Kedves András atya Maja néni vagyok végtelen örömmel és hálával teljesen véletlenül vettem észre a mi papunk ról szóló műsort igen ilyennek képzeltem el A kis tájékoztatások alapján András atyát megnézhettem A templomot nagyon szép az orgona hangját sajnos keveset hallhattam belőle nagyon kellemes így meg hallhattam hogyan választotta a papi hivatását nagyon örülök hogy egészségesnek és vidámnak láthattam kívánok jó egészséget soraimat mikrofon segítségével írom az életem úgy érzem pozitívabb lett A türelem és az ima eredménye megtaláltam lelki vezetőmet köszönöm a biztatást amikor utoljára beszélhettem önnel segítségével béke költözött szívembe lelkembe csak ismételni tudom magamat Hogy milyen öröm volt A véletlenül láthatott rövid film mely részemre bőséges volt ahhoz hogy élőben megismerhettem dicsértessék az úr Jézus Krisztus
ปีที่แล้ว
Kedves András atya ❤-ből gratulálok, a Beának pedig hálásan köszönöm. 🙏😊

András atya, Bea, gratula , óriási gratula!
Köszönjük András atya! Ön a legjobb!!!😊🎉🎉🎉🎉
András Atya! Gratulálunk a videókhoz.Hiteles papi élet sugárzik belőle.Hála Istennek, hogy ismerünk Téged.❤❤
Kr és J
András atya is a "fideszre" szokott szavazni és felvette a másfél millió Ft. Judáspénzt is?