Palik László ő sokkal jobban át élte a futamokat és a bajnokoknak is meg a kihívónak is szurkolt. Lehel ugye most jött és látszik rajta hogy aligha tud valamit a versenyzőkről. Lehet hogy nem igy van de én ezt látom. (Amúgy nagyon jó hogy létre jött ez a csatorna jók a tartalmak és jók a szereplők♥️).
Igen, Bálint unatkozik Ákos nélkül:)) Nagyon remélem, hogy a következő feltöltéssel megy. Gerit is örömmel látnám a másik csapatban. Dani helyzete necces, mi nézőként nagyon örülnénk, ha menne, de nyilván vannak fontosabb dolgok. Majd ők a családdal eldöntik...
én am bajnok szurkoló vagyok... de ettől függetlenül több kéket is kedveltem.. ők ketten pont ilyenek... Bálintot kevésbé kedvelem + ő már nyert is.. nem lenne szerencsés ha megint ő nyerne!
Én nem rosszból de Palik Lászlót jobban szeretem mert Lehel oyanokat kérdez a versenyzőktől amikre nem igazán tudnak a versenyzők válaszolni. Palik Lászlóba az volt a jó hogy hangosabban kiabált és jobban bele élte magát nem mint Lehel. Ez az én véleményem ja meg én már megszoktam a Palik Lászlót de amúgy a Lehel sem rossz
Amúgy Lehelnek is adnék 1 pontot érzelmesség gyanánt, mert Dani cimboráját, Vestatort megölelte és azt mondta neki: hiányozni fogsz. Öltözködés meg, hááát. Palik magasszárú rózsaszín bakancsa beleégett a retinámba. Palik Laci sosem mondott volna olyat egy Bálintnak hogy remélem csak a gondolataiddal játszol. Még egy pont a Griffendélnek.
Lehel stílusa és őszintesége nekem jobban bejön, bár sajnos sokszor túltolja és átmegy bunkóba. A fő probléma vele szerintem az, hogy sokat hibázik, ténybeli tévedései vannak. Laci ilyen szempontból profibb volt. Viszont a kiabálása, meg a szövegpaneljei nem hiányoznak.
Nekem Laci sokkal szimpatikusabb. Az egyik medáljátékon Lehel azt mondta, hogy "már lehetetlen megcsinálnia" és megcsinálta a versenyző. Szóval szerintem elég előítéletes.
Palik László…ő a megfontoltabb,nyugodtabb,jó orgánumú és oda való volt!Lehel….sokat gesztikulál,mutogat,…és az a napszemüveg…nem éppen illő…van még mit tanulni!
Meg a Palik László soha nem mondott ilyeneket mint a Lehel hogy feltörölték a kékek a pályát a pirosokkal meg állandóan leszólja mindrgyikőjüket. Palik László soha nem mondott ilyeneket! Szerintem ő sokkal jobb volt!
Én szeretem amikor Lehel nyersen odavág egy-egy kérdéssel, és nem hagyja hogy kitérjenek a válasz elől a játékosok! Lacinál mindig az volt hogy a kérdésre nem is válaszoltak, hanem teljesen más irányba ment a beszélgetés, és ez személy szerint engem zavart, mert nem az volt az igazság amit mondtak
11:28 egyetértek Akossal nekem is feltűnt és az engem nagyon zavar! Lehellel meg az a gondom hogy szinte minden futam közben elmond pár ilyen gáz viccet és nem érzi hogy ez már egy kicsit sok.😕 Palik nagyon hiányzik!❤️❤️
Szerintem Lehel klasszul vezeti a műsort, én mindössze azért sajnálom, hpgy lecserélték rá Lacit, mert ha már All Star, akkor szép íve lett volna, ha vele is zárul le a magyarországi Exatlon.
Sziasztok! Szerintem tök jó fej a Lehel! Tetszik ahogy rákérdez a dolgokra, viccesebb srác! Egyáltalán nem kell őt bántani! Ügyes, nekem még jobban is tetszik mint a Laci! 😉😀
Palik László: Róla az a véleményem,hogy jobban bele élte magát a játék vezetésében és így jobban kötődtek hozza az exatlonisták. Lehel: Róla az a véleményem,hogy próbál ismerkedni,más a stílusa is.És egy picit modernebb.
Engem leginkább a sport része érdekel, motivál. Olyankor a fotelban ülve én is futok a versenyzőkkel. Ami persze nem menne. 😊 Tùl sok az "egyéb" rész a műsorban.
