Éjfekete Lamborghinivel gurult be mellénk az ember, aki rommá kereste magát a propagandával

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 12 ก.ย. 2024
  • Ahhoz képest, hogy mára többé-kevésbé minden magyar agyába beégnek a kormány politikai üzenetei, a kampányokat legyártó cégek tulajdonosáról, Balásy Gyuláról eddig egyetlenegy kép keringett az interneten. Pedig elképesztően jól keresett a propagandával: az állami kommunikációval foglalkozó cégeinek 44 milliárd forintos adózott nyeresége volt 2016 óta. Csak tavaly 10 milliárd forint hasznot hoztak a propagandagyártásban utazó Balásy-vállalkozások, a New Land Media és a Lounge Design. De Balásy rendezvényszervező cégei is sorra kapják az állami megrendeléseket: a Lounge Eventből és a Visual Europe-ból tavaly több mint 12 milliárdos osztalékot vettek ki.
    A hétvégén azonban összefutottunk vele Balatonalmádiban, egy autóversenyen, amire az 1991-es Ferrari Testarossájával nevezett, de mivel ez elromlott, kénytelen volt a 30 éves Lamborghini Diablójával elindulni. Így rajt előtt volt alkalmunk beszélgetni vele a munkájáról.
    Korábbi cikkeink róla: 444.hu/2023/06...
    444.hu/2021/09...
    444.hu/2023/02...
    Szabad sajtó nélkül nincs demokrácia. Nélküled nincs szabad sajtó.
    Csatlakozz te is a 444 Körhöz: kor.444.hu/
    Könyvek és magazinok: kor.444.hu/shop/
    www.444.hu/
    / 444.hu
    / negynegynegy

ความคิดเห็น • 492

  • @icram45
    @icram45 ปีที่แล้ว +2007

    Azt gondolná az ember, hogy ezek pengeéles eszű, minden helyzetben komfortosan mozgó profi vállalkozók. Ehhez képest olyan ez az interjú, mint amiket Balázsék csináltak a 90-es években a Z+-ban az utcán lófráló gimisekkel.
    Annyira primkó, totál átlagos képességű emberek vannak elképzelhetetlen hatalmi pozícióban, amire csak Rákosi idején volt példa.

    • @_kopcsi_
      @_kopcsi_ ปีที่แล้ว +3

      szerintem 3 szemjegyu IQ-val mindenkinek ra kene jonnie, hogy pont nem. ezek a rendszerek pont, hogy nem a tehetseg es a szorgalom szerint szelektalnak, hanem a szervilizmus es a lojalitas alapjan. ez a fazon pontosan ugy az azert van ott, ahol, amiert egy Meszaros Lorinc is. az ertelem az ilyen rendszerekben veszelyes a hatalomra nezve. ezt Orban egy eletre megtanulta 2014-ben Simicska kapcsan, akivel kez a kezben epitettek ki a NER alapjait (Fidesz gazdasagi es media hatteret).

    • @mikerenton5808
      @mikerenton5808 ปีที่แล้ว

      rosszabb akkoriban nem voltak milliárdosok ez orbáni vívmány

  • @psdcsoport5428
    @psdcsoport5428 ปีที่แล้ว +909

    Be a zsákutcába. Ismeri a járást, egy egész országot vittek oda.

  •  ปีที่แล้ว +1162

    Ez volt a legszánalmasabb "interjú", amit eddigi életemben láttam. Mélyen szomorú az a görcs, amibe ez az ember került, hab a tortán az az erőltetett lazaság, amivel leplezni próbálta. És ez egy milliárdos itt.

    • @pharkasj
      @pharkasj ปีที่แล้ว

      Annyira milliardos o,mint amennyire a Simicska a legbefolyasosabb magyar vallalkozo. Nyilvan egy kis aprot lecsiphet,de ne kepzeld, hogy annak a 44 milliard haszonnak akar csak a 10 szazalekat is megtarthatja ha levaljtak ot egy masik stromanra.

  • @norbertmolnar9913
    @norbertmolnar9913 ปีที่แล้ว +336

    "8-10 céget vezetek". Megértem, én se szoktam pontosan tudni a cégeim számát.

