Én Bereczki Zoltánt nagyon szeretem, illetve, akkor szerettem igazán, amikor önmaga volt, a kedves vörös remekül táncoló és éneklő szinész, aki igenis méltó párja volt Szinetár Dórának! Velük láttam a Rebeka-t eszméletlen jó volt! Zoli a világ egyik,ha nem a legjobb Mercutio-ja volt, az eredeti felállásban!! Nagyon nehéz megérteni, ami velük történt, hisz Dóri kisfiát is szeretettel nevelték közösen, majd jött a közös kislány.....vannak emberek, akiknek ennek az életnek a tizede sem adatik meg, van, akinek ez is kevés.....nekünk megmaradnak ezek a felvételek, láthatjuk őket a fénykorukban együtt.....kívánom,hogy további életük is sikeres legyen és Zoli méltó társra találjon.....(nem tudom, ki találta ki a szőke hajszint számára, de nem volt jó ötlet)
Volt olyan mikor ilyen jó kis pikáns történeteket halott az imádot aszonyról sokat elgondolkodtató hogy bírod egy ijen mellett álcsa szeretet volsírva fakatam és azt mondtam ő még egyszer avesztedet fogja okozni de útána mit is síratlak te így vagy boldog neked ez így még felel és most baj ba vagy mért nics melletted mértnem vigyázott rád még kérdezi hogy vagy hogy érzed magad nem talán már egy jó ideje szóba se áll veled ami történt mind köszönd nekik. EZ EGY IGAZI NAGY SZERELME EZT KAPTAD AJÓSÁGODÉ DE MINDEGY EZT SOHA NEM FOGOD MEG ÉRTENImég ha orrod előt kefénédéd h te elhin
@Imréné Mihalik Igen igy tortent . Neze meg a beszelgetest Abel Anitaval ,es Zolinak felteszik a kerdest , hogy volt e az eleteben dolog amit soha nem tudott megbocsatani , es a valasz , igen egy igeret a Dunapartjan amit nem tartotak be , es aztan roviden folytassa , de mind tudjuk hogy ezt az igeretett Dori tette es , igen megcsalta .
Hàt ez jó szar lett!!😂 Miért kell elrontani ami egyszer jó??! Dolhaira volt féltékeny Bereczky?😃Azért minden neki sem àll jól...mindenki maradjon a sajàt...😂😂
Két össze illő ember...hogy tud,egy ilyen szerelem elmúlik.....
Annyira szerettem a duett estjeiket! Nagy kár, hogy már nincsenek együtt!😢😢😢😢
Szívből szeretni téged! Gyönyörű szám! Köszönöm szépen feltöltés! 💖💃🕺💞🌹🌹🌹🐦🐜🕊️🕊️🌿🎸💋💋
De kár hogy nincsennek már együtt
Gyönyörű párok voltak
Nagyon szép ez a szám nemegyszer meghallgattam gratulálok Szlovákia
Erted minent fel adnek.... Isten hozot az eletembe❤❤
Nem találni szót egyszerűen gyönyörű szép előás..
Álomszép ♥️
Nagyon szép pàr voltak gyönyörű dalokat adtak elő kár hogy vége
Nagyon szép pár voltatok😢
Gyönyörű!!❤
Gyönyörű!!! Nincs rá szó. Sírhatnékom van. Olyan szép pár voltak. Hihetetlen hogy ma már ez csak emlék. Sok boldogságot nekik, csak már külön külön.
