Szerintem az egyik leggagyibb "vicceskedő". Túlzásba visz mindent, és folyamatosan ismételget. Ha megnézed a youtube-on a nézettségi számokat, Hadházi ötször kenterbe veri.
@@juz3r1 Ne érts félre, tisztelem a véleményedet de a Hadházin tized ennyit sem szoktam röhögni mint rajta. Szerintem a humornak szintjei vannak, és ezt a Tibi high level szinten űzi. Nem véletlen hogy kivált a Dumaszínházból hiszen egymaga képes önálló műsorával megtölteni olyan termeket amiket a többiek 2-3 fellépő beharngozásával. Úgy vélem (de nem kell velem egyet érteni) hogy a közönségi visszajelzések a legfőbb mérvadói ennek a műfajnak (ezt maguk a humoristák is pontosan tudják) és ezt vitathatatlanul a Bödőcs képes a legjobban kiaknázni. Ettől még lehet a Hadházi vicces, de ha a humoristák egymás között választanak hogy ki a legjobb akkor is a Tibi viszi a prímet (ezt egy youtube-os videóban is láttam már egyszer, ahol minden 2. a Tibit mondta, de nem találom most pedig kerestem) Egy szó mint száz, neked Hadházi a szimpatikus, és vicces, az ország másik felének meg a Tibi. Nincs ezzel baj, sőt a változatosság jobb is, de attól még a Tibi a király :D
@@Bequine1 A komcsiknak a Tibi a khirhály, a többinek meg a többiből vki. *Az a közös mindben, hogy nagyon gyorsan elkoptak.* Talán Kőhalmi meg KAP úgyahogy maradandó... (Habár Tibikét belevéve is alig mosolyodok el ezeken. Míg a Hofin konkrétan nevettem. Akkor. Mert ma már Hofi is dögunalmas.)
Az igazán zseniális az lesz, mikor a töketlen, tanulatlan, bunkó, szarfaszú ellenzéki lieblingjeitek hatalomra kerülnek, megszűnnek a beruházások, vastagbélig benyalnak Brüsszelnek, felmegy az adótok, mire a ti kifigurázó-képességetek a fiókban marad örökre... Vagy van valami oka annak, hogy Fegyőr atomerőművei nem ihlették meg egyőtöket sem? És Karácsony kiállása az őt elásó Tóth mögött? Volt egyáltalán olyan köztetek, aki legalább elmosolyodott a Kunhalmi-lengőajtó 0-1 K1-meccset látván? Nem láttam a tőletek hahotát Gráczy-n sem, amint jóllakott óvodás fejjel farkát ferdítette. Hogy lehet ez? Mi hiányzik nálatok: a humor vagy az önreflexió, esetleg netán az elvek?
@@Vestergaard11 @Dr. Merkwürdigliebe Arról, hogy a Fidesz-droidok számára a humor intézménye értelmezhetetlen jelenség, nem Bödőcs tehet, sokkal inkább valami csúnya gyerekkori fejsérülés vagy egy igaz, őszinte szerelem egy gyermeknemzésre kész testvérpár között.
@@planketreloaad2349 Nálatok az önreflexió hiányát kiegészíti a végtelen nagy, pöffeszkedő önteltség, mert a posztkomcsi „liberálisok” elhitették a manipulált prolikkal, VELETEK, hogy kizárólag ők képviselik a kultúrát, ezen belül a humor is csak az ő ősszájukon át érkezik hozzátok.
Tisztelt elvtársak,tisztelt elvtársnők! Hofi az egyetlen,Hofi a legnagyobb,s most lábnyomában Bödőcs Tibor. Most pont annyira szeretem Bödőcsöt mint anno Hofit,s még mindig. Köszönöm.
Örülök hogy Hofi Gézáról lett tábla vagy is megemlékezés! 😇🥰 Nem szabad Hoffman Gézát el felejteni!!! És Drága Bödöcs Tibor méltó utódja vagy! lettél!, és + hogy nagyon okos vagy mellé!! Örülök hogy Végre ez Megtörtént!! És nagyon jól sikerűlt az emléktábla fel avatása méltó volt hozzá!! és hogy Te Tibi tehetted meg!! 🥰
Nekem szemelyes velemenyem hogy nem az utodja. Megkozeliti de egyaltalan nem lehet egy lapon emliteni oket.Bodocs Tibor nevettető, Hofi GONDOLKODÓ volt. Hofi azert volt vicces mert annyira átadta a szomoru valosagot, hogy az mar nevetseges volt szinte. Bodocs Tibor azert vicces, mert vicces akar lenni. Nem ugyanaz a ketto. Valakinek kikellett ezt mar mondani mert ez a kultusz is nevetseges az emberünk körül a rajongói körében. Vagy csak nem ért még meg, megakadt a jellemfejlodesben. Van meg par eve bepotolni ezt😉Tibor en hiszek benned.
Ezt Eltaláltad!!! A magyar nép magyar hangja, a! hiteles! ellenzék, minden szava egy arany tollbamondás.... Egyébként, "Az Operába már nem volt jegy?" - miután Árpi bácsit kifütyülték kb. '92-ben a Kossuth téren.
Ezt aláírom. Azt a fószert, aki csinálta fel lehetett volna kérni a Diana-szoborhoz is. Mert a Ladyből egy mosogatónőt sikerült összehozni a híres Londonban...
