Őszinte leszek. Nincs tv-m, netem csak azt nézem, ami érdekel. Így nem találkoztam vele. Nem ismertem, a nevét sem hallottam addig, míg a Balázskicks meg nem hívta magához. (Crystal Nailst ismertem.) Ott amikor a Balázzsal beszélgetett... egy őszinte intelligens ember. Minden tiszteletem!
Egy éve, hogy rátaláltam a bejelentkezéseire az Instagramon. Nem sokat tudtam Róla, de nagyon szimpatikus volt a szerénysége, egyedisége és persze az is, hogy értelmes. Tetszik, ahogy él, élvezi az életet, nagyon úgy tûnik, hogy mindig sikerült a ‚jókor, jó helyen‘ elvet követnie. Ami pedig a leginkább megfogott Vele kapcsolatban, hogy mennyire szereti a gyerekeket ( tanár vagyok, én is odavagyok értük ) milyen sokat tesz értük! ❤ Ritka jó ember, drukkolok a további sikereiért! 😊
@@user-pp4ic2rv7p, kicsit alpári a stílusod, de sebaj, csak tudod, a stílus maga az ember! 🤔 Egyébként, miért is kellett volna nekem jelentkeznem ebbe műsorba? Ja, mert szimpatizálok valakivel!? 😅 Nem szorulok rá, hogy így keressek párt, jó nekem a Férjem mellett! 😉
Azért ész is kell ahhoz, hogy meg lássa a piaci rést, néztem több videót róla és látta, mik a hiányosságok a körmös szakmában és ebbe látott lehetőséget. Pedig egy videki átlagos élete volt régen nem született gazdagnak.
On egy jo lelku ember meg erdmli az igaz szerelmet nekem ilyen oszinte emberel le elhetnem az elettemet nagyon szeretnem eletem vegeig oszinte szivembol kivanom talalja meg az igaz szerelmet szeretnek talalkozni onnel egy kis beszelgetesre egy kavet elfogyasztani ❤
Kérlek segítsd Csorba Dávidot 1 lakáshoz,és beszélj vele 30 éve izomsorvadásos,ágyhoz és lélegeztetőgéphez kötött,okos gondolatait megosztja a Facce-n,
hát nem tom, a műköröm mánia szerintem egy proli dolog de úgy látszik, hogy a csávóka ezt felismerte és úgy adja elő magát, hogy azzal a prolik is tudjanak azonosulni. Ennek a sikeressége kommentekből is nagyon jól látható. Mindenkit emlékeztetnék, hogy emberünk a BME-n végzett épitész szakon, nem hinném, hogy egy BME-ssel amúgy a legtöbb proli tudna azonosulni.
már mért lenne proli dolog a műköröm??? nem az a célja, hogy a prolik azonosuljanak vele, hanem rájött hogy mekkora biznisz a körmözés... az, hogy te ezzel nem vagy tisztában vagy nem érted a miértjét a te szegénységi bizonyítványod. mit gondolsz hány ember él körmözésből manapság?? elárulom, rengeteg ;) és hány nőt tesz boldoggá ha szép a körme? rengeteget! az, hogy szted ez proli dolog egyedül téged minősít ;)
@@brigittaskotnyar2449 oké, felfogtam, igen, te ezzel a részével tudsz csak azonosulni, azzal már kevésbé, hogy a műkörmös alapanyagokat esetleg bérgyártásban csinálgatják vagy eladják más cégeknek, és a végén esetleg dior és hasonló márkák alatt kötnek ki sokkal magasabb áron. Illetve, hogy a pénzt hogyan forgatja meg a többi csatolt, profiljában teljesen eltérő vállalkozásaiban. Persze megértem, ha neked ez túlhaladja a világból felfogható összefüggések körét.
