A HERNER FERIKE FATERJA (THE DADDY OF FERIKE HERNER) TRAILER

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 8 ก.ย. 2024
  • Háy János színművéből, a Pinceszínház Börcsök Enikő által rendezett előadása alapján, az ő emlékére, ugyanazzal a szereposztással készült film.
    Irányíthatja-e az ember a sorsát, vagy "úgyis az lesz, ami már megvan előre?" Három közmunkás világmegváltó gondolatokon morfondírozás közben felidéz egy régi történetet gyerekkorukból, a Herner Ferike nevű osztálytársukról, akinek az apja a helyi rendőr volt...
    Valahol Magyarországon egy kis faluban három közmunkás évről-évre ugyanazt az árkot ássa, közben napról-napra ugyanarról beszélgetnek.
    Az egyikük, Béla megtudja, hogy a TV híradó mutatta egy régi osztálytársukat, Herner Ferikét, akinek az apja volt a falu rendőre gyerekkorukban. Béla felidézi, ahogyan annak idején egy kettőjük közötti gyerekes konfliktus hogyan nőtt nagyra, és miközben egyre több részletre emlékszik vissza, kapiskálni kezdi, hogy az emberi sorsok generációról-generációra ismétlődnek, és ugyanannyira állandóak, mint az előttük húzódó, folyton ugyanolyan árok.
    A komikus és időnként fájdalmasan elgondolkoztató történet két idősík bemutatásán keresztül keres válaszokat az egyéntől az egész világig kiterjedő kérdésekre: Isten kezében vagyunk-e, vagy Isten bennünk van és ezáltal magunk alakíthatjuk a sorsunkat?
    Háy János, a népszerű magyar író színművéből készült film.
    Szereplők:
    Kaszás Gergő, Borbiczki Ferenc, Lázár Balázs, Juhász Réka, Buza Tímea, Molnár Csaba, Jánosi Ferenc, Tallián Mariann, Majoros Levente, Klemanovits Milán
    Rendező, forgatókönyvíró: Kovács Gábor Attila
    Készült Háy János színművéből
    Producer: Noveczky Tamás, Fülöp Péter, Pálmai Zoltán
    Executive producer: Sztarenki Pál
    Fényképezte: Csíkszentmihályi Ajnácska
    Látványtervező: Lukács Mihály, Lukács Máté
    Vágó: Kovács Gábor Attila
    Zeneszerző: Hibsch Sándor
    Hangutómunka: Puszta Márk
    Külön köszönet: Soós Péter
    Készült Börcsök Enikő emlékére
    ENG//
    Based on the play by János Háy, directed by Enikő Börcsök in Pinceszínház in her memory with the same cast.
    Somewhere in a small village in Hungary three public workers dig the same ditch year after year for aid, while they talk about the same day after day.
    One of them, Béla learns that the TV news showed a former classmate of them, Frike Herner, whose father was the village’s policeman when they were children.
    Béla recalls how at that time a childish conflict between the two of them grew to a great extent. As he remembers more and more details, begins to realize that human destinies repeat themselves from generation to generation and are just as constant as the always-the-same ditch in front of them.
    Comical and sometimes painfully thought-provoking story through present and past try tofind the answers to questions ranging from the individual tot he entire world: are we in God’s hand, or is God inside us, and can we shape our own destiny?
    The film is based ont he play of the popular Hungarian writer, János Háy.

ความคิดเห็น •