Amúgy érdekes mert PC-n full más dolgokat dob fel a tiktok, mint telefonon mert pl ott sokkal jobban működik ez az algoritmus mert ott tényleg érdeklődés alapján dob fel tartalmakat xD
Körülbelül 3 éve töltöttem le a tiktokot. Sajnos fél éve letöröltem, mert észre vettem magamon hogy nagyon sok időt eltöltöttem a platformon. Ami azt illeti nagyon szerettem, de a végére valamiért nagyon kevés videó tetszett és nagyjából 70-ből 2 volt ami tetszett. Így visszagondolva jól tettem hogy letöröltem. Néha hiányzik és tökre szívesen megnéznék egy két videót akár az ismerősöktől, de egyáltalán nem érzem hogy lemaradnék bármiről is. Különböző botrányokról és egyéb szennyekrol igaz hogy nem ertesulok azonnal, de hát úgy hiszem ezekre annyira nem is vagyok vevő
Én csak aranyos állatos videók nézésére használom a TikTokot, az kikapcsol, a kedvencem a knucklebumpfarms, ha bárki cuki emukat, őzet, teheneket, vagy bármi ilyen állatkát akar nézni, annak kihagyhatatlan, főleg a lány miatt, aki a videókat csinálja, és zseni a humora :D De egyébként én sem használom régóta, és valahogy sosem szippantott be annyira, hogy tíz percnél többet eltöltsek rajta egy alkalommal.
Nessaj nagyon jó videós vagy. Jó sok éve nézlek, meg a többieket mint haveri körödet, de te meg maradtál a nemes egyszerūségednél ami többet jelent a nézõidnek mint hypolt tartalom. Nem vagy elszálva és nem csak számoknak potenciális pénzforrásnak nézed a feliratkozókat. Sajnos ez már nem igaz 1-2kedvencemre a debreceniekre ha gondolok. Hatalmas tisztelem neked, és mindegyen úgy alakoljon, ahogy szeretnéd 👍
Nessaly sikerült megerősítened bennem a hitet hogy a Tiktok nem nekem való és hogy a világ megérett a pusztulásra. Köszi jól elb@sztad az estem 😂 (persze csak viccelek ne bántsatok, szeretek én mindenkit ❤️)
Olyan furcsa a Ritli testvérpárt a videódban látni 😅 (mondom ezt úgy hogy az idősebbiket, Virágot személyesen is ismerem, és nem gondoltam volna hogy ilyen népszerűek (nincs Tiktokom))
Nagyon jo lett a video Legalább bő egy éve meg van a tiktok és a legelején nagy dekoltásokkal ellátot lányokat dobott fel akik ilegeték billegeték magukat Most már szerelmi és úgy mond válási idézeteket meg akiket követek és nagyából ennyi
Kaja kontentet csak a TikTokon kezdtem el fogyasztani *höhö* de getszi azt vettem észre, hogy már minden második TikTokom az és így sorba mentegetem le, hogy majd a koliban megcsinálom, de valahogy mindig a melegszendó, Smack leves marad a végén, hó elején meg amikor van péz kerül a hűtőbe virsli, tojás meg tej is xd
Amúgy érdekes mert PC-n full más dolgokat dob fel a tiktok, mint telefonon mert pl ott sokkal jobban működik ez az algoritmus mert ott tényleg érdeklődés alapján dob fel tartalmakat xD
@Feri Mondjuk ha ágyban is figyelik az megmagyarázza a telefonos tartalmak nagy részét. Ja és ízé én is szeretem az autókat :D
Nekem PC-n és telefonon hasonlókat ad, viszont tableten sokkal több az angol tartalom elenyésző magyarral. Érdekes.
Szerintem a között is különbséget tesz az algoritmusa, hogy miket nézel telón és miket nézel gépen
Szia Nessaly. Régóta nézem a videóidat, és mindig megnevettetsz.
U.I: Ne hagyd abba, te vagy a legjobb :)
Npc
@@imrajmi asked?
@@mgmv. Csak egy szívet szeretne Nessaj-tól.