  • @davidnagy2645
    @davidnagy2645 ปีที่แล้ว +921

    Legenda szerint még mindig sétálnak xD

    • @Renatawhynot
      @Renatawhynot ปีที่แล้ว +21

      Best comment ever 😂😂😂😂😂😂😂

    • @agtoth169
      @agtoth169 ปีที่แล้ว +5

      🤣

    • @mispallai
      @mispallai ปีที่แล้ว +3

      😂😂😂de széeeep

  • @K_G_49
    @K_G_49 ปีที่แล้ว +828

    Jól beszél. Tehetséges embernek tűnik. Jó helyre került ez a 40 milliard is a szaros adonkbol.

  • @davidzs.6187
    @davidzs.6187 ปีที่แล้ว +1306

    De kínosan éreztem magam a videó nézése közben :,D

    • @peterszabo6147
      @peterszabo6147 ปีที่แล้ว +49

      Ő is lehet...
      Még az is lehet hogy 10 percig..
      Aztán beülhet a Lamborghini be és övé a világ.

    • @erikpinter4875
      @erikpinter4875 ปีที่แล้ว +18

      Én kifejezetten kellemesen! :)

    • @nemesnemargo3995
      @nemesnemargo3995 ปีที่แล้ว +53

      Mészáros Lölő.2☝👀😂

    • @robertlisztes5768
      @robertlisztes5768 ปีที่แล้ว +38

      Vártam a "matematikus Ön"-t😅

  • @rolandsajovolgyi9696
    @rolandsajovolgyi9696 ปีที่แล้ว +533

    Légyszi szorongassatok meg minél több ilyen minibosst! :D Imádtam nézni. Kiakadt a kringyeméter. Zseniális. Előbb utóbb a nyomás hatására csak elpattan egy-két szál.

  • @illeszoltanmate8341
    @illeszoltanmate8341 ปีที่แล้ว +856

    Basszus srácok, megcsináltátok az egyik legfárasztóbb videót amit valaha láttam.😂

  • @treathfull8904
    @treathfull8904 ปีที่แล้ว +482

    Jó volt ennyire síkidegnek látni a Balásyt! :D Azt hittem, hogy lányos zavarában Vörösberényig sétál.

  • @Tyler-Durden123
    @Tyler-Durden123 ปีที่แล้ว +370

    Megnyerő személyiség, minden fillérért keményen megdolgozott...látszik rajta.

    • @gaborgabor136
      @gaborgabor136 ปีที่แล้ว +21

      Meg nem is az az ígérgetős fajta. 😏

  • @nofear6046
    @nofear6046 ปีที่แล้ว +571

    Piros volt a Ferrari, nem sárga, hagytam volna a Lambót a garázsba'

  • @aaatomaaatom
    @aaatomaaatom ปีที่แล้ว +93

    Na, eztán fizethetjük a testőrjeit is. Köszi. 😀

  • @pamutbojt
    @pamutbojt ปีที่แล้ว +245

    Válaszoljon már, aki százmilliárd közpénzeket rak el. Abból veszi a Ferrarit. A válaszai egyébként Mészáros Lőrinc szintűek voltak.

  • @csabaeros4085
    @csabaeros4085 ปีที่แล้ว +152

    Jó látni,hogy amiért minden nap dolgozom és adózók ,valaki élvezi a gyümölcsét.

  • @lelandpalmer9573
    @lelandpalmer9573 ปีที่แล้ว +194

    Micsoda reklám szakember. Le a kalappal!
    "Küldjenek email-t!"
    "Ez most nagyon váratlanul ért."
    Szépen kidumálta magát. Nem hiába....zseni a csávó.

  • @Universitas01
    @Universitas01 ปีที่แล้ว +141

    Ahhoz képest hogy kommunikációs szakértő, egy épkézláb valasza vagy reakciója sem volt...

  • @pamutbojt
    @pamutbojt ปีที่แล้ว +128

    Lenyúlják a pénzünket, vesznek belőle maguknak Ferrarit, aztán lefingják a fejünket. Nem lesz ennek jó vége!

