Szia Attila! A 90-es évek legelejétől egy nagy közösségbe, gyülekezetbe járunk és ott ismerekedtünk meg. Eleinte testvéri programokon találkoztunk, majd egyre jobban felfigyeltünk egymásra. Találkozgattunk, majd 98- ban összeházasodtunk. Kettő szép felnőtt nagylány az ajándék.
Igen, nekem lenne kerdesem: azt mondtad a videoban, hogy Isten kb 6000 evvel ezelött teremtette a földet. Miert vannak akkor több Millio/ Milliarden eves kövületek. Es mi van a dinokkal? Azok miert születtek a földre? Mi ertelme volt?
Azt mondtam, hogy az egyik elmélet, hogy 6 ezer éves a Föld. És igen, éppen a régészeti felfedezések miatt kérdőjelezik ezt meg sokan. Hogy mi értelme volt pl. a dínóknak, arról azt gondolom, hogy a Földön nem csak értelmes dolgok vannak.
Isten mindenható, tehát hatalmában áll többmillió évnyi lemeztektonikai, illetve bolygóteremtési folyamatokat egyetlen nap alatt véghezvinni. Ugyanez vonatkozik az ún. evolúcióra. Ami a mi emberi értelmünk, és a tudomány jelenlegi állása szerint évmilliókig tart, Isten rövid időn belül véghez tudja vinni. "Csak azt az egyet ne felejtsétek el, szeretett testvéreim, hogy az Úrnál egy nap annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap!" /2 Péter 3:8 / A dinoszauruszoknak annyi értelme van, mint akármelyik másik kihalt állatnak. Egykoron éltek a földön, de mára kihaltak, mint pl. a gyapjas mammut, vagy a kardfogú tigris.
@@attilanyarihu Szabad-e tettleges önvédelmet alkalmazni váratlan helyzetekben? Pl. a semmiből támadnak az emberre az utcán, és hasonló társaik. Mihez kezdjen az ember, ha beleállnak?
Imában lehet átadni a terhünket Istennek. Sokszor tapasztaltam, hogy miután imádkozok valamiért, kérem Isten segítséget, hitetlen nyugalom és békesség jelenik meg bennem. Már kevésbé nyomasztó a teher.
A feleségem rokonaival egy templomi közösségbe jártam. Néha a feleségem is megjelent emiatt vasárnapi misén, de függetlenül is sokat hallottam róla. Sőt, a templomi hittanos közösségünk közös volt: ő gyerekként járt oda, én tinédzserként. Szóval nagyon sok volt a közös kapcsolódás, ezért óvatosan, lassan felvettem vele a kapcsolatot messengeren. Tényleg csak beszélgettünk. Aztán 7 évvel ezelőtt, amikor megfelelőnek éreztem a pillanatot, elhívtam randevúzni.
12 éves korom óta ismerjük egymást férjemmel, egy gyülekezetbe jártunk egy kis faluban, együtt nőttünk fel, most november végén lesz a 20 éves házassági évfordulónk.
Evolucio szerinten nem megy szembe a teremtéssel….mi gondolkodunk korlátoltan, emberi léptékkel akarunk Isteni léptéket megérteni….mi nem állunk az idő, tér és anyag felett….Isten igen
@ Dunning-Kruger effektus, hogy a korlátolt ismeretek által a tudatlan azt gondolja mindent biztosan és jobban tud mint mások (ezért hiszi a gyári munkás hogy jobban tud mindent mint a mérnök)…míg ahogy bővül a tudás úgy változik a világ látás, és rájön az ember, hogy mindig van amit még érdemes tanulni és újra gondolni a dolgokat
Szia Attila!
A 90-es évek legelejétől egy nagy közösségbe, gyülekezetbe járunk és ott ismerekedtünk meg. Eleinte testvéri programokon találkoztunk, majd egyre jobban felfigyeltünk egymásra. Találkozgattunk, majd 98- ban összeházasodtunk. Kettő szép felnőtt nagylány az ajándék.
Köszönöm, hogy leírtad.
Igen, nekem lenne kerdesem: azt mondtad a videoban, hogy Isten kb 6000 evvel ezelött teremtette a földet. Miert vannak akkor több Millio/ Milliarden eves kövületek. Es mi van a dinokkal? Azok miert születtek a földre? Mi ertelme volt?
Azt mondtam, hogy az egyik elmélet, hogy 6 ezer éves a Föld. És igen, éppen a régészeti felfedezések miatt kérdőjelezik ezt meg sokan. Hogy mi értelme volt pl. a dínóknak, arról azt gondolom, hogy a Földön nem csak értelmes dolgok vannak.
Isten mindenható, tehát hatalmában áll többmillió évnyi lemeztektonikai, illetve bolygóteremtési folyamatokat egyetlen nap alatt véghezvinni. Ugyanez vonatkozik az ún. evolúcióra. Ami a mi emberi értelmünk, és a tudomány jelenlegi állása szerint évmilliókig tart, Isten rövid időn belül véghez tudja vinni.
"Csak azt az egyet ne felejtsétek el, szeretett testvéreim, hogy az Úrnál egy nap annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap!"
/2 Péter 3:8 /
A dinoszauruszoknak annyi értelme van, mint akármelyik másik kihalt állatnak. Egykoron éltek a földön, de mára kihaltak, mint pl. a gyapjas mammut, vagy a kardfogú tigris.
Mi a helyzet az önvédelemmel?
Megtennéd, hogy kifejted egy kicsit a kérdést?
@@attilanyarihu Szabad-e tettleges önvédelmet alkalmazni váratlan helyzetekben? Pl. a semmiből támadnak az emberre az utcán, és hasonló társaik. Mihez kezdjen az ember, ha beleállnak?
Ki fejtenèd azt hogy hogyan adjuk át a terhünket Istenek? Hogy èrtsem,hogy lelki megnyugvást kapok?
Imában lehet átadni a terhünket Istennek. Sokszor tapasztaltam, hogy miután imádkozok valamiért, kérem Isten segítséget, hitetlen nyugalom és békesség jelenik meg bennem. Már kevésbé nyomasztó a teher.
A feleségem rokonaival egy templomi közösségbe jártam. Néha a feleségem is megjelent emiatt vasárnapi misén, de függetlenül is sokat hallottam róla. Sőt, a templomi hittanos közösségünk közös volt: ő gyerekként járt oda, én tinédzserként. Szóval nagyon sok volt a közös kapcsolódás, ezért óvatosan, lassan felvettem vele a kapcsolatot messengeren. Tényleg csak beszélgettünk. Aztán 7 évvel ezelőtt, amikor megfelelőnek éreztem a pillanatot, elhívtam randevúzni.
Köszönöm, hogy megosztottad! :)
@@attilanyarihu Mi köszönjük a videóid!
Amikor Isten nem tud téged elérni, akkor egy akadályt rak az életedbe, hogy többet beszélj vele.
Erről mi a véleményed?
12 éves korom óta ismerjük egymást férjemmel, egy gyülekezetbe jártunk egy kis faluban, együtt nőttünk fel, most november végén lesz a 20 éves házassági évfordulónk.
Miféle gyülekezetből való ez a Nyári Attila?
Ez a Nyári Attila a Golgota gyülekezetből való 😉
Köszönöm szépen a választ!
@@attilanyarihu Na és az a Nyári Attila? :D