A kedvenc filmem a Jurassic park-World széria(ezen belül a sokat kritizált (szerintem) JP3). Ez a film hozta a szívemhez közel a Spinosaurust. Akárhogy is fogják ábrázolni a Spinosaurust az évek során nekem mindig a JP3-as Spinosaurus lesz a kedvencem. U.i.: nagyon jók a videóid csak így tovább.
Már egy ideje rátaláltam a csatornára, de ez az első kommentem. Jók a videók, egyetértek amit mondtál itt :) Pont attól szép az egész, hogy folyamatosan vizsgálják milyen lehetett az adott állat, ezért hívják elméleteknek. Elég ránézni a Spino-ra is mennyire gyönyörű volt, elképesztő ez a felépítés. Az a baj ma már szinte mindent alapnak vesznek az emberek. Benne van a butaság is, meg a leszrás. Nyugodtan lehet kritizálni, megkérdőjelezni dolgokat ha van mivel alátámasztani, de mikor annyi a szöveg hogy neki az nem tetszik, mert csak, az nulla "Legkorábban" is 66 millió évvel ezelőtt élt élőlényekről beszélünk, hihetetlen ahhoz képest mennyi infót szereztünk róluk és ez folyamatosan bővül. Így lenne értelme hozzáállni, nem még csapkodni az asztalt, mintha a mekis rendelés késne
Ó Végre! Már napok óta vártam ezt a videót és végree itt van! Nagyon jól összedobtad ezt a videót! A legújabb ábrázolás meg tök jól néz ki. Mondjuk nekem az összes ábrázolás tetszik. A 4 lábú Spinot meg eléggé érdekesnek láttam. Kíváncsi vagyok hogy az évek sprán fog-e még változni, és nem csak a Spinora gondolok hanem a többi dinoszauruszra is! Ja és SpinoFAAAAARUUUUUUSS
Szevasz bátyja,végig néztem ezt a videódat,igen a spinosaurus 1 nagyon érdekes dino,de hogy nagyobb volt a tyrannosaurusnál és a giganotosaurusnál ez is igaz,és igen az évek során sokat változott,de nekem is úgy marad meg hogy 2 lábon járt és a taraja fél körös volt,a mai napig úgy tetszik a legjobban és igen ő volt valaha élt legnagyobb szárazföldi húsevő dinoszaurusz,👌
Én egyet értek veld és én is furcsáltam a négylábú tengeri spinot, csak nekem a V-alaku lemez tetszik jobban de a félkör alaku is nagyon jól néz ki illetve paleopontosabb (jelenleg). :D
Igen, a 4 lábú Spinoban az volt nekem nagyon furcsa hogy az ujjain járt, olyan hülyén nézett ki... xD Nem volt amúgy rossz az a V alakú taraj sem, de valahogy ez a mostani jobban bejön. :D
Ha már Spinosaurus.. Sanyi tudunk arról hogy az InGen 3 Spinosaurust kotyvasztott a laborokban? Mert instán láttam egy ilyen ha szabad úgy neveznem Dínós figura készítőt aki a park 3-as Spino elkészülte után most nemrég csinált 3 kis Spinot és ha jól fordítottam azt írja hogy az InGen 3 kisSpinot csinált..Van erről bármiféle adat szerinted? Mert én nem találtam eddig..Egyébként 2023-ban tuti hogy azt a Spinofókaszerűséget Amint beér Magyarországra ABBAN A SZENT PILLANATBAN RÁ FOGJÁK LECSERÉKNI Vityát😂🤣 És amúgy ez is egy fantasztikus videó lett! Még van remény a szememben hogy a minőségi Tartalom gyártók még léteznek😁🤩!
