"A fák magukhoz hívnak egyszer a burjánzó, mély sűrűbe, ahol már nincsenek nyomok, ahol már többé nincs Idő. Fáklyaerdője ég az ősznek, üszök a levél, a virág. A csönd mély, szellős sátorát megnyitják azon a napon, csontkarjukat lenyújtják értem. Magukhoz hívnak majd a fák." Drága Ida! Sosem feledem kedvességed, tanításod, verseim elismerését, és biztató szavaid, élmény s öröm volt nekem minden perc mit együtt töltöttünk, emlékeimben őrizlek amíg élek.
Magukhoz hívnak
"A fák magukhoz hívnak
egyszer
a burjánzó, mély sűrűbe,
ahol már nincsenek
nyomok,
ahol már többé nincs
Idő.
Fáklyaerdője ég az
ősznek,
üszök a levél, a virág.
A csönd mély, szellős
sátorát
megnyitják
azon a napon,
csontkarjukat lenyújtják
értem.
Magukhoz hívnak majd
a fák."
Drága Ida! Sosem feledem kedvességed, tanításod, verseim elismerését, és biztató szavaid,
élmény s öröm volt nekem minden perc mit együtt töltöttünk, emlékeimben őrizlek amíg élek.