Javasolható a lábujjakon futás, amikor a sarok nem is érinti a földet. Ez esetben ui. a gerinc nem döccen minden földet éréskor, nincsen terhelése, a futás is szebbnek, rugalmasabbnak tűnik
A lábujjhegyen futás - a könyv szerint - ugyancsak ellenjavallt, mivel a földet érés erejét, ahogy kedves Wegeta úr írta, a talpi ín csillapítja, aminek igen gyakori gyulladását figyelhetjük meg a rendszeresen (vélhetően lábujjhegyen) futók között. Jobb, ha ez az erő fel sem ébred, azaz nem rúgjuk el magunkat a haladás érdekében, hanem hagyjuk, hogy a gravitációs erő húzzon előre, ahogy ezt a szerző, számtalan ultramaratonnal a háta mögött, tanácsolja.
@@lunarimpexlunarium7586 Aki eddig nem próbálta, annak meg kellene próbálnia, én legalábbis 30-40 éves koromig így futottam (azután pedig sehogy :) ), már iskoláskortól kezdve és semmi gondot sem okozott, Sokkal könnyebb a következő lépésre átszökkenni lábujjhegyről, mint talpról elrugaszkodni, valószínűleg azért is kell a Chifutásnál enyhén előredőlni, hogy a futás a gravitáció kényszere miatt mégis megtörténjen, így is próbáltam, de nekem ez a módszer mindig fárasztóbb volt. SZóval én gyakorlást ajánlok, hogy a futás szép is legyen, ne csak hasznos. A maratonisták persze úgy osztják be az erejüket, ahogy gondolják, most nem róluk van szó. Köszönöm, hogy a véleményemet elolvasta !
Javasolható a lábujjakon futás, amikor a sarok nem is érinti a földet. Ez esetben ui. a gerinc nem döccen minden földet éréskor, nincsen terhelése, a futás is szebbnek, rugalmasabbnak tűnik
A lábujjhegyen futás - a könyv szerint - ugyancsak ellenjavallt, mivel a földet érés erejét, ahogy kedves Wegeta úr írta, a talpi ín csillapítja, aminek igen gyakori gyulladását figyelhetjük meg a rendszeresen (vélhetően lábujjhegyen) futók között. Jobb, ha ez az erő fel sem ébred, azaz nem rúgjuk el magunkat a haladás érdekében, hanem hagyjuk, hogy a gravitációs erő húzzon előre, ahogy ezt a szerző, számtalan ultramaratonnal a háta mögött, tanácsolja.
@@lunarimpexlunarium7586 Aki eddig nem próbálta, annak meg kellene próbálnia, én legalábbis 30-40 éves koromig így futottam (azután pedig sehogy :) ), már iskoláskortól kezdve és semmi gondot sem okozott, Sokkal könnyebb a következő lépésre átszökkenni lábujjhegyről, mint talpról elrugaszkodni, valószínűleg azért is kell a Chifutásnál enyhén előredőlni, hogy a futás a gravitáció kényszere miatt mégis megtörténjen, így is próbáltam, de nekem ez a módszer mindig fárasztóbb volt. SZóval én gyakorlást ajánlok, hogy a futás szép is legyen, ne csak hasznos. A maratonisták persze úgy osztják be az erejüket, ahogy gondolják, most nem róluk van szó. Köszönöm, hogy a véleményemet elolvasta !