijait reggelig elhallgatnám
Gratulálunk 👍👍👍
Nagy Forma!👌
Döme a legnagyobb király!!!
Nagyszerű videó lett,bár az a fehér pólós pali az idétlen,erőltetett poénjaival kicsit lehúzta a színvonalat.
De jó dolgotok van😆....veterán autóval! Szörnyen irigy kutya vagyok! Gratulálok fiúk!
Hajrá Elek!!! Mindig a legjobbat hozzuk!
De jó volt Dömét élőben hallani,rajta nőttem föl,meg Nyilasin.Azért a polgi is jó csóka lehet,bravó skacok!😘
Minden tiszteletem, bár csak az utánpótlásban látnánk dolgozni azokat az embereket akik megéltek nagy dolgokat, akik példaképek lehetnének a jövő sportolói számára.
Détári Lajos!!!❤❤🙏🙏
Titi és a zene!Imádom!❤️Mineeeek örüljek?????
A Legenda.
Détári Lajos bácsi anno Bologna-ban volt játékos. Szerepelt egy nyári túrán és a Juventus 10es mezét is viselte 3 (javítva , mert 2 ről tudtam, uram bocsáss) barátságos mérkőzésen. És nem.utolso sorban Felsőpatony jatekos-edzője is ő volt!!! Minden tisztelettel a Csallóközből Lajosbá!!!! 🙃🏳️🏴🏳️🏴💪💪👏👏👏✌️✌️
Az utolsó magyar focista volt
- Lajos ba, milyen érzés volt átadni a Trollfocinak a kupát?
- Kinek?
15:00-nál ahogy elküldi a védőket az a mai napig csoda,. A mai magyar válogatottban nincs ilyen......
Mustang, Borsodi, nagypálya... A tank meg üres😁😁 király volt ez a rész is!! 💪
Mekkora zseni volt
Az elején a Metallica - Nothing else matters című szám elejét játszották el gitáron, ha valaki nem ismerte volna fel
👏HajráSport⚽️
1:13-tól mit gitaroznak?
Metallica :Nothing else matters
De jó volt ez a nosztalgiázás Dömével!Azok a csapatnevek amiket felsorolt!Bár ma tudnánk ilyet hallani valamelyik játékosunkról.Elképesztő hogy a Honvéd a 80' évek végén ilyen pénzsóvár volt....
Az utolsó Magyar Icon !
Kb tényleg õ volt az utolsó mohikánunk. 👏👌
Kellett neki "panaszkodnia" a melegre..(?)🤷♂️🙄😬..ezek mindent komolyan vesznek.🙂
Ō azert tudott focizni☝️!
7:35-nél Phil Leotardo női kivitelben is megtalálható!
kétegyháziként nagyon fura ezt látni :D régi ismerősök, ifis csapattársak játszanak Kétegyen és Eleken is. Ilyenkor nem vagyok otthon, hogy kilátogassak oda Elekre... a fenébe :D
egy gépen utaztam dömével..egy LAZIO -romára..
Sem dúvida foi um dos maiores jogadores hungáros de todos os tempos.
Legenda
Egyszer Erdélybe üdvözlünk utána Romániába ja es 400 km a roman határig nagyvaradtol. Üdvözlet Erdélybol!🇭🇺❤️
Olyan Mint Farkas Bertalan. Détári Lajos. 🙂
8:50 😂😂😂
Adrián! A ma kihúzásra kerülő lottószámokat is megírod? (Vagy a jövő hetit?) 😁🤣
Igen nagy baj ,h nem jött össze az álma..nemes terve volt bakker!❤🤗
Hogyne fért volna be..7*világválogatott...😃🇭🇺💯💯💯
Szerintem a képen fixen Nagy Ádi volt csak még bajusz nélkül
munkám során nem 1 göröggel találkoztam és hihetetlen de igaz,hogy aki focikedvelő az mindegyik tudja,hogy ki az a DETARI ahogy ők ejtik ékezet nélkül.50-es,60-as korosztályból nem egy mondta,hogy azóta sem volt jobb labdarúgó nála az Olympiacosban.Sőt PUSKÁS nevét is mindig megemlitik és sajnálják,hogy nem a pireuszi csapatot vitte el a BEK döntőig.Amikor törökökkel találkoztam akkor persze mindig rákérdeztem Mészölyre is de soha egyetlen egy sem tudta hogy kiről beszélek
24:55 Szemüveges játékos a pályán !
2:23 azért látom ott is szigorúan a 2000ft ért tele kérem megy :D
Igen?
Bírom hogy mindenkinek olyan hangja van mint aki láncdohányos😃
Ez szép és jó, de máig nem tudom hogy az asszony miért nem tud még mindig palacsintát csinálni 😃
Elnézést a faragatlanságomért,de nem jut eszembe a zene címe,valaki legyen szives megmenteni a teljes kétségbeesétől :D
1:19-től gitáron
Nothing else matters
@@TrollFociTH-camChannel hogy nem esett le ez nekem 🤦♂️ köszi srácok,pacsi!
Ennyi idő távlatából azt mondom hogy végül is megérte megrendelni a Hair Code hajnövesztőt.
14:43 Óriási!
😂😂😂❤❤❤🍻
POV: Szoboszlai ugyanez a kaliberű fazon lesz 38 év múlva :)
Gyertek máskor is!
28:58 Grósz kapott piros lapot.
"ez détári"
Döme a legnagyobb!!!
Titi még mindig nem normális!! 😂😂😂
Dömén nincs tetkó, zselé stb. A maiak hozzá képest kutyák, kutyaütők. Ja, hogy az más világ volt, akkor is futni kellett stb. Dzs celeb Balázs a cipőjét nem köthetné Dömének.
Szevasztok ! Kisebb pomázi emlék , fogyasszátok egészséggel ! :-) th-cam.com/video/ZKhxklxq1W0/w-d-xo.html
Döme 🤷♂️ és a mennyei megyei 🍻
Szerintem a Kabát Peti
Hmm?
Azt a feher inges urat elhallgatnam egesz nap.
89ben a világ legdrágább játékosa volt.
Ui: Szalai Á meg lassan fordúl mint a cséplőgép.
*fordul
@@TrollFociTH-camChannel 🧐
Kétegyhazi kapust kapta az mvp-t?
..."az országban soha nem lesz rend." Ehhez nem kell kommentár.
vannak itt zalaiak? :D
Nincsenek
baszki, most ez a focis csatorna, vagy a teleshop 2.0?????
1900 ft a youtube elofizetes🤷🏻♂️🤷🏻♂️🤷🏻♂️
Tecet de lehetet vón tőbb reklam
Akkor majd rakunk bele még.
Ki nem szarja le mennyi reklám van benne, mikor reklámbolokkoló nélkül csak egy hülye nézi.
halljátok kikkel hozták szóba? juventus, real, barca.....nem psv...nem wolsburg nem a mainz nem a kurvanyám.....:D
Dzsudzsákot is a Reallal meg a Liverpoollal hozták szóba. Az számít, hogy hova igazol végül.