Ismét egy jó és lényegretörő bemutató videó, köszönjük Zsolt! Ha megengedsz azonban egy apró korrekciót: a Xiaomi NEM 2020-ban kezdte a “T műfajt” a 10-es szériával, hanem egy évvel korábban a 9T-vel és a 9T Pro-val, amely készülék(ek) még a mai napig helytállnak! No, azok voltak igazán a megtestesítői ennek a műfajnak, sőt még (akkor) újdonságnak ható dolgokra is futotta: a szelfi kamera motorikus elrejtése, ami lehetővé tette a full notch mentes kijelzőt!
A mai napig használom. Novemberben lesz 3 éves. Hibátlanul teszi a dolgát. Gondolkodok váltáson, de továbbra sincs olyan telefon, amire jó érzéssel lecserélném.
Teljesen igazad van hogy van neki bőven hiányosságai (ezek a makró és széles kamera lencsék kb kuka) a fő szenzor még úgy ahogy istenes a bemutatott fotók alapján de az árazása ennek is a top helyen van így kell ezt csinálni (úgyis megveszik akinek tetszik nem érdekli majd mennyibe kerül)
Mi értelme? Egyszerű. Nem kell külön telefotó egység. 2x-3x zoomig is tud annyit croppolni a szoftver, hogy nem fogsz érezhető minőség romlást látni a fotókon. Egyébként egy nagyon jó powerhouse, ahogy azt a T szériánál megszoktuk. A gond csak az hogy MÉG nem jó vétel. Jelenleg 270 ezerért kapsz Pixel 6 Pro-t amiben ott fityeg a 4x OPTIKAI zoomos kamera, és a Google támogatás. Ez meg 70 ezressel drágább nyitóáron.
Kedves Zsolt! Azt mondod, hogy az S22 Plus jobb mobil. De azt is el kell ismerni, hogy Xiaomi 12T Pro áron legfeljebb noname mobilboltokban lehet megvenni, hivatalos kereskedésben, hivatalos garanciával még mindig bőven 400 ezer forint felett van az ára, plusz a töltő ára, ha az is kell. Igen, hiányzik a vezetéknélküli töltés, a 2 MP-es makrót én is kitiltanám a piacról, de ettől függetlenül, szerintem még mindig a Xiaomi gyártja a legjobb ár-érték arányú készülékeket. Hat éve használok Xiaomit, soha nem volt bajum velük, a MIUI-val sem.
S22 jobb de lassabb a töltése és nem adnak se töltőt se kábelt se tokot csak a telefont. Így ha venned kell töltőt kábelt tokot akkor már nem megérős....míg a xiaomi töltővel kábellel tokkal kerül annyiba amennyibe ráadásul 120 wattos töltő van hozzá nem 30 - 40 wattos....
@@ww95 nincs meg ,mert nem bír 200 megapixelt, hiszen a másik 2 kamera elég gagyi,inkbb csk piar fogás a 200 megapixel..de nemtud csk 12 megapixeles képeket csinálni..
Nagyon elgurult a gyógyszer az árazással, ahogy a videóban is elhangzik, sok alternatíva van házon belül és kívül is. Sőt, még a mostani elvadult árak ellenére, egy iPhone 13 sincs már messze végösszegben.
@@martonistvan1746 mégis jobban fejlödik az androidos telefon mint az ifos. Amig az androidos telefonokba 108 és 200 megapixeles kamera van addig az ifosba csak 12. 😅😅Nem véletlen van a Samsung az elsö helyen a telefon gyártok közt. Bohoc. 😅😅😅
@@martinmekli6219 Idióta. Ha tudnád hogyan működik egy kamera nem mondanál hülyeséget. Ilyen kis szenzorméretnél 12 megapixel teljesen jó. De mindegy, nem is mondom el miért valszeg nem fognád fel.
Megoldotta már, vagy tervezi a Xiaomi megoldani azt a problémát, hogy a belső tárhelyet felzabálja az "egyéb" kategória , ami nem törölhető? A tárhelynél nem is lehet tallózni, mik tartoznak ebbe, hiába futtatjuk le a tisztítót.
Hmm. Ki a fenét érdekli a 200 megapixeles kamera. Rekeszértéket kell nézni. A másik meg az, hogy 340.000 ft-ért túl van árazva. Elfogadható lenne az ára ha legalább IP68, vezeték nélküli töltéssel dobták volna piacra.
