Játszd el - csinálj úgy, mintha - éld bele magad, hogy manifesztáld, amire vágysz

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 3 ธ.ค. 2024

ความคิดเห็น • 56

  • @tamasszabotamas865
    @tamasszabotamas865 2 ปีที่แล้ว +5

    helló ZSuzsi azt gondolom hogy most már nyugodtan szabadjára engedhetjük a fantáziánkat, hiszen itt mindig megkapjuk minden kérdésünkre a korrekt és megfelelő választ. igazi életre felkészítő kis tréningeket tartasz itt mindannyiunk számára, amik átsegítenek minket a nehézségeinken. na pont ezek azok a tartalmak amikre feltétlenül szükségünk van pláne ebbe a mai rohanó világban. továbbá nyilvánvalóvá vált az is hogy tökéletes harmóniát és egyensúlyt hozol létre minden egyes gondolat meneteddel a mi kis univerzumunkban. valóságos közszolgáltatást nyújtasz és azt hiszem hogy ez jellemzi a munkásságodat is egyben. amikor hazaér az ember a fárasztó és monoton munkából akkor nincs is szebb dolog mint ezt végig hallgatni és részesévé válni. a tudásunkat pedig maradéktalanul felfrissíthetjük mindig. hatalmas köszönet azért hogy itt vagy velünk az élet legnehezebb perceiben is és ráadásul mind ezt család mellett teszed.

    • @A4b820tdi
      @A4b820tdi 2 ปีที่แล้ว

      TELJESEN EGYERTEK!!! :)

  • @szabodaniella445
    @szabodaniella445 2 ปีที่แล้ว +3

    Nagyon hálás vagyok a videóidért! 🥰

  • @edesborbala233
    @edesborbala233 5 หลายเดือนก่อน

    Tudom, hogy ez így működik - már sokszor megtettem ezt az életemben - de sajnos nagyon sok éve nem sikerül, annyira nehéz helyzetben vagyok régóta.

  • @enikoerdos7562
    @enikoerdos7562 ปีที่แล้ว +4

    Kedves Zsuzsi :) mielőtt evvel a videóval, vagy egyáltalán hasonlóval találkoztam volna, több olyan dolgot is "bevonzottam" avval, hogy úgy tettem, mintha már megtörtént volna. Nem tudatosan, nem tudtam azt se, mi az a manifesztáció, csak egyszerűen jó érzés volt lebegni az érzésban, hogy én itt és itt dolgozom, itt és itt lakom, millió levelet kapok stb...és ezt mondogattam is másoknak, pedig még nem volt igaz...és lám, a munkahely is,még az emelet és a kilátás is bejött, úgy, hogy nem kerestem, ő jött szembe :) Nagyon szeretem a videóid, sokat tanulok belőlük :)

    • @erikasardi5177
      @erikasardi5177 5 หลายเดือนก่อน

      Szia azt megkérdezhetem hogy mennyi idő volt amig beteljesedett a vágyad?

    • @enikoerdos7562
      @enikoerdos7562 14 วันที่ผ่านมา

      @@erikasardi5177 Volt ami később, pl évek múlva...olyan hihetetlennek tűnt, amikor kijelentettem játékból, és bevált...de volt, ami 1-2 hónap sőt olyan is ami 1 hét... apróságok még hamarabb, pl ma hamarabb haza szeretnék jutni, de buszom csak később van...erre jött egy páciens, aki rákérdezett ,hazadobjalak, ha végeztél? 😄A lényeg, a már megvan, megtörtént ÉRZÉS és a HÁLA előtte utána😃

  • @janosnezudor3407
    @janosnezudor3407 ปีที่แล้ว +1

    Hálásan köszönöm. ❤

  • @kovacsmelinda4338
    @kovacsmelinda4338 2 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm, ez nagy segítség volt 🥰

  • @baracskatibor1898
    @baracskatibor1898 2 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm Zsuzsi! 🙂

  • @irenrauch2083
    @irenrauch2083 2 ปีที่แล้ว

    Szia Zsuzsi nagyon köszönöm !!!

  • @ildikosznecziba4579
    @ildikosznecziba4579 2 ปีที่แล้ว

    Nagyon szépen köszönöm.