(Azért külön ríszpekt, hogy ki mert állni ilyen vicctelen szöveggel az öregkomcsi gyűléssel szemben. Bár itt nem számított a mondandó szerencsére, csak a *gesztus. Azt meg Hofi emléke megérdemelte.* )
@@weissben5416 Közel sem volt ez vicctelen! Sokan nem ismerték Hofit, mert nem szerették, vagy fordítva. Ez azért is van, mert Hofi Olyan volt mint Bödöcs Tibi. Néha olyan humort használ,... néha, elégsokszor, ; ) amit az átlag ember nem biztos, hogy megért. Túl összetett ,,és túl sok az utalás, olyan dolgokra amiket nem ismerünk. Ez sajnos mindenki maga, személyes szegénységi bizonyítványa. Ilyenkor kell azt csinálni, amit a nagy bölcs emberek szoktak. : )
@@richardhorvath7237 "mert Hofi Olyan volt mint Bödöcs Tibi" - *nem.* "Közel sem volt ez vicctelen" - *de.* / "személyes szegénységi bizonyítványa" - igen, Tibike kiszürkült a részeges falusi humorból, és megtalálta a sekélyes politikát. Az, hogy (szerinted) fennkölt rébuszokban beszél csak ennek a szomorú valóságnak az elfedése.
@@weissben5416 Tibike az első Fábry fellépése alkalmával is politizált, csak ez annak nem tetszik, aki a politikát vallásként éli meg, ami elég nagy butaság lenne, dehát van sok buta ember a világon. Poénosnak közepes volt, de egy szoboravatót szerintem nem kellene egy fellépéssel összekeverni. Abból gondolom, hogy azért a legtöbben tudták a helyén kezelni, hogy a 3. legfelkapottabb magyar TH-cam video jelenleg.
@@Groose82 "dehát van sok buta ember a világon" - és nyilván vannak az "okosak", akik az *állandóan tehetségtelenül* orbánozós Tibikét viccesnek képzelik. Pedig a lényeg az, van-e *elég* tehetsége a politikai humorhoz? (...) / És ha már a Tibike a mai kor Sasjózsija, hát ő kell a szélbal avatóra. Én értem, hogy nem poénözön kell ide. De hát ócska, beszólogatós, elhelyezésmentes és szellemtelen szöveg sem kellett volna. ...Mint írtam, ez tehetség kérdése. Oszt ennyi.
Voltak humoristák, és volt HOFI... Tibi méltó újra gyújtani a humor örök fáklyalángját, mely Hofi halálával hunyt ki. Gratulálok és mélységes tiszteletem az "új Hofinak"! Jó egészséget és még sok előadást kívánok Tibi!
Köszönet Tibike az emlékezésért, köszönet, hogy szavaid ismét fehér zászlóként leng napjaink forradalmi, lőporos hangulatában, jelezve a békét, és hogy két társadalom között a legrövidebb út a humor.
Hofi ma is velünk van, ahogy az is, amit mondott. Sokszor hallom, hogy amit mondott ma is aktuális. Persze, hiszen ez is mutatja, hogy nem volt rendszerváltás és ugyanazok az emberek, ideológiák vannak csak a nevek mások.
Az utcán sétáltam, amikor egy fickó zsebéből kiesett egy ezres. Felvettem, zsebre raktam, de akkor hirtelen belém hasított egy gondolat: "Vajon Jézus mit tenne ebben a helyzetben?" Így hát fogtam a pénzt és borrá változtattam! 🥂
Méltó megemlékezés volt nagyon jó, hogy Bödőcs Tibor - ebben a végtelenül zavaros hazai "eszmevilágban " - itt van velünk és segít a hétköznapi valóság elviselésében ahogy anno Hofi is tette..
Valóban úgy van nálam is, hogy naponta eszembe jut valamiről egy Hofi mondás, na jó, van úgy, hogy több is. Meg az is megvan, hogy egy hír hallatán arra gondolok, mit mondana erről Hofi Géza aznap este a színpadon. Amíg én élek, addig nekem Hofi Géza is él.
Milyen szomorú, hogy a rendszer ellen senki nem tesz semmit, jobb híján csak humorral próbáljuk meg élhetőbbé tenni az élhetetlent. Bödőcs zseniális, de bár ne lenne ennyi alapanyaga a fellépéseihez. 🙂
@@dobozdij Ez is csak azt mutatja, hogy sokan felültek a kormánypropagandának. Hazugságban tartott nép felett lehet legjobban uralkodni. A Fidesz szavazók pedig még tapsolnak is a saját és gyerekeik szándékos elbutításához.
Van olyan temető ahol több a nevetés :D Tibike odatette megint magát, de csóri közönség... Már Mária Terézia koronázása alatt is ilyen fejet vágtak... :D
@@ChromcsikTibor sztem korosztályban más közönséghez szokott, meg ennek a közönségnek a nagy része sem szokott ehhez. És színjátszásban messze Hofi mögött van (ugye itt egy buta fideszes kádert akar eljátszani, szerintem rosszul, még ha a szöveg jól is van megírva)
@@blerocs „sztem korosztályban más közönséghez szokott, meg ennek a közönségnek a nagy része sem szokott ehhez.” Ezzel már ki is ütötted a „Tibsicskécske az új Hofi” nyálcsorgató süketelést. Azért lehet, ki kéne deríteni, a ma Hofija mögött ki a ma Komlós Jánosa.
