Szia Valentin! Eddig a hagyományos felosztásban edzettem, minden izmot egyszer edzek egy héten, és most szeretném kipróbálni a push-pull-leg edzést, azonban annyi variációval, hogy én szeretem beosztani a hetem, hogy egy bizonyos edzés mindig ugyanarra a napra essen. Ezáltal azt találtam ki, hogy hétfővel kezdve megcsinálom a push-pull-leg edzést, csütörtökön pihenő, és pénteken meg szombaton lenyomok még egy push-pull-t, vasárnap pihenő, majd hétfőn előlről az egész. Így a láb csak egyszer lesz egy héten, de szerintem elég intenzíven meg tudom edzeni hogy elég legyen egyszer egy héten (plusz tervezek vasárnapokra sprint edzést bevezetni). Ezáltal a felső testemet kétszer tudom megedzeni egy héten, és mégis marad egy stabil felosztási rendszer amihez alkalmazkodni tudok. Szerinted ez így megfelelő lehet? Azért kérdezem, mert így a péntek szombati push-pull után "csak" 2 nap marad regenerálódni a hétfő keddi push-pull edzésre. Arra is gondoltam hogy a hétfő keddi push pull nehéz súlyos alapgyakorlatos, kevés ismétléses, a péntek szombati pedig izoláltabb, magasabb ismétlés számú, talán úgy jobban tud regenerálódni ha nem gyilkolom le annyira magam :D Elnézést ha túl bonyolítottam a kérdést, válaszod előre is köszönöm, nagyon jók a videóid! :)
Siman mukodokepes lehet a dolog. Ha eleg heti egy lab edzes szamodra, akkor nem latom akadalyat. Az intenzitas es ismetlesek vairalasa edzesrol edzesre is jo otlet, amit mindenkeppen jonak latok. Adj neki egy probat, mert elmeletben jo a dolog!
Minden videódat megnéztem már legalább háromszor és rájöttem, hogy a rengeteg hasznos információ mellett van egy óriási előnye a csatornának. Engem nagyon megnevettetnek az olyanok, mint itt 0:25-nél 😂😂 A jóízű nevetés pedig egy hangyányival mégis csak több kalóriaégetést jelent szóval, köszi! 😉
Orulok, hogy informativnak es olykor szorakoztatonak talalod oket! Es igazad van: tobb mokas pillanat kell, plane, ha jon a tavasz, mert ugy konnyebb szalkasitani. 😀
Szia Valentin! Èn most változtattam edzèstervet a videóid alapján. Annyit változtattam a P-P-L felosztáson, hogy Push-Leg-Pull-Pihenő bontásban vègzem, mivel nekem jobban esik egy felső test edzés után egy labedzès, majd újra felső test, valamint így az oldalsó delta is pihen 2napot, mielőtt újra megedzenèm. Nagyon informatívak a videóid sokat tanultam belőlük. Köszi ès így tovább ;)
Szia Balazs! Siman jo! Lenyegeben a PPL csak berogzodes, mert igy terjedt el, de igazabol mindegy, hogy milyen sorrendben vegzed. Ahogy neked jobban fekszik. A magyarazat mogotte teljesen ertheto.
Köszi szépen a részletes leírást. Kipróbálom. Jók a videók, a gyakorlatok" helyes " végrehajtásában sokat segített és plusz a tippeket is mellékelve szuper!! Lg Zsolt
Köszi a tippet! Bepróbálom a push/pull/leg-et. Két hónapja kezdtem csak edzeni és idáig egy nap egy izom elvén edzetem, de így nem jutott elég idő minden izomcsoportra. Ez jónak tűnik majd elválik mi lesz az eredménye😊
Szia! Ezzel kapcsolatban kérdeznélek, mert tudom, jelenleg is így edzel. Mell-váll tricepsz edzésen például szerinted mennyit számít, hogy két mell, két váll, két tricepsz gyakorlatot végzet, vagy pedig egy mell, egy váll, egy tricepsz, és újra egy mell, egy váll, egy tricepsz. Gyakorlatok közt több a pihenőidő egy adott izomcsoportra, azt vettem észre, kísérletként, hogy így nagyobb volument tudok elvégezni egy edzés alatt.
Szia Valentin! Lenne egy kérdés! Elmondtad a videóban, hogy te abban a felosztásban tolod az edzést, hogy push,pull, leg, aztán pihenő! Vagyis teszem azt hétfő, kedd, szerda edzés, csütörtök pihenő, aztán péntektől kezdődik minden előlről? Nem sok kicsit? Válaszod előre is köszönöm!