Nem építész mérnök, hanem építőmérnök! Ég és föld a különbség, az építőmérnök tartószerkezeti számításokat végez. Nálunk akit nem vettek fel az építészmérnöki karra, vagy az első években tervezésből, rajzból, ábrázoló geometriából kibukott, az ment statikusnak (építőmérnöknek). Az építőmérnökök az építészmérnökök szemében, ha statikáról, szilárdságtanról volt szó zsenik voltak.
9:30 Itt még sokkal jobban nézett ki. Mit csinált azóta magával? Vajon miért tért át a "buta celeb" stílusra? Mert egyébként egy szimpatikus, értelmes ember.
Bizonyára boldogabb azoknál akiknek a napi betevö falat okoz gondot.Bizony ám, mert sok 100 ezer hanem millió ember van ma Magyarországon a tetü politikusoknak köszönhetöen /gondolok elsösorban a fideszre kinek emberei már megalakulásuk óta lopják az országot a csuti despotával az élen/ A kérdés igy hangzott volna rendesen,hogy BOLDOG -e az aki magyar politikus létére csukja magára a luxusvillája ajtaját!?
Mondhatnánk, hogy jó időben jó helyre kell születni... ...nade gondolom más is született arrafelé, ahonnan ő jött, csak hát ugye nem mindenki veszi észre a lehetőségeket, vagyha mégis..., elmegy mellette... :-) ...én például semennyi pénzért nem foglalkoznék azzal, amivel ő... :-) ...Hogy igazán őszinte legyek, igazából az sem szórakoztatna, ha beutazhatnám az egész világot, és más dolgom sem lenne... ...mások vagyunk! Elhiszem, hogy sokan irigylik is, de nem azt a részét az életének, amelyben mindezért megküzdött, hiszen az emberek egyből akarnának mindent... :-) ...csak azt irigylik, hogy ennek a fazonnak nem igazán számít, hogy 800Ft vagy 2000Ft, esetleg 5000Ft vagy több egy liter üzemanyag... :-) ...és úgy gondolom nem fagyoskodik otthon az olajradiátor mellett, mivel a gáz ára 7x... :-) Látszólag mindent elért, amit akart, ergó újra üres az élete! :-) ...mert egy nagy bölcs azt mondta, hogy: "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Nade mi van azokkal, akik már a végére értek az útnak? :-) Szar ügy!
Az se szórakoztatna ha beutazhatnád a világot és más dolgod se lenne? Hát ezt valahogy nem hiszem el😃 Ez nem inkább ilyen ezzel nyugtatom magam kategória? És mindenféle cinizmus nélkül kérdezem
@@larka6848 Ne haragudj, de ritkán járok vissza, ezzel magyarázom a megkésett válaszomat. Úgy látom te csak egyvalamibe tudtál belekötni... :-) ...amelyet még "lájkoltak" is... Nos attól, hogy te vagy más nem hisz egy dologban, attól az még létezhet. Megismételhetem még 50x is, hogy engem nem hozna lázba ha más dolgom sem lenne, csak utazgatni a világban, úgysem értenék meg azok, akik szeretnek utazni... :-) ...az én hobbimat egy szobában is lehet művelni, mivel elsősorban gondolkozni kell és gondolkozni igazán csak akkor lehet, ha csönd van körülötted. Abban igazad van, hogy a legtöbb ember utál gondolkozni, ez mondjuk meg is látszik rajtuk... :-) ...de mint mondtam bár az emberek sokmindenben egyformák, és a kultúra beléjük is neveli, hogy MIKOR MIT KELL csinálniuk, de azért hál'Istennek vannak olyanok, akik más utakat is ki szeretnek próbálni, és nem hisznek el minden blődséget, amit pl a TV beléjük akar tukmálni, ilyen volt pl a COVID is... :-) A válasz elnyerte a tetszésedet vagy további okfejtést is tegyek az ügy érdekében? :-)
@@mondoigaz1187 Itt nem arrol van szo, hogy valaki csak utazgat, és nem csinál semmit. Amint láthatod, dolgozik, és a hobbija az utazás. Ami mellesleg tágitja a viágnézetet, és épiti a személyiséget. Szóval utazni jo, dolgozni jo. Neked meg mintha kissé savanyu lenne a szőlő....
