Nem szeretnék ünneprontó lenni, de azért rákérdezek, hogy 9:02-nél miért kellett vágni a felvételt, miután Sanyi azt mondta a Dollynak, hogy Fenyő békülni szeretne ... (???) ... Ja, és szintén mellékesen próbálok magyarázatot találni arra, hogy (és bár tévednék) , de ha idősorrendben követjük a dolgok alakulását, akkor bizony arra is lehet gondolni, hogy Fenyőnek némi "érdekbeli" célja is volt a béküléssel, hiszen röviddel ezután, megszületett egy új nagylemez, na meg jó pár telt házas koncert, ami nem kevés pénzt hozott a konyhára. ... Lehet, hogy tévedek, de a (már meg)-történtek engem igazolnak ...
Tényleg arról van szó, hogy az erős egyéniségek nehezen férnek meg egymással... Később a helyzet fokozódik. Mindenki úgy hiszi, a saját útja a jó, a boldoguláshoz... végül is, Örülhetünk, hogy nálunk a Földön is járnak Csillagok! Kivételes nemzet vagyunk...
Én elsírom magam,annyira beleélem magam a helyzetükbe,mintha én vesztem volna össze hölgyismerőssel,majd békűlni szeretnék Vele.Járták az utcákat,és folyamatosan énekeltek, ez a Hatvanas évek voltak,majd a nagy sikert együtt élték meg, egyszercsak... Fiatalság, bolondság, de benő a feje egy nap az embernek ...
th-cam.com/video/TxPEtybBgLo/w-d-xo.html videónál le vannak tiltva a hozzászólások, így inkább ide írok. Elképesztő, hogy Dolly mennyire szerény. Szerinte azért futottak be, mert szívből énekeltek. Nem. Dollynak olyan hangja van, amilyet még nem hallottam soha, sehol. Gyönyörű. Nélküle a szívét is kiénekelhette volna az együttes, sosem futnak be. Kár, hogy már nem énekel. Nyilván megértem, de akkor is neki van a legszebb hangja a világon.
Fenyő kinai horoszkópja disznó, Dolly meg bivaly, igy full nem illenek össze párkapcsolatban ez alapján. That is the reason. 🤷♀️😄 Zeneileg meg szuperek. 🥰
A Mikit mindig is tiszteltem, és ma sincs ez másképp, mert most is sikerült elbűvölnie engem. ... Még 3:20 -kor nem emlékszik szinte semmire "olyan percízen" ami 11 évvel ezelőtt történt, és 3:40-re már teljesen helyreáll a pillanatnyi emlékezőtehetségi zavara, és tisztán emlékszik, hogy már "akkor is ... (11 évvel ezelőtt is) ... ilyen kérdésekkel zaklatták" ... Ilyen hirtelen "gyógyulást" csak a "Páratlan prédikátor" című filmben láttam!!!
.."figyejjééé" : A posztra végül gyerekkori ismerősét, az énekesként amatőrnek számító, épp a mentőszolgálatnál dolgozó Dollyt kérte fel, akinek hangja és egyénisége már az iskolában is magával ragadta." Mi lett volna dollyval a Fenyő nélkül? Csókolja+a kezét !
?? nem értem én valamikor jártam a Hungáriára a XIII ker LÁNG Müv Házba a Rozsnyai utcában szombatonként és Hungi ra mentünk mindig :D akkor miért a Dolly tól számolják a Hungáriát ?
Én is ott voltam a Hungárián a Lángban 71-től. Én úgy mondanám a Hungária akkoriban kereste a helyét, amit 1980-ban talált meg.Az a 70-71-es Hungária is nagyon jó volt, de más, mint az 1980-as
és ez egy felsőfokú kommunikáció egy - elvileg - "szakembertől ": Maga, maga ! - ezt a megszólítást tanítják vajon valahol ? Szánalmas...Általános iskolában a magázás, Ön megszólítással kezdődik...
Nagy szükség lenne a mai világban erre a műsorra. Annyian haragszanak egymásra, hogy jó pár évadra meg lennének az emberek.
Az SZTK ügyintéző tárgyal a zenésszel !
Nem szeretnék ünneprontó lenni, de azért rákérdezek, hogy 9:02-nél miért kellett vágni a felvételt, miután Sanyi azt mondta a Dollynak, hogy Fenyő békülni szeretne ... (???) ... Ja, és szintén mellékesen próbálok magyarázatot találni arra, hogy (és bár tévednék) , de ha idősorrendben követjük a dolgok alakulását, akkor bizony arra is lehet gondolni, hogy Fenyőnek némi "érdekbeli" célja is volt a béküléssel, hiszen röviddel ezután, megszületett egy új nagylemez, na meg jó pár telt házas koncert, ami nem kevés pénzt hozott a konyhára. ... Lehet, hogy tévedek, de a (már meg)-történtek engem igazolnak ...