Szia. Mit javasolsz egy popeye szindrómásnak, mint pl én vagyok hogy a nagy izmai teljesen lemaradtak a kisebbekhez képest. Pl vádlim vagy az alkarom vagy pl a vállaim azok brutál túlfejlettek voltak mindig is. Pl tudok 100kilóval guggolni, de vádliból siman 200kg-ot tudok tolni vagy nyomni.Ugyanígy az alkaromnál is. Nem js edzem őket már, mert konkrétan egy farmert nem tudok felhúzni, mert nem jön át a vádlimon. Nem tudom próbáljam ezekkel kezdeni az edzést, hogy fáradjanak el vagy ne is edzem őket nem tudom. Mert ha nem edzem őket akkor nagyon kiveszik a mozdulatból amit éppen szeretnék edzeni. Most már egy éve ezzel küzdök, de csak rosszabb lett.
Nekem genetikailag eros az elulso deltam, igy nem igenyel sok munkat. Ha csinalok ra heti 1x valamilyen nyomast 4 sorozatban, az boven eleg, mert kap eleg munkat a ferdepados nyomastol is. De nyilvan, ha valaki nem ennyire szerencses elulso delta tekinteteben, akkor annak erdemes egy nyomogyakorlatot beraknia a push napra es heti ketszer edzenie. Amit en az elulso delta edzesevel megsporolok, azt olyan testreszekre forditom, amik nalam gyengek.
Szia, olyan kérdésem lenne hogy nem hátráltatja az oldalsó váll regenerációját az, hogy egymás után push és pull napon is kapja az ívet, mert ugyebár 48 óra kéne neki, vagy rosszul tudom ? Köszi a választ előre is !
Szia. Én nemrégiben olyan 6 hónapja kezdtem el edzeni és sajnos heti 3 szor tudok terembe járni, azt sem mindig ugyanabban az időben Mit tanácsolnál felosztásnak hogy maximálisan tudjak fejlődni?
Zoltan Kovacs Szia! Ez azt jelenti, hogy az adott gyakorlatot (pl legyen fekvenyomás) 4-5 alkalommal végzi, az ismétlés szám pedig azt jelenti, hogy hányszor tudja kinyomni az adott súlyt. Tehát gyakorlatban úgy néz ki, hogy fekvenyomás 1x10 (1 a sorozatszám, 10 az ismétlés szám) majd ismét egy tízes széria, ami ugye akkor már a második, tehát 2x10, és így tovább 3x10, 4x10.. Remélem nagyjából érthető volt így ez a levezetés. :)
Hali! Perfect video! (ez is) Én most szeretnék áttérni a PPL-re de nem akarok minden nap edzeni! Kérdésem az lenne hogy Push pihenő, Pull pihenő, Leg pihenő, aztán megint elölről, tehat 6 naponta ismetlodik élhető lehet? És ha igen akkor mennyire ajánlod intenzívre? Koszi
Koszonom! Szerintem siman mukodik. Elonyodre fordithatod, hogy tobb idod van regeneralodni. Probald ki es erezni fogod, hogy milyen mertekben tudsz novelni a volumenen es/vagy intenzitason. Ez teljesen egyenfuggo. Ameddig tudsz regeneralodni es szepen lassan erosodsz/noveled avolument, addig jo uton haladsz.
Ha valaki vallfajos-problemas fekvenyomasnal a vall, akkor csak az elulso deltat bombazzuk le mell elott vagy a komplett vallat? Mit tartasz celravezetonek:ha csak az elulso deltat megdolgozzuk es nyomas/ vagy a vall mindharom fejet mrgedzzuk es utana vall? Koszi:)
Valentin Torma Nyomasoknal faj a vallam, probalom ugy kikuszobolni, hogy vallazok mell elott. A videoban azt javaslod, hogy edzuk meg a vall elulso fejet es utana mellezunk. De az rossz otlet, ha a vall mindharom fejet kicsit megdolgoztatom-elfarasztom es utana nyomok? Vagy az tul sok erot elvesz mar az edzes elejen?
Mivel push/pull/leg bontásról van szó, tehát az első gyakorlat már a többi izom bemelegítési is egyben, így a nap első gyakorlatából átlagban 3-4 felvezető sorozatot csinálok, aztán jönnek a munkasorozatok. (Fekvenyomás után értelemszerűen nincs szükség bemelegítésre a tricepsznél, mert a fekvenyomás már eleve bemelegítés és munkasorozat is a tricepszre.)
Nagyon jól hangzik ez az edzés terv, csak ez így heti 6 nap edzést jelent ugye, arra meg azt szokták mondani hogy a kezdőknek túl sok, többre mennek a heti 3-4 edzéssel, mi a véleményed erről?