  • @dundid6164
    @dundid6164 ปีที่แล้ว +409

    A legkínosabb videó az interneten 😃 imádom csak így tovább

  • @as-369
    @as-369 ปีที่แล้ว +187

    A videó elsö felében volt egy olyan érzésem, hogy nem tudja hova menekül 🤣 és tényleg nagyon zavarban van. Szép munka, srácok!

    • @user-tk1vu2lx9v
      @user-tk1vu2lx9v ปีที่แล้ว +22

      a videó második felében kiderül, hogy tényleg nem tudta merre menekül :))) besétáltak a zsákutcába :)))

  • @rhysokelly6933
    @rhysokelly6933 ปีที่แล้ว +199

    Még mindig nem értem, hogy a pedagógusok béremelését miért az EU -tól várjuk?...🤔

  • @_Zadla_
    @_Zadla_ ปีที่แล้ว +304

    Ez egy legendás videó lesz hamarosan. Rohadt kínos az egész XD

    • @ferencnemes3461
      @ferencnemes3461 ปีที่แล้ว +15

      Kb olyan kínos, mint amikor Kammerer kirohan a riporter kérdései elől.

  • @echtelionful
    @echtelionful ปีที่แล้ว +105

    Íme a nemzeti nagytőke. Minden adóforint jó helyre ment!

  • @Kenyaae
    @Kenyaae ปีที่แล้ว +152

    Amikor asse tudja, hogy merre menjen a végén. se. priceless...

  • @david639639
    @david639639 ปีที่แล้ว +371

    Ehhez egy keményebb riporter kellett volna. Ez így nagyon langyos.

    • @hejjasgergo
      @hejjasgergo ปีที่แล้ว +5

      valóban

    • @lynx655
      @lynx655 ปีที่แล้ว +92

      Ne hülyéskedj, ha ennél keményebb lett volna vele, még el is sírja ott magát. :D

    • @tom.telegdi
      @tom.telegdi ปีที่แล้ว +15

      Hát ja. Jol zavarba hozta a riportert. Jól ráérzett a vissza kérdéseivel es a szótlan mp-vel a riportalany.

    • @KikiTheHobo
      @KikiTheHobo ปีที่แล้ว

      Igen.

  • @TovayIstvan
    @TovayIstvan ปีที่แล้ว +136

    -Ez is az öné?
    -Ezek régi autók, igen.
    Mindenezt úgy mondja mintha egy lerugott 2es golfot kérnének rajta számon és nem egy 80 millió forintos autót😅😅

  • @eszgepmozi
    @eszgepmozi ปีที่แล้ว +279

    Minden napra ilyen kínlódást kívánok neki, mint amit ebben a videóban produkált.

  • @veronikamisek8627
    @veronikamisek8627 ปีที่แล้ว +286

    10 éve dolgozom a szakmámban, ezek szerint még 10 év, és milliárdos lehetek, végre. nem tudtam, hogy csak ez a titok. ezek majdnem olyan hasznos tanácsok, mint lölö intelmei az élethez

  • @viannerocher3841
    @viannerocher3841 ปีที่แล้ว +52

    Rogán elfelejtette kiképezni a csávót ilyen esetekre...:)))))))

  • @wagnergabor2970
    @wagnergabor2970 ปีที่แล้ว +53

    Nincs az az isten hogy, visszatalált ezek után a Lambóhoz. Baltonnál indult a videó Rácpácegresen végződött.

  • @accordingtodanii6071
    @accordingtodanii6071 ปีที่แล้ว +76

    Ideje a fényre hozni a “földes urakat” minden varosban! Zalaegerszegtől Debrecenig, Pécstől Dorogig!

  • @hansapils222
    @hansapils222 ปีที่แล้ว +130

    Egy jól képzett talpra esett riporterrel szenzációs anyag lett volna...igaz így sem volt rossz fogás!

