Istenem szegény nèni, mennyi küzdelem, lemondás, tűrès és mégis milyen nyugalom, lelki erő van benne... ma meg senkinek semmi nem jó...ezt kellene néha mutogatni a gyerekeknek, fiataloknak...úgy mindenkinek.
Gyenge? Minden tiszteletem ezé az idős hölgyé! Inkább hihetetlenül erős, hogy ezt végig tudta csinálni. És olyan szép még most is ahogy megöregedett, csak a szomorúság ott csillog a szemében, nagyon megható. Azt hiszem ez a videó felettébb tanulságos. Jó egészséget kívánok Neki, remélem van aki törődik Vele és szeretettel veszi körül, mert nagyon megérdemelné.
Jó szó hogy erős, a mai világban hogy lenne képes erre egy ember? Sehogy, elképzelhetetlen ez ma. Hihetetlenül nagy erő és hihetetlenül nagy szeretet és tisztelet volt a saját szüleik iránt, mert általában miattuk nem tették meg azt amit kellett volna. Inkább "szenvedtek"
Nem lehet meghatottság nélkül végígnézni. Én is könnyes szemmel néztem a filmet. Érzékeny, finom lélek, jobb életet érdemeltek volna. Sajnos az öregség, ha valaki fiatalon nem hal meg, nem könnyű. Rengeteget dolgozik, és egy kis boldogság sem jutott neki. Vagy talán a sok munka, az állatok, a takarmány beszerzése, stb. nehéz a paraszti sors. Nagyon megható film volt. A fiataloknak kellene megnézni, hogy gondolják végig, hogy milyen életük volt ezeknek az idős embereknek. Isten áldja a nénit, és a filmest is.😇💝
Köszönöm, hogy feltették e filmet! Nagyon erős a Néni, ahogy ilyen módon végig tudta csinálni az egész életét! Sok mindent átélt, s a végén otthonba került. Ma sajnos sokan beteszik az idős szülőket , de vajon eszukbejut, hogy velük is ez fog történni, hisz ezt tanítják a következő nemzedéknek?!
you probably dont care at all but does someone know a method to get back into an instagram account..? I was stupid lost my login password. I would love any help you can offer me.
Emlékszem ,úgy 1 évvel ezelőtt a 102 éves Juliska nénit néztem és le is adtam, nem számítottam annyi együttérző emberrel mint akkor! És ezt a videót most mp4-ben leadom! De kérdem én? Ott vannak az unokák...miért kell egy ilyen aranyos kis nénikének egy otthonban mesélnie? ? Miért nem mesélhette el ezt az unokáinak? Köszönöm, hogy rá bukkantam erre!
Sokat szenvedett néni. Csak bíztatni tudom a film készítőit. Még többet forgassanak elevenedjen meg a történelem! Kérdésem lenne az hogy melyik otthonba forgattak?
Sajnos Idén meghalt a Rôzsi néni!Igen az unokâi Minden hétvégén meglâtogattâk mert nagyon szerették!Ük unokâi is voltak ikrek 2kislâny!Ök is mindig meglâtogattâk minden hétvégén!Nagyon jô szivü Volt mindig!Nyugodjon békében!🖤😢😇🙏Az angyalok örizzék örök âlmât a Menyorszâgban!🕯️🖤🙏😢😇
Nem él mâr sajnos🖤😢Idén meghalt sajnos 98 éves Volt🖤😢🙏😇De az unokâi nagyon szerették!Minden hétvégén elmentek hozzâ Pogânyba az otthonba!Volt 2kis ük unokâi ikrek.Ök is nagyon szerették és mindig meglâtogattâk ök is!Nyugodjon békében Rozi néni🖤😢🙏😇🕯️
Nagyon megható történet 😢😢😢
❤ Kis drága, Isten vigyázzon rád! Megszakad a szivem!😢
Úgy hallgattam volna még! Tiszta szellem, ez egy nagy ajándék. Köszönöm!
Drága Rózsi néni! Hatalmas ölelés! A kedves arcáról csak úgy árad a kedvesség és a jóság!
Nagyon meghatô!Végig sirtam!😢Nyugodjon békében Rozi néni!🖤🙏😇😢Az angyalok örizzék örök âlmât!🖤🙏😇😢🕯️
Már meghalt?
Istenem szegény nèni, mennyi küzdelem, lemondás, tűrès és mégis milyen nyugalom, lelki erő van benne...
ma meg senkinek semmi nem jó...ezt kellene néha mutogatni a gyerekeknek, fiataloknak...úgy mindenkinek.
Köszönöm a hozzászólást, egyetértek!