  • @zeffer75
    @zeffer75 2 ปีที่แล้ว

    Oh! Ez jó! Köszi! :)

  • @zitaszarnyasi8583
    @zitaszarnyasi8583 2 ปีที่แล้ว

    Nagyon szépen köszönöm 🥰

  • @evisipos2025
    @evisipos2025 2 ปีที่แล้ว

    Köszönöm 💖

  • @klaudiaberecz650
    @klaudiaberecz650 2 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon szépen köszönöm 🙏❤️

  • @karmenkiss4575
    @karmenkiss4575 ปีที่แล้ว

    Nekem pontosan ez a rész nem megy... egyszerűen nem merem elképzelni magam az adott szituációban, mert félek, hogy nagyot fogok csalódni, ha mégsem valósul meg...hogy csak álltatom magam. Bárcsak tovább tudnék ezen lendülni.
    Köszönöm a videót, jól magyarázol :)

    • @Ragdollkitty7
      @Ragdollkitty7 8 หลายเดือนก่อน +1

      Szia, mi történt azóta? :)

    • @karmenkiss4575
      @karmenkiss4575 8 หลายเดือนก่อน +3

      @@Ragdollkitty7 Szia :) Összejöttünk 🫣🥺🙏 S mindezt annak tudom be, hogy teljesen megváltoztattam a szemlélet és gondolkodásmódom. Elengedtem, hogy nagyon kapaszkodjak belé, hogy hiányoljam, hogy attól féljek, elveszítem,.s nem sikerül...úgy álltam hozzá, hogy Isten szeret, s bármit szeretnék is, ha hiszek benne, hogy sikerül, akkor meg fogja adni. Viszont nem konkretizáltam a vágyam túlságosan. Eldöntöttem, hogy boldog leszek, történjen ez akár miatta, vagy esetleg egy másik férfi miatt,.aki ki tudja őt ütni a fejemből, vagy egyedül. Bárhogy alakul is, tudom, hogy úgy leszek a legboldogabb, mert Isten segít, s fogja a kezem. Nem mindig egyszerű erről meggyőzni magam...de olyankor átgondolom, mi minden jó vagy csodálatos dolog történt velem eddig, s ez visszaadja a motivációm. Úgy állok a nehézségek elé, hogy 'meg fog oldódni, Isten nem akarja, hogy szenvedjek'...s ez mindig segít. Nekem nagyon pozitív tapasztalataim vannak azzal, hogyha az ember sokat és pozitívan gondol valakire vagy valamire...mert a vonzás törvénye tényleg működik, csak sajnos a negatív dolgokkal is...azokkal talán még könnyebben, mert a tőlük való félelem nagyon erős érzelem...Szóval, azt tudom mondani, hogy csak lazán, csak könnyedén! 😉 Ne fussunk semmi és senki után. Legyen egy konkrét vágyad, de tudd elengedni és könnyedén felfogni. Akkor az utadba fog kerülni,tetszik vagy sem😉😁 Vagy kapsz valamit, ami egyenértékű lesz vele, vagy sokkal jobb. 👌 Még akkor is, ha ezt a csalódás pillanatában nehéz elhinni. De működik.

  • @ZsuzsiSzalai
    @ZsuzsiSzalai 2 ปีที่แล้ว +6

    Ez nagyon érdekes, mindig érdekelt. Mert én (Halakként) kiválóan tudok valósnak érezni dolgokat, ami nem az, és nem tudom, hogy hol van hiba, mert végül nem valósul meg, pedig minden részletet valósnak élek meg, de valahol mégis porszem van a gépezetben.

    • @barbypisces.4705
      @barbypisces.4705 2 ปีที่แล้ว

      Ugyanezt csinálom 😊 +1 Halak

    • @ZsuzsiSzalai
      @ZsuzsiSzalai 2 ปีที่แล้ว +1

      @@barbypisces.4705 Hol rontom el, hogy nincs sikeres végeredmény. Mert ott biztos nincs hiba, hogy nem elég élethű a fantázia. 😅🙈

    • @A4b820tdi
      @A4b820tdi 2 ปีที่แล้ว +2

      Isteni időzítés! Még nincs itt a vágyad de úton van. Ha pedig figyelgeted miért nincs itt távolítod. Hit, ha nem hiszed igazán akkor blokkolod.

    • @eszterteleki5695
      @eszterteleki5695 2 ปีที่แล้ว +1

      Nem halak vagyok, mérleg. Nagyon régóta játszom ezt, de semmi. 😐

    • @ZsuzsiSzalai
      @ZsuzsiSzalai ปีที่แล้ว

      @@penzesletti jogos. ☺️

  • @monikaszigeti3190
    @monikaszigeti3190 2 ปีที่แล้ว

    Zsuzsi! Folyamatosan így teszek, mégis az ellenkezőjét tapasztalom. Valójában hol hibázhatok? Köszönöm Neked!🙂

    • @Nandi88105
      @Nandi88105 2 ปีที่แล้ว +2

      hiszel benne igazán, vagy csak mantrázod? Az igazi hit a legfontosabb, az fog igazán erős érzelmet adni az egész mellé, ami segít majd a manifesztációban.

