Idén leszek 36 és pont 10 éve halt meg édesapám. Azóta már sok rokonom követte őt. Miattuk egészen máshogy állok a halálhoz, az elmúláshoz és az emberi kapcsolatokhoz. Nem állítom, hogy napi szinten gondolok a halálra, de mélyen foglalkoztat. Tudom, hogy nem lesz mindenki velem az utam végén és én is el fogom hagyni őket majd egyszer. Nem félek a saját elmúlásomtól, de eltökéltem, hogy addig, amíg élek, teljes lényemmel élni fogok. A családom, a barátaim és a körülöttem élők mellett fogok állni és megmaradni pozitívnak minden helyzetben, amennyire csak lehet. Igyekszem nem keseregni, meglátni a jövő lehetőségeit, mert az életünk véges és nincs időnk hátrafelé tekintgetni… főleg, hogy amit igazán látnunk kell az épp most zajlik az orrunk előtt.
Körülbelül 2 éve kezdtem bele egy nagyobb dologba, ami elég nagy hatással lett volna az életemre, de úgy érzem nem tettem meg mindent akkor azért, hogy sikerrel járjak. Az elmúlt másfél évben mindig azzal nyugtatgattam magam, hogy hát még nem adtam fel, ez amúgy is egy hosszabb folyamat, majd jobban ráfekszem megint, de még ha fáj is bevallanom az igazság az, hogy kudarcot vallottam. Fáj beismerni, mert az eddigi életem során, ha a fejembe vettem valamit akkor azt vagy így vagy úgy, de végül mindig elértem. Lehetséges, hogy túl nagyot akartam egyszerre, de én úgy érzem, hogy igazából az egész inkább az én hozásállásomon bukott el. Ezt követően egyik negatív dolog jött a másik után, és egy hónapja voltam a mélyponton, amikor jött egy újabb elég nagy gyomros, de utána érdekes dolog történt. Nem tudom, hogy pontosan miért, talán ez az utolsó pofon kellett, de ahelyett, hogy még mélyebbre zuhantam volna, inkább elkezdtem pozitívan látni a dolgokat. Valahogy újra felépült bennem az akaraterő a változtatásra, és újra belevágtam a 2 évvel ezelőtt elkezdett dologba, újra szinte az alapoktól felépítve az egészet, és úgy érzem igazán jó úton haladok. Jelen pillanatban mint mentálisan, mint fizikailag roppant erősnek érzem, és hogy mi az egésznek a tanulsága. Talán csak annyi, hogy mindig van kiút a negatív spirálból, persze könnyű azt mondani, hogy ne rágódj a múltadon, mert én is másfél évig rágódtam rajta, de hiszem hogy ki lehet ebből az állapotból jutni! Biztos megoldást sajnos nem tudok én se, de gondolom embere válogatja hogy kinek mi segít/segített. A lényeg hogy: "Stand Up Be Strong" (ami egyébként egy remek Bleach számnak a címe Sagusi Shiro-tól, bár egyébként a mester nem igazán csinál rossz zenéket)
Hatalmas Respect, hogy leültél és elmondtad ezeket a gondolatokat. Számomra nagyott nőttél a szemembe ezzel. Most a videó végignézése után is ugyanúgy itt ülök és próbálok megfogalmazni dolgokat ide kommentbe, de most "sikeresen" egyik gondolatom szorítja ki a másikat. Én úgy gondolom, hogy szükséges ilyen mélyebb témákról is beszélgetni. A CG-s tevékenységed utáni érzelmeid kölcsönösek. Érződik a végeredményen, hogy szívvel-lélekkel fogtok mindig hozzá és ássátok bele magatokat. Mi, nézők, pedig élvezettel és kíváncsisággal nézzük végig, hogy most épp mi izgalmasat, szokatlant sikerült alkotnotok. És szerintem az a pár száz (esetleg ezer) aktív követő (platformtól függetlenül persze) ugyanezen a véleménnyel van. Számomra nem is kérdés, hogy kihozod-e a maximumot. Sőt, saját véleményem szerint sokszor túl is szárnyalod magad, és ezt nagyon is tisztelem benned. Az az összefoglalónak szánt egy mondatod nagyon megfogott. Illetve az, hogy nem tudni mikor lesz ennek vége. Ez az a dolog, amit senki nem tud megmondani. Viszont úgy gondolom, hogy ezt nem egyedül kell végigvinni. Számomra az, hogy egy olyan baráti közösség tagja lehetek, mint a CultureGeeks életem egyik legjobb döntésének gondolom. Persze én se akarok nagyon drámai lenni, de kivétel nélkül segített ez a közösség, hogy tudjam "túlélni", mikor padlón voltam, mert két szék közül a földre estem (és ez bármilyen szitura ráhúzható). Innen is nagyon nagyon köszi, hogy neked sikerült megfogalmazni azt ami szerintem még jópárunkban ugyanúgy benne van/volt, csak nem tudtunk neki szót adni. Bármilyen akadály legyen az élet későbbi szakaszában, mi, a cápaság tagjai itt leszünk 🦈❤
Jó dolog amit gondolsz, én is ilyen vagyok, viszont ezzel nagyon vissza tudnak élni. Én is a jót feltételezem alapból az emberekről, én is azt gondolom hogy minden emberben van jó. De egyszerűen muszáj meghúzni egy határt. Teljesen egyetértek veled Bence. Engem például a hozzám közel állok elvesztése ijeszt meg mostanában így közel 30hoz.. mellé én is úgy érzem, hogy nagyon jó úton vagyok és szeretem amit csinálok, de nem tudom, hogy teljesen kimaxolom..