Egyetlen egy Spinosaurus-t kreált az InGen csak, az Amalgám Teszteléses videóban erre kis is tértem. Sok custom/fanmade dolog készül ma már, össze vissza írnak és találnak ki dolgokat hozzájuk... :D A Spinofaaus inkább Sziszire hasonlít szeirtem leginkább, de megértem, hogy a másik zsírdisznóhoz hasonlítottad! :D xD Örülök, hogy tetszett a videó!
szerintem még mindig a park 3 spino a reálisabb, mivel a mai világban sincs olyan állat ami nagyon nagyon eltérő lenne valamelyik családtagjához képest, a tigris, az oroszlán, a puma és a hópárduc is lényegében nagyon hasonlóan néznek ki, végtagjaik hasonló méretarányban van a testükhöz képest, ezért a spino testtartását és a végtagjai hosszát is a rokon baryonix és suchomimushoz hasonlónak kéne lennie, véleményem szerint az a törpe láb amit jelenleg egy felnőtt alá tettek egy fiatalabb állat lába, csak a hozzá tartozó testet nem találták meg (és emlékezzünk vissza amikor a paleontológusok az iguanodon hüvelykujját az orrára tették tévedésből)
Nincs a ma élő állatok között olyan ahol nagy eltérés van? Nézd meg a majomféléket... :D +A madarak khm.... Azok ma is élő dínók, és ott olyan diverzitás van mint az állat....
@@jurassictartalmakmagyarul a különböző madárfajok között ugyan olyan különbség van mint a trex és allosaurus között, viszont ha családon belül nézed a császárpingvin és szamárpingvin között alig van különbség, strucc és emu között alig van különbség, gólya és szürkegém között alig van különbség, föként méret és tollazatuk eltérő, viszont testfelépítésük majdnem megegyezik
elég jó videó volt, de én ugy tudom hogy a példányok akiket talaltak nem voltak teljesen kifejlodve igy akár lehetnek sokkal nagyobbak is a spinosaurusok
Nem tudom hogy hányan ismerik az ARK-ot de kb. annak a spinosaurus modellezése is hasonló volt csak annyi különbséggel hogy álabból 4 lábal kezdték de utóbbi frissítésekben kappot egy olyat hogy 2 lábra tud állni és a karjait használni. (de a mostani ábrázolása szerintem jobb és realisztikusabb de jövőben úgy is változni fog XD)
Biztos vagyok benne hogy sokan ismerik az Ark-ot. Fhu az a régi Spinosaurus modell nagyon ocsmány volt, meg az animációja is nagyon rossz volt szeirtem. :D Az új az viszont zseniális, alapból szép a kinézete és az animációk is nagyok jók. Meg végre tud 2 lábon állni, nagyon zavart hogy állandóan 4 lábon állt.
Hát AZT tényleg megérte a végére rakni XD Amúgy nekem most esett le, hogy a négylábú vízi spino ábrázolásnál tengerben képzelték el az urat... én mindegyiknél azt hittem, hogy csak a folyóban akarták megúsztatni... (kivéve AZT, ARRÓL leesett, hogy tengerben kepzelik el az életét a kitalálói)
Hát igen, olyan mély folyók nem igazán voltak a Spino élőhelyén hogy mélyvízben ússzon... Azért egy 14 méter hosszú és 7 méter magas állatnak jó mély folyó kellett volna ahhoz... :D
Boccs hogy így utólag kérdezem, de most akkor a carcharo az nagyobb volt vagy kisebb volt a rexnél? A másik kérdésem meg hogy akkor dínókat nem evett a spino egyáltalán? Mert ahogy mondtad a mostani étrendjét ebből azt vettem le hogy csak hallal táplálkozott. Bocsi de most jutottak ezek eszembe ahogy ezt a videót még egyszer megnéztem.
