Ha már az előzési szabályokat felülvizsgálják majd, nem ártana a büntetéseket is. Már többször írtam, nonszensz és szégyenteljes, hogy az utóbbi években szinte csak időbüntetéseket osztanak. Az áthajtásos és STOP&GO büntetések mintha nem is léteznének. Ez a 20 mp sem fogja visszatartani VER-t, amíg elveheti vele Norris győzelmi esélyét. Ha egy ilyen manőverre se adnak legalább áthajtásost, akkor mire adnának? HA vki szándékosan nekimegy a másiknak, mint Schumi 97-ben? Továbbá az előbb említett büntetéseknél van időkorlát is, amin belül le kell tölteni. Az időbüntetésnél nincs, és miért nincs? Mert időkorlát nélkül látszik, hogy vissza lehet élni vele (feltartani a másikat) és nincs is akkora hatása (vagy semmilyen), ha sikerül kiautózni egy büntetésnél nagyobb különbséget. Simán lehetne, hogy a büntetés kiszabását követő 3-5 körön belül vagy behajt a boxba és kerékcsere előtt letölti vagy a pályán az egyenesben, esetleg pályán kívülre félre kellene húzódni, lassítani és 5-10-20 mp-cet veszíteni, aztán folytathatja versenytempóban. Ha pedig már nincs hátra elég kör adják hozzá a végső idejéhez, mint most is szokták. Olyan bonyolult lenne ez?
Úgy gondolom volna egyszerű megoldás, ha a vezető autó mellé ér az amelyik előzni akar (a hátsó autó első kereke előréb van, mint az első hátsó kereke) akkor legyen kötelező meghagyni az egy autónyi helyet neki a pályán. Amint az jelenlegi szabályokban is van a belső íven történő előzésnél. Ugyanezt kéne csak alkalmazni a külső íven történő előzéseknél.
Régen volt ilyen időkorlát a büntetés letöltésére. Lehet ezt törölték azóta, de én emlékszem rá, hogy volt hogy 3 körön belül le kell tölteni, mondjuk egy boxáthajtásos büntetést.
@@gergelybusak sztem ez még mindig érvényes csak mivel már évek óta nem adnak se áthajtásos, se stop&go büntetést, nem látjuk a gyakorlatban és az újabb rajongók nem is tudják, hogy ilyen létezik
Azért azt szerintem elmondhattad volna hogy Max nem azért nyerii meg a bajnokságot mert így tud küzdeni minden egyes pozicióért , hanem azért mert a szezon eleje piszok jól jött ki neki ,illetve a riválisok is csak tapogatóztak. Ez kicsit olyan 2009 Brawn effektus. Az év végén már fasorban sem voltak de év elején meg mindent megnyertek.
Dani, ajánlom hogy néd vissza a 21-es Monzai videódat, amikor V ráterpesztett hamiltonra. Egyébként V nek nem a tudásával, hanem a személyiségével van probléma.
Köszönöm Dani ezt a videót. Verstappen drukker vagyok, a büntetéssel egyetértettem, de a mértékével nem. A videó közepén felvázolt gondolkodásmódod példaértékű. Nagyon kedvelem, hogy mindig megmondod, amikor vki hibázik de rávilágítasz a dolgok másik oldalára is, több szemszögből megközelítve azt.✌️😊
A legnagyobb baj az hogy léteznek ilyen mondatok egy ilyen sportban: "hogy kiérdemelje a jogot, hogy elfoglalja a pálya teljes terjedelmét"! Amíg ilyen és ehhez hasonló szabályok gondolatok mentén halad az F1 addig marad is egy unalmas nézhetetlen fos...
Tisztelt Dániel, Ha már meghazudtolod magad, akkor arra figyelj ne tegyél be lassítva videót.Értem én az elfogultságot, csak akkor ezt tedd hozzá.Az elsőnél és a másodiknál is volt kontakt, ráadásnak a másodiknál úgy volt vele Verstappen, rakjuk bele a falba.. Nem hogy sok a 10mp, inkább kevés..
Mi az hogy meghazudtolom magam - a kontakt olyan minimalis hogy nem oszt nem szoroz kamerarol nem is pontosan felmerheto. 20 mpt kapott, nem 10et. Hogy lenne keves. Nem adtak 10 eve ennel nagyobb buntetest semmiert.
Szerintem az első manőverért nem kellett volna büntetést adni mert amikor Verstappen elkezdte bevenni a kanyart már akkor elkezdte levágni a kanyart Norris de (nem vagyok f1 szakértő csak az akarok lenni majd később )a második manőverbe sajnos jogos volt a 10 másodperc.Érdekes hogy többi manővernél nem volt bünti(Lawson)Dani ha esetleg van kedved akkor szívesen várnám a válaszod.Ja és még annyi hogy nagyon tisztelem ezt az óriási munkát amit értünk teszel❤
Dani csak pont azt felejtette el hogy az Austni eset után, a pilóta megbeszélésen tárgyalták, illetve informálták a pilótákat hogy szigorúbb lesz a bünti, ergo miről beszélünk?
Dani nezd mar meg az elso elozesnel amirol beszeltel h Sainz hol es milyen iven megy es nezd mar meg Verstappen mit muvel?! ez a versenyzes amit csinal ez nem normalis, semmi masrol nem szol csak h egy agresszív levezetest tudjon csinalni ezt nem lehet engedni nem ez az autoverseny….. egyeduli versenyzo aki ezt csinalja es ez nem normalis
látom te megint itt vagy és még mindig nem sikerült felfognod amit Dani mond. Mi a gond? Eltudod mondani? Mert én nem látom hol a gond. Szabálytalan volt Ver, kapott is büntetést. Akkor mi a gond? Az nem zavar, hogy a magyar vállogatott is szabálytalankodik az ellenféllel, csak hogy ne kapjunk gólt? Az nem zavar? Az nem sportszerűtlen? Egyszerűbb lenne beismerni, hogy unjátok már hogy Ver bohócot csinál a mezőnyből, és még akkor is nyer amikor egy hulladék az autója, miközben minden más pilóta annyi hibát vét egy szezon alatt, hogy összeszámolni is nehéz
@@hajdara87 sőt, a nagymamám reggeli körét a piactéren, azt is lekövethette volna, sőt, kalapot emelve elengedhette volna az őkelme BRITT fiatalembert. Keljél már fel picit az álomvilágodból, ez a vb címért megy, te meg arról írogatsz, hogy hogyan lehetett volna jófej?
@@roy-yal de most nem kell bantani a masikat szerintem aki nem elfogultsagbol beszel es nezi az latja h ez nem normalis amit verstappen csinal es meg el is mondja h o akkor is fogja hatraltatni norrist ha szabalytalan en ertem h vb cim meg kiskutya fule de ez h 20versenyzobol 1 aki nem tud viselkedni a palyan a tobbi pedig igen ez turhetetlen szerintem folyamatos baleset helyzeteket idez elo ezzel es csak azon mulik h akik ellen csinalja inkabb nyitnak es lemennek a fure meg mindenfele
Hát pedig Pereznek köszönhetik, hogy elvesztik a konstruktőrit. És ez már tavaly is látszott, amikor viszont messze a legerősebb rakéta volt a Red Bull a mezőnyben. És ennek ellenére Perez ott is csak bukdácsolt. Ha Perez hozott volna egy 2-3 tizedes lemaradást idén Verstappenhez képest, akkor még jelenleg is vezetnék a konstruktőri bajnokságot. De egy pilótás felállásban ennyire telik tőlük. Az egész évet tekintve pedig nem volt 3. erő a Red Bull. A szezon első fele bőven az övék volt, utána a McLaren ideje jött el, majd most a szezon végén a Ferrari tűnik a legerősebbnek mindenféle pályán (talán a legnagyobb leszorítőerős csomag esetén a Meki az erősebb, de a közepes leszorítóerős csomagja a Ferrarinak a legjobb jelenleg).
@@takatszsolt9740 engedd el amit Dani mont haver!!! Ilyen 3.ik 4.ik erőket azért mond a Redbullra hogy Verstappent fenyezhesse!!! Albonról is azt hittük hogy 110% megymikor Latifi meg Sargent volt a csapatársa, a zöldfülű Colapinto megmutatta, hogy nem is annyira szar az a Williams!!!
Egy biztos, nehéz dolgotok lesz jövő év elején a tippjatékba, amit idén bemutatot/ bemutat a McLaren és a Ferrari a fejlesztési vetsenyben az lenyűgöző. Úgy indult az év hogy Verstappen és Red Bull dominancia és most az előbb említett két csapathoz képest sehol sincsenek. Sok sikert a jövő évi tipppekhez😂🙂. A videó pedig nagyon jó lett.
Mivel valamelyik nagyokosnak a FIA-nál az volt az ötlete, hogy minden futamon legyenek mások a versenybírók. Ez pedig ugye azt eredményezi, hogy mindenki egy kicsit máshogy értelmezi a szabályokat és valami valakinek belefér majd ugyanaz a következő futamon büntetést ér. Az Austin és most Mexikó után is egy csomó helyen azt lehet olvasni, hogy állandókra kéne váltani, mert ez így követhetetlen.
Nem ugyanazt a musort nezed. Milyen sima gyozelem. A Mclaren jelentosen erosebb csapat a teljes evet nezve, Verstappen csodat muvel nincs csapattars akivel a Red Bull konstruktori bajnok lenne de osszessegeben meg masodikaknak kellene lenniuk harmadik helyett mert a Ferrari nem eleg ideje jobb meg.
@@DaniGames111 ez csak fordított pszichológiai kedves Dani!!! Minél inkább rossznak és gyengének állítod be a Redbull csak azért hogy Verstappent tudd kiemelni!! Reméljük egyszer kap egy hasonlóan erőss csapatarsat és akkor megneznenk mennyire jó az autó, albonról is azt hittük mekkora zseni, most meg colapinto beárazta keményen!!!
Szia Dani! Egy kérdésem lenne. Mindig mondják hogy verstappen előrébb van a kanyarcsúcspontnál ezért övé a pozíció. De mi számít ilyenkor kanyarcsúcspontnak? Mert azt tudom mi a kanyarcsúcspont. Az adott kanyarban attól a ponttól nyitjuk a kormányszöget az íven. Talán így tudnám elmondani. De amikor egymás mellett megy két pilóta akkor a külsőleg megvaltozik ez a csúcspont nem ?
Kedves Dani! A 2021-ben is több ilyen esetben nem kapott büntetést, ahogy szűk 2 hete az USA-ban sem. Verstappen rendszeresen leszorítja az ellenfeleit. Ehhez a nemzetiség szükségtelen.
@@horvath-komjatimartongerge8695 nem volt ilyen eset Nem volt Azok mas esetek voltak Ha elolrebb vagy es kontrollba vagy akkor nem leszoritas Brazilian kivul minden mas valoban szabalytalan esetert megbuntettek nem valtozott semmi, ezt fontos megerteni
@@DaniGames111 Austinban, ha kontrollban volt, akkor miért nem tudta bevenni a kanyart? Az előbbi érvelésed alapján: A: nem volt kontrollban, tehát leszorítás B: nem is akarta bevenni, tehát leszorítás
Sokszor egyet értek veled, de most nem. Russel ezt nyilatkozta: „Úgy látjuk, hogy a stewardok teljes mértékben egyetértenek abban, minek kell változnia. A legnagyobb beszédtéma az volt, hogy ők 2025-ig akartak várni, mert szerették volna, ha a szezon szabályai következetesek. Azt mondanám, hogy 20-ból 19 pilóta úgy volt vele: ha valami nincs jól, azt változtassuk meg ma” . Ezek alapján nem teljesen igaz az a mondat, hogy nem változott semmi illetve az sem, hogy az austini megmozdulás jó volt így, hiszen ez után lett beszédtéma és amiatt lett a 20sec bünti is.