    • @TrishTheSelkie
      @TrishTheSelkie ปีที่แล้ว +22

      Az a baj, hogyha az alany nem válaszol semmire és csak visszakérdez, azzal nem nagyon lehet szerintem mit kezdeni. Ebben egyszerűen nem volt sokkal több. De megérte a szenvedést 😂

  • @Laczko_Attila
    @Laczko_Attila ปีที่แล้ว +53

    Egyszer örülnék neki, ha a riporterek, mikor nem válaszolnak az alanyok a kérdéseikre, felhoznák érvként, hogy DE VÁLASZOLJ BASZD MEG, MERT EZ KÖZPÉNZ! Ezek a trógerek, nem piaci alapon gazdagodnak, hanem az adófizetők pénzén!

  • @kalinakalina1
    @kalinakalina1 ปีที่แล้ว +186

    Remegő hanggal nem lehet számonkérni senkit verdmeg....

  • @mitnemert7699
    @mitnemert7699 ปีที่แล้ว +33

    Jé, egy újabb stróman lebukása :DDDD Én is majd azt mondom az MVM-nek, amikor kérik a befizetést a számlára, hogy "küldjék el a kérdéseiket!" :DDDDDD

  • @makkerandy
    @makkerandy ปีที่แล้ว +45

    az a durva egyszerre sajnálom, mert látszik hogy valamikor volt önérzete, de egyszerre haragszom rá, mert ő is tudja hogy eladta magát

  • @petermolnar813
    @petermolnar813 ปีที่แล้ว +103

    Az lehet a gond, hogy a gondolkozás, a beszéd és a járás nem működik szimultán. Talán, ha megállna egy percre, tudna mondani valami értelmezhető választ, amivel nem rántja magára a szaros bilit sem. 😀

    • @nopenope2134
      @nopenope2134 ปีที่แล้ว +5

      Ez a majom egy zseni,a filmjelenet jut eszembe a 40 éves szűzről,amikor felszedi a csajt a könyvesboltban hogy guruljon át rajta 450 milliárd gumilabda

    • @moby576
      @moby576 ปีที่แล้ว +15

      @hnhx 🏳️‍🌈 Ez a csiga '16 óta összesen nem gyalogolt ennyit, na de majd valamelyik futkosón bepótolhatja.

    • @margitkiss932
      @margitkiss932 ปีที่แล้ว +22

      Mindegy lett volna, ha Lölőt kérdezik.Ennek is annyi esze van ! Ilyen büdös tahókból lesz milliárdos magyarországon ! Szégyen !

  • @almady-andras
    @almady-andras ปีที่แล้ว +134

    Úgy sejtem, hogy a fickó első gondolata az volt, hogy visszamegy a szállodához, mert oda már nem tudják követni. Viszont annyira zavarba jött, hogy hirtelen nem tudta, hogy merre tud gyorsan visszajutni a Hunguest Hotelhez. A zsákutcás irány nem volt egyébként rossz gondolat, mert van ott egy kis köz, ahol gyalog át lehet vágni, csak hát ehhez nem volt helyismerete. :)

    • @aaatomaaatom
      @aaatomaaatom ปีที่แล้ว +35

      Azt hitte még a lamboban ül és így nem tud átmenni. Nyilván nem sokszor gyalogol. 😀

  • @Kovi03259
    @Kovi03259 ปีที่แล้ว +42

    Amennyi adó forintot eltett zsebre a hosszú évek alatt abból lehetett volna keret, adó csökkentésre, tanári fizetés emelésre, kórházak finanszírozására, költeni, stb...
    Gusztustalan amit a FIDESS csinál már 13 éve!

  • @ROBI-crypto
    @ROBI-crypto ปีที่แล้ว +30

    Szertnék én is úgy milliárdokat keresni, hogy nem tudom, hogy kell!

  • @zoltanmolnar6143
    @zoltanmolnar6143 ปีที่แล้ว +14

    Mészáros Lőrinc ehhez képest a tudós klub rendes tagja.

  • @A.Sz.
    @A.Sz. ปีที่แล้ว +188

    Kommunikáció... Soha nem teszünk fel zárt kérdést. Valamelyik dörzsöltebb kollégátokat küldjétek ki terepre, kérlek.

