Petschnig Mária Zita: Már csak hitelből lehet pénzosztogatás

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 26 ม.ค. 2025
  • Orbán Viktor azt hiszi, ő irányítja a gazdasági folyamatokat, de nem, ő csak sodródik, nincs már mit kézben tartani - fogalmazott a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Petschnig Mária Zita, közgazdász. Rámutatott, nem véletlen, hogy beolvasott már Hernádi Zsolt, a Mol, Csányi Sándor, az OTP vezére. Mint mondta, mindkettő értékelés pontos volt, ahogy a Videoton igazgatójának mondatai is.
    Félnek, és lesz pénzosztogatás, de nincs pénz, így ez csak hitelekből lehetséges, ami nem olcsó, mert a hitelezők látják, hogy mi megy az országban, és magas kockázati árakat szabnak meg. Ez látszik a forint árfolyamán is - tette hozzá.
    Azt látjuk, hogy Orbán egyértelműen lemondott az uniós pénzekről, 20 milliárd euró beragadt, és még fizetnünk kell a migrációs elszámoltatások miatt és azért is, mert nem teljesítettük, amiket kellett volna - mondta Petschnig Mária Zita, aki a műsorban értékelte a kormány új gazdaságpolitikai akciótervét.
    Petschnig Mária Zita arról is beszélt, hogy Nagy Márton azt akarja, amit Orbán, hogy növekedjen a gazdaság, mi legyünk az élvonalban, de ehhez az ambícióhoz a költségvetésnek is hozzá kell járulnia. Varga Mihály sokáig azt mondta, vissza kell fogni a költségvetés hiányát, aztán végül április 11-én bejelentette, hogy az eredetileg elfogadott 2,9 százalékos hiánycél helyett 4,5 lesz a hiány ebben az évben, azaz belement a lazításba - vezette le a két gazdasági vezető közti vitát.
    Támogasd a KlikkTV-t: www.donably.co...

ความคิดเห็น • 159

  • @katalinnap7412
    @katalinnap7412 3 หลายเดือนก่อน +86

    Nagyon szeretem, hogy egyszerűen, közérthető módon fogalmaz kedves Zita! Remélem, sokszor fogjuk még látni, hallani!

    • @Vikivitni
      @Vikivitni 3 หลายเดือนก่อน

      Én úgy fogalmaznám inkább meg, hogy egyszerűen és közérthetően ferdíti el az igazságot.

    • @attilagm
      @attilagm 2 หลายเดือนก่อน +1

      @@Vikivitni
      Kinek az igazságát, birka?
      A gazdádét...?

    • @Vikivitni
      @Vikivitni 2 หลายเดือนก่อน

      @@attilagm Annyira imádom mikor ilyen reakciókat olvashatok.
      Tűpontosan bemutatja milyen szintre tudja a szélsőséges liberális eszme elfogadása lezülleszteni az amúgy talán értelmes és gondolkozó embereket.
      Benne foglaltatik soraidban eme eszme gyűlöletkeltés hatása, a vakon elhitt hazugságok motivációja, a tájékozatlanság sötét bugyrainak eszetlenége.

    • @8golem373
      @8golem373 2 หลายเดือนก่อน +1

      ​@@VikivitniNem a liberálisok vannak 14 éve hatalmon és csinálnak amit akarnak - többek között züllesztik le az oktatást. Ha nem tűnt volna fel..

  • @butterfly3616-x6g
    @butterfly3616-x6g 3 หลายเดือนก่อน +51

    Szívből köszönöm ezt az összefoglalót. Nagyon megható volt a végén, amit elmondott. Rákattantam= őt, valamint férjét, Kéri Lászlót azóta folyamatosan keresem és meghallgatom. Minden nap valami újat tanulok. Köszönöm Petschnig Mária Zita🤗

  • @katalinhorvath8139
    @katalinhorvath8139 3 หลายเดือนก่อน +62

    Zitat minden heten szivesen meghallgatnank, koszonom!

