Kedves IGN, Ez a cím igazán spoileresre sikerült. Direkt kerültem minden infót, kritikát és kibeszélőt a sorozattal kapcsolatban, de hála nektek, nem voltam elég sikeres. Egyébként a sorozatot ma kezdem nézni. Köszi, üdv: Barni
Most nem rosszból meg értem én hogy egyben akarod darálni de a mai világban szinte lehetetlen hogy ne fuss bele spoilerekbe, főleg úgy hogy nem hétről hétre követted. Szóval értem a felháborodást de akkor neked is legyen annyi hogy internet detoxolsz mert ezt csak így lehet megoldani.
Remélem, azért hosszabb epizodokat fogunk laleni nem 30 35 perceseket mint az 1 évadnál, legalább 1 orasat a 2 évadból, akkor több értelme lenne Darth Plaguist is belevonni ebbe az idő síkba, ha annyira eröltetuk, ami nem rossz gondolat, hoy mit akar Qimiréktől egyátalán ez itt a kérdés. Egyébként, akkor a szerelemre is szánjanak némi időt, hogy Osha hagyja, hogy érezze Quimir iránta a szerelmet, hogy érezhessék egymást az ágyban is, abból akar szexuális vágyat is, bele lehet tenni a 2 évadba, ha a készítők ezen is gondolkodnak már, akkor óvatosan dolgozzák ki és írják meg a részt normálisan, ne össze visszaság legyen a végén és ne elkapkodva, sűrítsek bele a szerelmi vágyat, hogy a néző ne tudná élvezni, mi törtenik a két szerelmes közt akkor majd, hogy mit érez egymás irant a ket elhagyott tanitvány abból legalább, egy fel orás részt tegyenek bele, hogy a szerelem kibontakozzon Oshaék közt, de ne siettessék el a romnatikát, a két karakter közt, szánjanak rá sok időt. Vernestra mester, mivel tud volt tanítványa életben maradásáról elképzelhető, hogy abból konfliktus fog ki alakulni a jedikk közt is ha elmodja nekik az igazságot, hisz tudjuk hogy Vernestra évekig titkolta azt, hogy Quimir a fiaal sith a tanítványa volt,de meghagyta az életét cserébe.
én adtam neki egy esélyt mivel sosem néztem semmi Star warst, de az első 10 perc nem fogott meg így inkább hagytam. pedig jól nézett ki. tekergettem is, de unalmasnak tűnt, és volt egy jelenet ahol hiába tekergettem még mindig ugyanott beszélgettek. (1. rész)
Kedves IGH Hungary ez a kérdés közvetlen nektek szól ha megengeditek. És mielőtt feltenném, félreértés ne essék semmi rossz indulat nincs bennem, csak a kíváncsiság hajt. A kérdésem : miért van ennyi Star Wars hír/cikk nálatok? Még1x mondom a kérdésben semmi rosszindulat nincs☝️ csak érdekelne a válasz, mert kismillió dolog lenne a pc iparban amiről írni lehetne (játékok,hardverek,szoftverek stb stb) de itt a star wars pörög de úgy kb 1000-el. Ha leszáll 1 légy egy star wars karakter vállán már jön a cikk hogy az a légy ugyan miért szálhatott le a vállán, és ha kiderül akkor meg arról jön a cikk hogy az a légy azért szált le a vállán mert...😂😂 zavarni nem zavar amúgy csak minden hol már szembe jönnekbezek a cikkek,pedig csak itt YT-on követlek titeket már, sehol máshol...mert már kicsit vicc kategória ez a rengeteg SW cikk/hír...😅 egy válaszra azért remélem méltattok mert nem tartom sértőnek a kérdést és nem is annak szántam. Minden jót!👍
Több embert bevonz. Most meg pláne írnak vagy 90000 cikket az Acolyteról, mert már a sorozatot körülölelő gyűlölet is sok nézettséget generál. Ezzel persze nem akarom az IGN-t ekézni vagy valami, nyilván arról írnak cikket, ami a legtöbb embert érdekli.
