Az az egyesített éberségi- és vonatbefolyásoló (EÉVB) hangja. Egy pedálon kell rajta tartani a lábamat, ha megszólal, akkor felengedni, majd újra lenyomni. Így ellenőrzi a berendezés, hogy a mozdonyvezető cselekvőképes állapotban van-e. Ha nem történik meg a "csipogás", azaz az éberségi felhívás elkezelése, vagyis a pedál felengedése és lenyomása, akkor az EÉVB kikapcsolja a vontatási áramkört, és vészfékez.
Amikor ezek a V43-as gépek üzembe álltak, még a gőzvontatás fénykorát élte a MÁV. Nagy ugrás volt a villamos vontatásban a V40-es, V55-ös és V41/V42 után. Mára múzeum, nosztalgiamenetes mozdonynak számít nálam hiszen egy korabeli repülőgép, autó, motorkerékpár már vastagon az oldtimer kategóriát erősíti :-)
A hozzám hasonló vasútmániásoknak ez a videó kész "orgazmus". Eszméletlen. Giganton, Bézén, Szergejen,stb voltam eddig nem is egyszer.. valahogy a Szili mindig kimaradt. Köszönöm, hogy láthattam.
Nem 413, hanem 431. Nincs már olyan, hogy V43. Minden mozdony új megjelölést, pályaszámot kapott. Ez a mozdony eredetileg a V43 1379 pályaszámot viselte, de az új rendszer szerint már 431 379 a pályaszáma.
Örülök, hogy feltetted. Nagyon szeretnék én is egyszer utazni egy ilyenen. Kár, hogy az engedélyt kevesen kapják meg. Mi a módja a kérelem elindításának?
@Videomakera A műszerek tájékoztató jellegűek, az egyik csalhat. Nem ez az egyetlen gép a vasúton, ami ezt a hibajelenséget produkálja, gyakran találkozni ilyesmivel.
Mennyi az esélye hogy fel tudnék jutni egy ilyen mozdonyra?minden álmom az hogy kiváncsi vagyok nagyon milyen lehet belülröl az egész.Nagyon szerettem a mozdonyokat a legjoban a v63-ast.Amugy van egy Nyírtassi ismerösöm aki sokáig volt mozdonyvezető most 56 éves de már nem csinálja sajnos.:(
Alighanem az "SW hangra" gondolsz. Tudtommal ez a morajlás a szilik bonyolultabb többfogaskerekes monomotoros hajtáslánca miatt van. Minél kopottabb, annál hangosabb. Javítson ki egy hozzáértőb, ha tévedek:)
Bár nem vagyok mozdonyvezető, de szerintem itt nem erről van szó. Vontatáskor fellép egy forgatónyomaték, mely a jármű elejét meg akarja emelni, hátulját pedig lenyomja. Emiatt a menetirány szerinti hátsó forgóvázon (mely jelen esetben az 1-es, mivel a mozdony 2-es vége van elöl) nagyobb nyomaték fejthető ki a nagyobb lefelé ható erő és ezáltal megnőtt tapadási erő maximuma miatt. Ezt használja ki a mozdony, ezért nagyobb az 1-es vontatómotoron az áramerősség.
aki le akarja tenni a jogosítványt hány hónap mire megvan? hány hónap után lehet vezetni mozdonyt jogosítvánnyal? aki szemüveges az is le rakja a jogsit mozdony vezetésből?
Elég keményen kell tanulni. F1.sz , F2.sz, E1.sz , E2.sz utasítás + a típusismeret amit a munkàltató szab meg, hogy milyenekre kapod meg. Ha meg egyénileg csinálod, te döntheted el de kb 2 milla a képzés.
Azt hiszem az elso 7 darab Nemetorszagban keszult.Osszesen 379 db keszult azokkal egyutt.A szamozasa szerint az itt lathato mozdony akkor a legutolso. A 001es eredeti festessel a mai napig roja a kilometereket.Azon megmaradt a fekete alapu zomanc tabla V43-001-es "rendszammal".
a mozdony tele tankkal a súlya eléri a 204 tonnát a mozdony akár 1 km hosszú szerelvényt is képes elhúzni a mozdonynál 1 kerék 1 méter átmérőjű és fél tonna súlyú. a tengelyen lévő szerkezet forgatja a kerekeket. a mozdonyoknál a generátor látja el árammal a hajtó motorokat és a mozdony többi elektromos berendezését. 16 hengeres 4500 LE motor hajtja a generátort.