    • @borspeti
      @borspeti ปีที่แล้ว +36

      Szakértő úr úgy látta, hogy ha nyitott kérdést tett volna a fel a riporter, akkor egyből elkezdett volna a dalolni a Balásy? :)

    • @Sorosgyorgybaloldal
      @Sorosgyorgybaloldal ปีที่แล้ว +14

      ​@@borspetiHa az újságírók ezzel az "úgyis mindegy" felfogással végeznék a munkájukat, akkor ez az riport nem készült volna el. A munkára való igényesség, és a szakmára való tisztelet kérdése, hogy mennyire készülsz fel, hogyan, mit, mikor kérdezel.

  • @tmark33
    @tmark33 ปีที่แล้ว +167

    Remegett az idegtől, de jó ezt látni 😆 Czinkónak ezért jár a keksz 🍪 és egy piros pont 🔴

  • @imrecsepesz3065
    @imrecsepesz3065 ปีที่แล้ว +35

    Kérdésekre kérdésekkel válaszolgat! Akár a gazdája a parlamentben!
    Totál semmibe vétele a másiknak! Lehet, hogy zavarban is volt, de mérhetetlenül aljas is!

  • @borspeti
    @borspeti ปีที่แล้ว +39

    Ez a szokásos semmihez nem értő stróman. Aláírja amit elé tolnak, minden mást a nála jobb képességűek intéznek, ő meg megy a böribe amikor baj lesz. Addig meg játszhatja a nagymenőt - kár, hogy mindenki kiröhögi a háta mögött.

  • @istvanvasarhelyi2753
    @istvanvasarhelyi2753 ปีที่แล้ว +48

    annyira értelmes ez az ember, mint a reklámjai. Pont ilyen ember kell Rogán mellé. Lehet, hogy azt sem tudta miről kérdezik, mert az igazi számokat most hallotta először. Azért kiváncsi lennék, miféle pályázat alapján választották sz ő cégét a komoly megbízásokra. Szeretném látni ezt az embert egy komolyabb üzleti tárgyaláson. Vajon meg tudna szólalni?

  • @pamutbojt
    @pamutbojt ปีที่แล้ว +50

    Hát, ezt a zsákutcát jól megszívta. :)

  • @martonnagy5275
    @martonnagy5275 ปีที่แล้ว +68

    Ahogy Bödőcs már megfogalmazta: “a kis pap kételyes perselyelszámolással”😃

  • @hortenziaschnell9683
    @hortenziaschnell9683 ปีที่แล้ว +57

    Lölő kettő! Na ez a fidess! Ilyen hülyén reagálnak minden kérdésre! Ez nem válasz, ez hablatyolás! 😭

    • @martonkovacs3701
      @martonkovacs3701 ปีที่แล้ว +10

      Csóró beszélni is alig tud, nem kell bántani. 🤣🤣🤣

  • @JH-jl5me
    @JH-jl5me ปีที่แล้ว +22

    Nyomdafestéket nem tűrő, dehonesztáló, erőszakra való felbujtó véleményem van erről.

  • @peterb7365
    @peterb7365 ปีที่แล้ว +52

    Legalább a versenyről lehetett volna egy kis részlet, hogy lássuk, hogy mire qrtunk el ennyi pénzt! 😂😂

  • @bodab
    @bodab ปีที่แล้ว +75

    Nem tudom miről juthatott az eszembe, de lassan csinálhatnátok egy NER strómann Tier list videót

  • @mezesadam1997
    @mezesadam1997 ปีที่แล้ว +112

    Megint kérdésekkel provokál a lipsi média! Építési kordont a Balaton köré!!!!

  • @JohnDoe44484
    @JohnDoe44484 ปีที่แล้ว +120

    Annyira zavarba hoztátok mint amikor a Főispánt megcsapkodta a Juncker 😂

  • @zszs290
    @zszs290 ปีที่แล้ว +38

    Most megértettem a faék plakátokat....

  • @mihuczgyorgy
    @mihuczgyorgy ปีที่แล้ว +35

    Kábé annyira van képben a saját munkájáról, mint Lőrinc.

