Riasztás (2021-04-27) - HÍR TV
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 26 เม.ย. 2021
- Riasztás (2021-04-27) - HÍR TV
A szavak mögött
A nyelvész-szakértők meghallgatásával folytatódott Gyárfás Tamás pere. A bíróság összesen tizennyolc kérdést tett fel korábban a szakembereknek, amelyre végül egy több száz oldalas válasz születetett.
Szíven szúrt házasság
Leszúrta férjét egy veszekedés során egy tokodi nő. Az áldozat a helyszínen életét vesztette. Mint kiderült, a nőnek nem ez volt ez első ilyen esete, bő 15 évvel ugyanis felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mert késsel megsebesítette az egyik gyermekét.
A szavak embere
Pályafutását katonaként kezdte, majd átigazolt a tűzoltókhoz, ahol majd húsz éven át szóvivőként is teljesített szolgálatot. Felkészültségével, közvetlen stílusával bátran kijelenthetjük, iskolát teremtett. A Riasztásban Dobson Tibor dandártábornok.
Olaszliszka szelleme
Két ember állt bíróság elé az úgynevezett encsi lincselés ügyében. Három évvel ezelőtt egy hölgy autójával elsodort egy úttestre szaladó kisgyereket. Tettéért a település több lakója is megpróbálta a helyszínen felelősségre vonni. Szerencsére halálos tragédia ezúttal nem történt.
#Riasztás #Olaszliszka #Gyilkosság
Kövessenek minket közösségi felületeinken!
► Facebookon: / hirtv
► Honlapunkon: hirtv.hu/
► Instagramon: / hirtv_official
Nagyon örülök, hogy méltatásra került a szóvivő úr, fantasztikus munkát végeznek!
Mindeki híbás csak az órkok nem, 15év letőltendőt nekik.
Ketten hogy lehet lincselni. Ja, a többi száz ott sem volt.
Neked, 20 év fegyházat!
Inkább annyi kötél!
- Bíró úr. Én nem öltem meg a hölgyet.. a kamerán látszik, hogy ott ül a bogárka a fűben.. nyílván látszik, hogy valaki átszalad az úton egy pajszerral. Birró úúúr, kizárt dolog, hogy az nem én vótam.. kizárt dolog mert én ott se vótam... amikó átszaladtam.. ott se vótam. =)) Akkor én, hogy öltem meg??? Ezt nem értem bíró ur.
- Te ne foglalkozzál azzal fiam. Majd én azt értem. 20 évet adok.
Vigyék ki ezt az idiótát a tárgyalóteremből.
Bíró!! Osztod az észt, de helyesen írni nem tudsz 🤣
Vérükben van a hazudozás IS...
@@Itsme0129
És milyen érdekes,hogy bármelyik részt nézem is meg a Riasztásból ez a népség mindegyikben szerepel különböző büntettekkel.
@@ko8890 látom a lényeg nem ment át!!!!
@@ko8890 tud írni helyesen, csak imitálja az orkok beszédstilusokat
Lemaradtam a tv-ről, már nézem is itt, köszönöm...
Nem vesztettél sokat.
Ez a Portik ügy nagyon kemyény. Mekkora tag lehetett a 90-es években durva..
Ezek úgy hazudnak mint a vízfolyás 😂😂😂
Hü de veszélyes ez a helyzet ezek a gyerekek akik az út szélin játszanak ha úgy szaladnak át az utón,hogy se jobbra se balra nem néznek csak egyenesen mint a házi macska és át az úton.
Egyszerüen kizárt,hogy tragédiamentes legyen a helyzet.
nem szabad megàllni
37:05 ösztönlények
Életfogytiglanra börtönbe kéne zárni gyárfást is végre!
De jó volt a 80-as években a Kék fény. Az akkori tévéműsorokat még szakmájukhoz értő emberek készítették.
Manapság már villódzó klipszerű maszlag, rockzene, effektek.
Miért nem lehet normális műsort készíteni?
Nektek sikerült elnézni a tegeződést ???🦧
Írásba foglalja a rendőrség ha megbízza Portikot😂😂😂Hülye ez a bíró vagy csak teteti?
Teljesen életszerűtlen, gyakorlati érzék nélküli, kizárólag elméleti síkon mozog a bíró! Írásba foglalja a rendőrség??? Ez a szerencsétlen bíró tök tudatlan !!
Vádalkura utal, ha lett volna annak lenne nyoma-akarta mondani. Nyílván Gyárfás szerint ez történt, a bíró szerint nem. "Egy dolgot nem értek az ön gondolatmenetében....ha portik tamást megbizza a rengőrség hogy önt tőrbe csalja, akkor az egészen biztosan írásba foglalja" Gyárfás arra utal hogy szerinte Portik vádalku ellenében "húzza őt csőbe", amit a rendőrséggel kötött.
Elütnék egy cigányt fixen tovább mennék , nem maradnék ott hogy meglincseljenek
Cigány védekezés: 'Há ott se vótam!