Szia! Nem lehet hogy az a baj a vadlinal hogy 3x edzed egy heten? Tudom h kicsi izom es eleg neki kevesebb regeneralodasi ido, de lehet nallad tobb ido kell a pihire. En is ozike labu vagyok de miota heti 1x megdolgozom azota fejlodik... legalabb is jobban mint elotte :D Jok a videoid! :)
Szia! Az is meglehet. Az alaphelyzet az, hogy eleg komoly problemaim voltak a labaimmal terdtol lefele. Par honapja tudok normalisan labazni es vadlizni. Most kiserletezem vele, hogy mi az optimalis. Most heti ketszer probalkozom, hatha jobb. Az egesz elet egy kiserlet. :D Koszonom a velemenyedet es a pozitiv visszajelzest! :) (Mi ozikek tartsunk ossze!💪😁)
Alapgyakorlatoknal nem megyek bukasig szinte soha. Nagyon belassitja a regeneraciot. Viszont egy oldalso delta izolalasanal siman. Alapgyakorlatoknal igyekszem az edzesvolument/intenzitast novelni es igy progressziven fejlodni, de nem megyek soha bukasig, mert ha tulterhelem az idegrendszerem, akor nem tudok regeneralodni a kovetkezo edzesre es visszaesik a teljesitmeny.
tényleg ugyanúgy fejlődik az izom mintha külön edzenéd őket? Gondolok ide mondjuk egy teljes váll edzésre pl ha : csinálok egy váll tricepszet 3-3 esetleg 4 gyakorlattal megy?
Attól függ, hogy milyen eredményre számítasz. Feltéve, hogy jól edzel technikailag és kellően megterhelőek az edzések, valamint ezen felül ezt az étrended támogatja, akkor akár pár héten belül is látsz már kisebb-nagyobb változásokat. (Ha kezdő vagy.)
Csao, legyszives egy FONTOS kerdesre valaszolnal?? En is natural vagyok, ugyanigy push, pull, leg felosztast hasznalok. De pl. Mellre 25-30 sorozatot vegeztem mellre! Nagyobb izomcsoportokra 3-4-5 gepen vegeztem el 8-12 ismetleseket ugy hogy az utolso a max volt, es 25-30 sorozatokat csinaltam az ujrakezdesem 3-4 honapjaban, de alig ha ereztem izomlazat! Tudom hogy az izomlaz ellen alkalmazkodunk. Az ujra kezdesem elso heteben 1SZER elvegeztem ezt a push, pull, leg, edzest, 16 SOROZATTAL PL MELLRE, olyan merteku izomlazam volt hogy minden izomcsoportom kovette az 5-6-7 napos (( DUZZADAST, GYULLADAST ))! AZTAN az ujra kezdes 4. Heteben attertem 20-25 sorozatra de aligha volt izomlaz pedig en kepes vagyok teljesen szabalyosan izolaltan vegezni a gyakorlatot akkora sullyal amibe 8-at birok nyomni de az a max, 3 perces pihenokkel! Fejlodtem is de nem olyan utemben ahogy kellene. Elegge meglepodtem azon hogy te ilyen keveset vegzel. Milyen tudas birtokaban dontottel igy hogy pl. Mellre csak ennyit vegzel? Honnan tudod hogy a 15-20 sorozat nem lenne jobb??? Vagy 25-30 sorozat heti 2 szer!???
@@nkakymxmmxc2694 Igen, az "erő állóképességet, csak azt a crossfitesek küzdősportolók csinálják, én is de heti váltással gyakorlom a különböző sportokat, a kis súlyokkal való edzés nagy volumenben, nem annyire izom növelő sem erőnövelő gyakorlat, hanem egy bizonyos erőszintet egyre több ideig fenttartó képesség növelését edzi
Szia :D lenne egy kérdésem, nekem az izomnövelés a célom de sajnos csak 3 nap tudok elmenni terembe egy héten. Úgy is megfelelő lenne nekem ez az edzésterv?
Szia. Azt szeretnem kerdezni, hogy nem sok ez? Marmint elvileg egy izomcsoportot nem szabad edzeni egy heten 2 nel tobbszor. Oke, hogy hetente csak 2x van push, pull es leg is, de gondolom azert vannak izmok amiket akaratlanul is terhelsz, egy-egy hasonlo gyakorlattal. Igy nincs nagyobb esely az izom serulesere?
Nem tul sok. Nem csak az szamit, hogy hanyszor edzed oket, hanem, hogy mekkora edzesmunkat vegzel el. Ha nem vegzel tul sok gyakorlatot (es munkat), valamint nem gyilkolod szet az izmot, akkor siman mukodik. En nagy izmokra 12-15 sorozatot vegzek edzesenkent, kicsikre 5-8 kozott. Soha nem csinalok 4-5 gyakorlatot meg nagy izmokra sem.
