Kicsit szégyellem, hogy a saját püspökünk előadásai közül most hallgattam meg az elsőt, noha számtalan prédikációját hallottam. Amellett, hogy mindenkihez szól, én magam is azt éreztem a beszéd hallgatása közben, hogy nagyon furcsa telitalálatok érnek. De, sajnos még mindig nem tudom hogyan kell teljesen átadni Istennek önmagam és az életem. Ez szinte értelmezhetetlen számomra, mikor én magam is felelősséggel tartozom a rámbízottakért, családért, és itt roppan meg a történet, a hallottak megvalòsítása az életben. Itt ahol a sátán uralkodni látszik, nap mint nap szembekerül velünk, nem térhetünk ki előle bármilyen igyekvő szándékunk ellenére sem. Így védekezésre kényszerülten sajnos a harcba időnként bele kell állnunk. Ebben a harcban sérül a lélek! Ezért páncélt öltünk szívünk köré hogy védjük a lelket. Amit aztán bizonyos helyzetekben persze nem illik viselni, ezért hol felveszünk, hol pedig letesszük ezt a páncélt. Ez az, örök harc, "A félelem bére"... Isten áldjon meg mindenkit 😊👍
Köszönöm ezt az észrevételt. Sajnálom, hogy csak most olvashattam, de hát magát az előadást is csak most találtam meg. Nagyon izgalmas, a hitéletet alapjaiban érintő kérdéseket pendít meg kedves MrBaryka. Hogy működik az én 100%-om és az Isten 100%-a? Azaz teljesen átadni magamat az Ő uralma, vezetése alá, miközben vállalni az életem felelősségeit, hordozni a rám bízottakat. Igen, ez a hit harca. A bizalom harca. Egy egyszerű példa segít nekem valamennyit megérteni ebből. Az emberi létemben vagy "laza" vagyok, azaz elengedem magam és hagyom, hogy mások, vagy a körülmények irányítsanak, vagy igyekszem kézben tartani az eseményeket és akkor "feszült" figyelemmel követem a részleteket. A hit pedig a kettőt egyszerre követeli. Az Igéből kapjuk a gyermek példáját: Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermek... Milyen egy egészséges kisgyermek? Tevékeny, energikus, tele kíváncsisággal, felfedezésvággyal, miközben tudja, hogy a szülője irányít. Nem hagyja el magát, teszi, amit tennie kell (játszik, felfedez, észrevétlen tanul és növekedik), de engedelmes a szülője útmutatásának, irányításának. Nagy-nagy szeretet kapcsolat van közöttük. Bíznak egymásban. A szülő tudja, mennyit bízhat a gyermekére, a gyermek tudja, hogy a szülője szereti és jót akar neki. Még akkor is, amikor rávezeti a kötelességek elvégzésére, vagy nem engedi az ártalmas dolgokat. Persze a gyermek olykor ki szeretne bújni a keretek közül. Haragudhat, lázadhat, szeretne mások után menni, akiket nem irányít annyira a szülője, de a szülői szeretet megbocsátó, megingathatatlan, erős - segít visszatalálni a helyes ösvényre. A nagyobb gyereknek az iskolába saját magának kell elmenni, nem megy helyette a szülő. Saját maga felel a hanyagságaiért, vagy ha nem fegyelmezte meg a haragját, de a szülője minden körülmények között szereti, felelősséget vállal érte, tanácsolja, neveli. Akkor is, amikor intőt, vagy egyest hoz haza. Én így gondolok az átadott életű ember és Isten kapcsolatára.
