Pepenél azért jó lett volna megemlíteni, ha már felkerült (amivel nem értek egyet) hogy amellett hogy nem beszél angolul, nem volt előszezonja és 3 edző alatt játszott egy idény alatt. Mindezek ellenére érkezése óta a csapatban neki van a legtöbb g/a-ja Aubameyang után, nyert egy FA Kupát amiből eléggé kivette a részét, illetve nem is játszott folyamatosan, néha kezdőként, néha csereként lépett pályára. 😉
Igen! Én még azért nem mondtam le róla. Tekintve amiket te is említettél, meg hogy jelenleg mennyire nem megy a játék nem csoda hogy nem brillírozik. De talán ha a körülmények javulnak neki ks beindul a szekér. Azér még fiatal a csávó.
@Erik Komjáti Most itt nem erről van szó, Luka Jovic sehogy sem jó, ha kezd ha nem, akkor is rossz, konkrétan jobbal nem is tud lőni, és pluszba még ott van Benzema.
FL1X ? Hogy jön ide az én butaságom? Tavaly Maguire volt az oka annak hogy ilyen kevést gólt kaptunk, még úgy is, hogy de gea finoman szólva sem volt a toppon. De gondolom te csak a hibáiról készült összeállításokat láttad, abból nem hiszem hogy hiteles véleményt lehet formálni.
Azért Griezmann még így is a Barca egyik legfontosabb embere... Igaz hogy nem rugdossa úgy a gólokat mint az Atletiben, de kétszer annyi gólpasszt ad, és a csapatjatekban is nagy szerepet vállal.
@@benceolah5618 leszarom hogy mi van a Barcanal igenis nézek Barcelona meccseket mivel real fan vagyok igy örülök is ennek de a Barcelona nem kéne 8dik legyen akármilyen csapat legyen rendelkezésére
Az a baj hogy ezeket a srácokat túl hamar leigazolják... Ha volt egy jó szezon mögöttük akkor már azt hiszik top játékosok.. Várni kellene velük nem egyből top csapatoknak leigazolni őket és klasszis teljesítményt várni tőlük.
Kepa....emlékszem anno 17-ben a Real-Bilbao meccsre ahol az akkori Kommentátor Farkas Norbert ténykényt közölte h ez a fiatalember a La Liga legjobb kapusa és előszerződése van a Real Madriddal. Annyira megtetszett hogy még FIFA-ban is megvettem a sracot es akkor meg 93-as Potencial volt benne. Sajnalom ami lett vele szerintem nem rossz kapus csak a vilagat nem tudja szegeny
Farkas Norbert bazzeg... Még akkor is fehér balettezett mikor hárommal égett a Real a Barca ellen... Ilyen részrehajló kommentálást nem hallottam még. 😅
Keita listán való szereplésével nem értek egyet, bár valahol jogos. Hiszen keita az első év után tökéletesen illett a rendszerbe, és a leicester elleni meccsen is fantasztikus volt. Egyszerűen a sérülések nagyon hátráltatják, és nem érte meg érte a 60 millió. De azért tudnék nála rosszabb vételeket. (Benteke, sanchez pl)
Nekem nagyon tetszett ez a videó (mint az összes), de én ide soroltam volna Courtois-t is. Nem lehet azt mondani hogy nem jó kapus. Mert aki a Reál Madridban véd az lehet hogy tud egyet s mást, de vannak olyan döntései amit a szurkoló (én is) a fejét fogja és nem érti, hogy mi volt az elképzelés. Mint múlt hétvégén a büntetőnél.
Én nem arról beszélek, hogy nem védte ki, hanem arról mogy nem kellett volna buktatni a 16-ososn belül mert már eleve kifelé tolta a labdát a játékos. Vissza is huzhatta volna a kezét. Megnézted hetvégén a Reál meccset?
Dembelé és Coutinho is kezd idén magára találni. Dembelét nem írnám ide, mert Dembelé még lehet valaki a Barcában. Szerintem Griezmann helyett vagy Neymart kellett volna venni, vagy megtartani azt a pénzt.
