Szerintem is , értem én , hogy valami rossz , nem ízlik stb , de azért semmi sem váltott ki belőlem ilyen reakciót életem során . Ettől függetlenül nem rossz videó és semmi bajom Istivel de azért szerintem is túlreagált.+ Hatalmas volt a Tüvári Pizsti meme referencia, nagyon nem számítottam rá de jót nevettem rajta :D.
Szerintem is, nyilván nem nyerheti el mindenkinek a tetszését az adott termék, de nem is vált ki ilyen reakciót. ( hozzáteszem, semmi bajom Istivel, sem a munkásságával, ez csak egy szimpla "kritika" )
A Mon cheri édesanyám egyik kedvence, a vadász étcsokoládés verziót pedig menyasszonyomnak vesszük (mi nagyon szeretjük) és tej allergiával rendelkezőknek is fogyasztható
Ennek a videónak semmi értelme. Én szeretem a videóidat Isti, a stílusodat, a személyiséged, nézlek már nagyon-nagyon régóta. Viszont ez a videó egy értelmetlen szar. Idegesítő urizálás megy szinte egész végig, hogy mennyire rossz, meg mennyire szar szinte minden, mellette a barátnőd vihogását kell hallgatni a háttérből. A videó elején azt gondoltam, hogy tényleg olyan termékek lesznek, amik kiverik a biztosítékot, és úristen te most megkóstolsz mindenféle szöcskét, békát, vagy akármi. Közben pedig teljesen vállalható, finom termékeket kóstoltál. A barátnőd vásárolt tulajdonképpen olyan dolgokat, amiket ő nem szeret. Amivel nincsen semmi baj, bár nem feltétlenül értem, hogy a legtöbb terméken mit nem lehet szeretni. Meg “ezeket ki veszi?” Minthogyha annyira szélsőséges termékek lennének. Az első két alkoholos, csokis cuccnál meg az a rájátszás, meg öklendezés😅 Értem én, hogy kell a show, de azért na. Korábban kedveltem ezeket a kóstolós videóidat, de ez nagyon nem üti meg az eddigi mércét. Ennél még a Nasz Daninak a kóstolós videói is jobbak, pedig annál sem értettem feltétlenül, hogy mi a franc értelme van, és miért fanyalog egy 30 körüli srác “furcsa ételpárosításoktól”, de a te videódat még annyira sem értem. Nyomasd inkább a “barkács videókat”, azoknak tényleg van értelme.
Jaj ugyan már gyerekek. :) Egy rosszul megfőzött pacalpörkölt, pálpusztai sajt, kocsonya. Ezekre ha ilyen reakcióid lennének, akkor megértem, de ezek a cuccok átlagos dolgok. A jól elkészített kocsonya és a pacal, természetes Istenkirályság.
3:55 Ne Isti, meghalok! Ilyet ettem meg egy dobozzal két nap alatt. Anyám kapta, néha hoz neki valaki ilyeneket (Mármint különböző csokikat, nem csak ezt a márkát) és sokszor nekem adja. Szerintem ezzel csak ő jár jól, mert borzalmas ízűek ezek általában. Tegnap az egyik felét tudtam csak megenni a doboznak, mert ha folytattam volna akkor színeset ásítottam volna. Most hajnalban unalmamban ettem meg a másik felét, mert nem volt itthon más nasi. Erre most látom meg, hogy van egy ilyen videód és pont ilyet kóstolsz csak kis kiszerelésben. Besírtam azon az öklendezéseden! Mindenkinek más az ízlése és a tűrőképessége, de azért ennyire ez nem volt rossz! xD Persze rossz, de mint említettem pontosan 9-et ettem meg egyhuzamban (ez volt a fele) és csak ekkor kezdtem rosszul lenni tőle. Most a másik fele már egy fokkal jobb volt, de nem tudom miért. Ha fizetnének nekem, még akkor se enném meg legközelebb, nem hogy megvenni a boltba saját pénzemen. Ki gyárt ilyet és miért, plusz ki veszi meg és miért?? xD
Kik eszik a moncherryt? Nem sok radid volt mi papi? A csajok imádják csak megsúgom! Egyébként picit túl lett ez tolva. Nem akarjál már behányni egy bonbontól.