Köszönöm a választ, de nem átlagos adatokat kértem, ha nem a konkrét videóban szereplő szerelvény tömege érdekelt. Nyilván ezt csak a videó készítője tudhatja, de már nagyon régi ez a videó.
V43estében nincsen teli tank! V46 szolgálati tömege 80 tonna. A szerelvény súlya függ pályaviszonyoktól az adott mozdony típusától és természetesen a sebességtől is.
th-cam.com/video/-_NJgxr3iLk/w-d-xo.html#t=370s 6:10-től: "Az 1114-es pályaszám feletti V43 sorozatú mozdonyokba e fizikai jelenség miatt tengelynyomás-módosító transzformátort építettek be. Ez a berendezés a menetirány szerinti első forgóváz nyomatékát csökkenti."
Lehet, hogy késő és már utánanéztél, de attól még leírom. 1. Az a hang az éberségi berendezésnek a hangja, amit... 2. ... amit egy pedállal/gombbal tud kezelni, így elmulik a felhívás. Folyamatosan rajta van a pedálon a lába, és amikor hallja a hangot, akkor felemeli majd újból visszahelyezi a lábát a pedálra, így halkul el a hang. + lehet a felhívás előtt is kezelni a pedált és akkor elkezdi újra számolni a métereket kivéve, ha a vezetőállásjelzőn sebességcsökkentésre felszólító jelzés van, mert akkor sűrített felhívást ad, amit nem lehet előre kezelni. (EVM-nél és Mirel-nél így van, a sátorjelzősöknél nem tudom)
Nem nagyon szoktam nyúzni őket, ezek nem szeretik a sportos közlekedést. Persze, ha húzós a menetrend, vagy késik a vonat, az más, de ésszel is lehet sietni.
igazi jó videó, élethű hangokkal .... 20 éve hallottam ilyet utoljára, kösz, hogy felraktad :)
Nagyon tetszik, jó videó. Köszönöm a fel töltést.
Így igaz, tehervonatot húztam a géppel.
gyönyörű hangja van :)
Nagyon finoman bánsz az öreg vassal, ez tetszik:)
Áhhh ez a hang ahogy szépen finoman gyorsul 🤤😍😍
Az az egyesített éberségi- és vonatbefolyásoló (EÉVB) hangja. Egy pedálon kell rajta tartani a lábamat, ha megszólal, akkor felengedni, majd újra lenyomni. Így ellenőrzi a berendezés, hogy a mozdonyvezető cselekvőképes állapotban van-e. Ha nem történik meg a "csipogás", azaz az éberségi felhívás elkezelése, vagyis a pedál felengedése és lenyomása, akkor az EÉVB kikapcsolja a vontatási áramkört, és vészfékez.
ÜDVÖZLÖM ISTVÁN KONCZ 1 KÉRDÉS AZ (EÉVB) GYÁRILAG ÚJONNAN RAJTA VOLT A MOZDONYOKON VAGY UTÓLAG SZERELTÉK FEL ? KÖSZÖNÖM A VÁLASZT ELŐRE IS .
Amikor ezek a V43-as gépek üzembe álltak, még a gőzvontatás fénykorát élte a MÁV. Nagy ugrás volt a villamos vontatásban a V40-es, V55-ös és V41/V42 után. Mára múzeum, nosztalgiamenetes mozdonynak számít nálam hiszen egy korabeli repülőgép, autó, motorkerékpár már vastagon az oldtimer kategóriát erősíti :-)
A hozzám hasonló vasútmániásoknak ez a videó kész "orgazmus". Eszméletlen. Giganton, Bézén, Szergejen,stb voltam eddig nem is egyszer.. valahogy a Szili mindig kimaradt. Köszönöm, hogy láthattam.
Nem 413, hanem 431. Nincs már olyan, hogy V43. Minden mozdony új megjelölést, pályaszámot kapott. Ez a mozdony eredetileg a V43 1379 pályaszámot viselte, de az új rendszer szerint már 431 379 a pályaszáma.
Örülök, hogy feltetted. Nagyon szeretnék én is egyszer utazni egy ilyenen. Kár, hogy az engedélyt kevesen kapják meg. Mi a módja a kérelem elindításának?
Köszönöm!
4:19 fázis határ főmegszakito ki aramszedő le mert zárlatot okoz ;)
@Videomakera A műszerek tájékoztató jellegűek, az egyik csalhat. Nem ez az egyetlen gép a vasúton, ami ezt a hibajelenséget produkálja, gyakran találkozni ilyesmivel.
Nagyon jó videó!
Köszi!