Hali, nagy érdeklődéssel néztem ezt a videót :D Olyan kérdésem lenne, hogyha valakinek csak heti 3 edzésre adatik lehetősége (pénte, szombat, vasárnap) annak is beválhat ez a módszer? Ráadásul ektomorf a testfelépítésem, nehezen izmosodok, nyúlánk vagyok és gyors az anyagcserém. Mit kellene változtatni hogy egy hétre elegendő impulzust kapjanak az izmaim? :DD
Nem a legoptimalisabb, hogy zsinorban edzel 3 napot es 4 nap pihenod van. 2-3 edzesnel inkabb teljes testes edzest javasolnek vagy alsotest-felsotest bontast.
Szia Valentin! Nem tervezel esetleg egy olyan videót, ahol CSAK ellenállásos gumiszalaggal eddzel minden izomcsoportra? Az az igazság, hogy baromi nagy segítség lenne!!
Elmeletileg igen. De mivel en csak heti 5x edzem, nem 6x, igy csak folytatom az edzeseket push-pull-leg rendszerben. Ugy kell beallitani kezdetben az elvegzendo munkat, hogy tudj regeneralodni a ket edzes kozott.
Ezzel én is így vagyok,ezért nem is csinalom😀 Viszont nekem ami bevált,probàljatok ki, hátha nektek is jó, lábujjhegyen bringázni,amikor nyomod le a pedàlt,akkor próbáld az összes erőt onnan kifejteni,jó nehéz fokozatban,sima bringa vagy szobabicikli is jó.Sok idő,de nekem attól szépen fejlődött, jobban mint a làbgyakorlatoktol🤔
Vanesz😀, Testzsír%-ot ki lehet valamijen képlettel számolni? Te magadnak hogy szamítod? Vagy csak érzésre a tükőrből meg a testmeretekből lehet látni meg saccolni.
Szia Valentin! Eddig a hagyományos felosztásban edzettem, minden izmot egyszer edzek egy héten, és most szeretném kipróbálni a push-pull-leg edzést, azonban annyi variációval, hogy én szeretem beosztani a hetem, hogy egy bizonyos edzés mindig ugyanarra a napra essen. Ezáltal azt találtam ki, hogy hétfővel kezdve megcsinálom a push-pull-leg edzést, csütörtökön pihenő, és pénteken meg szombaton lenyomok még egy push-pull-t, vasárnap pihenő, majd hétfőn előlről az egész.
Így a láb csak egyszer lesz egy héten, de szerintem elég intenzíven meg tudom edzeni hogy elég legyen egyszer egy héten (plusz tervezek vasárnapokra sprint edzést bevezetni).
Ezáltal a felső testemet kétszer tudom megedzeni egy héten, és mégis marad egy stabil felosztási rendszer amihez alkalmazkodni tudok. Szerinted ez így megfelelő lehet? Azért kérdezem, mert így a péntek szombati push-pull után "csak" 2 nap marad regenerálódni a hétfő keddi push-pull edzésre. Arra is gondoltam hogy a hétfő keddi push pull nehéz súlyos alapgyakorlatos, kevés ismétléses, a péntek szombati pedig izoláltabb, magasabb ismétlés számú, talán úgy jobban tud regenerálódni ha nem gyilkolom le annyira magam :D
Elnézést ha túl bonyolítottam a kérdést, válaszod előre is köszönöm, nagyon jók a videóid! :)
Siman mukodokepes lehet a dolog. Ha eleg heti egy lab edzes szamodra, akkor nem latom akadalyat. Az intenzitas es ismetlesek vairalasa edzesrol edzesre is jo otlet, amit mindenkeppen jonak latok.
Adj neki egy probat, mert elmeletben jo a dolog!
Minden videódat megnéztem már legalább háromszor és rájöttem, hogy a rengeteg hasznos információ mellett van egy óriási előnye a csatornának. Engem nagyon megnevettetnek az olyanok, mint itt 0:25-nél 😂😂 A jóízű nevetés pedig egy hangyányival mégis csak több kalóriaégetést jelent szóval, köszi! 😉
Orulok, hogy informativnak es olykor szorakoztatonak talalod oket!
Es igazad van: tobb mokas pillanat kell, plane, ha jon a tavasz, mert ugy konnyebb szalkasitani. 😀
@@valentintorma Szia. Mell és Hát izomra összesen hány sorozatot végzel egy edzésen belül?
@@jocid2280 8-10 sorozat és ez jelenleg kb. a heti sorozattal is megegyezik.