Bennem sincs semmi rosszindulat amikor azt kérdezem tőled hogy hülye vagy? Szerinted ha fut egy élő szereplős sw sorozat akkor kit érdekel jobban egy századik processzor vagy ilyesmi? Ezt tartalom gyártói szemszögből kell nézni és biztos vagyok benne hogy többünket érdekel a Star wars mint egy hardver. Akit meg nem érdekel úgyis megy tovább...
Egy külön sorozatot el tudnék képzelni Dar Plagueis-ről
Egyébként a könyvet érdemes elolvasni, nagyon jó ✌️
Mi a címe ?
@@adamlogistics5803Darth plaegis
@@adamlogistics5803Darth Plaugies
@@adamlogistics5803 gondolom a Darth Plagueis könyvre utal :D (de az nem kánon)
Már nagyon várom a 2. évadot🔥Biztos ütős lesz🙂
kukázták... xddd olyan tré lett
jó, hogy végre a kánonban is moon
Muun.
@@tamassimon724 jó bocsi
Ki a hátterzene elöadója es a zene cime? A választ elöre is köszönöm!
th-cam.com/video/1KNmM2xnGn4/w-d-xo.html
Kedves IGN,
Ez a cím igazán spoileresre sikerült. Direkt kerültem minden infót, kritikát és kibeszélőt a sorozattal kapcsolatban, de hála nektek, nem voltam elég sikeres. Egyébként a sorozatot ma kezdem nézni.
Köszi, üdv: Barni
Most nem rosszból meg értem én hogy egyben akarod darálni de a mai világban szinte lehetetlen hogy ne fuss bele spoilerekbe, főleg úgy hogy nem hétről hétre követted. Szóval értem a felháborodást de akkor neked is legyen annyi hogy internet detoxolsz mert ezt csak így lehet megoldani.
anakin végülis megmentette ahsokát a haláltól, szóval hé
Elvileg Ben Solot is visszahozzák az új filmben. Olvastam egy ilyen teóriát. Ha valóban igaz lesz, szerintem Anakin fogja “fel támasztani”
Remélem, azért hosszabb epizodokat fogunk laleni nem 30 35 perceseket mint az 1 évadnál, legalább 1 orasat a 2 évadból, akkor több értelme lenne Darth Plaguist is belevonni ebbe az idő síkba, ha annyira eröltetuk, ami nem rossz gondolat, hoy mit akar Qimiréktől egyátalán ez itt a kérdés.
Egyébként, akkor a szerelemre is szánjanak némi időt, hogy Osha hagyja, hogy érezze Quimir iránta a szerelmet, hogy érezhessék egymást az ágyban is, abból akar szexuális vágyat is, bele lehet tenni a 2 évadba, ha a készítők ezen is gondolkodnak már, akkor óvatosan dolgozzák ki és írják meg a részt normálisan, ne össze visszaság legyen a végén és ne elkapkodva, sűrítsek bele a szerelmi vágyat, hogy a néző ne tudná élvezni, mi törtenik a két szerelmes közt akkor majd, hogy mit érez egymás irant a ket elhagyott tanitvány abból legalább, egy fel orás részt tegyenek bele, hogy a szerelem kibontakozzon Oshaék közt, de ne siettessék el a romnatikát, a két karakter közt, szánjanak rá sok időt.
Vernestra mester, mivel tud volt tanítványa életben maradásáról elképzelhető, hogy abból konfliktus fog ki alakulni a jedikk közt is ha elmodja nekik az igazságot, hisz tudjuk hogy Vernestra évekig titkolta azt, hogy Quimir a fiaal sith a tanítványa volt,de meghagyta az életét cserébe.