    • @andreahirtelen1486
      @andreahirtelen1486 3 หลายเดือนก่อน +10

      Vele/velük (Kéri László) tetszene a péntek reggelenkénti rendszeresség 😊🌷

  • @selfchatter
    @selfchatter 3 หลายเดือนก่อน +127

    Hát ez a hölgy valami brutál jó fej ❤

    • @annakraft5868
      @annakraft5868 3 หลายเดือนก่อน +42

      Ugyan olyan zseni mint férje Kéri László politológus !!!!❤

    • @JuditMáthé
      @JuditMáthé 3 หลายเดือนก่อน +21

      Mindig is az volt, 1989 óta követem a megszolalasait.

  • @klaragraff2413
    @klaragraff2413 3 หลายเดือนก่อน +28

    Ezt a beszélgetést is hallani kellene minél több embernek! Csodás páros P.M. Zita és Kéri László! Isten tartsa meg őket sokáik egészségben, ilyen aktívan!❣ A befejező mondatok nagyon meghatóak voltak, sokunk reményét fogalmazta meg! Úgy legyen! ❤🤍💚🙏

  • @katalindobo985
    @katalindobo985 3 หลายเดือนก่อน +14

    köszönjük!

  • @adriennapartmentsstarigrad1045
    @adriennapartmentsstarigrad1045 3 หลายเดือนก่อน +26

    Köszönöm, ismét profi!

  • @user-rg9oc2bi2e
    @user-rg9oc2bi2e 3 หลายเดือนก่อน +31

    Nagyszerű volt!

  • @furacs
    @furacs 3 หลายเดือนก่อน +92

    Nagyon fontos, amit ő is és a férje, Kéri László is megfogalmazott most a becsapott és megalázott vállakozók magatartásáról, mert ez egy komoly innovációs potenciált jelenthet a Tiszának. Remélem, tényleg igazuk van.

    • @Vikivitni
      @Vikivitni 3 หลายเดือนก่อน

      Pont a vállalkozói réteg körében az egyik legnagyobb a kormány támogatottsága.
      Szóval érdekes elképzelés.

    • @attilagm
      @attilagm 2 หลายเดือนก่อน

      @@Vikivitni
      Látsuik, hogy az m1-ből táplálod az agyad, fogalmad sincs a való életről, jerke!

  • @andreahirtelen1486
    @andreahirtelen1486 3 หลายเดือนก่อน +24

    Köszönöm 😊🌷

  • @sandorgyorgy1994
    @sandorgyorgy1994 3 หลายเดือนก่อน +43

    Igen ezt is nekünk kell vissza fizetni ,tehát nem kapunk semmit

    • @JuditMáthé
      @JuditMáthé 3 หลายเดือนก่อน +18

      Nem, h nem kapunk, hanem azt fizetjuk vissza mi mindannyian, amit mások kaptak.

    • @SuperMirrMurr
      @SuperMirrMurr 3 หลายเดือนก่อน +9

      @@JuditMáthé
      Úgy úgy,pontosan !

  • @egyember.01
    @egyember.01 3 หลายเดือนก่อน +14

    Nagyon tárgyilagos beszélgetés volt. Minden tiszteletem!

  • @györgyilukács-n7t
    @györgyilukács-n7t 3 หลายเดือนก่อน +49

    Kéri László és Ő a legjobbak

    • @petoimre3671
      @petoimre3671 2 หลายเดือนก่อน

      Hűha, micsoda mellélövés! Még Zitával kibékülök, hallgatom már a nyolcvanas évektől, de a másik? Őt aztán vétek hallgatni, csak időt veszítünk vele.

    • @belaszilagyi7924
      @belaszilagyi7924 2 หลายเดือนก่อน

      ​@@petoimre3671Ha nem 8 általánost végeztél volna 10 év alatt ,és levennéd a narancsos szemcsidet talán értenéd. 😂😂

  • @timearabnekovacs9614
    @timearabnekovacs9614 3 หลายเดือนก่อน +12

    Tiszta érthető magyarázat, köszönöm.

  • @agnespaszthory5221
    @agnespaszthory5221 3 หลายเดือนก่อน +64

    ❤MEGTALÁLTAM a párját a kedvenc politológusomnak, Őt is nagyon imádom,a fő IGAZMONDÓK! Gratulálok!❤❤❤Pászthoryné

    • @erzsebetkovacs6335
      @erzsebetkovacs6335 3 หลายเดือนก่อน +24

      Ők az ország kedvenc igazmondó házaspárja. Nagyon okosak, intelligensek, együtt és külön-külön is.❤❤

    • @krisztarostas8077
      @krisztarostas8077 3 หลายเดือนก่อน

      @@erzsebetkovacs6335
      Kéri Lászlótól egy idézet. Elhangzott az atv-ben.
      “Nem lett igazam, pedig igazam kellett volna hogy legyen.”
      Sokszor vagyunk így ezzel mi, átlagemberek is.