Az általad ajánlott 12 pro ami jobb ettől az kb használhatatlan mert melegszik rendesen. Ebből adódóan visszavesz a teljesítményéből és hamarabb lemerül. Lehet a kamerája jobb a 12 prónak de minden más rosszabb.
@@tamzso arra esetleg valami megoldás hogy xiaomi 12 tpro val sokkal halkabban szól mint bármék más telefonnal? Minden féle beállitást próbáltam már Egyszerűen nem értem
Nagyon régóta szemezgettem a xiaomi telokkal és mindig elámúltam milyen tuti dolgokkal rukkol elő. Ez addig tartott amíg meg nem vettem az első és utolsó xiaomimat. 11T Pro. borzasztó gagyi. telistele bugokkal, customer service kb semmi (legalább is itt UK-ban).
Ugyanigy jártam én is. Kb. 10 év samsung után bedőltem egy vettem egy note10pro-t. Fotózni nagyon jól lehet vele dicséretére legyen mondva de ezen kivül khm... 1év együttélési próbálkozás után most jött a samsung 22 ultra ez meg megy eladásra. Viszlát bután felépitett rendszer amiben sehol se találom amit keresek, viszlát kéretlen menüből előugró reklámok, hülyeségek, bugok, lefagyások.
@@BG-uc2oe Én huawei mate 10 pro tulaj voltam/vagyok mielőtt megvettem a xiaomit. Szoktam livestremelni dj mixeket és azt kell mondjam, hogy az audio minősége borzalmas a régi huaweihez képest. A reklámok nekem is ugyan úgy megvannak. A hangerő vizualizáció az be van fagyva kb egy éve, szóval, ha hangosítasz vagy halkítasz akkor csak egy teli zöld csúszka jelenik meg, de nem csökken vagy nő csak úgy ott van. De sorolhatnám.
Nem cserélném le erre ennyiért a xiaomi mi 9t pro-mat ami lehet egy két dologba nem tud ennyit de 3 éve 120-ért ajándék volt és még mindig simán erös telo mindenre is...
Ezt a mobilt leginkább pont az a készülék mészárolja le, ami ellen ki lett találva. A Motorola EDGE 30 Ultra 380.000 forintért, tehát nem sokkal drágábban ugyanezt a főszenzort kínálja, sokkal jobb másodlagos kamerákkal, még gyorsabb(!) töltéssel, ráadásul akár vezetékmentesen is, jobb kijelzővel, szemrevalóbb dizájnnal és a sokak által kedvelt majdnem stock Android élménnyel, néhány ötletes Moto extrával. Az EDGE 30 Ultráról ráadásul elmondható, hogy pl a Mobilaréna tesztjén csupán azért lett kicsit lehúzva, mert "szégyen szemre" 380.000 forintos árával nem tudott versenyre kelni, a hasonló tárhelyopcióval 250.000 forinttal drágább iPhone 14 Pro-val kamerás fronton, szóval igazából egy olyan csatát vesztett el, amit a gyártó meg sem akart nyerni igazán.
@@hellvulcanoh Azért az túlzás, hogy szar, de tény, hogy ennyi pénzért már jobb fotós képességű telefonok is vannak, illetve a 200 MP sincs kihasználva. Nem értem amúgy, hogy a többi gyártó miért nem vette át a Huawei AI Hi-Res módját, nekem az egyik kedvenc trükköm. 3 másodpercig készít egy 50MP-es képet nappal, de a végeredmény olyan, hogy belenagyítás esetén optikai zoomhoz hasonló az eredmény, mert a több képből összegyúrt nagy felbontású kép tűéles marad. A 200MP-es kamera egy hasonló mód beépítésével nyerne csak értelmet szerintem, mert enélkül a vaktába lőtt 200MP-es kép a parányi pixelméret miatt használhatatlan.
Egy Huawei P20-ról váltottam Xiaomi Redmi Note 11 Pro 5G-re,háááát kár volt.... Nagy csalódás a "márka". Minden tele van reklámmal,hiába kapcsoltam ki mindenhol (egy videód alapján) így is zavaróan sok marad. Az AOD 10mp,ami szintén nevtséges.Ezzel is babráljak "rejtett" menükben és állítgassam,hogy a nevezett "Always on" funkció hű legyen a nevéhez. Használom amíg nem idegesít fel teljesen,és bízom benne hogy megszüntetik az embargót a Huawei-nél mert az fényévekkel jobb mint a Xiaomi bármikor is lesz...