Ahol a csapat csak 3. vagy rosszabb lett, miközben a pilóta világbajnok lett: 1982: Keke Rosberg (Williams-Ford) - Williams-Ford 4. hely 1983: Nelson Piquet (Brabham-BMW) - Brabham-BMW 3. hely
Tök mindegy ki mit gondol. A lényeg úgyis az, hogy a sport szabályozói mit akarnak látni. Számomra elképesztő, hogy a csávó még be is vallja, hogy Norris futamát akarta tönkretenni, hogy ne nyerhessen, mert az neki jobb. Mellesleg ugyanezt csinálta 2021 Monzában is, pontosan tudta, hogy ott kocc lesz, és az neki jó. Mint ahogy a Liberty-nek is jó, hogy utána napokig-hetekig van miről beszélni. Csak hogy ennek 2024-ben nulla sport értéke van, az tuti fix. Ha rajtam múlna, én súlyos, precedens értékű büntetéseket osztogatnék az ilyen típusú versenyzésért. Ez a 20 mp kezdetnek jó is volt!
Első túlzott volt. A 8as kanyarban való mutatványt én fekete zászlóval díjaztam volna. Nem lehet karomkodni a sajtónak, de a torpedózás csak 10mpt ér..
Érdekes, hogy számodra ez elképesztő. Én azért neki szurkolok, mert mindig őszinte. Sokszor egy kis görény a pályán, de felvállalja, nem beszél mellé, önmagát adja.
Verstappen az első évei valamelyikében Spa-ban a belga futam után azt is bevallotta, hogy a futam késői szakaszában azért terelte a fűre Raikkonent, mert a rajt után az első kanyarban a finn valamely megmozdulását jogtalannak érezte... Gyakorlatilag pályán történő önbíráskodás. Elismerem, hogy autókezelésben zseni Verstappen, odáig is elmegyek, hogy jelenleg ebben ő a mezőny legjobbja. Ugyanakkor közveszélyes manőverei vannak. Ahogy a közvetítésben is elhangzott: ha azt az elvet követjük, amit Verstappen a 8-as kanyarban, akkor ezzel az erővel ténylegesen bárhol lehet előzni, bármelyik pálya bármelyik kanyarjában, féktáv se kell hozzá. Sokkal szívesebben nézném őket kanyarokon keresztül egymás mellett harcolva. Ezt a leterelősdit már Hamiltonnál is utáltam. Ez hogy a kanyar bevételét nem is tervezve csakúgy be lehet vetődni, röhejes. És a legironikusabb, hogy Ausztriában ő sírt Norris bevetődései miatt...
Nagy Dani elemzése valahogy pártatlanabb volt! Világosan elmondta, ha (Verstappen vs Norris "incidensét") a két esetet külön-külön nézzük, szabályzat szerint lehetett rá 10-10mp büntetést adni!Utólag Verstappen az első eset miatt kapott még pluszba 2büntető pontot is...Szerintem nem volt túlzás a 20mp!Ha a két esetet egybe vizsgálták volna, kaphatott volna többet is! Hajrá Alonso!
@@tiborolajos2525 miert ne lennek partatlan attol hogy az elmult osszes precedens alapjan en 15 mpt adnek es nem 20at csak azert mert kozelebb all a velemenyedhez? A partatlansag az nem eppen ez alapjan megy
@@DaniGames111 Köszönöm válaszod.Nem vagy pártatlan, Te Verstappen drukker vagy, amivel nincs semmi baj!!!Mindenki annak szurkol akinek akar!Sött... Nem is kell hogy pártatlan legyél! Jól csinálod a munkád, tetszenek a videóid is! Te 15mp büntit adtálvolna érte, szerintem nem volt jelentősége 10-15-20mp a büntetés, valószínűleg ugyan ott végzett volna a versenyen. Verstappent se érdekelte ez a része, nem is ez volt a hanem hogy Norrist hátráltassa ami sikerült is neki! Vannak versenybalesetek, van mikor csak benéznek valamit, elfékezik, megcsúszik jönnek rá a "kisebb" büntetések. Látva a második manőverét Verstappennek olyan volt mint egy kamikaze! Mi volt a célja vele? Vagy megelőzi így vagy kiüti?Ha kiüti mi a következménye? Lényegtelen mert behúzza vele a vb címet ( szerintem simán zsebbe van már neki, nem kéne ezt a mocskos játékot csinálnia) És pont ezért gondolom hogy kevés volt a 20mp büntetés! 2eset körön belül lehetett volna nagyobb bünti, mert a szándéka adott volt!
Annyi hogy azért q Red Bull nem egész évben volt 3 erő mint ahogy így a végén mondod szezon közepe felé vagy az előtt valamivel lehetett beszélni arról hogy q meclaren felzárkózott és a Ferrari is az elején nem volt eléjük sorolható sajnos akkor még szóval azért nem 3 erős autóval rakta össze ezt q 47 pont előnyt
Baromságot beszélsz, Dani. Nézd meg verstappen belsőjét, érdekes csak norrisét látjuk folyamatosan. Meg sem próbált elfordulni normálisan. Szándékosan lökte már megint ki norrist. Kevés is a 10mp.
megint mit sikerül hallucinálni? megint mit beszélsz? megint miért kommentelsz úgy, hogy azt sem tudod mit nézel? meg sem hallgattad a videót....Ellett mondva, hogy igen szabálytalan volt most Ver manővere, meg is kapta érte a büntetést. Akkor mi a gond? Miért kommentelsz baromságot? 10s a maximum kiszabható büntetés ezekre az esetekre, ez is ellett már mondva. Konkrétan Ver a lehető legtöbbet kapta. Ha ezt nem ő csinálta volna, akk legfeljebb 15 járt volna, de lehet még kevesebb...
@@janeepetrus8834 en beszelek baromsagot de te ezek szerint nem ismered a fizika torvenyeit Mi az hogy meg sem probal befordulni. A hataron megy. Ha jobban fordul akkor megporog. Nem tekerheted koppig a kormanyt csak mert vannak mellette. Mar a fektavon megpecselodott a sorsa. Rossz dontes volt. De hogy lenne keves a 10 mp mikor 10 mpt kapott Hamilton Silverstonert, 5 masodpercet meg mikor ketszer is kilokte Albont (Brazilia, Ausztria) Ezek a buntetesi tetelek. Szerencsere a birok nem elfogultak, mint Te.
@@DaniGames111 janeepetrus-nak írtam nem neked. A te véleményed nekem ok. És idegesít amikor írják, hogy "megnézted?" vagy "Maradj a szimulátorozásnál". Mintha nem nyakig benne lennél a F1-ben!!!
29 pont a Ferrari hátránya. De mi lett volna ha Sainz a futam végén visszalassít, hogy DRS-t adjon Leclerc-nek? Lehetett volna Ferrari 1-2? Máris csak 23 pont lenne a különbség. Vagy Lando akkor is levadászta volna Leclerc-t?
Ugye az megvan, hogy idén már 10mp az alap büntetés!? Folyamatosan azt mondod 5. Mik ezek clikkbait címek?! Azt hittem a címből ítélve minimum Horner megdöntötte Max nőjét futam közben, na az botrány. Hat versenyautó szárnyat növesztett és elrepült délre, na az hihetetlen.
Nem latom igy. Perez 5 secet kapott a rajtert. Russell 5 secet kapott Austinban es mindenki mas is aki kiterelt embereket az elmult nagydijakon. Ha ez az alap buntetes akkor kerlek mondj mar egy peldat, hogy ki kapott 10 secet alap kiterelesert iden?
@@DaniGames111 Kevin Magnussen kétszer kapott büntetést dzsiddaban és figyelj 2x10 sec. A Magnussennek Albonnal való összecsapásért kiszabott büntetéséről szóló határozatukban a stewardok kijelentették, hogy a tíz másodperces büntetésük „megfelel a 2024-es büntetési irányelvek módosításainak”. Az irányító testület meghallgatta a versenyzők és a csapatok visszajelzéseit az elmúlt szezonból, és megállapodott abban, hogy öt másodpercről tíz másodpercre emelik a szokásos büntetést ezekért az incidensekért, hogy erősebb elrettentő erőt hozzanak létre a versenyzők számára
@@DaniGames111 Akik még kaptak. Forma-2 és az F3 fordulói során több tíz másodperces büntetést szabtak ki olyan pilótákra, mint Amaury Cordeel, Gabriel Bortoleto és Joshua Duerksen ütközésekért vagy pályán kívüli elhaladásokért Ciannal. Shields tíz másodpercet is kapott, amiért a bahreini első kanyarban összecsapott Josh Dufekkel
@@DaniGames111 És ha küldök akkor azt is törlöd!? Mint a Magnussenes esetet. Ember nagyot csalódtam benned!! Legalább van róla képem, azért ezt kicsit szétküldöm, milyen ember is vagy valójában.
Szóval Dani ismét elmondta miért legitim ha valaki sportszerűtlen. Több hasonló versenybíró kéne, akinek van elég vér ott, ahol lennie kell és repülnének szépen a másodpercek. Gusztustalan az egész lénye ennek az embernek, ami a versenypályát illeti. Ruthless Agression. Talán annyira nem is Ruthless mikor annak is tűnik...
Én 2022-től követen az f1-t és annyit latok belőle hogy Hamilton 7 vb-t nyert, Verstappen már a 2. után gyűlölték az emberek, ez Hamiltonnal is így volt? vagy akkor minden örült neki még az 5. után is?
Ez mindig is így ment. Schumaher idején őt utálták majd visszavonult és mindeki istenítette. Jött Vettel és a 4 vb cím a RB-vel, hasonló módon sokan utálták, mert övé a legjobb autó. Átigazolt a Ferrarihoz és hirtelen az utálóinak a nagyrésze eltűnt. Hamiltont is sokkal többen utálták mikor folyamatosan vb-ket nyert, azóta nála is csend van. 2021 előt Verstappenek és sokkal kevesebb utálója volt, majd jött a 2021 Abu-Dhabi az összes Hamilton szurkoló azóta is azon sír, majd nyert még 2-őt és sokan unják. Ne lepődj meg ezen sajnos a F1 szurkolók 60%-a mindig hajóról hajóra fog ugrani és utálni fogja éppen azt a pilótát aki folyamatosan nyeri a vb címeket. Ez így volt a múltban és így lesz a jövőben is. 2026 új szabályok nagy valószínűséggel lesz megint egy domináns csapat néhány évig. A közmédia és a szurkolók akik nem ismerik a szabályokat 2027-re utálni fogják a pilótát.
Semmi sem biztosítja de Alonsonak is lehetnek elég komoly esélyei 2025 re de inkább 2026 ra, mikor a honda is csatlakozik a csapathoz. Ezt csak hozzáfűzném ahhoz , hogy kinek lehetnek jó esélyei jövő évre
Dani, azt mondtad, hogy Verstappen azért kapta a második 10-est mert a pályán kívül előzött. Ezen logika alapján Norrisnak is 10 másodpercet kellett volna kapnia a múlt héten, mert Norrist is a pályán kívüli előzés miatt böntették.