Nekem is ma van a szülinapom! Igen,mindig elmondom,hogy ugyanakkor mint Hofinak. Igaz,Pataky Attilának is (egyébként BAZ fia is vagyok,csak engem még szeretnek otthon). Ez mondjuk kicsit “idegen” érzés. ;) Ja! És a feleségemet a halála évfordulóján ismertem meg. (Szerk.: A félreértések miatt,Hofi halálának az évfordulóján.) Viszont azt nagyon sajnálom,hogy nem láthattam élőben.
@@martinkovacs7999 Nem hinném, bár biztos akad ilyen is közöttük. Elnézve a közönség életkorát, azért a Bödőcs nem ehhez van szokva, úgyhogy nem lehetett egyszerű felnőni ehhez a feladathoz. De megugorta.
A hír mindenhol ezzel a szöveggel jelent meg: "„Mit is jelent nekünk Hofi Miklós?” - tette fel a kérdést a humorista, aki Hoffman Béla emlékévet hírdetett!" Hofi Géza, született Hoffman Géza igen jót nevetett volna mindazokon, akiknek még az sem tűnt fel, hogy nem sikerült eltalálni a nevét a róla szóló beszédben! Köszönöm a felszólalónak és a sok vak illetve süket megtekintőknek, akik éveken át fogják ünnepelni Hoffman Bélát! Horthy Miklós + Hofi Géza = Hoffman Béla!
Legyünk őszinték, Hofi a rendszer cselédje volt, a társadalmi feszültség levezetése volt a cél, humorral. Egy volt AVH tiszt írta a szövegeit, Kádár ott tapsolt a nézőtéren....
:((--Komlós János, igen. kegyetlen gci volt de az ország tapsolt neki. Hát ez jellemző erre az országra. Amíg a kommunistákat nem írtod ki addig nem tudunk szabadulni az ilyen férgektől SEM.
@@fujisamasensei7314 Úgy van ! De ezt éppen a jelenlegi Parlamentben kéne elkezdeni , ugyanis teli van ex/valós kommunistákkal ! :) Beleértve a bátor 133-akat is házelnököstül , pártvezérestül, miniszterelnököstül :) egytől-egyig !! Ámen !
Viccen kívül. Vannak a "pártnak" fizetett internet trolljai. Humor oldalakon, Facebook posztok alatt (444-es vagy HVG-S hírek alatt) meg itt YT-on, nyomják a disslike-ot meg a negatív kommenteket. Megnézed a profilját az ilyeneknek (Fb-on) akkor meg egy virág vagy kocsi vagy valami kamu fotó a profilképe. Na az ilyenek nyomják a negatív like-ot.
Az első sorban a kisöregnek valószínűleg fel se tűnt, hogy a beszéd első része egy szatíra volt...😂 Türelmesen és komolyan hallgatta az egészet, mintha egy átlag politikust hallana, akinek most adták a kezébe az előre megírt beszédét, de aki egyébként azt se tudja, hogy hol van... Méltó beszéd! 👍🏻😂
Ha a nagyság fokmérője, hogy egy humoristától idéznek akkor "Tibike" is megnyugodhat. Kb 10 éve nincs errefelé nagyobb géppel való tolatás ahol el ne hangozna :Állj gyeregyere Állj, gyeregyere Állj, gyere, állj, gyere!...
Pusszantás mindenkinek, gyerekek! Mé'nem mentek má' haza? Esik kint? Vagy miazisten van? 😊🙏✌️ Igen, Geyza Bácsi, az Isten. Volt, van, és lesz. Sokunknak TE voltál az. És az is maradsz... R. I. P. ☹️
szerettem volna megosztani a f..cén , de ezt a mondatot kaptam: "Az üzeneted nem sikerült elküldeni, mert más Facebook-felhasználók által sértőnek talált tartalom található benne."
Komlós János életútja, hozzá fűződő kapcsolata, rajta keresztül a párt legfelső köreihez való bekötése kissé más megvilágításba helyezi működését, mint anno.
Amiért a legnagyobb respect: Bödöcs nem akart Hofi lenni (mert nem is lehet). Bödöcs Bödöcs volt, amennyire csak lehetett, mert ezzel állított legméltóbb emléket Gézának. Ugyanitt megjegyezném, ha valakinek van valami forró drótja az Égiekhez: Szeretnénk vissza Hofi-t.... tudjuk hatalmas értéket kérünk, de az árát is busásan megadnánk: legalább 133 bátor embert és teljes , hősi holdudvarukat vihetnék érte...
A legalkalmasabbat kérték fel. Profi volt ez is, Tibike, mint minden más, amibe belefogsz. Gratulálok és köszönöm! További sikereket és minden jót!
Méltó Hofi humorista karrierjének emlékéhez, hogy a mostani legjobb búcsúztassa. :) Rögtön 2x néztem meg egymásután :D
Szerintem az egyik leggagyibb "vicceskedő". Túlzásba visz mindent, és folyamatosan ismételget. Ha megnézed a youtube-on a nézettségi számokat, Hadházi ötször kenterbe veri.