Kedves Éva ! Megtisztelt a válaszával, egyet is értek minden szavával, megköszönöm azokat mert megerősít, hogy más is hasonló módon látja ezeket az élethelyzeteket. Azonban az életünk olyan időszakba futhat, akár idejekorán, (" Balga még ma számon kérik életed").. amire számítottunk ugyan, de a valóság beköszönését azért valljuk be, mégsem kalkuláltunk be igazán. Lehet ez akár egy halálos betegség! Igen, itt megbillen ennek a hídnak a tartó pillére bármilyen erősnek is "gondolta" magát. Ekkor úgy érzi még tartania, bírnia kellene, de megroppan! Vagy egy autó amivel indulni kéne, benne ül a család, csak éppen kimerült az akkumulátor! Nagy furcsa pillanat ez, mikor a családnak kell megtolnia azt, aminek vinni kéne őket, a példa tovább gondolhatò! Nagyon jó lenne tudni és le egyszerűsítené a földi gondolkodást és az eligazodást, ha megtudhatnánk mi végre, mi célból születik az ember a földre!.. Isten áldja kedves Éva egyszer ezt mindannyian meg fogjuk tudni!😊👍
Kedves@@MrBaryka Nagyon szépen köszönöm ezt a mély érzésű választ. Nem is gondoltam, hogy ennyi hónap után odatalál a bejegyzés írójához, amit írtam. Igen, eljön ez a kérdés, elér talán legtöbbünket: Miért vagyunk itt, mi a küldetésünk, betöltöttük-e...? Egy rádió műsorban hallottam egy szerzetes atya temetésére írt búcsúbeszédet. Ebből egy sor ragadott meg. Az idős búcsúzó testvér ezt mondta: "... a Jó Isten csak az érett gyümölcsöt veszi le a fáról." Ha ezt jól értem, akkor talán nincs idejekorán, csak éppen időben. A rendelt időben. Amit mi földi, emberi értelemmel be nem fogadhatunk. Próbálhatjuk magyarázni, de szerintem minden emberi értelmet felülhalad, hogy az ÚR mikor rendeli haza a gyermekeit. Van egy szép példázat arról, hogy az Úr Jézus elküldi a tanítványait, kössék el a szamárcsikót az Ő számára és ha kérdik az emberek, miért teszi, válaszolják: Az Úrnak van szüksége rá. Amikor egy 32 éves lelki testvér sírjánál álltunk, ez volt a prédikáció kulcs üzenete: Az Úrnak van szüksége rá. Nem tudhatjuk, de nem is kell(ene) félnünk. Mert az az Isten, aki engedte magát emberré lenni, engedte, hogy minden emberi bűn és nyomorúság terhe Őreá szakadjon, az az Isten végtelenül szeret és mindenkinél mélyebben ismer minket. Egyenként, személyesen. Ha pedig így van, akkor tudja mi játszódik le bennünk, milyen terheink vannak, kik kapaszkodnak belénk, kik vannak ránk bízva és szívéből, a keresztről és az üres sírt hátra hagyva mondja: ÉN ÉLEK, és te NE FÉLJ! Szeretettel: Sz.É.
A szeretteinket soha nem tudjuk elengedni ! Ha el is mennek mindég velűnk vannak !
Kicsit szégyellem, hogy a saját püspökünk előadásai közül most hallgattam meg az elsőt, noha számtalan prédikációját hallottam. Amellett, hogy mindenkihez szól, én magam is azt éreztem a beszéd hallgatása közben, hogy nagyon furcsa telitalálatok érnek. De, sajnos még mindig nem tudom hogyan kell teljesen átadni Istennek önmagam és az életem. Ez szinte értelmezhetetlen számomra, mikor én magam is felelősséggel tartozom a rámbízottakért, családért, és itt roppan meg a történet, a hallottak megvalòsítása az életben. Itt ahol a sátán uralkodni látszik, nap mint nap szembekerül velünk, nem térhetünk ki előle bármilyen igyekvő szándékunk ellenére sem. Így védekezésre kényszerülten sajnos a harcba időnként bele kell állnunk. Ebben a harcban sérül a lélek! Ezért páncélt öltünk szívünk köré hogy védjük a lelket.
Amit aztán bizonyos helyzetekben persze nem illik viselni, ezért hol felveszünk, hol pedig letesszük ezt a páncélt. Ez az, örök harc, "A félelem bére"... Isten áldjon meg mindenkit 😊👍
Köszönöm ezt az észrevételt. Sajnálom, hogy csak most olvashattam, de hát magát az előadást is csak most találtam meg. Nagyon izgalmas, a hitéletet alapjaiban érintő kérdéseket pendít meg kedves MrBaryka. Hogy működik az én 100%-om és az Isten 100%-a? Azaz teljesen átadni magamat az Ő uralma, vezetése alá, miközben vállalni az életem felelősségeit, hordozni a rám bízottakat. Igen, ez a hit harca. A bizalom harca. Egy egyszerű példa segít nekem valamennyit megérteni ebből. Az emberi létemben vagy "laza" vagyok, azaz elengedem magam és hagyom, hogy mások, vagy a körülmények irányítsanak, vagy igyekszem kézben tartani az eseményeket és akkor "feszült" figyelemmel követem a részleteket. A hit pedig a kettőt egyszerre követeli. Az Igéből kapjuk a gyermek példáját: Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermek... Milyen egy egészséges kisgyermek? Tevékeny, energikus, tele kíváncsisággal, felfedezésvággyal, miközben tudja, hogy a szülője irányít. Nem hagyja el magát, teszi, amit tennie kell (játszik, felfedez, észrevétlen tanul és növekedik), de engedelmes a szülője útmutatásának, irányításának. Nagy-nagy szeretet kapcsolat van közöttük. Bíznak egymásban. A szülő tudja, mennyit bízhat a gyermekére, a gyermek tudja, hogy a szülője szereti és jót akar neki. Még akkor is, amikor rávezeti a kötelességek elvégzésére, vagy nem engedi az ártalmas dolgokat. Persze a gyermek olykor ki szeretne bújni a keretek közül. Haragudhat, lázadhat, szeretne mások után menni, akiket nem irányít annyira a szülője, de a szülői szeretet megbocsátó, megingathatatlan, erős - segít visszatalálni a helyes ösvényre. A nagyobb gyereknek az iskolába saját magának kell elmenni, nem megy helyette a szülő. Saját maga felel a hanyagságaiért, vagy ha nem fegyelmezte meg a haragját, de a szülője minden körülmények között szereti, felelősséget vállal érte, tanácsolja, neveli. Akkor is, amikor intőt, vagy egyest hoz haza. Én így gondolok az átadott életű ember és Isten kapcsolatára.