Múlthéten az volt rá a kifogás, hogy Verstappené volt a kanyar szélesre csúszott és Norrisnak nem volt helye sehova se menni így csak lekövette Verstappent. Emiatt csak 5 másodperc volt. Az nem tudom hol hangzott el de valaki azt is mondta, hogy Norrisnak 10 másodpercet kelett volna adni érte Verstappenek pedit egy 5-öt. Mondjuk akkor ezen logika alapján most a 4-es kanyar is leheett volna csak 5, mivel Norris jogosan pályán kívül végül megszerezte a pozíciót.
eggyetertek, hogy az elso buntetes 5 masodperc kellett volna legyen, de volt contact az elso kiterelesnel, ami buntetest erdemel, de igen sok a 10 masodperc
@@DaniGames111 Igen, igaz. Ezeknél a letereléses eseteknél 10 sec az alap büntetési tétel, csak akkor válik 5 sec-re, ha van valami enyhítő körülmény. Max-nál látszott mindkét esetnél a szándékosság. Ezért kapott 10-10sec-et.
Érdekesség ami utólag derült ki, és magyarázza miért cserélik le a zseniális Sainzot Hamiltonra, mert Vassuer szerette volna Neweyt is behúzni, aki maga nyilatkozta, hogy Hamiltonnal vagy Alonsoval szeretne együtt dolgozni. Így simán megérte a Hamilton szerződtetés, bár végül máshogy alakult, bár gondolom ez inkább a Ferrari vezetésén múlt nem Vasseur-ön, aki szerintem a legnagyobb király :D
Barmennyire is zseni Sainz, Newey ide vagy oda; ha megteheted egy 7szeres bajnokot valasztasz nem egy 4x futamgyoztest. En ezt megertem. A Red Bull donteset utalom, hogy nincs mar ott Sainz Perez helyet...
@@DaniGames111 igen, Hamilton valóban a valaha volt egyik legjobb, bár kockázata is van, hogy milyen páros lesznek Leclercel. Newey megszerzése szerintem hatalmas lehetőség volt, amit meg kellet próbálni, mint mindenki tudja, bármilyen jók a pilótáid, ebben a sportban a technika is kell, mögéjük, hogy esélyük legyen ezt megmutatni. Perezt énsem, értem, a RedBull aki szereti szórni a pilótákat, most mégis megtartja, tény hogy tartoznak neki 2021 miatt, de az már elmúlt. Viszont, elhappolták a jó fiatalokat, nincs jó alternatíva. Lawson nagyon nagy formában megy most, de neki nagyon korai lenne egy RB ülés, nézzétek vissza az f2-ben mennyit hibázott győzelmi esélyből amikor bajnoki címért ment
@@840611giffid ez esetben most nem ertek egyet: de peldaul ha kiesik valaki a hibad miatt akkor nem kellene hogy pontokat nyerj rajta (Hamilton Silverstone 2021, vagy akar iden Verstappen vs Norris Ausztria)
Most hogy Max elmonta hogy a büntetés ellenére sem enged el senkit Itt az ideje hogy ne másodperceket osztogassanak hanem áthajtásost vagy stop and go-t minden esetben mindenkinek Magnussent is így kellett volna inkább büntetni az év elején
Nem sportszerű magatartás az hogy egy rahedli büntetéssel feltartasz mindenkit aki mögötted van Mindegy hogy a vb címért mész vagy azért hogy a csapat ne teljesen utolsó legyen a konstruktőriben
Szerintem Verstappen egy igen jó versenyző, és megérdemli az eddig megszerzett összes címét (igen, még a 21-eset is), DE! Sosem tetszett ez a stílusú versenyzés, amit képvisel. Félreértés ne essék, senkinél sem szeretem ezt, nem csak nála. Ezt nem szerettem soha, még kisebb koromban a "nagy" Shcumi korszakban sem! Konkrétan ez a letereléses szabály számomra teljes mértékben elrontja a versenyzést nézőként. Miért nem lehet ezt kultúráltan megoldani, ahogy mindig is hangoztatta Alonso, hogy "all the time you have to leave the space"? Nem kérem azt senkitől sem, hogy tálcán kínálja a bajnoki lépcsőkhöz vezető utat, de lassan már nem lehet a kanyarokban előzést bemutatni, mert aki később ér a csúcspothoz, az ki lesz terelve... (bár néha nem csak az van kiterelve😅) Lassan minden pályán csak a DRS-kikerülős manőverek maradnak, és ez a versenyzésnek szerintem nem tesz jót... Egyébként meg számomra a 21-es év inkább azért maradt meg, mert annyi balf*ságot rég nem láttam egy bajnoki évben mint, amit Hamilton és Verstappen mutattak be... (Jeddah, Brazil, az a botrányos Abu Dhabi... stb.) 😁 . Norrisról meg csak annyit, hogy szeretem, mint versenyzőt, de még mindig nem eléggé tapasztalt (pedig azt hinné az ember, hogy 5 év után már tapasztaltabb 😅 ), de szurkolok neki, hogy meglegyen a VB még így is, hogy szinte esélye sincs megnyerni azt...
Érdekes Schumacher és Alonso is keményen harcolt egymással és nem sirt egyik se Verstappen ugyan ezt csinálja (nem vagyok Verstappen szurkoló) és nagyon jó csaták voltak és tisztelték egymást most meg meg van szabva mit csinálhatsz
Szerintem az igazi gond az új pályakialakításokkal van. Le van betonozva a bukótér, nincs kavicságy mint pl '80-'00 években. 100* meggondolná a pilota, hogy elhagyja-e a pályát 4 kerékkel, mind előzésnél, mind védekezésnél. Ha vki elhagyja a fehér vonalat vétséget követ el, kap egy rovátkát, ha összegyülik X db küldik a stuartok a figyelmeztetést +egyszer meg is teheti mire jön a bünti. ??? Nem vagyok se Norris, se Max fan, sajnos a szabályok jelenleg ezeket a manővereket megengedik. De Senna, Prost Mansell, MSCH idejében élvezetesebb volt a verseny és mindenki tudta meddig tart a pálya, meddig rakhatja ki a könyökét. Ha esetleg túllépte azt a bizonyos határt kapta a büntit, pl. Schumi mikor nekiment Villeneuve-nek egész szezonra nullázták. Csak nézzétek meg azt a balesetet a mai "apexes" szemmel...
Hááát annyira fel vagy háborodva hogy mindenki mennyire puha, majd egy szimulátor versenyen egy ilyet Te se vállalnál be... És miért is? Szimplán azért, mert ez nem a szabályosság kérdése. Hanem az, hogy mennyire vagy veszélyes a másikkal szemben.. Mennyire teszed tönkre a másik versenyét. Ezt Verstappen mindenkivel elköveti. Nem tartom versenyzéshez méltónak, hogy azért terelek le vkit mert a szabály megengedi, gyakorlatilag, ha az előzni próbáló nem vállal be autó törést és ott nem szerencsés nem lehet tisztán előzni...
A brit média nem kicsit fikázza Verstappent. Több rádió állomás is arról beszélt hogy nagyon megérdemelt büntetés de hogy nem elég meg Austinban is büntetni kellett volna meg 2021ben mindig. Mégegyszer ez a brit közmédia. Nem telik el úgy egy hétfői nap hogy ne hallanám…
@@zozo97215 irtam mashova par valaszkommentet - valamennyire egyet tudok erteni nagyon durva hogy mekkora ordog az ember csak mert kuzd a negyedik VB cimeert foggal korommel egy fel eve gyengebb kocsiban Ez a valosag: ez a kegyetlen sport Buntessuk ha szabalytalan Ha helyesen iranyitjak a sportot akkor elvileg kezben lehet tartani: ha nem akkor meg ne arra mutogassanak aki el a lehetoseggel
Szerintem nem az esetek száma vagy igaz / igaztalansága számít , hanem a stílussal van a baj amit képvisel a holland körítve egy nagy adag ( én nem veszíthetek ) kondícióval !
Elvileg a büntetéseknél az eset következményét (kiesés, hátrány, előny) nem nézik, hanem csak a szabálykönyvet, mégis a kommentátorok és mások is ezt is felhozzák a büntetés súlyosságának megítélésénél.
@@aadaam igen Adam ezt helyesen mondod: mert elvileg nem nezik de gyakorlatban en mindig latom Verstappen sem kapott volna Ausztriaban buntetest pl ha Norris nem esik ki - abban biztos vagyok: mert amikor mas versenyzokkel tortent, akkor nem volt semmi...
Én nem értem ezt a kitermelés meg nem hagy helyet problémát. Itt centiről meg bizonytalan kanyarcsúcspontokról megy a vita. Ha a védekező nem húzza rá a kormányt és a pályán marad nem megy neki akkor fer. Az előző fél meg kerülne ki úgy, hogy a pályán marad vágjon alá a kanyarban oldja meg.
Számolgattam kicsit és ez volt a legjobb módja a kármentésnek, hogy nem engedte Norrist győzni. Mondjuk nem számítottak 20mp-re, de ha elengedi, akkor minimum 10 pontot hozott volna rajta és ahhoz dobogóra kellett volna érni, amire nem nagyon volt esélye, szóval inkább 13 az a 10. Így meg ha kevesebbet kap, akkor 10 alá is mehetett volna.
Jó volt ez a videó és most 100%-osan egyet értek, talán csak annyit, hogy én a második 10mp-et is sokallom. Hamilton mit kapott 21-ben Silverstonban? Boxutca áthajtàst?
Soha semmi hatraltatot nem kapott. A Forma-1-ben a buntetesek teljesen szubjektiv modon tortennek (ennyire profi, azaz korrupt amator sport). A versenybirak meg fokent britek. Hamilton szamtalanszor meguszta, amikor masok sokkal szigorubb iteletet vartak volna. Remelem egyszer majd Alonso fog biraskodni. Meg olyan relevans egykori pilotak, akiknek semmi kozuk a britekhez.
10 másodpercet megkapta. nyugszik a Verstappenest :) Csak annyit kellett volna ott csinálnia Maxnak hogy nyit egy lehelletnyit a kormányon, de nem törődött vele hogy van valaki mellette. Lewis volt ott az egyetlen aki tett az ütközés ellen.
Hagyjuk mar ezt a mi volt 200 eve meg hasonlok unalmas.... Senna meg prost meg mit tudom en, de mar nem.ok vannak mas szabalyok mas karakterek! Minden mas !
Mielőtt Perez legutóbb aláírt sokan akartuk oda Alonsot 😅 lehet életében először jól járt az öreg. Bár a szenvedő red Bull is jobb jelenleg mint a bice boca Aston 😢 Azt tippelem hogy Ham háttérbe fogja szorítani Leclercet. Ha megérzi a lehetőséget mindig bekapcsol nála a beast mód. Es egyébként Russelt is gyönyörűen levadászta. Leclerc most 50 pontot szerezhetett volna es ha Max nyom egy DNF akkor még a matek is kijöhetett volna . Alonso vagy Schumi idejében ezen nem gondolkodtak volna , Sainz lelkivilága ide vagy oda egyből ment volna a csere . Jo hogy nem igy történt nem azért mondom .
