A megbocsátás útja

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 29 ก.ย. 2024
  • Honlap: www.merenyizoltan.hu. Egy férfi váratlanul elveszíti a feleségét és a kislányát, amikor azok szörnyű autóbalesetet szenvednek. Eleinte úgy tűnik, hogy az asszony figyelmetlenül kanyarodott ki egy parkolóból, később azonban kiderül, hogy két fiatal gyorsulási versenyt rendezett és talán ez vezethetett a tragédiához. A férfi ekkor ádáz csatába kezd az igazáért és azért, hogy megtalálják a bűnös fiatalokat.

ความคิดเห็น • 194

  • @idaantal6780
    @idaantal6780 8 ปีที่แล้ว +47

    Számomra csodálatos lelki élmény volt ez a film, ahogy a tragédiát elszenvedett Apa viselkedett, a vétkes fiúval szemben. A lehető legjobb utat választotta, amely nagyon sok embernek tanulságul szolgálhatna. Amit Ő elvesztett, azt már semmilyen büntetés nem hozhatja vissza. A vétkes fiúval történt beszélgetés rádöbbentette arra, hogy hiába szab ki a biróság 15 év börtön büntetést, a saját fiaiban továbbra is ott marad a gyűlölet. A vétkes fiú nem volt gonosz, csak meggondolatlan. Ezt használta fel, elsősorban saját gyermekei lelki feloldására és nagyon sok embert tudott figyelmeztetni arra, hogy egy meggondolatlan cselekedetnek, mi lehet az eredménye. Ilyen cselekedetre sajnos nagyon kevés ember képes.

  • @valeria1978100
    @valeria1978100 12 ปีที่แล้ว +8

    köszönöm szépen annak a személynek,aki ezt a csodálatos filmet felrakta.valéria

  • @BsVm0914
    @BsVm0914 10 ปีที่แล้ว +35

    Valamelyik nap végig néztem a filmet. Szeretem a megtörtént esetek alapján készült filmeket, pontosabban a lélektani jellegűeket. Nehezen felejthetők. Köszönöm a feltöltőnek!

  • @varosibela
    @varosibela 10 ปีที่แล้ว +9

    Jó film, egy tragédia rámutat milyen emberséges is lehet valaki. Örülök hogy láttam, Köszönöm a feltöltést.

  • @piroskarozsa3152
    @piroskarozsa3152 3 ปีที่แล้ว +3

    Hatalmas tiszteletem! 🙏
    Köszönet a feltöltésért 🙏

  • @tibornevizer7831
    @tibornevizer7831 3 หลายเดือนก่อน

    Ez egy nagyon szép és tanulságos film volt!
    Valamikor régebben már láttam egyszer, most újra megnéztem!

  • @molnarne1000
    @molnarne1000 8 ปีที่แล้ว +6

    Tanulságos film volt! Az ember élete során többször hibázik,de megkel tanulni megbocsájtani! Hísz két ember már úgy sem jöhet vissza .De egy fiatal ember élete ketté törik.Ezt a tragédiát örökre magával kel cipelnie.Ennél nagyobb büntetés nem kell. Persze a film láttán én most így gondolom ,de ha velem történt volna meg akkor nem biztos ,hogy ezt írnám.

    • @ilikebodine7093
      @ilikebodine7093 7 ปีที่แล้ว +2

      meghato kis film volt bar a megbocsajtast nagyon sok embernek kulon tanitani kellene mert sajnos az mar nagyonsokunk belsojebol hianyzik.nagyon koszonom a feltoltest nagyon tetszett es lelketmelengeto film volt

  • @erzsebetborbenyi
    @erzsebetborbenyi 4 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon szép, elgondolkodtató film ! Köszönöm a feltöltést !

  • @ErzsébetildikóSzép-g2r
    @ErzsébetildikóSzép-g2r 2 หลายเดือนก่อน

    Meghaló filmvolt! Megsíratott😢 Köszönöm szépen a feltöltést❤

  • @martavalenta6158
    @martavalenta6158 4 ปีที่แล้ว +1

    Ilyen egy igazi emberséges ember.Köszönöm

  • @mariaracz90
    @mariaracz90 ปีที่แล้ว

    Köszönöm, hogy láthattam ezt a filmet. 🙏❤️

  • @szellemileny
    @szellemileny 9 ปีที่แล้ว +51

    Megbocsájtás nélkül nincs élet, csak vegetálás. Lehet, hogy a földön az létezés nem ilyen, de élhetünk úgy, hogy ilyenné tesszük!