  • @EsaiasBirkenauer
    @EsaiasBirkenauer ปีที่แล้ว +14

    Az a feszengő, huncut mosoly....mint amikor a kétéves kisfiamat rajtakapom valamin, amiről ő is tudja, hogy nem szabad csinálni....

  • @istvantrap1176
    @istvantrap1176 ปีที่แล้ว +25

    Ez a fiatal Mészáros Lőrinc!

  • @zsoltfarkas1028
    @zsoltfarkas1028 ปีที่แล้ว +20

    Menekülnie kellett volna. Futni. Beszélni semmiképp. A riporter nagyon meglepődött. Azt hitte Lőrincnél nincs lejjebb. Tényleg megdöbbentő hogy semmi köze az egészhez. Ez szàmunkra nagyon sértő

  • @martonbabinecz
    @martonbabinecz ปีที่แล้ว +16

    Fidesz szakértőket kérdeznék:
    Lehet, hogy az első alkalommal láttunk egy lelkiismeretet megmutatkozni szégyenérzet formájában?

  • @MrChembee
    @MrChembee ปีที่แล้ว +37

    Rengeteg ziccert kihagytatok sajnos. Értékes másodpercek teltek el csendben. Ebből pedig brutális anyag készülhetett volna. Persze megértem, ilyen helyzetben könnyen leblokkol a kérdező is...

  • @7bence
    @7bence ปีที่แล้ว +19

    Inkább sétálgatott fél órán át kínosan és lekéste a versenyt, de az nem jutott eszébe, hogy beüljön a lamboba stílusosan aztán vrumm vrumm. Legjobb marketinges. Vagy lehet, hogy az kínosabban alakult volna?

  • @foldkutya
    @foldkutya ปีที่แล้ว +43

    Szekunder szégyen. Esküszöm, én még ennyire kellemetlenül nem éreztem magam videó nézése közben 😬

  • @_M4r1o_29
    @_M4r1o_29 ปีที่แล้ว +27

    😂😂😂😂 amúgy ez ki?
    Szerintem ez azt se tudta hogy milyen nap van. 😅 Szerintem ő nem is tudta hogy milyen cég van éppen a néven.

  • @DoraKrisz
    @DoraKrisz ปีที่แล้ว +45

    Legalább olyan szintű felkészült, hozzáértő és szakmai válaszokat hallhattunk, mint amilyeneket Lölő szokott tolni.
    Nyílván azért, mert ők nem csak keztyűbábok a gazdáik ragadós kis mancsain... 🤔

  • @zsomborkocsor5194
    @zsomborkocsor5194 ปีที่แล้ว +25

    Fidesek akik nyomorognak mit éreznek ilyenkor?😂😂😂

  • @robertdanko79
    @robertdanko79 ปีที่แล้ว +31

    Oké, hogy megcsináltátok, de picit elszúrtátok! Sarokba kellett volna szorítani! Több esély nem lesz rá, mert innentől kb műbajusszal meg baseball sapkával fog kimenni az utcára, vagy testőrök gyűrűjében! Több volt ebben, de azért köszi, hogy elkaptátok!

  • @markuspitymallat7159
    @markuspitymallat7159 ปีที่แล้ว +17

    Nincs elég baja Ferrari elromlott és szerencsétlen fickónak a Lambójával kelet oda menni és ennek tetejébe még az újság író is oda meggy zaklatni.Nem készült érted nem készült.Mért kell így váratlanul meglepni?Úgy sajnálom ,hogy ma magyarországon ilyen meg történhetnek.

  • @peterszabo6147
    @peterszabo6147 ปีที่แล้ว +25

    A csaja szépen lefarcolt mellőle...
    Majd elszór egy kis pénzt a küszöb előtt és biztos könnyen hazatalál.

  • @mihalyterhes8857
    @mihalyterhes8857 ปีที่แล้ว +14

    Hogy szétszaladnak, amikor kimondják a srácok: 444-től jöttünk…. 😅 Mint amikor felfordítunk egy követ

  • @djfler
    @djfler ปีที่แล้ว +31

    Első video amit nem birtam végignèzni rebeca black fridaye óta. Csak előre fiúk a lamboval, örülök, hogy hozzájárulhattam adóforintjaimmal. Így picit a magaménak érezhetem. Mondjuk a bal első fék csövét.