@@darthwifedestroyer44 marhara nem; az ido mindent megszepit nagyon sok ehhez hasonlo tortent mar (a futamon is standard modon csinalta pl. ugyanezt egymassal Lawson es Perez) de Brit kozpontu F1 orommel hiteti el a szurkolokkal hogy Verstappen az egyeduli ordog mert nem adja sportszeruen talcan at a vilagbajnoki pontokat Norrisnak, aki fel eve merfoldekkel gyorsabb autoval versenyez Ironikusnak tartom azt, hogy azt oktatjuk, aki 47 ponttal vezeti a bajnoksagot egy csapattal akik harmadikak a konstruktori bajnoksagban es a csapattarsa 1 helyet nem javit kozben a versenyen Leclerc 1 kor alatt hibazik mikor Norris utoleri Sainznak, Piastrinak, Russel es Hamiltonnak gigantikus kilengesei vannak Verstappen meg gepkent erzelemmentesen vegzi a dolgat ami barhonnan nezed jelenleg MUKODIK
3 kizárást látok összesen. 1x fékhűtő, 1x tartalékautóra váltásnál csesztek el valamit, egyszer meg piros lámpánál hajtott ki a bokszból. Néhány baleset okozásától eltekintve technikai szabályok elleni vétség miatt zártak ki versenyzőt kb mindig.
@@DaniGames111en azonnal kikövetlek mert te nagyok el vagy tájolódva bazmdeg. 33koros gumikon érte utól a lekörözott autókat Leclerc akik miatt veszített sok időt és sainzi meg csak rinyalt hogy nagyon nagy a tempó ne nyomjuk tipikus car material
Köszi a videót, nagyon jó elemzés. De sajnos hiába mondod, és hiába nagyon fontos, tényekkel logikával és észérvekkel nem lehet meggyőzni a Hamilton szurkereket. Sosem fogják megérteni mert nem képesek rá. Képtelenek feldolgozni 2021-et, és létrehoztak maguknak egy irracionális véleménybuborékot ahol egy alternatív valóságból kiabálnak be mindenféle fórumra mindenféle eszement dolgot, valahányszor Verstappen bármiféle esetbe keveredik. Náluk mindig ő a hibás, akkor is ha éppen egy helyben áll, mint Hofi Géza autója, amit megbüntettek gyorshajtásért, vagy épp ott sincs. Annyit lehet tenni hogy nem kell velük foglalkozni.
Hamilton ugyanilyen agresszíven szorította le és rakta sóderágyba Albont a Spielbergi 4-es kanyarban 2020-ban, nem? Azt mondtad, ő sosem vezetett agresszíven.
Ha megnezzuk a lassitast az elso incidensnel en ugy latom h verstappen norris mogott volt egy szarnyal kb es norris hagyott neki helyet de verstappen felemelte a labat a fekrol hogy norris elott tudjon maradni a csucsponton es szerintem ha ott van sainz ha nincs ugy is kiterelte volna mivel o volt elol a csucsponton
Verstappen hatrebb volt a csucsponton de azt hitte elolrebb tud lenni de Sainz miatt nem tudta ezt megvalositani Ha nincs Sainz akkor is persze kitereli Norrist de akkor az teljesen szabalyos lett volna igy meg nem volt az. Ez a lenyeg.
Szerintem az autó a döntő tényező. Ez nem azt jelenti, hogy a legjobb autóval, bármelyik versenyző nyerne a legjobb autóval, de az élversenyzők mindegyike VB lenne a legjobb autóval. Éppen Verstappen esete mutatja, hogy ő is egyre kisebb előnnyel vezeti az egyéni VB-amióta nem a legjobb autóban ül. Nem értek egyet azzal, hogy Max jobb volt az egész évadban összesítve, mint Lando. Inkább úgy gondolom, hogy a RB autója volt egyértelműen jobb az első félévben. Mint a McLarené a másodikban.
Csak Norris hibai miatt nem latszik hogy a McLaren mennyire brutalis auto Miami ota, Verstappennek valoszinu mar vagy 10 futamgyozelme lenne. Iden kozel 100 pontot bukott mar el a brit, mar az elso felevben levezettem, hogy ennek a nagy reszet mivel. Verstappen mikor rontott el rajtokat az elso helyrol pl 5x egymas utan? Mikor dobott el egy Q3at ugy hogy dominalta az egesz hetveget? Mikor taktikaztak elmagukat valtozo korulmenyek kozott mint a McLaren Silverstoneban? Mikor nem tudott elozni fel masodperccel gyorsabb autoval mint Norris USAban vagy Ausztriaban? Soha senki nem fog rola meggyozni hogy ez nem a versenyzon mulott iden.
Aki azt mondja hogy Verstappen nem elég büntit kapott most vagy eddig is büntetni kellett volna az nem ért az f1hez. Miért mindig annak van a legnagyobb szája aki fikázni tud (tök mind1 melyik pilótáról van szó). *icska magyar szokás. Menjetek nézni sakkot.
Fel lett szopva Noris rendesen!!!! Talán azért nézhető most a forma -1 ,mert ilyen incidensek vannak! Egyébként egy unalmas dolog. És szerintem ez így helyes,hogy csak a győzelem számít .
A hirportalokon, az f1-es cimekbol a legtobb esetben mar lehet tudni, hogy a "szakerto" brit. A futam izgalmas volt. Colapinto nekem nagyon szimpatikus. Max pedig legalabb olyan "kedves", mint Schumi es sok legenda. Ezert nem kedvelni, nem ertekelni...szive rajta annak. Kapott buntit es duplan. Mit akarnak meg az emberek? Kitiltani, csak mert a kedvencuk sokkala gyorsabb autoval sem tud nyerni? Hamilton rengetegszer meguszott olyat, amikor a masik pilota nullazott miatta. Sainz jo volt. Nagy ervagas az elvesztese. Max hibazott, de egy lassabb kocsival vagy elengedi, vagy foggal korommel probalkozik. A gyoztes, bajnok alkat resze ez. A vonalakat barmikor at lehet festeni. A lenyeg a versenyzes. Nem a folyton buntetes. Ennyi erovel ne legyen DRS se. Nem csak piszkosan lehet nyerni. Foleg, ha brutal elcsalt autoval britkent nyomulsz. En is nagyon illedelmesen versenyeznek egy ferrarival, ha a masik egy "bunko" trabanttal eroszakoskodik. Dani, nagyon csusztattal most. Verstappen azert volt es lesz vilagbajnok, mert brutalisan jol alkalmazkodik, versenyez es alig hibazik. Mutass egy illedelmes ugyanolyan pilotat, aki jobban megerdemelte volna az elmult evekben. Vettel, Hamilton, Norris, Leclerc sokkal tobbet hibazik. Ennyi erovel Schumacher kutyauto volt es vegyek el az osszes cimet. Jo nehany magyar olimpiai ermes akkor neked nem szimpatikus mert elsportolokent mindent megtett a hazaert. Pl. a haromszoros olimpiai bajnok vizilabdazoink szerinted simogattak masokat? Norris es Leclerc bezzeg milyen szimpatikus kisfiuk. Kb. annyira ferfiasak, mint egy kopasz macska. Epp ezert is egyik sem bajnok alkat. Mondom ezeket ugy, hogy egyaltalan nem kedvelem a topcsapatok pilotai kozul egyiket sem. Tehat meg veletlenul sem vagyok Max rajongo. A teljesitmenyt azonban el kell ismerni. Alonso, Verstappen, Piastri, Colapinto. A tobbi kuka.
Lehet, hogy túl nagy büntetést kapott Verstappen, de az nem igaz, hogy nem volt kontakt az első esetnél.
Ha már az előzési szabályokat felülvizsgálják majd, nem ártana a büntetéseket is. Már többször írtam, nonszensz és szégyenteljes, hogy az utóbbi években szinte csak időbüntetéseket osztanak. Az áthajtásos és STOP&GO büntetések mintha nem is léteznének. Ez a 20 mp sem fogja visszatartani VER-t, amíg elveheti vele Norris győzelmi esélyét. Ha egy ilyen manőverre se adnak legalább áthajtásost, akkor mire adnának? HA vki szándékosan nekimegy a másiknak, mint Schumi 97-ben? Továbbá az előbb említett büntetéseknél van időkorlát is, amin belül le kell tölteni. Az időbüntetésnél nincs, és miért nincs? Mert időkorlát nélkül látszik, hogy vissza lehet élni vele (feltartani a másikat) és nincs is akkora hatása (vagy semmilyen), ha sikerül kiautózni egy büntetésnél nagyobb különbséget. Simán lehetne, hogy a büntetés kiszabását követő 3-5 körön belül vagy behajt a boxba és kerékcsere előtt letölti vagy a pályán az egyenesben, esetleg pályán kívülre félre kellene húzódni, lassítani és 5-10-20 mp-cet veszíteni, aztán folytathatja versenytempóban. Ha pedig már nincs hátra elég kör adják hozzá a végső idejéhez, mint most is szokták. Olyan bonyolult lenne ez?
Úgy gondolom volna egyszerű megoldás, ha a vezető autó mellé ér az amelyik előzni akar (a hátsó autó első kereke előréb van, mint az első hátsó kereke) akkor legyen kötelező meghagyni az egy autónyi helyet neki a pályán. Amint az jelenlegi szabályokban is van a belső íven történő előzésnél. Ugyanezt kéne csak alkalmazni a külső íven történő előzéseknél.
Régen volt ilyen időkorlát a büntetés letöltésére. Lehet ezt törölték azóta, de én emlékszem rá, hogy volt hogy 3 körön belül le kell tölteni, mondjuk egy boxáthajtásos büntetést.
@@gergelybusak sztem ez még mindig érvényes csak mivel már évek óta nem adnak se áthajtásos, se stop&go büntetést, nem látjuk a gyakorlatban és az újabb rajongók nem is tudják, hogy ilyen létezik
Azért azt szerintem elmondhattad volna hogy Max nem azért nyerii meg a bajnokságot mert így tud küzdeni minden egyes pozicióért , hanem azért mert a szezon eleje piszok jól jött ki neki ,illetve a riválisok is csak tapogatóztak. Ez kicsit olyan 2009 Brawn effektus. Az év végén már fasorban sem voltak de év elején meg mindent megnyertek.
2008-ban Hamilton úgy lett VB, hogy a McLaren csak a 3. lett. Ez az egy ilyen eset volt az F1 történelmében EDDIG.
'83 Piquet. 2008-ban a McLaren lett a 2.
@@Protonset Valóban
Dani, ajánlom hogy néd vissza a 21-es Monzai videódat, amikor V ráterpesztett hamiltonra. Egyébként V nek nem a tudásával, hanem a személyiségével van probléma.
Köszönöm Dani ezt a videót. Verstappen drukker vagyok, a büntetéssel egyetértettem, de a mértékével nem. A videó közepén felvázolt gondolkodásmódod példaértékű. Nagyon kedvelem, hogy mindig megmondod, amikor vki hibázik de rávilágítasz a dolgok másik oldalára is, több szemszögből megközelítve azt.✌️😊
A legnagyobb baj az hogy léteznek ilyen mondatok egy ilyen sportban: "hogy kiérdemelje a jogot, hogy elfoglalja a pálya teljes terjedelmét"! Amíg ilyen és ehhez hasonló szabályok gondolatok mentén halad az F1 addig marad is egy unalmas nézhetetlen fos...