Szia! Szerintem a Realme GT 2 Pro jobb választás 280 ezerért. Ráadásul tapasztalataim alapján a szoftvere is sokkal jobb, stabilabb. Nem tudom, te mit gondolsz erről? :)
Szia. Igen, a Xiaomi 12 pedig még jobb, ilyen 240-ért megvehető jó helyről. De szoftveresen tényleg jobb a Realme, bár a Xiaominak is vannak előnyei, például a vezetékmentes töltés.
340 ezer, ez a telefon akkor se kéne ennyiért ha pisztollyal kényszerítenének rá hogy megvegyem. Én tok nélkül használom a telefonaimat és ezen az áron részemről megbocsáthatatlan az alumínium keret hiánya ami a hideg, minőségi érzetet nem kis mértékben elősegíti. Neem, a Xiaomi sima műanyaggal szúrja ki a szemünk, ez azért több mint pofátlanság ebben az árszegmensben.
340 az gondolom a hivatalos ár, ergó 'feketén' az kb 260-270 amivel nem sokkal drágább mint egy Mi 12 ami jóval kisebb szinte ugyan olyan minőségű kijelzővel, talán még rosszabb is , gyengébb hardver és kisebb akku, és majdnem 1 évvel rövidebb támogatás , és ami a legfontosabb itt nincs megelegedési probléma mint a Gen 1-nél ami a Mi 12-ben van , nem tudom hogy miért venne bárki is inkább 12-őt amikor ezt is lehet szinte ugyan annyiért
@@tamzso Többen már írtuk,ha a kamerát nézed bármilyen telefonon,mindig az asztalon mutatod be az egészet,viszont ha felemelnéd pl,és rá zoomolnál egy tárgyra,vagy egy házra,az sokkal pozitívabb hatást keltene a videóban is. Hogy az asztalon mutatod be a kamerát,így nem látjuk milyen a telefon kamerája,csak ez a baj,ezen változtass! Köszi Zsolt👍
Teljesen felesleges, szar szoftver és támogatás és még drága is. Jah, és az a 120W töltél egy év alatt kifingatja az akkut (még a 60-70 is). Emellett illene ha nem is logopédushoz, de minimum egy beszédtechnikai tréningre elugranod, mert úgy hadarsz, hogy az valami szégyenteljes.
Ismét egy jó és lényegretörő bemutató videó, köszönjük Zsolt! Ha megengedsz azonban egy apró korrekciót: a Xiaomi NEM 2020-ban kezdte a “T műfajt” a 10-es szériával, hanem egy évvel korábban a 9T-vel és a 9T Pro-val, amely készülék(ek) még a mai napig helytállnak! No, azok voltak igazán a megtestesítői ennek a műfajnak, sőt még (akkor) újdonságnak ható dolgokra is futotta: a szelfi kamera motorikus elrejtése, ami lehetővé tette a full notch mentes kijelzőt!
Köszi. Basszus, de hülye vagyok, tényleg. Ahjjj. Ráadásul a 9T Pro volt az egyik kedvencem.
@@tamzso ...én még mindig azt használom (még mindig egy nagyon jó vas), csak kár hogy nem jön rá több frissítés :(
Ja-ja és még ott volt teljes kijelzővel a Poco F2 pro, bár hivatalosan nálunk nem forgalmazták, de az EU-ban igen, nagyon szeretjük a mai napig.
A mai napig használom. Novemberben lesz 3 éves. Hibátlanul teszi a dolgát. Gondolkodok váltáson, de továbbra sincs olyan telefon, amire jó érzéssel lecserélném.
Szintén mai napig egy Mi 9T Pro-t használok. Nagyon eltalált egy telefon lett, egyáltalán nem érzem azt hogy le kéne már cserélni.
Teljesen igazad van hogy van neki bőven hiányosságai (ezek a makró és széles kamera lencsék kb kuka) a fő szenzor még úgy ahogy istenes a bemutatott fotók alapján de az árazása ennek is a top helyen van így kell ezt csinálni (úgyis megveszik akinek tetszik nem érdekli majd mennyibe kerül)
Mi értelme? Egyszerű. Nem kell külön telefotó egység. 2x-3x zoomig is tud annyit croppolni a szoftver, hogy nem fogsz érezhető minőség romlást látni a fotókon. Egyébként egy nagyon jó powerhouse, ahogy azt a T szériánál megszoktuk. A gond csak az hogy MÉG nem jó vétel. Jelenleg 270 ezerért kapsz Pixel 6 Pro-t amiben ott fityeg a 4x OPTIKAI zoomos kamera, és a Google támogatás. Ez meg 70 ezressel drágább nyitóáron.
