Nagyon kisgyerek voltam akkoriban amikor ez a zene bejött. Talán alsós iskolás éveimben jártam. A dal szövege, jelentéstartalma igazából nekem akkor nem mondott semmit, talán nem is figyeltem rá, csak élveztem a kellemes gyengéd dallamát. Akkor nem tudtam a szerelmes érzelmekhez kötni, de már akkor is éreztem hogy egy korszak zenéje ez . Nagyon szép korszak volt. Szép, önfeledt, játékos gyerekkorom, tele élményekkel, barátokkal. Nagyon szép évek! Ha meghallom ezt a dalt, nekem ezt juttatja eszembe. Nagyon örülök, hogy éltem ebben a korszakban, és azt hiszem sokan tudják, és érzik ezt amit leírtam, mert tudom hogy ezt mindenki így, vagy hasonlóan élte meg akkoriában.
Nem tudom, most hány éves vagy, de mindenképp üdítő, hogy tudsz helyesen írni! Sok ember sajnos úgy van ezzel, hogy nagyon szeretné elmondani/megírni, ami nyomasztja, de a begépelt mondandója - engem mindenképp - kizökkent az elmesélt élményből, mert hemzseg a szöveg a helyesírási hibáktól (és általában az adott emberke nem is tud róla, hogy cefetül rossz a helyesírása). Nálad pl. át tudtam gondolni a mondandódat, mert nem zökkentem ki a hibáktól. (nem vagyok nyelvtan tanár!)
Gyönyörű ez a szám, a V-Tech dalai megalakulásuk óta a kedvenceim, szebbnél szebb nótákkal kerültek a csúcsra. Nem csak a fiatalokat bűvölték el, minden korosztályt. 🎶🎤❤❤❤
Tele van érzelmekkel e dal. Belenézel a lány szemeibe és túlcsordúlva a benned forrongó érzelmi vulkánnal a legőszíntébb szavakkal suttogod neki, hogy:Szeretlek! A világ megszűnik létezni csak a most van. Amit érzel annyia fáj hogy színte belehalsz. Hadd fájjon mert annyira jó! A Szerelem csodálatos hullámvasút. De jó is volt megélni anno.
Csak fogd és szorítsd annak a lánynak a kezét, mert ha nem engeded el Ő lesz az aki megtesz érted mindent, ha Te is megteszel érte mindent. A Szerelem nem túl bonyolult dolog, csak hagyni kell, hogy megtörténjen.
Ez a szám csak Kecskés Timi csodálatos hangjával tökéletes! Nem tudok betelni vele! Valamikor láttam egyik tv szilveszteri műsorában, ha valakinek megvan, megköszönném, ha feltöltené. Köszönettel, JoNes!
Akkoriban a közönség még a koncertre figyelt és élvezte azt, nem úgy, mint mostanság, hogy egész koncert alatt csak a kibaszott mobiltelefonjaikkal videóznak meg liveoznak.
Tiszteletem és pozitív értékelésem jeléül elküldök egy másik változatot. Remélem tetszeni fog: After midnight a desire sefs off slowly. After midnight I will whisper your name softly. (I) wait for you everytime. All I ask for is only a goodbye night. Folytassam?
Kb 13, 14 evesek voltunk a tesommal, mikor ezekre kijartunk, nem ittunk, nem cigiztunk, sokszor ignis Fater fujta le a bulit joval ejfel előtt, de tök jó volt 😀
Nem az évek számítanak. 2024. van, de számomra megunhatatlan ez a gyönyörű duett❤❤
Így van! ❤ Sajnos 97' legnagyobb dalai!❤Sosem feledem!❤
❤❤
❤
Nagyon kisgyerek voltam akkoriban amikor ez a zene bejött. Talán alsós iskolás éveimben jártam. A dal szövege, jelentéstartalma igazából nekem akkor nem mondott semmit, talán nem is figyeltem rá, csak élveztem a kellemes gyengéd dallamát. Akkor nem tudtam a szerelmes érzelmekhez kötni, de már akkor is éreztem hogy egy korszak zenéje ez . Nagyon szép korszak volt. Szép, önfeledt, játékos gyerekkorom, tele élményekkel, barátokkal. Nagyon szép évek! Ha meghallom ezt a dalt, nekem ezt juttatja eszembe. Nagyon örülök, hogy éltem ebben a korszakban, és azt hiszem sokan tudják, és érzik ezt amit leírtam, mert tudom hogy ezt mindenki így, vagy hasonlóan élte meg akkoriában.