Abszolút megértelek/megértünk Bence! Nyilván mindenki életében eljön ez a pont (többször is), és ez így van helyén! :)) Ez pont azért történik velünk, hogy minél inkább kimaxoljuk az életünket a számunkra helyesnek vélt döntésekkel, míg egyszer csak meghalunk. Mert tulajdonképpen tényleg nem arról van szó, hogy “jól ki van-e taposva az a bizonyos út”, hanem hogy SZÁMODRA jól ki van-e taposva. Én speciel rengetegszer gondolkozok azon, hogy az élet valójában inkább a munkáról szóljon és arról hogy letegyél életed során az asztalra valamit, vagy arról hogy élvezd ki, bulizd ki magad, míg életed véget nem ér. Szerintem ez egy baromi izgalmas téma, ebből mindenki mást szűr le. De lehet, hogy igazából az az egész lényege, hogy számodra mi tűnik helyesnek, jónak, vagy mit csinálnál szívesebben. Egy életünk van és szerintem nem éri meg ezen görcsölni! :DD Te is mondtad, hogy: “Jelenleg nagyon boldog életet élek.” Na pont ezaz!!! Ezt kell végsősoron előtérbe helyezni mindig az életben: a boldogságot.
34, túl már néhány rövidebb-hosszabb existential parán. Ez egy elég összetett, sokrétegű dolog amiről nagyon sokféleképpen lehet beszélni és gondolkodni. Nem tudok jelenleg semmi igazán megnyugtatót mondani, csak szerencsét kívánni az útra, jó gondolkodást és kellemes, megélt pillanatokat.
Hát Bence, nem vagyok egy gyakori felszólaló, általában a legtöbb videóst csak "távolról" tekintem meg és csendesen úszom az árral. Szépen megfogalmaztad és elég mély gondolatokat sikerült összeszedned. Érthető mindaz amit elmondtál, nekem még azért van 3 év agyalgatni, ámbár sajna nekem gyerekkoromban is előjöttek hasonló dolgok. Ahogy mondtad is embere válogatja. Minden esetre azért kitartást. Én is úgy voltam vele, hogy hiába a 8 órás meló, hiába van házam, hiába van meg minden, valami mégis hiányzik, hogy nem élek igazán. Pár hónapja fordulatot vett az életem és más irányba kezdtem el terelni a dolgokat, hogy ez a fajta érzés elmúljon és változzon minden. Hosszú és eredményes életet!! :)
Tiszta szívemből és őszintén mondom, akkor sem tudnék rád haragudni, ha soha nem adnád vissza az esernyőmet. (De azért add vissza.) Viccet félretéve, nem ismerem a videó mögötti okokat, így csak körvonalazódott valami a fejemben ami vagy igaz vagy nem. Szerintem igazán nincs okod abban kételkedni, hogy éltél-e igazán. Csak, hogy valami konkrétumot is mondjak, én például irigykedve nézek rátok azért, hogy annyi országba eljuttottatok amennyibe valószínűleg én soha nem is fogok. ❤
Èn is nagyon vak vagyok velem sem törtènt az hogy kirabolták vagy hasonló, de èn a testi èpsègemet is feláldoznám mert ha valaki tudja hogy tèged hiába bánt ès te mègis ellenálsz de úgy hogy te nem bántod azzal megfèlemlíted(nem arra gondolok hogyha esetleg kèssel támadnának rád)
Talán értelek. A mai 20-40 közöttiek legnagyobb problémája, ami az őrületig kínozza őket és sokuk számára elviselhetetlen terhet jelent, az az élet könnyűsége és a lehetőségek végtelensége. A jóba pusztulunk bele. Bármit tanulhatunk, bármit dolgozhatunk, bármennyit kereshetünk, több tízmillió nővel ismerkedhetünk a saját kultúrkörünkből. A nőknek három gombnyomás és ezrektől, jobbnál jobb példányoktól kapják a szerelmes leveleket. Sokunk számára megemészthetetlen, hogy nem élünk a lehetőségeinkkel. Az ezrelékével sem. Dehát nem is tudunk, nem tudhatunk. Ameddig pár km-es körzetből kellett nőt választani, sokkal