Szia Valentin! Èn most változtattam edzèstervet a videóid alapján. Annyit változtattam a P-P-L felosztáson, hogy Push-Leg-Pull-Pihenő bontásban vègzem, mivel nekem jobban esik egy felső test edzés után egy labedzès, majd újra felső test, valamint így az oldalsó delta is pihen 2napot, mielőtt újra megedzenèm. Nagyon informatívak a videóid sokat tanultam belőlük. Köszi ès így tovább ;)
Szia Balazs!
Siman jo! Lenyegeben a PPL csak berogzodes, mert igy terjedt el, de igazabol mindegy, hogy milyen sorrendben vegzed. Ahogy neked jobban fekszik. A magyarazat mogotte teljesen ertheto.
Köszi szépen a részletes leírást. Kipróbálom. Jók a videók, a gyakorlatok" helyes " végrehajtásában sokat segített és plusz a tippeket is mellékelve szuper!! Lg Zsolt
Nagyon tetszik, nagyon hasznos, nagyon köszönöm mindenki nevében!!
Köszi a tippet! Bepróbálom a push/pull/leg-et. Két hónapja kezdtem csak edzeni és idáig egy nap egy izom elvén edzetem, de így nem jutott elég idő minden izomcsoportra. Ez jónak tűnik majd elválik mi lesz az eredménye😊
Nagyon jó ez az edzésterv! Mostantól így fogom kivitelezni az edzéseimet. Köszi a segítséget, így tovább! :)
+HUMBUK 33 Adjad neki! Szivesen! :)
Szia! Ezzel kapcsolatban kérdeznélek, mert tudom, jelenleg is így edzel. Mell-váll tricepsz edzésen például szerinted mennyit számít, hogy két mell, két váll, két tricepsz gyakorlatot végzet, vagy pedig egy mell, egy váll, egy tricepsz, és újra egy mell, egy váll, egy tricepsz. Gyakorlatok közt több a pihenőidő egy adott izomcsoportra, azt vettem észre, kísérletként, hogy így nagyobb volument tudok elvégezni egy edzés alatt.
szia!nagyon jo az edzésterve !1 olyan kérdésem lenne hogy a csuklya edzése mikor torténik ebben a felosztásban?
Szia Valentin! Lenne egy kérdés! Elmondtad a videóban, hogy te abban a felosztásban tolod az edzést, hogy push,pull, leg, aztán pihenő! Vagyis teszem azt hétfő, kedd, szerda edzés, csütörtök pihenő, aztán péntektől kezdődik minden előlről? Nem sok kicsit? Válaszod előre is köszönöm!
Szia. Mit javasolsz egy popeye szindrómásnak, mint pl én vagyok hogy a nagy izmai teljesen lemaradtak a kisebbekhez képest. Pl vádlim vagy az alkarom vagy pl a vállaim azok brutál túlfejlettek voltak mindig is. Pl tudok 100kilóval guggolni, de vádliból siman 200kg-ot tudok tolni vagy nyomni.Ugyanígy az alkaromnál is. Nem js edzem őket már, mert konkrétan egy farmert nem tudok felhúzni, mert nem jön át a vádlimon. Nem tudom próbáljam ezekkel kezdeni az edzést, hogy fáradjanak el vagy ne is edzem őket nem tudom. Mert ha nem edzem őket akkor nagyon kiveszik a mozdulatból amit éppen szeretnék edzeni. Most már egy éve ezzel küzdök, de csak rosszabb lett.
Újabb perfect videó :) .. (a hip trust szerintem csípőemelés magyarul, bár én is hip trust-nak hívom :D )
Isment koszonom a kiegeszitest! :D
Nekem genetikailag eros az elulso deltam, igy nem igenyel sok munkat. Ha csinalok ra heti 1x valamilyen nyomast 4 sorozatban, az boven eleg, mert kap eleg munkat a ferdepados nyomastol is.
De nyilvan, ha valaki nem ennyire szerencses elulso delta tekinteteben, akkor annak erdemes egy nyomogyakorlatot beraknia a push napra es heti ketszer edzenie.
Amit en az elulso delta edzesevel megsporolok, azt olyan testreszekre forditom, amik nalam gyengek.
nagyon jó lett! full egyet értek!
Koszonom szepen sporttars! Vagyis akkor mar elvtars. :D
Szia!
Kardiot pihenonapra tenned ?
Hetfo: Push
Kedd: Pull
Szerda: Leg
Csutortok: Push
Pentek: Pull
Szombat: Leg
Vasarnap: Pihenonap
ez igy jo?
Nagyon jó lett, sokat segítettél! Köszi szépen :)
Szia. A trapézizom alias csuklya az ebben a rendszerben nem kerül megedzésre?
Szia, olyan kérdésem lenne hogy nem hátráltatja az oldalsó váll regenerációját az, hogy egymás után push és pull napon is kapja az ívet, mert ugyebár 48 óra kéne neki, vagy rosszul tudom ? Köszi a választ előre is !