Tisztelt Dániel, Ha már meghazudtolod magad, akkor arra figyelj ne tegyél be lassítva videót.Értem én az elfogultságot, csak akkor ezt tedd hozzá.Az elsőnél és a másodiknál is volt kontakt, ráadásnak a másodiknál úgy volt vele Verstappen, rakjuk bele a falba.. Nem hogy sok a 10mp, inkább kevés..
Mi az hogy meghazudtolom magam - a kontakt olyan minimalis hogy nem oszt nem szoroz kamerarol nem is pontosan felmerheto.
20 mpt kapott, nem 10et. Hogy lenne keves. Nem adtak 10 eve ennel nagyobb buntetest semmiert.
Szerintem az első manőverért nem kellett volna büntetést adni mert amikor Verstappen elkezdte bevenni a kanyart már akkor elkezdte levágni a kanyart Norris de (nem vagyok f1 szakértő csak az akarok lenni majd később )a második manőverbe sajnos jogos volt a 10 másodperc.Érdekes hogy többi manővernél nem volt bünti(Lawson)Dani ha esetleg van kedved akkor szívesen várnám a válaszod.Ja és még annyi hogy nagyon tisztelem ezt az óriási munkát amit értünk teszel❤
Miért használsz olyan szavakat, amiknek nem ismered a jelentését?
Dani csak pont azt felejtette el hogy az Austni eset után, a pilóta megbeszélésen tárgyalták, illetve informálták a pilótákat hogy szigorúbb lesz a bünti, ergo miről beszélünk?
@@laci1981 nem - nem beszeltek semmi ilyenrol
lesznek majd irott valtozasok, Austinban a lehetosegeket vazoltak fel
Dani nezd mar meg az elso elozesnel amirol beszeltel h Sainz hol es milyen iven megy es nezd mar meg Verstappen mit muvel?! ez a versenyzes amit csinal ez nem normalis, semmi masrol nem szol csak h egy agresszív levezetest tudjon csinalni ezt nem lehet engedni nem ez az autoverseny….. egyeduli versenyzo aki ezt csinalja es ez nem normalis
látom te megint itt vagy és még mindig nem sikerült felfognod amit Dani mond. Mi a gond? Eltudod mondani? Mert én nem látom hol a gond. Szabálytalan volt Ver, kapott is büntetést. Akkor mi a gond? Az nem zavar, hogy a magyar vállogatott is szabálytalankodik az ellenféllel, csak hogy ne kapjunk gólt? Az nem zavar? Az nem sportszerűtlen? Egyszerűbb lenne beismerni, hogy unjátok már hogy Ver bohócot csinál a mezőnyből, és még akkor is nyer amikor egy hulladék az autója, miközben minden más pilóta annyi hibát vét egy szezon alatt, hogy összeszámolni is nehéz
Igen ám. Simán lekövethette volna Sainz ívét, de nem. Tovább vitte egyenesen, hogy az előrébb haladó Norrist kiterelje.
@@hajdara87 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
@@hajdara87 sőt, a nagymamám reggeli körét a piactéren, azt is lekövethette volna, sőt, kalapot emelve elengedhette volna az őkelme BRITT fiatalembert. Keljél már fel picit az álomvilágodból, ez a vb címért megy, te meg arról írogatsz, hogy hogyan lehetett volna jófej?
@@roy-yal de most nem kell bantani a masikat szerintem aki nem elfogultsagbol beszel es nezi az latja h ez nem normalis amit verstappen csinal es meg el is mondja h o akkor is fogja hatraltatni norrist ha szabalytalan en ertem h vb cim meg kiskutya fule de ez h 20versenyzobol 1 aki nem tud viselkedni a palyan a tobbi pedig igen ez turhetetlen szerintem folyamatos baleset helyzeteket idez elo ezzel es csak azon mulik h akik ellen csinalja inkabb nyitnak es lemennek a fure meg mindenfele
Jó volt hallgatni, én is így látom. De pl.: 1982 Rosberg - Williams (4!), 1983 Piquet - Brabham.
Hát pedig Pereznek köszönhetik, hogy elvesztik a konstruktőrit. És ez már tavaly is látszott, amikor viszont messze a legerősebb rakéta volt a Red Bull a mezőnyben. És ennek ellenére Perez ott is csak bukdácsolt. Ha Perez hozott volna egy 2-3 tizedes lemaradást idén Verstappenhez képest, akkor még jelenleg is vezetnék a konstruktőri bajnokságot. De egy pilótás felállásban ennyire telik tőlük. Az egész évet tekintve pedig nem volt 3. erő a Red Bull. A szezon első fele bőven az övék volt, utána a McLaren ideje jött el, majd most a szezon végén a Ferrari tűnik a legerősebbnek mindenféle pályán (talán a legnagyobb leszorítőerős csomag esetén a Meki az erősebb, de a közepes leszorítóerős csomagja a Ferrarinak a legjobb jelenleg).
@@takatszsolt9740 engedd el amit Dani mont haver!!!
Ilyen 3.ik 4.ik erőket azért mond a Redbullra hogy Verstappent fenyezhesse!!!
Albonról is azt hittük hogy 110% megymikor Latifi meg Sargent volt a csapatársa, a zöldfülű Colapinto megmutatta, hogy nem is annyira szar az a Williams!!!
Egy biztos, nehéz dolgotok lesz jövő év elején a tippjatékba, amit idén bemutatot/ bemutat a McLaren és a Ferrari a fejlesztési vetsenyben az lenyűgöző. Úgy indult az év hogy Verstappen és Red Bull dominancia és most az előbb említett két csapathoz képest sehol sincsenek. Sok sikert a jövő évi tipppekhez😂🙂. A videó pedig nagyon jó lett.
Szia Dani az egyik videódban mondtad hogy nem érdemes rendelnünk a fanatec-től. De mostmár lehet?
Szia Dani! 2021-ben Braziliában elmaradt a 10 sec büntetés, én csak ezt nem értem, hogy miért nem konzisztens a versenyirányítás.
Mivel valamelyik nagyokosnak a FIA-nál az volt az ötlete, hogy minden futamon legyenek mások a versenybírók. Ez pedig ugye azt eredményezi, hogy mindenki egy kicsit máshogy értelmezi a szabályokat és valami valakinek belefér majd ugyanaz a következő futamon büntetést ér.
Az Austin és most Mexikó után is egy csomó helyen azt lehet olvasni, hogy állandókra kéne váltani, mert ez így követhetetlen.
Errol nem fog beszelni soha de cserebe 21 Silverstonet meg fogja emliteni minden adando alkalommal. Szanalmas😭
18:54 ez nem helyt álló, hogy a csapat csak a 3 ik erő!!!
Normalis csapattársal sima Redbull konstruktőri győzelem !!!
Nem ugyanazt a musort nezed. Milyen sima gyozelem. A Mclaren jelentosen erosebb csapat a teljes evet nezve, Verstappen csodat muvel nincs csapattars akivel a Red Bull konstruktori bajnok lenne de osszessegeben meg masodikaknak kellene lenniuk harmadik helyett mert a Ferrari nem eleg ideje jobb meg.
@@DaniGames111 ez csak fordított pszichológiai kedves Dani!!!
Minél inkább rossznak és gyengének állítod be a Redbull csak azért hogy Verstappent tudd kiemelni!!
Reméljük egyszer kap egy hasonlóan erőss csapatarsat és akkor megneznenk mennyire jó az autó, albonról is azt hittük mekkora zseni, most meg colapinto beárazta keményen!!!
Van egy olyan érzésem hogy Abu Dhabiban Max kiüti Norrist az egyesben... Mint a Breaking Pointban...
2021-ben sem ütötte ki Hamiltont,pedig lassabb volt nála....
Milyen könyvből vagy honnan tudnám megtanulni a versenyzés szabályait? Hol mit lehet stb. ?
FIA honlapján ott vannak a szabályok.
Szia! Amúgy nem jól mondtad, volt kontakt az első kiterelésnél is. nézd Norris bal első kerekét..
Szia Dani! Egy kérdésem lenne. Mindig mondják hogy verstappen előrébb van a kanyarcsúcspontnál ezért övé a pozíció. De mi számít ilyenkor kanyarcsúcspontnak? Mert azt tudom mi a kanyarcsúcspont. Az adott kanyarban attól a ponttól nyitjuk a kormányszöget az íven. Talán így tudnám elmondani. De amikor egymás mellett megy két pilóta akkor a külsőleg megvaltozik ez a csúcspont nem ?
Kedves Dani!
A 2021-ben is több ilyen esetben nem kapott büntetést, ahogy szűk 2 hete az USA-ban sem. Verstappen rendszeresen leszorítja az ellenfeleit. Ehhez a nemzetiség szükségtelen.
@@horvath-komjatimartongerge8695 nem volt ilyen eset
Nem volt
Azok mas esetek voltak
Ha elolrebb vagy es kontrollba vagy akkor nem leszoritas
Brazilian kivul minden mas valoban szabalytalan esetert megbuntettek
nem valtozott semmi, ezt fontos megerteni
@@DaniGames111
Austinban, ha kontrollban volt, akkor miért nem tudta bevenni a kanyart? Az előbbi érvelésed alapján:
A: nem volt kontrollban, tehát leszorítás
B: nem is akarta bevenni, tehát leszorítás
Sokszor egyet értek veled, de most nem. Russel ezt nyilatkozta: „Úgy látjuk, hogy a stewardok teljes mértékben egyetértenek abban, minek kell változnia. A legnagyobb beszédtéma az volt, hogy ők 2025-ig akartak várni, mert szerették volna, ha a szezon szabályai következetesek. Azt mondanám, hogy 20-ból 19 pilóta úgy volt vele: ha valami nincs jól, azt változtassuk meg ma” . Ezek alapján nem teljesen igaz az a mondat, hogy nem változott semmi illetve az sem, hogy az austini megmozdulás jó volt így, hiszen ez után lett beszédtéma és amiatt lett a 20sec bünti is.
Ahol a csapat csak 3. vagy rosszabb lett, miközben a pilóta világbajnok lett:
1982: Keke Rosberg (Williams-Ford) - Williams-Ford 4. hely
1983: Nelson Piquet (Brabham-BMW) - Brabham-BMW 3. hely
Tök mindegy ki mit gondol. A lényeg úgyis az, hogy a sport szabályozói mit akarnak látni. Számomra elképesztő, hogy a csávó még be is vallja, hogy Norris futamát akarta tönkretenni, hogy ne nyerhessen, mert az neki jobb. Mellesleg ugyanezt csinálta 2021 Monzában is, pontosan tudta, hogy ott kocc lesz, és az neki jó. Mint ahogy a Liberty-nek is jó, hogy utána napokig-hetekig van miről beszélni. Csak hogy ennek 2024-ben nulla sport értéke van, az tuti fix. Ha rajtam múlna, én súlyos, precedens értékű büntetéseket osztogatnék az ilyen típusú versenyzésért. Ez a 20 mp kezdetnek jó is volt!
Első túlzott volt. A 8as kanyarban való mutatványt én fekete zászlóval díjaztam volna. Nem lehet karomkodni a sajtónak, de a torpedózás csak 10mpt ér..
De sötét vagy....Gondolom ha te a vb címért harcolnál egy gyengébb autóval,simán elszórnád a pontokat.Mert minek is vagy ott...
Érdekes, hogy számodra ez elképesztő. Én azért neki szurkolok, mert mindig őszinte. Sokszor egy kis görény a pályán, de felvállalja, nem beszél mellé, önmagát adja.
