Üdv Regensburgból! Egy kicsit össze kell, hogy zavarjalak titeket. Amit a historische Wurstküchében lehet kapni, azt manapság úgy hívják, hogy nürnbergi kolbász. A hentesnél ilyen néven kapható mindenhol. Létezik regensburgi kolbász is, ez a Regensburger Knacker. Zsemlében eszik ezt is, viszont ezt savanyú uborkával, tormával, édes mustárral. Tipikusan minden focimeccsen lehet például ezt kapni. A női parkolók közelebb vannak mindenhol a kijárathoz, nagy parkolóházakban, céges parkolókban ez sötétben tud megnyugtató lenni.
@@gaborvizkelety8209 Egy Regensburgi kommentelő a női parkolóhelyekről elmondta,hogy azok azért vannak közel a kijárathoz,mert sötétben a nők számára biztonságosabb és megnyugtatóbb. Jó magam magyar létemre ugyan sosem laktam magyarországon,de párszor jártam ott és rengeteg barátom költözött oda családostul a közelmúltban.Annyi biztos,hogy ilyen megjelölésű parkolóhelyek nincsenek pl.csehországban,ahová viszont én szeretnék költözni,legalább pár évre,csak el innét!
Annyira látszik, hogy normális tartalmat gyártotok! Csak normális emberek szólítanak le titeket 😃 Legalábbis amiket beleteszel a videókba, mindenki olyan kultúráltan és kedvesen szólít le!
Ha jól értem, a sinsheimi Auto und Technikmuseumba mentek. Ha van időtök, érdemes megnézni a speyeri részét is. Két helyen van a museum és nem ugyanazok vannak benne.
18 éve évente kétszer (oda-vissza négyszer) megyek el Regensburg mellett az autopàlyàn. Legközelebb megàllok. Màr régen tervezem, de most elhatàroztam. Köszi!
A közlekedési múzeumnak 2 kiállító területe is van! Az egyik Sinsheim-ben amiről te is beszéltél, a másik pedig Speyer-ben ahol egy 747-es és egy tengeralattjáró is ki van állítva többek között! Érdemes megnézni mind a 2 helyet bár 1 nap szerintem kevés lenne rá. Jó utat nektek!
Szia csaba en voltam parszor Hollandiaba es a kedvenc orszagom, nem nem a kokain miatt, hanem a nagyon hangulatos falvak. Kerlek latogasatok meg parat, iszonyat szepek.
Szuper video :D. Emigy Osztrakoknal JET benzinkutat szeretem, sok helyen jo az üzemanyag ar, es azzal a pici dologgal mindeg lenyügöznek, hogy 2-2.5 euro a kave, es kapsz melle egy ingyen fankot vagy neha Croassant, vagy akar meleg szenvicset is :)
Én kamionnal járok arra. Volt szerencsém és ajánlottam is Sinsheim és Speyer. A két technikai testvér múzeum. Fantasztikus élmény. Benelux pedig teljesen más építészet, fura szép vidék. A végtelen holland síkság, csatornák akatti alagutak...
Luxemburgot is? Ott érdemes letenni a kocsit, és tömegközlekedni, mert az teljesen ingyenes, mondván az adóból fizetik az ott lakók. És ma már az se igaz, hogy a világ legdrágább országai. A magyar árak sajnos felzárkóztak. Angliába mikor jöttök? Jó utat kívánok nektek!
Nem szerencsés elsö lekattanás után tovább nyomatni a naftát a kocsiba, mert az aktívszenes szürö tartálya is megtelhet üzemanyaggal, ami további problémák forrása lehet késöbb.
@@dp5581 ja igen arra felé is rengeteg látni való van... Például egy ismerősöm nem rég volt Izlandon! Az milyen klassz lenne! 😍 Azon kívül hogy gyönyörű az egész sziget' ország ' mesés(én egyébként olasz Fan vagyok vagy csak mediterran térség és Ázsia jöhet szóba, bocsánat mindenkitől) szóval így hogy én nem nagyon rajongók az északi részekhez totál ledobbentem a videókon és képeken amit láttam az ismerősömtől! Zöld mindenfele, vízesések,forró víz, gejzir vagy hogy hijjak nem tudom pontosan 🤔 És Bálnákat is láttak, fotozhattak... 👀Nagyon komoly! De mondjuk egy Ázsiai vagy egy portugál, madeirai kiruccanassal is beérném Csabi Robi Párossal... ✨😉🤩🙏🏻
14:00 ha ez megnyugtat, én voltam itt kb 2014ben és ettem a kóóbászkát bucival, nem volt olyan nagy szám. Na de mire ezt beírtam, látom kaptatok egy adagot végül :D A friss bajor perec vajjal töltve, na AAAZ qwajó :D
Ezt csak úgy ide teszem: A Tu-144 a világ leggyorsabb utasszállító repülőgépe, a Concorde-ot megelőzve a világon az első szuperszonikus utasszállító repülő. A típust az Alekszej Andrejevics Tupoljev vezette, Andrej Nyikolajevics Tupoljevről elnevezett szovjet Tupoljev tervezőiroda fejlesztette ki, és a Voronyezsi Repülőgépgyár gyártotta le. Wikipédia
ja hát a lopott cuccot azért még tervezgetni kellett na, és végül gyorsan előbb kiadták, mint amiről koppintották. amugy hány járatot teljesitett, utasokkal? csak azért kérdezem, mert tulzás valamit utasszállitónak hivni, ami végül kb sose repült.
