Magyarország Legnézettebb Sorozata Után Pultosnak Sem Vettek Fel - Munkatapasztalataim

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 19 ธ.ค. 2024

ความคิดเห็น • 77

  • @MarcangManci
    @MarcangManci 2 ปีที่แล้ว +1

    Nekem 2018 novemberében szűnt meg a munkám, felmondtam a bölcsiben. A szívem szakadt meg, december, január, február munka nélkül és óriási depresszióval telt. Sehol nem találtam olyan munkát amire vágytam.
    Majd március 3-án úgy döntöttem, hogy fogom a spórolt pénzem, és megvalósítom életem nagy vágyát, és elmegyek az El Caminora. 12-én már a repülőn ültem.
    700+ kilóméterrel a hátam mögött, egy zarándokszálláson pihenve felléptem az internetre és szó szerint szembe jött velem álmaim munkája.
    Elküldtem az önéletrajzomat, írtam, hogy egyelőre hol vagyok, s amikor vissza jöttem, interjúztattak, próbaheteztünk, és azóta is ott dolgozóm.
    De a Caminon eltöltött idő az életem minden apró félrement szálát helyre tette :)

  • @DanielTalos
    @DanielTalos 3 ปีที่แล้ว +8

    22 éves vagyok , 4 év alatt volt 7-8 munka helyem , hát nem kívánom senkinek hogy ilyen elcseszetten kezdje vagy csinálja az életét , meg kell fontolni nagyon milyen helyre megy az ember dolgozni !

  • @stautmustachevulgrinas4959
    @stautmustachevulgrinas4959 3 ปีที่แล้ว +26

    Hát igen otthon így nagy a munkanélküliség meg úgy nincs munkaerő, de amikor én jelentkeztem a végén annyira leadtam hogy mondom boltba csak felvesznek és lás csodát nem.
    Úgyhogy kijöttem és itt első munka helyemen luxus autókat szereltem hát igen amikor otthon nem vagyok jó sepregetni se itt meg jó vagyok porschékat meg jaguárokat szerelgetni.

  • @NyVivien12
    @NyVivien12 3 ปีที่แล้ว +26

    Ennek a videónak több pontja motiválóbb volt, mint egy hétvégi Szabó Péter maraton. Köszönöm!

  • @alexandranagy5265
    @alexandranagy5265 3 ปีที่แล้ว +27

    Október elsején mondtam fel a munkahelyemen azonnali hatállyal, 11-én szakítottunk a párommal. Úgy érzem kihúzták alólam a talajt... Sírva mentem állásinterjúra, de szerencsére hittem magamban, hétfőn kezdek az új munkahelyemen.
    Soha jobbkor nem jöhetett volna ez a videó, hasonlóan egyedül érzem magam, mint ahogyan te érezhetted magad a youtube előtt...Köszönöm, hogy egy kicsike életet leheltél a lelkembe, hogy meg tudom csinálni. ❤️

    • @greta-kiraly1227
      @greta-kiraly1227 3 ปีที่แล้ว +1

      Sok szerencsét❤️

    • @Katinka89561
      @Katinka89561 3 ปีที่แล้ว +1

      Sok szerencsét 😉

    • @alexandranagy5265
      @alexandranagy5265 3 ปีที่แล้ว +1

      köszönöm ❤️

    • @clementinakozma
      @clementinakozma 3 ปีที่แล้ว +1

      Sok szerencsét kívánok.

    •  3 ปีที่แล้ว +1

      Sok szerencsét és gratulálok hozzá 🙂

  • @erikakiraherceg7667
    @erikakiraherceg7667 3 ปีที่แล้ว +6

    Ez a mai világban nagyon aktuális téma. Köszönöm mindenki nevében, hogy ilyen fontos témákkal foglalkozol, és felvállalod a véleményed.
    Szerintem sok ember számára jókor jött ez a videó,számomra pedig nagyon biztató volt a történeted.
    További sok sikert kívánok neked, és mindenki másnak is!:)

  • @GyulaTube
    @GyulaTube 3 ปีที่แล้ว +48

    "mindenki, amit mondtak az iskolában az összes tanár igazából átvert..."
    Ez szerintem egy nagyon fontos üzenet. Ezt a fajta "rádöbbenést" ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy kisgyerek megtudja, hogy bizony, nem a Mikulás hozza a csokit...

