Főleg, hogy a sok mindentudó gyerek és felnőtt a járdán pedáloz. A városban, ahol lakok, naponta csak huszat számolok, akinek roppant megerőltető a kerékpárút használata. Ha szólok, egyből megy a "takaroggyámá" és egyéb beszólás, fenyegetés. A rendőr pedig levegőnek nézi ezeket az idiótákat.
Az etika és erkölcstan pont hogy igazán szükséges lenne ebben az elfajult világban az elkorcsosult embereknek. Emellett amiket írtál, szintén hangsúlyosak, sokkal nagyobb figyelmet kéne ennek szentelni.
@@user-wp9tn8mz2c Ezzel tudnék vitatkozni de ha te így dondolod. Én rádhagyom. Tipikus mindent jobban tudó mester. Remélem azért földrajz kettes megvolt 😂😂
A tv-ben azt hallottam hogy most van valami kresz tanfolyam a gyerekeknek itt amit ha jól teljesítenek akkor közlekedési múzeumba nyernek kedvezményt nem tudom hogy erröl halottatok e és hogy hány éves kortól van ilyen ja és nyugodtan lehet javítani ha tévedek
Sopronban ilyen már nagyon régóta van,igaz messze nem ilyen komoly,és sokkal kisebb,de nem új dolog,26 vagyok és már én is nyomultam rajta gyerekkoromban😃
Sok sofőr nem ismeri a kreszt, pl. Rendszeresen elfelejtik hogy rákanyarodva az úttesten az átmenő gyalogosnak van elsőbbsége zebra nélkül is, vagy hogy a bicikliseknek kötelező az úttesten mennie bicikliút híján. Meglepődnél hány autós dudàl le az útról ha kerékpárral megyek rajta, miközben oda vagyok száműzve kresz ügyileg. Szóval segg hülyék sokan
Nagyon jó lenne több helyen is ilyen.
Igen..
Igen😢
Debrecenben a Nagyerdei játszótéren is vannak hasonló dolgok...
ja és ez holtalálható?
Király.
A kreszt már általános iskolában tanítani kellene a gyerekeknek ...
Sőt még előbb is
Valamiért mégse tanítják. Helyette ott van a sok gyökér költő életrajza..
@@viltonhill igaz
Nálunk már az oviban volt, még a 80as években. Meg is jegyeztem
Főleg, hogy a sok mindentudó gyerek és felnőtt a járdán pedáloz. A városban, ahol lakok, naponta csak huszat számolok, akinek roppant megerőltető a kerékpárút használata. Ha szólok, egyből megy a "takaroggyámá" és egyéb beszólás, fenyegetés. A rendőr pedig levegőnek nézi ezeket az idiótákat.
Menj el Indiába és akkor megváltozik a véleményed a közlekedési kulturánkról!🙂🤝
Hagyjuk már ezeket a “menj el ide meg oda” című hülyeségeket… ne ez legyen már a legnagyobb erény, hogy juhu jobb a vezetési kultúránk mint Indiának…
Elég, ha a németekhez, vagy a hollandokhoz kimegy!
Régen ilyen minden nagyobb városban volt! Nagyon jó hogy újra vannak megint
Minden oviban.
De nagy màr Oliver 😊
Nem etikát, meg vallást kellene tanítani általánosban, hanem Kreszt, meg mondjuk pénzügyi alapokat!!!
etika helyett etikett is jól jönne
Melyik állami általánosban tanítanak vallást, te hazudós?
Az etika és erkölcstan pont hogy igazán szükséges lenne ebben az elfajult világban az elkorcsosult embereknek. Emellett amiket írtál, szintén hangsúlyosak, sokkal nagyobb figyelmet kéne ennek szentelni.
Magyarországon a béka segge alatt van a közlekedési kúltúra...? :D Látszik, hogy még soha életedben nem voltál Magyarország határain túlra!
Mindenszaristák felkészül, rajt, komment!!!!
Nagyon ügyes a kissrác! A hely zseniális lett.
Utolsó napoltunk itt ezen a játszón damu jó
❤❤❤❤❤❤
legaláb a gyerekek is meg tanulják a közlekedést és a krezt😊😊😊
Én is voltam nagyon régen majd feltúrták az egészet, de örülök hogy megint van!
Let's get started.
Jaj ez nagyon szuper
Béka segge alatt? Még nem jártál a balkánon.😂
Attól még nálunk is katasztrófa
Az hogy máshol rosszabb nem jelenti hogy nálunk jó
Balkán vagyunk.
@@user-wp9tn8mz2c Ezzel tudnék vitatkozni de ha te így dondolod. Én rádhagyom. Tipikus mindent jobban tudó mester. Remélem azért földrajz kettes megvolt 😂😂
Te meg nem igazán járhattál Nyugaton 😁
ez nagyon jo!!! ❤❤❤
Imádlak titeket❤❤
Adults ought to benefit from it as well.
Helyileg holvan?
Ez tényleg jó kellene felnőtteknek is
Melyik városba van?
Meg elíz is
A kedvenc részem a videóból 0:47
nagyon helyes amit csinálsz
Elvtárs! felesleges. mire van auto
Tegnap voltunk😂❤
A tv-ben azt hallottam hogy most van valami kresz tanfolyam a gyerekeknek itt amit ha jól teljesítenek akkor közlekedési múzeumba nyernek kedvezményt nem tudom hogy erröl halottatok e és hogy hány éves kortól van ilyen ja és nyugodtan lehet javítani ha tévedek
Írták már többen is, úgyhogy utána járok
Ez tényleg elég jó dolog
Ez hol van?