Én nagyon kedvelem Lehel műsorvezetését ☺️ emlékszem mikor az 1. Évad kezdődött 100 kommentből 98 az volt,hogy Palik mit keres ott, milyen szar, hogy ordibál... Most,hogy nem ő van már azok a kommentek jönnek,hogy miért nem Palik van, milyen jó volt, Lehel miért nem kiabál? 😅 Úgyis mindig mindenbe bele fognak kötni az emberek. Ha meg Lehel kiabálna és túl beleélné magát akkor az lenne a baj,hogy majmolja Palikot :D nekem sokkal jobban bejön Lehel vezetése :) nem fájdul meg a fejem az ordibálástól 😅🤣 de amikor Palik Laci volt akkor meg őt szerettem ☺️☺️ Lehel élt a lehetőséggel,hogy egy ilyen nagy kalandba belevágott, nem lehet őt okolni semmiért
Lehelt először az Arena4 en láttam és nekem már ott szimpatikus volt. Szerintem nincs nagy baj vele kellemes a hangja nem üvöltözik össze vissza összeségében NEKEM jobban átjön az Ő stílusa mint Lacié
Nekem nagyon tetszik Lehel,Palikal sem volt problémám én az exatlont nézzem csak annyi a megjegyzésem hogy nem kell Lehel utánozza Palikot mert akkor az lesz a problèma hogy őt utánozza,Lehel így tovább! Gratulálok!👍👍
Én nekem nagyon tetszik Lehel műsorvezetése én szerintem sokkal nyugodtabb és sokkal fiatalosabb a műsor de Lacit is nagyon szerettem nekem a kedvenc mondatom tőle: Úgy csúszik mint kés a vajon.
Először:Réka mélyen alatta van Timinek, komolyan képen tudnám ütni, amikor beül a padra a bajnokok közé, hogy na miért nem megy, na miért megy? Amikor versenyeztem, piszokul nem tetszett volna, ha bárki odaugrott volna, hogy na mi van?! 🤪Palik László Palik László, Lehel meg Lehel. Olyan, mintha Knézi Jenőt összehasonlítanák mondjuk, Gyulai Istvánnal. Mindketten jók, csak más egyéniségek, ezt el kell fogadni. Ez az én véleményem.A bántó bekérdezései Lehelnek, nem tetszenek, azokat elhagyhatná, egyébként jó. Ne ordítson, nem jó. Lehet úgy is izgalmasan közvetíteni, ha nem reped szét a... - ja, nekünk meg a dobhártyánk. Gundel-Takács Gábor nagyon jól közvetített játékos vetélkedőket, őt is szívesen láttam volna. Egy a lényeg, van akiket nem lehet űberelni, mást meg el fogadunk és lehet, meg szeretünk.Vannak fiatal, tehetséges sportriporterek most is, ilyen műsor vezetésére is. Most Monoki Lehelt halljuk, látjuk. 🙂
Szerintem Lehel is tök rendben van ,szeretem ,hogy odamondogat a versenyzőknek ,hiteles igaz sokszor nyers a megfogalmazása de nekem tetszik ,Palik Laci egyféle módon közvetített Lehel meg máshogy nincs ezzel gond☺️😃,úgyis a verseny a lényeg a két csapat közt.
Palikot nagyon kedveltem, nem csak az Exatlon miatt, egyébként is. Nem zavart az se, hogy lecserélik, csak jó legyen az utód. Hááááát..... Mondanám, ami nekem a legnagyobb különbségek: Palik mindenkinek szurkolt. Úgy érzem, Lehet senkinek se szurkol. Palik mintha velük élt volna, egyszerüen lelke volt. Lehel szarik a versenyzőkre, darab darab, csak minél több mindent szedjünk ki belőle vésővel. Ez kifejezetten ellenszenves. Megőrültem, amikor Palik a bólát parittyázta, hiszen az egyik dobó, másik lövőfegyver. Lehel megtartotta a nyüves parittyázást, de a dobófát, ami lehet akár bot is, hol pálcikának nevezi (egyen vele rizst), hol lécnek (Látott már lambériát? No, az léc.). És még hosszan, hosszan folytathatnám. Nem tudja, mit dobnak mivel a játékosok. Mintha közvetiteném a focit: És akkor a játékos magához öleli a kézilabdát. Nézd már, a kosárra rugott! Hát ez engem idegesít. Az ember legyen tisztában a közvetített sport eszközeinek, és a velük történő tevékenység nevével. Ráadásul viszkedek az egércsapdától is. Látott olyat életében? Az nem arról szól, hogy csapóajtot lökünk a vízbe. Következő eltérés a bulvár. Az eddigiből lejöhet, nekem ez sportverseny, némi bulvárral, hogy megismerjük kicsit a versenyzőket. Paliknál nem ment az elején és a végén a bulvár, a következő és az elmúlt versenyre koncentrált. Lehelnél csak bulvár van van. Zsigereljük ki verseny elött és nyaggassuk utána a versenyzőket. Hogy máshonnan közelítsem: Timi tette fel a bulvárkérdéseket, Palik a komolyakat. Lehel teszi fel a bulvárkérdéseket Réka elöször nem volt szimpatikus, de azóta ez átfordult. Olyan kérdéseket tesz fel, amiből látszik: együtt érez a versenyzővel, a komolyabb dolgok érdeklik. Nem lehetne, hogy Lehel faggatózzon, és Réka vezesse a műsort??? Tuti jobban felkészült Exatlonból, mint a Lehel... Ami egyezik: Mindkettő szövegén lehet nevetni. Csak Lehelnél sok-sok arckarmolás közben néha nevetek. Paliknál izgulok a versenyzőkért, olykor felnevetek. Összefoglalva: Nem vagyok Palik rajongó, nem zavar, hogy leváltották, de miért olyat raktak a helyére, aki szarik bele az egészbe?