Gondolom te minden randidra azt vittél. Mindig volt 1 db moncherry a zsebedben. És akár meglep akár nem, valakiből ezt hozza ki a bonbon, mert ha hiszed ha nem, nem mindenki szereti ezeket. Érdeke egy világot élünk ugye? :D
Szerelmed tud válogatni! Én ha látok valami újat rögtön tesztelem! Más fajta kókuszgolyókat veszek. Van benne 30 db 1700- Aldi. Vadász zöld mindig veszem ha van kirakva 99-. Szerencsi több fajtában veszünk nagyim miatt, de ezt a fajtát szeretem. Más fajta ilyen müzlit veszek mogyorókrémben coop. Sok banános csokit ettem meg már és van is kedvencem! Gyerek koromba finomabbak voltak, de sokat kihagynak és cserélnek benne mitől már nem olyan jó. - Tudnék írni listát mit vesznek kevesen pedig finom!
A kandírozott gyümölcsöt általában sütemények (pl. kuglóf, fonott kalács, barátságkenyér) ízesítésére használják, úgy még kifejezetten finom is. Így dobozból fogyasztva kb olyan, mintha natúrba innád a szörpöt.
A vadászt imádom, nagyon sokan veszik/eszik. A kandírozott citrom és narancs az sütibe való, nem csak úgy magában enni. Leginkább piskótákba, vagy karácsonyi gyümölcskenyérbe rakják.
Miért a vadász nem az? Nem egy Milkára vagy Pöttyösre mondta ezt. Ami igaz az igaz, nem kell szépíteni, a vadász meg a hasonló retro társai olcsó tételek, max 200 ft-os csokik.
@@martinnagy8981 Igen, DE amit nem vágsz az az hogy egy olyannak olcsó tétel, akinek már van valamennyi pénze, nem az a réteg, akinek 70-80 ezerből kell megélnie és mindenen el kell gondolkoznia megveszi e. Igaz nekik semmi sem olcsó. No meg az is igaz, hogy én a 80-as években voltam gyerek és akkor pár forintok voltak és a vadász a drágábbak közé tartozott. Amúgy persze a mondandóm fő pontja a okádásimitáció volt, az keltett olyan visszatetszést, hogy hozzászóljak. Alapvetően kedvelem a videóit, szerintem ilyesmire semmi szükség ez hiteltelen.
@@martinnagy8981 Persze nyilván nem szeretheti mindenki, de ezek közül egyik sem egy szélsőséges undorító termék, és a legtöbb ember szerintem ezeket szereti, és megveszi, haver...
A kandírozott citromhéjat magába nyilván nem, de sütibe belerakni teljesen jó (pl gyümölcskenyérbe), a zabrudit rendszeresen eszem, nem azért mert egészséges hanem mert finom ( bár pont nem a sós karamellásat hanem a gyümölcsöseket), Viva epres párnácskát szeretem és szoktam enni. És végül a rumos kókuszos csokigolyó: ha ausztriába járok mindig hozok. Best!
@@nemtudom9150 közel sem néztem meg de egyébként ez egy csalódás mert régen én ennek az embernek nézője voltam nem csoda hogy ez egy halott csatorna, ha újra kezdené egy új csatornán jó ha 20k sub-ja lenne
Nagyot sulyedtetek a szememben, regen imadtam a videoid de hogy mar igy idosebb szemmel nezem ezt a videot, csak ket ostoba embert latok akik tulreagaljak az egeszet es meg azt sem tudjak hogy a kandirozott citrom hejakat meg hasonlokat nem szoktak az emberek magukban enni hanem sutikbe rakjak💀💀💀 remelem azert meg lesz olyan video amit cringeles nelkul vegig tudok nezni😘😘
Isti, a kandírozott citromot süteményekbe rakják azt senki nem eszi "nyersen" az nem arra való :D A Mon Cheri meg egy Ferrero termék konkrétan (Rafaello, Ferrero, stb.), az annyira nem sz.r azért hogy öklendezni kéne töle... :) Az hogy neked nem jön be a konyakos-meggy ízvilág az oké de azért nem olyan rossz az (sőt, szerintem semmi baj nincs vele).