Alexis Sanchez a fizetése miatt felfért volna ide😅
3:49 nagy levego
🤣🤣🤣
Inkább 3:50 vagy 3:51
Xd
Pepenél azért jó lett volna megemlíteni, ha már felkerült (amivel nem értek egyet) hogy amellett hogy nem beszél angolul, nem volt előszezonja és 3 edző alatt játszott egy idény alatt. Mindezek ellenére érkezése óta a csapatban neki van a legtöbb g/a-ja Aubameyang után, nyert egy FA Kupát amiből eléggé kivette a részét, illetve nem is játszott folyamatosan, néha kezdőként, néha csereként lépett pályára. 😉
Igen! Én még azért nem mondtam le róla. Tekintve amiket te is említettél, meg hogy jelenleg mennyire nem megy a játék nem csoda hogy nem brillírozik. De talán ha a körülmények javulnak neki ks beindul a szekér. Azér még fiatal a csávó.
keita azért nem volt olyan rossz igazolás csak a 60 millió ért kicsit sok volt
Ugyanezt akartam írni
Igen.
igen az ára egy kicsit sok de azért tudd ő ha akar meg még viszonylag fiatal is!!
Korrekt, összeszedett videó. Kifejezetten tetszik, hogy semmin nem szépítve mondjátok el az igazságot.
A Liverpool 2019 ben nyert BLt nem?
igen akkor nyert
Igen de azért mondja úgy H 2018 mert a 2018/19es szezonba volt
Én Luka Jovicot is idesorolnám, mert harmat gyenge, de a legtöbbel én is egyetértek! :)
Hát igen, jobban megkéne gondolni a realnak hogy kit igazolnak le
@Erik Komjáti Most itt nem erről van szó, Luka Jovic sehogy sem jó, ha kezd ha nem, akkor is rossz, konkrétan jobbal nem is tud lőni, és pluszba még ott van Benzema.
Csak úgy mint a szezon elején, úgy most is a videó elején is reménykedtem abban, hogy a Barca legalább a dobogót eléri.
Csalódnom kellett😢🙃😄
60 millas Jovic ??
Hazardért 160 milliót fizettek egyébként a bónuszokkal együtt, nem pedig 115-öt. (Transfermarkt)
ez max az elmúlt 5 év igazolásai. Seva, Torres, Carroll, Keane, Owen csak akik hirtelen eszembe jutnak.
Maguire tavaly a liga egyik legjobb védője volt, stabilizálta a védelmet, vannak hibái, de kell még idő neki
.....
Ugye kappa?, mond azt, hogy kappa. Nem akarom elhinni, hogy ennyire buta valaki...
FL1X ? Hogy jön ide az én butaságom? Tavaly Maguire volt az oka annak hogy ilyen kevést gólt kaptunk, még úgy is, hogy de gea finoman szólva sem volt a toppon. De gondolom te csak a hibáiról készült összeállításokat láttad, abból nem hiszem hogy hiteles véleményt lehet formálni.
Harry Maguire továbbra is eléggé rossz szerintem…
@@vicePVic nélküle esélyünk nincs, a csapat egyik legfontosabb játékosa
2019ben nyert BL-t a Pool
Új a mikrofon? :)
Maguire 10p-t nem ér az alapján amit eddig teljesített, nemhogy 80 millat.
Mendy hova lett
De Ligt mit keres itt?xd nézel juve meccset?
Igazad van ezt nem gondolták át teljesen..statisztikát nem ártott volna nézni, meg juve meccseket.
bűn rossz, nem kell a csapatba... Forza Juve!♥
@@rpalacsinta380 egy igazi juve fan :)
@@gerrardsteven2135
🤣🤣🤣🤣
@@rpalacsinta380 te aztán sok Juve meccset nézhetsz😅
Szerintem De ligt se flop
csinaltok egy foci hirek videot ahol bejelentitek hogy meghalt maradon?
r.i.p
A
Luka Jovic is felfért volna a listára
@nessaj
ő a legnagyobb floop
Coutinho t ne soroljátok ide mert azért kezdett rosszul mert vakverde rossz posztra rakta, ebben az idényben kiválóan teljesít.
igaz
@@benedekkinyo3180 nyilván a tiki taka tv nem nézi mindig a barca mecset
@@peterrajmuller3900 hát ja, nem valoszinu
de azert mondhatta volna, hogy a bayernen kivul most is jo
igen ő egy kurva jó játékos csak szar csapatban ő sem tudd mit pródukálni egy fecske nem csinál nyarat!!!!
@@gerrardsteven2135 nem szar csapat a Barcelona csak azért ilyen mert Bartomeu tönkretette a fél klubot
0:49_nél nem 2018ban, hanem 2019ben*
Ide felkerülhetne Anthony(Man U, 95), Sancho(Man U, 85), Lukaku(Chelsea, 113), Jović(Real Madrid, 60), Martial(Man U, 60)
Maguireek helyett kene cserelnie De Light el.vagy sztem fel se kerulne de egyebkent jo lett
Jöhetne második rész is szerintem lenne rá igény
Benjamin Mendy-Manchester City
Nálam Hazard az első.
Mendy vészmegoldás?