Nekem azon a kommenten ragadt a meg a szemem hogy "Lehel szerintem Bajnok párti és sokszor elfelejti a kihívókat Laci pártatlan „ Ezt nem értettem egyáltalán.De én Lacit szerettem
Jó volt Laci is. Lehel is tetszik, jó a humora, stílusa. Jó, hogy nem másolja Lacit, így egyedi. A nézőket ugyan sehogy nem üdvözli, mikor bejelentkezik, de még ez sem zavaró, el tudom tőle fogadni.
Palik önmagát adta, és tudta mikor mit szóljon. Lehet utánozni próbál, ami hibaforrasok oka. A palik nélkül és a zavaros szabályok, lehet kimutatja kinek szurkol. Szóval én már csak bele bele nézek
Nekem is ez a véleményem. Nagyon sokszor le kellett halkítani a tv a hangja miatt,talan még a szomszédban sem kellett kinyitni a tv ott is hallatszott. Nekem személyesen jobban bejön Lehel.
Lacit jobban szerettem. Az én véleményem lehelről hogy őt nem annyira a sport érdekli ebben a műsorban, engem pedig a sport érdekel a műsorba. De azért még egy kicsit várok nem akarok előítéletes lenni.
Lacinak a hangja hiányzik az egész műsorból Lacinak a hangja egy kicsit így feldobta mindig az egész hangulatot hát lehet meg csak úgy el van Laci mindig ban mondta hogy ki hányadánál ő meg semmit na én ezt gondolom sziasztok 💖
Sziasztok! 2022.02.07. Hétfői adást nézzétek már meg mert a kékeknél a biztosító kötél le esett a kék versenyző hátáról így nem zavarta a futásba! Így könnyebb volt neki a futás és előnyhöz juthatott mert nem kellett arra figyelni hogy esetleg be akad valahova!
Abszolút így van! Figyeld meg, Bálint arcát, amikor Lehel kommentel. Szerintem ki nem állhatja a pökhendi, néha durva, részrehajló stílusát. A kék csapatra kifejezetten dühös, ha nyernek. Így látom.
Én meglepődtem ezen a Lehelen azt sem tudtam honnan került oda.Igaz nem az elejétől nézetem...Viszont az,hogy tényleg "cikizi" a résztvevőket.Megjegyzést tesz ami nekem sem esne jól.Főleg,hogy aki nézi annak pluszba ne hívja fel a figyelmet arra az éppen rosszul teljesítő vagy,ha éppen megbillen vagy mellé lép...
Lehel 1.évad 2. rész mondta: nagyon nehéz a versenyzők feladata néha a komentátoré is. Komoly ön sajnáló és semmit nem tud a játékról illetve látszik hogy a bajnokoknak szurkol Egyértelmüen Laci sokkal jobban beletette a szívét a játékba mindenkinek szurkolt együttérző volt kedvesebb nem csak egy szerepet játszott nekem nagyon hiányzik és nem csak ő hanem a régi exatlon ahol a sportról szólt nem pedig a drámáról de ez az én véleményem szóval Egyértelmüen Laci
Üdv mindenkinek. Első sorban ne feletkezzünk meg a lányokról sem, hiszen ők is fontos szerepkört kaptak, és szerintem az a munka nagyon nehéz. Bocsi Timi de én Rékának adom a pontot. És akkor jöjenek a nagyfiúk. Laci másfél év Lehel egy hónap. Ez az idő külömbség hatalmas. Lehelnél érzek egy olyat hogy szándékosan próbála kerülni azokat a szavakat mint amiket a Laci hasnált.Nem tudom miét teszi, talán presztis vagy bármi más, ezzel saját magát hátráltatja. Hiszen a totem az totem formályú, az aknatető helyett egérfogót mond. Szerintem nyugottan használhatná a jől bevált jelzőket a sportszerekre. Ebben most még Laci mögött van. De amiért mégis Lehelt tartom a jobbnak az pedig a komunikáció módja a játésok irányába. Lacinál azt éreztem hogy három lépés hátra és akkor most mehet az interjú. Lehelnél azt érzem hogy ő is rákérdez a kényes témákra és ő is szereti feszegetni a határokat de ő ezt olyan jó értelembe vett pimasz módon teszi. PL.:mikor megkérdezte Hannát hogy "fejben minden rendben van-e) És nekem ez a pimasz stílus jobban tetszik és talá ezért érzem azt hogy Lehel beszélget a játékosokkal és nem riportot készít. NEKEM ezért emberibb és barátságosabb lett a műsor. Az előző évadokban tobször éreztem azt hogy a műsor szándékosan hozza kényelmetlen helyzetbe a játékosokat hogy a két szurkoló tábor "kicsit" egymésnak feszülve moroghassanak az adás után. Ebben az évadban még a Hannán se csesztem fel magam, rajta is csak nevetek pedigy egyáltalán nem vicces amt tett! Hajrá Lehel és Réka. Kiváncsian várom hogy nektek ex exatlonistáknak akik belűről is láttátok a műsort nektek mi a véleményetek.