Nem értem mi a baj az öklendezéssel. Én kifejezetten nem szeretem például a marcipánt. Amikor megérzem az illatát, már hányingerem van tőle. Mindig adok neki egy esélyt, ezért meg is kóstolom, de mindig ugyan az a vég 😅 neki állok öklendezni. Mindenkinek vannak ilyen dolgok az életében. Étel vagy esetleg bármilyen ital, ami akár lehet alkohol tartalmú is.
A kandírozott citromhéjat nem önmagában szokás enni. Mi pl mikuláskenyérbe vagy panettone-be szoktuk tenni. Másra nagyon nem lehet használni, ezekben viszont nagyon finom
szerintem a kandírozott citromhéj, narancshéj és társaik tortadíszítésre valók, és nem magában eszik :D amúgy a Mon Cheri és a rumos golyó is finom, nem értem mi ez az öklendezés
én nagyon szeretem Isti videóit, azonnal kattintottam mindre, de ezt később is néztem meg, mert éreztem h full hülyeség lesz :/ szörnyű mód túl van reagálva szerintem.. ezek ha nem is jó termékek, meg nem szereti, teljesen átlagos ízűek.. kár a videóért, én ink elengedem ezt az emlékezetemből :D
8:00 En a vadaszokat mai napig veszem csak sajna nostmar 200 huf fölött van. Van a zöld es a Piros csomsgolasu a zöld az finomabb de mindketott megeszem mert amúgy nagyon jó csokik
Én is világéletemgyűlöltem az alkoholos csokikat. Anna még a 18m szülinapomra kaptam valami hasonló jellegű kézműves csokit. Fölbasztam a polcra h ugysr eszem meg soha mert fix borzaszto. Mikor elfogyott mindin csoki és rákényszerültem megkostolni és basszus az elképesztően finom volt. Nemtudom hogyan de rohadt jo volt
Az én drága barátosném olyan mintha fordítva működne, mivel hogy az a cseresznyés okádásból csak a legolcsóbbat szereti sőt van ilyen banános undormány is és abból is a legolcsóbbat eszi csak meg. Sőt a karácsonyi csokikból azt a 10 filler foskupacot. Mondtam neki hogy szerintem fordítva van a nyelve a szájába és lefele néznek az ízlelő bimbói. Erre más magyarázat nincsen
Én erdélyi vagyok szóval számomra a Viva az egy hatalmas kedvenc mondjuk mi tej nélkül fogyasztjuk és én abból akár napi 2 csomagot is be tudok nyomni melóban :D És pont az epres a kedvencem bár nem tudnám elmondani hogy miért :) FunFact: A Capsuni, epret jelent és úgy ejtik hogy Köpsunj XD
Szia. Kóstoltam màr pár dolgot ezek közül,néha meglepődöm,hogy bejön valami,pl. nálad is a céklás műzli szelet.De a kandírozott citromhéj hallatán az jutott eszembe,hogy megérett a világ a pusztulásra kb. 😁 Én járok bevásárolni,és ha nézelődök,olvasgatom a termékek tájékoztatóját,néha felmerül bennem,hogy itt mire gondolt a költő? Annyi szemét van a boltok polcain,félelmetes.
A jövő embere vagy Isti... a bogarak evése közben nem voltál rosszul, de a konyakmeggy az betett.. 😆
És tényleg
Még majdnem behányt tőle a kislány :D
Ezzel a videóval saját magát minősíti
1:49 “kifejezetten szar sajnos”
közben eszi tovább 😂😂
A kandírozott citromhéjat süteményekbe szokták tenni. Kalácsba és hasonlókba. Nem magában fogyasztják.
Igen pl. karácsonyi süteményekben mint a püspökkenyér.
Szerintem a vadász csoki világbajnok, gyerek koromban is imádtam
én is,én mai napig szoktam venni.
Énis nagyon szeretem és még szerintem a sport csokinál is jobb
Ott a pont!
Régen jó is volt az. Egy ideje már nem veszem.