@@gibik.3536 Nagy volt a zaja, vibrációja. Szóval pont az utasnak nem volt jó az utasszállító. Aztán mi más lett volna belőle, mint Tu-160 szuperszonikus stratégiai nehézbombázó. Ebben a szerepkörben még mindig aktív.
Sziasztok Csabi, Robi Amikor busszal utaztunk Londonba a busz pont itt állt meg mindig Eurolines 10éve. Szoval milyen kicsi a világ mindehol magyarokba botlottatok🤩🤩🤩
😂😂😂😂Brugge: tündérmese, hattyú az elejen mikor hallottam majdnem megfulladtam a nevetéstől😂😂 Kár hogy nem lehet tudni mikor hová mész,elkaptunk volna Csabi😅
Szia Csaba es Robi. Ha Hága tervben van írjatok rám nyugodtan. Scheveningenben lakunk a családommal már 3 éve szinte közvetlenül a tengerpart mellett. Scheveningen Hollandia leghíresebb tengerpartja, illetve Hágában nagyon sok fontos közigazgatási épület található. A helyi kajákkal is képben vagyunk, szívesen ajánlunk. Ingyenes parkolást is tudunk :) Biztonságos és jó utat
Azért az a korlátlan német autópálya elég becsapós ha még nem nagyon járt arra az ember.Regensburg-tól a 3-as autópálya végeláthatlan útfelújításokkal és 80-as táblákkal van tele. Nekünk 2,5 hete egy seggel 15óra volt az Amszterdam-Győr útvonal 4 kisebb megállóval.1157km.
Robi deja vu erzese a spanyol (vagy baszk?) etterem kapcsan johetett amikor meg a konyhara is be tudtatok menni a rendelesrol nem is beszelve 😃 (elvileg minimum par honappal elotte kellett volna asztalt foglalni)
Hazafelé gyertek Sinsheimbe, a európa híres repülő múzeumba. Érdemes megnézni, hatalmas élmény. A női parkolóval szerencsétek volt, mert jobb esetben személyesen oda mennek és szólnak, hogy nem jól parkoltál. Ez igen kellemetlen tud lenni mások elött. 😀Üdv. Miki
0 másodperccel ezelőtt Egyszer ha London felé járatok keresétek meg az ingyenesen látogatható Royal Air Force Museum London t. Kb 500:repülő stb.. Nyugat Londonban a Wembley környékén van.
Hát igen nekem nagyon úgy tűnik, hogy a videóban bemutatott régióban, egyre több magyar fog odamenni Hozzátok, ha majd később is arra felé fogtok járni, mert hát ugye Magyarország előre megy nem hátra, Anglia meg ugye Brexit.
Mi 11 nap mulva utazunk már vagy 5ödszörre, idén 2szorra márciusban Goudában voltunk oktober 14én párom szülinapjára ezt kapja tőlem Roosendalba utazunk😍😍😍😍😍😍😍🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰
ha már Hollandia, inkább troopwaffeln, ( nem biztos, hogy jól írtam) amit ki kell próbàlni. Az eredeti recepttel, almatöltelékkel isteni, ha jól tudom, karácsonyra kèszitik
Még hollandiában is néznek😊😊!! Mit nem adnék hogy én is láthassam élőben amit eddig csak a TH-cam - on. Észak hollandia...Heerenven???? Erre is jöttök?
Azért a majdnem ugyanaz az üzemanyagár annyira nem stimmel. Ugyanúgy ÖMV-nél még a legdrágább helyen is 719.- HUF a prémium 100-as, ti meg 2,38€-ért tankoltatok, ami most 390-el számolva kb. 927.- A te telintankodnál ez több, mint 12.000.- HUF különbség...