Leheről a véleményem pl volt olyan hogy úgy hívta a dobó ezközöket hogy biz bassz igaz nem annyira csúnya szó de azért még is fura.Laci semmilyen szinten még egy kicsit sem beszélt csúnyán de ettől el tekintve egészen jó de nyilván mivel újonc a Lehel nem várhatjuk el tőle hogy az 1 adástól kezdve ugyan olyan bele éléssel csinálja a műsort🙃☺️
Palik László ő sokkal jobban át élte a futamokat és a bajnokoknak is meg a kihívónak is szurkolt. Lehel ugye most jött és látszik rajta hogy aligha tud valamit a versenyzőkről. Lehet hogy nem igy van de én ezt látom. (Amúgy nagyon jó hogy létre jött ez a csatorna jók a tartalmak és jók a szereplők♥️).
Nos Mindig azt mondja az ügyességinél hogy KATA kézilabdás múltja segít e neki
Laci jobb, mert régen a Forma-1-ben is olyan ikonikus mondásai voltak, hogy a mai napig sírva röhögök rajta!
Ákos irány vissza az All Starba! Bálint nagyon vár!!! És a nézők is! Nagy Dani Te is irány!!!
Igen, Bálint unatkozik Ákos nélkül:)) Nagyon remélem, hogy a következő feltöltéssel megy. Gerit is örömmel látnám a másik csapatban.
Dani helyzete necces, mi nézőként nagyon örülnénk, ha menne, de nyilván vannak fontosabb dolgok. Majd ők a családdal eldöntik...
én am bajnok szurkoló vagyok... de ettől függetlenül több kéket is kedveltem.. ők ketten pont ilyenek... Bálintot kevésbé kedvelem + ő már nyert is.. nem lenne szerencsés ha megint ő nyerne!
@@Fegyo98 Zalánt lecserélhetnék, mert nem fogja bírni a lába a döntőig szerintem! Helyette mehetne W.Ákos aki nagy eséllyel legyőzheti Bálintot.
Ákos, Dani irány Dominika. ❤️Vár a csapat benneteket. 💪😍😍Legjobban Bálint. 😘😘
Én nem rosszból de Palik Lászlót jobban szeretem mert Lehel oyanokat kérdez a versenyzőktől amikre nem igazán tudnak a versenyzők válaszolni. Palik Lászlóba az volt a jó hogy hangosabban kiabált és jobban bele élte magát nem mint Lehel.
Ez az én véleményem ja meg én már megszoktam a Palik Lászlót de amúgy a Lehel sem rossz
Szerintem Lehel nem rossz de Lacit már megszokták a nézők ès Lacinak az a humora és ahogy előadja ezt a műsorvezetèst az mindent visz.
Lehelnek nehéz volt Laci nyomába lépni, de szerintem nagyon jól vezet műsort. Hozott egy új vonalat ami valakinek vagy tetszik, vagy nem.
én személy szerint sokkal jobban szerettem Lacit, mert izgalmasabban vezette a játékot és jobban beleélte magát egyes szituációkba
Palik Laci csak is ő❤️
Amúgy Lehelnek is adnék 1 pontot érzelmesség gyanánt, mert Dani cimboráját, Vestatort megölelte és azt mondta neki: hiányozni fogsz.
Öltözködés meg, hááát. Palik magasszárú rózsaszín bakancsa beleégett a retinámba.
Palik Laci sosem mondott volna olyat egy Bálintnak hogy remélem csak a gondolataiddal játszol. Még egy pont a Griffendélnek.
Palik jó lenne ha ott lenne az exatlonban!!!
Palik Laci a legjobb 👌👌👍
Örülnék hogy ha az Ákos visszamenne
Lehel stílusa és őszintesége nekem jobban bejön, bár sajnos sokszor túltolja és átmegy bunkóba. A fő probléma vele szerintem az, hogy sokat hibázik, ténybeli tévedései vannak. Laci ilyen szempontból profibb volt. Viszont a kiabálása, meg a szövegpaneljei nem hiányoznak.
Király volt ez a videó! Korrekt módon értékeltétek a műsorvezetőket.
Laci nagyon jó vezető volt.
Nekem Laci sokkal szimpatikusabb. Az egyik medáljátékon Lehel azt mondta, hogy "már lehetetlen megcsinálnia" és megcsinálta a versenyző. Szóval szerintem elég előítéletes.