Hát igen, sok túlárazott játékos, valakinek biztosan megérte így is ;)
De ligtet szerintem gondold át ;)
Szerintem Kepa a világ legjobb kapusa.
🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Az egy FOS
Szerintem nem lett flop Keita
de jó se még hogy kurvára megérteeeeeee
Alexis Sánchez? 😃
Nessaj után szabadon?
Maguire jó futballista? Na azért,ez eléggé erős kijelentés volt és ráadásul nála jóval jobb játékosokat leszólni azért eléggé orbitális nagy hiba!
Azért Griezmann még így is a Barca egyik legfontosabb embere... Igaz hogy nem rugdossa úgy a gólokat mint az Atletiben, de kétszer annyi gólpasszt ad, és a csapatjatekban is nagy szerepet vállal.
Légyszi nézzetek rá a csatornámra: P Star Films (legós animációs)
30 reklámmal ez így nézhetetlen!!!
De Ligt flop????????
Te nézel Juve meccseket egyáltalán?
Nem ért meg annyi pénzt és az előző szezonba pocsék volt, te értesz a focihoz egyáltalán?
De Ligt azert meglepett h felkerult erre a listara
kajak felhuztam a szemoldokom es szerintem tobben is
R.I.P. Maradona
2018 helyett 2019 Ben nyert a Liverpool
Coutinho?
O nem balszarny, o tamadokozeppalyas. Koeman rendszereben remekul jatszik
Hat egy 8dik helyen lévő csapatban tényleg jól
@@kbwin1836 latszik hogy nem nezel Barca meccset🤷♂️
Ez egy uj csapat szinte, uj taktikaval. Egy generaciovaltas, persze hogy buknak pontokat.
@@benceolah5618 leszarom hogy mi van a Barcanal igenis nézek Barcelona meccseket mivel real fan vagyok igy örülök is ennek de a Barcelona nem kéne 8dik legyen akármilyen csapat legyen rendelkezésére
@@kbwin1836 akkor csak nézed nem nem érted mi történik a pályán
@@benceolah5618 azt tényleg nem értem mert már úgy 15 éve nem volt ilyen szar a barca
Szerintem Luka Jovicnak is rajta kene hogy legyen a listán
Harry Maguire egy meme. top 5 a pali ezen a listán
De Ligtet nem értem
Nem értem hogy lehet flop kepa
Az a baj hogy ezeket a srácokat túl hamar leigazolják...
Ha volt egy jó szezon mögöttük akkor már azt hiszik top játékosok..
Várni kellene velük nem egyből top csapatoknak leigazolni őket és klasszis teljesítményt várni tőlük.
kepával nem nagyon értek egyet... Szerintem attól még ő egy nagyon jó kapus.
keepaaa??
@@samuelszilagyi7503 Igeeeeen kellene adni neki egy második esélyt és biztos tanulna a hibáiból
@@zoltanegey9833 hmm van benne valami..
Kepa azért egy elég jó kapus idén meg tavaj
Kepa....emlékszem anno 17-ben a Real-Bilbao meccsre ahol az akkori Kommentátor Farkas Norbert ténykényt közölte h ez a fiatalember a La Liga legjobb kapusa és előszerződése van a Real Madriddal. Annyira megtetszett hogy még FIFA-ban is megvettem a sracot es akkor meg 93-as Potencial volt benne. Sajnalom ami lett vele szerintem nem rossz kapus csak a vilagat nem tudja szegeny
Ha követed Kepát volt 1 csunya szakitása, fére kefélt az aszony ez azér rá teszi az emberre a bélyeget.
Farkas Norbert bazzeg... Még akkor is fehér balettezett mikor hárommal égett a Real a Barca ellen... Ilyen részrehajló kommentálást nem hallottam még. 😅
Maguire Miért CSK??
Pogba azért elférne ezen a listán. Az árát ő sem érte meg az MU-nál...
így igaz még csak az volt a nagy bukó a munak!!!!!!
Én eddig birtam ezt a csatornát !!!de UNDORITO HOGY ENYI REKLÁMOT BE RAKTOK
Nekem csak egyet dobott be
Nagy részben nem tehetnek róla. És mi a bajotok egy két reklámmal?
@@szilagyisamu nekem semmi
@Bobi Bobi Nézd már meg azt a csíkot jobban, egyetlen egy SÁRGA csík sincsen rajta...
TH-cam Premium💁😉😏
Griezmann? Búzadara ember?
De light-el semmi baj, eggyetlen egy gondja az hogy az ő stílusa, játéka nagyon nem passzol a Seria A-hoz
Akkor gondolom nem láttál Juve meccsett az utóbbi időben... Tökéletesen játszik, semmi gond nincs vele.
