Amikor megismertem Filo zenéit, akkor pont ismerkedtünk/találkozgattam valakivel. A klippben szereplő hév vonalán szereztünk pár szép emléket, élményt. Egyik éjjel hajnali 2 körül lefotózott engem, amikor nem vettem észre. Valójában azért fotózott, mert pont azon a betonon ültem, amire egy hatalmas szív fel volt festve. Akkor megállt egy bringás és odaszólt, azt mondta, hogy azt a szivet ő festette fel régen. Furcsa este volt. Nem igazán fogadom be a romantikus dolgokat elég elutasító is vagyok, akkor este ez máshogy történt bennem. Rá pár hónapra kiderült, hogy hiba volt, ugyanis kisgyerek módján instagramon írogatott mindenkinek és ennek annak csapta a szelet. Mindezt úgy, hogy ő féltékenykedett rám, minden miatt. Az egész történet 5 hónapos időszak volt. Amint lebukott elkezdett hívogatni, de azonnal megszakítottam vele minden kapcsolatot. Utólag belegondolva még azt is kinézem belőle, hogy ameddig elsétált tőlem, addig lefizette a bringást, hogy mondja ezt és szórakozott. Ha pedig nem így volt, akkor óriási gyökérnek és gyereknek kell lenni ahhoz, hogy így elb@sszon valaki egy értékes embert és szép pillanatokat maga mellett. Mint kiderült (korábban sok más embert tolt el). Én viszont nyertem ezzel. Mert ő általa ismertem meg Filo zenéit, egyedül ennek az egynek örülök. A Hajnalok a gangon volt a közös zenénk. Az eset után próbált manipulálni, és facebook sztoriba Filo zenéivel megosztogatta azokat a hév melletti, dunaparti fotókat, amiket még együtt fotóztunk. Ezzel próbált visszaszerezni (wtf). Kisgyerek. Később pedig látta, hogy az exbarátom autója parkolgat nálam. Ezt követően elkezdett kitörölni minden social media oldalról, tehát még ő volt felháborodva, akinek az egoja sérült. Csak azért írtam le, mert érdekes belegondolni, hogy egyetlen előadó és zene mögött mennyi történet van. Örülök, hogy megismerhettem a zenéid. Még ha ilyen úton is. Én is zongorázok 20 éve, bár hobbi szinten. Így vannak zenék, amiket méginkább magaménak érzek.
Úristen mennyire vártam már! ❤
Filo egyre komolyabbak a muzsikáid!!! ✌️❤️🔥
“Még mindig ugyanott vagyok ahol hagytál..” ❤
2025 első legjobb zenéje 🤩❤️
Valahol ő is vár rám vagy csak bolyong egymagában
Hogy egymásra találjunk ebben a kurva világban ❤️🩹
Előbb utóbb mindenki megtalálja❤ addig kell a tapasztalat és önismeret! 😊
Minden egyes zenéje rohadt jó ennek a srácnak
Mióta kijött, figyelem: nagyon jó a dinamikája ennek a dalnak. Szerintem megérdemelne egy sokkal nagyobb megtekintésszámot.