Tényleg arról van szó, hogy az erős egyéniségek nehezen férnek meg egymással... Később a helyzet fokozódik. Mindenki úgy hiszi, a saját útja a jó, a boldoguláshoz... végül is, Örülhetünk, hogy nálunk a Földön is járnak Csillagok! Kivételes nemzet vagyunk...
miletibor nagy kedvencei imadom a hungariat imadom a doli roll nagyon nagy csapat legenda
3 éven keresztül volt egy legjobb lány barátom. 14 éve nem beszéltünk. Most ráírtam chaten látta és nem válaszol. Mit tegyek?
De jó látni őket. Látni rajtuk, hogy a "szemük ugye csillog még..."
Én elsírom magam,annyira beleélem magam a helyzetükbe,mintha én vesztem volna össze hölgyismerőssel,majd békűlni szeretnék Vele.Járták az utcákat,és folyamatosan énekeltek, ez a Hatvanas évek voltak,majd a nagy sikert együtt élték meg, egyszercsak... Fiatalság, bolondság, de benő a feje egy nap az embernek ...
th-cam.com/video/TxPEtybBgLo/w-d-xo.html videónál le vannak tiltva a hozzászólások, így inkább ide írok. Elképesztő, hogy Dolly mennyire szerény. Szerinte azért futottak be, mert szívből énekeltek. Nem. Dollynak olyan hangja van, amilyet még nem hallottam soha, sehol. Gyönyörű. Nélküle a szívét is kiénekelhette volna az együttes, sosem futnak be. Kár, hogy már nem énekel. Nyilván megértem, de akkor is neki van a legszebb hangja a világon.
"elfelejtetted vagy mindig benned volt azért a Fenyő?"
sírok!
12:20 :D
Annyira édesek !!
Mindig szerettem Oket.
Jó pár évre rá a Megasztárban zsűrizett Fridi Fenyővel, és még akkor is magázódtak. :))
Fridi nem szeretett tegeződni! Nem "ereszkedett le" akárkihez!
Mert ez így illő- jó lenne, ha erre még emlékeznének a mai magyarok🙏❤🌼🍀🌈
Fenyő kinai horoszkópja disznó, Dolly meg bivaly, igy full nem illenek össze párkapcsolatban ez alapján. That is the reason. 🤷♀️😄 Zeneileg meg szuperek. 🥰
Hány éve készült ez a riport???
94- karácsonyán . Készültek már a 95 - ös nagy Hungária bulira , ami a Népstadionban volt .
@@eviangels Köszönöm, igen fiatalok voltak még, nagyon szeretem őket!
1994
Ők jártak valaha?
A Mikit mindig is tiszteltem, és ma sincs ez másképp, mert most is sikerült elbűvölnie engem. ... Még 3:20 -kor nem emlékszik szinte semmire "olyan percízen" ami 11 évvel ezelőtt történt, és 3:40-re már teljesen helyreáll a pillanatnyi emlékezőtehetségi zavara, és tisztán emlékszik, hogy már "akkor is ... (11 évvel ezelőtt is) ... ilyen kérdésekkel zaklatták" ... Ilyen hirtelen "gyógyulást" csak a "Páratlan prédikátor" című filmben láttam!!!
.."figyejjééé" : A posztra végül gyerekkori ismerősét, az énekesként amatőrnek számító, épp a mentőszolgálatnál dolgozó Dollyt kérte fel, akinek hangja és egyénisége már az iskolában is magával ragadta." Mi lett volna dollyval a Fenyő nélkül? Csókolja+a kezét !
?? nem értem én valamikor jártam a Hungáriára a XIII ker LÁNG Müv Házba a Rozsnyai utcában szombatonként és Hungi ra mentünk mindig :D akkor miért a Dolly tól számolják a Hungáriát ?
Én is ott voltam a Hungárián a Lángban 71-től. Én úgy mondanám a Hungária akkoriban kereste a helyét, amit 1980-ban talált meg.Az a 70-71-es Hungária is nagyon jó volt, de más, mint az 1980-as
♥️♥️♥️♥️
N
Csak én nem nyeltem be hogy itt találkoztak először újra? :)
Hát, ez se ma volt :)
Friderikusz a legjobb tv. s.
és ez egy felsőfokú kommunikáció egy - elvileg - "szakembertől ": Maga, maga ! - ezt a megszólítást tanítják vajon valahol ? Szánalmas...Általános iskolában a magázás, Ön megszólítással kezdődik...
És még mondja valaki, hogy szőnyegből nem lehet megélni.
😂😂🎄🎄
cringe
Aranyosak ….