@@juz3r1 Ne érts félre, tisztelem a véleményedet de a Hadházin tized ennyit sem szoktam röhögni mint rajta. Szerintem a humornak szintjei vannak, és ezt a Tibi high level szinten űzi. Nem véletlen hogy kivált a Dumaszínházból hiszen egymaga képes önálló műsorával megtölteni olyan termeket amiket a többiek 2-3 fellépő beharngozásával. Úgy vélem (de nem kell velem egyet érteni) hogy a közönségi visszajelzések a legfőbb mérvadói ennek a műfajnak (ezt maguk a humoristák is pontosan tudják) és ezt vitathatatlanul a Bödőcs képes a legjobban kiaknázni. Ettől még lehet a Hadházi vicces, de ha a humoristák egymás között választanak hogy ki a legjobb akkor is a Tibi viszi a prímet (ezt egy youtube-os videóban is láttam már egyszer, ahol minden 2. a Tibit mondta, de nem találom most pedig kerestem) Egy szó mint száz, neked Hadházi a szimpatikus, és vicces, az ország másik felének meg a Tibi. Nincs ezzel baj, sőt a változatosság jobb is, de attól még a Tibi a király :D
@@juz3r1 oáá oáá sírj marcipán Ceaușescu
@@Bequine1 cm címről seb sérül bútorbolt év Excel w de hát az új Indiában ga pub l Ft F
@@Bequine1 A komcsiknak a Tibi a khirhály, a többinek meg a többiből vki. *Az a közös mindben, hogy nagyon gyorsan elkoptak.* Talán Kőhalmi meg KAP úgyahogy maradandó... (Habár Tibikét belevéve is alig mosolyodok el ezeken. Míg a Hofin konkrétan nevettem. Akkor. Mert ma már Hofi is dögunalmas.)
Zseniális. Nem is tudjuk mennyire fontos, hogy ilyen jól kifigurázzuk ezt a rendszert!
Az igazán zseniális az lesz, mikor a töketlen, tanulatlan, bunkó, szarfaszú ellenzéki lieblingjeitek hatalomra kerülnek, megszűnnek a beruházások, vastagbélig benyalnak Brüsszelnek, felmegy az adótok, mire a ti kifigurázó-képességetek a fiókban marad örökre...
Vagy van valami oka annak, hogy Fegyőr atomerőművei nem ihlették meg egyőtöket sem?
És Karácsony kiállása az őt elásó Tóth mögött?
Volt egyáltalán olyan köztetek, aki legalább elmosolyodott a Kunhalmi-lengőajtó 0-1 K1-meccset látván?
Nem láttam a tőletek hahotát Gráczy-n sem, amint jóllakott óvodás fejjel farkát ferdítette.
Hogy lehet ez?
Mi hiányzik nálatok: a humor vagy az önreflexió, esetleg netán az elvek?
@@Vestergaard11 @Dr. Merkwürdigliebe Arról, hogy a Fidesz-droidok számára a humor intézménye értelmezhetetlen jelenség, nem Bödőcs tehet, sokkal inkább valami csúnya gyerekkori fejsérülés vagy egy igaz, őszinte szerelem egy gyermeknemzésre kész testvérpár között.
@@Vestergaard11 mivan koma kicserélték az elemet?
@@planketreloaad2349
Nálatok az önreflexió hiányát kiegészíti a végtelen nagy, pöffeszkedő önteltség, mert a posztkomcsi „liberálisok” elhitették a manipulált prolikkal, VELETEK, hogy kizárólag ők képviselik a kultúrát, ezen belül a humor is csak az ő ősszájukon át érkezik hozzátok.
:-) több Wassalbertet...
"Itt élünk a Rajna mellett! Milyen Rajna? Ukrajna, te szerencsétlen!" 😂😂😂
Nézve az arcokat szinte érzem az égett szagott ahogy értelmezni probálják az elhangzottakat :D Egyszerűen zseniális!
Sercegnek az elektroncsövek, de csak nem áll össze a kép :D
@@V_Atti Kicsit kellett volna Jánosom Kádárom-ozni. Máris élt volna az Orion-képcső. ;)
Szerintem az ott levok 90% ertette Bodocs beszedenek 10% at,ahogy latom:)
Ez már majdnem Pareto...
Szerintem a ti hallasotokkal is baj lehet mert tisztan hallani neveteseket..magatokbol indultok ki, ugye:D mit nem értettetek? Elmagyarazom szivesen
Tisztelt elvtársak,tisztelt elvtársnők!
Hofi az egyetlen,Hofi a legnagyobb,s most lábnyomában Bödőcs Tibor.
Most pont annyira szeretem Bödőcsöt mint anno Hofit,s még mindig.
Köszönöm.
Méltóképpen sikerült a beszéded! Gratulálok!
- Géza! Azt mondta a rádió, hogy haldoklik az imperializmus!
- Maradjon már mama, melyik mondta?!
- Mindegyik!
- Akkor biztos, hogy hazudnak.
hahahhha - mar akkor tudta ;-)))
@@magdalenaszocs6296 bocsánat, de ez az én kreálmányom, Hofi stílusban. :-)
@@lajosszabo6644 akkor is jo ;-)
a MAMA AZ TUGGGYA!
@@magdalenaszocs6296 köszönöm! :-)
Örülök hogy Hofi Gézáról lett tábla vagy is megemlékezés! 😇🥰 Nem szabad Hoffman Gézát el felejteni!!! És Drága Bödöcs Tibor méltó utódja vagy! lettél!, és + hogy nagyon okos vagy mellé!! Örülök hogy Végre ez Megtörtént!! És nagyon jól sikerűlt az emléktábla fel avatása méltó volt hozzá!! és hogy Te Tibi tehetted meg!! 🥰
Nekem szemelyes velemenyem hogy nem az utodja. Megkozeliti de egyaltalan nem lehet egy lapon emliteni oket.Bodocs Tibor nevettető, Hofi GONDOLKODÓ volt. Hofi azert volt vicces mert annyira átadta a szomoru valosagot, hogy az mar nevetseges volt szinte. Bodocs Tibor azert vicces, mert vicces akar lenni. Nem ugyanaz a ketto.