Kedves Zsolt!
Azt mondod, hogy az S22 Plus jobb mobil. De azt is el kell ismerni, hogy Xiaomi 12T Pro áron legfeljebb noname mobilboltokban lehet megvenni, hivatalos kereskedésben, hivatalos garanciával még mindig bőven 400 ezer forint felett van az ára, plusz a töltő ára, ha az is kell. Igen, hiányzik a vezetéknélküli töltés, a 2 MP-es makrót én is kitiltanám a piacról, de ettől függetlenül, szerintem még mindig a Xiaomi gyártja a legjobb ár-érték arányú készülékeket. Hat éve használok Xiaomit, soha nem volt bajum velük, a MIUI-val sem.
Miért tiltanád ki a 2mp macro-t?
Mi a baj vele?
Instára simán jó képeket lehet vele csinálni.
Nekem is az van a Samsung a13 mobilomon.
Ha àr érték arány...akkor REALME ! A Xiaomi már nem az mint régen...
S22 jobb de lassabb a töltése és nem adnak se töltőt se kábelt se tokot csak a telefont. Így ha venned kell töltőt kábelt tokot akkor már nem megérős....míg a xiaomi töltővel kábellel tokkal kerül annyiba amennyibe ráadásul 120 wattos töltő van hozzá nem 30 - 40 wattos....
Várom az 1000 MP es telefont 😁
Kb 500 Mp az emberi szem felbontása. A 40%-a megvan.
Nálam ven egy caak mem beszélhetek róla mert aláírtam az egycsilliárdos szerződést vagy két tojás
@@ww95 nincs meg ,mert nem bír 200 megapixelt, hiszen a másik 2 kamera elég gagyi,inkbb csk piar fogás a 200 megapixel..de nemtud csk 12 megapixeles képeket csinálni..
Nagyon elgurult a gyógyszer az árazással, ahogy a videóban is elhangzik, sok alternatíva van házon belül és kívül is. Sőt, még a mostani elvadult árak ellenére, egy iPhone 13 sincs már messze végösszegben.
Elődmodell nagyon jó áron volt de ennyiért ottmarad.
Iphone 14bpro max 1 terrabájt: 990.000 ft.
Ne hasonlítgassuk már az IOS-t egy hulladék androidhoz.
@@martonistvan1746 mégis jobban fejlödik az androidos telefon mint az ifos. Amig az androidos telefonokba 108 és 200 megapixeles kamera van addig az ifosba csak 12. 😅😅Nem véletlen van a Samsung az elsö helyen a telefon gyártok közt. Bohoc. 😅😅😅
@@martinmekli6219 Idióta. Ha tudnád hogyan működik egy kamera nem mondanál hülyeséget. Ilyen kis szenzorméretnél 12 megapixel teljesen jó. De mindegy, nem is mondom el miért valszeg nem fognád fel.
Elég drága ez a telefon!
Mostanában nem esik szó a Xiaomi superwallpaperről. Ez megszűnt létezni és már nem elérhető az új modelleken?
Megoldotta már, vagy tervezi a Xiaomi megoldani azt a problémát, hogy a belső tárhelyet felzabálja az "egyéb" kategória , ami nem törölhető? A tárhelynél nem is lehet tallózni, mik tartoznak ebbe, hiába futtatjuk le a tisztítót.
Ádám, nagyon csalódott leszek, ha kiderül te Xiaomit használsz. Szerintem egy sima iphone 13 alá nem kéne adnod.
@@TouristAarchie nem is értem ezt a reakciót..
@@Adams6574 A csatornád alapján értelmes , tudatos embernek tünsz. A Xiaomi meg a legnagyobb ipari hulladékgyártó cég
Hmm. Ki a fenét érdekli a 200 megapixeles kamera. Rekeszértéket kell nézni. A másik meg az, hogy 340.000 ft-ért túl van árazva. Elfogadható lenne az ára ha legalább IP68, vezeték nélküli töltéssel dobták volna piacra.
jó videó lett így kicsit később nézem de ez az új telefonom
Neked hogy vált be?
Az általad ajánlott 12 pro ami jobb ettől az kb használhatatlan mert melegszik rendesen. Ebből adódóan visszavesz a teljesítményéből és hamarabb lemerül. Lehet a kamerája jobb a 12 prónak de minden más rosszabb.
Zsolt, nem figyeltem egy pillanatig, fuggetlen lettel mobilbemutatok, tesztek terén?
Már egy ideje igen. De főleg most. Az mStore-t segítem még természetesen, de más téren olyan, mint régen, csak egyedül.