Szia! De evett más dínókat is, csak a hal volt a fő tápláléka. Ha pl talált egy maradványt amit egy Carcharadonto ott hagyott, megette. Illetve kisebb dínókra biztos képes volt vadászni ha nagyon nem volt hal. Hogy melyik volt a nagyobb... Elárulom neked, hogy a rex és a Giga között is csupán csak pár CENTI! különbség van. És mivel nincs a Carcharadontóból teljes lelet, csak tippelni tudunk mekkora lehetett, de kb ugyanakkora mint a Rex. Viszont súlyra nehezebb volt sokkal a Rex. Így szerintem kár ilyeneken vitázni. :D
Még azt hozzá kell tenni a Spinoval kapcsolatban, hogy márciusban jött ki még egy tanulmány, miszerint a Spinonak hasonlóan a Baryonyx-hoz a csontsűrűsége igen nagy volt hasonlóan más víziállatokéhoz (pl. kajmán, vagy pingvin). A tanulmányban még ki tértek arra is, hogy a Suchumimus csontsűrűsége jelentősen eltért, mint a Spino, vagy a Bary csontsűrűsége és ez alapján erősítettek még arra, hogy aktív vízi vadász volt a Spino és, hogy a Sucho volt inkább gázlómadár szerűbb. Őszintén szólva már komikus, hogy minden évben megcáfolják ezt az egészet és már várom azt az elméletet, hogy a Spinonak jókora nagy lábai voltak és ő volt a Észak-Afrika baziliszkusza :.) Egyébként nagyon jó és összeszedet videóvolt, tetszett nagyon.
Örülök, hogy tetszett a videó! :D De épp ezaz, hogy megint megvizsgálták a csontsűrűségét, és az jobban hasonlított a Suchomimus-ra. Vadászat terén így a Spino a Baryonyx és a Suchomimus között lehetett, ergo gázlómadárként valamint úszva is vadászhatott. :D Nyilván nem mély vízben, hanem a víz felszínén, ha elég gyors volt ahhoz, hogy elkapja a halat.
Az sem egy kizárt dolog 😁 Ez a 4 lábú járás nekem csak egy dolog miatt volt furcsa, hogy mindig úgy ábrázolták, hogy az ujjain járt. Szerintem egy több tonnás test nem nagyon tudott volna az ujjain menni dehát oké.
Amúgy ha valaki szereti a Jurassic filmeket de utálja a paleontológiát akkor az nincsen nagyon tisztában a filmek eredetével szerintem. Révén a Jurassic filmek is a paleontológia miatt létezhetnek. Nincs paleontológia nincs Jurassic.
Nekem a Park 3-as a kedvencem az összes verzió közül, még ha a mai hivatalos verzióval nem egyezik meg. Azt szeretem a legjobban (JP3). A 18:11 egy nagy rakás ocsmányság, értem hogy ez csak egy ostoba vicc na de most komolyan, ez valami felháborító😒👎🤢🤮. Egyébként a filmcore nevű csatornának az videó-ban a Jurassic Park 3-as spino-t a mai hivatalos verzióban láthatjuk, ami szintén nagyon jól néz ki, de filmbelit azt jobban szeretem az összes verzió közül. És nagyon tetszik ez az új videó nem gondoltam hogy ilyen sokat változott csak apró eltérésekre számítottam 🐊🦖👍✊🕶️👑
Eza gőte farkas Spino nekem nagyon nem tetszik hiába logikus , a Jurassic Park 3 mas kinézet nézki a legjobban emlékszem amikor először láttam a harmadik részt azt sose felejtem el könyvekben találkoztam már a spinosarussal de ott egyáltalán nem volt félemetes meg lenyűgöző a film után lett a kedvencem még a Tyranosaurusnál is jobban tetszett ,dinoszaurusz rajongásom nekem 13-14 évesen nagyon lecsökkent hiába volt nagyon sok dinoszaurusz műanyag figurám amik az évek alatt eltűntek sajna , örülök hogy rá találtam a csatornádra
Érdemes végignézni a videót! :D
Szeretnénk még ilyeneket! :) Szép munka!
@@mateveszelszki6497 Köszönöm! Egyszer még lehet lesz! :D
Ezt pontosabb infós videót látam
A prehistoric lexikonután te vagy a kedvenc videósom mert jó tartalmaid manak és a kedvenc dinom a spino
@@rchardivacson5439UTÁN?!?!
A kedvenc filmem a Jurassic park-World széria(ezen belül a sokat kritizált (szerintem) JP3). Ez a film hozta a szívemhez közel a Spinosaurust. Akárhogy is fogják ábrázolni a Spinosaurust az évek során nekem mindig a JP3-as Spinosaurus lesz a kedvencem.