Valakinek kikellett ezt mar mondani mert ez a kultusz is nevetseges az emberünk körül a rajongói körében. Vagy csak nem ért még meg, megakadt a jellemfejlodesben. Van meg par eve bepotolni ezt😉Tibor en hiszek benned.
"Nekünk Hofi volt parlament" Nekünk most Bödőcs benne az ellenzék.. Sosem gondoltam volna, hogy lesz méltó utód és tessék, itt van..!
Ezt Eltaláltad!!! A magyar nép magyar hangja, a! hiteles! ellenzék, minden szava egy arany tollbamondás.... Egyébként, "Az Operába már nem volt jegy?" - miután Árpi bácsit kifütyülték kb. '92-ben a Kossuth téren.
Ezt a domborművet meg lehet nézni! Gyönyörű.
Ezt aláírom. Azt a fószert, aki csinálta fel lehetett volna kérni a Diana-szoborhoz is. Mert a Ladyből egy mosogatónőt sikerült összehozni a híres Londonban...
Ki más lenne érdemes, méltó egy Hofi emlékmű felavatására mint Bödőcs... Ríszpekt
(Azért külön ríszpekt, hogy ki mert állni ilyen vicctelen szöveggel az öregkomcsi gyűléssel szemben. Bár itt nem számított a mondandó szerencsére, csak a *gesztus. Azt meg Hofi emléke megérdemelte.* )
@@weissben5416
Közel sem volt ez vicctelen!
Sokan nem ismerték Hofit, mert nem szerették, vagy fordítva. Ez azért is van, mert Hofi Olyan volt mint Bödöcs Tibi.
Néha olyan humort használ,... néha, elégsokszor, ; ) amit az átlag ember nem biztos, hogy megért.
Túl összetett ,,és túl sok az utalás, olyan dolgokra amiket nem ismerünk.
Ez sajnos mindenki maga, személyes szegénységi bizonyítványa.
Ilyenkor kell azt csinálni, amit a nagy bölcs emberek szoktak. : )
@@richardhorvath7237 "mert Hofi Olyan volt mint Bödöcs Tibi" - *nem.*
"Közel sem volt ez vicctelen" - *de.*
/
"személyes szegénységi bizonyítványa" - igen, Tibike kiszürkült a részeges falusi humorból, és megtalálta a sekélyes politikát. Az, hogy (szerinted) fennkölt rébuszokban beszél csak ennek a szomorú valóságnak az elfedése.
@@weissben5416 Tibike az első Fábry fellépése alkalmával is politizált, csak ez annak nem tetszik, aki a politikát vallásként éli meg, ami elég nagy butaság lenne, dehát van sok buta ember a világon.
Poénosnak közepes volt, de egy szoboravatót szerintem nem kellene egy fellépéssel összekeverni. Abból gondolom, hogy azért a legtöbben tudták a helyén kezelni, hogy a 3. legfelkapottabb magyar TH-cam video jelenleg.
@@Groose82 "dehát van sok buta ember a világon" - és nyilván vannak az "okosak", akik az *állandóan tehetségtelenül* orbánozós Tibikét viccesnek képzelik. Pedig a lényeg az, van-e *elég* tehetsége a politikai humorhoz? (...)
/
És ha már a Tibike a mai kor Sasjózsija, hát ő kell a szélbal avatóra. Én értem, hogy nem poénözön kell ide. De hát ócska, beszólogatós, elhelyezésmentes és szellemtelen szöveg sem kellett volna. ...Mint írtam, ez tehetség kérdése. Oszt ennyi.
A végére a "pusszantás mindenkinek" volt ami mindent vitt!
Az orosz örömóda jackpotja volt! :)
Hofi Géza élt, él és élni fog a mai napig aktuális minden mondata. Bödőcs Tibor méltó utódja. Gratulálok.
Hofi óriás volt, és Bödőcs tisztelettel és illő humorral (ha van ilyen) szólt őhozzá.
Spiclinek mindenképp!
ez gondolhotta Hofi:.előttem az utódom....Tibike for president :)
Humoránál már csak a műveltsége nagyobb Tibikének.
Meg a mája, meg a feje.
@@merenylo
Szerencsére téged ilyen baj elkerült, mert se humorod, se műveltséged. :D
@@merenylo Hajrá ERESZ :P
Műveltsége? 😄
es a gonoszsaga
Egyszer volt szerencsém látni a Maestrót még 2001 októberében az Élelem bére 1500-on.Felejthetetlen volt!!!Géza örök!!!!👌👍✌️
Csak így lehet! Köszönjük Géza! Köszönjük Tibor!
"-Mama! Azt mondták jogállamban fogunk lakni!
-Géza, és ahhoz hova kell költözni?"
Voltak humoristák, és volt HOFI... Tibi méltó újra gyújtani a humor örök fáklyalángját, mely Hofi halálával hunyt ki. Gratulálok és mélységes tiszteletem az "új Hofinak"! Jó egészséget és még sok előadást kívánok Tibi!
Nagyon köszönöm, hogy láthattam és hallhattam.
Aktualizált Hofi Géza! Az Üzbég Tudományos Akadémiával közösen...
Szép volt! Remélem Bödöcs marad azon az úton ahol eddig járt! Ez így jó!