  • @icalicsko6252
    @icalicsko6252 ปีที่แล้ว +77

    Hiába, aki tud, az tud! Minden ország olyan sorsot érdemel, amit csinál magának. Tetszettek volna amikor kell!, gondolkodni.!

  • @szedereszter563
    @szedereszter563 ปีที่แล้ว +20

    Fú basszus, ennél a pasinál még a Lölő is dörzsöltebb válaszokat tud adni. A legnagyobb probléma viszont az, hogy az (egyébként nem túl jó) újságírói kérdésekre már magamtól lejátszom a fejemben a sablon fideszes dumákat. Mr Éjfekete Lamborghini cégének szorgos marketingesei kiváló munkát végeznek, az teljesen biztos 😢😢😢

  • @batikmate338
    @batikmate338 ปีที่แล้ว +14

    Roppant kellemetlen video. Nehéz eldönteni, hogy a Balásy feszül jobban vagy az interjúztató. Legközelebb küldjétek az Ácsot vagy a Plankót

  • @atifejes1845
    @atifejes1845 ปีที่แล้ว +10

    Azt hiszem megvan Rogán "Mészáros Lőrincze".

  • @rakenroka1851
    @rakenroka1851 ปีที่แล้ว +17

    Nem tudom hány céget. Na, azokat vezetem. A munkába nem folyok bele. :D Hits from the bong :) Bahhzeee, háháhááá, kész :)))

  • @ogtrap3137
    @ogtrap3137 ปีที่แล้ว +68

    ez a csávó valami nagyon amatőr, lenne mit tanulni a többi fideszes kollégától. Ha gyakrabban kérdeznétek lehet lenne rá alkalma gyakorolni.

  • @kkchaos1320
    @kkchaos1320 ปีที่แล้ว +18

    Ez egy stróman, egy ki****ott bábú.
    Köszi a vidit.

  • @kgbeHUN
    @kgbeHUN ปีที่แล้ว +18

    Ügyes, ügyes volt a 444től hogy kinyomozták, hogy ez a pasi ott lesz ezen a rendezvényen.

  • @csabakocsis5038
    @csabakocsis5038 ปีที่แล้ว +21

    Számomra arra mutat rá ez a jelenség is, hogy tanulás és szocializáltság nélkül, azok akik a 90 es évek előtt nőttek fel nem várható el a felelősség, a demokrácia érzés, az elszámoltathatóság látszata legalább, mindenki úgy ügyeskedik ahogy tud, kapcsolatok kapcsolatok hátán. Van 8 cége, jól él, mikor gondolta ő azt hogy mivel 1 Ft közpénzt is használt, neki bármilyen felelősségének kellene lennie, és egy újságírói kérdésre válaszolnia illene. Addig Európa sereghajtói leszünk mindenben, amíg egy milliárdos így viselkedik, kommunikációból vannak 1 000 000 000 forintjai, és egy kulturált, valamirevaló mondata nem volt. 2022 áprilisa óta semmilyen elvárásaim nincsenek már a honfitársaimmal szemben, az én korosztályom és az előttünk lévő generációkkal már nem lehet XXI. századi "normális országot" építeni.

  • @i.u.9663
    @i.u.9663 ปีที่แล้ว +57

    Walking (also known as ambulation) is one of the main gaits of terrestrial locomotion among legged animals. Walking is typically slower than running and other gaits. Walking is defined by an 'inverted pendulum' gait in which the body vaults over the stiff limb or limbs with each step. This applies regardless of the usable number of limbs-even arthropods, with six, eight, or more limbs, walk.

  • @bogi092
    @bogi092 ปีที่แล้ว +32

    Egy pillanatra meg is sajnáltam😂 aztán gyorsan elpárolgott az érzés😂😂

  • @lemusz9750
    @lemusz9750 ปีที่แล้ว +6

    Állítása szerint 20 éve ezzel foglalkozik, de 2 mondatot nem tud róla beszélni, sőt még azt se tudja hogy konkrétan hány cégnél vezető 8-10 hát mit számít az nem? Mint valami bedurcizott óvodás úgy viselkedik végig... undorító. Köszönöm hogy megizzasztottátok.