U.i.: nagyon jók a videóid csak így tovább.
Már egy ideje rátaláltam a csatornára, de ez az első kommentem. Jók a videók, egyetértek amit mondtál itt :)
Pont attól szép az egész, hogy folyamatosan vizsgálják milyen lehetett az adott állat, ezért hívják elméleteknek. Elég ránézni a Spino-ra is mennyire gyönyörű volt, elképesztő ez a felépítés.
Az a baj ma már szinte mindent alapnak vesznek az emberek. Benne van a butaság is, meg a leszrás. Nyugodtan lehet kritizálni, megkérdőjelezni dolgokat ha van mivel alátámasztani, de mikor annyi a szöveg hogy neki az nem tetszik, mert csak, az nulla
"Legkorábban" is 66 millió évvel ezelőtt élt élőlényekről beszélünk, hihetetlen ahhoz képest mennyi infót szereztünk róluk és ez folyamatosan bővül. Így lenne értelme hozzáállni, nem még csapkodni az asztalt, mintha a mekis rendelés késne
Legyen majd még ilyen paleontológia videó!
Példák esetleg: tiranoszaurusz, "a hosszú nyakú sauropodák esete."
Tyrannosaurus. Legalább ezt a dinoszaurusz nevet írjuk már le rendesen, nem olyan nehéz.
Ó Végre! Már napok óta vártam ezt a videót és végree itt van! Nagyon jól összedobtad ezt a videót! A legújabb ábrázolás meg tök jól néz ki. Mondjuk nekem az összes ábrázolás tetszik. A 4 lábú Spinot meg eléggé érdekesnek láttam. Kíváncsi vagyok hogy az évek sprán fog-e még változni, és nem csak a Spinora gondolok hanem a többi dinoszauruszra is! Ja és SpinoFAAAAARUUUUUUSS
Remélem most egy ideig nem fog változni, mert ez a kinézet nekem most baromira tetszik! :D Örülök, hogy tetszett a videó, megérte elkészíteni! :)
imádom a munkád, tetszik az összeszedettség, remélem sokáig folytatod ezt... sok sikert!
Köszönöm! Örülök, hogy tetszik amit csinálok! :3
Nagyon szépen össze rakott videó. Gratulálok. Ha egy Spinos videó van amit érdemes megnézni az ez.
Köszönöm! :3
Hát a következő Podcast milyen összerakott lesz! :D
Szevasz bátyja,végig néztem ezt a videódat,igen a spinosaurus 1 nagyon érdekes dino,de hogy nagyobb volt a tyrannosaurusnál és a giganotosaurusnál ez is igaz,és igen az évek során sokat változott,de nekem is úgy marad meg hogy 2 lábon járt és a taraja fél körös volt,a mai napig úgy tetszik a legjobban és igen ő volt valaha élt legnagyobb szárazföldi húsevő dinoszaurusz,👌
Wow, nagyon minőségű videó lett. Személy szerint nekem is jobban tetszik ez az új kinézete a spinonak
Az ég óvjon meg az elefántfóka spino hibridtől. A videó pedig mint mindig most is jó lett.