Semmi gond nincs azzal,ha valaki a munkájával (?)milliárdos lesz. Pár éve a kutya sem ismerte,egy ideje pedig a csapból is ő folyik,és mindenhol a vagyonával,a csodálatos lakásával,az autóival,stb henceg. Igazi celeb lett,ami nem éppen dicséret..
de legalább nem egy rosszindulatú faszkalap. inkább vicces, pedig ha valaki szeret gyűlölködni az vagyok én... én nem látok benne semmi olyat, ami miatt ellenszenves volna sok más gazdag nyomorulttal ellentétben. Ettől függetlenül sem a rajongója sem a védelmezője nem vagyok, csak egyszerűen ezt érzem.
Jakób Zoli mindenhol promözva van most...mintha ezzel szeretne a válság alatt reklámot csinálni a körmös biznisznek meg újabb körmös csajokat bevonzani
Elszomorító,hogy a világon a nők milliói többet költenek hiúságukra mint ténylegesen a belső egészségük megtartására és ezáltal talán sugároznának is valami szépet magukból, inkább nem esznek csak műköröm legyen holott csak simán szépen ápolt körmökkel géllakk nélkül is többek lennének.Belőlem biztos ,hogy nem gazdakszik ez a csávó mert nem használom és nem a műköröm tesz szebbé...sok proli ha tudnák,hogy a finomitott sóban csomósodásgatló anyag öli a fehérvérsejteket és a hexán oldószerrel kinyert noname étolaj milyen káros tud lenni az egészségre...meg még sok minden adalékanyagos cucc ha erre figyelnének inkább mut visznek a szervezetükbe sokkal szebbek lennének...mertvugye belülről sugárzol kifelé..bár hiába jártatom az efféle embereknek ,hogy mi az egészséges lesz@rják műköröm legyen az a lényeg!Ezek műkörmök lévén ha bekerül valaki a kórházba elet halál között, normálisan még véroxigen se tudnak nézni az orvosok, mert nem tudja a mérőeszköz a vastag körömcucc miatt pontosan véroxigén szintet megmérni!Lehet ezáltal marad ott az egyén... Jó egészséget mindenkinek!
DE JÓ MAGÁNAK HÍSZ EGY ÚRÍEBBER ,NAGYON JÓ SZÍVÚ EBBER ÉN NAGYON SZEGÉNY VAGYÓK DE MAGÁNAK KIVÁNOK SOK ERŐT EGÉGET MERT MEGÉRDEMLÍ ISTEN SEGÍTSE LÉPTEÍT !!
@@gizellanagy6421 Inkább a szokásos frusztrált irigység és a rosszindulat, mint mindig mindenre és mindenkire aki ügyes, okos, leleményes, tehetséges és emiatt viszi is valamire...!! Tehát GAZDAG, amiért ő saját maga dolgozott meg, teremtett meg!! Tehát nagyon is megérdemli!!
Milyen cukiii gyerek voltäl ,😊🥰Gratulàlok,a kitartäshoz ès a folyamatos tanuläshoz,alàzathoz 🥰🙏😇🍀Egèszsèget,boldogságot kívànok Zoli 🥰😇🙏
Kellett azért ehhez egy Joó adag szerencse is!! Gratulálok Zoli!!
Gratulalok!!! Okos és leleményes!!!
Minden elismeresem a tiéd nagyon szép ez a kitartás így tovább
Egyébként egy sikeres ember magával húzza a környezetét is. Vagyis érdekünk hogy sok ilyen vállalkozó legyen.
