Na, ilyen kritikát akartam hallani erről a filmről!!🙂 Az Otherworld ilyeneket mondott , hogy ha nem kellett volna annyira húgyoznia a 3 és fél órás játék idő alatt, akkor el aludt volna rajta.😕
De te is érezhetted, hogy nem ez volt a lényege annak a kritikának. Összességében neki is tetszett. Azzal azt éreztette, kicsit pronyó módon, hogy szerinte túl hosszú és lehetett volna vágni rajta. Azt meg azért ne vitassuk hogy hogy, hogy 3+ órás film is még ha látja az ember a vásznon hogy jó dolgok történnek, embert próbáló tud már lenni. És ez ebben a kritikában is benne van :)
@@robertbotos507 Két évet? Azt hogy? Eleve DiCaprio és Gladstone karaktereinek házasságából több gyerek születik, a legnagyobb pedig 7-8 körüli a film végére. Ez sehogy sem két év, nem tudom Zoly ezt honnan vette.
A színészi alakítások zseniálisak voltak, a történet érdekes, de a 3 és fél óra sok. Be kell ismernem a hosszú művészfilmek nem az én világom, de elsimerem, hogy egy jó filmről van itt szó. 7/10
Megnéztem moziban. Óriási volt, de a három és fél óra sztem is hosszú picit, már mocorogtam a végére,pedig imádtam a filmet. Lily Gladstone olyan nőideált testesít meg a filmben, amit ma már sztem sehol nem láthatunk
Az a baj, hogy rendre Scorsese és LDC is el vannak átkozva. Alkothatnak bármit, Leo is lehet bármilyen hibátlan, őket akkor is mellőzni fogják. És igen, most itt speciel az Oscar-díjra gondolok. Persze, az utóbbi időben már nem ér annyit az egész, de mégiscsak a szakma elismerésének a csúcsa. És egyébként Nolan is beletartozik ebbe a mellőzött kategóriába, volt már olyan filmje amiért meg kellett volna kapja. És sajnos az a helyzet, hogy most mégis el fogja happolni a díjakat az Oppenheimerrel, szimplán azért, mert egy “ilyen” filmet rendezett. És én ezt tartom igen szánalmasnak ebben az egészben. Bár nem szabad előre inni a medve bőrére és kívánom, hogy ne így legyen, de sajnos most egyelőre ez a tippem. Aztán majd meglátjuk.
Itt szerintem van esélye Leonak főszereplőként és Scorsesenek rendezőként, illetve Lily Gladstone is tuti jelölt lesz, de piszok erős mezőny jöhet össze az Oscaron.
@@KonstantinJanosikKépzeld tudom. Ettől függetlenül mindig mellőzve van. Arról nem tehetek, hogy még egy marék lepke is képes lenne értelmezni amit írtam, neked viszont nem sikerült. De nincs kedvem fogyatékos semmit érő lényekkel vitatkozni, mert semmit nem számítanak, bánom, hogy ezt az értékes fél percet egy ilyenre pazaroltam, mert ennyit se érsz!
Engem már korábban sem tudott megmozgatni pedig MS, RDN és LDC miatt alapműnek kéne lennie, de semmilyen szinten nem tud érdekelni. Számunkra (magyarok, európaiak) ez a téma olyan mintha az amerikaiaknak a délvidéki mészárlásról csinálnánk egy személyközpontú drámát.
Egzotikusság volna az erénye, de kapásból például a rézbőrűek szerecsenmosdatásával (szerecsenné! mosdatásával) se tudom, hogy milyen üzenetet óhajt a rasszismusról közvetíteni. Nekem ez túl zavarosnak tűnik. DiCaprio átmenése Marlon Brandoba (lásd a plakátot) is furcsa.
Szerintem ebben a sztoriban messze nem volt ennyi, és érdekes sem volt, Dicaprionak sem állt jól ez a karakter. Egy jobb Scorsese filmben ez csak egy pörgős montázs lett volna, így sajnos egy elnyújtott érdektelen, önismétlò film született.
Na, ilyen kritikát akartam hallani erről a filmről!!🙂
Az Otherworld ilyeneket mondott , hogy ha nem kellett volna annyira húgyoznia a 3 és fél órás játék idő alatt, akkor el aludt volna rajta.😕
Zoly kritikáját inkább nem kommentálnám, de nyilván lesznek olyanok, akik így fogják érezni.