Nagyon beteg az az elmélet... xD
Spinofaaurus
We don't talk about Spino-no-no-no.❤️❤️❤️
They told me it could not walk but crawl instead
Nekem a kedvenc jurassic park 3 mert ezt láttam legelőször 2 évesen tatámmal
Ez jó lett nagyon! Sok ilyet még 😉
Yeaa vegre video, ez az eleje nagyon komoly volt🤣
Az a videó zseniális! :D Én is örülök, hogy végre megtudtam osztani valami maradandót is! :)
Szerintem a 2022-es hasonló a park hàrmashoz és ez tetszik!😄😀😃😉😊🤠🦕🦖🦕🦖🌋🧑
Lehetséges hogy valamilyen módon levegő került volna a tarajba? Mert akkor fent tudott volna maradni a vizen és még egyensúlyt is tarthatott
Hááát maximum légzsákokkal lett volna lehetséges, de ez nem is rossz elmélet. A Planet Dinosaur DMP adásig utána járunk! :D
Nekem a JP spinó tetszik de el fogadom hogy ma már nem így néz ki
Te vagy a legjobb
Nagyon tetszett a videó
A Park 3 -ban is úszott a víz alatt
Én egyet értek veld és én is furcsáltam a négylábú tengeri spinot, csak nekem a V-alaku lemez tetszik jobban de a félkör alaku is nagyon jól néz ki illetve paleopontosabb (jelenleg). :D
Igen, a 4 lábú Spinoban az volt nekem nagyon furcsa hogy az ujjain járt, olyan hülyén nézett ki... xD Nem volt amúgy rossz az a V alakú taraj sem, de valahogy ez a mostani jobban bejön. :D
@@jurassictartalmakmagyarulMindenkinek más véleménye van én ezt elfogadom, amugy köszönöm hogy ilyen gyorsan válaszoltál. :)
Nekem az egyik kedvenc dinoszauruszom de a kedvencem az indoraptor. Annyira imádom.❤🐍🦖🦕
Először kaptunk egy spinozillát a végére egy gyönyörű vízi sárkányt!
Ha már Spinosaurus.. Sanyi tudunk arról hogy az InGen 3 Spinosaurust kotyvasztott a laborokban? Mert instán láttam egy ilyen ha szabad úgy neveznem Dínós figura készítőt aki a park 3-as Spino elkészülte után most nemrég csinált 3 kis Spinot és ha jól fordítottam azt írja hogy az InGen 3 kisSpinot csinált..Van erről bármiféle adat szerinted? Mert én nem találtam eddig..Egyébként 2023-ban tuti hogy azt a Spinofókaszerűséget Amint beér Magyarországra ABBAN A SZENT PILLANATBAN RÁ FOGJÁK LECSERÉKNI Vityát😂🤣 És amúgy ez is egy fantasztikus videó lett! Még van remény a szememben hogy a minőségi Tartalom gyártók még léteznek😁🤩!
Egyetlen egy Spinosaurus-t kreált az InGen csak, az Amalgám Teszteléses videóban erre kis is tértem. Sok custom/fanmade dolog készül ma már, össze vissza írnak és találnak ki dolgokat hozzájuk... :D A Spinofaaus inkább Sziszire hasonlít szeirtem leginkább, de megértem, hogy a másik zsírdisznóhoz hasonlítottad! :D xD Örülök, hogy tetszett a videó!
@@jurassictartalmakmagyarul Oh értem! Köszi a választ!😁
szerintem még mindig a park 3 spino a reálisabb, mivel a mai világban sincs olyan állat ami nagyon nagyon eltérő lenne valamelyik családtagjához képest, a tigris, az oroszlán, a puma és a hópárduc is lényegében nagyon hasonlóan néznek ki, végtagjaik hasonló méretarányban van a testükhöz képest, ezért a spino testtartását és a végtagjai hosszát is a rokon baryonix és suchomimushoz hasonlónak kéne lennie, véleményem szerint az a törpe láb amit jelenleg egy felnőtt alá tettek egy fiatalabb állat lába, csak a hozzá tartozó testet nem találták meg (és emlékezzünk vissza amikor a paleontológusok az iguanodon hüvelykujját az orrára tették tévedésből)
Nincs a ma élő állatok között olyan ahol nagy eltérés van? Nézd meg a majomféléket... :D +A madarak khm.... Azok ma is élő dínók, és ott olyan diverzitás van mint az állat....
@@jurassictartalmakmagyarul a különböző madárfajok között ugyan olyan különbség van mint a trex és allosaurus között, viszont ha családon belül nézed a császárpingvin és szamárpingvin között alig van különbség, strucc és emu között alig van különbség, gólya és szürkegém között alig van különbség, föként méret és tollazatuk eltérő, viszont testfelépítésük majdnem megegyezik
Hát igen el kell fogadni a változást.
Ki tudja hány elmélet és ábrázolás
fog még születni nem csak a Spino val
kapcsolatban.
