@ejjelimoly azt én is. Meg köszi, amit a Setét Toronyról mondtál. Jöhetne egyszer egy ajánló videó róla 😋 az első részt én se tudtam hova tenni, aztán a negyedik elején abbahagytam az egészet, de mindig is végig akartam olvasni.
Szuper videó volt! Gratulálok a csatornához. Remélem még sok-sok tartalmat láthatunk tőled. ❤ King nekem is az egyik kedvenc szerzőm, de bevallom az Az-ba még nem mertem belekezdeni.
@@Renx9302 Köszönöm szépen, igyekezni fogok 🥰 Én úgy ugrottam bele anno, hogy azt sem tudtam miről szól, csak szimplán ez volt az akkoriban kapható legvastagabb könyve, nekem meg van egy irracionális kötődésem a vastag könyvek iránt 😅
Szia, Viki, de jó, hogy itt vagy! Szintén Stephen King rajongó vagyok, és ahogy látom a mögötted lévő könyvespolcot, nagyon hasonló az ízlésünk. Rögtön fel is iratkoztam, várom a videóidat!
Nagyon természetesen és érdekesen beszélsz a kamerában, mindenképpen feliratkoztam 😊 Várom a sok-sok thriller és horror ajánlót (is), üdv a videósok között 🥳
Gratulálok a csatornádhoz! 🥳 Örülök, hogy itt vagy. Szuper lett és tetszik az, amit módosítottál az intron. Várom a következőt! 🙌 Justin Cronin Szabadulás trilógiáját már egyszer levettem a listámról még évekkel ezelőtt, de így, hogy meséltél róla kíváncsi vagyok, hogy mi lehet a vége 🤔 Setét Torony befejezését én is szerettem, valamikor jó lenne újrázni a könyveket. Én úgy gondolom, hogy másodjára már jobb élményt adna az első rész is, így, hogy ismerjük a teljes sorozatot.
@@PapirPopcorn Köszönöm szépen! 🫶🏽🥹 Én nem olvastam sok disztópikus történetet, lehet azért is tetszett ennyire a Szabadulás, mert nem volt sok összehasonlítási alapom 😅 Az alap sztori ugyan kicsit klisésen indul, viszont utána el tudott menni egy olyan irányba, ami engem meggyőzött 🥺 A Setét Toronynál pedig biztos, hogy az újraolvasásnál teljesen más értelmet nyer az első rész. A sok kaland meg minden mögött, azért mégiscsak az volt a fő kérdés, hogy ugyan mi lehet a Toronyban, és én erre egyáltalán nem számítottam!! 😳 Zseniális 🤌🏽
@@ejjelimoly egyik családtagomnak láttam nyáron a polcán a Szabadulást, kacérkodok a gondolattal, hogy kölcsönkérjem 😀 Setét Toronynál már mindenre gondoltam, hogy mi lesz a Toronyban, de erre nem. Felejthetetlen élmény! 🙌
Szia 🙂 Örvendek hogy ma feldobott téged a TH-cam 😊 Engem Thriller meg Krimi érdekenek, ha még hozol néha ezekből is akkor azt nagy örömmel várom, de romantika meg fantasy nem érdekel, max családregény. Bocs. Anyummal felkaptuk a fejűnket mikor hallottuk hogy van Yorkid, de el is szomorodtunk azon hogy ki fogod vágni, mert szerintem a könyvekhez hozza járnak az álatok is és jó lenne a kutyusodat is látni videókban. Sok sikert 😊
@@Sonia24_ Szia, Igyekszem krimi és thriller műfajban is hozni könyveket, bár tény, hogy most nem ezek teszik ki az olvasmányaim nagy részét 🫣 De azért időről-időre próbálok 1-1 könyv erejéig visszatérni ezekhez a műfajokhoz is 🤗 Mayácska pedig ha csak belecsoszog a videóba, azt valószínűleg nem fogom kivágni, mert az nem akaszt meg a beszédben 🥹 Ellenben ha elkezd ugatni, akkor azt nagyon éles hangon teszi 😅
Gratulálok! Szuper bemutatkozás volt és végre van valaki, aki szereti a krimit és a thrillert! Mindenevő vagyok, de én is főleg krimiket olvasok és kíváncsian várom, hogy miket fogsz ajánlani! További sok sikert kívánok a csatornához! Ment a lájk és a feliratkozás is! 🥰😘
@@dorz5674 Találkoztam már ilyennel nem egyszer, ha valaki nem akarja félbehagyni a könyvet mert érdekli a történet vége, de a “felesleges körítés” már nem, akkor mondjuk csak a párbeszédeket olvassa el 😊
Szia Viki! Gratulálok a csatornádhoz, sok sikert kívánok! 💗🤗
@@shhholvasok Szia Szilvi,
Nagyon szépen köszönöm! 😍🫶🏽
Üdv a klubban! 🎉 az Interjú a vámpírralt én is félbehagytam :D
@@szederbor2676 Akkor ezzel nem vagyok egyedül 😅 Kár érte, mert a filmet viszont szerettem 😏
@ejjelimoly azt én is. Meg köszi, amit a Setét Toronyról mondtál. Jöhetne egyszer egy ajánló videó róla 😋 az első részt én se tudtam hova tenni, aztán a negyedik elején abbahagytam az egészet, de mindig is végig akartam olvasni.
@@szederbor2676 Huhú, azt újraolvasás után merem csak bevállalni 🫣 Egyszer mindenképpen!! 😅
Szuper videó volt! Gratulálok a csatornához. Remélem még sok-sok tartalmat láthatunk tőled. ❤
King nekem is az egyik kedvenc szerzőm, de bevallom az Az-ba még nem mertem belekezdeni.