    • @Vikivitni
      @Vikivitni 3 หลายเดือนก่อน

      @@erzsebetkovacs6335 Nos az egyetlen tévedést az igazmondásra vonatkozón követted el.
      Én két kiváló pályát tévesztett humoristának tartom őket.

    • @attilagm
      @attilagm 2 หลายเดือนก่อน

      @@Vikivitni
      Nem csoda, hisz csak egy ostoba birka vagy a csuti lopóleon birkahodályából... :D

    • @GyorgyKarady
      @GyorgyKarady 2 หลายเดือนก่อน

      @@Vikivitni Annak is gyengék!

  • @andrasbiro844
    @andrasbiro844 3 หลายเดือนก่อน +13

    Mindig örömmel hallgatok ezt a kedves hölgyet. 👍🏻

  • @Gigi-xs1ul
    @Gigi-xs1ul 3 หลายเดือนก่อน +14

    Olyan jó hogy tisztán látásunkban segítenek az ilyen ki áló emberek,és hát hitet is adnak amikor néha elcsüggedünk.
    Hàlás köszönet a műsorért mindenkinek!❤

  • @mystyc9
    @mystyc9 3 หลายเดือนก่อน +34

    Zitát nagyon szeretem, köszönöm🙂❤

  • @katilazar5646
    @katilazar5646 3 หลายเดือนก่อน +6

    möszönöm VAN REMÉNY!!!! ❤

  • @zsuzsannafekete1418
    @zsuzsannafekete1418 3 หลายเดือนก่อน +11

    Köszönöm a beszélgetést.😊😊😊😊

  • @sandorkovacs7299
    @sandorkovacs7299 3 หลายเดือนก่อน +6

    Nagyon tisztelem Petschnig Mária Zita tudását,emberségét .

  • @JanosSipos-eh3pk
    @JanosSipos-eh3pk 3 หลายเดือนก่อน +17

    Legjobb müsor 🎉

  • @zsoltmaros1475
    @zsoltmaros1475 3 หลายเดือนก่อน +10

    Szovjet mintára: különleges gazdasági művelet.

  • @margittremmel4182
    @margittremmel4182 3 หลายเดือนก่อน +26

    Ezt minden faluban is elmagyarázhatná az embereknek. 👍Gratulálok

  • @laszlokatai1955
    @laszlokatai1955 3 หลายเดือนก่อน +13

    Algoritmus támogató hozzászólás.

  • @zoltan5200
    @zoltan5200 2 หลายเดือนก่อน +4

    "Oly messze járok a vérben, hogy visszafordulni, vagy átkelni rajta, egyaránt nehéz" Machbeth

  • @agnespaszthory5221
    @agnespaszthory5221 3 หลายเดือนก่อน +28

    ❤Gratulálok Németh Péternek és a Klikk TV csapatànak!❤❤❤Pászthoryné

  • @ljubovluczati
    @ljubovluczati 3 หลายเดือนก่อน +25

    Óriási baj ez, hogy a kormányprogramokat nem hajtották végre, és teljesen számonkérhetetlen. Pedig mennyi jó dolgot meg lehetett volna csinálni még a covid előtt. Felelőtlen ígérgetés következmények nélkül. 😢

    • @JózsefVas-p4g
      @JózsefVas-p4g 3 หลายเดือนก่อน +4

      Mi volt a program?
      Folytatjuk..barmit😂

    • @ljubovluczati
      @ljubovluczati 3 หลายเดือนก่อน +6

      @@JózsefVas-p4g csak amit Zita mondott, hogy elolvasta a 2010-es kormányprogramokat, ès azokban mennyi hasznos dolog volt, ami soha nem valósult meg. Eltelt 14 év

    • @user-dz5ts9hb8v
      @user-dz5ts9hb8v 3 หลายเดือนก่อน +3

      Volt kormányprogram?