Szia. Én nemrégiben olyan 6 hónapja kezdtem el edzeni és sajnos heti 3 szor tudok terembe járni, azt sem mindig ugyanabban az időben
Mit tanácsolnál felosztásnak hogy maximálisan tudjak fejlődni?
@valentin Toma. Has izom edzes nincs ?
Szia Valentin!
Tudnál segíteni egy egyéni edzéstervben?
Nagyon megköszönnöm!
Diétához mennyire ajánlott ez a leosztás? Mit lehetne variálni, hogy megfeleljen? Ismétlések, sorozatok variálásával mondjuk?
Maga az edzesterv allandoan jo, fuggetlenul attol, hogy tomegelsz vagy szalkasitasz. Az eroszinted fog valtozni es a terhelhetoseged.
Most fogom kezdeni az edzéseket s nemértem azokat amikor mondják pl:4-5 sorozat 8-10 ismetlessel.Ezt mire ertitek kerlek segitsetek!
Zoltan Kovacs Szia! Ez azt jelenti, hogy az adott gyakorlatot (pl legyen fekvenyomás) 4-5 alkalommal végzi, az ismétlés szám pedig azt jelenti, hogy hányszor tudja kinyomni az adott súlyt. Tehát gyakorlatban úgy néz ki, hogy fekvenyomás 1x10 (1 a sorozatszám, 10 az ismétlés szám) majd ismét egy tízes széria, ami ugye akkor már a második, tehát 2x10, és így tovább 3x10, 4x10.. Remélem nagyjából érthető volt így ez a levezetés. :)
Roland Orosz szia.Ertem mostmár koszi szépen!
Ezt az edzéstervet érdemes még mindig követni? köszönöm válaszod.
Szia😀 en heti 6x jarok edzeni. Ugy jo ha ugy osztottam be, hogy: push-leg-pull-push-leg-pull?😁
Persze!
Vki le tudná írni az egész ppl edzéstervet?
Hali! Perfect video! (ez is)
Én most szeretnék áttérni a PPL-re de nem akarok minden nap edzeni! Kérdésem az lenne hogy Push pihenő, Pull pihenő, Leg pihenő, aztán megint elölről, tehat 6 naponta ismetlodik élhető lehet? És ha igen akkor mennyire ajánlod intenzívre? Koszi
Koszonom!
Szerintem siman mukodik. Elonyodre fordithatod, hogy tobb idod van regeneralodni.
Probald ki es erezni fogod, hogy milyen mertekben tudsz novelni a volumenen es/vagy intenzitason. Ez teljesen egyenfuggo. Ameddig tudsz regeneralodni es szepen lassan erosodsz/noveled avolument, addig jo uton haladsz.
@@valentintorma Köszönöm gyors válaszold! Peace tesa😁
Ha valaki vallfajos-problemas fekvenyomasnal a vall, akkor csak az elulso deltat bombazzuk le mell elott vagy a komplett vallat? Mit tartasz celravezetonek:ha csak az elulso deltat megdolgozzuk es nyomas/ vagy a vall mindharom fejet mrgedzzuk es utana vall? Koszi:)
Ugy ertetted, hogy ha vallazol mellezes elott, akkor nem faj a vallad fekvenyomasnal?
Valentin Torma
Nyomasoknal faj a vallam, probalom ugy kikuszobolni, hogy vallazok mell elott. A videoban azt javaslod, hogy edzuk meg a vall elulso fejet es utana mellezunk. De az rossz otlet, ha a vall mindharom fejet kicsit megdolgoztatom-elfarasztom es utana nyomok? Vagy az tul sok erot elvesz mar az edzes elejen?
Gyakorlatonként mennyi szokott lenni a bemelegítő illetve munkasorozat?
Mivel push/pull/leg bontásról van szó, tehát az első gyakorlat már a többi izom bemelegítési is egyben, így a nap első gyakorlatából átlagban 3-4 felvezető sorozatot csinálok, aztán jönnek a munkasorozatok. (Fekvenyomás után értelemszerűen nincs szükség bemelegítésre a tricepsznél, mert a fekvenyomás már eleve bemelegítés és munkasorozat is a tricepszre.)
Nagyon jól hangzik ez az edzés terv, csak ez így heti 6 nap edzést jelent ugye, arra meg azt szokták mondani hogy a kezdőknek túl sok, többre mennek a heti 3-4 edzéssel, mi a véleményed erről?
csípőkitolás a neve amúgy, én is szoktam
Koszonom. :D
Szia! Nem lehet hogy az a baj a vadlinal hogy 3x edzed egy heten? Tudom h kicsi izom es eleg neki kevesebb regeneralodasi ido, de lehet nallad tobb ido kell a pihire. En is ozike labu vagyok de miota heti 1x megdolgozom azota fejlodik... legalabb is jobban mint elotte :D Jok a videoid! :)
Szia!