  • @magdolnanemeskeri9768
    @magdolnanemeskeri9768 4 ปีที่แล้ว

    Nagyon szomorú ,szép és igaz történet kiemelve az igazságszolgáltatást.Fő a " tőrvény" valják.

  • @laszlokatona1810
    @laszlokatona1810 3 ปีที่แล้ว

    Zoli köszönöm neked ezt a megható filmet.

  • @gyulaneszente4420
    @gyulaneszente4420 4 ปีที่แล้ว

    . Szeretnek sok ilyen szep filmet megnezni. Koszonom.

  • @editidareiner6337
    @editidareiner6337 2 หลายเดือนก่อน

    Gyönyörű és megható film a megbocsátás nehéz dolog ilyen esetben elgondolkodtató és nem vagyok benne biztos hogy én meg tudtam volna bocsájtani lehet hogy a lelkem még nem áll készen😢

  • @tereziaimhof5881
    @tereziaimhof5881 5 ปีที่แล้ว +1

    Megható, de tanulságos film.Köszönöm!

  • @katalinguban9082
    @katalinguban9082 4 ปีที่แล้ว

    Megható és tanulságos.Köszönôm

  • @zoltantiborlitauszki4519
    @zoltantiborlitauszki4519 ปีที่แล้ว +3

    Először is köszönöm a lehetőséget,hogy megnézhessem ezt a filmet ! Nagyon szeretném ha nagyon sok suhanc is megnézné a szüleikkel együtt!!! Köszönöm!

  • @baboca38
    @baboca38 10 ปีที่แล้ว +1

    Masodszor neztem meg a filmet . Nagyon tanulsagos. Koszonom.

  • @Cuncika00
    @Cuncika00 12 ปีที่แล้ว +1

    nagyon sokat lehet tanulni belőle, csodálatos is tud lenni az ember.

    • @erzsebetnemet3667
      @erzsebetnemet3667 4 ปีที่แล้ว

      Szomoru film de tanulsàgos is kösz,önöm a feltöltèst

  • @zsuzsatoth8709
    @zsuzsatoth8709 5 ปีที่แล้ว

    Nagyon szép volt, kószónóm, ha a vilagon mindenki ilyen volna az nagyon jo lenne.....

  • @zsuzsika03
    @zsuzsika03 ปีที่แล้ว

    Köszönóm hogy mrgnèzhettem,amegbocsájtás nsgyon fontos dolog igzi szeretetben.❤❤❤ Lehet belöle tanulni.❤❤❤

  • @bellatajti3956
    @bellatajti3956 8 ปีที่แล้ว +6

    Szívszorító történet...

  • @rolandkasza
    @rolandkasza 12 ปีที่แล้ว

    Egyik kedvenc filmem, kár hogy DVD-n nem lehet elérni. Akár moziba is befért volna.

  • @meszarosbernadett4561
    @meszarosbernadett4561 2 ปีที่แล้ว +1

    Mi emberek ,lenne meg mit tanuljunk ebben az eletben!!!

  • @arankalukac2539
    @arankalukac2539 8 หลายเดือนก่อน

    Koszonom szepen hogy ujbol lathattam.

  • @EvaKanalas-il3tw
    @EvaKanalas-il3tw ปีที่แล้ว

    Köszönömszépen

  • @piroskalengyel9172
    @piroskalengyel9172 6 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm a feltöltést!

  • @tibornenagy9127
    @tibornenagy9127 3 ปีที่แล้ว

    PÉLDAÉRTÉKŰ, MEGHATÓ NAGYON SZÉP FILM! SOKSZOR MEGNÉZTEM.