Zseniális rész, mint mindig, annyi kiegészítésként, hogy a világ első szuperszonikus utasszállító repülőgépe a szovjet TU-144 volt, 1968. december 31-én szállt fel. A Concorde csak 3 hónappal később szállt fel, vagyis, hogy ki kitől másolt nem teljesen bizonyított 😁
Nem igaz, hogy nincs különbség üzemanyagok között. Majdnem húsz éve minden autómba a Premium üzemanyagot tankolom kizárólag, mindegyiknél próbáltam a normál üzemanyagot is, de kétségtelenül jobb lett a fogyasztás. Azaz több kilométert tudok megtenni ugyanannyi liter üzemanyaggal. Plusz az autó is meghálálja, mert tudtommal ezekben az üzemanyagokban nincs bio adalék, amit bizonyos autokba eleve tilos tankolni. Ilyen az Alfa Stelvio is. Sőt a 2004ben vásárolt Skoda Fabia Kombi 1.4 16V-nél is 98 volt az előírás.
Előbb a Puzsért kéne Budapest élére. Sétálhassunk egy jót akár Budapesten is. Új löket lehetne a Zöldítsük Budapestet kezdeményezésnek is nem mellesleg..
Nagyon várom a Hollandiai részeket, lesz mit zsebre tenni abból az országból. Milyen is az mikor egy vízió valósággá lesz. Pattanjatok bringára, felejtsétek a pöfékelést. ;)
A női parkolóhelyek azért vannak, hogy a nők jobban megvilágított helyen, a bejárathoz/kijárathoz közelebb tudjanak parkolni. A legtöbb helyen a méret sem tér el a sima parkolóhelyektől. Ahol igen ott lehet, hogy mozgáskorlátozott parkolóhelyről lett átfestve vagy azért hogy könyebb legyen babakocsit ki-, berakni. Nem azt kellene nézni, hogy én elutasítom az előítéletet, hogy a nők nem tudnak parkolni, hanem azt hogy ha férfi vagy nem állsz oda és meghagyod a kicsit biztonságosabb fekvésű helyeket a nőknek.
@@66zioka66 az egyenjogúság jog által előírt, azaz a törvények minden emberre egyenlően vonatkoznak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nemek között valóban egyenlő bánásmód van. A női parkolóhelyeket közterületen bárki használhatja, büntetés nem szabható ki, maximum megbámulnak egy csomóan vagy esetleg elmagyarázzák, hogy ne állj oda. Privát parkolóházak esetén, ha például a személyzet észreveszi, hogy férfi parkol oda, a házirendben megszabott pénzbírság és a parkoló jövőbeni használatának tiltása szabható ki. A parkolók nagy részében nem jelentős a női parkolóhelyek száma, ezért nyugodtan lehet keresni másik szabad helyet is. Nem valószínű, hogy az lenne az utolsó szabad hely. Aki idegen országot látogat ott illik betartani az ottani szabályokat. Ha női parkolóhely van, akkor oda ne parkoljon férfi. Igazán nem is kell rajta gondolkozni miért és nem kell belevetíteni személyes gondolatok vagy nézeteket. Az ok: a privát parkolóház házirendje ezt mondja ki. A 90-es években volt több szexuális zaklatással és erőszakkal kapcsolatos ügy amik parkolóházakban történtek és nagy médiavisszhangot kaptak. Valószínűleg nem volt magasabb a parkolóházban elkövetett bűncselekmények aránya mint a sötét utcákon történőké. De amíg az utcákon nem igen tudnak újabb véd intézkedéseket tenni, addig legalább a parkolóházakban megpróbálják.
A magyar üzemanyaggal,sajnos tapasztaltuk ,hogy SOKKAL KEVESEBB KILÓMÉTERT LEHET UTAZNI!!!!!
ปีที่แล้ว +1
Csaba! Szeretem a tartalmakat amiket gyártasz,de! Kérlek ne beszéljétek evés közben, mert az nagyon nem illő, és elrontja az összhatást... Nyilván úgy csináld a videóid ahogy szeretnéd, de kérlek gondold meg... köszönöm!
@@nikolettszontagh4581Irónia. Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és különféle milliárdos emlékezetpolitikai projektek állami felelőse esete a faxszal. Keress rá!
Csaba, a női parkolóval kapcsolatban annyi helyesbítéssel hadd éljek, hogy közel sem azért vannak bizonyos parkolóhelyek nőknek fenntartva, mert a nők esetleg nem tudnának legalább olyan jól parkolni, mint a férfiak. Hanem ezek a helyek közelebb vannak a gyalogos kijárathoz, esetleg jobban megvilágítottak, így a nők nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Szomorú, de alkalmazkodni kell a helyzethez :(
Üdv Regensburgból!