Lehel egy színes egyéniség aki színvonalasan vezeti ezt a játékot !!!
@@zsuzsasali7152 De Palik orgánuma pótolhatatlan!!!
Gyere Áki!!!! 🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏
Szerintem Palik László a legjobb!❤
Laci hiányzol nagyon el szabadul minden nincs szigor..Ez már nem olyan mint a régi volt.😂
Lehel rádióriporterként viselkedett, folyamatosan beszélt, állandóan ismételte önmagát! Rendkívül zavaró volt !!!!!!
@@olgapasztor5964 igen Laci jobban át látta a problé
Palik László…ő a megfontoltabb,nyugodtabb,jó orgánumú és oda való volt!Lehel….sokat gesztikulál,mutogat,…és az a napszemüveg…nem éppen illő…van még mit tanulni!
Meg a Palik László soha nem mondott ilyeneket mint a Lehel hogy feltörölték a kékek a pályát a pirosokkal meg állandóan leszólja mindrgyikőjüket. Palik László soha nem mondott ilyeneket! Szerintem ő sokkal jobb volt!
Hát szerintem is jóbb volt de Lehel sem olyan rossz
Laci jobakat tudot mondani es izgalmasaban monta el mindent es laci job🤗
Szerintem Lehel. Lacit azért nem szeretem mert nem olyan lelkes mint Lehel . Lehel sokkaal vidámabb ez az én stílusom.
Szerintem laci jobban szerette az exatlont
Én nagyon nehezen engedtem el Lacit mert mégis 3 éven keresztül ő volt, és nehéz megszokni lehelt! De egyre jobban bírom!
Laci már az első évadba is érzelmesebb volt és a szívén viselte a versenyzőket
Egyértelmű Laci
Én szeretem amikor Lehel nyersen odavág egy-egy kérdéssel, és nem hagyja hogy kitérjenek a válasz elől a játékosok! Lacinál mindig az volt hogy a kérdésre nem is válaszoltak, hanem teljesen más irányba ment a beszélgetés, és ez személy szerint engem zavart, mert nem az volt az igazság amit mondtak
Nem lehet õssze hasonlitani. Mås korosztåj és mås mentalitás kår errõl beszėlni.Elmult vele egy korszak.
Nagyon jo, mert nemhagya szo nélkül, a nega választ
11:28 egyetértek Akossal nekem is feltűnt és az engem nagyon zavar! Lehellel meg az a gondom hogy szinte minden futam közben elmond pár ilyen gáz viccet és nem érzi hogy ez már egy kicsit sok.😕 Palik nagyon hiányzik!❤️❤️
Laci
Én bírtam P.Lacit is,de most Lehelt is!!😉🙂💙❤
Ákos, azonnal menj a kihívókhoz! Nagyon-nagyon várnak Téged!
Egyetértek! Zalánt lecserélhetnék W.Ákosra.. nem észosztó kell hanem versenyző!
Szerintem Lehel klasszul vezeti a műsort, én mindössze azért sajnálom, hpgy lecserélték rá Lacit, mert ha már All Star, akkor szép íve lett volna, ha vele is zárul le a magyarországi Exatlon.
Többet nem is lesz exatlon
@@bendzsikeeee8289 igen, a lezárás azt jelenti, hogy nem lesz több.. Bravó!
Nem lecserélték, hanem Laci nem vállalta!! :(
Palik László
Sziasztok! Szerintem tök jó fej a Lehel! Tetszik ahogy rákérdez a dolgokra, viccesebb srác! Egyáltalán nem kell őt bántani! Ügyes, nekem még jobban is tetszik mint a Laci! 😉😀
Nekem is
Palik László:
Róla az a véleményem,hogy jobban bele élte magát a játék vezetésében és így jobban kötődtek hozza az exatlonisták.
Lehel:
Róla az a véleményem,hogy próbál ismerkedni,más a stílusa is.És egy picit modernebb.
Palik laci szerintem jobb volt mert ő sokkal jobban élvezte a futamokat én személy szerint jobban szerettem lacit
Engem leginkább a sport része érdekel, motivál. Olyankor a fotelban ülve én is futok a versenyzőkkel. Ami persze nem menne. 😊 Tùl sok az "egyéb" rész a műsorban.