Szerintem kicsit többet kéne orrbánoznia, akkor lenne az igazi.
hat,olyan sas kabare szinvonal ,szekunder szegyenerzettel keveredve
@@jeanmichel8806 Igen, igen, de a vidéki beb@szós humor jó volt! *Húsz éve!* (Ja, hogy ebből nem megy egy komplett életmű? Akkor így jártunk...)
@@weissben5416 fogalmam sincs mirol beszelsz,de elore elvtarsak
elore a lenini uton
@@jeanmichel8806 lenini vagy nem lenini? ezittakérdés?
És megint megcsináltad "Tibike"! Zseniális vagy, mint ahogy Hofi is az volt.
Katedra köszöni az ingyen reklámot! 😂
Zseniális mint mindig ♥️
Burgonyakutatók nevében is köszönjük ezt a szíp beszédet🍟
... ezt a szíp beszídet
Elég sokan nem értették ezt a dolgot a közönségből. Érdekes. 😃
Köszönet Tibike az emlékezésért, köszönet, hogy szavaid ismét fehér zászlóként leng napjaink forradalmi, lőporos hangulatában, jelezve a békét, és hogy két társadalom között a legrövidebb út a humor.
Bödőcs erős egyoldalúsága véletlenül sem alkalmas a két tábor közelítésére.
- Géza! Mi van itt? Rendszerváltozás?
- Mama! Ha ébren van, ne álmodjon! (1987)
Ez akkor, még 87-ben is nagyon kemény volt. És bátor.
Május elseje a kikelet és hazaszeretet ünnepe....
Mert mindenkinek ki kellett menni,
és mindenki haza szeretett volna menni. :D
(Hofi)
(Komlós János, szövegíró, egykori vallatótiszt)
Van még mit pótolni a Hofi életműből úgy látom.
Hianyzik Hofi, hianyzik Tibike... tobb fellepest kerunk szepen tisztelettel
azért a "Kedves Elvtársak!"-nál kicsit megfagyott a levegő..
,,Kinek nem inge ne vegye magára , akinek inge az öltözzön föl" (Hofi Géza) !
Csak óvatossssann legyen ennyire elképesztően túl zseniális a müvésssz urr! 🧐☝💟
Et így volt méltó! kösz!
Fantasztikus, mint mindig! köszönjük!
Hofi - sajnos - húsz éve nincs köztünk. Nézzétek, hallgassátok. Rengeteg mindent mondott-látott előre. Jó nehány gondolata - sajnos - mára igaz lett.
Hofi utánozhatatlan marad. Nagyon kár hogy már nincs köztünk.
Ő csupán Komlós János bolsevik-ügynök szövegeit adta vissza...
Jó volt szép beszéd,Hofi Géza művész úrhoz méltó!
Jó volt, szép volt, de most már igyál... :D
Hofi ma is velünk van, ahogy az is, amit mondott. Sokszor hallom, hogy amit mondott ma is aktuális. Persze, hiszen ez is mutatja, hogy nem volt rendszerváltás és ugyanazok az emberek, ideológiák vannak csak a nevek mások.
Jól beszéltél, mint mindig, kedves Tibor.Bravó! Öröm volt látni,hogy a budapestieket megmozgatta ez az esemény.
Jó volt a közönség! :)
Mindenkinek!!!!! Azt sajnálom hogy Gézànk, és Tibike nem léphettek fel együtt! Na az lett volna dzsihad!!!!! 😀
Az utcán sétáltam, amikor egy fickó zsebéből kiesett egy ezres. Felvettem, zsebre raktam, de akkor hirtelen belém hasított egy gondolat: "Vajon Jézus mit tenne ebben a helyzetben?"
Így hát fogtam a pénzt és borrá változtattam!
🥂
Felemás érzések kavarognak bennem. Nevetnem kéne, mert a legnagyobb magyar humorista volt, szomorú vagyok, mert annyira hiányzik.
Elképesztően jó volt, Gödőcs viszi tovább Hofi Miklós szellemiségét!!! 😉🤓
Ki az a Gödőcs? 😊
@@commenthu Horthy Géza mai megfelelője :)
Tibike! Tibike! Nagyon nagy szükségünk van rád!
Tibike!EMBER vagy.Csupa nagybetűvel!
Humoristák közt egy FEHÉR HOLLÓ.
😂😂😂 Óriási!
Csak 19 év kellett.
Kar hogy tul magasröptű volt a közönségnek! Óriási ! Bodocs nagyon jo méltó utód ;)
ez volt a benyomásom az első perc után de utána még tovább romlott a kapcsolat az előadás és a közönség közt.
Nem igazán értették miről is van szó
Tibezzeg midnent elsőre visszavezetve az ószövetségig. Bírom a nagyképű gyűlölet kommenteket.
Tibi az új Hofi, ez nem is kérdés. Sőt…
Ez nem is kérdés!
Hofi a kommunizmust szolgálta lelkesen, Tibi a globalizmust.
És mindkettő hungarofób.
@@peterkallai1041 Hofi nem volt az, Bödőcs kritikai látásmódja meg csak kettős mércéjű.
@@peterkallai1041 A magadfajtákat nehéz szeretni.
merenylo
👍
Aztán minek jön Magyarországra megint a pápa? - kérdezné, ha köztünk volna Hofi.
Mire a válasza, az aktuális régi; "Feladja az utolsó kenetet."
Ámen!
Itt a közönség nagy része nyílván figyelte a többieket, mikor kell röhögni.