Körülbelül 3 éve töltöttem le a tiktokot. Sajnos fél éve letöröltem, mert észre vettem magamon hogy nagyon sok időt eltöltöttem a platformon. Ami azt illeti nagyon szerettem, de a végére valamiért nagyon kevés videó tetszett és nagyjából 70-ből 2 volt ami tetszett. Így visszagondolva jól tettem hogy letöröltem. Néha hiányzik és tökre szívesen megnéznék egy két videót akár az ismerősöktől, de egyáltalán nem érzem hogy lemaradnék bármiről is. Különböző botrányokról és egyéb szennyekrol igaz hogy nem ertesulok azonnal, de hát úgy hiszem ezekre annyira nem is vagyok vevő
Ugyan ez nálam is :D
Egyik legjobb döntés volt, hatalmas pacsi! 🙌
női erő felet nincs hatalom
Én csak aranyos állatos videók nézésére használom a TikTokot, az kikapcsol, a kedvencem a knucklebumpfarms, ha bárki cuki emukat, őzet, teheneket, vagy bármi ilyen állatkát akar nézni, annak kihagyhatatlan, főleg a lány miatt, aki a videókat csinálja, és zseni a humora :D De egyébként én sem használom régóta, és valahogy sosem szippantott be annyira, hogy tíz percnél többet eltöltsek rajta egy alkalommal.
Egy újabb Nessay meme-el gazdagodtunk meg: "DE MIÉRT KELL NEKEM VÉGIGNÉZNI AZ ÜZBEGISZTÁNI X FAKTORNAK A KÖZÉPDÖNTÖÉT ?!?????!
❤❤❤
belasnackinget imádom, nincs túl sok videója sajnos, de mindet érdemes megnézi, mert behalsz rajtuk xD Béla ha itt vagy pacsi, király vagy :D
Nagyon vicces lett🤣🤣🤣
Így tovább!!!
nna, tök jó vagy Nessaly, pont valami ilyesmit kerestem pakoláshoz, köszi szépen! :D
Nessaj nagyon jó videós vagy. Jó sok éve nézlek, meg a többieket mint haveri körödet, de te meg maradtál a nemes egyszerūségednél ami többet jelent a nézõidnek mint hypolt tartalom. Nem vagy elszálva és nem csak számoknak potenciális pénzforrásnak nézed a feliratkozókat. Sajnos ez már nem igaz 1-2kedvencemre a debreceniekre ha gondolok.
Hatalmas tisztelem neked, és mindegyen úgy alakoljon, ahogy szeretnéd 👍
1:12 támogatom
Én is
3:40 igen
2:48 Nessaj szerelmes lett 😂😂
Kiégtem Whisperton elsőnek 🤣🤣 kiváló videó
Nem tiktokozom, de vicces volt látni a körmös videót. Vele együtt dolgoztam egy rövid ideig. Nem is tudtam hogy ott is fenn van 😄 kösz Nessaj
4:24 konyhafőnök közben finomabb a zsíros kenyér is.
Imádtam a kezdést!🤣🤣👌
Nessaly sikerült megerősítened bennem a hitet hogy a Tiktok nem nekem való és hogy a világ megérett a pusztulásra. Köszi jól elb@sztad az estem 😂 (persze csak viccelek ne bántsatok, szeretek én mindenkit ❤️)
Olyan furcsa a Ritli testvérpárt a videódban látni 😅 (mondom ezt úgy hogy az idősebbiket, Virágot személyesen is ismerem, és nem gondoltam volna hogy ilyen népszerűek (nincs Tiktokom))
3:48 oh Erzsi oh Jenő
Nekem mostanában csak téged dobál fel
Tehát megérkeztünk az igényes kontenthez XD
0:44 milyen beleéléssel mondod, hogy nézzük meg mit dob fel legelsőnek a tiktok. Aztán jön ez a szutyok :D :D
2:47
Fehércsokis séken eszpreszó
Most akartam leirni😂😂😂😂 azaz
@5:57-től szuperül néz ki. Amíg nincs gyerek :D
Biztos jó vidi lesz😀😉
4:46-nál a cica cuki volt. 🥰🥰
Annyira imádom amikor nessaj saját magán röhög!
Pov: most mész bekövetni a kukikukiiiiii12-t xd
Nekem legelőször eggy táncoló csirkét dobott fel👍😂
4:49 ezt ma néztem😳
Jó lett
5:10 A melegben szeretik általában a macska és a kutya a dinnyét
Kedvenc videósom vagy!! 😀😀😀😎💪
Nessaly a 3.madiktol akitől nézted reggeli készítéses videót 3 perc alatt ajánlom a 10perces elkészülési videókat is😂😂
Még el se kezdtem a videót de köszönöm istenem hogy rávetted erre nessajt 🙏🙏
A legjobb vagy Nessaly.