  • @martapeter7573
    @martapeter7573 4 ปีที่แล้ว +1

    Kellemes karacsonyi unnepeket es boldog uj evet kivanok az egesz csaladnak angliabol buek

  • @annakovacs8262
    @annakovacs8262 7 ปีที่แล้ว

    Nem értettem a filmben két dolgot. 1. Miért csak az egyik fiút akarták elítélni? Ott volt még az a tetkós, piercing-es fiú is. 2. Amikor a film vége felé a fiatalabb fiú az iskolájában verekedett, akkor kivel verekedett?

  • @GabberG
    @GabberG 7 ปีที่แล้ว +2

    Hat igen.....10/10

  • @Schlagi0
    @Schlagi0 12 ปีที่แล้ว

    Nem tudjátok, hogy hol játszódik? Nagyon tetszik a környék!

  • @margitleichtfried2711
    @margitleichtfried2711 2 ปีที่แล้ว

    en sirva neztem annyira meghatott.csodälatra melto volt az apa utolag a fiai is.

  • @EPZ32
    @EPZ32 4 ปีที่แล้ว

    Nehezen tudnék MEGBOCSÁJTANI!
    És 2×15 év helyett,1× 15 SEM, Elképzelhetetlen!

  • @EvaKanalas-il3tw
    @EvaKanalas-il3tw ปีที่แล้ว

    Több❤

  • @arankalukac2539
    @arankalukac2539 5 ปีที่แล้ว

    Nagyon tanulsagos de egyben lelekben nehez elviselo tortenet, koszonom hogy megnezhettem.

  • @janosneszabo3371
    @janosneszabo3371 ปีที่แล้ว

    Nagyon nehez a megbocsajtas sajnos azt nem tanitjak
    Magadnak kell rajonno hogy a sajat eletedet is konnyited nincs ra gyogyszer csak empatia

  • @EvaKanalas-il3tw
    @EvaKanalas-il3tw ปีที่แล้ว

    Több

  • @evanyary69
    @evanyary69 7 ปีที่แล้ว

    láttam

  • @ezernehajduildiko574
    @ezernehajduildiko574 7 หลายเดือนก่อน

    .0

  • @margitfincza3012
    @margitfincza3012 ปีที่แล้ว +1

    Meggondolatlan cselekedeteink, mit hoz maga után. Bocsánat ,a lelki válságot ,nem tudja helyre hozni, Csodálatos, hogy vállalja bűne terhét.

  • @zykata1
    @zykata1 9 ปีที่แล้ว +38

    Nagyon tanulságos film, minden első kocsitulajdonosnak és kamaszkorú fiatalnak kötelezővé tenném a megnézését,hátha a volán mellett,vagy mielőtt bizonyos szituációba belemennének beugrana 1-1 kép,és higgadtabb ,figyelmesebb "másokért i s felelősebb" vezetés lenne az eredménye! Mindannyian nyernénk vele!

  • @icagaal182
    @icagaal182 5 ปีที่แล้ว +16

    Annyit kerülgettem már ezt a filmet, nem tudom miért. Jó, hogy megnéztem. Teljesen a lelkemig hatolt, csodás volt amit tett ez az apuka. Két család életét jobbá tenni, valószínű jó pár életet is mentettek ezzel a cselekedettel, tényleg csodálatos dolog volt. Köszönöm a feltöltést.

  • @zsuzsabiro8209
    @zsuzsabiro8209 8 ปีที่แล้ว +26

    gyönyörű film,mégegyszer megfogom nézni,sok mondani valója van az emberi lélekről,igaz ehez felkell nőni,ès párdolgon átesni,hogy tudd értékelni hogy mi is az a megbocsátàs

  • @erzsebetcsanyi1077
    @erzsebetcsanyi1077 7 หลายเดือนก่อน +3

    Csodálatosan cselekedett az édesapa. Sokat lehet tanulni belőle... Sajnos, még mindig vannak ilyen "gyorsasági autós versenyek", amik sok esetben tragédiákkal végződnek. Jó lenne, ha ezt a megoldást a mai napig is és mindenkor alkalmaznák, az igazságszolgáltatás keretein belül! Nagyon megrendítő, de igazán tanulságos, szép film volt!

  • @marikavatulikne6315
    @marikavatulikne6315 7 ปีที่แล้ว +25

    Ilyenné vált lelkülettel lehet feldolgozni csak, az életünk kegyetlen tragédiáit.Nagyon jó és aktuális film ,köszönöm a feltöltést.

