Minden párt sosem volt észbe kapni, mivel ott is vannak akik csak külföldi érdekeket szolgálnak, így az sem érdekelné különösebben őket, ha megtörténne az amiért az illegális bevándorlók egy csoportja már tavaly tüntetett és követelt, hogy Németország egy részén hozzanak létre kalifátust.
Sajnos akik a népszavazást elrendelhetnék, nem akarják. Nem tudom, hogy ott erre mik a szabályok, de tudjuk, hogy a Hatalom Németországban az egyik esélyest előre ki akarja zárni a versenyből, egy ilyen országban a demokratikus intézmények teljesen esetlegesek.
@ Csak zárt körben, a legtöbben. Félnek, ez az igazság, mert ugyan nem Stasi-stílusú az elnyomórendszer, de visszatérően vegzálják a "helytelenül gondolkodó" munkavállalókat. Ismerjük az ilyet. Vannak Németországban sokan, akik hittel pátyolgatják a migránsokat, vanna olyanok is, akik a szellemi befolyásuk alá kerülnek, és vannak, akik csak azért mondják, mert látják, hogy a "többség" ezt várja tőlük. Kevesen vannak, akik ott ezt összefüggésbe merik hozni a nácizmus egykori széleskörű támogatásának mechanizmusával, mert bizony van hasonlóság, persze ez nem kizárólag a németek sajátja, de pont ők azok, akik állandóan a nácizmus megismétlődésétől rettegnek, közben kialakult egy szigorú véleményterror. Bajban vannak, ez a helyzet, nem tudnak szabadulni a saját csapdájukból, mert egy politikai elit megfogta őket.
A migràns kérdést politikai haszonszerzésre használja, néhány korrupt politikus és párt.. ezért megy az uszítás, az iszlámfóbia és a gyűlölet megteremtése és annak felerősítése..olcsó és aljas politikai játszma a szokásos forgatókönyvükből. .. illetve figyelemelterelés a gazdasági helyzetről.. Érdekes arról nem beszélnek, hogy a migráns kérdéshez mennyivel és hogyan járultak hozzá. Bődületes pénzekkel járulnak hozzá most is a palesztinok népirtásához, akiket éppen az izraeliek el akarnak űzni a földjükről...és lehetne sorolni… aztán játszák az áldozatot.
Az észrevételed jogos, ha a többség tényleg szereti a migránsokat. Az a gond, hogy ezt mi nem tudjuk, talán még ők sem. A brüsszelita német kormány persze minden erővel titkolja az igazságot, ködösít helyette, nem szimplán hazudik, félnek a majdani számonkéréstől. Mamlasz fajta lett a német, csak a bajszuk alatt morognak, nem képesek kiállni és vállalni a gyávák neheztelését. Egy német nemrég azt írta, hogy inkább az állami magyar sajtó német nyelvű kiadásából próbál tájékozódni, mert náluk (Essenben, ha jól emlékszem) egy csomó dologról nem is beszélnek. Vajon a többség szereti a migránsokat vagy csak a politikusok azok, akik a többség nevében ellenőrizhetetlen állításokat tesznek? A demokrácia, amely természetesen példamutatóan működik Németországban, csodák csodájára nem mindig működik hasznosan.
🤔 inkább épphogy le tudták szavazni! 20 3:59 szavazat! Ez is csak a választási műsor része volt! Mind a 2-3 tábor üzent a választóinak! Ha lesz még a választasok előtt terror támadás akkor az eredmény nem csak 20 szavazat különbség lesz a cdu afd javára. Bár amilyen agyhalottak lettek a germán törzsek még tovább vágják a fát maguk alatt.
Szerencsétlen németek.
Igen, sajnos 😢💔🇩🇪💙🇩🇪
Minek kell még történnie, hogy észbe kapjon minden párt???
Minden párt sosem volt észbe kapni, mivel ott is vannak akik csak külföldi érdekeket szolgálnak, így az sem érdekelné különösebben őket, ha megtörténne az amiért az illegális bevándorlók egy csoportja már tavaly tüntetett és követelt, hogy Németország egy részén hozzanak létre kalifátust.
Az németek ' forradalma " ami észheztéríthetné őket
Forog sírjában a bajszos és szövögeti terveit. Mindent megtesznek, hogy visszaforgassák az idő kerekét.
Nem fognak észbe kapni, hiszen ezt akarják, ez a céljuk.
Sajnos nem szégyellik magukat a saját népük előtt. El adják magukat és az országot.
A német embereknek kéne észhez térniük végre. Dehát....
Ők màr észhez tértek, de a képviselőik még nem, na meg nem őket szolgàljàk az nyilvànvaló! … hamarosan eltűnnek !
Ezeket a tetveket jól megfizettek, hogy tönkre tegyék az országot a népnek kell kézbe venni az ügyet
Remélem a mai szavazás után a németek az AfD-t fogják választani!
🇩🇪💙🇩🇪💙🇩🇪💙🇩🇪
Lehet ott még csalás , vagy eu beavatkozás is, ha az eredmény nem tetszik ursulának.
@@Richard-jn9pd sajnos EZ IGAZ ‼️😢
Eszem megááááll!!!😮
Csak nem lett vége a Merkel érának.
Gondolod hogy a 2 szép szeméért csináltak annak idején egy stázi ügynök komcsiból kancellárt ?