Méltó megemlékezés volt nagyon jó, hogy Bödőcs Tibor - ebben a végtelenül zavaros hazai "eszmevilágban " - itt van velünk és segít a hétköznapi valóság elviselésében ahogy anno Hofi is tette..
Ha valaki, akkor Tibike méltó Hofihoz!
Valóban úgy van nálam is, hogy naponta eszembe jut valamiről egy Hofi mondás, na jó, van úgy, hogy több is. Meg az is megvan, hogy egy hír hallatán arra gondolok, mit mondana erről Hofi Géza aznap este a színpadon. Amíg én élek, addig nekem Hofi Géza is él.
Hibátlan. Mint mindig. Jó hogy vagy nekünk.
Igyál valamit Tibike, meglátszik a próbálkozás :D
Sírósan Zseniális 👌
Milyen szomorú, hogy a rendszer ellen senki nem tesz semmit, jobb híján csak humorral próbáljuk meg élhetőbbé tenni az élhetetlent. Bödőcs zseniális, de bár ne lenne ennyi alapanyaga a fellépéseihez. 🙂
Élhetetlen... :) Nem baj, majd jön szemkilövető, szemkilövetőné, meg a többi jóképességű és átlépünk a fasizmusból a demokráciába. :)
@@dobozdij Ez is csak azt mutatja, hogy sokan felültek a kormánypropagandának. Hazugságban tartott nép felett lehet legjobban uralkodni. A Fidesz szavazók pedig még tapsolnak is a saját és gyerekeik szándékos elbutításához.
@@dobozdij ennyi agymosott ember. Viktorék jól dolgoznak, igaz jó az alapanyag is.Gyurcsányi Vagy Viktor ugyanaz a mocsok
Egy nagyon szép boltív költözött a homlokodra 🙌😄
Van olyan temető ahol több a nevetés :D Tibike odatette megint magát, de csóri közönség... Már Mária Terézia koronázása alatt is ilyen fejet vágtak... :D
talán mert mégse olyan jó?
@@blerocs Nem ő állna ott ha nem lenne olyan jó ;)
@@ChromcsikTibor sztem korosztályban más közönséghez szokott, meg ennek a közönségnek a nagy része sem szokott ehhez. És színjátszásban messze Hofi mögött van (ugye itt egy buta fideszes kádert akar eljátszani, szerintem rosszul, még ha a szöveg jól is van megírva)
@@blerocs Nekem tetszett, átjött, Hofi meg sajnos halott, azzal kell beérnünk aki még él. Lehet az Én fiatal vérem miatt lehet. :D
@@blerocs
„sztem korosztályban más közönséghez szokott, meg ennek a közönségnek a nagy része sem szokott ehhez.”
Ezzel már ki is ütötted a „Tibsicskécske az új Hofi” nyálcsorgató süketelést.
Azért lehet, ki kéne deríteni, a ma Hofija mögött ki a ma Komlós Jánosa.
Szuper volt, köszi !
Az egyik kedvencem ön,ha nem a leggkedvencebb soha nehátráljon meg !!! "Ön tud úszni? Es ha megfizetem" a mi mosolyunk az ön fizetése !!!
Nekem is ma van a szülinapom!
Igen,mindig elmondom,hogy ugyanakkor mint Hofinak.
Igaz,Pataky Attilának is (egyébként BAZ fia is vagyok,csak engem még szeretnek otthon). Ez mondjuk kicsit “idegen” érzés. ;)
Ja! És a feleségemet a halála évfordulóján ismertem meg.
(Szerk.: A félreértések miatt,Hofi halálának az évfordulóján.)
Viszont azt nagyon sajnálom,hogy nem láthattam élőben.
"Ja! És a feleségemet a halála évfordulóján ismertem meg."
Részvétem! Nyugodjék békében!
En nevnapomon kaptam (meg akkor sms hirfolyamban) a halalhiret Hofinak.. :(
@@kibernanit gondolom úgy értette, hogy Hofi halálának évfordulóján
@@stefanba2029 Igen. A téma Hofi a többi “csak” minden amit hozzá lehet kötni.
@@kibernanit A feleségem még él és virul.
Hofi halálának az évfordulóján.
Bödi hozta a Hofi szintet...God Level😏
Nem bírom eldönteni, hogy az idősek egy része sokkolva van, vagy fáradtak nevetni?
Szerintem szimplán fideszesek és nem tetszettek a viccek
Szerintem a többség nem értette.
@@martinkovacs7999 Nem hinném, bár biztos akad ilyen is közöttük. Elnézve a közönség életkorát, azért a Bödőcs nem ehhez van szokva, úgyhogy nem lehetett egyszerű felnőni ehhez a feladathoz. De megugorta.
Nem értik, nagyon tömény, idő kell feldolgozni
Nem mertek nevetni, ott voltak a kamerák. 🙂
Hofi a rendszerváltozás után csak kereste a helyét.
Ma sajnos újra megtalálná.
Azt gondolom Bödőcs Tibor méltó utód!
A hír mindenhol ezzel a szöveggel jelent meg:
"„Mit is jelent nekünk Hofi Miklós?” - tette fel a kérdést a humorista, aki Hoffman Béla emlékévet hírdetett!"
Hofi Géza, született Hoffman Géza igen jót nevetett volna mindazokon, akiknek még az sem tűnt fel, hogy nem sikerült eltalálni a nevét a róla szóló beszédben!
Köszönöm a felszólalónak és a sok vak illetve süket megtekintőknek, akik éveken át fogják ünnepelni Hoffman Bélát!
Horthy Miklós + Hofi Géza = Hoffman Béla!