    • @JózsefVas-p4g
      @JózsefVas-p4g 3 หลายเดือนก่อน

      Volt 2010elott..
      Semmi nem ugy ahogy igertek
      Es utana folytatjuk..de mit
      A birkaknak eleg volt😂​@@user-dz5ts9hb8v

    • @ljubovluczati
      @ljubovluczati 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@user-dz5ts9hb8v Zita említi a beszélgetésben, hogy ő most előveette a 2010-est és végigolvasta.

  • @zoltan5200
    @zoltan5200 2 หลายเดือนก่อน +5

    14 év alatt sikerült a 270 Ft-os Euroból , 400-asat csinálni. Ez az ember akarja megmondani Europának, hogy merrő fúj a szél 😂

  • @geredi100
    @geredi100 2 หลายเดือนก่อน +2

    Jó lehet ilyen okosnak lenni! Nézni, hallgatni fantasztikus!

  • @PeterDebity
    @PeterDebity 3 หลายเดือนก่อน +4

    Aki ebbe a rendszerbe beruhaz az bukta a pénzét 😮😮😮

  • @annakraft5868
    @annakraft5868 3 หลายเดือนก่อน +13

    Imádom Zitát ❤

    • @tmbc-li5wq
      @tmbc-li5wq 3 หลายเดือนก่อน +3

      Én is , példaképek KÉRI Lászlóval egyútt❤❤❤❤

    • @annakraft5868
      @annakraft5868 3 หลายเดือนก่อน

      @@tmbc-li5wq nekem is👍

  • @veronikabiro
    @veronikabiro 3 หลายเดือนก่อน +5

    A KATA-val azért rengeteg visszaélés volt. Alkalmazottak mentek át katázni, hogy össz. 50.000 legyen az adó+tb. Ez anyagilag nyilvan számukra jó, de ennyiért venni teljeskörű tb-t, így képezni nyugdíjat, nagyon visszaüt.

    • @krisztarostas8077
      @krisztarostas8077 3 หลายเดือนก่อน

      A munkaadójuk is jól járt. Sőt! Nagyon jól járt.
      Zita úgy húsz éve katasztrófát vizionál. Kitartó!

    • @endreneroka8211
      @endreneroka8211 3 หลายเดือนก่อน +2

      @@krisztarostas8077 A munkaadójuk igen de a katásnak nem lesz nyugdíja, te agyatlan birka!

    • @andreamolnar9123
      @andreamolnar9123 2 หลายเดือนก่อน

      Szted nincs katasztrófa?😂😂😂​@@krisztarostas8077

  • @mikerenton5808
    @mikerenton5808 3 หลายเดือนก่อน +19

    Üres a kassza és ezen az esetleges trumpli győzelem se segít

    • @jozsefnebrandt3266
      @jozsefnebrandt3266 3 หลายเดือนก่อน +3

      Jajj, hat még az az őrült hianyzik orban mellé!!….🙈

    • @endreneroka8211
      @endreneroka8211 3 หลายเดือนก่อน +4

      Sőt, ha hazavágja a 100%-os vámmal az EU autóipart, mi fogjuk megszívni a legjobban!

  • @UghyArt
    @UghyArt 3 หลายเดือนก่อน +20

    El kell zavarni Orsos Viktort es sleppjet mihamarabb !!!!
    Nem lehet varni 2026 ig .
    Most kell lepni !!!!!!
    Hajrá Tisza Párt 🥰🙏✌️🇭🇺🫶🏻❤️

    • @hetzmannemi5908
      @hetzmannemi5908 3 หลายเดือนก่อน +1

      A szimpatizánsok többsége még a tüntetésekre sem képes kijönni. Akkor hogyan?!

  • @gyulaseregi3913
    @gyulaseregi3913 3 หลายเดือนก่อน +1

    Ébresztő! Ébresztő!Ébresztő!

  • @juliabodnar9754
    @juliabodnar9754 3 หลายเดือนก่อน +9

    Mérhetetlenül tisztelem Petching Mária Zitát!

    • @user-dz5ts9hb8v
      @user-dz5ts9hb8v 3 หลายเดือนก่อน

      És Petschnig Mária Zitáról mi a véleményed?😜

    • @jozsefnebrandt3266
      @jozsefnebrandt3266 3 หลายเดือนก่อน

      @@user-dz5ts9hb8v🐑

    • @juliabodnar9754
      @juliabodnar9754 3 หลายเดือนก่อน

      @@user-dz5ts9hb8v jogos egy "s" lemaradt!