  • @janostorzsas2155
    @janostorzsas2155 2 ปีที่แล้ว +17

    Megbocsátás a legmagasabb emberi, lelki cselekedet, amire nem minden ember képes. Tetszett a film. Köszönöm!

  • @noname-sk5po
    @noname-sk5po 9 ปีที่แล้ว +45

    Meg tudná mondani valaki, hogy miért kell Magyarországon 21 év alatt jogosítványt adni a fiatalok kezébe, amikor érzelmileg évről évre éretlenebb korosztály kerül ki????

    • @monikabarna4292
      @monikabarna4292 9 ปีที่แล้ว +5

      +Maria Balogh Lehetne, pl a szülő ne engedje, ha látja, hogy éretlen a gyermeke. Ha törvénybe hoznák, hogy ne kaphassanak, akkor az érettebbek sem kaphatnának, arról nem is beszélve, hogy a szülőnek kell leginkább ismernie saját gyerekét, nem az államnak.

    • @monikabarna4292
      @monikabarna4292 9 ปีที่แล้ว +1

      +Maria Balogh Miért akarsz odamenni, ha egy idegen gyerekről van szó? Ha meg a tied, akkor meg magadhoz kellene fordulni.

    • @monikabarna4292
      @monikabarna4292 9 ปีที่แล้ว +4

      +Maria Balogh Persze, de nem a tied, annak is vannak szülei, aki látja, hogy milyen éretlen gyereke van, és azoknak nem kell engedni jogsit szerezni. mindenki a magáéval, amihez köze van azzal foglalkozzon, ne mással!

    • @annakovacs8262
      @annakovacs8262 7 ปีที่แล้ว +5

      Gondolod, hogy számít, hogy 21 vagy 17 éves valaki? Nem ez számít. Az ember amikor megkapja a jogsiját, akkor a) tök ügyetlen még b) ha elég fiatal, akkor akár fiú, akár lány, ha olyan a jelleme, simán fog száguldozni. Én is megtettem. Istennek hála, hogy nem lett belőle semmi baj. Sok évnek és sok dolognak kell eltelnie, hogy az ember a) ne legyen ügyetlen b) rájöjjön, hogy nem szabad felelőtlenül vezetni.
      Ez egy nagyon szép film és nagyon jól bemutatja, hogy a vétkes srác semmi rosszat nem akart és egy borzasztó tragédiát okozott. Amit beismert.

    • @Containership18
      @Containership18 5 ปีที่แล้ว +4

      A sok sötét!
      Ninek kell?
      Minek kelet nektek számítógépet adni a kezetekbe?
      Nem a kortól függ.
      Kell szerencse is, kell figyelem és odafigyelés.

  • @zoltanmajer4588
    @zoltanmajer4588 4 ปีที่แล้ว +6

    Szívszorító ez a csodálatos film. Mennyivel szebb lehetne a világ, ha a kapzsiság és hatalomvágy helyett ilyen emberek lennének többségben. Ajánlom mindenkinek megnézni!

  • @Amadeus9533
    @Amadeus9533 12 ปีที่แล้ว +7

    Az ilyen tanultsagos filmekbol szulethetnek bolcs cselekedetek!!! Keressetek a hasonlo lelkeket
    felemelo temaju filmeket!!Milyen szivhezszolo tortenetek vannak meg szerencsere ebben a romlott ,erkolcsten,elkorcsosodot,Vilagban!!!!

  • @hajnalka42211
    @hajnalka42211 5 ปีที่แล้ว +4

    Meghatódva néztem! Igazán tanulságos, csak akiknek nézni kellene nem igen nézik és ha megnézik sem törődnek vele. Sajnos . Előadásokat kellene tartani ilyeneket, nemcsak a fiataloknak, hanem a nagyképű száguldozó középkorúaknak is.!!!

    • @rozalijaslimak978
      @rozalijaslimak978 5 ปีที่แล้ว

      .szeretem az ijen filmeket tanulsagosak roads

  • @MsTotyika
    @MsTotyika 12 ปีที่แล้ว +7

    egy lenyugozo tanulsagos film ajanlom mindenkinek.Megbocsajtani megkell tanulni nehez de nem lehetetlen.Bar lehet hogy en keptelen lennek megbocsajtani.