Én kíváncsian fogom várni mindet! :D
elég jó videó volt, de én ugy tudom hogy a példányok akiket talaltak nem voltak teljesen kifejlodve igy akár lehetnek sokkal nagyobbak is a spinosaurusok
Én számomra a spinosaurus sosem volt az az igazán noumber 1 kedvenc dinoszaurusz. Én leginkább a park 3-as külsejét preferálom a legjobban
Hát oké.
Jó videó let a 2001-es spino a kedvencem 2014-es nem igazán tetszet a 2022-es már jóbban el türöm
Megint bocsi hogy utólag de nekem is tetszik a mostani spino
Nem tudom hogy hányan ismerik az ARK-ot de kb. annak a spinosaurus modellezése is hasonló volt csak annyi különbséggel hogy álabból 4 lábal kezdték de utóbbi frissítésekben kappot egy olyat hogy 2 lábra tud állni és a karjait használni. (de a mostani ábrázolása szerintem jobb és realisztikusabb de jövőben úgy is változni fog XD)
Biztos vagyok benne hogy sokan ismerik az Ark-ot. Fhu az a régi Spinosaurus modell nagyon ocsmány volt, meg az animációja is nagyon rossz volt szeirtem. :D Az új az viszont zseniális, alapból szép a kinézete és az animációk is nagyok jók. Meg végre tud 2 lábon állni, nagyon zavart hogy állandóan 4 lábon állt.
ez jó volt megnéznék más dinoszauruszokrolis egy ijen videót pl baryonyx vagy a raptorol
A végére azt hittem egy tizedmásodpercre, hogy jön majd HOOOOORNEEEE...
Szerintem lesz még a jövőben bőven alkalom használni ezt az elszólást... :D
Hát AZT tényleg megérte a végére rakni XD
Amúgy nekem most esett le, hogy a négylábú vízi spino ábrázolásnál tengerben képzelték el az urat... én mindegyiknél azt hittem, hogy csak a folyóban akarták megúsztatni... (kivéve AZT, ARRÓL leesett, hogy tengerben kepzelik el az életét a kitalálói)
Hát igen, olyan mély folyók nem igazán voltak a Spino élőhelyén hogy mélyvízben ússzon... Azért egy 14 méter hosszú és 7 méter magas állatnak jó mély folyó kellett volna ahhoz... :D
🦖
T-rex evolúció legközelebb🦖
A végén a gedvenc számom
Boccs hogy így utólag kérdezem, de most akkor a carcharo az nagyobb volt vagy kisebb volt a rexnél? A másik kérdésem meg hogy akkor dínókat nem evett a spino egyáltalán? Mert ahogy mondtad a mostani étrendjét ebből azt vettem le hogy csak hallal táplálkozott. Bocsi de most jutottak ezek eszembe ahogy ezt a videót még egyszer megnéztem.
Szia! De evett más dínókat is, csak a hal volt a fő tápláléka. Ha pl talált egy maradványt amit egy Carcharadonto ott hagyott, megette. Illetve kisebb dínókra biztos képes volt vadászni ha nagyon nem volt hal. Hogy melyik volt a nagyobb... Elárulom neked, hogy a rex és a Giga között is csupán csak pár CENTI! különbség van. És mivel nincs a Carcharadontóból teljes lelet, csak tippelni tudunk mekkora lehetett, de kb ugyanakkora mint a Rex. Viszont súlyra nehezebb volt sokkal a Rex. Így szerintem kár ilyeneken vitázni. :D
@@jurassictartalmakmagyarul nyugi nem azért kérdeztem csak gondoltam már rákérdezek nehogy hülyén haljak meg... XD:
Még azt hozzá kell tenni a Spinoval kapcsolatban, hogy márciusban jött ki még egy tanulmány, miszerint a Spinonak hasonlóan a Baryonyx-hoz a csontsűrűsége igen nagy volt hasonlóan más víziállatokéhoz (pl. kajmán, vagy pingvin). A tanulmányban még ki tértek arra is, hogy a Suchumimus csontsűrűsége jelentősen eltért, mint a Spino, vagy a Bary csontsűrűsége és ez alapján erősítettek még arra, hogy aktív vízi vadász volt a Spino és, hogy a Sucho volt inkább gázlómadár szerűbb. Őszintén szólva már komikus, hogy minden évben megcáfolják ezt az egészet és már várom azt az elméletet, hogy a Spinonak jókora nagy lábai voltak és ő volt a Észak-Afrika baziliszkusza :.)