Verstappen az első évei valamelyikében Spa-ban a belga futam után azt is bevallotta, hogy a futam késői szakaszában azért terelte a fűre Raikkonent, mert a rajt után az első kanyarban a finn valamely megmozdulását jogtalannak érezte... Gyakorlatilag pályán történő önbíráskodás.
Elismerem, hogy autókezelésben zseni Verstappen, odáig is elmegyek, hogy jelenleg ebben ő a mezőny legjobbja. Ugyanakkor közveszélyes manőverei vannak. Ahogy a közvetítésben is elhangzott: ha azt az elvet követjük, amit Verstappen a 8-as kanyarban, akkor ezzel az erővel ténylegesen bárhol lehet előzni, bármelyik pálya bármelyik kanyarjában, féktáv se kell hozzá.
Sokkal szívesebben nézném őket kanyarokon keresztül egymás mellett harcolva. Ezt a leterelősdit már Hamiltonnál is utáltam. Ez hogy a kanyar bevételét nem is tervezve csakúgy be lehet vetődni, röhejes.
És a legironikusabb, hogy Ausztriában ő sírt Norris bevetődései miatt...
Nagy Dani elemzése valahogy pártatlanabb volt! Világosan elmondta, ha (Verstappen vs Norris "incidensét") a két esetet külön-külön nézzük, szabályzat szerint lehetett rá 10-10mp büntetést adni!Utólag Verstappen az első eset miatt kapott még pluszba 2büntető pontot is...Szerintem nem volt túlzás a 20mp!Ha a két esetet egybe vizsgálták volna, kaphatott volna többet is!
Hajrá Alonso!
@@tiborolajos2525 miert ne lennek partatlan attol hogy az elmult osszes precedens alapjan en 15 mpt adnek es nem 20at
csak azert mert kozelebb all a velemenyedhez? A partatlansag az nem eppen ez alapjan megy
@@DaniGames111 Köszönöm válaszod.Nem vagy pártatlan, Te Verstappen drukker vagy, amivel nincs semmi baj!!!Mindenki annak szurkol akinek akar!Sött... Nem is kell hogy pártatlan legyél! Jól csinálod a munkád, tetszenek a videóid is! Te 15mp büntit adtálvolna érte, szerintem nem volt jelentősége 10-15-20mp a büntetés, valószínűleg ugyan ott végzett volna a versenyen. Verstappent se érdekelte ez a része, nem is ez volt a hanem hogy Norrist hátráltassa ami sikerült is neki!
Vannak versenybalesetek, van mikor csak benéznek valamit, elfékezik, megcsúszik jönnek rá a "kisebb" büntetések. Látva a második manőverét Verstappennek olyan volt mint egy kamikaze! Mi volt a célja vele? Vagy megelőzi így vagy kiüti?Ha kiüti mi a következménye? Lényegtelen mert behúzza vele a vb címet ( szerintem simán zsebbe van már neki, nem kéne ezt a mocskos játékot csinálnia) És pont ezért gondolom hogy kevés volt a 20mp büntetés! 2eset körön belül lehetett volna nagyobb bünti, mert a szándéka adott volt!
1982-ben Keke Rosberg úgy nyert világbajnokságot, hogy volt nála 3 jobb csapat, így csak 4. lett a Williams akkor.
köszönjük az élményautózást!!! Fiam már kérdezte, hogy mikor megyünk újra :)
Annyi hogy azért q Red Bull nem egész évben volt 3 erő mint ahogy így a végén mondod szezon közepe felé vagy az előtt valamivel lehetett beszélni arról hogy q meclaren felzárkózott és a Ferrari is az elején nem volt eléjük sorolható sajnos akkor még szóval azért nem 3 erős autóval rakta össze ezt q 47 pont előnyt
2:59 volt kontakt
kontakt is volt mert összeértek egy kicsit az első két kerék
Baromságot beszélsz, Dani. Nézd meg verstappen belsőjét, érdekes csak norrisét látjuk folyamatosan. Meg sem próbált elfordulni normálisan. Szándékosan lökte már megint ki norrist. Kevés is a 10mp.
megint mit sikerül hallucinálni? megint mit beszélsz? megint miért kommentelsz úgy, hogy azt sem tudod mit nézel? meg sem hallgattad a videót....Ellett mondva, hogy igen szabálytalan volt most Ver manővere, meg is kapta érte a büntetést. Akkor mi a gond? Miért kommentelsz baromságot? 10s a maximum kiszabható büntetés ezekre az esetekre, ez is ellett már mondva. Konkrétan Ver a lehető legtöbbet kapta. Ha ezt nem ő csinálta volna, akk legfeljebb 15 járt volna, de lehet még kevesebb...
Ezt ugye nem mondod komolyan!!
@@janeepetrus8834 en beszelek baromsagot de te ezek szerint nem ismered a fizika torvenyeit
Mi az hogy meg sem probal befordulni. A hataron megy. Ha jobban fordul akkor megporog. Nem tekerheted koppig a kormanyt csak mert vannak mellette. Mar a fektavon megpecselodott a sorsa. Rossz dontes volt. De hogy lenne keves a 10 mp mikor 10 mpt kapott Hamilton Silverstonert, 5 masodpercet meg mikor ketszer is kilokte Albont (Brazilia, Ausztria)
Ezek a buntetesi tetelek. Szerencsere a birok nem elfogultak, mint Te.
@@petermedve1462 ezt nem tudom kinek valaszolod Medve Peter sajnos hogy o vagy en nem mondom komolyan?
@@DaniGames111 janeepetrus-nak írtam nem neked. A te véleményed nekem ok. És idegesít amikor írják, hogy "megnézted?" vagy "Maradj a szimulátorozásnál". Mintha nem nyakig benne lennél a F1-ben!!!
29 pont a Ferrari hátránya. De mi lett volna ha Sainz a futam végén visszalassít, hogy DRS-t adjon Leclerc-nek? Lehetett volna Ferrari 1-2? Máris csak 23 pont lenne a különbség. Vagy Lando akkor is levadászta volna Leclerc-t?
10:00
Amikor vissza kell adni a helyet , akkor egy egész autónyi helyet kell adni vagy elég egy fél autónyi helyet vissza adni?
@@bencevamosi2419 ezt nem pontosan ertem: tokmindegy ha nem nyersz aztan vele elonyt es nem tamadod vissza egybol
Szerinted miért nem jelezte a redbull verstappennek hogy engedje vissza norrist?
Miért kell kiabálni?
Ugye az megvan, hogy idén már 10mp az alap büntetés!? Folyamatosan azt mondod 5. Mik ezek clikkbait címek?! Azt hittem a címből ítélve minimum Horner megdöntötte Max nőjét futam közben, na az botrány. Hat versenyautó szárnyat növesztett és elrepült délre, na az hihetetlen.
Nem latom igy. Perez 5 secet kapott a rajtert. Russell 5 secet kapott Austinban es mindenki mas is aki kiterelt embereket az elmult nagydijakon. Ha ez az alap buntetes akkor kerlek mondj mar egy peldat, hogy ki kapott 10 secet alap kiterelesert iden?
@@DaniGames111 Kevin Magnussen kétszer kapott büntetést dzsiddaban és figyelj 2x10 sec. A Magnussennek Albonnal való összecsapásért kiszabott büntetéséről szóló határozatukban a stewardok kijelentették, hogy a tíz másodperces büntetésük „megfelel a 2024-es büntetési irányelvek módosításainak”. Az irányító testület meghallgatta a versenyzők és a csapatok visszajelzéseit az elmúlt szezonból, és megállapodott abban, hogy öt másodpercről tíz másodpercre emelik a szokásos büntetést ezekért az incidensekért, hogy erősebb elrettentő erőt hozzanak létre a versenyzők számára
@@DaniGames111 Akik még kaptak. Forma-2 és az F3 fordulói során több tíz másodperces büntetést szabtak ki olyan pilótákra, mint Amaury Cordeel, Gabriel Bortoleto és Joshua Duerksen ütközésekért vagy pályán kívüli elhaladásokért Ciannal. Shields tíz másodpercet is kapott, amiért a bahreini első kanyarban összecsapott Josh Dufekkel
En nem annyira kovetem az F2ot, koszi a peldakat de engem csak az F1 es az F1 precedensek erdekelnek
@@DaniGames111 És ha küldök akkor azt is törlöd!? Mint a Magnussenes esetet. Ember nagyot csalódtam benned!! Legalább van róla képem, azért ezt kicsit szétküldöm, milyen ember is vagy valójában.
Régen Stop and Go büntetést adtak .
Ennél sokkal kevesebbért is
Szóval Dani ismét elmondta miért legitim ha valaki sportszerűtlen. Több hasonló versenybíró kéne, akinek van elég vér ott, ahol lennie kell és repülnének szépen a másodpercek. Gusztustalan az egész lénye ennek az embernek, ami a versenypályát illeti. Ruthless Agression. Talán annyira nem is Ruthless mikor annak is tűnik...
Az ilyenek a gusztustalanok,mint te.
Sajnos nem érted amit mond.
Jó lenne már végre megérteni a szabályokat, de neked az nem megy...
Én 2022-től követen az f1-t és annyit latok belőle hogy Hamilton 7 vb-t nyert, Verstappen már a 2. után gyűlölték az emberek, ez Hamiltonnal is így volt? vagy akkor minden örült neki még az 5. után is?
szerintem nála az elején is :), hamiltonnak rengeteg büntetést nem szabtak ki szabályszegések miatt.
Ez mindig is így ment.
Schumaher idején őt utálták majd visszavonult és mindeki istenítette.
Jött Vettel és a 4 vb cím a RB-vel, hasonló módon sokan utálták, mert övé a legjobb autó. Átigazolt a Ferrarihoz és hirtelen az utálóinak a nagyrésze eltűnt.
Hamiltont is sokkal többen utálták mikor folyamatosan vb-ket nyert, azóta nála is csend van.
2021 előt Verstappenek és sokkal kevesebb utálója volt, majd jött a 2021 Abu-Dhabi az összes Hamilton szurkoló azóta is azon sír, majd nyert még 2-őt és sokan unják.
Ne lepődj meg ezen sajnos a F1 szurkolók 60%-a mindig hajóról hajóra fog ugrani és utálni fogja éppen azt a pilótát aki folyamatosan nyeri a vb címeket. Ez így volt a múltban és így lesz a jövőben is.
2026 új szabályok nagy valószínűséggel lesz megint egy domináns csapat néhány évig. A közmédia és a szurkolók akik nem ismerik a szabályokat 2027-re utálni fogják a pilótát.
Ha Lauda nem dumálja meg Hamiltont most akár Nico Rosberg is lehetne 5xrös vb.
Hol van itt verseny? Hol van itt kommentátor? Bevallották hogy végig üzemanyagot és gumit spórolnak
1982 VB Keke Rosberg - Williams Ford
kons.
1. Ferrari
2. McLaren
3. Renault
4. Williams Ford
Semmi sem biztosítja de Alonsonak is lehetnek elég komoly esélyei 2025 re de inkább 2026 ra, mikor a honda is csatlakozik a csapathoz.
Ezt csak hozzáfűzném ahhoz , hogy kinek lehetnek jó esélyei jövő évre
HA úgy tér vissza a Honda, ahogy legutóbb a McLarennel, akkor 0 esélye lesz a VB címre Alonsonak.