  • @jozsefnetimari991
    @jozsefnetimari991 7 ปีที่แล้ว +7

    nagyon meghato minden nap történnek balesetek tragédiák nem tudni meddig tart az életünk

  • @Amadeus9533
    @Amadeus9533 12 ปีที่แล้ว +12

    Csodallatos peldakepe a nemes emberi erzelmeknek,a szeretet diadala!!!

  • @zoltansomogyi3942
    @zoltansomogyi3942 11 ปีที่แล้ว +15

    Nagyon jó film,kevés ember tudja ezt megtenni,mindenek felett megbocsájtani

  • @veresrozsa8131
    @veresrozsa8131 7 ปีที่แล้ว +20

    Nagyon megható! Létezik még vajon ilyen csupa nagybetűs EMBER? Sokkal több kellene belőlük. Köszönöm az élményt!

  • @floriancsicso2328
    @floriancsicso2328 8 ปีที่แล้ว +5

    Akor szép az élet ha tudunk így megbocsájtani erre tánít jézus is mégha engem kétszer is elutottek avuval és még a biroságon se lehettem mert eloszor amesztiját hirdetek szlovákiában ahol élek és masatszor nékulem és a másik társam nékul tették meg a dontéseket akkor ketobnket elutotek a zebrán de jobb a megbocsájtás mint a bosszu. Istené az itélet nem az emberé.

    • @honeymoon3981
      @honeymoon3981 6 ปีที่แล้ว +3

      Valóban, a megbocsájtás nagyon nehéz, meg kell érte dolgozni. Amig az nem történik meg, addig a düh, a gyűlölet, a sérelem befelé is MÉRGEZ! De ha sikerül magadban feldolgozni az “eseményt”, attól az ember megkönnyebbül. MIndenkinek kivánom, hogy próbálja meg a megbocsájtást. Önmagunk legyőzése az egyik legnagyobb győzelem. Nagyon jó, hogy ilyen jó,igaz történeten keresztül mutatta meg a film a megbocsájtás útját.

    • @romeohorvath9280
      @romeohorvath9280 4 ปีที่แล้ว

      Florián Csicsó Áldás🌿

  • @tundefegyverneky4208
    @tundefegyverneky4208 ปีที่แล้ว +2

    Nem merném azt állítani, hogy hasonló esetben én is ilyen nemeslelkű lennék, hálásan köszönöm a feltöltést, sokat tanultam belőle!
    Áldás!

  • @mariaagnes420
    @mariaagnes420 2 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon komoly téma, nagyon komoly film.
    Én nem tudom, hogy hasonló esetben tudtam volna-e ennyire megbocsátó, megértő lenni. Természetesen
    az Apa döntésével egyetértek.
    Nagyon jó film volt.
    Köszönöm az élményt.

  • @martarozgonyi9463
    @martarozgonyi9463 4 หลายเดือนก่อน

    Sziasztok! Nem tudom, ha velem történne ez az eset, ha az én családtagommal történt volna a tragédia, én képes lennék-e arra, amit ez az apuka tett. Megértem, amit tett, de én erre nem lennék képes.

  • @piroska59ful
    @piroska59ful 5 ปีที่แล้ว +6

    Rég nem láttam ennyire tökéletesen tanulságos filmet! köszönöm!

  • @rozsaberta3426
    @rozsaberta3426 4 ปีที่แล้ว +1

    Meghato, tortenet. Tiszteletre. Melto, hogy
    A. Ferj
    Felultud, emelkedni
    A
    Fajdalman. 👍😊💕
    Emelkefni

  • @margitkolcsar-fodor5419
    @margitkolcsar-fodor5419 5 ปีที่แล้ว +2

    Köszönöm szépen a feltöltést. Fantasztikus film volt. Az ember elgondolkodik rajta,hogy vajon én mit léptem volna. Köszönöm!

  • @agnesgombos1140
    @agnesgombos1140 5 ปีที่แล้ว +3

    Nagyon jok a megtörtent esemenyeken alapulo filmek. Köszönet a feltöltesert.

