Na kérem szépen ha ez megvalósul akkor majd különösen vicces lesz amikor Magyarországot számonkérik és követelik az EU legnagyobb büntetés megfizetését a migránsok elutasítása miatt. Megkérdezném akkor Ursulát és a többi bírálót hogy akkor most mi a helyzet. A Németeknek lehet, Magyarországnak nem, Amerika már repülőn küldözgeti őket vissza az meg a demokrácia védelmezőjétől abszolút elfogadható??? Megkérdezném most akko mi van a migránsok jogaival kérem szépen???? Ennyire képmutató egy bagázst mint a NATO meg az EU. Szégyellem magam a vezetőik helyett is!!!!!
@ köszönöm kérdésed, a válaszom az hogy az átlagos nyugati médiával elégedett embereknél mindenképpen okosabb. Álláspontom szerint a Magyarországot ért nyugati EU országok vezetésétől kapott kritikák melyek a migránsok kezelésére vonatkoztak állszenté vállnak amikor ugyanazt teszi az aki ilyenért bírál valakit és ezen tekintetben kedves Márk teljesen mindegy hogy azok maradnak vagy sem! Sőt mivel Ön minden bizonnyal sokkal okosabb nálam ezért biztosan tudja hogy meddig számít valami háborús menekültnek, ez pedig ismét lényegtelenné teszi azt hogy marad a migráns vagy sem ellenben hatalmas jelentőséget ad annak hogy egy ország lakossága szabadon rendelkezhessen arról kit kíván a hazájába beengedni és kit nem. Döbbenet hogy mindenki elfelejti hogy ez EU egy gazdasági szövetség és egyébként ezeket a szavakat leírva a legelszomorítóbb hogy a mostani vezetés már jó ideje nemhogy nem végzi ezen munkáját hanem egyenesen rombolja a “munkahelyét” politikai elvekért holott ismétlem ez egy gazdasági szövetség
@@csabavituska8437 általánosan nem vagyok megelégedve a médiával. a magyar közmédia állapota viszont siralmas jelenleg. az Eu valóban egy gazdasági szövetség, de kellenek jogi és politikai irányelvek is, különben felbomlik a gazdasági rend. nem lehet tagállamokra kényszeríten intézkedéseket - és egyáltalán ez a problémakör eléggé újkeletű jelenség - de bizonyos kompromisszumok és irányelvek kényszerűek. egyes vélekedők szerint sosem szabadott volna beengedni az elmaradott kelet európai országokat az euba - nyilván sok év távlatából merül ez is fel, mások szerint ez elkerülhetetlen volt. jelenleg azonban orosz hibrid hadviselés folyik európa ellen, ezt ne felejtsük el!
Azt is megmondta hogy Debrecenbe 40 ezer ázsiai vendégmunkás érkezik folyamatosan. Itt nálunk a Tescoba már nem hallani magyar szót ;) ezt is elintézte a vezérelvtárs..
@@gloriabija2068te ennyire tudatlan vagy, hogy Ázsia is bajban van. Bibliában nem ez van Isten törvénye szerint segíteni kell más országon idéglenesen ha bajban van.
Ígérte az olasz miniszterlnöknő is ezt választások elött,hogy beszünteti a migrációt. Azóta max bezárta a táboraikat. Helyette meg Albániában nyitott. Nem tett az se semmit
Nagy kár, hogy azt sem tudod, hogy ki kicsoda! Az AfD balos párt, nem jobbos. És az sem biztos, hogy szélsőbalos, ahogy jelenleg be vannak állítva, lehet ez az éppen hatalmon levők teóriája is akár, csak hogy ki ne essenek a pixisből. Viszont már későn kapálóznak, nem tudják helyrehozni azt, amit pont ők maguk tettek tönkre!
Egy olyan nép aki 2 világháborút robbantott ki ahol megöltek több millió embert. Egy olyan nép aminek a háború és a gyilkosaág a múltjának alapja, csak ne pofázzon bűnözésről. Legalább van aki megcsinálja helyettük az alja munkákat..
Németország akkor térne jó útra, ha az AfD nyerne.
Ne tudd már,hogy itt mi lenne jó. Szuverenitás..
@@granteddy5910 Mi a jó, a willkommens kultur? Gratulálok hozzá!