Kedves Éva !
Megtisztelt a válaszával, egyet is értek minden szavával, megköszönöm azokat mert megerősít, hogy más is hasonló módon látja ezeket az élethelyzeteket.
Azonban az életünk olyan időszakba futhat, akár idejekorán, (" Balga még ma számon kérik életed").. amire számítottunk ugyan, de a valóság beköszönését azért valljuk be, mégsem kalkuláltunk be igazán. Lehet ez akár egy halálos betegség! Igen, itt megbillen ennek a hídnak a tartó pillére bármilyen erősnek is "gondolta" magát. Ekkor úgy érzi még tartania, bírnia kellene, de megroppan!
Vagy egy autó amivel indulni kéne, benne ül a család, csak éppen kimerült az akkumulátor! Nagy furcsa pillanat ez, mikor a családnak kell megtolnia azt, aminek vinni kéne őket, a példa tovább gondolhatò!
Nagyon jó lenne tudni és le egyszerűsítené a földi gondolkodást és az eligazodást, ha megtudhatnánk mi végre, mi célból születik az ember a földre!.. Isten áldja kedves Éva egyszer ezt mindannyian meg fogjuk tudni!😊👍
Kedves@@MrBaryka Nagyon szépen köszönöm ezt a mély érzésű választ. Nem is gondoltam, hogy ennyi hónap után odatalál a bejegyzés írójához, amit írtam. Igen, eljön ez a kérdés, elér talán legtöbbünket: Miért vagyunk itt, mi a küldetésünk, betöltöttük-e...? Egy rádió műsorban hallottam egy szerzetes atya temetésére írt búcsúbeszédet. Ebből egy sor ragadott meg. Az idős búcsúzó testvér ezt mondta: "... a Jó Isten csak az érett gyümölcsöt veszi le a fáról." Ha ezt jól értem, akkor talán nincs idejekorán, csak éppen időben. A rendelt időben. Amit mi földi, emberi értelemmel be nem fogadhatunk. Próbálhatjuk magyarázni, de szerintem minden emberi értelmet felülhalad, hogy az ÚR mikor rendeli haza a gyermekeit. Van egy szép példázat arról, hogy az Úr Jézus elküldi a tanítványait, kössék el a szamárcsikót az Ő számára és ha kérdik az emberek, miért teszi, válaszolják: Az Úrnak van szüksége rá. Amikor egy 32 éves lelki testvér sírjánál álltunk, ez volt a prédikáció kulcs üzenete: Az Úrnak van szüksége rá. Nem tudhatjuk, de nem is kell(ene) félnünk. Mert az az Isten, aki engedte magát emberré lenni, engedte, hogy minden emberi bűn és nyomorúság terhe Őreá szakadjon, az az Isten végtelenül szeret és mindenkinél mélyebben ismer minket. Egyenként, személyesen. Ha pedig így van, akkor tudja mi játszódik le bennünk, milyen terheink vannak, kik kapaszkodnak belénk, kik vannak ránk bízva és szívéből, a keresztről és az üres sírt hátra hagyva mondja: ÉN ÉLEK, és te NE FÉLJ! Szeretettel: Sz.É.
Dícsértessék az Úr Jézus Krisztus ! Legyen meg az Isten Akarata most és mindörökkön örökké !
Ha valaki mondjúk a lóra akar tenni ajánlóm a póni lovat ! Arról nem lehet nagyott esni ! A rosz lórol viszont I G E EEEEEN !!!!!!
A Teremtőnk ránk nézve nem tud mosolyogni mikor azt látja hogy mire épitünk ! A látvàny miatt !
Csak akkor félhetűnk az ajándékozotol ha nem ismerjűk !
Áldott legyen az úr legabb egy aki lélek által beszél örülök
Aki FÉL az nem lehet EGÉSZ !
Nevetés kőzben sem félűnk !
Hála és köszönet !
Isten segitse továbra is
Köszönöm szépen 🙏
A mult mindég is hűségesen elkisér életűnk végéig ! A saját multunk és a saját jelenünk teheti meg hogy féljűnk a jővőnktől ! És okkal !
Az isteni szeretett kitudja űzni a félelmet mert tudatósitja hogy őrőkéletűek vagyunk !
A sötétben ÉLŐ valóban fűtyül , azokra akik a világosságban ÉLNEK !
Elfogadom a félelmet (?) (mégis mantrázom naponta a rosszat) köszönöm!!!
Amen, igeN ez a "halász"- dolga. Bár 3 éve hallgattam.volna.😊
Csak a szerelmesek nem félhetnek egymástól !