boldogabbak, elégedettebbek voltunk. Többek közt azért tart kihalás felé a fe#ér ember, mert a legjobb társat akarja megtalálni. Ami tök oké is volt pár évezredig, de ma, a százmilliós piacon ez lehetetlenség. De ha te közgazdászként vergődsz Pesten miközben falun szeretnél élni és kertészkedni vagy mondjuk varrni, abba a szituba is belerokkanhatsz, mert tudod, hogy erre a lehetőséged adott, ezért tehetnél, de valami meggátol benne, hogy lépj. Ebbe az ellentmondásba rohadunk bele sokan. A lábunk előtt hever a világ. És ez túl sok.
Idén leszek 36 és pont 10 éve halt meg édesapám. Azóta már sok rokonom követte őt. Miattuk egészen máshogy állok a halálhoz, az elmúláshoz és az emberi kapcsolatokhoz. Nem állítom, hogy napi szinten gondolok a halálra, de mélyen foglalkoztat. Tudom, hogy nem lesz mindenki velem az utam végén és én is el fogom hagyni őket majd egyszer. Nem félek a saját elmúlásomtól, de eltökéltem, hogy addig, amíg élek, teljes lényemmel élni fogok. A családom, a barátaim és a körülöttem élők mellett fogok állni és megmaradni pozitívnak minden helyzetben, amennyire csak lehet. Igyekszem nem keseregni, meglátni a jövő lehetőségeit, mert az életünk véges és nincs időnk hátrafelé tekintgetni… főleg, hogy amit igazán látnunk kell az épp most zajlik az orrunk előtt.
Boldog szülinapot! Big respect, hogy leültél és beszéltél ezekről, én hatalmas kitartást kívánok neked!
Nagyon értékes gondolatok, köszi hogy megosztottad őket 😊
Én lassan 33 leszek idén augusztusban szóval átérzem amit mondasz ne csüggedj haladj tovább éld úgy az életed ahogy eddig nem kell aggódni. :)
Körülbelül 2 éve kezdtem bele egy nagyobb dologba, ami elég nagy hatással lett volna az életemre, de úgy érzem nem tettem meg mindent akkor azért, hogy sikerrel járjak. Az elmúlt másfél évben mindig azzal nyugtatgattam magam, hogy hát még nem adtam fel, ez amúgy is egy hosszabb folyamat, majd jobban ráfekszem megint, de még ha fáj is bevallanom az igazság az, hogy kudarcot vallottam. Fáj beismerni, mert az eddigi életem során, ha a fejembe vettem valamit akkor azt vagy így vagy úgy, de végül mindig elértem. Lehetséges, hogy túl nagyot akartam egyszerre, de én úgy érzem, hogy igazából az egész inkább az én hozásállásomon bukott el. Ezt követően egyik negatív dolog jött a másik után, és egy hónapja voltam a mélyponton, amikor jött egy újabb elég nagy gyomros, de utána érdekes dolog történt. Nem tudom, hogy pontosan miért, talán ez az utolsó pofon kellett, de ahelyett, hogy még mélyebbre zuhantam volna, inkább elkezdtem pozitívan látni a dolgokat. Valahogy újra felépült bennem az akaraterő a változtatásra, és újra belevágtam a 2 évvel ezelőtt elkezdett dologba, újra szinte az alapoktól felépítve az egészet, és úgy érzem igazán jó úton haladok. Jelen pillanatban mint mentálisan, mint fizikailag roppant erősnek érzem, és hogy mi az egésznek a tanulsága. Talán csak annyi, hogy mindig van kiút a negatív spirálból, persze könnyű azt mondani, hogy ne rágódj a múltadon, mert én is másfél évig rágódtam rajta, de hiszem hogy ki lehet ebből az állapotból jutni! Biztos megoldást sajnos nem tudok én se, de gondolom embere válogatja hogy kinek mi segít/segített. A lényeg hogy: "Stand Up Be Strong" (ami egyébként egy remek Bleach számnak a címe Sagusi Shiro-tól, bár egyébként a mester nem igazán csinál rossz zenéket)
Hatalmas Respect, hogy leültél és elmondtad ezeket a gondolatokat.