  • @tiborkoos5780
    @tiborkoos5780 3 ปีที่แล้ว +14

    Köszi Kitti! Ez most nálam betalált. Már kezdtem pedig feladni az álmom. Neked is sok sikert!

  • @melaniabogacs5635
    @melaniabogacs5635 3 ปีที่แล้ว +13

    Annyira látszik az hogy mennyire szereted a munkád, és szívből csinálod!!❤❤ Köszi hogy segítesz számunkra is!

  • @CsepiTube
    @CsepiTube 3 ปีที่แล้ว +10

    Kedves Kitti!
    Okos, szép és kitartó vagy!
    Gratulálok neked, és sok erőt kívánok a jövőbeli ötleteid kidolgozásához!
    Nagyon szeretem ezt a "higgadtabb, magyarázós" oldaladat!
    Kedvelem nagyon amit csinálsz és tetszik, hogy felvállalod azt, hogy TE MÉSZ AZ ÁLMAID UTÁN.
    Én "még" nem tudok ilyen bátor lenni.
    Puszi neked sok szeretettel : Árpi

  • @adriausztriaban
    @adriausztriaban 3 ปีที่แล้ว +17

    Köszönöm Kitti! Ez a videód a legjobbkor jött! Folyamatosan azon agyaltam, hogy kitegyem-e a következő videómat vagy ne? Van-e értelme, de az az igazság, hogy imádom csinálni és nem adom fel. Szóval megyek előre és remélem, hogy a munkám egyszer kifizetődik. 🥰 Gratulálok a csatornádhoz!

  • @krisztinapolgar5611
    @krisztinapolgar5611 3 ปีที่แล้ว

    Köszi Kitti ezt a videót, most pont hasonló szituációban vagyok és nagyon sok hasznos és lelkesítő dolgot megemlítettél!

  • @noraregos2733
    @noraregos2733 2 ปีที่แล้ว

    Köszi Kitti!Remélem hallgatok Rád!💕💕

  • @doraboros7623
    @doraboros7623 3 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon átérzem amiket mondtál, épp álláskeresésben vagyok. Volt egy munkahelyem amit saját döntésemre otthagytam és ugyan még csak 2 hónapja nem találok munkát már megfordult a fejembe miért hagytam ott. Viszont ha ott maradtam volna nem éreztem volna jól magam. Megpróbálom a lehető legjobbat kihozni a mostani időszakból. Képzéseket végzek amelyek érdekelnek és ezzel szeretnék majd egyszer főállásban dolgozni.

  • @andorkoppan2387
    @andorkoppan2387 3 ปีที่แล้ว +1

    Bocsi fiatalok én a 90 -es években voltam fiatal, na az volt a kemény idő. A mai világban ahhoz képest gyerekjáték a munka világa. Ja és még egy év honvédség is volt. Kurvára leszarták,hogy közben miből él a család...

  • @hudikata
    @hudikata 3 ปีที่แล้ว +7

    A megérzésekre olyan szempontból is szoktam hallgatni, hogy amitől nagyon óckodom, abba nem megyek bele, és általában utólag ki szokott derülni, hogy jó döntés volt...

  • @annadenes9550
    @annadenes9550 3 ปีที่แล้ว +5

    Kitti Drága! a vége felé már potyogtam a könnyeim, 38 évesen érzem ugyanazt amit emondtál, hogy nem jó pályán vagyok, nem értékelnek, a diplomáim a kukába dobhatom és erősen gondolkozok egy nagy NAGY váltáson ahol a magam ura és a magam szerencséje kovácsa lehetek.... szóval abban is hiszek, hogy nem véletlenül készült most ez a videó és kellett látnom, nagy köszi, pacsi, sok sikert a munkához Neked is

  • @viktoriabodnar9814
    @viktoriabodnar9814 3 ปีที่แล้ว

    Köszönöm! 🙏♥️

  • @BeniXProductions
    @BeniXProductions 3 ปีที่แล้ว +7

    Jéé, én is a Profession-ön találtam rá a jelenlegi állásomra! Tényleg jó!

