Ismét tipikusan egy olyan meccs, ahol a jobbik teljesítményt nyújtó csapat veszít, mert egyszerűen nincs szerencséje. Az Újpest az egész mérkőzést tekintve nem játszott túl jól, viszont lőttek két szép gólt, azt el kell ismerni, nagyjából ez a két helyzetük volt. A Vidinek meg volt háromszor annyi legalább (két kapufával), nem volt szerencséjük.Ettől függetlenül szurkolok a liláknak (is), az NB1-nek kell egy erős Újpest, egy igazi Fradi-kihívó (no nem az idényben, hanem majd a következő évekre értem), teljesen más lenne a bajnokság feelingje.
Volt még 3 helyzetünk. 1 Ambrosenak amit belelőtt a kapusba egy Mörschel távoli rúgás meg a tizi. De ja a első harmincöt perc az szörnyű volt. De inkább ilyen mint pld. A Fradi elleni nyíltsisakos 0:5.
@@akosbogar1885 Összességében szerintem nem érdemelte meg az Újpest a 3 pontot. Lehet hogy hülyén fog hangozni, de ez a csapatnak se jó, mert így a szurkolók azt hiszik" hú de jó csapatunk van", pedig nincs, egyszerűen őrült mázlijuk volt.
@@simon02151 hidd el tudjuk, hogy a csapat nagy része nem jó. Macknak annyi köze van a profi labdarúgáshoz mint lónak a hátúszáshoz. A csapat egy része alibi focizik, mert tudja a MOL hatalomátvétel után nincs keresnivalójuk itt. Mindegy hogyan, de bent kell maradni. Mellesleg a cserék után a utolsó húsz percben amikor a gyorsabb csapatunk volt fenn már nagyon más volt a játék képe. Meg ne felejtsük el egy nagy zakó és egy 120 perces kupameccs után voltunk mondhatni kötelező győzelem kényszerben a Várda és Mezőkövesd győzelme után. És szerintem csak a nagyon elvakult Fradisták akarják azt hogy kiessünk. Ki ad többet a magyar focinak a Várda/Kövesd nagy a Újpest? 112 éve vagyunk a első osztályban kiesés nélkül, ezt a dicsőséget nem akarom elveszíteni.
@@simon02151, tudjuk hol a helyünk, ne izgulj. Jelenleg ég a ház, tüzet oltunk. Nyártól lassan elkezdhetünk építkezni a bbelga másfél évtizedes ámokfutása után.
Hajrá vidi❤💙
Banai es a "feka" vedo oriasi duo hatul 🔥💜🤍
Hajrá Újpest mindig és mindenhol!!!
PERSZE :D
amúgy csak én látom azt, hogy Ambrose a gólja után azt mondja, hogy "Bent van!"
75 percig az Újpest azt sem tudta,hogy melyik kapura támad! Aztán jött a foci íratlan szabálya, aki kihagy ennyi helyzetet azért fizetni kell!
Odavágtuk ordasèkat❤
Lengyel, magyar - két jó barát, együtt harcol, s issza borá
Ismét tipikusan egy olyan meccs, ahol a jobbik teljesítményt nyújtó csapat veszít, mert egyszerűen nincs szerencséje. Az Újpest az egész mérkőzést tekintve nem játszott túl jól, viszont lőttek két szép gólt, azt el kell ismerni, nagyjából ez a két helyzetük volt. A Vidinek meg volt háromszor annyi legalább (két kapufával), nem volt szerencséjük.Ettől függetlenül szurkolok a liláknak (is), az NB1-nek kell egy erős Újpest, egy igazi Fradi-kihívó (no nem az idényben, hanem majd a következő évekre értem), teljesen más lenne a bajnokság feelingje.
Volt még 3 helyzetünk. 1 Ambrosenak amit belelőtt a kapusba egy Mörschel távoli rúgás meg a tizi. De ja a első harmincöt perc az szörnyű volt. De inkább ilyen mint pld. A Fradi elleni nyíltsisakos 0:5.
@@akosbogar1885 Összességében szerintem nem
érdemelte meg az Újpest a 3 pontot. Lehet hogy hülyén fog hangozni, de ez a csapatnak se jó, mert így a szurkolók azt hiszik" hú de jó csapatunk van", pedig nincs, egyszerűen őrült mázlijuk volt.
@@simon02151 hidd el tudjuk, hogy a csapat nagy része nem jó. Macknak annyi köze van a profi labdarúgáshoz mint lónak a hátúszáshoz. A csapat egy része alibi focizik, mert tudja a MOL hatalomátvétel után nincs keresnivalójuk itt. Mindegy hogyan, de bent kell maradni. Mellesleg a cserék után a utolsó húsz percben amikor a gyorsabb csapatunk volt fenn már nagyon más volt a játék képe. Meg ne felejtsük el egy nagy zakó és egy 120 perces kupameccs után voltunk mondhatni kötelező győzelem kényszerben a Várda és Mezőkövesd győzelme után. És szerintem csak a nagyon elvakult Fradisták akarják azt hogy kiessünk. Ki ad többet a magyar focinak a Várda/Kövesd nagy a Újpest? 112 éve vagyunk a első osztályban kiesés nélkül, ezt a dicsőséget nem akarom elveszíteni.
@@simon02151, tudjuk hol a helyünk, ne izgulj. Jelenleg ég a ház, tüzet oltunk. Nyártól lassan elkezdhetünk építkezni a bbelga másfél évtizedes ámokfutása után.
Meccs embere: Banai Dávid 💜🤍🐐
Keitát nem felejteném ki, neki van mezőnyben legtöbb köze a futballhoz.
@@akosbogar1885 Jogos, látszott hogy mindent beleadott!
Volt petárda?
Füst volt.
hajrá és örökség büszkeség az újpestnek
💜🤍
Nocsak. Visszahozta a cica a hangjukat? :D