Számomra nagyott nőttél a szemembe ezzel.
Most a videó végignézése után is ugyanúgy itt ülök és próbálok megfogalmazni dolgokat ide kommentbe, de most "sikeresen" egyik gondolatom szorítja ki a másikat.
Én úgy gondolom, hogy szükséges ilyen mélyebb témákról is beszélgetni.
A CG-s tevékenységed utáni érzelmeid kölcsönösek. Érződik a végeredményen, hogy szívvel-lélekkel fogtok mindig hozzá és ássátok bele magatokat. Mi, nézők, pedig élvezettel és kíváncsisággal nézzük végig, hogy most épp mi izgalmasat, szokatlant sikerült alkotnotok. És szerintem az a pár száz (esetleg ezer) aktív követő (platformtól függetlenül persze) ugyanezen a véleménnyel van.
Számomra nem is kérdés, hogy kihozod-e a maximumot. Sőt, saját véleményem szerint sokszor túl is szárnyalod magad, és ezt nagyon is tisztelem benned.
Az az összefoglalónak szánt egy mondatod nagyon megfogott. Illetve az, hogy nem tudni mikor lesz ennek vége.
Ez az a dolog, amit senki nem tud megmondani. Viszont úgy gondolom, hogy ezt nem egyedül kell végigvinni.
Számomra az, hogy egy olyan baráti közösség tagja lehetek, mint a CultureGeeks életem egyik legjobb döntésének gondolom.
Persze én se akarok nagyon drámai lenni, de kivétel nélkül segített ez a közösség, hogy tudjam "túlélni", mikor padlón voltam, mert két szék közül a földre estem (és ez bármilyen szitura ráhúzható).
Innen is nagyon nagyon köszi, hogy neked sikerült megfogalmazni azt ami szerintem még jópárunkban ugyanúgy benne van/volt, csak nem tudtunk neki szót adni.
Bármilyen akadály legyen az élet későbbi szakaszában, mi, a cápaság tagjai itt leszünk 🦈❤
Komoly és velős gondolatok vannak ebben a 30 éves fejben!
Jó dolog amit gondolsz, én is ilyen vagyok, viszont ezzel nagyon vissza tudnak élni. Én is a jót feltételezem alapból az emberekről, én is azt gondolom hogy minden emberben van jó. De egyszerűen muszáj meghúzni egy határt. Teljesen egyetértek veled Bence. Engem például a hozzám közel állok elvesztése ijeszt meg mostanában így közel 30hoz.. mellé én is úgy érzem, hogy nagyon jó úton vagyok és szeretem amit csinálok, de nem tudom, hogy teljesen kimaxolom..
GG Boldog szülinapot
Isten éltessen! Köszi a depresziv hangulatot valah nehezebb lett a 32 évem XD
Abszolút megértelek/megértünk Bence! Nyilván mindenki életében eljön ez a pont (többször is), és ez így van helyén! :)) Ez pont azért történik velünk, hogy minél inkább kimaxoljuk az életünket a számunkra helyesnek vélt döntésekkel, míg egyszer csak meghalunk. Mert tulajdonképpen tényleg nem arról van szó, hogy “jól ki van-e taposva az a bizonyos út”, hanem hogy SZÁMODRA jól ki van-e taposva. Én speciel rengetegszer gondolkozok azon, hogy az élet valójában inkább a munkáról szóljon és arról hogy letegyél életed során az asztalra valamit, vagy arról hogy élvezd ki, bulizd ki magad, míg életed véget nem ér. Szerintem ez egy baromi izgalmas téma, ebből mindenki mást szűr le. De lehet, hogy igazából az az egész lényege, hogy számodra mi tűnik helyesnek, jónak, vagy mit csinálnál szívesebben. Egy életünk van és szerintem nem éri meg ezen görcsölni! :DD Te is mondtad, hogy: “Jelenleg nagyon boldog életet élek.” Na pont ezaz!!! Ezt kell végsősoron előtérbe helyezni mindig az életben: a boldogságot.