    • @tiana3358
      @tiana3358 3 ปีที่แล้ว +2

      Akkor velem van a baj, hogy nekem Proffesionöm vissza se szoktak jelezni?

    • @BeniXProductions
      @BeniXProductions 3 ปีที่แล้ว +1

      @@tiana3358 hát én 3 állásra jelentkeztem egyszerre, egyre felvettek egyből, a másik 2-ről azóta sem hallottam (június óta).. Viszont mivel fel van töltve az életrajzom, olyan is van, hogy emailben megkeresnek cégek a szabad állásaikkal, szóval én mindenképpen ajánlom

  • @monikaborsanyi4986
    @monikaborsanyi4986 3 ปีที่แล้ว

    Én fősuli alatt végig gyárban dolgoztam, utána 21 évesen hogy végeztem a fősulival rengeteg önéletrajzot találomra küldözgettem Professionon nekem tetsző hirdetésekre , és pár hónap alatt találtam irodai munkát is ott amúgy, én elsőre találtam olyan munkát ahol az elvárásaim valóra váltak, 4 évet dolgoztam, aztán 25 évesen szültem, most 28 vagyok, 1 éve visszamentem, elő is léptettek azóta, ami minden téren jó , de mégis úgy érzem valami mást (is) akarok csinálni, csak magam se tudom mit...amik érdekelnek abban kb esélytelen elhelyezkednem.

  • @viktoriavaller9131
    @viktoriavaller9131 3 ปีที่แล้ว +1

    Lassan 1,5 éve egyedül nevelem a kisfiam...kicsit sem egyszerű! Nagy lelki fröccs volt ez nekem,köszönöm!!! ❤

  • @GyulaTube
    @GyulaTube 3 ปีที่แล้ว +1

    8:38 nál a jobb felső sarokban az a hófehérke a meséből?

  • @kissjanos8890
    @kissjanos8890 3 ปีที่แล้ว +2

    No és a pár hónap alatt mikor azon gondolkoztál, hogy mi lesz belőled a reset után, hogy fizetted a rezsit?

  • @monikakis126
    @monikakis126 3 ปีที่แล้ว +9

    Ez a munka-dolog nekem most pont gyengepontom😅
    Pár éve (2016) dolgoztam pultosként (16 évesen), nem lett volna muszáj szerencsére, de nem akartam mindig “kunyerálni” a szüleimtől, ha valamit akartam.
    Lehúztam 3 évet, aztán elegem lett.
    Egyszercsak suliban (már szakmai éven), odatipegett hozzám egy hölgy. Hogy hát ők gitár tanárt keresnek. De csak heti 3-5 órában, amolyan “ped. Asszisztenst”, és elvállalom-e(2018)? (Tundi illik, akkor már 8 éve tanultam klasszikus gitárt, és 12 éves korom óta az álmom, hogy tanár legyek). Elvállaltam. Elég gáz volt a fizu ebben a heti pár órában, de ösztöndíj mellett persze teljesen oké volt.
    Mai napig ott dolgozom, a heti pár órából ma már heti 32 órát tartok, 2 suli mellett, és iszonyat nehéz ugyan, de az álmomat élem lényegében❤️
    Annyira boldog lenne a világ, ha mindenki másnak csak így “odatipegne” az álom munkája, és csinálhatná, amire mindig vágyott.🥺❤️

  • @rudiveszpremi2801
    @rudiveszpremi2801 3 ปีที่แล้ว +1

    Helló vagyis Szia Kitti 😁😁 , láttalak Téged és még sok. TH-camrt a Séfek Séfe műsorban 😊😊💟💟, szép voltál , Te neked melyik csapat étele tetszett a legjobban ??? , van kedvenced a műsorban ??, ha majd rá érsz válaszoljál várom , Egy rajongód Rudy Szlovákiából 💝💝💝😁😁😁🙋🙋🙋

  • @citromtorta8951
    @citromtorta8951 3 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon jók a videóid!❤️

  • @tundetoth7537
    @tundetoth7537 3 ปีที่แล้ว

    Köszönöm ezt a videót Kitti! Én most jelenleg dolgozom és bár szeretem ezt a munkát de eléggé megkeseríti a vezetőség hozzáállása a dolgokhoz.Emiatt én is dilemmában vagyok hogy mi legyen.De hiszek benne ha keresem az utat,a lehetőséget úgyis meg fogom találni előbb vagy utóbb.