  • @lorand73
    @lorand73 11 ปีที่แล้ว +5

    Mindig szeretem az igaz történetű filmeket, ez is nagyon tetszett, nagyon tanulságos és nekem nem tűnt egyáltalán mesefilmnek. Véleményem szerint ez a földi életeink egyik célja, hogy megtanuljunk tudni megbocsájtani.Egy spirituális tanító szerint megbocsájtás = meg sem történt. Szerintem a megbocsájtás egy döntés ehez nem kell Jézus lenni és születni sem kell erre. Tudunk bizony csodálatosak is lenni, minden csak magunktól függ.

  • @lorinczagoston8388
    @lorinczagoston8388 6 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon jó film! Ez is a témába vág: Megbocsájtotta a megbocsájthatatlant vagy „boldogan élt, míg meg nem halt”? Hasznos-e a megbocsájtás? mimindenteologia.blogspot.ro/2017/11/megbocsatas.html

  • @EvaMariaBenusch
    @EvaMariaBenusch 8 วันที่ผ่านมา

    Köszönöm szépen a feltöltést szuper jó 👍 film volt 👍 👍 👍 👍 👍 👌 👌 👌 👌 👌 😊😊😊😊😊😊❤❤❤❤❤

  • @rolandkasza
    @rolandkasza 12 ปีที่แล้ว +5

    A filmet Kanadában forgatták, British Columbia tartományban, Surrey városában.

  • @beatrixlevaine5647
    @beatrixlevaine5647 3 ปีที่แล้ว +15

    A film bebizonyította nem ítélkezni hanem megérteni kell az élet dolgait . Minden okkal történik a világban még egy ilyen szőrnyű baleset is . Rávilágit a kommunikáció fontosságára , ennek hiányában meg nem értések és félreértések huzodnak meg . A megbocsátás a megértés viszi jó írányba az életet . Remek film !

  • @NagyLudmilla
    @NagyLudmilla 5 หลายเดือนก่อน

    Megbocsájtani szuper, felejteni nem kell...🙃

  • @lacipapa31
    @lacipapa31 9 ปีที่แล้ว +7

    nagyon szívhez szóló film, ajánlom.

  • @ritafabian9560
    @ritafabian9560 4 ปีที่แล้ว +1

    Már egyszer láttam,de újra megnézem,van mit tanulni.....,nagy erény a megbocsátás!!!

  • @Gartenzoe
    @Gartenzoe 12 ปีที่แล้ว +3

    Nagyon szèp film, gyönyörü pèldàja a könyörületessêgnek. Ìgy is lehet, söt ìgy kellene... nagy ember emberileg az apa.
    A francba a megesztàrral!

  • @huszaranna
    @huszaranna 5 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon mély és megrázó film, jól felépítve a pozitív lényegre. Szerintem minden fiatalnak látnia kellene, mielőtt megkapja a jogosítványát!!! segíthetne....úgy gondolom a jövőnk és az Ő jövőjük érdekében.

  • @rzsike
    @rzsike 3 ปีที่แล้ว +1

    Másodszor néztem meg.. Szomorú, egyben csodálatos és tanulságos film!

  • @martarozgonyi9463
    @martarozgonyi9463 หลายเดือนก่อน

    Korábban láttam már a filmet! Nem tudom elhinni, hogy ez őszinte. Mindenesetre, én sem tudnék így viselkedni, mint apuka.

  • @annie19935
    @annie19935 6 ปีที่แล้ว +4

    Megható film .Engem megsiratott.

  • @istvannebenda2125
    @istvannebenda2125 7 หลายเดือนก่อน +7

    Hát tényleg a megbocsátás nagy emberi érték. Sok embernek nem is megy.Talán akkor ha az ember rengeteg tapasztalatot szerez. Köszönöm szépen a feltöltést!

  • @szaboilona9747
    @szaboilona9747 3 ปีที่แล้ว

    Mostis csak az véleményem, hogy ijen fiataloknak "NEM Szabad JOGOSITVÁNYT - adnie" Felnötek de az Ágyúk NEM.!!!!🚴‍♂️Ez való nekik.. Köszi a feltöltést elgondolkodtató ez a film .