Imádlak nessaj
Ez kegyetlen! Született egy új feliratkozód!😂😉
fájt a hasam a végére a röhögéstől😂😂😂😂 nagyon jó lett😂😂
6:25 mindjárt megyek anyu😂
4:28 pont attól lesz finomabb a kaja amit épp eszel
Nagyon jo lett nessaly barát
Nagyon jo lett a video
Legalább bő egy éve meg van a tiktok és a legelején nagy dekoltásokkal ellátot lányokat dobott fel akik ilegeték billegeték magukat
Most már szerelmi és úgy mond válási idézeteket meg akiket követek és nagyából ennyi
4:20 éppen ebéd közden nézem ezt a videót🤣🤣🤣
3:28 Nessaj TikToxikus🤣
Legyen még ilyen videó
Nagyon jó és vicces videokat csinálsz gratulálok csinálj még ijeneket
Xdd alig néztem bele a videóba de már elröhögtem magam egy párszor 🤣
Nagykőrös ❤️
Nekem mindig f1 t szokott fel dobni állandóan. Meg phonk zenéket is szokott. Így a tökéletes
Egy idő után annyira egysémájú lesz, és csak az időd veszi el hogy felesleges, lassan 1,5éve nincs is nekem
POV: Tegnap töltöd le a Tiktokkot és elsőnek bedobja Jani tree chalenge-ét💀
A legjobb vidis
"Amikor nyugodtan próbálnál enni, de egy kis szőrmók..." Az a kis szőrmók épp most lopta el a virslimet
Király vidi❤
Szuper vagy😅🙃😅😅😅😅😅😅👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍🏿📱💻⌨🖥📱⌚️😍
3:10 Csengeforstner,🥰
Imádom nessaj kézmozgását és mimikáját az intróknál
szia nessaj imádoma szókincsedet én99999999999999999999pontot adok rá igy tovább tesó nem vicc
Jó lett a vidi... Mondjuk érdekes módon az én TikTok-om ázsiai csajokkal van tele 😅😅😅 Nem is értem miért 😅 😅
Imádom🤩
kérlek szépen legyenek olyan videók hogy Movie Palma t nézel mert azok nagyon jók
7:11 én még nem regisztráltam😭
Nagyon hó lett főni. 😊
Régen musicaly volt a neve. 😂
(Bocsánat ha hibásan írtam)
7:15 de amikor beregistrálsz ki tudodválasztani h mit akarsz mijen videókat dobáljon fel és azokat fogja
A kamaftu-csaj az nagy forma. :D
Szia Nessaj leginkáb téged nézlek és mindig megnevetetsz
Új tiktokos vidi! Jeee
Faxa lett
5:39 kondold el mijen élete lehet otthon a gyereknek
4:20 POV: Csak nessaj videót nézek evés közben.
Szia! Nagyon jó lett ez a vidi is🎉. A mi macskánk a popcornt szeretik.😂
3:02 nessaj simp moment
Én kajálás közben téged nézlek❤
Pont a főbuzit kaptad elsőre😂
5:09 az én macskám laskát eszik
0:49 Na pont emiatt nem töltöm le a tiktokot...
Legjobb
Szervusz nessaly ment s sub
Kékhajú lány ahogy nezi a videot:👁️👄👁️
Szia Nessaj lesz végigjátszás a Harry Potter Half blood Prince ből? Ès a deathly hallows part 1-2 ből?
5:07 nekem vega-volt a macskám
IMÁDOM!
Szét röhögtem az agyam!!
A legelső a legjobb🤣
4:25 Ezt hallotta az asszony is? 😂
Kurva jo lett😂😂😂😂
A mi macskáink kedvence az olaj bogyó
Még jó hogy engem úgy hívnak hogy Csanád😂😂
Én amikor először regisztráltam ciciket meg popsikat mutatott🙂
(Most is)
Egy jó tipp, ha új tartalmakat akarsz youtubon, akkor töröld ki az előzményeket (mindent).
én ajánlanám figyelmedbe kedves Nessaj a titkokon Bing és mesés barátai nevezetű csatornát :D vannak ott is táncok minden is XD
Jó volt Regán Lilit látni hogy bedobja ajánlottként szerintem az egyik legjobb DJ
04:47 mintha halotta volna és válaszolt volna neki xdddd
Nekem ilyen UwU-schülyeséget dobott be😂😂
0:01 az a videó lassan 3 éves lesz,durva hogy repül az idő
406 követő a fikókodon
.
.
.
.
UI:TE VAGY A LEGJOBB VIDEÓS!!
szia nesaj mikor leasz még valami ijesmi jelegű vidi
Hali
0:33 mi van nessajnak a fülébe?