Őszinte leszek. Nincs tv-m, netem csak azt nézem, ami érdekel. Így nem találkoztam vele. Nem ismertem, a nevét sem hallottam addig, míg a Balázskicks meg nem hívta magához. (Crystal Nailst ismertem.) Ott amikor a Balázzsal beszélgetett... egy őszinte intelligens ember. Minden tiszteletem!
Egy éve, hogy rátaláltam a bejelentkezéseire az Instagramon. Nem sokat tudtam Róla, de nagyon szimpatikus volt a szerénysége, egyedisége és persze az is, hogy értelmes. Tetszik, ahogy él, élvezi az életet, nagyon úgy tûnik, hogy mindig sikerült a ‚jókor, jó helyen‘ elvet követnie. Ami pedig a leginkább megfogott Vele kapcsolatban, hogy mennyire szereti a gyerekeket ( tanár vagyok, én is odavagyok értük ) milyen sokat tesz értük! ❤ Ritka jó ember, drukkolok a további sikereiért! 😊
SEM NEM SZERÉNY, SEM NEM SZIMPATIKUS, SEM NEM OKOS. csak egy magamutogató celeb.
@@nyulassybeatrix9465, tudod, ízlések és pofonok…, arról egészen biztosan nem fogunk viatatkozni, hogy kinek ki, vagy mi szimpatikus! 😅
@@user-pp4ic2rv7p, kicsit alpári a stílusod, de sebaj, csak tudod, a stílus maga az ember! 🤔
Egyébként, miért is kellett volna nekem jelentkeznem ebbe műsorba? Ja, mert szimpatizálok valakivel!? 😅
Nem szorulok rá, hogy így keressek párt, jó nekem a Férjem mellett! 😉
Gratulálok tehetséges vagy, De nem felejtette el honét indult. Közvetlen szorgalmas kiváló ember.!
Minel tobb gazdag ember van magyarorszagon annal jobb mindekinek! Azt kivanom hogy sok gazdag ember legyen magyarorszagon!
ÉN ŐRŐKÉ EGY CSEKÉJ ŐSZEGNEK IS MERT NÍCS FOGAM MIND KIHUZGÁLTÁK MERT A BETEGSÉG IGY ADTA SAJNÓS ,CSAK FOGAMAT SZERETNÉM MEGCSINÁLNÍ KÖSZÖNÖM SZÉPEN.
Szerintem nem mindenki a pénzre megy!! Sokkal jobban az számít hogy milyen valójában valaki nem pedig mennyi van neki...
Minden elismerèsem.Gratulàlok.
Csak szorgalom és odaadás kellene ahhoz, hogy valaki milliárdos legyen akkor kevesebb éhező és több gazdag lenne az országban. De szép történet :)
Azért ész is kell ahhoz, hogy meg lássa a piaci rést, néztem több videót róla és látta, mik a hiányosságok a körmös szakmában és ebbe látott lehetőséget. Pedig egy videki átlagos élete volt régen nem született gazdagnak.
@@larka6848 ,sem magyar politikusnak és föleg nem fideszesnek.
Modern magyar népmese. 🙂
Nem csak attól függ! Aki már 30 évesen beteg,S nagyban befolyásolja minden!!!!
Akkor???
On egy jo lelku ember meg erdmli az igaz szerelmet nekem ilyen oszinte emberel le elhetnem az elettemet nagyon szeretnem eletem vegeig oszinte szivembol kivanom talalja meg az igaz szerelmet szeretnek talalkozni onnel egy kis beszelgetesre egy kavet elfogyasztani ❤
Eloszor tanulj meg helyesen irni aztán talán szóba áll veled kedves😂
Kérlek segítsd Csorba Dávidot 1 lakáshoz,és beszélj vele 30 éve izomsorvadásos,ágyhoz és lélegeztetőgéphez kötött,okos gondolatait megosztja a Facce-n,
Fantasztikus.