Egyébként nagyon jó és összeszedet videóvolt, tetszett nagyon.
Örülök, hogy tetszett a videó! :D
De épp ezaz, hogy megint megvizsgálták a csontsűrűségét, és az jobban hasonlított a Suchomimus-ra. Vadászat terén így a Spino a Baryonyx és a Suchomimus között lehetett, ergo gázlómadárként valamint úszva is vadászhatott. :D Nyilván nem mély vízben, hanem a víz felszínén, ha elég gyors volt ahhoz, hogy elkapja a halat.
trexről csinálsz kérlek
18:05 Elefántfóka XD
És mi van akkor ha két és négy lábon is tudott közlekedni? :D
Az sem egy kizárt dolog 😁 Ez a 4 lábú járás nekem csak egy dolog miatt volt furcsa, hogy mindig úgy ábrázolták, hogy az ujjain járt. Szerintem egy több tonnás test nem nagyon tudott volna az ujjain menni dehát oké.
Mèg nem nèztem meg de ahogy a spinó ènekel jót jelent
Bocánat az
Mi volt ez az ending? xd
Csak a szokásos. :D
Végre egy videó, amiben kimondják, hogy ezek a hosszméret különbségek, amik a megatheropodák között vannak elhanyagolhatók.
Igen, de eléggé felelőtlenül mondtam el a méretkülönbségeket, nem mélyedtem nagyon bele, úgyhogy lesz egy videóm amiben kijavítom ezt a hibámat. 😁
Amúgy ha valaki szereti a Jurassic filmeket de utálja a paleontológiát akkor az nincsen nagyon tisztában a filmek eredetével szerintem.
Révén a Jurassic filmek is a paleontológia miatt létezhetnek. Nincs paleontológia nincs Jurassic.
Nekem a Park 3-as a kedvencem az összes verzió közül, még ha a mai hivatalos verzióval nem egyezik meg. Azt szeretem a legjobban (JP3). A 18:11 egy nagy rakás ocsmányság, értem hogy ez csak egy ostoba vicc na de most komolyan, ez valami felháborító😒👎🤢🤮. Egyébként a filmcore nevű csatornának az videó-ban a Jurassic Park 3-as spino-t a mai hivatalos verzióban láthatjuk, ami szintén nagyon jól néz ki, de filmbelit azt jobban szeretem az összes verzió közül. És nagyon tetszik ez az új videó nem gondoltam hogy ilyen sokat változott csak apró eltérésekre számítottam 🐊🦖👍✊🕶️👑
Amúgy mivel ez majdnem ugyanolyan szinte minta Park hármas, ez nekem az egyik kedvencem Szóval nekem nincs semmi bajom ezzel az ábrázolással..
Sztem a rex nem hogy erősebb hanem úgy elfutna egy akkora állattól minta spino de szerintem le is győzné...
De a gigantisaurus nem nagyob volt mint a spino 🧐
Senki nem is mondta ezt.
Valahol olvastam de kösszi hogy irtál 😃
Eza gőte farkas Spino nekem nagyon nem tetszik hiába logikus , a Jurassic Park 3 mas kinézet nézki a legjobban emlékszem amikor először láttam a harmadik részt azt sose felejtem el könyvekben találkoztam már a spinosarussal de ott egyáltalán nem volt félemetes meg lenyűgöző a film után lett a kedvencem még a Tyranosaurusnál is jobban tetszett ,dinoszaurusz rajongásom nekem 13-14 évesen nagyon lecsökkent hiába volt nagyon sok dinoszaurusz műanyag figurám amik az évek alatt eltűntek sajna , örülök hogy rá találtam a csatornádra
Szerintem is picit hülye volt a négy lábon járó Spino elmélet