  • @pme023
    @pme023 ปีที่แล้ว +106

    Így kell ezt bazdmeg! :D Nagyok vagytok

  • @alexander_t
    @alexander_t ปีที่แล้ว +10

    Fantasztikus videó volt! :D Látszott rajta a meglepődés. :D Csak így tovább Srácok!

  • @Zoli049
    @Zoli049 ปีที่แล้ว +28

    Angol feliratot nem dobtok alá és mehetne Brüsszelbe! 🤣

  • @madafaka77
    @madafaka77 ปีที่แล้ว +18

    Hányok ettől az országtól🤮

  • @gyorgyerdei1681
    @gyorgyerdei1681 ปีที่แล้ว +11

    Istenem! Olyan ostoba, mint lölö! Ilyenek kellenek a rendszernek. Hagyják, hogy vegyen pár autót, és elvan vele, mint a befőtt. :)

  • @sandorzoltanszucsi9145
    @sandorzoltanszucsi9145 ปีที่แล้ว +8

    Hogy égne bele valamelyik luxusautójába, ez a tahó NER kegyenc... 😖

  • @matemajoros5726
    @matemajoros5726 ปีที่แล้ว +22

    Asszem erre mondják, h secunder szégyenerzet...

  • @lecso0519
    @lecso0519 ปีที่แล้ว +15

    Ember, most jön ki a templomból

  • @akosbalint5071
    @akosbalint5071 ปีที่แล้ว +8

    Erről a küldje el email-ben dumáról csak az jutott eszembe ha valaki emlékszik még az
    1987-es (Power kapitány és a jövő katonái) cimű kis sci-fi sorozatra amiben egy bizonyos módon bántak el szerencsétlen emberekkel hogy ezzel a figurával is azt kellene tenni (digitalizálni) azt kiküldeni email-ben...de minél messzebb ettől a bolygótól...és nem csak őt...😕

  • @boxakom5210
    @boxakom5210 ปีที่แล้ว +16

    Ha vigyori valóban ekkora pénztömegek felett diszponál hogy lehet az, hogy zavarba jön egy "mezei' újságíró kérdéseitől. Egy átlagos multiban egy sztenderd termékmenedzser fekete öves szájkaratés a lambós csávóhoz kepest.

    • @digiteye
      @digiteye ปีที่แล้ว +3

      Nincs szokva. Együtt bujkál a Tónival.

  • @wagnergabor2970
    @wagnergabor2970 ปีที่แล้ว +14

    Hogy eltűnt a családja amint meglátták a kamerát.

  • @gaborodonics4135
    @gaborodonics4135 ปีที่แล้ว +6

    Kreatív, kommunikatív válaszok, én is őt választanám. Gázcsövekhez is érthet?

  • @szentgyorgyidezso7624
    @szentgyorgyidezso7624 ปีที่แล้ว +13

    Egy Diablohoz nem jut hozzá jött-ment. "Régi autók." Aki így áll alanyként egy újságíró előtt az nem a tisztességes alak.

  • @304018304018
    @304018304018 ปีที่แล้ว +13

    EZT AZ EMBERT NEM KÈRDEZNI KELL HANEM BÁNTANI ! Bocs egy kicsit elragadtattam magam.

  • @kdavid022
    @kdavid022 ปีที่แล้ว +16

    Mi a titka, hogy ennyire sikeres? "tehát ehhez jó munka kell, nemtudom" Lölő napszemüvegben?

  • @Tembelik29
    @Tembelik29 ปีที่แล้ว +51

    eddigi legjobb interjúalany

  • @NewDavid1001
    @NewDavid1001 ปีที่แล้ว +11

    😂😂 Hidegen hagyja a dolog. 44 Milliárdal a zsebben csak tudja magát kontrolálni hogy ne röhögjön mindenki arcába… 😂