Nem tudom, most hány éves vagy, de mindenképp üdítő, hogy tudsz helyesen írni! Sok ember sajnos úgy van ezzel, hogy nagyon szeretné elmondani/megírni, ami nyomasztja, de a begépelt mondandója - engem mindenképp - kizökkent az elmesélt élményből, mert hemzseg a szöveg a helyesírási hibáktól (és általában az adott emberke nem is tud róla, hogy cefetül rossz a helyesírása). Nálad pl. át tudtam gondolni a mondandódat, mert nem zökkentem ki a hibáktól. (nem vagyok nyelvtan tanár!)
@@zsoltorban8259 Ez hízelgő. Köszi.
Szép korszak volt,szép emlékekkel,amik talán sok embert elkísérnek,sok éven át! ❤Ma is nagyon jó hallani!❤
Még 18 év után is ugyanúgy imádom őket, és ezeket a dalokat. Jó volt így felnőni.
Gyönyörű zene férjemel..amilor ôzzze jõttûnk..ezt q zenêt halgatuk..kedvencünk..ennek.már 22.éve..
Gyönyörű ez a szám, a V-Tech dalai megalakulásuk óta a kedvenceim, szebbnél szebb nótákkal
kerültek a csúcsra. Nem csak a fiatalokat bűvölték el, minden korosztályt.
🎶🎤❤❤❤
0😂😂😂😂❤❤
Gyönyörű dal! Az együttes egyik legmeghatározóbb, legromantikusabb dala. A régi szép éveket hozza vissza!! ❤😊
Javaslom
Mennyi nőt köszönhetek ennek a számnak!Köszi V-Tech
😂👏
😂😂😂
Jó ilyet hallani 😃
🤣🤣🤣
Gratulálok! 😂 Jó is ez a dal, na , meg a romantika is!!! 😊
1999- ben a legtöbbet hallgattam ezt a dalt!Imádom!Nagyon szép dal!.❤️🌹
Akkor és most is ezek voltak a legjobbak számok és nagyon szerettem a Vétek vagy is kefir számait gyönyörű dalai vannak
Csodálatos szép dal 🎶💖🎵🎤👍👏 és hallgatom 2024 évben is!
Valaki még itt van 2024 ? 😮
Én😂
@@lizonykasasyn1302 én is 🤣
Simán😉
Örök legjobb legszebb❤
Jaja
Számomra a legszebb magyar szerelmes szám.Imàdtam fiatalon is meg ìgy 35 évesen is.
B odigudutávp
Meg 45 évesen is!😊♥️
36 évesen ❤🎉😊😅
Csodálatos dal! Nem lehet elfelejteni, mint ahogy Kefirt sem! Nagy rajongója vagyok még ma is!
A V-tech legszebb és legjobban sikerült felvétele!!
Ezerszer hallgattuk 99ben Savaria hotelben,8/3. De vissza mennék az időben és újra meg újra àtélni.csodálatos volt.
Najo.A legszebb szerelmes dal a világon❤😍
Köszönjük a 2022 Koncertett amidt adtatok Körösladányba.jó volt veletek személyesen is talàlkozni .gyerek kori èlmények vagytok mai napig KÖSSZI💗💗
2000-ben majális ünnepségen tàncoltam ezen a szép szàmon DOROGON ❤❤❤
Sosem felejtem! Nagyon régen volt! Ezerszer meghallgattam!💝 Köszönöm szépen ezt a számot nektek!🥰💝
Mindig van valaki? 😢 2024❤
én is🙂
vagyok végig :)
Én is!!!
1975, jelen!
Igen
Imádom ezt a szép muzsikát
Jelőljetek fèszbùkon sziasztok gabor vagyok virsli sajtal
Még mindig nagyon szeretem ezt a dalt !
Nagyon hiányoznak a MISKOLCI Valentin napok!A legjobb buli volt imádtam!
Kicsi voltam, ezt énekeltem a TV elott :) imádom
Mindig bármikor meghallgatom!❤ Sok emlék fűz ehhez a számhoz!🥰💝❤️
Legszebb legjobb örök értékü istenek hála kefir áranytorku❤🙏
Aranyosak.