Én nagyon kedvelem Lehel műsorvezetését ☺️ emlékszem mikor az 1. Évad kezdődött 100 kommentből 98 az volt,hogy Palik mit keres ott, milyen szar, hogy ordibál... Most,hogy nem ő van már azok a kommentek jönnek,hogy miért nem Palik van, milyen jó volt, Lehel miért nem kiabál? 😅 Úgyis mindig mindenbe bele fognak kötni az emberek. Ha meg Lehel kiabálna és túl beleélné magát akkor az lenne a baj,hogy majmolja Palikot :D nekem sokkal jobban bejön Lehel vezetése :) nem fájdul meg a fejem az ordibálástól 😅🤣 de amikor Palik Laci volt akkor meg őt szerettem ☺️☺️ Lehel élt a lehetőséggel,hogy egy ilyen nagy kalandba belevágott, nem lehet őt okolni semmiért
Laci nekem szimpatikusabb volt. Vele imádtam meg a F1-et is 2005-ben... Lehel meg objektív, jól felröhogtem 🙈
Lehelt először az Arena4 en láttam és nekem már ott szimpatikus volt. Szerintem nincs nagy baj vele kellemes a hangja nem üvöltözik össze vissza összeségében NEKEM jobban átjön az Ő stílusa mint Lacié
Lacinak nagyon jó volt a humora
Nekem nagyon tetszik Lehel,Palikal sem volt problémám én az exatlont nézzem csak annyi a megjegyzésem hogy nem kell Lehel utánozza Palikot mert akkor az lesz a problèma hogy őt utánozza,Lehel így tovább! Gratulálok!👍👍
Én nekem nagyon tetszik Lehel műsorvezetése én szerintem sokkal nyugodtabb és sokkal fiatalosabb a műsor de Lacit is nagyon szerettem nekem a kedvenc mondatom tőle: Úgy csúszik mint kés a vajon.
Nekem az egyedi orgánuma tetszett Palik hangjának, meg amikor ezt üvöltötte:
"és nem tudom eldönteni célfotót kérek!!!" 👍🏻
Lehel jól teszi ha beszologat a játékosoknak, nyugdíjas tempó!!
Én Palik Laci szertem 😊😊😊
Palik Laci, mindenképp! 😍
Nekem Laci műsor vezetése sokkal szimpib volt.
Először:Réka mélyen alatta van Timinek, komolyan képen tudnám ütni, amikor beül a padra a bajnokok közé, hogy na miért nem megy, na miért megy? Amikor versenyeztem, piszokul nem tetszett volna, ha bárki odaugrott volna, hogy na mi van?! 🤪Palik László Palik László, Lehel meg Lehel. Olyan, mintha Knézi Jenőt összehasonlítanák mondjuk, Gyulai Istvánnal. Mindketten jók, csak más egyéniségek, ezt el kell fogadni. Ez az én véleményem.A bántó bekérdezései Lehelnek, nem tetszenek, azokat elhagyhatná, egyébként jó. Ne ordítson, nem jó. Lehet úgy is izgalmasan közvetíteni, ha nem reped szét a... - ja, nekünk meg a dobhártyánk. Gundel-Takács Gábor nagyon jól közvetített játékos vetélkedőket, őt is szívesen láttam volna. Egy a lényeg, van akiket nem lehet űberelni, mást meg el fogadunk és lehet, meg szeretünk.Vannak fiatal, tehetséges sportriporterek most is, ilyen műsor vezetésére is. Most Monoki Lehelt halljuk, látjuk. 🙂
Laci: Hihetetlen sportteljesítmény 80 napja küzdenek a pályán....
Lehel: Nem volt legod gyerekkorodban ?
aláírom
#paliklaci❤
Szerintem Lehel is tök rendben van ,szeretem ,hogy odamondogat a versenyzőknek ,hiteles igaz sokszor nyers a megfogalmazása de nekem tetszik ,Palik Laci egyféle módon közvetített Lehel meg máshogy nincs ezzel gond☺️😃,úgyis a verseny a lényeg a két csapat közt.
Csináltok majd olyan videót amiben össze hasonlitjátok Timit és Rékát? (a riportereket)
Palikot nagyon kedveltem, nem csak az Exatlon miatt, egyébként is. Nem zavart az se, hogy lecserélik, csak jó legyen az utód. Hááááát..... Mondanám, ami nekem a legnagyobb különbségek:
Palik mindenkinek szurkolt. Úgy érzem, Lehet senkinek se szurkol.
Palik mintha velük élt volna, egyszerüen lelke volt. Lehel szarik a versenyzőkre, darab darab, csak minél több mindent szedjünk ki belőle vésővel. Ez kifejezetten ellenszenves.
Megőrültem, amikor Palik a bólát parittyázta, hiszen az egyik dobó, másik lövőfegyver. Lehel megtartotta a nyüves parittyázást, de a dobófát, ami lehet akár bot is, hol pálcikának nevezi (egyen vele rizst), hol lécnek (Látott már lambériát? No, az léc.). És még hosszan, hosszan folytathatnám. Nem tudja, mit dobnak mivel a játékosok. Mintha közvetiteném a focit: És akkor a játékos magához öleli a kézilabdát. Nézd már, a kosárra rugott! Hát ez engem idegesít. Az ember legyen tisztában a közvetített sport eszközeinek, és a velük történő tevékenység nevével. Ráadásul viszkedek az egércsapdától is. Látott olyat életében? Az nem arról szól, hogy csapóajtot lökünk a vízbe.