Hatalmasat megy mai napig sztem. Szeretem, eszem...
Lehet én vagyok az aki szinte mindent megeszik, de Azért túl van ez a videó reagálva... vagy nem tudom hogy fogalmazzam.😅
Ízlések és pofonok bro, én pl. a konyakos meggyet szeretem :D
Szerintem is , értem én , hogy valami rossz , nem ízlik stb , de azért semmi sem váltott ki belőlem ilyen reakciót életem során . Ettől függetlenül nem rossz videó és semmi bajom Istivel de azért szerintem is túlreagált.+ Hatalmas volt a Tüvári Pizsti meme referencia, nagyon nem számítottam rá de jót nevettem rajta :D.
@@WisemanYT. Az első mondatoddal kapcsolatba valami ilyesmit akartam megfogalmazni igen. Pontosan :D
F.
Szerintem is, nyilván nem nyerheti el mindenkinek a tetszését az adott termék, de nem is vált ki ilyen reakciót. ( hozzáteszem, semmi bajom Istivel, sem a munkásságával, ez csak egy szimpla "kritika" )
Ízlések és pofonok, a mon cherry szerintem finom. Vadász is fasza!
A Mon cheri édesanyám egyik kedvence, a vadász étcsokoládés verziót pedig menyasszonyomnak vesszük (mi nagyon szeretjük) és tej allergiával rendelkezőknek is fogyasztható
A rumos kókuszgolyót Ausztriából kiló szám hozzuk be barátoknak és ideheza is fogy rendesen 😂
komolyan a mon cheritől öklendezel ? :)) ennél durvább dolgokat is megettél mekdonácba
Ennek a videónak semmi értelme. Én szeretem a videóidat Isti, a stílusodat, a személyiséged, nézlek már nagyon-nagyon régóta. Viszont ez a videó egy értelmetlen szar. Idegesítő urizálás megy szinte egész végig, hogy mennyire rossz, meg mennyire szar szinte minden, mellette a barátnőd vihogását kell hallgatni a háttérből. A videó elején azt gondoltam, hogy tényleg olyan termékek lesznek, amik kiverik a biztosítékot, és úristen te most megkóstolsz mindenféle szöcskét, békát, vagy akármi. Közben pedig teljesen vállalható, finom termékeket kóstoltál. A barátnőd vásárolt tulajdonképpen olyan dolgokat, amiket ő nem szeret. Amivel nincsen semmi baj, bár nem feltétlenül értem, hogy a legtöbb terméken mit nem lehet szeretni. Meg “ezeket ki veszi?” Minthogyha annyira szélsőséges termékek lennének. Az első két alkoholos, csokis cuccnál meg az a rájátszás, meg öklendezés😅 Értem én, hogy kell a show, de azért na. Korábban kedveltem ezeket a kóstolós videóidat, de ez nagyon nem üti meg az eddigi mércét. Ennél még a Nasz Daninak a kóstolós videói is jobbak, pedig annál sem értettem feltétlenül, hogy mi a franc értelme van, és miért fanyalog egy 30 körüli srác “furcsa ételpárosításoktól”, de a te videódat még annyira sem értem.
Nyomasd inkább a “barkács videókat”, azoknak tényleg van értelme.
Tökéletes kritika 🫡
Köszi, hogy leírtad. Isti, nekem alapból a szarozás ami fülsértő! Aki esetleg szereti az szart eszik!? Ne már...
Ilyen a korrekt kritika.
@@Robesz11 Isti számára szar. Ettől még ez nem azt jelenti hogy más számára is szar, szóval nem értem ezt az "összehasonlítást" :D
@@martinnagy8981 Írom másképpen... Ételt, amit más megenne nem szarozunk le.
Eléggé túl van ez reagálva..
Szerintem a ZabRudi egy igazán jó cucc, eleve az hogy az ilyen zabszeletet ötvözik a túrórudival szerintem zseni :D
Én is imádom! Az epres és a citromos limeos a legjobb
Sós karamellás oohmmmm🤤
A zabrudi összes fajtáját szeretem 🙂
Jaj ugyan már gyerekek. :)
Egy rosszul megfőzött pacalpörkölt, pálpusztai sajt, kocsonya. Ezekre ha ilyen reakcióid lennének, akkor megértem, de ezek a cuccok átlagos dolgok. A jól elkészített kocsonya és a pacal, természetes Istenkirályság.