Egy szál csavart cigièrt szúrta le a fèrjèt. Szerintem az ókori emberek is nagyobb kultúrával rendelkeztek, mint a cigók a 21-ik században.
vágatlan és összefüggő ahangbeszélgetés portik ésgyárfás között.megállapitották hogy portik valamit tett gyárfásnak.megölette fenyő jánost.rengeteg pénzért.nagyon fontos lehetett számára a fenyő halála
,bo,,
Nekünk Mohács (akarom mondani Rohács) kell! 😂
Itt a gyerekeket nem mentették ki. Bezzeg Bátor Nyilast elvették.
Szégyen és gyalázat amit Bátor Nyilassal és a szüleivel tettek.... Miért nem azokat a cigány családokat vonják ilyen eljárások alá, akiknek a gyermekei tényleg veszélyeztetettek, kezelhetlenek és szabotálják a tanítást is....? Hol tart most az ügy?
Kiváncsi lennék a Rogán Portik beszélgetésekre is.
Azt majd csak akkor fogod hallani, ha nem a fidesz fog kormányozni!😂😂😂
Eletfogy 20 év minum amit erdemel
Ki? Miért?
Akkor BAZ megyébe csak AK-val vagy AR15-el megyek innentől.
Beta C-MAG tárral, acélmagvast betárazva.
Emberölésért 5-15 év... ennyit adnak adócsalásért,sikkasztásért is
Soha nem lesz a Portik ügynek vége ....
Szégyen hogy állat módjára viselkednek sokan még mindíg. Gusztustalan egy nőre kezetemelni! Nem férfi ez...
Férfi ellen elkövetni valamit ugyanakkora bűn,mint nő ellen! Ez az egyenjogúság!
Időhùzás
Jaaaj Portik papa, annyira komolytalan és vicces, ahogy próbálsz kaparni, és kapaszkodni ... csak az a baj, hogy már nincs mibe.
Elkövetted a bűnöket, és fogadd el, hogy minden ember felelősséget kell, hogy vállaljon a tetteiért. Neked is meg kellene érteni már ennek a szövegnek az értelmi lényegét, ami az esetedben azt jelenti : börtönben fogsz maradni az életed végéig! pont.
Minek jössz felénk fenyegetően , Rudi?
Mit jelent, hogy pandémia?
34:22 Csak én vagyok ilyen süket, vagy tényleg ezt mondja riporter? "A tényállás szerint a vádlottNAK kiütötték az egyik metszőfogát...."
Ítéljék el és kész.
Ne szarakodjon senki se!
Nem hogy egy utcában egy bolygón nem akarok ezekkel együtt élni
Encsi cigányoknak nem 3-4 èvet! Megöltek egy embert minimum 8-10èv!! Nem kár èrtük
Sóbánya
Élhető vidék, sok putris.
Persze....majd az akkori több száz korrupt rendőr, illetve azoknak a felsőbb vezetői majd írásba foglalják neki...😂😂 Amúgy Gyárfásnak a szeme sem áll jól, nem hogy az úszószövetség elnöke legyen(volt) !😂
Még ez a bíró..Esetleg ha nem mondana akkor ökörséget akkor nem nevették volna ki...Magyarorszag.....
nem kell 100 al menni a faluba
Mien lincseles ha azen gyerekemel tortent von az biztos hogy mareg nemelne Aztan legalab letvolna Ertelme bortobe meni de igy nincs
Ne makogj!
??? Hat akkor nevelni kell azt a gyereket nem csak tartani !!tufod elmagyarazni hogy nem rohongalunk at az uton .Az anyukanak meg vigyazni kell a kicsikre nem kiengedni oket reggel es majd haza hajtani oket sotetedeskor.legtobb cigany kisgyerek ovodaba keruleskor tanul meg minden alap dolgot az ovonenitol !!! Szegyen !!!
Biztos már rég nem élne? Tetszik tudni, a gyereket nem csak megcsinálni kell, meg havonta felvenni rá a támogatásokat. Vigyázni kell rá, tanítani, nevelni. Pl. ne szaladgáljon kinn az utcán felügyelet nélkül. Ha a gyereked kirohan az útra egy autó elé és az elsodorja (Érted mit jelent az elsodorja szó?) és az autó sofőrje kiugrik az autóból, hogy a te gyerekeden segítsen és segítséget hívjon neki, akkor nem agyonverni kell. Én speciel ilyen helyzetben tuti meg nem állnék és másoknál is ezt fogjátok elérni előbb-utóbb. Tovább kell hajtani vagy 2-3 km.-t. Vagy ha van rendőrség akkor oda beautózni. Ha a rendőr rugózik rajta, miért hagytam el a helyszínt, csak ennyit kell neki mondani: Olaszliszka. Féltettem az életem. Ennyi.
Ha a te gyermekeddel történt volna, gondatlanságért ítélnélek el. Fogd a kezét ha átmegy az úton. Vagy tanítsd meg körülnézni.