Győzedelmeskedik az NDK az NSZK fölött!😂😂😂😂
💙 AfD💪👍
Ezeken már csak egy újabb bécsi festő segíthet.
Meg egy pilóta, egy csirke tenyésztő, egy tengerésztiszt, egy író, stb.
Valami... bajszos féle?
Braunau am Inn ott született
itt van tőlem nem messze minden április 20 nagy megemlékezés rendöri kisérettel😊
👍😂
Ezeknek végük van.
I.
több politikusnak kell merénylet elszenvedőinek lenni....
Ezek nem normálisak
Most intézett a baloldal egy jó eredményt az AFD nek. A CDU fog nyerni ebből nagyon nagyot.
ÁMEN! 👍😉
Tehát a (nem létező) hálózat mégis működik?
Mindenki levan fizetve
Mi hiányzik Németországból a jobboldali sikerhez?
Egy Freikorps...
Az öreg bajuszos festő?😁😁
hajrá AFD!!!!
AFD❤
BE BASZOTT A DEMKRATI😅😅 ??
homokos színű ülések. 😆
Lassan de vmi csak elkezdődik😂
Tartsanak népszavazást a migrációról, ennyi
Sajnos akik a népszavazást elrendelhetnék, nem akarják. Nem tudom, hogy ott erre mik a szabályok, de tudjuk, hogy a Hatalom Németországban az egyik esélyest előre ki akarja zárni a versenyből, egy ilyen országban a demokratikus intézmények teljesen esetlegesek.
@gregor_man a helyi emberek nem lázadoznak a bevándórlók ellen?
@ Csak zárt körben, a legtöbben. Félnek, ez az igazság, mert ugyan nem Stasi-stílusú az elnyomórendszer, de visszatérően vegzálják a "helytelenül gondolkodó" munkavállalókat. Ismerjük az ilyet. Vannak Németországban sokan, akik hittel pátyolgatják a migránsokat, vanna olyanok is, akik a szellemi befolyásuk alá kerülnek, és vannak, akik csak azért mondják, mert látják, hogy a "többség" ezt várja tőlük. Kevesen vannak, akik ott ezt összefüggésbe merik hozni a nácizmus egykori széleskörű támogatásának mechanizmusával, mert bizony van hasonlóság, persze ez nem kizárólag a németek sajátja, de pont ők azok, akik állandóan a nácizmus megismétlődésétől rettegnek, közben kialakult egy szigorú véleményterror. Bajban vannak, ez a helyzet, nem tudnak szabadulni a saját csapdájukból, mert egy politikai elit megfogta őket.
Szánalmas, nem írhatom le a véleményem, mert letöltendőt kapok érte....
Jo kerdes!
Nem értem mi a probléma. A többség szereti a migránsokat. Ez a demokrácia győzelme.
A migràns kérdést politikai haszonszerzésre használja, néhány korrupt politikus és párt.. ezért megy az uszítás, az iszlámfóbia és a gyűlölet megteremtése és annak felerősítése..olcsó és aljas politikai játszma a szokásos forgatókönyvükből. .. illetve figyelemelterelés a gazdasági helyzetről.. Érdekes arról nem beszélnek, hogy a migráns kérdéshez mennyivel és hogyan járultak hozzá. Bődületes pénzekkel járulnak hozzá most is a palesztinok népirtásához, akiket éppen az izraeliek el akarnak űzni a földjükről...és lehetne sorolni… aztán játszák az áldozatot.
Az észrevételed jogos, ha a többség tényleg szereti a migránsokat. Az a gond, hogy ezt mi nem tudjuk, talán még ők sem. A brüsszelita német kormány persze minden erővel titkolja az igazságot, ködösít helyette, nem szimplán hazudik, félnek a majdani számonkéréstől. Mamlasz fajta lett a német, csak a bajszuk alatt morognak, nem képesek kiállni és vállalni a gyávák neheztelését. Egy német nemrég azt írta, hogy inkább az állami magyar sajtó német nyelvű kiadásából próbál tájékozódni, mert náluk (Essenben, ha jól emlékszem) egy csomó dologról nem is beszélnek. Vajon a többség szereti a migránsokat vagy csak a politikusok azok, akik a többség nevében ellenőrizhetetlen állításokat tesznek? A demokrácia, amely természetesen példamutatóan működik Németországban, csodák csodájára nem mindig működik hasznosan.
Bindzsisztán mintha nem szabadulnának el az indulatok :D
Alakul a CDU 2/3...
Ez csak a választók becsapása, hogy ne az AFD-t válasszák. A szavazások előtt a CDU mindig megváltozik, utána visszaváltozik.
Hülyék gyülekezete😂
338-358 azért ez nem ment olyan könnyen át...
🤔 inkább épphogy le tudták szavazni! 20 3:59 szavazat! Ez is csak a választási műsor része volt! Mind a 2-3 tábor üzent a választóinak!
Ha lesz még a választasok előtt terror támadás akkor az eredmény nem csak 20 szavazat különbség lesz a cdu afd javára.
Bár amilyen agyhalottak lettek a germán törzsek még tovább vágják a fát maguk alatt.
338-358 a migransok korlatozasanak bearamlasarol szolo torveny elutasitasara. szoval tovabbra is szabadon mehetnek
haha....
Rogáni propaganda😂😂😂
A német parlamenti szavazások?
Az az iq-d lesz.