  • @GyorgyBettesch
    @GyorgyBettesch 3 หลายเดือนก่อน +4

    Gyönyörü volt !!!

  • @zsoltbodis5777
    @zsoltbodis5777 2 หลายเดือนก่อน

    👑👍

  • @edittamaramenyhart7360
    @edittamaramenyhart7360 3 หลายเดือนก่อน

    Csoda❤️

  • @evaszabo1522
    @evaszabo1522 3 หลายเดือนก่อน +3

    Koszonjuk az infot .🎉 !

  • @juditradi1866
    @juditradi1866 3 หลายเดือนก่อน +2

    👏👍

  • @ZsuzsannaSolti
    @ZsuzsannaSolti 3 หลายเดือนก่อน +8

    Petschnig Zita 🥰🤓

    • @user-dz5ts9hb8v
      @user-dz5ts9hb8v 3 หลายเดือนก่อน +1

      Ezzel mit akartál mondani?

    • @ZsuzsannaSolti
      @ZsuzsannaSolti 3 หลายเดือนก่อน

      @@user-dz5ts9hb8v Nem túl bonyolultat: nagyon kedvelem, sokra becsülöm a tudását, számít a véleménye nekem és sok puszit küldök Neki. Nem ez jött le Neked?

  • @user-kunimi67
    @user-kunimi67 3 หลายเดือนก่อน +9

    Milyen jó hallani egy hiteles embertől, hogy van remény.......Nagyon nagyra tartom Petschnig Mária Zitát, és természetesen a férjét, Kéri Laci bácsit is!

    • @endreneroka8211
      @endreneroka8211 3 หลายเดือนก่อน +1

      Kb száz szcenáriót tudnék felsorolni, miért nincs, még egy esetleges kormányváltás esetén sem! De nem adok tippeket a fideszeseknek!

    • @8golem373
      @8golem373 2 หลายเดือนก่อน +1

      ​@@endreneroka8211Sajnos igazat kell adnom neked 😢

  • @NYzsuzsa
    @NYzsuzsa 2 หลายเดือนก่อน

    😢😢😢

  • @juditbenkovics1891
    @juditbenkovics1891 3 หลายเดือนก่อน +5

    Imádom Őket ! (Kéri László + Zita)

  • @markjuhasz2803
    @markjuhasz2803 3 หลายเดือนก่อน +8

    Miért nem mondja, MINDIG konzekvensen azt, hogy megszorítás? Ha a "sajátjai" lennének hatalmon, simán megszorításnak hívná, nem csak bejelezné, hogy amúgy ez a.

    • @SzilviaDeakNagy
      @SzilviaDeakNagy 3 หลายเดือนก่อน +16

      Azért, mert ezzel is érzékeltetni akarja, hogy a kormány soha nem beszél megszorításokról (kiigazítás, újratervezés stb., mert szerintûk ezt csak az ellenzék csinálta). Ez a kormány 4 + 14 év alatt soha, de soha semmiért nem vállalta a felelősséget, még ahhoz is gyáva és gerinctelen volt! Mindig mindenki hibás volt csak ők nem.

    • @JuditMáthé
      @JuditMáthé 3 หลายเดือนก่อน

      Ez a szovegvarazslas a fidesznel pont olyan, mint amikor a 2. világháború vége felé nem menekülés, hatralas , visszavonulás stb. volt a szöveg, hanem: arcvonal kiigazitas, és rugalmas elszakadas.

    • @markjuhasz2803
      @markjuhasz2803 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@SzilviaDeakNagy És nekünk azon a nyelve kell beszélni, ahogy a kormány szeretné?

  • @martatanacs3975
    @martatanacs3975 3 หลายเดือนก่อน +7

    Hú ha inen előbb utóbb menni kel😢

    • @andreahirtelen1486
      @andreahirtelen1486 3 หลายเดือนก่อน +1

      Hú ebben az országban meg kell mozdulni, tenni kell.