Az is meglehet. Az alaphelyzet az, hogy eleg komoly problemaim voltak a labaimmal terdtol lefele. Par honapja tudok normalisan labazni es vadlizni. Most kiserletezem vele, hogy mi az optimalis. Most heti ketszer probalkozom, hatha jobb. Az egesz elet egy kiserlet. :D
Koszonom a velemenyedet es a pozitiv visszajelzest! :)
(Mi ozikek tartsunk ossze!💪😁)
Szia Valentin. Izuleti problemara tudnal javasolni valamilyen taplalekkiegeszito termeket? Koszonom
Bukásig edzel,vagy megállsz előtte? Esetleg bukáson túli ismétléseket szoktál végezni?
Alapgyakorlatoknal nem megyek bukasig szinte soha. Nagyon belassitja a regeneraciot. Viszont egy oldalso delta izolalasanal siman.
Alapgyakorlatoknal igyekszem az edzesvolument/intenzitast novelni es igy progressziven fejlodni, de nem megyek soha bukasig, mert ha tulterhelem az idegrendszerem, akor nem tudok regeneralodni a kovetkezo edzesre es visszaesik a teljesitmeny.
Valentin Torma Köszönöm a gyors választ! :D
tényleg ugyanúgy fejlődik az izom mintha külön edzenéd őket? Gondolok ide mondjuk egy teljes váll edzésre pl ha : csinálok egy váll tricepszet 3-3 esetleg 4 gyakorlattal megy?
Osszessegeben az elvegzett munka szamit.
Ha 3 napom van edzeni egy héten akkor mennyi idő utàn lesz eredmeny?
Attól függ, hogy milyen eredményre számítasz.
Feltéve, hogy jól edzel technikailag és kellően megterhelőek az edzések, valamint ezen felül ezt az étrended támogatja, akkor akár pár héten belül is látsz már kisebb-nagyobb változásokat. (Ha kezdő vagy.)
Szia Vanesz! Trapézizomra nem végzel egyetlen gyakorlatot sem?
Kifejezetten arra nem, mert van 1-2 gyakorlat, amit vegzek es terheli.
Csao, legyszives egy FONTOS kerdesre valaszolnal?? En is natural vagyok, ugyanigy push, pull, leg felosztast hasznalok. De pl. Mellre 25-30 sorozatot vegeztem mellre! Nagyobb izomcsoportokra 3-4-5 gepen vegeztem el 8-12 ismetleseket ugy hogy az utolso a max volt, es 25-30 sorozatokat csinaltam az ujrakezdesem 3-4 honapjaban, de alig ha ereztem izomlazat! Tudom hogy az izomlaz ellen alkalmazkodunk. Az ujra kezdesem elso heteben 1SZER elvegeztem ezt a push, pull, leg, edzest, 16 SOROZATTAL PL MELLRE, olyan merteku izomlazam volt hogy minden izomcsoportom kovette az 5-6-7 napos (( DUZZADAST, GYULLADAST ))! AZTAN az ujra kezdes 4. Heteben attertem 20-25 sorozatra de aligha volt izomlaz pedig en kepes vagyok teljesen szabalyosan izolaltan vegezni a gyakorlatot akkora sullyal amibe 8-at birok nyomni de az a max, 3 perces pihenokkel! Fejlodtem is de nem olyan utemben ahogy kellene. Elegge meglepodtem azon hogy te ilyen keveset vegzel. Milyen tudas birtokaban dontottel igy hogy pl. Mellre csak ennyit vegzel? Honnan tudod hogy a 15-20 sorozat nem lenne jobb??? Vagy 25-30 sorozat heti 2 szer!???
A kisebb súlyokkal való ismétlések növelik az izmok kondícióját
@@nkakymxmmxc2694 Igen, az "erő állóképességet, csak azt a crossfitesek küzdősportolók csinálják, én is de heti váltással gyakorlom a különböző sportokat, a kis súlyokkal való edzés nagy volumenben, nem annyire izom növelő sem erőnövelő gyakorlat, hanem egy bizonyos erőszintet egyre több ideig fenttartó képesség növelését edzi
Szia :D lenne egy kérdésem, nekem az izomnövelés a célom de sajnos csak 3 nap tudok elmenni terembe egy héten. Úgy is megfelelő lenne nekem ez az edzésterv?
Mukodhet, bar en inkabb valtanek egy alsotest-felsotest edzestervre.