  • @Eva-bj3dd
    @Eva-bj3dd 3 ปีที่แล้ว +1

    Tanulságos film,ezt a filmet minden tinédzsernek meg kellene néznie!

  • @annaolah3184
    @annaolah3184 5 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon megható és tanulságos film !
    Az élet gyorsan tud változni .
    Meg siratam ! 👨‍👩‍👦‍👦👨‍👦👏❤❤❤❤

  • @TheMilliomos
    @TheMilliomos 12 ปีที่แล้ว +4

    Szerintem a megbocsátás képpesség velünk születik!

  • @martapeter4502
    @martapeter4502 2 ปีที่แล้ว

    Kellemes karacsonyi unnepeket kivanok boldog uj evet.! Sok sikert jovore szeb legyen mind volt.! 🎄🎄🌲🌲🌲🌲🌲🌹💔🎁🎁🎁🎁🎁🎁

  • @podolyakandrea5228
    @podolyakandrea5228 4 ปีที่แล้ว +1

    Micsoda szineszi alakitas! Ez a film nagyszeru! Micsoda erzelmek es beleeles!

  • @isabelhuszka1321
    @isabelhuszka1321 2 ปีที่แล้ว

    Igen, a megbocsátás nagy úr, és minden ember lelkének a javára válik. Megbocsátani isteni kegy, nagyon kevés ember tudja megtenni, pedig óriási terhet vesz le az egyén válláról. Az ítélkezés amúgy sem ember dolga, bírákra mégis szükség van ebben a világban, persze az igazságos bírákra. Minden ember hibázik, vétkezik, sőt bűnözik, de nagyobb úr az emberi lelkiismeret, mint bármilyen büntetés. Ez az apa jól döntött, hogy megbocsátott, halottjai úgysem támadnak már fel. Ezt az egyik fiú ugyanígy kijelentette még a film elején. A bűnös, ha őszintén, ráadásul a világ előtt, jelen filmben előadásokon vallja be és bánja meg, az hihetetlen nagy belső erőre és nemes lélekre vall, akkor is, ha felelőtlen volt. Már az is nagy dolog, ha saját magunknak megbocsátunk. De kiállni mások elé, idegeneknek megvallani és figyelmeztetni másokat, sok-sok embernek használ a későbbiekben. Én nem vagyok vallásos, de megtanultam a saját életemben, hogy megbocsátani jó. Ez nem jelenti azt, hogy ezután jó kapcsolatban kell lenni a rosszat tevővel, mert a bűn akkor is megtörtént, de már kevésbé lesz fájdalmas, és a megbocsátó számára az ügy le van zárva. Aki nem tud megbocsátani, haragját élete végéig magában tartja, saját magának teszi a legrosszabbat.

  • @IstvanFaragó-x3u
    @IstvanFaragó-x3u 15 วันที่ผ่านมา

    Köszönöm a feltőltést.Nagyon jó film ajánlom megtekintését mindenkinek

  • @laszlopeterrethati3022
    @laszlopeterrethati3022 6 ปีที่แล้ว +8

    Ez a film kettős tanulságú. A legfontosabb: - Ha hibáztál, ismerd el! Ha elismerték a hibát, mérlegelhető a megbocsátás. - Aki nem szereti, ne olvassa jegyzetem a film előtt! A férfi látja benn égni feleségét és kislányát egy autóban, ami erős ütközés miatt borult fel. A rendőrség a nő hibájára vezeti a balesetet, gyorsan lezárja az ügyet. A férfi a legjobb védőt kéri fel neje és lánya emlékét védeni. A közeli térfigyelő kamerák utcai gyorsulási versenyt rögzítettek. Teljes sebességgel ment az egyik a nő autójának, fölborította, az autók kigyulladtak. A másik elmenekült, majd visszajött, látni az eseményt. Volt egy tanú, aki elfogult a nőkkel szemben. Azt vallotta, a nő hibázott. Ezért lehetett lezárni az ügyet. Más tanút, video felvételt nem nézett a rendőrség. A védő talál olyan tanút, aki látta a versenyt. Begyűjti a térkamera felvételeket a nagy ütközésről. A bűn bizonyítható 2x15 év börtön vár az elkövetőre és két elárvult fiú gyűlölete. A férfi találkozik a bűnössel, aki összetört lelkileg, bocsánatot kér. A férfi most már megbocsát. Peren kívüli egyezségre törekszik. Elmegy a bűnössel az iskola diákjai előtt közölni, ő okozta a halálos ütközést. Ezt az előadást még két iskolában folytatják. Az ügyész a férfi indítványára kéri a kiszabható büntetés enyhítését. A két elárvult is megbocsát neki. (2011-11-23./2023-03-07.) Privát 638/270.