Dani, azt mondtad, hogy Verstappen azért kapta a második 10-est mert a pályán kívül előzött. Ezen logika alapján Norrisnak is 10 másodpercet kellett volna kapnia a múlt héten, mert Norrist is a pályán kívüli előzés miatt böntették.
Asszem említi a videóban hogy Verstappent nem igen kedvelő egyén vagy egyének voltak most a bírók…
Norrisnak brit útlevele van :)
a versenybírók ítélgetnek összevissza, Dani jól mondja. 10 szokott járni.
Múlthéten az volt rá a kifogás, hogy Verstappené volt a kanyar szélesre csúszott és Norrisnak nem volt helye sehova se menni így csak lekövette Verstappent. Emiatt csak 5 másodperc volt. Az nem tudom hol hangzott el de valaki azt is mondta, hogy Norrisnak 10 másodpercet kelett volna adni érte Verstappenek pedit egy 5-öt.
Mondjuk akkor ezen logika alapján most a 4-es kanyar is leheett volna csak 5, mivel Norris jogosan pályán kívül végül megszerezte a pozíciót.
2005 Alonso Bajnoki címe
eggyetertek, hogy az elso buntetes 5 masodperc kellett volna legyen, de volt contact az elso kiterelesnel, ami buntetest erdemel, de igen sok a 10 masodperc
1982 - Keke Rosberg, Williams-Ford (4.)
Pontosan a 8-as kanyari szándékossága miatt kapta az első esetre is a 10sec-et.
@@gergelybusak ez nem igy mukodik...
Az esetet teljesen kulon vizsgaljak es szerencsere elvileg profin, elfogulatlanul es erzellementesen
@@DaniGames111 Igen, igaz.
Ezeknél a letereléses eseteknél 10 sec az alap büntetési tétel, csak akkor válik 5 sec-re, ha van valami enyhítő körülmény. Max-nál látszott mindkét esetnél a szándékosság. Ezért kapott 10-10sec-et.
Szia, csak egy ötlet. Lehetne címkézni a videósávot témánként.
@@aadaam koszi a tippet ha majd sok szabadidom lesz talan raveszem magam de igyis nyakig vagyok a meloba sajnos
kene egy titkarnő 🤣
@@DaniGames111 megértelek 👍😄
Érdekesség ami utólag derült ki, és magyarázza miért cserélik le a zseniális Sainzot Hamiltonra, mert Vassuer szerette volna Neweyt is behúzni, aki maga nyilatkozta, hogy Hamiltonnal vagy Alonsoval szeretne együtt dolgozni. Így simán megérte a Hamilton szerződtetés, bár végül máshogy alakult, bár gondolom ez inkább a Ferrari vezetésén múlt nem Vasseur-ön, aki szerintem a legnagyobb király :D
Barmennyire is zseni Sainz, Newey ide vagy oda; ha megteheted egy 7szeres bajnokot valasztasz nem egy 4x futamgyoztest. En ezt megertem. A Red Bull donteset utalom, hogy nincs mar ott Sainz Perez helyet...
@@DaniGames111 igen, Hamilton valóban a valaha volt egyik legjobb, bár kockázata is van, hogy milyen páros lesznek Leclercel. Newey megszerzése szerintem hatalmas lehetőség volt, amit meg kellet próbálni, mint mindenki tudja, bármilyen jók a pilótáid, ebben a sportban a technika is kell, mögéjük, hogy esélyük legyen ezt megmutatni. Perezt énsem, értem, a RedBull aki szereti szórni a pilótákat, most mégis megtartja, tény hogy tartoznak neki 2021 miatt, de az már elmúlt. Viszont, elhappolták a jó fiatalokat, nincs jó alternatíva. Lawson nagyon nagy formában megy most, de neki nagyon korai lenne egy RB ülés, nézzétek vissza az f2-ben mennyit hibázott győzelmi esélyből amikor bajnoki címért ment
Ez a "büntetési" rendszer is úgy rossz ahogy van, box utca áthajtás vagy 10mp stop and go annak lenne visszatartó ereje
@@840611giffid ez esetben most nem ertek egyet: de peldaul ha kiesik valaki a hibad miatt akkor nem kellene hogy pontokat nyerj rajta (Hamilton Silverstone 2021, vagy akar iden Verstappen vs Norris Ausztria)
Tűpontos tények a jelenlegi F1-ről. Köszönjük! 😊
tű pontos? Akkor te nem nézel F1-t..
🤣🤣🤣🤣🤣
Ennyire gyorsan még soha nem kattintottam rá egy videóra😅
És mi történt? Semmi. Nem baj, még fiatal vagy, majd felnősz.
@@kispe82 véleményem szerint a tartalomgyártó elmondta az ő álláspontját, számomra érdekes volt a videó, szóval a semminél azért több történt :)
Most hogy Max elmonta hogy a büntetés ellenére sem enged el senkit
Itt az ideje hogy ne másodperceket osztogassanak hanem áthajtásost vagy stop and go-t minden esetben mindenkinek Magnussent is így kellett volna inkább büntetni az év elején
@@gergelypapa1655 biztos ez izgalmassa tenne a sportot
2020 ota nehany vagany versenyzo menti meg az unalmas futamokat, nem a DRS kikerules
Javaslom hogy tiltsak ki az osszes olyan pilotat, aki gyorsabb Norrisnal es Hamiltonnal.
@@DaniGames111 a pályán kívül előzés és a leszorítás menti meg a sportot? akkor nagy a baj :/
Nem sportszerű magatartás az hogy egy rahedli büntetéssel feltartasz mindenkit aki mögötted van
Mindegy hogy a vb címért mész vagy azért hogy a csapat ne teljesen utolsó legyen a konstruktőriben
@@324Levi a kockazatvallalas menti meg a sportot
Mert nem minden manover igy sikerul
Valami orokre emlekezetesse valik
Lassan a Gpontot könnyebb megtalálni, mint a csúcspontot egy Max-Norris csatában
@@applecube23 🤣🤣🤣🤣🤣
Szerintem Verstappen egy igen jó versenyző, és megérdemli az eddig megszerzett összes címét (igen, még a 21-eset is), DE! Sosem tetszett ez a stílusú versenyzés, amit képvisel. Félreértés ne essék, senkinél sem szeretem ezt, nem csak nála. Ezt nem szerettem soha, még kisebb koromban a "nagy" Shcumi korszakban sem! Konkrétan ez a letereléses szabály számomra teljes mértékben elrontja a versenyzést nézőként. Miért nem lehet ezt kultúráltan megoldani, ahogy mindig is hangoztatta Alonso, hogy "all the time you have to leave the space"? Nem kérem azt senkitől sem, hogy tálcán kínálja a bajnoki lépcsőkhöz vezető utat, de lassan már nem lehet a kanyarokban előzést bemutatni, mert aki később ér a csúcspothoz, az ki lesz terelve... (bár néha nem csak az van kiterelve😅) Lassan minden pályán csak a DRS-kikerülős manőverek maradnak, és ez a versenyzésnek szerintem nem tesz jót...
Egyébként meg számomra a 21-es év inkább azért maradt meg, mert annyi balf*ságot rég nem láttam egy bajnoki évben mint, amit Hamilton és Verstappen mutattak be... (Jeddah, Brazil, az a botrányos Abu Dhabi... stb.) 😁
.
Norrisról meg csak annyit, hogy szeretem, mint versenyzőt, de még mindig nem eléggé tapasztalt (pedig azt hinné az ember, hogy 5 év után már tapasztaltabb 😅 ), de szurkolok neki, hogy meglegyen a VB még így is, hogy szinte esélye sincs megnyerni azt...
Érdekes Schumacher és Alonso is keményen harcolt egymással és nem sirt egyik se Verstappen ugyan ezt csinálja (nem vagyok Verstappen szurkoló) és nagyon jó csaták voltak és tisztelték egymást most meg meg van szabva mit csinálhatsz
Szerintem az igazi gond az új pályakialakításokkal van. Le van betonozva a bukótér, nincs kavicságy mint pl '80-'00 években. 100* meggondolná a pilota, hogy elhagyja-e a pályát 4 kerékkel, mind előzésnél, mind védekezésnél. Ha vki elhagyja a fehér vonalat vétséget követ el, kap egy rovátkát, ha összegyülik X db küldik a stuartok a figyelmeztetést +egyszer meg is teheti mire jön a bünti. ??? Nem vagyok se Norris, se Max fan, sajnos a szabályok jelenleg ezeket a manővereket megengedik. De Senna, Prost Mansell, MSCH idejében élvezetesebb volt a verseny és mindenki tudta meddig tart a pálya, meddig rakhatja ki a könyökét. Ha esetleg túllépte azt a bizonyos határt kapta a büntit, pl. Schumi mikor nekiment Villeneuve-nek egész szezonra nullázták. Csak nézzétek meg azt a balesetet a mai "apexes" szemmel...
Hááát annyira fel vagy háborodva hogy mindenki mennyire puha, majd egy szimulátor versenyen egy ilyet Te se vállalnál be... És miért is? Szimplán azért, mert ez nem a szabályosság kérdése. Hanem az, hogy mennyire vagy veszélyes a másikkal szemben.. Mennyire teszed tönkre a másik versenyét. Ezt Verstappen mindenkivel elköveti. Nem tartom versenyzéshez méltónak, hogy azért terelek le vkit mert a szabály megengedi, gyakorlatilag, ha az előzni próbáló nem vállal be autó törést és ott nem szerencsés nem lehet tisztán előzni...
A brit média nem kicsit fikázza Verstappent. Több rádió állomás is arról beszélt hogy nagyon megérdemelt büntetés de hogy nem elég meg Austinban is büntetni kellett volna meg 2021ben mindig. Mégegyszer ez a brit közmédia. Nem telik el úgy egy hétfői nap hogy ne hallanám…
@@zozo97215 irtam mashova par valaszkommentet - valamennyire egyet tudok erteni
nagyon durva hogy mekkora ordog az ember csak mert kuzd a negyedik VB cimeert foggal korommel egy fel eve gyengebb kocsiban
Ez a valosag: ez a kegyetlen sport
Buntessuk ha szabalytalan
Ha helyesen iranyitjak a sportot akkor elvileg kezben lehet tartani: ha nem akkor meg ne arra mutogassanak aki el a lehetoseggel
Soha ne olvass brit mediat, brit szakertotol, brit tudostol, brit sportolotol.
Verstappen mostanában ugy nyomja, mint akiknel gokartozasnal elgurul a gyógyszer.
Hali! A bal szélső kép feljebb van, mint kéne.
Szerintem nem az esetek száma vagy igaz / igaztalansága számít , hanem a stílussal van a baj amit képvisel a holland körítve egy nagy adag ( én nem veszíthetek ) kondícióval !
Elvileg a büntetéseknél az eset következményét (kiesés, hátrány, előny) nem nézik, hanem csak a szabálykönyvet, mégis a kommentátorok és mások is ezt is felhozzák a büntetés súlyosságának megítélésénél.
@@aadaam igen Adam ezt helyesen mondod: mert elvileg nem nezik de gyakorlatban en mindig latom
Verstappen sem kapott volna Ausztriaban buntetest pl ha Norris nem esik ki - abban biztos vagyok: mert amikor mas versenyzokkel tortent, akkor nem volt semmi...