@@Renx9302 Köszönöm szépen, igyekezni fogok 🥰
Én úgy ugrottam bele anno, hogy azt sem tudtam miről szól, csak szimplán ez volt az akkoriban kapható legvastagabb könyve, nekem meg van egy irracionális kötődésem a vastag könyvek iránt 😅
Szia, Viki, de jó, hogy itt vagy! Szintén Stephen King rajongó vagyok, és ahogy látom a mögötted lévő könyvespolcot, nagyon hasonló az ízlésünk. Rögtön fel is iratkoztam, várom a videóidat!
@@leebradley8034 De jó, köszönöm szépen! 🥰
Nagyon természetesen és érdekesen beszélsz a kamerában, mindenképpen feliratkoztam 😊 Várom a sok-sok thriller és horror ajánlót (is), üdv a videósok között 🥳
@@JustABookishSoul Köszönöm, nagyon kedves vagy 🥰
Szia!
Üdv a booktube-on, már fel is iratkoztam😊
Én is szintén:)
@@kingabooksofeverything Szia,
Nagyon szépen köszönöm 🥹🫶🏽
Gratulálok a csatornádhoz! 🥳
Örülök, hogy itt vagy.
Szuper lett és tetszik az, amit módosítottál az intron.
Várom a következőt! 🙌
Justin Cronin Szabadulás trilógiáját már egyszer levettem a listámról még évekkel ezelőtt, de így, hogy meséltél róla kíváncsi vagyok, hogy mi lehet a vége 🤔
Setét Torony befejezését én is szerettem, valamikor jó lenne újrázni a könyveket. Én úgy gondolom, hogy másodjára már jobb élményt adna az első rész is, így, hogy ismerjük a teljes sorozatot.
@@PapirPopcorn Köszönöm szépen! 🫶🏽🥹
Én nem olvastam sok disztópikus történetet, lehet azért is tetszett ennyire a Szabadulás, mert nem volt sok összehasonlítási alapom 😅 Az alap sztori ugyan kicsit klisésen indul, viszont utána el tudott menni egy olyan irányba, ami engem meggyőzött 🥺
A Setét Toronynál pedig biztos, hogy az újraolvasásnál teljesen más értelmet nyer az első rész. A sok kaland meg minden mögött, azért mégiscsak az volt a fő kérdés, hogy ugyan mi lehet a Toronyban, és én erre egyáltalán nem számítottam!! 😳 Zseniális 🤌🏽
@@ejjelimoly egyik családtagomnak láttam nyáron a polcán a Szabadulást, kacérkodok a gondolattal, hogy kölcsönkérjem 😀
Setét Toronynál már mindenre gondoltam, hogy mi lesz a Toronyban, de erre nem. Felejthetetlen élmény! 🙌
Gratulálok a csatornádhoz, szuper videó lett😊🎉
@@pillango8084 Köszönöm szépen! 🥰
Szia 🙂
Örvendek hogy ma feldobott téged a TH-cam 😊 Engem Thriller meg Krimi érdekenek, ha még hozol néha ezekből is akkor azt nagy örömmel várom, de romantika meg fantasy nem érdekel, max családregény. Bocs.
Anyummal felkaptuk a fejűnket mikor hallottuk hogy van Yorkid, de el is szomorodtunk azon hogy ki fogod vágni, mert szerintem a könyvekhez hozza járnak az álatok is és jó lenne a kutyusodat is látni videókban.
Sok sikert 😊
@@Sonia24_ Szia,
Igyekszem krimi és thriller műfajban is hozni könyveket, bár tény, hogy most nem ezek teszik ki az olvasmányaim nagy részét 🫣 De azért időről-időre próbálok 1-1 könyv erejéig visszatérni ezekhez a műfajokhoz is 🤗
Mayácska pedig ha csak belecsoszog a videóba, azt valószínűleg nem fogom kivágni, mert az nem akaszt meg a beszédben 🥹 Ellenben ha elkezd ugatni, akkor azt nagyon éles hangon teszi 😅
Üdv a booktube-on! 🎉 Sok sikert kívánok a csatornádhoz! 😊
@@konyvelem Köszönöm szépen! 🥹🫶🏽
Gratulálok! Szuper bemutatkozás volt és végre van valaki, aki szereti a krimit és a thrillert! Mindenevő vagyok, de én is főleg krimiket olvasok és kíváncsian várom, hogy miket fogsz ajánlani! További sok sikert kívánok a csatornához! Ment a lájk és a feliratkozás is! 🥰😘
@@reka1986 Köszönöm szépen!! 🥰
Gratulálok! Nagyon jó lett, büszke vagyok rád!🥰😍❤
@@TamásnéGábriel Köszönöm Anyukám! 😍🥰❤️🔥 Nem számítottam rád itt a komment szekcióban 😃
Jöttem feliratkozni, bátorító lájkot is nyomtam, és nahát, nézzenek oda, hogy éppen Corruptot olvasol
Jajj köszönöm, nagyon kedves vagy 🥹🥰
Igen, ez most tök véletlenül éppen így jött ki, és DIREKT lassan haladok vele, annyira tetszik 🤌🏽
@@ejjelimoly Ennek nagyon örülök, írj majd rám, ha akarnál róla beszélni, biztos lesznek benne olyan fordulatok
🎉 ❤
megis ki az aki oldalt ugrik konyvben ezt nem is ertem
@@dorz5674 Találkoztam már ilyennel nem egyszer, ha valaki nem akarja félbehagyni a könyvet mert érdekli a történet vége, de a “felesleges körítés” már nem, akkor mondjuk csak a párbeszédeket olvassa el 😊
@ejjelimoly dehat igy mi lesz a gyonyoruen tulírt tajleirasokkal 😂