Ezt túltoltad! 😀
... már 2 évtizede???? ;(
Legyünk őszinték, Hofi a rendszer cselédje volt, a társadalmi feszültség levezetése volt a cél, humorral. Egy volt AVH tiszt írta a szövegeit, Kádár ott tapsolt a nézőtéren....
:((--Komlós János, igen. kegyetlen gci volt de az ország tapsolt neki. Hát ez jellemző erre az országra. Amíg a kommunistákat nem írtod ki addig nem tudunk szabadulni az ilyen férgektől SEM.
Hát nézd. Bödöcs meg ennek a nyomorék Gyurcsány, Márky-Zay vonalnak asszisztál.
És őt már biztosan nem viszi el a fekete autó...
@@fujisamasensei7314 Úgy van ! De ezt éppen a jelenlegi Parlamentben kéne elkezdeni , ugyanis teli van ex/valós kommunistákkal ! :) Beleértve a bátor 133-akat is házelnököstül , pártvezérestül, miniszterelnököstül :) egytől-egyig !! Ámen !
Köszönön Inádtam telitalálat!!!!!!!!!
A diszlájkokból ítélve erre járt a 40 rabló. Csak azt nem tudom, hogy sorsolással, vagy pályázatelnyeréssel választódtak ki a 133-ból.
Sorsolással? Talán Sorosolással ;)
Jön a többi is, csak még nem ébredtek fel a mámoros péntek estéből...
Viccen kívül. Vannak a "pártnak" fizetett internet trolljai. Humor oldalakon, Facebook posztok alatt (444-es vagy HVG-S hírek alatt) meg itt YT-on, nyomják a disslike-ot meg a negatív kommenteket. Megnézed a profilját az ilyeneknek (Fb-on) akkor meg egy virág vagy kocsi vagy valami kamu fotó a profilképe. Na az ilyenek nyomják a negatív like-ot.
@@pozsikdaniel pontosan. Több pénzért még kommentelnek is az előre leadott sablonok alapján - s mind előtörténet nélküli profil.
133 bátor ember
Imádom.
Mindkettőt. :D
@@620711 Detto
Nagyon jó imádtam Hofit.
Az első sorban a kisöregnek valószínűleg fel se tűnt, hogy a beszéd első része egy szatíra volt...😂 Türelmesen és komolyan hallgatta az egészet, mintha egy átlag politikust hallana, akinek most adták a kezébe az előre megírt beszédét, de aki egyébként azt se tudja, hogy hol van... Méltó beszéd! 👍🏻😂
A legszerényebb miniszter!
Nem is említette az emlék műholdfellövési programot.
Isten nyugosztalja a hangszálla[si]t!
Micsoda válogatott, kiváló közönség....Ezeket biztos direkt Neked válogatták, Tibike. A végére tán ketten már el is mosolyodtak.
Valóban... 5ik alkalommal már én is arra figyeltem...
Hofi buszke lenne !
Hofi is nevetne! :) zseniális
Köszi Tibike! 😍
Ha a nagyság fokmérője, hogy egy humoristától idéznek akkor "Tibike" is megnyugodhat. Kb 10 éve nincs errefelé nagyobb géppel való tolatás ahol el ne hangozna :Állj gyeregyere Állj, gyeregyere Állj, gyere, állj, gyere!...
:)) áLLj, de egyébként "Hozd a nyuszimotort!" :))
@@bendokis4989 javítva
Fantasztikus ez az ember!
Méltó örököse Hofinak!A jelenlegi legnagyobb búcsúztat!
Pusszantás mindenkinek, gyerekek!
Mé'nem mentek má' haza?
Esik kint? Vagy miazisten van? 😊🙏✌️
Igen, Geyza Bácsi, az Isten.
Volt, van, és lesz.
Sokunknak TE voltál az.
És az is maradsz...
R. I. P. ☹️
Igazi művészet!
Tibikém istenkirály vagy!!!
szerettem volna megosztani a f..cén , de ezt a mondatot kaptam: "Az üzeneted nem sikerült elküldeni, mert más Facebook-felhasználók által sértőnek talált tartalom található benne."
A trollhadsereg "dolgozik". Judáspénzért.
Ha ez sértő akkor mi az alaptörvény?🤮
Bertolnokok megdolgoznak a pénzükért
Minden sértő! Az is, hogy én nem sértődtem meg.
Kicsit kijött a könnyem is...
Nekem is...
Húú, de hiányzik Hofi! :( De ha élne szegény, akkor most kapna infarktust attól, ami ebben az országban folyik.
A Nagymező utcai Hofi szobor megvan még?
Tavaly még ott volt.
❤❤❤
Hofi büszke lenne rád
Tibor a LEGMÉLTÓBB erre....megkönnyeztem!!
Komlós János életútja, hozzá fűződő kapcsolata, rajta keresztül a párt legfelső köreihez való bekötése kissé más megvilágításba helyezi működését, mint anno.
nem.
Amiért a legnagyobb respect: Bödöcs nem akart Hofi lenni (mert nem is lehet). Bödöcs Bödöcs volt, amennyire csak lehetett, mert ezzel állított legméltóbb emléket Gézának.
Ugyanitt megjegyezném, ha valakinek van valami forró drótja az Égiekhez:
Szeretnénk vissza Hofi-t.... tudjuk hatalmas értéket kérünk, de az árát is busásan megadnánk: legalább 133 bátor embert és teljes , hősi holdudvarukat vihetnék érte...