Én nem értem ezt a kitermelés meg nem hagy helyet problémát. Itt centiről meg bizonytalan kanyarcsúcspontokról megy a vita. Ha a védekező nem húzza rá a kormányt és a pályán marad nem megy neki akkor fer. Az előző fél meg kerülne ki úgy, hogy a pályán marad vágjon alá a kanyarban oldja meg.
Számolgattam kicsit és ez volt a legjobb módja a kármentésnek, hogy nem engedte Norrist győzni. Mondjuk nem számítottak 20mp-re, de ha elengedi, akkor minimum 10 pontot hozott volna rajta és ahhoz dobogóra kellett volna érni, amire nem nagyon volt esélye, szóval inkább 13 az a 10. Így meg ha kevesebbet kap, akkor 10 alá is mehetett volna.
Jó volt ez a videó és most 100%-osan egyet értek, talán csak annyit, hogy én a második 10mp-et is sokallom.
Hamilton mit kapott 21-ben Silverstonban? Boxutca áthajtàst?
Soha semmi hatraltatot nem kapott. A Forma-1-ben a buntetesek teljesen szubjektiv modon tortennek (ennyire profi, azaz korrupt amator sport). A versenybirak meg fokent britek. Hamilton szamtalanszor meguszta, amikor masok sokkal szigorubb iteletet vartak volna. Remelem egyszer majd Alonso fog biraskodni. Meg olyan relevans egykori pilotak, akiknek semmi kozuk a britekhez.
10 másodpercet megkapta. nyugszik a Verstappenest :) Csak annyit kellett volna ott csinálnia Maxnak hogy nyit egy lehelletnyit a kormányon, de nem törődött vele hogy van valaki mellette. Lewis volt ott az egyetlen aki tett az ütközés ellen.
hülseség , hogy a ferrari miatt volt az autón van fék
Hagyjuk mar ezt a mi volt 200 eve meg hasonlok unalmas.... Senna meg prost meg mit tudom en, de mar nem.ok vannak mas szabalyok mas karakterek! Minden mas !
COTA-nal meg Honda résztulajdonos volt az egyik versenybíró, valamiért akkor elsiklottál efölött 🤣
Mielőtt Perez legutóbb aláírt sokan akartuk oda Alonsot 😅 lehet életében először jól járt az öreg. Bár a szenvedő red Bull is jobb jelenleg mint a bice boca Aston 😢 Azt tippelem hogy Ham háttérbe fogja szorítani Leclercet. Ha megérzi a lehetőséget mindig bekapcsol nála a beast mód. Es egyébként Russelt is gyönyörűen levadászta. Leclerc most 50 pontot szerezhetett volna es ha Max nyom egy DNF akkor még a matek is kijöhetett volna . Alonso vagy Schumi idejében ezen nem gondolkodtak volna , Sainz lelkivilága ide vagy oda egyből ment volna a csere . Jo hogy nem igy történt nem azért mondom .
Inkább maradj a szimulátornál 😢😢 anno egy ilyen mozdulatért repült az azonnali kizárás (JPMontoya )
@@darthwifedestroyer44 marhara nem; az ido mindent megszepit
nagyon sok ehhez hasonlo tortent mar (a futamon is standard modon csinalta pl. ugyanezt egymassal Lawson es Perez) de Brit kozpontu F1 orommel hiteti el a szurkolokkal hogy Verstappen az egyeduli ordog mert nem adja sportszeruen talcan at a vilagbajnoki pontokat Norrisnak, aki fel eve merfoldekkel gyorsabb autoval versenyez
Ironikusnak tartom azt, hogy azt oktatjuk, aki 47 ponttal vezeti a bajnoksagot egy csapattal akik harmadikak a konstruktori bajnoksagban es a csapattarsa 1 helyet nem javit kozben a versenyen
Leclerc 1 kor alatt hibazik mikor Norris utoleri
Sainznak, Piastrinak, Russel es Hamiltonnak gigantikus kilengesei vannak
Verstappen meg gepkent erzelemmentesen vegzi a dolgat ami barhonnan nezed jelenleg MUKODIK
És ez melyik versenyen volt? Csak mert jó lenne látni is, amiről szó van.
3 kizárást látok összesen. 1x fékhűtő, 1x tartalékautóra váltásnál csesztek el valamit, egyszer meg piros lámpánál hajtott ki a bokszból. Néhány baleset okozásától eltekintve technikai szabályok elleni vétség miatt zártak ki versenyzőt kb mindig.
@@DaniGames111en azonnal kikövetlek mert te nagyok el vagy tájolódva bazmdeg. 33koros gumikon érte utól a lekörözott autókat Leclerc akik miatt veszített sok időt és sainzi meg csak rinyalt hogy nagyon nagy a tempó ne nyomjuk tipikus car material
Köszi a videót, nagyon jó elemzés.
De sajnos hiába mondod, és hiába nagyon fontos, tényekkel logikával és észérvekkel nem lehet meggyőzni a Hamilton szurkereket.
Sosem fogják megérteni mert nem képesek rá.
Képtelenek feldolgozni 2021-et, és létrehoztak maguknak egy irracionális véleménybuborékot ahol egy alternatív valóságból kiabálnak be mindenféle fórumra mindenféle eszement dolgot, valahányszor Verstappen bármiféle esetbe keveredik. Náluk mindig ő a hibás, akkor is ha éppen egy helyben áll, mint Hofi Géza autója, amit megbüntettek gyorshajtásért, vagy épp ott sincs.
Annyit lehet tenni hogy nem kell velük foglalkozni.
Vegyen is vissza, agressziv és többet érdemelt volna
Dehogymán ha te valid lennél nem használnád ezt a szót valid
Hamilton ugyanilyen agresszíven szorította le és rakta sóderágyba Albont a Spielbergi 4-es kanyarban 2020-ban, nem? Azt mondtad, ő sosem vezetett agresszíven.
Nah azert az pont albon hibas volt
29 pont a Ferrari hàtrànya nem 20 pont!!!
:(
@@DaniGames111 igen...nekem is jobban tetszene a 20pont 😊
Perez - Magnussen csere, gg
Ha megnezzuk a lassitast az elso incidensnel en ugy latom h verstappen norris mogott volt egy szarnyal kb es norris hagyott neki helyet de verstappen felemelte a labat a fekrol hogy norris elott tudjon maradni a csucsponton es szerintem ha ott van sainz ha nincs ugy is kiterelte volna mivel o volt elol a csucsponton
Verstappen hatrebb volt a csucsponton de azt hitte elolrebb tud lenni de Sainz miatt nem tudta ezt megvalositani
Ha nincs Sainz akkor is persze kitereli Norrist de akkor az teljesen szabalyos lett volna igy meg nem volt az. Ez a lenyeg.
Update: 2 büntető pont verseny után Maxnak!!! Na, ez azért már több a soknál !!! 😡😡😡😡
Redd Bull halott 2026 új vb
jó lett :)
Max hülye lenne változni amíg ilyen szabályok vannak
Szerintem az autó a döntő tényező. Ez nem azt jelenti, hogy a legjobb autóval, bármelyik versenyző nyerne a legjobb autóval, de az élversenyzők mindegyike VB lenne a legjobb autóval. Éppen Verstappen esete mutatja, hogy ő is egyre kisebb előnnyel vezeti az egyéni VB-amióta nem a legjobb autóban ül. Nem értek egyet azzal, hogy Max jobb volt az egész évadban összesítve, mint Lando. Inkább úgy gondolom, hogy a RB autója volt egyértelműen jobb az első félévben. Mint a McLarené a másodikban.
Nem volt jobb?Hmmmm
Csak Norris hibai miatt nem latszik hogy a McLaren mennyire brutalis auto Miami ota, Verstappennek valoszinu mar vagy 10 futamgyozelme lenne. Iden kozel 100 pontot bukott mar el a brit, mar az elso felevben levezettem, hogy ennek a nagy reszet mivel. Verstappen mikor rontott el rajtokat az elso helyrol pl 5x egymas utan?
Mikor dobott el egy Q3at ugy hogy dominalta az egesz hetveget?
Mikor taktikaztak elmagukat valtozo korulmenyek kozott mint a McLaren Silverstoneban?
Mikor nem tudott elozni fel masodperccel gyorsabb autoval mint Norris USAban vagy Ausztriaban?
Soha senki nem fog rola meggyozni hogy ez nem a versenyzon mulott iden.
Elég sokkoló amikor ránézünk hamiltonra
Valóban. 7 vb cím, 105 győzelem, 103 pole, 0 megtámadott keresztény magyar család.
Aki azt mondja hogy Verstappen nem elég büntit kapott most vagy eddig is büntetni kellett volna az nem ért az f1hez. Miért mindig annak van a legnagyobb szája aki fikázni tud (tök mind1 melyik pilótáról van szó). *icska magyar szokás. Menjetek nézni sakkot.
Fel lett szopva Noris rendesen!!!!
Talán azért nézhető most a forma -1 ,mert ilyen incidensek vannak! Egyébként egy unalmas dolog.
És szerintem ez így helyes,hogy csak a győzelem számít .
😂
A hirportalokon, az f1-es cimekbol a legtobb esetben mar lehet tudni, hogy a "szakerto" brit. A futam izgalmas volt. Colapinto nekem nagyon szimpatikus. Max pedig legalabb olyan "kedves", mint Schumi es sok legenda. Ezert nem kedvelni, nem ertekelni...szive rajta annak. Kapott buntit es duplan. Mit akarnak meg az emberek? Kitiltani, csak mert a kedvencuk sokkala gyorsabb autoval sem tud nyerni? Hamilton rengetegszer meguszott olyat, amikor a masik pilota nullazott miatta. Sainz jo volt. Nagy ervagas az elvesztese. Max hibazott, de egy lassabb kocsival vagy elengedi, vagy foggal korommel probalkozik. A gyoztes, bajnok alkat resze ez. A vonalakat barmikor at lehet festeni. A lenyeg a versenyzes. Nem a folyton buntetes. Ennyi erovel ne legyen DRS se. Nem csak piszkosan lehet nyerni. Foleg, ha brutal elcsalt autoval britkent nyomulsz. En is nagyon illedelmesen versenyeznek egy ferrarival, ha a masik egy "bunko" trabanttal eroszakoskodik. Dani, nagyon csusztattal most. Verstappen azert volt es lesz vilagbajnok, mert brutalisan jol alkalmazkodik, versenyez es alig hibazik. Mutass egy illedelmes ugyanolyan pilotat, aki jobban megerdemelte volna az elmult evekben. Vettel, Hamilton, Norris, Leclerc sokkal tobbet hibazik. Ennyi erovel Schumacher kutyauto volt es vegyek el az osszes cimet. Jo nehany magyar olimpiai ermes akkor neked nem szimpatikus mert elsportolokent mindent megtett a hazaert. Pl. a haromszoros olimpiai bajnok vizilabdazoink szerinted simogattak masokat?
Norris es Leclerc bezzeg milyen szimpatikus kisfiuk. Kb. annyira ferfiasak, mint egy kopasz macska. Epp ezert is egyik sem bajnok alkat. Mondom ezeket ugy, hogy egyaltalan nem kedvelem a topcsapatok pilotai kozul egyiket sem. Tehat meg veletlenul sem vagyok Max rajongo. A teljesitmenyt azonban el kell ismerni. Alonso, Verstappen, Piastri, Colapinto. A tobbi kuka.
Hamilton még a saját csapattársát is kiütötte !!!!!!