Egy kicsit össze kell, hogy zavarjalak titeket. Amit a historische Wurstküchében lehet kapni, azt manapság úgy hívják, hogy nürnbergi kolbász. A hentesnél ilyen néven kapható mindenhol. Létezik regensburgi kolbász is, ez a Regensburger Knacker. Zsemlében eszik ezt is, viszont ezt savanyú uborkával, tormával, édes mustárral. Tipikusan minden focimeccsen lehet például ezt kapni.
A női parkolók közelebb vannak mindenhol a kijárathoz, nagy parkolóházakban, céges parkolókban ez sötétben tud megnyugtató lenni.
Aha.Szóval a nők nincsenek biztonságban Regensburgban?
Juj de jó, Sinsheim!!!! Ott van kiállítva egy MALÉV festésű Tu-134 is!!!!!
😍👍✈️
De ugye alig mentek ki magyarok? 😃❤️🙋
mind turista volt
@@sandormirko6229 Ja, az a kettő is, aki kiköltözött?
látszik rajtuk milyen szomorúak a hanyatló nyugaton
@@gaborvizkelety8209
Egy Regensburgi kommentelő a női parkolóhelyekről elmondta,hogy azok azért vannak közel a kijárathoz,mert sötétben a nők számára biztonságosabb és megnyugtatóbb.
Jó magam magyar létemre ugyan sosem laktam magyarországon,de párszor jártam ott és rengeteg barátom költözött oda családostul a közelmúltban.Annyi biztos,hogy ilyen megjelölésű parkolóhelyek nincsenek pl.csehországban,ahová viszont én szeretnék költözni,legalább pár évre,csak el innét!
Ott a pont.
🤍🤍 Robi hiányzott már...nagyon vàrom a részeket...és nagyon örülök, hogy azért csak kaptatok "valahonnan" az áhított kolbászból 🙂🙋♀️
Annyira látszik, hogy normális tartalmat gyártotok! Csak normális emberek szólítanak le titeket 😃 Legalábbis amiket beleteszel a videókba, mindenki olyan kultúráltan és kedvesen szólít le!
De jó kis kalandok fognak ránk várni pár napig. Természetesen egy kis történelemmel fűszerezve ahogy Csabától megszoktuk.
A kis utcán, ami a Dunához vezet, 13:48 nél a ház, ahol Oskar Schindler lakott a háború után.
A kőhíd félelmetes látvány, mikor árad a folyó.
Ha jól értem, a sinsheimi Auto und Technikmuseumba mentek. Ha van időtök, érdemes megnézni a speyeri részét is. Két helyen van a museum és nem ugyanazok vannak benne.
De jó, minden reggel új országban “ébredhetek” 🙏🥰😉
A supermarketek nem sokkal drágábbak (bizonyos dolgok még olcsóbbak) mint itthon, felesleges vinni kaját :)
18 éve évente kétszer (oda-vissza négyszer) megyek el Regensburg mellett az autopàlyàn. Legközelebb megàllok. Màr régen tervezem, de most elhatàroztam. Köszi!
A közlekedési múzeumnak 2 kiállító területe is van! Az egyik Sinsheim-ben amiről te is beszéltél, a másik pedig Speyer-ben ahol egy 747-es és egy tengeralattjáró is ki van állítva többek között! Érdemes megnézni mind a 2 helyet bár 1 nap szerintem kevés lenne rá. Jó utat nektek!
Awh, most már muszáááj lesz nekünk is találkozni Veletek a BENZINKÚTON! 🤗🤗🤩
Szia csaba en voltam parszor Hollandiaba es a kedvenc orszagom, nem nem a kokain miatt, hanem a nagyon hangulatos falvak. Kerlek latogasatok meg parat, iszonyat szepek.
Érdeklődve várom ezt az epizódot Hollandiából! Kíváncsi vagyok, mit szeretnétek megmutatni! Jó utat!
Kívánok nagyon jó és szerencsés utat❤
Szuper video :D. Emigy Osztrakoknal JET benzinkutat szeretem, sok helyen jo az üzemanyag ar, es azzal a pici dologgal mindeg lenyügöznek, hogy 2-2.5 euro a kave, es kapsz melle egy ingyen fankot vagy neha Croassant, vagy akar meleg szenvicset is :)
Én kamionnal járok arra. Volt szerencsém és ajánlottam is Sinsheim és Speyer. A két technikai testvér múzeum. Fantasztikus élmény. Benelux pedig teljesen más építészet, fura szép vidék. A végtelen holland síkság, csatornák akatti alagutak...