  • @emibogyo
    @emibogyo 3 ปีที่แล้ว +51

    Pacsi. Most költöztem Pestre, Erdélyből, egy kis kínai étterembe sem vettek fel 12 órázni 😂😂

    • @vatmingmail1141
      @vatmingmail1141 3 ปีที่แล้ว

      galambot is főztök csirkének aldva? :D

    • @emibogyo
      @emibogyo 3 ปีที่แล้ว +3

      @@vatmingmail1141 nem tudom. Nem vettek fel 😂😂

    • @areszkovacs8835
      @areszkovacs8835 3 ปีที่แล้ว +1

      @@vatmingmail1141 a galambhús finom, de nem az az állaga, mint a csirkéé.

    • @palkiss6746
      @palkiss6746 3 ปีที่แล้ว +1

      Kívánom, hogy legyen normális munkád! Azt látom, hogy ugyanakkor meg ha bemegyek egy gyorsétterembe, vigyázni kell, nehogy megharapjon a személyzetből valaki. A normális emberek memeg sepregetni sem tudnak. A belem kifordul ettől az országtól!

    • @emibogyo
      @emibogyo 3 ปีที่แล้ว +1

      @@palkiss6746 köszönöm :) mondjuk azt, normális munkám van végre, és ha abba a gyorsétterembe térsz be, ahol dolgozom 1000%, hogy mosolyogva fogadunk :)

  • @vatmingmail1141
    @vatmingmail1141 3 ปีที่แล้ว

    milyen kis cuki voltál :D

  • @anitapongracz8329
    @anitapongracz8329 3 ปีที่แล้ว

    Cím alapján azt hittem Győzike lányáról beszélsz majd :)

  • @justjoycee8152
    @justjoycee8152 3 ปีที่แล้ว

    Szia, Kitti! Érdekel engem is ez a színészet. Tudnál vmilyen tanácsot adni, hogy filmekbe, sorikba hogy lehet bejutni, vagy hogyan lehet vki Mo.-n filmes színész. Csak mert nálunk annyira csak a színpad van a központban, az meg nem az én világom. Köszi előre is a válaszod! 😄

  • @johanna3219
    @johanna3219 3 ปีที่แล้ว +3

    én először azt hittem squid gamre gondolsz XD

  • @Zsoooooti
    @Zsoooooti 3 ปีที่แล้ว

    Én azt hittem, döbbenten állok előtte, hogy Yt? Ez járható út hosszú távon? Én sem vasutas akartam lenni, aztán elvagyok vele, rendezkedem. Utáltam, mostmár ki sem lehet túrni.

  • @monikaivadi345
    @monikaivadi345 3 ปีที่แล้ว

  • @isuperliketheacademic
    @isuperliketheacademic 3 ปีที่แล้ว +4

    Első! Nagyon jó videós vagy!❤️❤️❤️

  • @andreasebestyen8288
    @andreasebestyen8288 3 ปีที่แล้ว +1

    Nem nyomok rá like-ot, mert 666-on áll, ezt nem töröm meg, de tetszik 👍

  • @valakivagyok8555
    @valakivagyok8555 3 ปีที่แล้ว +2

    Profession egy lehúzás. Ha miattuk találsz állást nem is tudom hány 100ezret kérnek majd érte...
    Plusz hiába vagy fent nem fogsz úgy se szuper állást találni ha nem vagy pályakezdő és 30 év tapasztalatod.
    Ha nem veszel plusz hirdetést érdekes nem találnak meg téged a cégek.