0:26 Hello
-Szia! :D :D
Amúgy nagyon jók a videóid...élvezetesek :P
Ez a Vajdaságban készült?
Én köszönöm a pozitív hozzászólást.
Imádom ❤️❤️❤️
Mennyi az esélye hogy fel tudnék jutni egy ilyen mozdonyra?minden álmom az hogy kiváncsi vagyok nagyon milyen lehet belülröl az egész.Nagyon szerettem a mozdonyokat a legjoban a v63-ast.Amugy van egy Nyírtassi ismerösöm aki sokáig volt mozdonyvezető most 56 éves de már nem csinálja sajnos.:(
Köszönöm, örülök, hogy tetszik!
köszönöm :)
Köszönöm, nem is gondoltam volna arra :)
150-es vonal?
Na arról viszont nem tudtam hogy az oldalán át van írva,a vezetőállását meg nem láttam sajnos.
@Videomakera Semmilyet, a telefonommal kamerázok :) Nokia C7-00
Amúgy jó videó!
Alighanem az "SW hangra" gondolsz. Tudtommal ez a morajlás a szilik bonyolultabb többfogaskerekes monomotoros hajtáslánca miatt van. Minél kopottabb, annál hangosabb. Javítson ki egy hozzáértőb, ha tévedek:)
Bár nem vagyok mozdonyvezető, de szerintem itt nem erről van szó. Vontatáskor fellép egy forgatónyomaték, mely a jármű elejét meg akarja emelni, hátulját pedig lenyomja. Emiatt a menetirány szerinti hátsó forgóvázon (mely jelen esetben az 1-es, mivel a mozdony 2-es vége van elöl) nagyobb nyomaték fejthető ki a nagyobb lefelé ható erő és ezáltal megnőtt tapadási erő maximuma miatt. Ezt használja ki a mozdony, ezért nagyobb az 1-es vontatómotoron az áramerősség.
Bizonyíték??? :)
Felmész a gépre és megnézed. A helyét.
Pontosabban az elején nincs átírva, az oldalán viszont ott van az új pályaszám. Meg a vezetőálláson is az új van felmatricázva.
SW és TC hang. :)
Vagy esetleg az 50Hz-re meg a transzformátor olajkeringető szivattyúra gondolsz! Nem?
A kilométeróra adja ezt a hangot.
Igen.
Mi ez a gyors kattogó hang, ami folyamatosan van? Kb 4-5 kattogás / másodperc? :)
Telóc óra
2:43-nál a volt- és ampermérőkről olvasva cirka 3,6 MW teljesítmény jön ki. Hogy lehet?
Az árammérők motoráramot mérnek!
Nézd meg a videó készítésének időpontját is! 1975...
Azt a cuccot már rég kigyomlálták a szilikből.
Szerintem a motorok hangjára gondolsz.
aki le akarja tenni a jogosítványt hány hónap mire megvan? hány hónap után lehet vezetni mozdonyt jogosítvánnyal? aki szemüveges az is le rakja a jogsit mozdony vezetésből?
és a típusvizsga miből áll pontosan? mennyire "részletes"?
Elég keményen kell tanulni. F1.sz , F2.sz, E1.sz , E2.sz utasítás + a típusismeret amit a munkàltató szab meg, hogy milyenekre kapod meg. Ha meg egyénileg csinálod, te döntheted el de kb 2 milla a képzés.
Nem tudom, milyen volt előtte, most megy szépen.
a szilikben mi ez a különleges búgás? nem a szellőzőkre, és nem is a teloc-ra gondolok. mi ez?
sok értelme nincs, de jó.
Azt hiszem az elso 7 darab Nemetorszagban keszult.Osszesen 379 db keszult azokkal egyutt.A szamozasa szerint az itt lathato mozdony akkor a legutolso.
A 001es eredeti festessel a mai napig roja a kilometereket.Azon megmaradt a fekete alapu zomanc tabla V43-001-es "rendszammal".
Pardon,V43-1001-es a "rendszama".
basszus az a duda... nem süketülsz meg? :D
Igen az az egyedüli aminek csak vonatkövetőn van új számozása.
Magán a Szilin nincs átírva.
Nincs mit, örülök, ha tetszik!
Várjunk a panel közepén az a kormány szerű az mi is?
Az a menetszabályzó. Azzal adagolja a vonóerőt.
Csak akkor dudálok, ha nagyon muszáj, így nem :) Régen a legtöbb átjáróban kellett dudálni, na az egy kicsit sok volt.