Az elején vagyok, de hangosan felnevettem, hogy drága országokba innen viszel ennivalót. :) :) :)
Luxemburgot is? Ott érdemes letenni a kocsit, és tömegközlekedni, mert az teljesen ingyenes, mondván az adóból fizetik az ott lakók. És ma már az se igaz, hogy a világ legdrágább országai. A magyar árak sajnos felzárkóztak. Angliába mikor jöttök? Jó utat kívánok nektek!
A fizetés helyett az árak zárkóztak fel :D
@@balizs1 Pontosan. Mondjuk a fizetések emelkedése az árakat is húzná, de sajnos csak az árak emelkedtek, a fizetések meg annyival nem.
Nem szerencsés elsö lekattanás után tovább nyomatni a naftát a kocsiba, mert az aktívszenes szürö tartálya is megtelhet üzemanyaggal, ami további problémák forrása lehet késöbb.
Ahh kihagytátok a Csongrádot :/ az egy magyar gőzhajó ami Regensburgban áll a dunán és múzeumként látogatható :) legközelebb majd lessetek rá!
Varunk benneteket Hollandiában 🎉🎉🎉😊😊😊 ott rengeteg magyar van :)
11:11-nél köszönöm az említést! :)
@Magyarósi Csaba Ha már Sinsheimben lesztek, érdemes megnézni a Technik Museum másik "telephelyét " is , Speyert , ahol egy Buran űrsikló is van,
Robi Deja vu: Original nápolyi pizza jutott eszembe. Igaz az a hely még nyitva volt mikor mentetek, de ott is nagy mákotok volt. 🙂
Túl friss. Arra csak emlékezne 😅
..nagyon klassz lett a vidi 🙌🏻✨🌞dee most már jo lenne egy kis meleg mediterràn vagy azsiai vagy akàrhova Kiruccanàs pls🙏🏻🌞😃🥰üdv 🇦🇹
😅 Pont azon gondokodtam, hogy végre nem mediterrán kirándulás. Meg olyan kihagyott ziccer, hogy nem volt még Ír, Skocia, Skandinávia. Kinek hogy?! 😊
@@dp5581 ja igen arra felé is rengeteg látni való van... Például egy ismerősöm nem rég volt Izlandon! Az milyen klassz lenne! 😍
Azon kívül hogy gyönyörű az egész sziget' ország ' mesés(én egyébként olasz Fan vagyok vagy csak mediterran térség és Ázsia jöhet szóba, bocsánat mindenkitől) szóval így hogy én nem nagyon rajongók az északi részekhez totál ledobbentem a videókon és képeken amit láttam az ismerősömtől!
Zöld mindenfele, vízesések,forró víz, gejzir vagy hogy hijjak nem tudom pontosan 🤔
És Bálnákat is láttak, fotozhattak... 👀Nagyon komoly!
De mondjuk egy Ázsiai vagy egy portugál, madeirai kiruccanassal is beérném Csabi Robi Párossal... ✨😉🤩🙏🏻
19:04 De jó segg. Köszi Robi.
14:00 ha ez megnyugtat, én voltam itt kb 2014ben és ettem a kóóbászkát bucival, nem volt olyan nagy szám. Na de mire ezt beírtam, látom kaptatok egy adagot végül :D
A friss bajor perec vajjal töltve, na AAAZ qwajó :D
Csaba köszi hogy minden reggelem fel dobod!
Ezt csak úgy ide teszem:
A Tu-144 a világ leggyorsabb utasszállító repülőgépe, a Concorde-ot megelőzve a világon az első szuperszonikus utasszállító repülő. A típust az Alekszej Andrejevics Tupoljev vezette, Andrej Nyikolajevics Tupoljevről elnevezett szovjet Tupoljev tervezőiroda fejlesztette ki, és a Voronyezsi Repülőgépgyár gyártotta le. Wikipédia
ja hát a lopott cuccot azért még tervezgetni kellett na, és végül gyorsan előbb kiadták, mint amiről koppintották. amugy hány járatot teljesitett, utasokkal? csak azért kérdezem, mert tulzás valamit utasszállitónak hivni, ami végül kb sose repült.
@@gibik.3536 Nagy volt a zaja, vibrációja. Szóval pont az utasnak nem volt jó az utasszállító. Aztán mi más lett volna belőle, mint Tu-160 szuperszonikus stratégiai nehézbombázó. Ebben a szerepkörben még mindig aktív.
Sziasztok. Tetszenek a videóid , de a közös utjaitokról készültek viszik el a pálmát.