Jösz. majd budapestre mert akarok veled talákozni
Ügyes 👍
hát nem tom, a műköröm mánia szerintem egy proli dolog de úgy látszik, hogy a csávóka ezt felismerte és úgy adja elő magát, hogy azzal a prolik is tudjanak azonosulni. Ennek a sikeressége kommentekből is nagyon jól látható.
Mindenkit emlékeztetnék, hogy emberünk a BME-n végzett épitész szakon, nem hinném, hogy egy BME-ssel amúgy a legtöbb proli tudna azonosulni.
már mért lenne proli dolog a műköröm??? nem az a célja, hogy a prolik azonosuljanak vele, hanem rájött hogy mekkora biznisz a körmözés... az, hogy te ezzel nem vagy tisztában vagy nem érted a miértjét a te szegénységi bizonyítványod. mit gondolsz hány ember él körmözésből manapság?? elárulom, rengeteg ;) és hány nőt tesz boldoggá ha szép a körme? rengeteget! az, hogy szted ez proli dolog egyedül téged minősít ;)
@@brigittaskotnyar2449 oké, felfogtam, igen, te ezzel a részével tudsz csak azonosulni, azzal már kevésbé, hogy a műkörmös alapanyagokat esetleg bérgyártásban csinálgatják vagy eladják más cégeknek, és a végén esetleg dior és hasonló márkák alatt kötnek ki sokkal magasabb áron. Illetve, hogy a pénzt hogyan forgatja meg a többi csatolt, profiljában teljesen eltérő vállalkozásaiban.
Persze megértem, ha neked ez túlhaladja a világból felfogható összefüggések körét.
Megfogta az Isten làbàt😅
@@evasztrimbej1128 Mivel volt és van hozzá tehetsége, esze!! Ennyi.
Nem építész mérnök, hanem építőmérnök! Ég és föld a különbség, az építőmérnök tartószerkezeti számításokat végez.
Nálunk akit nem vettek fel az építészmérnöki karra, vagy az első években tervezésből, rajzból, ábrázoló geometriából kibukott, az ment statikusnak (építőmérnöknek).
Az építőmérnökök az építészmérnökök szemében, ha statikáról, szilárdságtanról volt szó zsenik voltak.
Szuper!
Nemes nézni innen 😅😂 Hi Sir!
KIVÀNOK NEKI 10000X ENNYI VAGYONT ÈS,HOGY EZ MELLETT MÈG AZ ÈLETE ÖSSZES TERÜLETE IS SIKERES LEGYEN!!MEGÈRDEMLI!!BÕVEN!
Nem Jakob Zolit meg a többi ilyet kellene mutogatni, hanem azt a sok száz embert akik nyomorban élnek 😢
9:30 Itt még sokkal jobban nézett ki. Mit csinált azóta magával? Vajon miért tért át a "buta celeb" stílusra? Mert egyébként egy szimpatikus, értelmes ember.
körmösökért alapítvány?
Jó jò🫠😻
Sokat elért az életben :pénzt, hírnevet stb,de vajon a lelke mélyén BOLDOG-e,amikor a luxus villájában magára csukja az ajtót?
Bizonyára boldogabb azoknál akiknek a napi betevö falat okoz gondot.Bizony ám, mert sok 100 ezer hanem millió ember van ma Magyarországon a tetü politikusoknak köszönhetöen /gondolok elsösorban a fideszre kinek emberei már megalakulásuk óta lopják az országot a csuti despotával az élen/ A kérdés igy hangzott volna rendesen,hogy BOLDOG -e az aki magyar politikus létére csukja magára a luxusvillája ajtaját!?
többször elvált,, 3 lánya van, de nem hinném hogy boldog.,, avagy az utazások boldoggá teszik, de egy nő nem!!
Én bírom de baszki mindene meg van és viszonylag fiatal akkor hogy nincs senkije?
Nem hiszem hogy valaha is volt a boldogság közelében. De ezek a hölgyek sem a boldogságot keresik......