Zubkov se érte meg a Fradinak!
😂🤣
@@hannaoszlanczi4357 Mi a vicces? Most tényleg nem kezdi jól a szezont!
@@sasadav_official attól függetlenül ez nem olyan hú de nagy flopp
@@hannaoszlanczi4357 Azt én se mondtam!
Keita listán való szereplésével nem értek egyet, bár valahol jogos. Hiszen keita az első év után tökéletesen illett a rendszerbe, és a leicester elleni meccsen is fantasztikus volt. Egyszerűen a sérülések nagyon hátráltatják, és nem érte meg érte a 60 millió. De azért tudnék nála rosszabb vételeket. (Benteke, sanchez pl)
hazard mar 3 golnal jar
2 év alatt összejött😂😂😂
Azt a mindenségit. Simán megér 115 millát
Elromlott a mikrofon :)
ezt én is észre vettem mint ha barlangból visszhangózna az egész!!!!!!!!
Pogba inkább idesorolható, mint Keita
da
1:30 És tudta bazdmeg
Girud
Pépé nem is volt tulfizetve
Sztem nem rossz Maguire.
Eddig nekem De Jong is alibi játékosnak tűnik! Annyira nagyon sokat nem tesz hozzá a Barcához!
Szerintem se... De lehet azért gondolom ezt mert nem nezek sok barca meccset
Simán a barca legjobbja
@@Matolcsibenedek Mond egy meccset ahol a legjobb játékosnak választották!
@@gyeressyzlatan2770 te nézed barca meccsét ?
@@gyeressyzlatan2770 de jong az egyik aki minden meccsen ő hozta a legtöbbet,nyilván csak belenézel a meccsbe nem pedig végignézed
A Neymar utodoknál kihagytad Deluefeut
hülye semmi köze nincs hozzá
@@gerrardsteven2135 de igen,mert őt is Neymar helyére igazolták
Szerintem Keita nem bukott meg
de nem is lett alap ember meg sztár a csapatban!!!
Ez a tema mar unalmas... minden video szinte erre epul mostansag
Milyen az a draga penz? Xd
Az olyan, mint a horribilis milliók. :D
Real madrid szurkolok vagytok dembelet es coutinhot mint szar igazolás ma vagy 10 videoba beletettetek XD
Jobbak mint hazard!
Nekem nagyon tetszett ez a videó (mint az összes), de én ide soroltam volna Courtois-t is. Nem lehet azt mondani hogy nem jó kapus. Mert aki a Reál Madridban véd az lehet hogy tud egyet s mást, de vannak olyan döntései amit a szurkoló (én is) a fejét fogja és nem érti, hogy mi volt az elképzelés. Mint múlt hétvégén a büntetőnél.
Büntetőt nem lehet védeni, csak rosszul rugni. Ott a kapusnak csak szerencséje lehet
Én nem arról beszélek, hogy nem védte ki, hanem arról mogy nem kellett volna buktatni a 16-ososn belül mert már eleve kifelé tolta a labdát a játékos. Vissza is huzhatta volna a kezét. Megnézted hetvégén a Reál meccset?
Márton Fehér nem, bocsi akkor hülyeséget beszéltem, de Courtois szerintem siman a top 5 legjobb kapus között van a világon
Én azért nem mondanám top 5-be de top 10-be igen.
@@martonfeher5777 sima top 5. Egyedul az elso Realos szezonjaban nem volt vilagklasszis
Dembelé és Coutinho is kezd idén magára találni. Dembelét nem írnám ide, mert Dembelé még lehet valaki a Barcában. Szerintem Griezmann helyett vagy Neymart kellett volna venni, vagy megtartani azt a pénzt.
Azt se értem hogy 23 éves játékos hogy van alistán😂 dembele szerintem jobb mint hazard vagy salah ha nem sérült
Annak az összegnek a felét. Ha jól emlékszem a transzferdíj fele kölcsönből lett kifizetve.
szerintem De ligte el kellene adni juventusnak es egy masek hatvedet szerezni De ligert csrebe
hát Eduard Mendy nem mondhatni vészmegoldás kapusnak.
Szia!!Rengeteg a reklám 😡😡😡😡🙏
@GamerChanel ha értem köszi a infót!Eu amúgy ilyen nyilas duma nem tetszik akkor ne nézd!Mi?De nézem mert ez a legjobb!!
@GamerChanel oké köszi szép napot!
@GamerChanel köszönöm 🙏
@GamerChanel ennyi
Keitának a játéka is egy nagy nulla..... egészségesen se képes egy gyenge közepesnél jobb játékra. Sajnos.