Sziasztok Csabi, Robi Amikor busszal utaztunk Londonba a busz pont itt állt meg mindig Eurolines 10éve. Szoval milyen kicsi a világ mindehol magyarokba botlottatok🤩🤩🤩
Látom sok magyar bátor kalandor ellátogat a hanyatló nyugatra. Látszik rajtuk a honvágy és az elkeseredés...
😂😂😂😂Brugge: tündérmese, hattyú az elejen mikor hallottam majdnem megfulladtam a nevetéstől😂😂
Kár hogy nem lehet tudni mikor hová mész,elkaptunk volna Csabi😅
Ezt pont bejelentettem vagy egy hónapja :)
Hertonghenboch-ot ki ne hagyjátok ha Hollandiában jártok 😊És ott feltétlen próbáljátok ki a helyi süteménynevezetességet a Boche bolt
Veletek harmadszor teszem meg ezt a csodálatos utat 🍀😄👑
Szia Csaba es Robi.
Ha Hága tervben van írjatok rám nyugodtan. Scheveningenben lakunk a családommal már 3 éve szinte közvetlenül a tengerpart mellett. Scheveningen Hollandia leghíresebb tengerpartja, illetve Hágában nagyon sok fontos közigazgatási épület található. A helyi kajákkal is képben vagyunk, szívesen ajánlunk. Ingyenes parkolást is tudunk :)
Biztonságos és jó utat
Szeptember 5-én indultak. Nem?
@@juditv9736 nem tudom. Mi is ezt beszélgettünk h ez mostani út vagy már felvett adás…
@@ZoltanHanisSzerintem felvett.
Fullos lett a Cover kép Csaba! 😉😉
Azért az a korlátlan német autópálya elég becsapós ha még nem nagyon járt arra az ember.Regensburg-tól a 3-as autópálya végeláthatlan útfelújításokkal és 80-as táblákkal van tele.
Nekünk 2,5 hete egy seggel 15óra volt az Amszterdam-Győr útvonal 4 kisebb megállóval.1157km.
Robi deja vu erzese a spanyol (vagy baszk?) etterem kapcsan johetett amikor meg a konyhara is be tudtatok menni a rendelesrol nem is beszelve 😃 (elvileg minimum par honappal elotte kellett volna asztalt foglalni)
Reméllem Goudát meg nézitek...szerintem Hollandia egyik legszebb része
Legjobb benzinkút.
Hazafelé gyertek Sinsheimbe, a európa híres repülő múzeumba. Érdemes megnézni, hatalmas élmény. A női parkolóval szerencsétek volt, mert jobb esetben személyesen oda mennek és szólnak, hogy nem jól parkoltál.
Ez igen kellemetlen tud lenni mások elött. 😀Üdv. Miki
Szerencsés utat kívánunk!!!
Jéé, Robi itt lakik a “sarkon”, legközelebb erre jártok beugorhattok egy kávéra! 😊
sinsheimba mindenképp nézzétek meg a malév tu-134-est!
Szép túra lesz. Jó utat.
0 másodperccel ezelőtt
Egyszer ha London felé járatok keresétek meg az ingyenesen látogatható Royal Air Force Museum London t. Kb 500:repülő stb.. Nyugat Londonban a Wembley környékén van.
Hát igen nekem nagyon úgy tűnik, hogy a videóban bemutatott régióban, egyre több magyar fog odamenni Hozzátok, ha majd később is arra felé fogtok járni, mert hát ugye Magyarország előre megy nem hátra, Anglia meg ugye Brexit.
Szia Csaba egy jó tanács! St.Valentinál tankolj! Autopálya mellett 100 métere van egy ömw benzinkút! Ahol olcsóbb a benzin sokkal!!
Készülhetne a hazautrol is adás
Hollandiában minimum ki kell próbálnotok a füvet és a gombát! Helyi különlegesség, álszentség lenne kihagyni!
Mi 11 nap mulva utazunk már vagy 5ödszörre, idén 2szorra márciusban Goudában voltunk oktober 14én párom szülinapjára ezt kapja tőlem Roosendalba utazunk😍😍😍😍😍😍😍🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰
😅
Én voltam 3 éve és eszembe se jutott kipróbálni.Pedig mindenki ezzel traktált, hogy miért nem próbáltam ki ha ott voltam.
ha már Hollandia, inkább troopwaffeln, ( nem biztos, hogy jól írtam) amit ki kell próbàlni. Az eredeti recepttel, almatöltelékkel isteni, ha jól tudom, karácsonyra kèszitik
Na ezt biztos nézni fogom. Ha a Baltikumot leszámoljuk csak 6 EU ország nem volt meg. Idén lett volna Belgium, Luxemburg de áttoltuk jövőre 😊
Szia Csaba
OMV ahol megàltatok
Ott 2 magyar csaj van altalàba kasszàban
En mindig ott àlok meg kv-ra
Hollandiában tessék enni a Watertuin-ban Naaldwijk város(részben)
Még hollandiában is néznek😊😊!! Mit nem adnék hogy én is láthassam élőben amit eddig csak a TH-cam - on. Észak hollandia...Heerenven???? Erre is jöttök?