IGEN!
igy kell megfejni a sok lokott tyukot ;-)
Mondhatnánk, hogy jó időben jó helyre kell születni... ...nade gondolom más is született arrafelé, ahonnan ő jött, csak hát ugye nem mindenki veszi észre a lehetőségeket, vagyha mégis..., elmegy mellette... :-) ...én például semennyi pénzért nem foglalkoznék azzal, amivel ő... :-) ...Hogy igazán őszinte legyek, igazából az sem szórakoztatna, ha beutazhatnám az egész világot, és más dolgom sem lenne... ...mások vagyunk! Elhiszem, hogy sokan irigylik is, de nem azt a részét az életének, amelyben mindezért megküzdött, hiszen az emberek egyből akarnának mindent... :-) ...csak azt irigylik, hogy ennek a fazonnak nem igazán számít, hogy 800Ft vagy 2000Ft, esetleg 5000Ft vagy több egy liter üzemanyag... :-) ...és úgy gondolom nem fagyoskodik otthon az olajradiátor mellett, mivel a gáz ára 7x... :-) Látszólag mindent elért, amit akart, ergó újra üres az élete! :-) ...mert egy nagy bölcs azt mondta, hogy: "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Nade mi van azokkal, akik már a végére értek az útnak? :-) Szar ügy!
Az se szórakoztatna ha beutazhatnád a világot és más dolgod se lenne? Hát ezt valahogy nem hiszem el😃 Ez nem inkább ilyen ezzel nyugtatom magam kategória? És mindenféle cinizmus nélkül kérdezem
@@larka6848 Ne haragudj, de ritkán járok vissza, ezzel magyarázom a megkésett válaszomat. Úgy látom te csak egyvalamibe tudtál belekötni... :-) ...amelyet még "lájkoltak" is... Nos attól, hogy te vagy más nem hisz egy dologban, attól az még létezhet. Megismételhetem még 50x is, hogy engem nem hozna lázba ha más dolgom sem lenne, csak utazgatni a világban, úgysem értenék meg azok, akik szeretnek utazni... :-) ...az én hobbimat egy szobában is lehet művelni, mivel elsősorban gondolkozni kell és gondolkozni igazán csak akkor lehet, ha csönd van körülötted. Abban igazad van, hogy a legtöbb ember utál gondolkozni, ez mondjuk meg is látszik rajtuk... :-) ...de mint mondtam bár az emberek sokmindenben egyformák, és a kultúra beléjük is neveli, hogy MIKOR MIT KELL csinálniuk, de azért hál'Istennek vannak olyanok, akik más utakat is ki szeretnek próbálni, és nem hisznek el minden blődséget, amit pl a TV beléjük akar tukmálni, ilyen volt pl a COVID is... :-) A válasz elnyerte a tetszésedet vagy további okfejtést is tegyek az ügy érdekében? :-)
@@mondoigaz1187 Itt nem arrol van szo, hogy valaki csak utazgat, és nem csinál semmit. Amint láthatod, dolgozik, és a hobbija az utazás. Ami mellesleg tágitja a viágnézetet, és épiti a személyiséget. Szóval utazni jo, dolgozni jo. Neked meg mintha kissé savanyu lenne a szőlő....
Igaza van
Semmi gond nincs azzal,ha valaki a munkájával (?)milliárdos lesz. Pár éve a kutya sem ismerte,egy ideje pedig a csapból is ő folyik,és mindenhol a vagyonával,a csodálatos lakásával,az autóival,stb henceg. Igazi celeb lett,ami nem éppen dicséret..
munkájával????????? OMG
de legalább nem egy rosszindulatú faszkalap. inkább vicces, pedig ha valaki szeret gyűlölködni az vagyok én... én nem látok benne semmi olyat, ami miatt ellenszenves volna sok más gazdag nyomorulttal ellentétben. Ettől függetlenül sem a rajongója sem a védelmezője nem vagyok, csak egyszerűen ezt érzem.