Hol van ez?
Debrecenben már van. Szigetkék
Nagyon ügyike 😊
A béka segge alatt? Enyhe kifejezés!
Még nem jártál akkor a balkánon, meg egyiptomban.
@@szilagyidominik8719 Ez itt Európa, ahhoz kell viszonyítani...
@@sandortoth4249miért szerinted a Balkán az nem Európa?? 🤔
@@sueliberty2575 Nem úgy tűnik. Földrajzilag az de amúgy nagyon nem...
Köszi az infókat
Jó ötlet ❤
A nyugati vasúti alatti alagút szerepel a videóban?
Pont tegnap este 22:00 fele keveredtem a kresz pályára 😅
Mikor voltatok ott?
Ez érdekesen néz ki, ha arra járok rápillantok.
Van Debrecenben is a nagyerdőben a szigetkék játszótér ahol van kisváros
Ugyan ezt akartam írni 😂😂
Sopronban ilyen már nagyon régóta van,igaz messze nem ilyen komoly,és sokkal kisebb,de nem új dolog,26 vagyok és már én is nyomultam rajta gyerekkoromban😃
Nemvoltál dél-europában? Na ott akkor hol van a közlekedésikultúra?
Mi már voltunk itten mult-kor
Sok baleset mentes km-et kivánok Olinak☺️
Az aba?
ez holvan?
Miérrt van a béka segge alatt?
Sok sofőr nem ismeri a kreszt, pl. Rendszeresen elfelejtik hogy rákanyarodva az úttesten az átmenő gyalogosnak van elsőbbsége zebra nélkül is, vagy hogy a bicikliseknek kötelező az úttesten mennie bicikliút híján. Meglepődnél hány autós dudàl le az útról ha kerékpárral megyek rajta, miközben oda vagyok száműzve kresz ügyileg. Szóval segg hülyék sokan
Mi a faszért van rajta DH sisak
Igen ott van.
Ez hol van
És játszottunk
Énis elegyek hozátok 🏘️
Mi itt voltunk osztálykiránduláson😊
Ez a kiscsavo mintha csak tegnap szuletett volna
Hol van
Tudsz segíteni nekem is kel olyan sisak segítesz kèrlek hol tudok olyat venni
Ez hol is van
Kösz Dani😊
Ember te voltal mar mas orszagban?
Magyarorszagon a kozlekedes kiemelkedoen jo!!!!
Lattalak titeket kepet is csináltunk❤
Mondjuk én kicsit soknak találom a 4500ft-os pálya használatot...
És Romániában 😂 ?
Ha magyarországon a béka se@e alatt van akkor még nem voltál olaszországban…😁
Attól, hogy máshol mégrosszabb, még nem kellene elfogadni a "sima" rosszat.
mindenszaristák felkészül!
esthonantarárta
Én már voltam ot
Még ingyenes
Naah majd ...
En 9 eves wok de el men ek ide
Ez holvan a városligtben
Hol van ez😅😅😅😅
A KRESZ TUDÁSA ÉS BETARTASARA MINDENKINEK NAGYON SZÜKSÉGE VAN!! MERT MINDENKI KÖZLEKEDIK!!!
Elvtárs! mire van járda!
Én sajnos nyáron nem tudok biciglizni mert eltört a kezem😢😢😢😢
Egyébként te a név rokununk vagy mert engem ugy hivnak hogy Nagy Zsófia😊
Tíz éves vagyok de kipróbálnám😅
Voltam itt
Nagyon klassz kutyaszarató. Mivel gyerek már úgy sincs. De vannak hajléktalanok, drogosok, buzik, akiknek ez valójában épült!
A város mindenkié!
A melegek hogy jönnek egyáltalán a képbe? Hogy lehet valaki ilyen savanyú áztatott here mint te?
Ez pesten van
Ja
(Szponzoráció)
Na ez nem egy hülyesèg illetve ilyen kellene minden városba !
Ez hól van ez a hely?
Szia! Ez hol van?
Kb 5x mondta el és a video címében is benne van
Minek
Hol van a pico
Miskolcra is csinálhatnának ilyet😒
Szegény Gyerek miért motoros/BMX sisakban van 30 fokban?
Mert 30 fokban ugyan úgy törik a koponya mint 15ben😂
És ez hol van
Hol van😂
Holfan
?
Milyen nagy már a lány 😮 mindkettő jól megy 😊
Te magdról beszélsz! Ne hazudj!
10 éves. vagy ok😅
AKKOR MENJETEK EL iNDIÁBA
Sajna ott nincsenek indiánok
Minek ? Birom az ilyen okoskákat.
Volt unk
Plsirdle
Kit érdekel?
A gyaloglás sokkal zöldebb és egészségesebb, nincs szüksége a Földanyának +1 élősködőre két keréken...
Hát veled is csak többen vagyunk😂😂
De irritáló hangod van .... Vajon mennyit buzulsz az asszony mellett? 😂😂
Valamiért csak meghallgatad.😅
@@user-wp9tn8mz2c Jajjj szegénykém de egy agyhalott vagy . A propagandát is bedobja és minden sz@rt . Ne kellemetlenkedj már 😅🤣
@@user-wp9tn8mz2c anyádért te agyhalott . Neked nem dobja be a sok szart ? 🤣
Ez hol van
Hol van