@@valentintorma Nagyon szépen köszönöm! Kérlek folytasd mert nagyon hasznos minden videod:)
Szia. Azt szeretnem kerdezni, hogy nem sok ez? Marmint elvileg egy izomcsoportot nem szabad edzeni egy heten 2 nel tobbszor. Oke, hogy hetente csak 2x van push, pull es leg is, de gondolom azert vannak izmok amiket akaratlanul is terhelsz, egy-egy hasonlo gyakorlattal. Igy nincs nagyobb esely az izom serulesere?
Nem tul sok. Nem csak az szamit, hogy hanyszor edzed oket, hanem, hogy mekkora edzesmunkat vegzel el. Ha nem vegzel tul sok gyakorlatot (es munkat), valamint nem gyilkolod szet az izmot, akkor siman mukodik. En nagy izmokra 12-15 sorozatot vegzek edzesenkent, kicsikre 5-8 kozott. Soha nem csinalok 4-5 gyakorlatot meg nagy izmokra sem.
Hali, nagy érdeklődéssel néztem ezt a videót :D
Olyan kérdésem lenne, hogyha valakinek csak heti 3 edzésre adatik lehetősége (pénte, szombat, vasárnap) annak is beválhat ez a módszer? Ráadásul ektomorf a testfelépítésem, nehezen izmosodok, nyúlánk vagyok és gyors az anyagcserém. Mit kellene változtatni hogy egy hétre elegendő impulzust kapjanak az izmaim? :DD
Nem a legoptimalisabb, hogy zsinorban edzel 3 napot es 4 nap pihenod van. 2-3 edzesnel inkabb teljes testes edzest javasolnek vagy alsotest-felsotest bontast.
Szia Valesz. Milyen az a fekvő bicepsz csigán? Ha erre rákeresek nem igazán ad találatot a google. köszönöm
Itt megtalalod:
th-cam.com/video/-eApxOp7iOE/w-d-xo.html&lc=Ugxvw1bCBMc3w1xbz5V4AaABAg
Szia Valentin! Nem tervezel esetleg egy olyan videót, ahol CSAK ellenállásos gumiszalaggal eddzel minden izomcsoportra? Az az igazság, hogy baromi nagy segítség lenne!!
Keress rá az otthoni edzésterv című videójára, szerintem arra gondolsz.
Hello, új vagyok csatornan 🙂
Szia hátulsó deltára mit szoktál csinálni? :)
Archoz huzast kotellel, valamint egy fura evezest, amit eddig meg senkinel sem lattam. 😀
most akkor van láb nap is,vagy a hát naphoz tartozik a láb nap???
most akkor 7 nap alatt 2x tartasz push-pull-leg napot? illetve nem kevés a pihenő 2 lábnap között?
Elmeletileg igen. De mivel en csak heti 5x edzem, nem 6x, igy csak folytatom az edzeseket push-pull-leg rendszerben.
Ugy kell beallitani kezdetben az elvegzendo munkat, hogy tudj regeneralodni a ket edzes kozott.
Akkor heti 3-4 edzés kevés natúrálban az izomépítésre? 2 hónapja edzek
Nem keves.
Egy héten hányszor?
Nem vagy semmi! :o
Mikor szokott lenni pihenő napod ?
Amikor faradt vagyok, illetve minden 3. edzesnap utan kotelezo pihenot irtam elo magamnak.
Csukja mikor?
Pull napon be lehet iktatni egy extra gyakorlatot.
Totálisan átérzem a vádli dolgot, én is már heti 3x edzem de annyira feleslegesnek érzem hogy hihetetlen :D
Sosrtars.😅
Ezzel én is így vagyok,ezért nem is csinalom😀 Viszont nekem ami bevált,probàljatok ki, hátha nektek is jó, lábujjhegyen bringázni,amikor nyomod le a pedàlt,akkor próbáld az összes erőt onnan kifejteni,jó nehéz fokozatban,sima bringa vagy szobabicikli is jó.Sok idő,de nekem attól szépen fejlődött, jobban mint a làbgyakorlatoktol🤔
mikor lesz testepito étrend tervezés? *-*
Koszi az otletet! A kozeljovoben csinalok rola egy videot.
Valentin Torma en koszonom!
Szerintem a 3 mell gyakorlat 5-5 sorozat az nem kevés. Én mindenhova 3-3 sorozatot csinálok csak :D
Jogos. Ez egy ősrégi videóm. Azóta én is átgondoltam ezt a koncepciót és én sem végzek ennyit. 😃
Csaó Vanesz! lábnapon lemaradt a has..
Koszi! Konnyen meglehet. Alig szoktam edzeni. 😅
Vanesz😀, Testzsír%-ot ki lehet valamijen képlettel számolni? Te magadnak hogy szamítod? Vagy csak érzésre a tükőrből meg a testmeretekből lehet látni meg saccolni.
a buborék has