👍
Na kérem szépen ha ez megvalósul akkor majd különösen vicces lesz amikor Magyarországot számonkérik és követelik az EU legnagyobb büntetés megfizetését a migránsok elutasítása miatt. Megkérdezném akkor Ursulát és a többi bírálót hogy akkor most mi a helyzet. A Németeknek lehet, Magyarországnak nem, Amerika már repülőn küldözgeti őket vissza az meg a demokrácia védelmezőjétől abszolút elfogadható??? Megkérdezném most akko mi van a migránsok jogaival kérem szépen???? Ennyire képmutató egy bagázst mint a NATO meg az EU. Szégyellem magam a vezetőik helyett is!!!!!
nem vagy túl okos igaz? németországban több millió bevándorló van, akik ott is maradnak. magyarországon szerinted mennyi?
@ köszönöm kérdésed, a válaszom az hogy az átlagos nyugati médiával elégedett embereknél mindenképpen okosabb. Álláspontom szerint a Magyarországot ért nyugati EU országok vezetésétől kapott kritikák melyek a migránsok kezelésére vonatkoztak állszenté vállnak amikor ugyanazt teszi az aki ilyenért bírál valakit és ezen tekintetben kedves Márk teljesen mindegy hogy azok maradnak vagy sem! Sőt mivel Ön minden bizonnyal sokkal okosabb nálam ezért biztosan tudja hogy meddig számít valami háborús menekültnek, ez pedig ismét lényegtelenné teszi azt hogy marad a migráns vagy sem ellenben hatalmas jelentőséget ad annak hogy egy ország lakossága szabadon rendelkezhessen arról kit kíván a hazájába beengedni és kit nem. Döbbenet hogy mindenki elfelejti hogy ez EU egy gazdasági szövetség és egyébként ezeket a szavakat leírva a legelszomorítóbb hogy a mostani vezetés már jó ideje nemhogy nem végzi ezen munkáját hanem egyenesen rombolja a “munkahelyét” politikai elvekért holott ismétlem ez egy gazdasági szövetség
@@csabavituska8437 általánosan nem vagyok megelégedve a médiával. a magyar közmédia állapota viszont siralmas jelenleg. az Eu valóban egy gazdasági szövetség, de kellenek jogi és politikai irányelvek is, különben felbomlik a gazdasági rend. nem lehet tagállamokra kényszeríten intézkedéseket - és egyáltalán ez a problémakör eléggé újkeletű jelenség - de bizonyos kompromisszumok és irányelvek kényszerűek. egyes vélekedők szerint sosem szabadott volna beengedni az elmaradott kelet európai országokat az euba - nyilván sok év távlatából merül ez is fel, mások szerint ez elkerülhetetlen volt. jelenleg azonban orosz hibrid hadviselés folyik európa ellen, ezt ne felejtsük el!
OV-nak igaza lett.😊
Most lehetne mondani hogy Orbán megmondta. De nem fogják soha
Azt is megmondta hogy Debrecenbe 40 ezer ázsiai vendégmunkás érkezik folyamatosan. Itt nálunk a Tescoba már nem hallani magyar szót ;) ezt is elintézte a vezérelvtárs..
Mert felsőbbrendűek
@@BiztosTudniAkarod90de bezzeg a kárpátaljaiakat visszacsapdosta Ukrajnába
mit mondott meg orbán? ő küldte tovább a migránsokat 2015ben.
@@gloriabija2068te ennyire tudatlan vagy, hogy Ázsia is bajban van. Bibliában nem ez van Isten törvénye szerint segíteni kell más országon idéglenesen ha bajban van.
Kicsit el vannak késve.
Ígérte az olasz miniszterlnöknő is ezt választások elött,hogy beszünteti a migrációt. Azóta max bezárta a táboraikat. Helyette meg Albániában nyitott. Nem tett az se semmit
Nèmetorszàg most is tàplàlja a hàborúkat,invâziókat, nèpirtàst,.. ès mer pofàzni migràcióról.. Ez vad!
Ujra nyitni a táborokat
Nagyon helyes! Kérdés, hogy fognak visszatoloncolni több millió migránst?
Szépen megkérik őket. Gehen Sie nach Hause bitte! Bàr szerintem nem lesz 1szer Ű
10 eve beengedtek őket, most visszaküldik. Most ennek mi értelme volt😅
háború elől menekültek. sokan letelepedtek azóta. magyarország küldte tovább őket amúgy...
Most akkor olyan büntetést kap Németország mint mi?
nem.
Áhhhh,jönnek a választások😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
A választás másnapján!
ENGEM NEM ÉRDEKELNEK A NÉMET VÁLASZTÓK😂😂😂
Németország kaput ?!?!
A Cdu most ezt mondja ha meg nyerik akkor meg gyorsan elfejtik mit igértek ez van Magyarországon is
❤❤❤❤
Legyen változás, de a szélsőjobboldal ne jusson hatalomhoz!

🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