    • @martatanacs3975
      @martatanacs3975 3 หลายเดือนก่อน

      @@andreahirtelen1486 komp ország

    • @martatanacs3975
      @martatanacs3975 3 หลายเดือนก่อน +1

      ​@@andreahirtelen1486akor tegyél mert én nem fogom kifizetés 51 milliárdnyi adóságot meg még ahogy nő húznak Bécsbe a fiatalok!!!!!

    • @8golem373
      @8golem373 2 หลายเดือนก่อน

      ​@@martatanacs3975Már nem csak a fiatalok. Majd a 2026 utáni exodust nézd meg, ha ezek újra nyernek esetleg!
      Na utána már a narancsosoknak is fájni fog. Most még nem érzékelik, mert a tanultabbja elcipeli az országot a vállán, de ha ők bedobják a törölközőt, akkor a fél- és alulművelt narancsosok megnézhetik magukat.

  • @hegedusjudit6370
    @hegedusjudit6370 3 หลายเดือนก่อน

    A beruhazas visszafogas= az egyeni fogyasztas csokkenessel és = az áfa 27 % nincs a kasszaban!!!

  • @zoltanvarga8712
    @zoltanvarga8712 3 หลายเดือนก่อน

    akkor hitelből lesz!

  • @budapestkeletistationvoices
    @budapestkeletistationvoices 3 หลายเดือนก่อน

    akkor hitelből lesz pénzosztás. A baráti Kína és a Szovjetunió szívesen ad pénzt

    • @krisztarostas8077
      @krisztarostas8077 3 หลายเดือนก่อน

      Az unió Ukrajnának adta a pénzünket. Ott piff-puff lett belőle, meg bumm.

    • @budapestkeletistationvoices
      @budapestkeletistationvoices 3 หลายเดือนก่อน +2

      @@krisztarostas8077 inkább Mészáros Lőrincnek kellett volna adnia?

    • @krisztarostas8077
      @krisztarostas8077 3 หลายเดือนก่อน

      @@budapestkeletistationvoices
      Igen. Ott minden forint és euró jó helyen van, mert építés, mert munka, és nekünk hasznos teljesítmény áll mögötte. Ezt szeretem, ezt támogatom. Az ölést és az öletést nem.

    • @endreneroka8211
      @endreneroka8211 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@krisztarostas8077 Hazudsz! Az ukránok a befagyasztott orosz pénzek - 300 milliárd - kamatát kapták meg!

    • @krisztarostas8077
      @krisztarostas8077 3 หลายเดือนก่อน

      @@endreneroka8211
      A mi pénzünk is ott van már az ukrán céllövöldében!
      Te miért hazudsz? Mert te hazudsz, ugye?

  • @mariasemetkova2264
    @mariasemetkova2264 3 หลายเดือนก่อน

    Ja

  • @istvanpesti5758
    @istvanpesti5758 2 หลายเดือนก่อน

    Zita asszony tanulhatna egy kis közgazdaságtant! A kormány annyi pénzt gyárt, amennyit akar, s majdnem tetszés szerint osztogathatja. Vagyis újra elosztja a nemzeti terméket. S az inflációnak pozitív oldala is van.

    • @belaszilagyi7924
      @belaszilagyi7924 2 หลายเดือนก่อน +1

      Ne igyál gyógyszerre. Látom nálad hat az orsós vitya hülyesége.😅😅

  • @bretyzoltan728
    @bretyzoltan728 3 หลายเดือนก่อน +1

    "Petschnig Mária Zita: Már csak hitelből lehet pénzosztogatás" NEM CSAK NÁLUNK ÁM !!!
    ÁLLAMADÓSSÁG (GDP-HEZ) 2023-12 ,
    Ausztria 77.8 % , Belgium 103 %, Finnország 75.8 %, Franciaország 111 %, Görögország 162 %, Magyarország 73.4 %, Olaszország 135 %