  • @andrea.001
    @andrea.001 2 ปีที่แล้ว

    💖

  • @laszlonemeth967
    @laszlonemeth967 2 ปีที่แล้ว

    Ölelés, ÁLdás

  • @peterkovacs3696
    @peterkovacs3696 2 ปีที่แล้ว

    Szia, ha nálunk a szakítást főként egy külső tényező okozta (agresszív volt férj, konfliktus - > stressz), de szeretem és mellette lennék.. De nem tudok boldog szituációt egyenlőre elképzelni sem ez miatt.. Van ötleted? Gondoljak arra hogy lenyugodott és békén hagy minket?

    • @A4b820tdi
      @A4b820tdi 2 ปีที่แล้ว +2

      Zsuzsi egyszer azt mesélte videóban hogy meg kell érteni a negatív személy programját miért teszi ezt és elfogadni, megbocsájtani magunkban neki, és ez után van esély arra hogy az illető aszerint kezd el viselkedni majd. A Bántalmazó kapcsolatokból pedig menekülni kell mert rengeteg sérelem és negatív program alakul ki benned ez alatt! Remélem nem haragszol hogy én is válaszoltam! Minden jót! :)

    • @peterkovacs3696
      @peterkovacs3696 2 ปีที่แล้ว +2

      Szia, köszönöm a véleményed. A menekülés már késő, ahhoz túl sokat jelent.

    • @Bogica133
      @Bogica133 2 ปีที่แล้ว

      Szia, nem engem kerdeztél, de Zsuzsi mondott egy módszert, én kipróbaltam és működött. 🙂 A módszer a "sajnálom, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek." Az agresszív, volt férjre alkalmaznám. Volt egy nagyon kellemetlen munkakapcsolatom. Először felírtam egy mondatban, hogy elmegy az illető a partnercégtől, vagyis megszabadulok tőle.
      Nem láttam változást, ezért alkalmaztam a "sajnálom, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek."-et. Szinte a következő alkalommal, amikor talalkoznunk kellett az emberünkkel, éreztem a hatást. Nem volt olyan ki, ha én nem, sem flegma. Viszont csak most rúgták ki 😂 De végre nem kell vele együtt dolgoznom 💪😃❤️ Egy próbát megérhet neked is.

    • @peterkovacs3696
      @peterkovacs3696 2 ปีที่แล้ว +1

      Köszönöm szépen a válaszod. Mivel olyan emberről van szó, aki kezet emelt a volt páromra, és amikor számon kértem mi is össze ugrottunk eléggé.. Semmilyen szeretet, megbocsátás nem játszik részemről. De köszönöm az ötletet :)

    • @Bogica133
      @Bogica133 2 ปีที่แล้ว +2

      @@peterkovacs3696 értem. Nem az ember a lényeges, hanem a benned munkáló erő, hogy rezegsz, milyen frekvencián. De, persze nem biztos, hogy ez a jó módszer. 🙂 Akkor a videók alapján, amit te jónak látsz, minden működik. Legalábbis valójában nálam minden csak idő kérdése volt eddig is. Biztos vagyok abban, hogy neked is segiteni fog ez a vonzás dolog.

  • @erzsebetszilagyi7239
    @erzsebetszilagyi7239 2 ปีที่แล้ว +2

    ahhoz,hogy,be,tudjam,csapni,magam,teljesen,törölni,kéne,a,tudatomat,mert,így,olyan,kognitív,disszonanciát,vált,ki,belőlem,ez,az,egész,mert,honnan,a,fenéből,tudjam,azt,amit,nem,éreztem,soha,hogy,milyen,érzés,lehet

    • @A4b820tdi
      @A4b820tdi 2 ปีที่แล้ว

      Képzeld el hogy milyen lehet! :)

    • @andreaebermann660
      @andreaebermann660 2 ปีที่แล้ว +2

      Mindenkinek megkell találni, hogy mi az ami jó neki, azaz azt az érzést váltja ki, hogy megtudja csinálni, viszont én úgy érzem, hogy itt vannak még nagyon - nagyon fontos gondolatok amit hozzáfűznék. 1.a változást magunkban kell elindítani, ez így van ahogy a Zsuzsi is mondja, az is igaz, hogy mássá kell válnunk ahogy Joe Dispenza is mondja, viszont ha sokat olvasunk, rájövünk, hogy hiába a meditáció, legyen az reggel, este, napközben, ha a gondolatainkon nem változtatunk. Ennek egy életmódváltásnak kell lennien. Ahogy Neville Goddard is mondja, hogy rendkívül fontos a magunkkal folytatott napi beszélgetés. Minden nap tudni kell irányítani a magunkban folytatott beszélgetéseket, mert azok is érzelmi reakciókkal járnak, és ha valaki nem tudja, hogy min jár az agya, milyen beszélgetések zajlanak benne akkor azt sem tudja, hogy miket teremt és elcsodálkozik az eredményen, és nem fogja tudni, hogy ez miért is alakult így csak azt fogja látni, hogy én ezt nem is kívántam, de ha nem is tudod, hogy min gondolkozol akkor akkor nem is szabad csodálkozni. Ahol vagyunk az a mi általunk teremtett helyzet, mivel ahogy mondják, a gondolatainkal teremtünk, a megvalósulnak dolgokká. Mint egy dieta ami nem is diétänak kéne, hogy legyen, hanem életmódváltásnak. Ami szintén azt jelenti, hogy a teljes életmódunkat megkell változatni. Ebben az esetben a teljes gondolkodásrendszerünket. Nekem azóta indultak el a változások. És nagyon hamar történnek dolgok.