Következő eltérés a bulvár. Az eddigiből lejöhet, nekem ez sportverseny, némi bulvárral, hogy megismerjük kicsit a versenyzőket. Paliknál nem ment az elején és a végén a bulvár, a következő és az elmúlt versenyre koncentrált. Lehelnél csak bulvár van van. Zsigereljük ki verseny elött és nyaggassuk utána a versenyzőket. Hogy máshonnan közelítsem: Timi tette fel a bulvárkérdéseket, Palik a komolyakat. Lehel teszi fel a bulvárkérdéseket Réka elöször nem volt szimpatikus, de azóta ez átfordult. Olyan kérdéseket tesz fel, amiből látszik: együtt érez a versenyzővel, a komolyabb dolgok érdeklik. Nem lehetne, hogy Lehel faggatózzon, és Réka vezesse a műsort??? Tuti jobban felkészült Exatlonból, mint a Lehel...
Ami egyezik: Mindkettő szövegén lehet nevetni. Csak Lehelnél sok-sok arckarmolás közben néha nevetek. Paliknál izgulok a versenyzőkért, olykor felnevetek.
Összefoglalva: Nem vagyok Palik rajongó, nem zavar, hogy leváltották, de miért olyat raktak a helyére, aki szarik bele az egészbe?
Valamelyik következő adásba hívjátok el Lacit😀
Palik László sokal jóbbvolt 😄
Nekem azon a kommenten ragadt a meg a szemem hogy "Lehel szerintem Bajnok párti és sokszor elfelejti a kihívókat Laci pártatlan „ Ezt nem értettem egyáltalán.De én Lacit szerettem
Jó volt Laci is. Lehel is tetszik, jó a humora, stílusa. Jó, hogy nem másolja Lacit, így egyedi. A nézőket ugyan sehogy nem üdvözli, mikor bejelentkezik, de még ez sem zavaró, el tudom tőle fogadni.
Lehel.oszintébb oda meri mondani
Palik Laci én imádtam őt és szomorú voltam mikor le lett cserélve
Én senkit sem akarok befolyásolni, én Laci párti vagyok, nekem fokozta a hangulatot Laci hangneme. Mindha barátok lennének a versenyzőkkel.
Gerinek nagyon jó a pólója!
Palik önmagát adta, és tudta mikor mit szóljon. Lehet utánozni próbál, ami hibaforrasok oka. A palik nélkül és a zavaros szabályok, lehet kimutatja kinek szurkol. Szóval én már csak bele bele nézek
Laci nagyon kiabál Lehel meg nem kiabál de Lehel nekem jobban tetszik
Nekem is ez a véleményem. Nagyon sokszor le kellett halkítani a tv a hangja miatt,talan még a szomszédban sem kellett kinyitni a tv ott is hallatszott. Nekem személyesen jobban bejön Lehel.
Palik jobb volt!!!!!!!!
Lacit jobban szerettem.
Az én véleményem lehelről hogy őt nem annyira a sport érdekli ebben a műsorban, engem pedig a sport érdekel a műsorba.
De azért még egy kicsit várok nem akarok előítéletes lenni.
Nekem egy picivel Palik Laci szimpatikusabb
Lacinak a hangja hiányzik az egész műsorból Lacinak a hangja egy kicsit így feldobta mindig az egész hangulatot hát lehet meg csak úgy el van Laci mindig ban mondta hogy ki hányadánál ő meg semmit na én ezt gondolom sziasztok 💖
Nekem Laci sokkal szimpatikusabb.
Ákos szivessen menne .Miért nem küldik őt ?Szuper játékos !
Laci nyomába nem ér soha Lehel köszöni sem tud ami egy alapvető dolog,elvan szállva magától!
Én imadtam Lacit nagyon jol hangsűlyozott mindent imaádtam hiáyzik
Laci sokkal jobb volt! Várjuk vissza Ákost a kihivok hoz. Hiányzik onnan.
Palik Laci sokkal de sokkal jobb volt minden szempontból Laci a király 👑👍🏻🔥#mertilyenazexatlon
Ákos várunk nagyon vissza a játékba és Bálint is nagyon vár szerintem!
laci sokkal jobb mivel lehel az a bajnokoknak szurkol látszik és lehet hallani
Lacit sajnálom sokkal jobb műsorvezető volt nem a ruhája miatt kell ragsorolni
Lehel
Sziasztok! 2022.02.07. Hétfői adást nézzétek már meg mert a kékeknél a biztosító kötél le esett a kék versenyző hátáról így nem zavarta a futásba! Így könnyebb volt neki a futás és előnyhöz juthatott mert nem kellett arra figyelni hogy esetleg be akad valahova!
Lehel mintha a bajnokoknak jobban szurkolna. Néha lenézően beszél a kihívókkal.
Lacinak egy baja volt, túl hangos volt.