@@andrasm.5119neki ugy dobaltak.. ;)
Jákob Zoli kalandjai !!!! 😂
Férfiként kell nők fejével gondolkodni? Na b*kker ezért nem vagyok én milliárdos! 🤨
Noble 🎉
Jakób Zoli mindenhol promözva van most...mintha ezzel szeretne a válság alatt reklámot csinálni a körmös biznisznek meg újabb körmös csajokat bevonzani
Amúgy kajak
Amúgy kajak
Marketing annak lehetséges tényleg.
Érdekes, de nekem jobban tetszik az az életstílus, ahogyan a szülei éltek.
Elszomorító,hogy a világon a nők milliói többet költenek hiúságukra mint ténylegesen a belső egészségük megtartására és ezáltal talán sugároznának is valami szépet magukból, inkább nem esznek csak műköröm legyen holott csak simán szépen ápolt körmökkel géllakk nélkül is többek lennének.Belőlem biztos ,hogy nem gazdakszik ez a csávó mert nem használom és nem a műköröm tesz szebbé...sok proli ha tudnák,hogy a finomitott sóban csomósodásgatló anyag öli a fehérvérsejteket és a hexán oldószerrel kinyert noname étolaj milyen káros tud lenni az egészségre...meg még sok minden adalékanyagos cucc ha erre figyelnének inkább mut visznek a szervezetükbe sokkal szebbek lennének...mertvugye belülről sugárzol kifelé..bár hiába jártatom az efféle embereknek ,hogy mi az egészséges lesz@rják műköröm legyen az a lényeg!Ezek műkörmök lévén ha bekerül valaki a kórházba elet halál között, normálisan még véroxigen se tudnak nézni az orvosok, mert nem tudja a mérőeszköz a vastag körömcucc miatt pontosan véroxigén szintet megmérni!Lehet ezáltal marad ott az egyén...
Jó egészséget mindenkinek!
ne legyetek bátortalanok , bátorak legyetek.
Elnézve a kommenteket...
"...az irigység saját magunk megalázása..."😉
DE JÓ MAGÁNAK HÍSZ EGY ÚRÍEBBER ,NAGYON JÓ SZÍVÚ EBBER ÉN NAGYON SZEGÉNY VAGYÓK DE MAGÁNAK KIVÁNOK SOK ERŐT EGÉGET MERT MEGÉRDEMLÍ ISTEN SEGÍTSE LÉPTEÍT !!
Ne írogass ide,,irigyek vagytok,!!!csináld utánna!!!🤭🤭🤭
Kit erdekel!! Nem is értem hogy mért kell mutogatni hogy mennyi van !!!! Nem szoktak mutogatni akinek van!!
Nem irigykedni kell, hanem utána csinálni!! Ennyi.
A szokásos okosság 😂
@@gizellanagy6421 Inkább a szokásos frusztrált irigység és a rosszindulat, mint mindig mindenre és mindenkire aki ügyes, okos, leleményes, tehetséges és emiatt viszi is valamire...!! Tehát GAZDAG, amiért ő saját maga dolgozott meg, teremtett meg!! Tehát nagyon is megérdemli!!
@@jutkamutka5766 pontosan, aki írja hogy utána kell csinálni , általában az maga is irigykedik 😄
@@gizellanagy6421 Valóban nincs határa a butaságnak!! A véleményem pedig továbbra IS fenntartom!! Ezzel befejeztem.
Ez szponzorált tartalom? Van ennek egy ilyen imázs videó beütése.
Ez a becsülendő
ez az a videó, ahol gyorsan kifényezünk valakit, mielőtt bekerül a tv2-be.. megyek hányni.
Beszédes hogy a saját feje van a lábtorlőjén...
Elgondolkodtató, mi visz rá egy ötvenes tobbgyermekes apát egy ilyen műsorra.........
Szerintem meg már a másik csapatban játszik.
nemhiszem hogy ez igy volt oké..