Végre alig vártuk szeretem dalaid filo nagyott szól ❤❤❤❤
El sem hiszem! VÉGRE! ❤🎉😢 örömömben még el is sírtam magam! 😅❤🎉
Amikor megismertem Filo zenéit, akkor pont ismerkedtünk/találkozgattam valakivel. A klippben szereplő hév vonalán szereztünk pár szép emléket, élményt. Egyik éjjel hajnali 2 körül lefotózott engem, amikor nem vettem észre. Valójában azért fotózott, mert pont azon a betonon ültem, amire egy hatalmas szív fel volt festve. Akkor megállt egy bringás és odaszólt, azt mondta, hogy azt a szivet ő festette fel régen. Furcsa este volt. Nem igazán fogadom be a romantikus dolgokat elég elutasító is vagyok, akkor este ez máshogy történt bennem. Rá pár hónapra kiderült, hogy hiba volt, ugyanis kisgyerek módján instagramon írogatott mindenkinek és ennek annak csapta a szelet. Mindezt úgy, hogy ő féltékenykedett rám, minden miatt. Az egész történet 5 hónapos időszak volt. Amint lebukott elkezdett hívogatni, de azonnal megszakítottam vele minden kapcsolatot. Utólag belegondolva még azt is kinézem belőle, hogy ameddig elsétált tőlem, addig lefizette a bringást, hogy mondja ezt és szórakozott. Ha pedig nem így volt, akkor óriási gyökérnek és gyereknek kell lenni ahhoz, hogy így elb@sszon valaki egy értékes embert és szép pillanatokat maga mellett. Mint kiderült (korábban sok más embert tolt el). Én viszont nyertem ezzel. Mert ő általa ismertem meg Filo zenéit, egyedül ennek az egynek örülök. A Hajnalok a gangon volt a közös zenénk. Az eset után próbált manipulálni, és facebook sztoriba Filo zenéivel megosztogatta azokat a hév melletti, dunaparti fotókat, amiket még együtt fotóztunk. Ezzel próbált visszaszerezni (wtf). Kisgyerek. Később pedig látta, hogy az exbarátom autója parkolgat nálam. Ezt követően elkezdett kitörölni minden social media oldalról, tehát még ő volt felháborodva, akinek az egoja sérült.
Csak azért írtam le, mert érdekes belegondolni, hogy egyetlen előadó és zene mögött mennyi történet van. Örülök, hogy megismerhettem a zenéid. Még ha ilyen úton is. Én is zongorázok 20 éve, bár hobbi szinten. Így vannak zenék, amiket méginkább magaménak érzek.
Imadom, tökéletes 💗😍
Nagyon vártam!❤❤Én csak boldog akarok lenni!💖💖💖🎉🎉még el sírom magam rajt😢Dalban az igazság! Super❤❤❤❤😊😊😊
Nagyooon vártam ❤❤❤
Dik a Békásmegyer❤🙈
Dsp után Filo aki békási.
Masik klipp meg romai feluljaro😀
Algoritmust segítő komment, végre új zene ❤
Hatalmas feeling! ❤
Nagyon vártam❤
Nagyon beindultal testvér na végre ezt vártam már mióta ❤❤😎🫵🤝
Imádom❤❤❤
Òriàsi lett !!!🎉Imàdom ❤
Úristen de imádom ❤❤
❤❤❤ gyönyörű
Wow, libabor 🔥
Ez költészet, művészet, lélek!
Szuper lett!❤❤❤
VÉGRE ❤😊
Na végre😊❤❤❤
Nagyon jó lett ❤❤❤❤❤
Végre❤❤❤
Huh ez erős lett 🔥🙏
Yeess🥳 annyira vártam már🥹😍
De vártam már hogy meg jelenjen ez a szám 🎉
ÉS EZZEL BoLDOGGÁ IS TETTÉL!!!!! ❤❤
Nagyon jo én is vártam❤
BEKASMEGYER😍
Imádom ❤❤❤😢😢😢🖤🖤🖤🥀🕊️🥀❤️❤️❤️
Ismét profi munka 🔥 RESPECT 😎
❤❤
Nagyon jó az irány csak így tovább!🙂💣💣💣
Waaaaa❤❤❤
Omg😮
Ezt most annyira àtérzem 😢
A drop hianyzik ami a tiktokon volt 😢 de amugy nagyon jo lett. 😊
Ezazzz
Kivártam🎉🎉🎉 🫶
Wow
🎶🎵❤️👌
🖤💚🖤
Tedd a dolgod algoritmus
Azahriah+ Desh, Majka , Filo; top 3-ba (top 4) vagy nálam. ❤ ❤❤
Ez betalált
ilyen nincs , hogy lehet így megfogalmazni ?
Jó pihenést annak, aki írta Tiktokon, hogy addig nem alszik amíg ki nem jön!! 😁
Kifogyott a film a kamerából!?
Vizualitásról hallottál már. Mielőtt beszolsz te nagyon okos előtte nézz utána a dolgoknak 😁🖕
Remekmű
Ez Bekason van nem?
Dede
❤️🩹❤️
😢💔❤️🩹
🫶🫶🫶
I was eagerly anticipating it.
❤️
🫶