Nagyon szèp a daluk együtt! ❤❤
Minden általános sulis buliba ez volt az utolsó szám🥰🥰🥰
Csodálatos, szép dal köszönöm..❤️
Nagyon jó,persze csak azok számára akik szeretik az ilyen típusú zenét.
Imádjuk
Régi szép emlék ! kedvencei közé tartozik!!!!!!!!!!!!!
Nekem. Is....
De. Jól. Mo
Dej. Jol. Mondod. A. SzAvakkal. BOCS. NINCS. K€PE
NINCS. Kěpem. Bocs. Szerzimem. Jobb. Is na. TA
BOCS. Nem. .AKKOROK. k
. - .
NGon
-Nagyon. A
DE. IGY VAN. NAGYON. SZERETLEK. TITEK. AZ. ĘLEBE. IS MÄS IS
Tele van érzelmekkel e dal. Belenézel a lány szemeibe és túlcsordúlva a benned forrongó érzelmi vulkánnal a legőszíntébb szavakkal suttogod neki, hogy:Szeretlek! A világ megszűnik létezni csak a most van. Amit érzel annyia fáj hogy színte belehalsz. Hadd fájjon mert annyira jó! A Szerelem csodálatos hullámvasút. De jó is volt megélni anno.
Csak fogd és szorítsd annak a lánynak a kezét, mert ha nem engeded el Ő lesz az aki megtesz érted mindent, ha Te is megteszel érte mindent. A Szerelem nem túl bonyolult dolog, csak hagyni kell, hogy megtörténjen.
Valaki még it van 2023 na?😢❤❤
Én vagyok
🙂
Én ❤
Én ❤
😂
Csodás dal...sajna a karriert ketté törte egy baleset...de a dal örök,❤❤❤❤❤
2024 itt van meg valaki
még széééép
Velem együtt hallgatod e szép dalokat😊
Imádom ezt a számot, nagyon gyönyörű!
Szép időszak volt! jók voltak a előadók.
Kefír hangja és a dalaik feledhetetlenek... Szép emlékeket hoznak fel... 😊
Ez a szám csak Kecskés Timi csodálatos hangjával tökéletes!
Nem tudok betelni vele!
Valamikor láttam egyik tv szilveszteri műsorában,
ha valakinek megvan, megköszönném, ha feltöltené.
Köszönettel,
JoNes!
0:55-nél jön be Kecskés Timi :)
@@gergelymucsi5879 4zyfz
ImÁÁÁdom a mai napig❤
És MINDHALÁLIG💟
Az egyik legszebb magyar ROCK-nöta (sztem)✌️🌈💞
Ez csodálatos. Nagyon tetszik ez a dal.
Mezocsaba
Nem tudok be telni ezzel a számmal nagyon szép!
Én még mindig szeretlek nagyon tégedet drágám apucikám!😘😍🌷🌹
Nagyon szép dal!!!Minden szava igaz!!!😊😊
2019-ben nálam még mindig.. 🙏😻🙄
Nálam is ❤️
Nálam is!2020
Po tomto hu PP PP l
Hm
Gyönyörü ez a kedvencem
Elsőre is a kedvenc dalom lett.
90-es évek Ennyi 💕🎹🎤
Imádom nagyon ezt a kiemelkedő pop-rock zenét
1997 Mentem ki svájcba persze sirva egész uton egyedül,szép emlék mert volt egy szakitás egy gyönyörü lánnyal. Szoval ennyi.
Nekem pont igy... rohadtul szerettem egy lanyt... de sajnos elhagyott... es pont ez a szam ment a buliba mikor kozolte velem...
2024!!!
Imádom!
Mindörökre
Más is?🥳🥰🥰🥰
Nagyon szép dal,jó hallgatni!
Csodás dal!Remélem hamarosan élőben !
Imádom ezt a dalt.
A lanynak nagyon nagyon jo hangja van, szép. :)
Lenyügöző egy szép dal !
Szuper jó számok,imádom!
Nagyon szép duett !!!
régi kedvenc ha hallgatom kijönek a könyeim ❤
Nekem. Is. Bocs. Niincs. K€pem Jób.
Is Nem. Is. Merem. .fel rakni. Mert
Mert. Szëo. Nem. Vicc. Nem. Hazudiok
2023 BA is v-tech :) ❤❤❤❤ vétek kihagyni 😊😂❤❤❤❤
Nagyon szép szám nagyon tetszik köszönöm.