Apám mindig 2-sevel szokta mert úgy egyenletesen gyorsul
Bizonyíték? És eleve miért tettek volna ilyet?
Hány tonnás szerelvénnyel közlekedtél?
Állítólag KB 110tonnás egy szerelvény.
a mozdony tele tankkal a súlya eléri a 204 tonnát a mozdony akár 1 km hosszú szerelvényt is képes elhúzni a mozdonynál 1 kerék 1 méter átmérőjű és fél tonna súlyú. a tengelyen lévő szerkezet forgatja a kerekeket. a mozdonyoknál a generátor látja el árammal a hajtó motorokat és a mozdony többi elektromos berendezését. 16 hengeres 4500 LE motor hajtja a generátort.
Gabor Feher a mozdony tőmege 80 tonna és általában 1000-1500 tonnás vonatokat visznek azok a szilik amik teherfordásak
Köszönöm a választ, de nem átlagos adatokat kértem, ha nem a konkrét videóban szereplő szerelvény tömege érdekelt. Nyilván ezt csak a videó készítője tudhatja, de már nagyon régi ez a videó.
V43estében nincsen teli tank! V46 szolgálati tömege 80 tonna.
A szerelvény súlya függ pályaviszonyoktól az adott mozdony típusától és természetesen a sebességtől is.
th-cam.com/video/-_NJgxr3iLk/w-d-xo.html#t=370s 6:10-től: "Az 1114-es pályaszám feletti V43 sorozatú mozdonyokba e fizikai jelenség miatt tengelynyomás-módosító transzformátort építettek be. Ez a berendezés a menetirány szerinti első forgóváz nyomatékát csökkenti."
két kérdés:
1.mi az a csipogó hang ?
2.és hogy kapcsolod ki?
Lehet, hogy késő és már utánanéztél, de attól még leírom.
1. Az a hang az éberségi berendezésnek a hangja, amit...
2. ... amit egy pedállal/gombbal tud kezelni, így elmulik a felhívás. Folyamatosan rajta van a pedálon a lába, és amikor hallja a hangot, akkor felemeli majd újból visszahelyezi a lábát a pedálra, így halkul el a hang.
+ lehet a felhívás előtt is kezelni a pedált és akkor elkezdi újra számolni a métereket kivéve, ha a vezetőállásjelzőn sebességcsökkentésre felszólító jelzés van, mert akkor sűrített felhívást ad, amit nem lehet előre kezelni. (EVM-nél és Mirel-nél így van, a sátorjelzősöknél nem tudom)
@@attila9122 "Lehet, hogy késő" Végülis csak 8 évvel késtél el :DDDD
Nem nagyon szoktam nyúzni őket, ezek nem szeretik a sportos közlekedést. Persze, ha húzós a menetrend, vagy késik a vonat, az más, de ésszel is lehet sietni.
lehet....
Rendben!
Nem, Kelebiáról indulunk Szabadka fel
Várj, csak... lehet, hogy csak a vontató motor lessz. a vontatómotor az SW? ha igen, bingó.
Amit vezettél az egy gigant volt??
Nem. 431 379=V43 1379. Szili.
ja
most már a 43x xxx a hivatalos
Én elsőnek azt hittem cirmost vezettél.
431-Szili,432-Papagáj v. Fecske Szili,433-Cirmos Szili
Tök mindegy hog 1xx , 2xx , 3xxx vagy gysev 430 xxx sorozat mind szili !
Nem egészen, mindegyikre (431 xxx,432 xxx,433 xxx) vizsga kell.
A Cirmosnak nem "kormánykerék" a kontrollere,hanem egy Menetszabályzó kar.
Ez egy 431 - es szili.
Szabó Gyula EV 432*
@@m4rkon156 431 :D
@@marcitoth870 jogos, csak nem néztem meg a címet. :D Amúgy ismerek egy Tóth Marcit, aki szereti a vonatokat, nem te vagy az? :D
Nem bazdmeg, ellopta a vonatot... -.-
Kivéve az 1001,ami csak iEmigen szerepel 95 55 431 101-1 psz.-el.
91 55 0431 379-1 jó lett!
Ha arra a háromágú, kerek, fekete dologra gondolsz, az a kontroller. Azzal adagolom a fokozatokat (magyarul a gáz).
Fokozat kapcsoló :)
mi ez a 413?? V43 simán, nem???
Sajnos nem sok. Elég kevés az esélye, hogy megkapod a mozdonyon utazási engedélyt.
Még mindig olyan harmat,vagy faragtak rajta valamit V4-en?:)