Lottó, szamba, melódia, tango. Ezek voltak a legjobb retro csokik szerintem.
Kajla,maci,meg volt az a kókuszos amin palmafa volt meg talán majom.
3:55 Ne Isti, meghalok! Ilyet ettem meg egy dobozzal két nap alatt. Anyám kapta, néha hoz neki valaki ilyeneket (Mármint különböző csokikat, nem csak ezt a márkát) és sokszor nekem adja. Szerintem ezzel csak ő jár jól, mert borzalmas ízűek ezek általában. Tegnap az egyik felét tudtam csak megenni a doboznak, mert ha folytattam volna akkor színeset ásítottam volna. Most hajnalban unalmamban ettem meg a másik felét, mert nem volt itthon más nasi. Erre most látom meg, hogy van egy ilyen videód és pont ilyet kóstolsz csak kis kiszerelésben. Besírtam azon az öklendezéseden! Mindenkinek más az ízlése és a tűrőképessége, de azért ennyire ez nem volt rossz! xD Persze rossz, de mint említettem pontosan 9-et ettem meg egyhuzamban (ez volt a fele) és csak ekkor kezdtem rosszul lenni tőle. Most a másik fele már egy fokkal jobb volt, de nem tudom miért. Ha fizetnének nekem, még akkor se enném meg legközelebb, nem hogy megvenni a boltba saját pénzemen. Ki gyárt ilyet és miért, plusz ki veszi meg és miért?? xD
Kik eszik a moncherryt? Nem sok radid volt mi papi? A csajok imádják csak megsúgom!
Egyébként picit túl lett ez tolva. Nem akarjál már behányni egy bonbontól.
Gondolom te minden randidra azt vittél. Mindig volt 1 db moncherry a zsebedben. És akár meglep akár nem, valakiből ezt hozza ki a bonbon, mert ha hiszed ha nem, nem mindenki szereti ezeket. Érdeke egy világot élünk ugye? :D
@@martinnagy8981 Érdekes egy világot élünk biza, hópihe világot. Látom mindenhova odabüfögted hogy jaj ha istike szerint szar akkor az miért baj.
Én imádom a Mon Cherryt és a vadászt. Ma pont ettem is őket.
Nekem attól konkrétan rémálmaim voltak olyan rossz a Cherry 😂
@@roland3171 Ízlés kérdése. Én nem szeretem a ketchupot😅 Sőt, hányingerem van ha érzem a szagát.
Szerelmed tud válogatni! Én ha látok valami újat rögtön tesztelem! Más fajta kókuszgolyókat veszek. Van benne 30 db 1700- Aldi. Vadász zöld mindig veszem ha van kirakva 99-. Szerencsi több fajtában veszünk nagyim miatt, de ezt a fajtát szeretem. Más fajta ilyen müzlit veszek mogyorókrémben coop. Sok banános csokit ettem meg már és van is kedvencem! Gyerek koromba finomabbak voltak, de sokat kihagynak és cserélnek benne mitől már nem olyan jó. - Tudnék írni listát mit vesznek kevesen pedig finom!
Kérdésedre válaszolva: kb az egész ország, változó összeállításban.
A kandírozott gyümölcsöt általában sütemények (pl. kuglóf, fonott kalács, barátságkenyér) ízesítésére használják, úgy még kifejezetten finom is. Így dobozból fogyasztva kb olyan, mintha natúrba innád a szörpöt.
A Mon Cherry finom 😃 Én az After Eightet utálom 😂
A vadászt imádom, nagyon sokan veszik/eszik. A kandírozott citrom és narancs az sütibe való, nem csak úgy magában enni. Leginkább piskótákba, vagy karácsonyi gyümölcskenyérbe rakják.