Milyen operajelenetben b.meg?
a Sithek bosszújában Palpatine az Operaházban magyaráz
Sithek bosszúja, szívesen
@@andrasnagy2877 az neked operaház? Jézusom. Tudod mit? Ha neked operaház, akkor nekem is. Operaház…. Beszarok.
én adtam neki egy esélyt mivel sosem néztem semmi Star warst, de az első 10 perc nem fogott meg így inkább hagytam. pedig jól nézett ki. tekergettem is, de unalmasnak tűnt, és volt egy jelenet ahol hiába tekergettem még mindig ugyanott beszélgettek. (1. rész)
Csak tudnám ebből, hogy jött ki a romantikus kapcsolat? Semmi jelét és történetileg sem mutattak semmit ami indokolná.
Qimir mutatta jelét, persze lehetett gondolni, hogy ez csak a csábítás része, hogy átállítsa, vagyis színház.
Én azt hittem, hogy az a karakter, csak egy csöves, Qimir inasa, aki éppen kivitte a szemetet.
Kedves IGH Hungary ez a kérdés közvetlen nektek szól ha megengeditek.
És mielőtt feltenném, félreértés ne essék semmi rossz indulat nincs bennem, csak a kíváncsiság hajt.
A kérdésem : miért van ennyi Star Wars hír/cikk nálatok?
Még1x mondom a kérdésben semmi rosszindulat nincs☝️ csak érdekelne a válasz, mert kismillió dolog lenne a pc iparban amiről írni lehetne (játékok,hardverek,szoftverek stb stb) de itt a star wars pörög de úgy kb 1000-el. Ha leszáll 1 légy egy star wars karakter vállán már jön a cikk hogy az a légy ugyan miért szálhatott le a vállán, és ha kiderül akkor meg arról jön a cikk hogy az a légy azért szált le a vállán mert...😂😂 zavarni nem zavar amúgy csak minden hol már szembe jönnekbezek a cikkek,pedig csak itt YT-on követlek titeket már, sehol máshol...mert már kicsit vicc kategória ez a rengeteg SW cikk/hír...😅 egy válaszra azért remélem méltattok mert nem tartom sértőnek a kérdést és nem is annak szántam. Minden jót!👍
Több embert bevonz. Most meg pláne írnak vagy 90000 cikket az Acolyteról, mert már a sorozatot körülölelő gyűlölet is sok nézettséget generál. Ezzel persze nem akarom az IGN-t ekézni vagy valami, nyilván arról írnak cikket, ami a legtöbb embert érdekli.
Bennem sincs semmi rosszindulat amikor azt kérdezem tőled hogy hülye vagy? Szerinted ha fut egy élő szereplős sw sorozat akkor kit érdekel jobban egy századik processzor vagy ilyesmi? Ezt tartalom gyártói szemszögből kell nézni és biztos vagyok benne hogy többünket érdekel a Star wars mint egy hardver. Akit meg nem érdekel úgyis megy tovább...
@@IstvanDarabos hát ez probléma... ha ilyen emberek dolgoznak az IGN-nél...😔
Szerintem az IGN marvel fan, nem pedig star wars. nekem nem tűnik fel h több lenne mint marvel
meg "tök jó" , hogy a csaj túl sokat mondot el
4:59 - azért ezt a nevet kapta, mert szülei gyakran Sid-ták…
XD
Az a baj hogy ez a rendező egy kalap ........ ! Szoval ne várjatok sokat ahogy az első évad is egy kalap......!
Én már csak Jar Jar feltűnését várom mint a leghatásosabb Sith lovag. Többet nem várok a disneytől.
Legoban benne van
Spoileressebb címet nem tudtatok volna adni?
Meg index kepet :)
Spoiler? A mai világban több mint egy 7 után már lehet nyíltan beszélni ilyenekről, főleg nagyszabású sorozatoknál, ahol számít a kattintás :D
Ha érdekel akkor nézd meg
fu, ez de rossz...