    • @Tami12131
      @Tami12131 3 ปีที่แล้ว +1

      Engem a jelenlegi munkámban itt találtak meg a német nyelvtudás miatt, felhívtak, átmentem a körökön és végre diplomáshoz méltó munkám van. kb. két éve végeztem egyetemen, a vírus miatt egy szar eladói pozícióba vettek csak fel akkor, onnan jöttem át angol-német nyelvű homeoffieba. :)

  • @sz.k.3362
    @sz.k.3362 3 ปีที่แล้ว +2

    4.5 év ügyfélszolgálatos múlttal nem feleltem meg ügyfélszolgálatosnak,"nincs megfelelő és elegendő tapasztalat" indokkal. Kevesebb mint 1 év kellett az állás leírásában szereplő követelmények szerint. No mindegy,biztos a semmi több mint a 4.5 év 😂

    • @BoshiNagare
      @BoshiNagare 3 ปีที่แล้ว

      mert mar elore el volt dontve, hogy kit vesznek fel

    • @sz.k.3362
      @sz.k.3362 3 ปีที่แล้ว +1

      @@BoshiNagare egy másik összejött 🙂
      És ennél teljesen otthonrol dolgozom,több a fizu is hurrááá🙂

    • @BoshiNagare
      @BoshiNagare 3 ปีที่แล้ว

      @@sz.k.3362 gratulalok :)

    • @sz.k.3362
      @sz.k.3362 3 ปีที่แล้ว

      @@BoshiNagare köszönöm 🙂

  • @ivanyiattila3547
    @ivanyiattila3547 3 ปีที่แล้ว +2

    Pont azért nem, mert aki volt úgymond "fent" annak ezek a munkák csak átmenetiek. Amolyan lejjebb adtam, mert muszáj. Ez így jön le a munkaadóknál. Tehát aki lejjebb adta, arra nem lehet hosszútávon számítani.

  • @larryisobviouslynotreal
    @larryisobviouslynotreal 3 ปีที่แล้ว +1

    Jejj

  • @konstantinkoppel8596
    @konstantinkoppel8596 3 ปีที่แล้ว +1

    Magyarorszag legnezettebb sorozata egyben a legrosszabb is, remelem ezzel tisztaban vagy, es azzal, hogy az emberek mennyire elitelik es lenezik azokat akik ebben szerepelnek vagy csak csupan nezik.

  • @michalkollar2722
    @michalkollar2722 3 ปีที่แล้ว +1

    Kitartàshoz egy kis gondolat.
    Ne èrsekljen hogy màs jobb nàlad,mert minig leszz olyan.az erdkeljen hogy most jobb vagy mindt egy ève.akàr a minkàban akàr sportan.

    • @DarinkaH1984
      @DarinkaH1984 3 ปีที่แล้ว

      Szívem, ezt olvasd el még egyszer légyszíves, és gondold át. Van egy olyan opció, hogy szerkesztés.

    • @michalkollar2722
      @michalkollar2722 3 ปีที่แล้ว

      @@DarinkaH1984 èn így gondolom.de érdekelne hogy te hogyan gondolog Heni

    • @clementinakozma
      @clementinakozma 3 ปีที่แล้ว

      @@michalkollar2722 Lehet arra gondolt a válaszoló, hogy javítsd ki a hibákat,de én értem mit írtál és van benne valami. Az ember fejlődik ahogy telik az idő.

  • @hogyishivjakmindjart0188
    @hogyishivjakmindjart0188 3 ปีที่แล้ว +1

    Igen, és nem mindent lehet feltenni az önéletrajzra. Pl. Meghalt közeli hozzàtartozó, elvàltak a szüleim ezért kiesett 1 év modjuk míg depressziós voltam. Ez semmilyen interjún nem hangzik jól.

  • @gergogoda8435
    @gergogoda8435 3 ปีที่แล้ว +1

    Jo neked otthon is 😁🤪

  • @zoltanszegedi6059
    @zoltanszegedi6059 3 ปีที่แล้ว

    hangos vagy :D