A Vadász csoki a legjobb, főleg a zöld csomagolású👌🏼 Egyébként a kínai snackek után ezek az édességek kb megváltást jelentenek…
Imàdom Isti arckifejezéseit. Hatalmas figura vagy. Jók ezek a kóstolós videók lehetne sürübben szerintem.
ííí ebből komoly fosás lesz tesómsz
A barátnőd nagyon jókat nevet, tiszta te 😂🎉
Hát isti mindig szakadok azon ahogy szenvedsz, ezeket a videókat ne hagyd abba,legjobbak😊
Bro teljesen kifordult magabol egy bonbontol. Es igen sokan vesznek ilyeneket.
Igen erős és visszatetsző túlzás kis kocka édességtől öklendezni. Na meg, hogy nagyon olcsó tétel...
Miért a vadász nem az? Nem egy Milkára vagy Pöttyösre mondta ezt. Ami igaz az igaz, nem kell szépíteni, a vadász meg a hasonló retro társai olcsó tételek, max 200 ft-os csokik.
@@martinnagy8981 Igen, DE amit nem vágsz az az hogy egy olyannak olcsó tétel, akinek már van valamennyi pénze, nem az a réteg, akinek 70-80 ezerből kell megélnie és mindenen el kell gondolkoznia megveszi e. Igaz nekik semmi sem olcsó. No meg az is igaz, hogy én a 80-as években voltam gyerek és akkor pár forintok voltak és a vadász a drágábbak közé tartozott. Amúgy persze a mondandóm fő pontja a okádásimitáció volt, az keltett olyan visszatetszést, hogy hozzászóljak. Alapvetően kedvelem a videóit, szerintem ilyesmire semmi szükség ez hiteltelen.
de, az edessegekhez marhara illik az alkohol :)
ez az alapja sok bor/desszert es rum-whisky/desszert parositasnak. 🍷🥂
Én sajnos imádom az After Eight-et. Az a baj, ha veszek egy dobozzal azt egy Isti videó alatt simán befalom.😂
Me too😂
Isti nem öregszik, csak fogy aminek örülök. 😃💪 Good job man!
A Mon Cheri es a Vadasz atom finom. Azonban a Pocket Coffee az szornyu.
A műsort támogatta a: Pilos tej (lidl)
Ezek közül a legtöbb tök finom, nem is értem a videót, kicsit túl van reagálva.
Haver, attól hog, szerinted ezek tök finomak az nem azt jelenti hogy mindenki más számára is azok
@@martinnagy8981 Persze nyilván nem szeretheti mindenki, de ezek közül egyik sem egy szélsőséges undorító termék, és a legtöbb ember szerintem ezeket szereti, és megveszi, haver...
Túlzottan megjátszott, természetes reakció sokkal életszerűbb lenne !
ahhh az a csoki a régi kedvenceeem 13:24
3:08 vissza jöttek a para pong-os emlékek XDD
Az a MonCherry amúgy rohadt finom szerintem. A zabrudit is nagyon szeretem, és edzés előtt tökéletes energia löket. És a banános csoki is fincsi.
A kandírozott citromhéjat magába nyilván nem, de sütibe belerakni teljesen jó (pl gyümölcskenyérbe), a zabrudit rendszeresen eszem, nem azért mert egészséges hanem mert finom ( bár pont nem a sós karamellásat hanem a gyümölcsöseket), Viva epres párnácskát szeretem és szoktam enni. És végül a rumos kókuszos csokigolyó: ha ausztriába járok mindig hozok. Best!
Üdv Isti! Ment a Like! Én is imádom a Mon Cherryt és a vadászt! A Szerencsi retró nálam az egyik best!
a Mon Cherryt nekem az egyik kedvencem ma is meg tegnapi is ettem 😅🤣🤣🤣
Nekem az epres ès banános VIVA volt a,(tej nèlkül) kedvencem. Imádtam.
Imádom a vadász csokit! Sajnos ritkán járok magyarországon de ha meg látom marék számra veszem le a polcról 😂😂😂😅
Isti = oklendezik
Asszony = kérsz még?, finom?😂😂😂
Ezek erősen túl tolt, nem valódi reakciók voltak.