De te is érezhetted, hogy nem ez volt a lényege annak a kritikának. Összességében neki is tetszett. Azzal azt éreztette, kicsit pronyó módon, hogy szerinte túl hosszú és lehetett volna vágni rajta. Azt meg azért ne vitassuk hogy hogy, hogy 3+ órás film is még ha látja az ember a vásznon hogy jó dolgok történnek, embert próbáló tud már lenni. És ez ebben a kritikában is benne van :)
Az otherworld kritikában 2 évet mondanak, amit felölel a sztori, te pedig 10 évet mondasz. 😅
@@robertbotos507 Két évet? Azt hogy? Eleve DiCaprio és Gladstone karaktereinek házasságából több gyerek születik, a legnagyobb pedig 7-8 körüli a film végére. Ez sehogy sem két év, nem tudom Zoly ezt honnan vette.
@@ZsomborP akkor lehet, hogy a hét évet két évnek értettem.
A színészi alakítások zseniálisak voltak, a történet érdekes, de a 3 és fél óra sok. Be kell ismernem a hosszú művészfilmek nem az én világom, de elsimerem, hogy egy jó filmről van itt szó. 7/10
Szia
Én majd 7végén nezem.meg
Megnéztem moziban. Óriási volt, de a három és fél óra sztem is hosszú picit, már mocorogtam a végére,pedig imádtam a filmet. Lily Gladstone olyan nőideált testesít meg a filmben, amit ma már sztem sehol nem láthatunk
Az a baj, hogy rendre Scorsese és LDC is el vannak átkozva. Alkothatnak bármit, Leo is lehet bármilyen hibátlan, őket akkor is mellőzni fogják. És igen, most itt speciel az Oscar-díjra gondolok. Persze, az utóbbi időben már nem ér annyit az egész, de mégiscsak a szakma elismerésének a csúcsa. És egyébként Nolan is beletartozik ebbe a mellőzött kategóriába, volt már olyan filmje amiért meg kellett volna kapja. És sajnos az a helyzet, hogy most mégis el fogja happolni a díjakat az Oppenheimerrel, szimplán azért, mert egy “ilyen” filmet rendezett. És én ezt tartom igen szánalmasnak ebben az egészben. Bár nem szabad előre inni a medve bőrére és kívánom, hogy ne így legyen, de sajnos most egyelőre ez a tippem. Aztán majd meglátjuk.
Itt szerintem van esélye Leonak főszereplőként és Scorsesenek rendezőként, illetve Lily Gladstone is tuti jelölt lesz, de piszok erős mezőny jöhet össze az Oscaron.
2016. - A legjobb férfi főszereplő (A visszatérő) te idióta!
@@KonstantinJanosikKépzeld tudom. Ettől függetlenül mindig mellőzve van. Arról nem tehetek, hogy még egy marék lepke is képes lenne értelmezni amit írtam, neked viszont nem sikerült. De nincs kedvem fogyatékos semmit érő lényekkel vitatkozni, mert semmit nem számítanak, bánom, hogy ezt az értékes fél percet egy ilyenre pazaroltam, mert ennyit se érsz!
@@movie5590 Ugyan már, sok kiváló színész egyetlen Oscar-díjat se kap! S továbbá bánkódjál is akkor rendesen a szövegedhez hűen, de minél mélyebben!
Engem már korábban sem tudott megmozgatni pedig MS, RDN és LDC miatt alapműnek kéne lennie, de semmilyen szinten nem tud érdekelni. Számunkra (magyarok, európaiak) ez a téma olyan mintha az amerikaiaknak a délvidéki mészárlásról csinálnánk egy személyközpontú drámát.
Számodra lehet, engem mindig érdekelt, de ha nem így lett volna, akkor is érdekes lehet a sztori egy laikus számára, helyszíntől függetlenül.
Egzotikusság volna az erénye, de kapásból például a rézbőrűek szerecsenmosdatásával (szerecsenné! mosdatásával) se tudom, hogy milyen üzenetet óhajt a rasszismusról közvetíteni. Nekem ez túl zavarosnak tűnik. DiCaprio átmenése Marlon Brandoba (lásd a plakátot) is furcsa.
@@KonstantinJanosik Szerecsenné mosdatásával?
Azt az ominózus olajfürdőt láttad, nem?
@@KonstantinJanosik Nyilván. De abba szerintem semmilyen üzenetet nem kell beleplántálni a rasszizmusról.
Szerintem ebben a sztoriban messze nem volt ennyi, és érdekes sem volt, Dicaprionak sem állt jól ez a karakter. Egy jobb Scorsese filmben ez csak egy pörgős montázs lett volna, így sajnos egy elnyújtott érdektelen, önismétlò film született.
A film gyanúsan rasszista, az indiánokat négerezi, azért szerepel benne de niro is a fekete olajban fürdetés mellett, egy egyszerű nigro elnevezés.
+1