    • @polgár8353
      @polgár8353 3 หลายเดือนก่อน +2

      Ha tudnád, hogy mi a GDP, azt is tudnád, hogy egy olyan országban, ahol annak 52%-át külföldi vállalkozások állítják elő, vagyis ők a jövedelemtulajdonosok, nem lennél ennyire büszke a tolvaj fideszedre!
      Ezért van az, hogy mi belerokkanunk a hiteltörlesztésbe - csak idén kamatra fizetünk 3200 milliárdot, ami a fél nyugdíjkassza -, a példádban felsorolt többi ország ( kivéve a Görögök ), pedig köszönik szépen jól vannak!
      Minden alkalommal rájövök, hogy a fidesz csak az alulművelt, féligazságokkal és hazugságokkal etetett sleppjének köszönheti a hatalmát, amire te egy különösen eklatáns példa vagy!
      Az államadósság ma 55 000 milliárd forint, ami azt jelenti, hogy minden magyar embernek ( 9,6 millió ) - csecsemőtől az aggastyánig - 5,7 millió forint ( 15 200 euró ) tartozása van! 2010-ben 21 000 milliárd volt, ami 2,2 millió forint ( akkori euró árfolyammal számolva, 270 ft/eur, 8 150 euró )! És neked köszönhetünk - mert ez a te felelősséged is -, egy totálisan lerohasztott országot! Van mire "büszkének" lenned!

    • @endreneroka8211
      @endreneroka8211 3 หลายเดือนก่อน +3

      Zolika! Ne szólj mindig mindenhez hozzá, ha fingod sincs a tényekről, és az összefüggésekről!
      Ha csak század olyan okos lennél, mint szorgalmas, nem csinálnál mindig hülyét magadból, bár akkor fidesz szavazó sem lennél!

    • @veneranera374
      @veneranera374 3 หลายเดือนก่อน +2

      De kit erdekelnek mas orszagok birka? 😂🥳🤦🏻‍♀️

    • @zoltan5200
      @zoltan5200 2 หลายเดือนก่อน +2

      Nem mindegy, hogy az állam saját polgárai felé van eladósodva, vagy külső hitelei vannak. Az sem mindegy, hogy mire vesz fel hitelt az állam /szavazatvásárlásra , vagy megtérülő fejlesztésekre, gazdaságélénkítésre fordítja/ és az aktuális törlesztések , milyen terhet jelentenek a gazdaság teljesítòképességéhez mérten.

    • @bretyzoltan728
      @bretyzoltan728 2 หลายเดือนก่อน

      @@zoltan5200 " vagy megtérülő fejlesztésekre, gazdaságélénkítésre fordítja" MÉG VÉLETLENÜL SEM "NER"-ről:
      2023.okt.27.HVG/Gazdaság: 50 ezer magyar talált munkát szeptemberben.Aki 9 hónap alatt nem talál munkát, az nem is akar dolgozni.
      2024.aug.5.KlikkTV. Kiss Róbert Richard:A belföldi turizmus jó számokat produkál. Horvátországban megdöntik a magyarok a tavalyi csúcsot tavaly 700 ezren voltak, most 750 ezer is lehet a magyar turisták száma, de reneszánszát éli Görögország is.

  • @janoskonecsni3345
    @janoskonecsni3345 3 หลายเดือนก่อน +3

    A riportban többször elhangzik tévesen a magánnyugdíj pénztári vagyon adómentes felhasználási lehetősége az önkéntes nyugdíjpénztár helyett!!!
    Hiteltelenné teszi az elhangzottakat!!!

    • @user-rg9oc2bi2e
      @user-rg9oc2bi2e 3 หลายเดือนก่อน +12

      De szigorú valaki!
      A kákán is csomót keresve, inkább figyelj a lényegre!!!
      És a lényeg a tényeken alapszik és amik itt elhangzanak azok bizony tények!!!

    • @mikerenton5808
      @mikerenton5808 3 หลายเดือนก่อน +4

      Én személy szerint hiányolom sorost is biztos a háttérben munkálkodik

    • @user-rg9oc2bi2e
      @user-rg9oc2bi2e 3 หลายเดือนก่อน

      @@mikerenton5808 🤩🤘

  • @krisztarostas8077
    @krisztarostas8077 3 หลายเดือนก่อน +1


    Zita úgy 20-25 éve folyamatosan melléfog. Annyira kitartó! Ezt nagyra értékelem. Engem kormánypártiként ez mindig megnyugtat.