Arra tudok gondolni, hogy parodizál valakit
Jol mondod
na azért azt ne mond hogy a vadász csoki nem jó öcsém... nem ettél te még akkor csokit ezen nőttünk fel sokan na meg a sport csokin
Nem hiszem el hogy lehet ilyen szinten túljátszani valamit...
Az meg hogy erről csinálsz 5 éveseknek videót hát számomra elég furcsa.
akkor te is 5 eves vagy, ha megnezted
@@nemtudom9150 közel sem néztem meg de egyébként ez egy csalódás mert régen én ennek az embernek nézője voltam nem csoda hogy ez egy halott csatorna, ha újra kezdené egy új csatornán jó ha 20k sub-ja lenne
Azok a párnácskák full finomak 😍👌🏽
Én imádom a Vadász csokoládét! Az a kedvencem!😅
Kedves Isti! Én megvásárolom a retró termékeket és a gyerek koromat idézik! De valahogy nem érzem magam SZARNAK!
Nagyot sulyedtetek a szememben, regen imadtam a videoid de hogy mar igy idosebb szemmel nezem ezt a videot, csak ket ostoba embert latok akik tulreagaljak az egeszet es meg azt sem tudjak hogy a kandirozott citrom hejakat meg hasonlokat nem szoktak az emberek magukban enni hanem sutikbe rakjak💀💀💀
remelem azert meg lesz olyan video amit cringeles nelkul vegig tudok nezni😘😘
Nézz szét a csatornán, van bőven értelmes videó mostanában.
Isti a mályvacukor ízű Candy Can dobozos üdítőt meg kell kostolnod, ha már ízlett a rágógumi ízű! Az a legjobb szerintem.
Túl van tolva. De nagyon. Ez a te saját ízlésed. Egyél inkább kaviárt az biztos jobb.
Nagyon finnyas lehetsz mert ezek nagyon finomak
A legjobb amilyen fejeket vágsz:D
9:16 Pisti&Jani?? Thevr kiparodizálás akar lenni? Vagy csak én értem félre??
túl van ez a videó reagálva
A mamák előszeretettel veszik a likőrös csokikat. XD
A Mon Chéri a kedvenc édességem!
Ide vele 🤗
Isti, a kandírozott citromot süteményekbe rakják azt senki nem eszi "nyersen" az nem arra való :D A Mon Cheri meg egy Ferrero termék konkrétan (Rafaello, Ferrero, stb.), az annyira nem sz.r azért hogy öklendezni kéne töle... :) Az hogy neked nem jön be a konyakos-meggy ízvilág az oké de azért nem olyan rossz az (sőt, szerintem semmi baj nincs vele).
Nem értem mi a baj az öklendezéssel.
Én kifejezetten nem szeretem például a marcipánt. Amikor megérzem az illatát, már hányingerem van tőle.
Mindig adok neki egy esélyt, ezért meg is kóstolom, de mindig ugyan az a vég 😅 neki állok öklendezni.
Mindenkinek vannak ilyen dolgok az életében. Étel vagy esetleg bármilyen ital, ami akár lehet alkohol tartalmú is.
Imádom a vadász csokit 😍
A kandírozott citromhéjat nem önmagában szokás enni. Mi pl mikuláskenyérbe vagy panettone-be szoktuk tenni. Másra nagyon nem lehet használni, ezekben viszont nagyon finom
Amúgy ezt a babaeszt ki lehetne hagyni az élőzésekből... brutálisan idegesítő személyisége van...