34, túl már néhány rövidebb-hosszabb existential parán. Ez egy elég összetett, sokrétegű dolog amiről nagyon sokféleképpen lehet beszélni és gondolkodni. Nem tudok jelenleg semmi igazán megnyugtatót mondani, csak szerencsét kívánni az útra, jó gondolkodást és kellemes, megélt pillanatokat.
Fel a fejjel! Hamarosan sokkal vidámabb és nyugodtabb leszel. Van még, nyugi! :)
Még minimum ennyi évet neked! 😃
Kitartás! Nem mondom, hogy jobb lesz. Akkor fog még felerősödni, amikor elkezdenek meghalni körülötted a hasonló korabeliek :( most ezt élem épp át
Hát Bence, nem vagyok egy gyakori felszólaló, általában a legtöbb videóst csak "távolról" tekintem meg és csendesen úszom az árral. Szépen megfogalmaztad és elég mély gondolatokat sikerült összeszedned. Érthető mindaz amit elmondtál, nekem még azért van 3 év agyalgatni, ámbár sajna nekem gyerekkoromban is előjöttek hasonló dolgok. Ahogy mondtad is embere válogatja. Minden esetre azért kitartást. Én is úgy voltam vele, hogy hiába a 8 órás meló, hiába van házam, hiába van meg minden, valami mégis hiányzik, hogy nem élek igazán. Pár hónapja fordulatot vett az életem és más irányba kezdtem el terelni a dolgokat, hogy ez a fajta érzés elmúljon és változzon minden. Hosszú és eredményes életet!! :)
Boldog szülinapot! Nem a kor, az életminőség számít 🙃
Én is pont a héten lettem 30. Brutális.
Ajj... Pedig vártam már az új megjelenő üdítőitalt, kár. :c
Tiszta szívemből és őszintén mondom, akkor sem tudnék rád haragudni, ha soha nem adnád vissza az esernyőmet. (De azért add vissza.)
Viccet félretéve, nem ismerem a videó mögötti okokat, így csak körvonalazódott valami a fejemben ami vagy igaz vagy nem. Szerintem igazán nincs okod abban kételkedni, hogy éltél-e igazán. Csak, hogy valami konkrétumot is mondjak, én például irigykedve nézek rátok azért, hogy annyi országba eljuttottatok amennyibe valószínűleg én soha nem is fogok. ❤
Èn is nagyon vak vagyok velem sem törtènt az hogy kirabolták vagy hasonló, de èn a testi èpsègemet is feláldoznám mert ha valaki tudja hogy tèged hiába bánt ès te mègis ellenálsz de úgy hogy te nem bántod azzal megfèlemlíted(nem arra gondolok hogyha esetleg kèssel támadnának rád)
Harminc év az pont jó! Olyan szexi, mer' tripla-X! 💁
Talán értelek. A mai 20-40 közöttiek legnagyobb problémája, ami az őrületig kínozza őket és sokuk számára elviselhetetlen terhet jelent, az az élet könnyűsége és a lehetőségek végtelensége. A jóba pusztulunk bele. Bármit tanulhatunk, bármit dolgozhatunk, bármennyit kereshetünk, több tízmillió nővel ismerkedhetünk a saját kultúrkörünkből. A nőknek három gombnyomás és ezrektől, jobbnál jobb példányoktól kapják a szerelmes leveleket. Sokunk számára megemészthetetlen, hogy nem élünk a lehetőségeinkkel. Az ezrelékével sem. Dehát nem is tudunk, nem tudhatunk. Ameddig pár km-es körzetből kellett nőt választani, sokkal boldogabbak, elégedettebbek voltunk. Többek közt azért tart kihalás felé a fe#ér ember, mert a legjobb társat akarja megtalálni. Ami tök oké is volt pár évezredig, de ma, a százmilliós piacon ez lehetetlenség. De ha te közgazdászként vergődsz Pesten miközben falun szeretnél élni és kertészkedni vagy mondjuk varrni, abba a szituba is belerokkanhatsz, mert tudod, hogy erre a lehetőséged adott, ezért tehetnél, de valami meggátol benne, hogy lépj. Ebbe az ellentmondásba rohadunk bele sokan. A lábunk előtt hever a világ. És ez túl sok.