    • @nikolettpapdine5555
      @nikolettpapdine5555 2 ปีที่แล้ว

      @@andreaebermann660 Mindenhez pozitívan állsz? Vagy milyen módon történt?

    • @andreaebermann660
      @andreaebermann660 2 ปีที่แล้ว +2

      @@nikolettpapdine5555 Válaszolok mindenképpen csak egy kicsit később.

    • @edesborbala233
      @edesborbala233 5 หลายเดือนก่อน

      ​@@andreaebermann660igen. Pl. én törekszem a jóra, elérni a vágyaimat, változni - pl. megfogadtam, hogy akármi is van körülöttem, csak jóról fogok beszélni magammal és az életemmel kapcsolatban, és főként magamról - és az első adandó alkalommal elmondtam a rengeteg problémámat az első embernek, akinek elmondhattam. 😔 Közben jutott eszembe, hogy pont ezt nem akartam.... Nehéz egy tényleg nagyon nehéz helyzetben nem a problémákra fókuszálni - hiszen pont a folyamatos megoldáskeresés miatt van napi 24 órában fókuszban a probléma. 😔

  • @suzy1207
    @suzy1207 2 ปีที่แล้ว +2

    Hm,kronikus betegsegnel,fajfalomnal eleg nehez tagadni a valosagot,mikor erzekeled,szenvedsz tole,kihat a mindennapokra.Es pl ha egeszseges lennel sportolnal,de nem tudod megtenni evek ota.Amugy jol hangzik ez a tagadd a valosagot dolog.

    • @PrepokZsuzsiCoach
      @PrepokZsuzsiCoach  2 ปีที่แล้ว +5

      Igen, ez esetben nagyon nehéz. Pont ezért a legjobb eszköz betegségnél a meditáció, ami huzamosabb időre képes kikapcsolni az agyban a fájdalom érzetet.

    • @evitohai
      @evitohai 2 ปีที่แล้ว +4

      Dr Joe Dispenza vagy Anita Morjani története elég kell legyen arra, hogy ez biztosan működik.

    • @suzy1207
      @suzy1207 2 ปีที่แล้ว

      @@PrepokZsuzsiCoach szia Zsuzsi.Szoktam relaxálni,meditálni.Sajnos még a fájdalmamat nem csökkentette.Lehet nem jól csinálom?😅

    • @A4b820tdi
      @A4b820tdi 2 ปีที่แล้ว +2

      @@suzy1207 Gyakorlás, nincs olyan hogy rossz amit csinálsz, ennek inkább szintjei vannak mennyire mélyülsz el magadban és forrás energiájával mennyire kapcsolódsz össze, Kezdésként a Szívkoharencia- Vortex meditációt gyakoroltam én is! Dr.Joe Dispenza valóban zseniális kövesd van magyarosított előadása fent, vagy könyvét vedd meg :)!

    • @szilviacseko8445
      @szilviacseko8445 2 ปีที่แล้ว

      Szia
      Kezdeti meditációk esetén érdemes fájdalom csillapitot használni.
      Persze nem olyat, ami nagyon tompít. Így jobban tudsz majd koncentrálni

  • @insomniacafe7597
    @insomniacafe7597 9 หลายเดือนก่อน

    En úgy tudom hogy az univerzum nem ismeri a nemet. Kedves Zsuzsi te mit gondolsz eről?

  • @janiesixx7918
    @janiesixx7918 2 ปีที่แล้ว

    ♥️♥️♥️

  • @mihalynekugler3809
    @mihalynekugler3809 2 ปีที่แล้ว

    Köszönöm szépen.

  • @gyoreikata7371
    @gyoreikata7371 2 ปีที่แล้ว

    Köszönöm ❤️

  • @CsabaRekasi-i3p
    @CsabaRekasi-i3p 25 วันที่ผ่านมา

    ❤❤❤❤