Ja szerintem is, borzalmas
Számomra a zabrudi az isteni, csokisba szerintem jobban ízlett volna :D
UI.: Azért a párizsi kockát és a melbát hiányoltam :)
szerintem a kandírozott citromhéj, narancshéj és társaik tortadíszítésre valók, és nem magában eszik :D amúgy a Mon Cheri és a rumos golyó is finom, nem értem mi ez az öklendezés
Vadász, rumkókusz világbajnok😎
Én ettem Viva epres töltött párnát és szerintem nagyon finom volt kicsit meg lepődtem hogy nem volt jó
A viva magára jó
Náluk nagyon megy
Ja csokisan a Best
Ja
én nagyon szeretem Isti videóit, azonnal kattintottam mindre, de ezt később is néztem meg, mert éreztem h full hülyeség lesz :/
szörnyű mód túl van reagálva szerintem.. ezek ha nem is jó termékek, meg nem szereti, teljesen átlagos ízűek.. kár a videóért, én ink elengedem ezt az emlékezetemből :D
Rum cocos a legjobb. Imádom. :D A konyakos meggy, mon cherry viszont legalja :D
Az egyik legjobb csoki a vadász.Látom hogy egy elkènyeztetet ficsurvagy
mondom magamban na evéshez nézek valami jó evős videót megjöjjön az étvágyam erre azt nézem hogy Isti mindjárt beokád
Kandírozott citromhéj nem véletlen a sütési osztályon van, akár egy gyümölcskenyérbe
Nem ott volt😊 de abba se raknám bele inkább 😅
Jó Vidi Kösz Isti a feltöltést
8:00 En a vadaszokat mai napig veszem csak sajna nostmar 200 huf fölött van. Van a zöld es a Piros csomsgolasu a zöld az finomabb de mindketott megeszem mert amúgy nagyon jó csokik
Vadász csokit mindennap eszek kb 😂🤦♀️ függőségem.
Nézd milyen csendes az olasz család a szomszéd asztalnál
Jöhet az Out... és nincs Róó?
Kövezzetek meg de a vadász csoki gyermekkorom kedvence és legendásan finom szerintem
"Klasszikus párnácskák!" ~Szalay István~ 2k23
4:43 pedig finom 😂
Nekem a vadász csoki a kedvencem meg a szerencsi retro én azt is szeretem
Ezek közül amit szeretek, a Vadász csokit (de tudtommal két fajta létezik) de én a feketeerdős Vadászt imádom, és gyakran veszem :D
Én is világéletemgyűlöltem az alkoholos csokikat. Anna még a 18m szülinapomra kaptam valami hasonló jellegű kézműves csokit. Fölbasztam a polcra h ugysr eszem meg soha mert fix borzaszto. Mikor elfogyott mindin csoki és rákényszerültem megkostolni és basszus az elképesztően finom volt. Nemtudom hogyan de rohadt jo volt
Snapszos bonbont kaptál? Aldiban van,alap a kék doboz,de néha koktélos is van. A kék brutál finom. 😊
Piros vadász pedig abszolút top 👊
Nekem ez a videó nagyon túljátszottnak, erőltetettnek tűnik.
9:50 kicsit olyan szlovak snack kostolas jutott eszembe az ostya szo utan
Ronda a fal mögötted.
Gyere csináld meg
Az én drága barátosném olyan mintha fordítva működne, mivel hogy az a cseresznyés okádásból csak a legolcsóbbat szereti sőt van ilyen banános undormány is és abból is a legolcsóbbat eszi csak meg. Sőt a karácsonyi csokikból azt a 10 filler foskupacot. Mondtam neki hogy szerintem fordítva van a nyelve a szájába és lefele néznek az ízlelő bimbói. Erre más magyarázat nincsen
Viva epres párna a kedvencem föleg tej nélkül 😅
Én erdélyi vagyok szóval számomra a Viva az egy hatalmas kedvenc mondjuk mi tej nélkül fogyasztjuk és én abból akár napi 2 csomagot is be tudok nyomni melóban :D És pont az epres a kedvencem bár nem tudnám elmondani hogy miért :) FunFact: A Capsuni, epret jelent és úgy ejtik hogy Köpsunj XD
Én a rum kókuszt nagyon szeretem :D
A vadászcsoki szerintem best, én nagyon szeretem
Shaq-kal kezet foghatsz kézméret ügyben... :D
Ha már banános csoki,a Bocinak van ez a banánhajó nevű táblája,az szerintem rohadt jó 😅
2:09 csak szép nőiesen
Kedves Isti, a citronat sütéshez való! Ezt senki nem eszi így magában. 😉
EJHA! Ennyi megsértődött embert is ritkán látok, üljetek a sarokba és sírjatok tovább 🤣
Szia Isti! Azokat a citromhéj kockákat általában süteményekbe szokták használni.