Sajnos, Zoli azóta sem találta meg őnmagát. :(
Qpahq0ppduymsalsm
Agiqjcaqocblsyllmx
Csodas szam es csodas par voltak ,kar ertuk ..🙏❤
Én Bereczki Zoltánt nagyon szeretem, illetve, akkor szerettem igazán, amikor önmaga volt, a kedves vörös remekül táncoló és éneklő szinész, aki igenis méltó párja volt Szinetár Dórának! Velük láttam a Rebeka-t eszméletlen jó volt! Zoli a világ egyik,ha nem a legjobb Mercutio-ja volt, az eredeti felállásban!! Nagyon nehéz megérteni, ami velük történt, hisz Dóri kisfiát is szeretettel nevelték közösen, majd jött a közös kislány.....vannak emberek, akiknek ennek az életnek a tizede sem adatik meg, van, akinek ez is kevés.....nekünk megmaradnak ezek a felvételek, láthatjuk őket a fénykorukban együtt.....kívánom,hogy további életük is sikeres legyen és Zoli méltó társra találjon.....(nem tudom, ki találta ki a szőke hajszint számára, de nem volt jó ötlet)
Nagyon szép pár volt kár hogy vége !!
Jó páros voltak szerettem őket
Isten mindig erosseb. Koszonom.! ❤️😍😘💕💯💏💍👑
DE SZERETTEM ŐKET ,- ÍGY EGYÜTT..!!!!
Pedig nagyon szép Par
Gyönyörű
Minunat emotionant😍
Nagyon nagyon szép
Köszönöm❤️
Imádom őket
Most is csak azt mondhatom felejthetetlen és csodálatos bolt🍁
Gyonyoru❤Csodalatos paros❤Nagy kar ertuk😥
❤❤❤
❤❤❤❤Imadom.! 💯😘😍💕💏
imádom őket és nagyon sajnálom,hogy nem sikerült együtt maradni nekik mert csodásak és szerintem összeillenek
Salam và
Dórika félre lépet !
Volt olyan mikor ilyen jó kis pikáns történeteket halott az imádot aszonyról sokat elgondolkodtató hogy bírod egy ijen mellett álcsa szeretet volsírva fakatam és azt mondtam ő még egyszer avesztedet fogja okozni de útána mit is síratlak te így vagy boldog neked ez így még felel és most baj ba vagy mért nics melletted mértnem vigyázott rád még kérdezi hogy vagy hogy érzed magad nem talán már egy jó ideje szóba se áll veled ami történt mind köszönd nekik. EZ EGY IGAZI NAGY SZERELME EZT KAPTAD AJÓSÁGODÉ DE MINDEGY EZT SOHA NEM FOGOD MEG ÉRTENImég ha orrod előt kefénédéd h te elhin
Igazi érzés . Ugylegyen .
Szia
GYÖNYÖRŰ DAL, GYÖNYÖRŰ ELŐADÁS! Nem kellettvolna elválniuk! Bereczki Zoltán NEM érdemelte meg!
Egyszèr taken ketszer! De!
Igen😭❤
❤😍😘💍💯💕💖💞💕
Csodás
AKINEK VAN CSALADJA SZERESSE A CSALADJAT
😥
Szépek ketten,nem gondoltam volna.......
Szószerint szépséges és a szörny csodálatos két ember miért nem maradtak együt
Dórika nélkül szebb lenne.
Igaz
A főnyereménynél többet akart? Hülye Dóra
Én ezt nem értem?? Szerették egymást, gyermek, csodas élet!! Akkor miért, miért mentek külön?? Ezért vagyok én egyedül!!!
Mert felbukkant egy nős hapsi, aki elcsavarta a Dóri fejét...
@Imréné Mihalik Igen igy tortent . Neze meg a beszelgetest Abel Anitaval ,es Zolinak felteszik a kerdest , hogy volt e az eleteben dolog amit soha nem tudott megbocsatani , es a valasz , igen egy igeret a Dunapartjan amit nem tartotak be , es aztan roviden folytassa , de mind tudjuk hogy ezt az igeretett Dori tette es , igen megcsalta .
Hàt ez jó szar lett!!😂 Miért kell elrontani ami egyszer jó??! Dolhaira volt féltékeny Bereczky?😃Azért minden neki sem àll jól...mindenki maradjon a sajàt...😂😂
Háááát, Mercutio nem Rómeó
@@pepu_tv bátön igen
@@yokiyoki6601 xD
Miért volt féltékeny Dolhaira? Nem hinném, hogy az volt...
Gyönyörű