Abszolút így van! Figyeld meg, Bálint arcát, amikor Lehel kommentel. Szerintem ki nem állhatja a pökhendi, néha durva, részrehajló stílusát. A kék csapatra kifejezetten dühös, ha nyernek. Így látom.
Mondebe igazad van
egyértelműen Laci
Palik Laci eszméletlen volt de Lehel is fantasztikus.
Hazaküldhetnék Zalánt már végre, szerintem nem fogja a lába bírni a döntőig..
Lecserélhetnék W.Ákosra!!!
Laci nincs különbség
Szerintem jo lessz a lehel de ha megnéztétek az elsö évadot akkor láthato hogy palik se volt olyan borzasztoan jo az elején
Nekem Laci tetszik
Én meglepődtem ezen a Lehelen azt sem tudtam honnan került oda.Igaz nem az elejétől nézetem...Viszont az,hogy tényleg "cikizi" a résztvevőket.Megjegyzést tesz ami nekem sem esne jól.Főleg,hogy aki nézi annak pluszba ne hívja fel a figyelmet arra az éppen rosszul teljesítő vagy,ha éppen megbillen vagy mellé lép...
Laci jobb volt
Jó videó
Lehel 1.évad 2. rész mondta: nagyon nehéz a versenyzők feladata néha a komentátoré is. Komoly ön sajnáló és semmit nem tud a játékról illetve látszik hogy a bajnokoknak szurkol
Egyértelmüen Laci sokkal jobban beletette a szívét a játékba mindenkinek szurkolt együttérző volt kedvesebb nem csak egy szerepet játszott nekem nagyon hiányzik és nem csak ő hanem a régi exatlon ahol a sportról szólt nem pedig a drámáról de ez az én véleményem szóval Egyértelmüen Laci
Laci Visza hiányzol.🙏
Laciban nagy volt az érzelem nem volt kivétel nem csak a bajnokokat védte kedves volt mindég.Lehelnel nem fogjuk nézni.😘
Nincsen semi bajom a Lehelel de én sokkal jóban szeretem a Cacit. Mert őrajta jóban látott az ,hogy szereti
Üdv mindenkinek. Első sorban ne feletkezzünk meg a lányokról sem, hiszen ők is fontos szerepkört kaptak, és szerintem az a munka nagyon nehéz. Bocsi Timi de én Rékának adom a pontot. És akkor jöjenek a nagyfiúk. Laci másfél év Lehel egy hónap. Ez az idő külömbség hatalmas. Lehelnél érzek egy olyat hogy szándékosan próbála kerülni azokat a szavakat mint amiket a Laci hasnált.Nem tudom miét teszi, talán presztis vagy bármi más, ezzel saját magát hátráltatja. Hiszen a totem az totem formályú, az aknatető helyett egérfogót mond. Szerintem nyugottan használhatná a jől bevált jelzőket a sportszerekre. Ebben most még Laci mögött van. De amiért mégis Lehelt tartom a jobbnak az pedig a komunikáció módja a játésok irányába. Lacinál azt éreztem hogy három lépés hátra és akkor most mehet az interjú. Lehelnél azt érzem hogy ő is rákérdez a kényes témákra és ő is szereti feszegetni a határokat de ő ezt olyan jó értelembe vett pimasz módon teszi. PL.:mikor megkérdezte Hannát hogy "fejben minden rendben van-e) És nekem ez a pimasz stílus jobban tetszik és talá ezért érzem azt hogy Lehel beszélget a játékosokkal és nem riportot készít. NEKEM ezért emberibb és barátságosabb lett a műsor. Az előző évadokban tobször éreztem azt hogy a műsor szándékosan hozza kényelmetlen helyzetbe a játékosokat hogy a két szurkoló tábor "kicsit" egymésnak feszülve moroghassanak az adás után. Ebben az évadban még a Hannán se csesztem fel magam, rajta is csak nevetek pedigy egyáltalán nem vicces amt tett! Hajrá Lehel és Réka. Kiváncsian várom hogy nektek ex exatlonistáknak akik belűről is láttátok a műsort nektek mi a véleményetek.
Leheről a véleményem pl volt olyan hogy úgy hívta a dobó ezközöket hogy biz bassz igaz nem annyira csúnya szó de azért még is fura.Laci semmilyen szinten még egy kicsit sem beszélt csúnyán de ettől el tekintve egészen jó de nyilván mivel újonc a Lehel nem várhatjuk el tőle hogy az 1 adástól kezdve ugyan olyan bele éléssel csinálja a műsort🙃☺️
" kivülrő BELÜLRŐL " ismeri a játékosokat
Szerintem Laci jobban vezette
BIZTOS HOGY LACI!
Palik László sokkal jobb volt bànom,hogy nem ő vezeti a műsort!
Nem akarjátok egyszer meg hívni mischinger Pétert? Bocsi ha el írtam a nevét
Lehel!
Szerintem Lehel jobban passzol ehhez a műsorhoz, viszont néha átlépi a határt.
Én Lehelre szavazok 💙
Köszi