    • @endreneroka8211
      @endreneroka8211 3 หลายเดือนก่อน +4

      Miben is téved? Csődbe vittétek az országot, ha nem tűnt volna fel! Minden amiben a Viktorotok reménykedik a totális csőd felé visz, kezdve az akkugyárakkal, és az egész keleti nyitással, a Trump támogatással! Szomorú, hogy te, és a hozzád hasonló intellektusú választók még az ilyen műsorok meghallgatása után is - ha egyáltalán meghallgattad - csak a propaganda hülyeségeket vagytok képesek szajkózni! De erre különösen büszke lehetsz: Magyarországnak államadóssága 55 000 milliárd, ami az év végére eléri a 60 000 milliárdot, a GDP 75 %-a, plusz 6-7% a magánnyugdíjpénztárak bedarálása után keletkező kötelezettségek, ami sosem szerepel a statisztikákban!
      A fideszed 2010 óta elköltötte az IMF hitelkeret maradékából úgy 6 milliárd eurót, a magán-nyugdíjpénztári vagyont több mint 3 000 milliárdját, megközelítően 20 000 milliárd forintnyi EU forrást, 34 000 milliárd hitelt, és ezt tudta tenni a hazáddal? Az EU legszegényebb országa lettünk! Az elmúlt 14 évben, minden reálbér emelkedés, és az a nagyjából 500 ezer új munkahely, az EU támogatásának, és az ország eladósításának volt köszönhető, és ezt még az unokáink is fizethetik! Az államadósság ma 55 000 milliárd forint, ami azt jelenti, hogy minden magyar embernek ( 9,6 millió ) - csecsemőtől az aggastyánig - 5,7 millió forint ( 15 200 euró ) tartozása van! 2010-ben 21 000 milliárd volt, ami 2,2 millió forint ( akkori euró árfolyammal számolva, 270 ft/eur, 8 150 euró )! És itt hagysz - mert ez a te felelősséged is - a következő generációnak, egy totálisan lerohasztott országot! Ugye van mire "büszkének" lenned?

    • @krisztarostas8077
      @krisztarostas8077 3 หลายเดือนก่อน

      @@endreneroka8211
      Magyarország sok tekintetben elég jó hely a többi eu-s országhoz képest. Pl. az államadósság tekintetében is. Mondom: IS!
      Te tényleg nagyon tájékozatlan vagy, viszont ahhoz képest túl sokat írsz. Inkább olvass meg rajzolj! Nehogy a kardodba dőlj! A mindenszaristában megvan erre a hajlam, úgyhogy, vigyázz magadra! Zita közgazdászasszony is ezt tette/teszi! Úgy 20-25 éve.

    • @endreneroka8211
      @endreneroka8211 3 หลายเดือนก่อน +3

      @@krisztarostas8077 Ha tök hülye vagy valamihez, ne oszd az észt, főleg úgy, hogy a videót meg sem hallgatod, a hozzászólást amit írtam - ami a KSH adatait tartalmazza -, pedig el sem olvasod, vagy kb semmit nem értettél belőle!
      A GDP arányos államadósság a velünk együtt csatlakozók közül nálunk a legmagasabb!
      Idézet @kellermihaly8353 , mert már itt korábban megírta neked a választ, csak úgy látom képtelen vagy felfogni, ezért bemásolom neked újra!
      "Ha tudnád, hogy mi a GDP, azt is tudnád, hogy egy olyan országban, ahol annak 52%-át külföldi vállalkozások állítják elő, vagyis ők a jövedelemtulajdonosok, nem lennél ennyire büszke a tolvaj fideszedre! Ezért van az, hogy mi belerokkanunk a hiteltörlesztésbe - csak idén kamatra fizetünk 3200 milliárdot, ami a fél nyugdíjkassza -, a többi "nyugati" ország ( kivéve a Görögök ), pedig köszönik szépen jól vannak! Az MNB összehozta a magyar történelem legnagyobb veszteségét, ami 2021-ben 57, 2022-ben 400 milliárd, és 2023-ban eddig soha nem látott, 1763 milliárd forintot!"
      Minden alkalommal rájövök, hogy a fidesz csak az alulművelt, féligazságokkal és hazugságokkal etetett sleppjének köszönheti a hatalmát, amire te egy különösen eklatáns példa vagy!"

    • @andreamolnar9123
      @andreamolnar9123 2 หลายเดือนก่อน +2

      ​@@krisztarostas8077😂😂😂😂😂😂

    • @andreamolnar9123
      @andreamolnar9123 2 หลายเดือนก่อน +2

      😂😂😂😂😂🐑