Gyenge? Minden tiszteletem ezé az idős hölgyé! Inkább hihetetlenül erős, hogy ezt végig tudta csinálni. És olyan szép még most is ahogy megöregedett, csak a szomorúság ott csillog a szemében, nagyon megható. Azt hiszem ez a videó felettébb tanulságos. Jó egészséget kívánok Neki, remélem van aki törődik Vele és szeretettel veszi körül, mert nagyon megérdemelné.
Jó szó hogy erős, a mai világban hogy lenne képes erre egy ember? Sehogy, elképzelhetetlen ez ma. Hihetetlenül nagy erő és hihetetlenül nagy szeretet és tisztelet volt a saját szüleik iránt, mert általában miattuk nem tették meg azt amit kellett volna. Inkább "szenvedtek"
Minden tiszteletem az Önné. Isten áldás a kísérje további élet útját szeretettel. Jó egészségben. 🙏🙏😍😇😇👍❤️
Nem lehet meghatottság nélkül végígnézni. Én is könnyes szemmel néztem a filmet. Érzékeny, finom lélek, jobb életet érdemeltek volna. Sajnos az öregség, ha valaki fiatalon nem hal meg, nem könnyű. Rengeteget dolgozik, és egy kis boldogság sem jutott neki. Vagy talán a sok munka, az állatok, a takarmány beszerzése, stb. nehéz a paraszti sors. Nagyon megható film volt. A fiataloknak kellene megnézni, hogy gondolják végig, hogy milyen életük volt ezeknek az idős embereknek. Isten áldja a nénit, és a filmest is.😇💝
Köszönöm a kedves szavakat
Köszönöm, hogy feltették e filmet! Nagyon erős a Néni, ahogy ilyen módon végig tudta csinálni az egész életét! Sok mindent átélt, s a végén otthonba került. Ma sajnos sokan beteszik az idős szülőket , de vajon eszukbejut, hogy velük is ez fog történni, hisz ezt tanítják a következő nemzedéknek?!
Dénes Baracs köszönet a filmért.
Az egész adást végig sìrtam, szavakkal leirni se tudnám!
Drága Néni 💟💟💟💟
Köszönjük :)
Drága nénike minden tiszteletem az öné 😢
Megható volt,tiszteletreméltó őszinte nénike! Köszönöm!
you probably dont care at all but does someone know a method to get back into an instagram account..?
I was stupid lost my login password. I would love any help you can offer me.
@Marshall Damon instablaster ;)
Isten.áldása.legyen.kedves.szivén
Jók ezek a kisfilmek.
Köszönöm!
Nagyon megható... Köszönjük szépen...🙏💝
Drága Rozika néni minden tiszteletem az öné.
Emlékszem ,úgy 1 évvel ezelőtt a 102 éves Juliska nénit néztem és le is adtam, nem számítottam annyi együttérző emberrel mint akkor! És ezt a videót most mp4-ben leadom! De kérdem én? Ott vannak az unokák...miért kell egy ilyen aranyos kis nénikének egy otthonban mesélnie? ? Miért nem mesélhette el ezt az unokáinak? Köszönöm, hogy rá bukkantam erre!
Sokat szenvedett néni. Csak bíztatni tudom a film készítőit. Még többet forgassanak elevenedjen meg a történelem! Kérdésem lenne az hogy melyik otthonba forgattak?
Köszönöm a bíztazást
Pogány Baldauf otthon
Vegig,sirtam,este,ezen,a,nenin,amit,mesel,ijet,,,
Köszönöm, hogy megnézte, hogy megírta.
@ koszonom hogy,fel,rakta,nagyon,meg,indito,minden,jot,
Nagyon gazdagok voltatok!!!
ó mamám könnyezem
❤️
Szegeny nenike... mennyi mindenen keresztul kellett mennie. Hol a csalad? :( El e meg a Rozsi neni?
Sajnos Idén meghalt a Rôzsi néni!Igen az unokâi Minden hétvégén meglâtogattâk mert nagyon szerették!Ük unokâi is voltak ikrek 2kislâny!Ök is mindig meglâtogattâk minden hétvégén!Nagyon jô szivü Volt mindig!Nyugodjon békében!🖤😢😇🙏Az angyalok örizzék örök âlmât a Menyorszâgban!🕯️🖤🙏😢😇
Nagyon'meghato'a'mai'fiatal'mit'fog'meselni 'szegeny'aszony'el'meg'ma '''
Szabad megtudni, él még a néni?
Nagyon remélem, hogy igen !
Nem él mâr sajnos🖤😢Idén meghalt sajnos 98 éves Volt🖤😢🙏😇De az unokâi nagyon szerették!Minden hétvégén elmentek hozzâ Pogânyba az otthonba!Volt 2kis ük unokâi ikrek.Ök is nagyon szerették és mindig meglâtogattâk ök is!Nyugodjon békében Rozi néni🖤😢🙏😇🕯️
Él e még?
Már nem el
Á