@@tamzso arra esetleg valami megoldás hogy xiaomi 12 tpro val sokkal halkabban szól mint bármék más telefonnal? Minden féle beállitást próbáltam már
Egyszerűen nem értem
@@tamzso??????
@@nevemsenki6053 Hát erre nem tudok mit mondani, a Hangerőt tudod állítani, más nincs.
@@tamzso azért ez elég érdekes egy 300 ezres telefonnál
Nagyon régóta szemezgettem a xiaomi telokkal és mindig elámúltam milyen tuti dolgokkal rukkol elő.
Ez addig tartott amíg meg nem vettem az első és utolsó xiaomimat.
11T Pro. borzasztó gagyi. telistele bugokkal, customer service kb semmi (legalább is itt UK-ban).
Csak megerősíteni tudom amit írtál. Ilyen rossz telefonom még nem volt.
Ugyanigy jártam én is. Kb. 10 év samsung után bedőltem egy vettem egy note10pro-t. Fotózni nagyon jól lehet vele dicséretére legyen mondva de ezen kivül khm... 1év együttélési próbálkozás után most jött a samsung 22 ultra ez meg megy eladásra. Viszlát bután felépitett rendszer amiben sehol se találom amit keresek, viszlát kéretlen menüből előugró reklámok, hülyeségek, bugok, lefagyások.
@@BG-uc2oe Én huawei mate 10 pro tulaj voltam/vagyok mielőtt megvettem a xiaomit. Szoktam livestremelni dj mixeket és azt kell mondjam, hogy az audio minősége borzalmas a régi huaweihez képest.
A reklámok nekem is ugyan úgy megvannak.
A hangerő vizualizáció az be van fagyva kb egy éve, szóval, ha hangosítasz vagy halkítasz akkor csak egy teli zöld csúszka jelenik meg, de nem csökken vagy nő csak úgy ott van.
De sorolhatnám.
Nem cserélném le erre ennyiért a xiaomi mi 9t pro-mat ami lehet egy két dologba nem tud ennyit de 3 éve 120-ért ajándék volt és még mindig simán erös telo mindenre is...
Hàny év szoftverfrissítès van a xiaomi telefonokra? Ezekről nagyon senki sem beszél.
3 főverziót és 4 év biztonsági frissítést ígértek erre.
Ezt a mobilt leginkább pont az a készülék mészárolja le, ami ellen ki lett találva. A Motorola EDGE 30 Ultra 380.000 forintért, tehát nem sokkal drágábban ugyanezt a főszenzort kínálja, sokkal jobb másodlagos kamerákkal, még gyorsabb(!) töltéssel, ráadásul akár vezetékmentesen is, jobb kijelzővel, szemrevalóbb dizájnnal és a sokak által kedvelt majdnem stock Android élménnyel, néhány ötletes Moto extrával. Az EDGE 30 Ultráról ráadásul elmondható, hogy pl a Mobilaréna tesztjén csupán azért lett kicsit lehúzva, mert "szégyen szemre" 380.000 forintos árával nem tudott versenyre kelni, a hasonló tárhelyopcióval 250.000 forinttal drágább iPhone 14 Pro-val kamerás fronton, szóval igazából egy olyan csatát vesztett el, amit a gyártó meg sem akart nyerni igazán.
Igen, a Motorola most erős, fel kell vennem velük a kapcsolatot.
MEg azért is mert konkrétan szar a képalkotása...
@@hellvulcanoh Azért az túlzás, hogy szar, de tény, hogy ennyi pénzért már jobb fotós képességű telefonok is vannak, illetve a 200 MP sincs kihasználva. Nem értem amúgy, hogy a többi gyártó miért nem vette át a Huawei AI Hi-Res módját, nekem az egyik kedvenc trükköm. 3 másodpercig készít egy 50MP-es képet nappal, de a végeredmény olyan, hogy belenagyítás esetén optikai zoomhoz hasonló az eredmény, mert a több képből összegyúrt nagy felbontású kép tűéles marad. A 200MP-es kamera egy hasonló mód beépítésével nyerne csak értelmet szerintem, mert enélkül a vaktába lőtt 200MP-es kép a parányi pixelméret miatt használhatatlan.
Egy Huawei P20-ról váltottam Xiaomi Redmi Note 11 Pro 5G-re,háááát kár volt.... Nagy csalódás a "márka". Minden tele van reklámmal,hiába kapcsoltam ki mindenhol (egy videód alapján) így is zavaróan sok marad. Az AOD 10mp,ami szintén nevtséges.Ezzel is babráljak "rejtett" menükben és állítgassam,hogy a nevezett "Always on" funkció hű legyen a nevéhez.