Nem vonatoztok? Pedig az tök jó!
Én meg azt hittem, hogy itt spanyolban drága a prémium üzemanyag €2-ért 😅
Ez nagyon szép, brávo.
Ha Amszterdamban kell guide szóljatok :D
Azért a majdnem ugyanaz az üzemanyagár annyira nem stimmel. Ugyanúgy ÖMV-nél még a legdrágább helyen is 719.- HUF a prémium 100-as, ti meg 2,38€-ért tankoltatok, ami most 390-el számolva kb. 927.- A te telintankodnál ez több, mint 12.000.- HUF különbség...
tetszett :)
Zseniális rész, mint mindig, annyi kiegészítésként, hogy a világ első szuperszonikus utasszállító repülőgépe a szovjet TU-144 volt, 1968. december 31-én szállt fel. A Concorde csak 3 hónappal később szállt fel, vagyis, hogy ki kitől másolt nem teljesen bizonyított 😁
Én arra voksolnék, mármint befutóra, amelyiknek nem volt a hobbija a szétesés és a lezuhanás :)
szerintem nem hülyeség , hogy 100-as vagy nem...... Mi sok különbséget veszünk észre, amikor 100-ast tankolunk. Fogyasztásban és teljesítményben is.
Amikor a MOL-nál voltak forgatni, akkor elmondta a mérnök, hogy oktánszámra ugyan az, mint a 98-as, csak az adalék több és másabb a 100-asban.
In Bruges? :D
Nem igaz, hogy nincs különbség üzemanyagok között. Majdnem húsz éve minden autómba a Premium üzemanyagot tankolom kizárólag, mindegyiknél próbáltam a normál üzemanyagot is, de kétségtelenül jobb lett a fogyasztás. Azaz több kilométert tudok megtenni ugyanannyi liter üzemanyaggal. Plusz az autó is meghálálja, mert tudtommal ezekben az üzemanyagokban nincs bio adalék, amit bizonyos autokba eleve tilos tankolni. Ilyen az Alfa Stelvio is. Sőt a 2004ben vásárolt Skoda Fabia Kombi 1.4 16V-nél is 98 volt az előírás.
🔥🔥
Én is gyakran hallgatok Puzsért az autóban. 😉
Múltkor is azt hallgatta😀 kipróbálnám milyen lenne az élet egy olyan magyarországon ahol Magyarósi miniszter a Puzsér-kormányban😀
Előbb a Puzsért kéne Budapest élére. Sétálhassunk egy jót akár Budapesten is. Új löket lehetne a Zöldítsük Budapestet kezdeményezésnek is nem mellesleg..
Nagyon várom a Hollandiai részeket, lesz mit zsebre tenni abból az országból. Milyen is az mikor egy vízió valósággá lesz. Pattanjatok bringára, felejtsétek a pöfékelést. ;)
És még azt mondják Ottawa a világ leg unalmasabb városa 🤭 azért itt még este 9 kor is van élet bőven(kivéve ha nyakig ér a hó 😂)
Csak a kamera csal vagy tènyleg ennyivel világosabbvan este 7 kor?
Na akkor Sinsheimba megálltok :-D Én itt élek a környéken.
Megnézve ✅
Volt szerencsém pár éve egy 14 órás utat végigtolni... Könyörgöm: forgassátok le a hazautat is! :D
Öcsém! Nem tudtok átmenni Ausztrián és Németországon, hogy ne nézőkkel, követőkkel találkozzatok. Be..arok! 😊
A-li-can-te azért feldobta volna az adást. 😅
A női parkolóhelyek azért vannak, hogy a nők jobban megvilágított helyen, a bejárathoz/kijárathoz közelebb tudjanak parkolni. A legtöbb helyen a méret sem tér el a sima parkolóhelyektől. Ahol igen ott lehet, hogy mozgáskorlátozott parkolóhelyről lett átfestve vagy azért hogy könyebb legyen babakocsit ki-, berakni. Nem azt kellene nézni, hogy én elutasítom az előítéletet, hogy a nők nem tudnak parkolni, hanem azt hogy ha férfi vagy nem állsz oda és meghagyod a kicsit biztonságosabb fekvésű helyeket a nőknek.