  • @11622eva
    @11622eva 3 ปีที่แล้ว +1

    Kedves Zoltán! Köszönöm szépen a feltöltés, Igazán gyönyörű film volt!

  • @annapalagyiova
    @annapalagyiova 2 ปีที่แล้ว

    Nagyon szep meghato film.A film megmutatta hogy a fajdalomba is lehet az ember emberseges.Koszonom hogy lathatam.

  • @1949evi
    @1949evi 6 ปีที่แล้ว +2

    Megkönnyeztem a filmet, köszönöm hogy láthattam

  • @miklosnejonyer5075
    @miklosnejonyer5075 7 หลายเดือนก่อน

    Nagyon tetszett, köszönöm, hogy láthattam!!❤❤❤

  • @kissirms3355
    @kissirms3355 9 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon tanulságos és nagyon tetszet a film .Köszönöm a feltöltést.

  • @cedegete4159
    @cedegete4159 5 ปีที่แล้ว +2

    1982januar 11.....es ujra ellek minen napomat.....bosegbe,joletben,bekesegben....minennapunk egyutt...erezve...ugy ahogy kellett volna....minden pillanatott ujra egyutt Kincseimmel.....a vegtelensegig egyutt....boldogan,harmoniaban,egyutt

  • @irenmate
    @irenmate 3 ปีที่แล้ว

    Köszönöm szépen ,valóban nagy fájdalom érte az ott maradt apát és két fiát,iszonyatosan fájó tragédia ami talán soha nem fog elmúlni,talán majd az évek kissé elhomájosítják ,de mindig hiányozni fognak nekik,nagyon jó döntést hoztak,bár a fájdalmat ők élik meg,de az apa jó döntést hozott a fiaival,valóban ha elitélik a versenyzőt,és balesetet,ami halálos volt,a büntetés 15 év,azzal nemhoznak vissza senkit,ők sem tudják a szeretet feleséget,anyát,a kislányukat visszahozni,a megbocsájtás nélkül valóban nem lehet élni.Nagyon megrázó de nagyon szép film volt.Köszönöm hogy láthattam.

  • @rolandkasza
    @rolandkasza 11 ปีที่แล้ว +3

    Igaz történet alapján készült a film :) Keress rá Bruce Murakami nevére :)

  • @zauzsannameszaros4523
    @zauzsannameszaros4523 7 หลายเดือนก่อน

    ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @magdolnaszatmari7951
    @magdolnaszatmari7951 6 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm a feltöltést és örülök, hogy rátaláltam erre a filmre....

  • @zolitoth4022
    @zolitoth4022 2 ปีที่แล้ว +1

    Végignéztem a kommenteket és leesett az állam.
    Hogy itt (szinte) mindenki milyen megbocsájtó, toleráns, megértő. Álszent!?
    Arra azért kíváncsi lennék, ha ez valamelyikükkel történt volna meg hogy reagálnak.Van egy sejtésem, hogy nem így.
    Én soha nem tudnék megbocsájtani a feleségem és a gyerekem gyilkosának.Soha.
    De miért is kéne?
    És senki ne jöjjön azzal, hogy baleset volt.Akik versenyeznek az úton veszélybe sodornak másokat.
    Aki elkövet egy bűnt, bűnhődjön érte.Rohadjon meg a börtönben.Ez a minimum.
    Annyira undorító volt a vétkes srác viselkedése és annyira tipikus.
    Amikor a bíróság előtt vannak ezek a fajták mindegyik "megbánta", meg többet soha, ő a szent.
    De előtte ez a gyerek is rendszeresen versenyzett is és be is vallotta.
    Amíg meg nem történt a baj ő volt a nagy fiú, a vagány gyerek.
    Gusztustalan. Szemet szemért, fogat fogért.