Használom amíg nem idegesít fel teljesen,és bízom benne hogy megszüntetik az embargót a Huawei-nél mert az fényévekkel jobb mint a Xiaomi bármikor is lesz...
"Csak" 100-al drágább, mint gondoltam.
Szia! Szerintem a Realme GT 2 Pro jobb választás 280 ezerért. Ráadásul tapasztalataim alapján a szoftvere is sokkal jobb, stabilabb. Nem tudom, te mit gondolsz erről? :)
Szia. Igen, a Xiaomi 12 pedig még jobb, ilyen 240-ért megvehető jó helyről. De szoftveresen tényleg jobb a Realme, bár a Xiaominak is vannak előnyei, például a vezetékmentes töltés.
Hát idáig xiaomit használtam ,de ezek után azt hiszem befejeztem.mi12 ami tele volt hibával ,meg egy ilyent kiadni több mint hiba
340 ezer, ez a telefon akkor se kéne ennyiért ha pisztollyal kényszerítenének rá hogy megvegyem. Én tok nélkül használom a telefonaimat és ezen az áron részemről megbocsáthatatlan az alumínium keret hiánya ami a hideg, minőségi érzetet nem kis mértékben elősegíti. Neem, a Xiaomi sima műanyaggal szúrja ki a szemünk, ez azért több mint pofátlanság ebben az árszegmensben.
340 ezerbe nem fért bele a gorilla glass 7 és az IP68 sem
Jah, sajnos 😂😰
Itt az EU-ban,nem is létezik vízállóság.
Telekomnál mondták.
Az IP68 hiányolom! Nem biztos hogy így le cserélem a 11Tpro-t....
Welcome to China.. Ezért kell iPhonet venni.
@@TouristAarchie ifonért egy forintot sem adnák, egy túlárazott majmolt termék....
340 az gondolom a hivatalos ár, ergó 'feketén' az kb 260-270 amivel nem sokkal drágább mint egy Mi 12 ami jóval kisebb szinte ugyan olyan minőségű kijelzővel, talán még rosszabb is , gyengébb hardver és kisebb akku, és majdnem 1 évvel rövidebb támogatás , és ami a legfontosabb itt nincs megelegedési probléma mint a Gen 1-nél ami a Mi 12-ben van , nem tudom hogy miért venne bárki is inkább 12-őt amikor ezt is lehet szinte ugyan annyiért
Ahogy mondod. Engem nem fogott meg. Nincs must have. Jó lesz a GT2 pro hosszú távon.
Igazából ez a sorozat a Xiaomi Mi 9T Pro-val kezdődött!
Igen, én is rájöttem már, korábban szóltak. Majd feliratozom. Köszönöm azért.
A xiaomi 12 és a 12x árát lenyomja ez az új széria?!
Már most is baromi olcsó mindkettő.
Nézd meg a www.mstore.hu oldalon.
Megint az asztalt kell nézni,ha a kamerát nézi,hihetetlen
Mi is a gond pontosan? :)
@@tamzso Többen már írtuk,ha a kamerát nézed bármilyen telefonon,mindig az asztalon mutatod be az egészet,viszont ha felemelnéd pl,és rá zoomolnál egy tárgyra,vagy egy házra,az sokkal pozitívabb hatást keltene a videóban is. Hogy az asztalon mutatod be a kamerát,így nem látjuk milyen a telefon kamerája,csak ez a baj,ezen változtass! Köszi Zsolt👍
Büntibe van Kína, nem veszek kínai telót. Tise.
Én olyat vettem ami ott készült végül is mind ott készül.
@@davidnagy2894 A xiaomi echte Kínai.
Vágod?
Hogy ott készül kvázi minden is,az megint más szénhidrát.
339000 forint baszik???🤮🤮🤮🤮🤮
Talán, ha 300megapixeles lenne és szélesebb választék belőlük. Ez még karcsú.
Teljesen felesleges, szar szoftver és támogatás és még drága is. Jah, és az a 120W töltél egy év alatt kifingatja az akkut (még a 60-70 is).
Emellett illene ha nem is logopédushoz, de minimum egy beszédtechnikai tréningre elugranod, mert úgy hadarsz, hogy az valami szégyenteljes.
Egyenlőre még 2 év utan sem fingatta ki az akut a 120 watt