Akkoriban a közönség még a koncertre figyelt és élvezte azt, nem úgy, mint mostanság, hogy egész koncert alatt csak a kibaszott mobiltelefonjaikkal videóznak meg liveoznak.
Pontosan így van 🙄✌
ez pont igy/ugy van , mert ha nem igy lenne te nem mondanad
Ez így van
Tiszteletem és pozitív értékelésem jeléül elküldök egy másik változatot. Remélem tetszeni fog: After midnight a desire sefs off slowly. After midnight I will whisper your name softly. (I) wait for you everytime. All I ask for is only a goodbye night. Folytassam?
Tisztelet a kivételnek. Nekem mai napig igazi értéknek számít a zene. ❤️
KEFÍR KECSKÉS FIÚ, DE SZERETEM❤❤❤❤❤❤❤
Nagyon szép szám.
Persze szép ez a dal, de a hölgy sokat lendít rajta mind hangzásban, mind küllemben. Gratulációm!
Ez a szám,ami de itt elég hosszú lenne leírni,de szeretem ❤️
A másolt szöveg
Nagyon szép szám!
Jóóóó! halgatni, sztem nagyon király!!
Olyan szép, leírhatatlan meg mindig!
Kb 13, 14 evesek voltunk a tesommal, mikor ezekre kijartunk, nem ittunk, nem cigiztunk, sokszor ignis Fater fujta le a bulit joval ejfel előtt, de tök jó volt 😀
Nagyon szuper szep dál💞💞🌹💞💞
Nagyon szuper vágtak nagyon szép szerelmes 💞💞💞🌹💞💞💞 dál
Naa jahh... Ez még mindig okès zene 😂❤
Vàgy utra kèl❤ hozzàd🙏
❤❤❤❤❤❤❤❤❤.imadtuk ezt a zenet mai napig is.
2021 ben is a legszebb zene 🎶 ❤️
Megvilagosodtam anyam hangjara ebredtem ram orditott Maarikaaa! De igy volt
Imádom hallgatni,gratulálok ❤
Szia kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok 🎄🎉🎈🎈💝💝💝💝🍬🍬👑💜💜💜💜💜👍☝️💚💚💚💚💚👄👄👄👄👄
❤❤❤ ma este Veled álmodom. ❤❤❤
Igen egy Agúsztus délútán tőrtént minden.Neved sutogom halkan.Kőzsőnjűk ezt a szép dalt.
2020? 🥴😍😍
21 😬🤭😄😎✌
@@attilaszarvas1070 Minden napp 🌞😪
S minden éj .
Ha hallom! elfog a sírás a lányommal eggyutt énekeltuk! Aki már elfelejtett! Ez örökre szép marad nekem!👍♥️😰😨
Sajnalom. 😪🇭🇺😪Istvanne Horvath 🙁🙁
OsiajahhjjnrBJDDLdlllddllflffgp
@@andrasnejuhasz576 ejj im
szépszám nagyontettszik mársokszor hallottam sok számod ismerem erzsi
Imádom❤❤❤Még mindig ❤️❤️❤️ 2024
nagyon jo zene oszonte erzelmekrol tiszta szerelemrol
Krasna je ta piesen zamilovana
Presne ...prekrasna
Csoda szép minden benne van
nagyon jo ez a szam,es a hangok is ossze ilenek!
szerintem nagyon jo hangjuk van mindketojuknek szivet melengeto gyonyoru dal
Régi szép emlékek 😊😂🍾🍾🍾
Utálom ezt a számot, mert visszajönnek a szép emlékek
Megis itt vagy :)
nagyon jó előadás, szinte lemez minőség.
Szlovákiavol írok...imádom ❤
A magyar pop zene legkiemelkedőbb produkciója. Akit nem érint meg,az egy szikla,érzelemek és emlékek nélkül.
,Üdvözöljük a Gboard vágólapján. A másolt szövegeket ide menti a rendszer.
2022 ben is meg mindig szivesen hallgatom!
Sajnos meg értem:(
Nagyon csinos a húgod és jó a hangja majd egyszer híres lesz mind te
Gyönyörű szám ❤❤❤
Kemecsén , nagyhalászba, meg stb ott voltam liveba😎 de jo volt
Álljatok újra össze V tech!
Nagyontetszik kedvenc számom!
Szèp dal 😍😍😍😍
Ez mindig nagyon szép