Ilyenkor hol az egyenjogúság?:) Amúgy tényleg annyira veszélyesen a parkoló házak? Nagyobb ott a bűnözés mint máshol? Van erre valami adat?
@@66zioka66 az egyenjogúság jog által előírt, azaz a törvények minden emberre egyenlően vonatkoznak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nemek között valóban egyenlő bánásmód van. A női parkolóhelyeket közterületen bárki használhatja, büntetés nem szabható ki, maximum megbámulnak egy csomóan vagy esetleg elmagyarázzák, hogy ne állj oda. Privát parkolóházak esetén, ha például a személyzet észreveszi, hogy férfi parkol oda, a házirendben megszabott pénzbírság és a parkoló jövőbeni használatának tiltása szabható ki. A parkolók nagy részében nem jelentős a női parkolóhelyek száma, ezért nyugodtan lehet keresni másik szabad helyet is. Nem valószínű, hogy az lenne az utolsó szabad hely. Aki idegen országot látogat ott illik betartani az ottani szabályokat. Ha női parkolóhely van, akkor oda ne parkoljon férfi. Igazán nem is kell rajta gondolkozni miért és nem kell belevetíteni személyes gondolatok vagy nézeteket. Az ok: a privát parkolóház házirendje ezt mondja ki.
A 90-es években volt több szexuális zaklatással és erőszakkal kapcsolatos ügy amik parkolóházakban történtek és nagy médiavisszhangot kaptak. Valószínűleg nem volt magasabb a parkolóházban elkövetett bűncselekmények aránya mint a sötét utcákon történőké. De amíg az utcákon nem igen tudnak újabb véd intézkedéseket tenni, addig legalább a parkolóházakban megpróbálják.
Ennyire sietettek hogy az autópályán tankoltatok ? Ott 50 centtel általában drágább 😵
10:10, egy kis piros Trabi...
Csaba is ÖMet hallgat 😅😊
Több Magyar lakik már ott mint itthon:) Több rajongóval találkoztatok mint bárhol eddig :)
Ha esetleg utba esik gyertek el Utrecht-be :)
Nem is értem. Már ti sem vagytok a régiek. Együtt utaztok és még sehol egy vihar vagy eső?!?!? Nem ehhez vagyunk szokva :D
Amikor 200-al mentetek, direkt volt kiírva, hogy Nothing else matters, vagy a sors fintora?😂😂
(Gondolom hogy azt hallgattátok😅)
Már megint a csúnya hanyatló nyugat...😅
A magyar üzemanyaggal,sajnos tapasztaltuk ,hogy SOKKAL KEVESEBB KILÓMÉTERT LEHET UTAZNI!!!!!
Csaba! Szeretem a tartalmakat amiket gyártasz,de! Kérlek ne beszéljétek evés közben, mert az nagyon nem illő, és elrontja az összhatást... Nyilván úgy csináld a videóid ahogy szeretnéd, de kérlek gondold meg... köszönöm!
Egesz németország este 8kor bezár😂.
Milyen érzés, hogy ott mindenki fax-al kommunikál? A mindennapokba mennyire szűrődik át, ez a technológiai deficit?
Ezt a faszságot honnan veszed te jó isten 😂😂😂ha valaki mondta neked,az csak ki akart veled cseszni elég rendesen és sikerült is😂😂😂😂😂😂
@@nikolettszontagh4581Irónia. Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és különféle milliárdos emlékezetpolitikai projektek állami felelőse esete a faxszal. Keress rá!
"Hat... azt a németek úgy mondják : szex" 😂
Helyesebben egy Concord és egy Konkordszkij...
Csaba, a női parkolóval kapcsolatban annyi helyesbítéssel hadd éljek, hogy közel sem azért vannak bizonyos parkolóhelyek nőknek fenntartva, mert a nők esetleg nem tudnának legalább olyan jól parkolni, mint a férfiak. Hanem ezek a helyek közelebb vannak a gyalogos kijárathoz, esetleg jobban megvilágítottak, így a nők nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Szomorú, de alkalmazkodni kell a helyzethez :(
Haza felé gyertek be Neckarsulmba a vendégeim vagytok egy sörre a Brauhausban 😁
Online követett vagy autoval ? 😂
Piros lámpás negyedet ki ne hagyjátok😂
Luxembourg hercegség - grand duchy - nem egy ország. 🙂
Attól még ország.
Luxemburg egy unitárius állam, közigazgatásilag Nagyhercegség 🇱🇺